Pest Megyei Hírlap, 1987. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-16 / 218. szám
8 1937. SZEPTEMBER 16., SZERDA Hírek MR • 1987. szeptember 16, ■ Szerda. Edit napja. A nap kél 6.22 — nyugszik 18.37 órakor. A hold kél 23.50 — nyugszik 16.16 órakor. Szerdán kevés felhő, sok napsütés várható. A sokfelé élénk, helyenként erős észak- nyugati szél fokozatosan északkeletire, keletire fordul és lassan mérséklődik. Hajnalban többfelé párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 15 fok között lesz, a legmagasabb ‘nappali hőmérséklet északkeleten 21 fok, délnyugaton 26 fok körül alakul. Kitüntetés Az Elnöki Tanács Horváth Gyula nyugalmazott rendőr vezérőrnagynak, nyugállományú miniszterhelyettesnek a Belügyminisztériumban végzett eredményes munkája elismeréséül, 75. születésnapja alkalmából a Szocialista Magyarországért Érdemrendet adományozta. A kitüntetést Kamara János belügyminiszter adta át. SZENT JUPÁT Hosszú útja után végre tegnap délután lépte át Budapest ha- tárát a Szent Jupát. A Hun« g&rocamion Spezialtransport trélerén tette meg a Sok vihart látott hajó az utat a Budapesti Nemzetközi Vásárig, ahol a B pavilonban állították ki. A két bátor hajós egyikével, Gál Józseffel is sikerült találkozni, aki éppen azt vizs- gálgatta, hogy nem sérült-e meg szállítás közben szeretett hajójuk. i Kép és szöveg: Aszódi László Antal Garaí Gábor temetése Garai Gábor Kossuth-díjas költő, az MSZMP Központi Bizottságának volt tagja, a Látóhatár főszerkesztőjének temetése szeptember 23-án, szerdán 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Telelotló Nyerőszámok A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság tájékoztatása szerint, a Budapesten kedden megtartott szeptemberi teie- lottó-sorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 21,23,46,56,77 Áramszünet Az ÉDASZ esztergomi üzemigazgatósága értesíti Verőcemaros— Dézsmás fogyasztóit, hogy rekonstrukciós munkálatok miatt szeptember 29-én, 30-án délelőtt 7—14 óráig áramszünetet tartanak. HANS ARP SZÁZ ÉVE született Hans Arp (1887—1966) német és francia nyelven alkotó német költő, festő, szobrász, a nonfiguratív szobrászat egyik legjelentősebb mestere, századunk egyik legkülönösebb művészegyénisége. Fiatalon nagyon vonzotta őt a festészet. A weimari akadémián, majd Párizsban a Julian akadémián tanult. A hivatalos művészeti oktatás azonban nem fogott rajta; visszavonult Svájcba, Weggisbe, ahol 1909- ben megismerkedett Kleevel. 1912-ben meglátogatta Münchenben Kandinszkijt, majd a következő évben Berlinben a nagy expresszionisták mellett szerepelt az első őszi szalon kiállításán, melyet Walden rendezett. Utóbbi a Der Sturme című folyóiratában már közölte Arp néhány furcsa rajzát, hullámvonalakból álló emberi alakjait. A művész 1914-ben Párizsban megismerkedett Max Jacobbai, Modiglianival, Apol- linaire-rel és Delaunay-vel. A háború kitörésekor azonban visszatért Svájcba, s 1315 decemberében a zürichi Tanner- galériában kiállította első absztrakt műveit, általában egyenes vonalú formákból álló festményeit. Magáénak vallotta a dadaizmus törekvéseit; e mozgalmat valójában ő alapította meg 1916 elején Tzarával, Jancóval, Ball- lal és Hülsenbeckkel együtt. Göd alsón Kertbarátok jubileuma Megyénkben a Hazafias Népfront égisze alatt több mint 100 kertbarátkor működik. Ezek egyike a Göd alsói Dunakanyar kertbarátkor, amely az idén szeptember 26- án ünnepli megalapításának 15 éves évfordulóját. A mintegy 30—’40 fős tagság a József Attila Művelődési Központban emlékezik az eltelt időre. Dr. Kántor László, a kertbarátkor elnöke köszönti a megjelenteket, majd beszámol az elmúlt öt évben végzett munkáról. Ismerteti a TIT-előadások szerepét . s a közeljövő célkitűzéseit. Ezután hozzászólások következnek, amelyekre a kertbarátkor vezetősége megadja a választ. Ezután több kertbarát munkájának elismeréseként emléklapot kap. Az ünnepi taggyűlésen természetesen vendégül látják a nagyközség több vezetőjét is, akik értékelik az eddig végzett tevékenységet. Az ünnepi taggyűlés után fehér asztal mellett emlékeznek az elmúlt évekre a meghívottak és vendéglátóik. N. P. J. c ..... —— — A Budaprint ajánlatai Kényelmes és olcsó Jó hírrel szolgálhatunk azoknak a divatosan öltözködő férfiaknak és nőknek, akik eddig azért nem tudtak igazán lépést tartani a legújabb módival, mert nem kedvelik az élénk színeket. A Budaprint Pamutnyomóipari Vállalat sajtótájékoztatóján ugyanis az derült ki, hogy a jövő év tavaszi és nyári öltözPozsony—Moszkva Szomszédaink tévéikéi SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 16.45: Kijevi hidak. Dokumentumfilm. 19.30: Tv-híradó 20.15: A* arcos! molmárláiiy. A komédia tv-változata 21.40: A* ismerős ismeretlen Amerika. 5. rész 2. MŰSOR 16.25: DAC—Young Boys Bern. Labdarúgó KEK-mérkőzés 2ft.0ö: Igaz történetek az életből 22.15: Ütvesztő. Angol tv-film 23.15: Ritmikus s p or tg ini n a sz tik a - vb MOSZKVAI TELEVÍZIÓ (Magyar idő szerint!) 14.00: Hírek 14.15: Történelmi lecke 15.00: Vologdai népdalok 15.10: 15.15: 16.00: 16.30: 17.45: 19.00: 19.40: 19.50: 20.00: 21.50: 23.20: 23.25: Hírek Gondoljuk meg együtt A szavak mögött tettek Labdarúgó UEFA Kupa: Zenit—Rruge. BEK: Dinamó Kijev—Glasgow Rangers. KEK: Dinamó Minszk— Genslerbirligi. UEFA Kupa: Szpartak—Dinamó Drezda Világhíradó Híradó Az átalakítás fényében F. Kaszimova dalestje Labdarúgó UEFA Kupa: Grasshoppers—Dinamó Moszkva Felejtsék el ezt a szót: halál! Hírek Szvetlána Krjucskova művészete RADIO ES TV MŰSORÁRÓL 4.30: 8.00: 8.2Í): 8.50: 8.55: 9.37: 9.49: 10.00: 10.05: 10.36: 10.51: 12.00: 12.30: 12.45: 13.00: 14.00: 14.10: 14.25: 15.00: 15.30: 16.00: 16.05: 17.00: 17.20: 17.30: 18.02: 18.15: 18.25: 18.30: 19.15: 19.45: 20.26 21.23 22.00 22.30 22.40 22.55 23.50 24.00 0.10 0.15 KOSSUTH RÁDIÓ Jó reggelt! Hírek. Időjárás Eco-mix I Kis magyar néprajz Népdalcsokor Beszélni nehéz (ism.) Tündérszúrnyon Hírek. Időjárás „Vár egy új világ .. Lendvai Kamilló gyermekkórusaiból Operettparádé Déli krónika Ki nyer ina? Törvénykönyv Klasszikusok délidőben Hírek. Időjárás A magyar széppróza századai Operaslágerek Zengjen a muzsika A borok királya. a királyok bora Hírek. Időjárás MR 10—14 Olvastam valahol Bobby Solo énekel Nóták Jánosy István? Élmények és emlékezések Hol volt, hol nem volt. .. Könyvújdonságok Esti Magazin Kovács Andor gitározik „Nem szeretek jobban írónak lenni, mint előadóművésznek” A művész, az ember, a legenda. 1. rész Népdalok Hírek. Időjárás. Sport Népzene Mexikóból Az ötödik erő Eötvös Lóránd hagyatékában Igor Sztravinszkij vezényel A Lipcsei Rádió énekkara Schumann-kórusokat énekel Hírek.Időjárás Himnusz Éjfél után PETŐFI RADIO 0: Reggeli zenés műsor i5: Reggeli csúcs i3: Slágőrek mindenkinek >0: Hírek. Időjárás 17, 05: Idősebbek hullámhosszán 50: Tíz perc külpolitika (ism.) 00: Hírek. Időjárás 05: Napközben .00: Hírek németül, oroszul és angolul 10: Nóták .30: Postabontás ,00: Hírek. Időjárás. Ütközben ,05: A tegnap slágereiből ,45: Időjárás- és vízállásjelentés ,00: „Akár Hi-fi, akár nem . . ,00: Hírek. Időjárás. Ütközben ,05: Diákfoci ,15: Pihenőidő ,00: Hírek. Időjárás. Kommentár. Ütközben középhullámon: .08—18.15: Közvetítés a Steau Bukarest—MTK-VM, a Tatabánya—Guimaires és az Üj- pesti Dózsa—Den Haag labdarúgómérkőzésről ,08: Dzsesszfelvételekből ,30: Ötödik sebesség ,30: „Ahogy mi zenélünk” ,00: Hírek, Időjárás. Ütközben .05: Zenés játékokból ,05: Közvetítés a Bp. Honvéd— Lokeren labdarúgó kupa- mérkőzésről .50: Mit olvashatunk a Pártélet szeptemberi számában? .55: Albumajánlat ,55: Prágai tudományos mozaik ,00: Hírek. Időjárás. Ütközben .05: Közkívánatra! .00: Hírek. Időjárás. Sport .20: A mai dzsessz : Virágénekek .15: Éjfél után BARTÓK RADIO 6.05: Muzsikáló reggel 8.00: Hírek. Időjárás 8.07: Időszaki kiállítások 8.12: Cid. Részletek Massenet operájából 9.07: Barokk muzsika 9.50: Zenekari muzsika 11.05: Pillanatkép 11.10: Magyar zeneszerzők 11.57: Don Giovanni 13.00: Hírek. Időjárás 13.05: Bioritmus 13.25: Fúvóstalálkozó 14.05: Magyar énekkarok Monteverdi felvételeiből 14.20: Slágerről slágerre 15.00: Zenetörténeti érdekességek 16.58: Vonósmuzsika 18.00: Felicia Weathers operaáriákat énekel 18.30: V materinskom jazyku 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: A Liszt Ferenc kamarazene- kar hangversenye 20.34: A nyugati magyar széppróza antológiája 21.04: Kamarazene 22.00: Operafinálék 22.51: Mindenütt .ott a? ég 23.30: Hírek. Időjárás 23.33: Műsorzárás TELEVÍZIÓ 10.00: Az Országházból jelentjük ... 12.30: Képújság 15.45: Hírek 15.50: A Közönségszolgálat tájékoztatója 15.55: Steaua Bukarest—MTK-VM / BEX-mérkőzés 17.50: Az Országházból jelentjük. Tudósítás a Parlament őszi ülésszakáról 18.55: Kénújság 19.09: Tési szélmalmok (kisfilm) 19.10: Esti mese 19.20: Reklám 19.30: Híradó 1. 20.00: Reklám 20.05: Az Országházból jeleid.* jük ... 21.10: Van öt perce? 21.15:, Sherlock Holmes kalandjai 22.03: Telcsnort 23.30: Híradó 3. 2. MŰSOR 16.20: Képújság 16.25: Di"it — aik IS.55: ITV — Stúdium 17.30: unser Bildschirm 17.50: Tévétorna 17.55: Rn. Honvéd—Lokeren UEFA Kupa-mérkőzés 19.50: Száz híres festmény 20.00: Szép magyar tánc 20.05: Jakob és Adele 21.05: Betűreklám 21.10: Híradó 2. 21.25: Budaoesti Körzeti Stúdió 22.25: Képújság ködésére az egyszerű, tiszta színek a jellemzők. Ismét hódít a nosztalgia, ennek szellemében kevesebb mintával, ám az alakot jobban hangsúlyozó. fodrokkal, illetve szalagokkal díszített darabok közt válogathatnak a szépet kedvelő vásárlók. A férfiaknak a Jeans-divatirányzat új termékeit ajánlották, amelyek farmerutánzatok, ám tiszta anyagokból és kellemes színekkel, s mégis olcsón kerülnek forgalomba. A divatbemutatón felvonultatott szabadidőruhák vonalvezetését meghatározza a jövő évi olimpia, s így a sportos, ám kényelmes kollekciókból is bőven jut a hazai és külföldi piacokra. • ■■■•■» , I Hogy hogyan? Részletes tájékoztatás hétfői és csütörtöki lapszámainkban autosorszamok BUDAPESTEN Trabant Limousine Hycomat 791 Trabant Combi Hycomat 215 Trabant Limous ne Speciál 9 617 Trabant Combi 2 895 Wartburg Standard 2 235 W’artburg Special 3 454 AVartburg Specirl, tolótetős 10 416 Wartburg Tourist 2 057 Skoda 105 S 11 403 Skoda 120 L 26 680 Lada 1200 47 601 Lada 1300 S 19 248 Lada 1500 15 354 Lada Combi 10 123 Moszkvics 316 Polski Fiat 126 P 1 235 FSO (Polski Fiat) 1500 6 619 Dacia Limousine 2 618 Dacia Combi 2 605 Dacia TLX 1 842 Z as tava 17 378 Volga Limousine 1 297 Volga Combi 1 113 Form a—1 Ilit lap-re jlvény Első szerencsés nyertes Szeptember 14-i, hétfői számunkban tettük közzé a Forma—1 Hírlap rejtvénypályázata nyerteseinek névsorát. Az első szerencsés megfejtő tegnap már át is vette nyereményét a szerkesztőségünkben. Képűnkön Szabó Georgina gödöllői általános iskolás a Csepeli Duna Tsz ajándékaival. Hasonló ajándékcsomagot nyert még Miklódi Dénes és Majnek Tamás budapesti, valamint Takács Lajos szentendrei pályázó. Kérjük, jelentkezzenek nyereményeikért a szerkesztőségben (Budapest, VIII. Somogyi B. u. 6. II. em.). * Uj és szebb kozmetikumok Ösztönöz az Alia vállalat Változnak a nagykereskedelmi vállalatok feladatai is. Már nem elegendő árut raktározni, szétosztani, hanem a vásárlói igényekhez igazodva valóban kereskedni kell. Ez a felismerés vezette az Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalatot, hogy tevékenységét i bővítve, nevét is könnyebbép megjegyezhetőre cserélje. Az ezentúl Alfa néven működő vállalat, egyebek mellett, mind újabb és újabb, a vásárlói igényeket szolgáló termékek gyártására ösztönzi az ipart. Ennek érdekében maga is szívesen vesz részt vállalkozásokban. Így született meg kooperációja a Henkel céggel, s az együttműködés nyomán létrejött közös vállalat most már az eredeti licenc alapján belföldön is gyárthatja a közkedvelt Fa márkájú kozmetikumokat. A hazat szakemberek közreműködésével készült Copacabana férfikozmetikumok új belföldi közös vállalkozás eredményeként kerülnek piacra. Az áruválaszték bővítését szolgálja az a széles körű piackutató munka, amelynek eredményeként Pest megyében is számos kisvállalkozással folynak tárgyalások olyan közös vállalkozások létrehozására, amelyekkel az árukínálatot színesíthetik. E piackutatás első eredménye, hogy a Sasad Tsz műanyaggyártó üzemével közösen új kozmetikai termékekhez formatervezett flakonokat gyártanak. Ugyancsak a Sasaddal együttműködve, a közeljövőben újfajta — a külföldivel egyenértékű — körömlakklemósót hoznak forgalomba. K. Z. Tatabányai sérültek Javult ax állapotuk ötvenegyen sérültek meg a tatabányai autóbusz-karambol Veszélyes balkanyar Lezuhant a teheraiitőrő! Féktávolságon belül. Cegléden egy személygépkocsi elütötte Bognár István 31 éves segédmunkás nagykőrösi lakost. A fiatalember kórházba szállítás közben meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint féktávolságon belül lépett a gépkocsi elé. A helyszínen meghalt. Bugyi községben Bimbó Sándor 55 éves kertész tehergépkocsijának rakteréről lezuhant Fazekas Károly 61 éves nyugdíjas, aki a helyszínen meghalt. A Dabasi Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntettének gyanúja miatt büntetőeljárást indított Bimbó Sándor ellen. Szabálytalanul. Gödön Keserű Sándor 60 éves nyugdíjas tehergépkocsijával szabálytalanul kanyarodott balra. Nem adta meg az elsőbbséget Szabó József 67 éves nyugdíjas segédmotor-kerékpárosnak, aki megsérült. Ittasan. Gödöllőn Imre István 66 éves nyugdíjas ittasan kerékpározott, felborult és megsérült. A rendőrség tovább vizsgálja a balesetek körülményeit. következtében, amely hétfő délután a csúcsforgalomban történt. Két helyi, járatú autóbusz, ütközött össze a sárberki útkereszteződésben. Az utasok közül egy személy életveszélyes, öt pedig súlyos sérülést szenvedett. Őket a Komárom Megyei Kórház baleseti sebészeti osztályán ápolják. A 45 könnyebben sérült utas közül kettőt tartottak benn megfigyelés miatt a kórházban, , a többit már hazaengedték. A vizsgálat eddigi adatai szerint Pajzs Jenő. az egyik autóbusz vezetője, tatabányai lakos a tilos jelzés ellenére hajtott a kereszteződésbe és ez okozta az összeütközést. A baleset körülményeit a rendőrség szakértők.bevonásával tovább vizsgálja. nrOT II C P V Cl UIDI AD a Magyar szocialista Munkáspárt Pest Megyei Bizottsága és a Pest Megyei Tanáca lapja. Megjelenik rLwi fflLÜ I ILI nlnLnr Főszerkesztő-helyettes: Árkus István és Mészáros János. vasárnap kivételével — naponta. — Főszerkesztő: sági Agnes. - Szerkesztőség: Budapest Vin., Somogyi B. u. s. POSTACÍM: BUDAPEST, PF. 311. IRANYlTÖSZAM: 1446. — Kiadja « Hírlapkiadó Vállalat, Budapest. Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Vágner Ferenc vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343-100 és 336-139. - Szerkesztőségi titkárság: 335-365. FIÖKSZERKESZTÖSÉGEINK: CEGLÉDI HÍRLAP, Cegléd, Kossuth tér 1., pf. 19 . 2701. Telefon: 11-400. — ÉRDI HÍRLAP. Érd, Engels u. 1—3. 2030 Telefon * 45-352. GÖDÖLLŐI HÍRLAP. Gödöllő. Szabadság út 2. Pf. 14. 2100. Telefon: 20-796, MONORI HÍRLAP, Monor, Kossuth u. 71. Pf. 51.2201. Telefon: 157. — NAGYKÖRÖSI HÍRLAP, Nagykőrös, Hősök tere 5. 2750. Telefon: 398. — VÁCI HÍRLAP, Vác, Lenin út 43. Pf. 32. 2601. Telefon: 10-095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hlrlapkézbesltő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámra, a lap ára: a oldal 1,80 Ft, 12 oldal 2,20 Ft. Előfizetési díj: egy nőnapra 43,— Ft egy negyedévre 129,— Ft. félévre-58— Ft egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516,— Ft. - ISSN 0133—0659’Pest Megyei Hírlap (Index: 25 064 HU), ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlapi ISSN 0209—5467 (Érdi Hírlap) ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hlriapl ÜiSN 0133—2651 (Monori Hírlap). ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap) IßSN 0133—2759 (Váci Hírlap). /