Pest Megyei Hírlap, 1987. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-22 / 223. szám
1981. SZEPTEMBER ZS., KEDD %?£Man 5 PEST MEGYEI KIÁLLÍTÓK AZ ŐSZI VASÄRON M indig ez van az őszi BNV-n! Az ember szája tátva marad a sok szép holmi láttán, aztán, mikor bemegy az üzletbe, ugyanazokat a típuscipőket, típusbútorokat látja, akárcsak tavaly. A legszomorúbb az egészben az, bogy még az is drága, s bizony ugyancsak megérzi a bugyeliárisunk még a kisebb, jelentéktelenebbnek tűnő kiadásokat is. De a vásár, az most is vásár. S nem tudom, ki hogy van vele, de a BNV-n engem ugyanaz az izgalom fog el a gyönyörű termékek láttán, mint amikor egy nyugati nagyváros hatalmas, bőséges áruházában bolyongok. Látom a szépet, habzsolom a színek, formák kavalkádját, de feldolgozni igazából nem tudja az agyam. Mintha csak az égiekkel szövetkeznének a hungex- pósok, a vásárok idején szinte mindig jó idő van. Kellemesen süt a nap, időnként langyos szellő borzolja a hölgyek haját, s öröm Ilyenkor nézelődni, megállni egy-egy üvegvitrin előtt, s bekukkantani egy-egy ajtó mögé. Ugyan bizony mi zajlik a színfalak mögött? IsDíjat hozott a hinta Az idén talán a korábbi évekhez képest is több a látnivaló a BNV-n, hiszen a vásár területén kiállított Szent Jupát, vagy a két év után ismét megrendezett Csináld magad! nemzetközi bar.kács- ós kiskertkiállítás, s a hatodik alkalommal bemutatkozó Interplayexpo nemzetközi játék- és oktatásieszköz-kiállí- tás önmagában is sok újdonságot, látnivalót kínál. Ez utóbbinak különösen a gyermekes családok örülnek, mert itt a csemeték kipróbálhatják a kiállított számítógépeket, játszhatnak a már ismert, s Bemutatkozott a Pemü-Puma is Egyik legizgalmasabb stand az A pavilonban van. Érdekessége nem abban rejlik, hogy a világhírű Puma cég csalogatja kiállítására a látogatókat, hanem abban, hogy mindezt teszi a solymári Pe- müvel közösen. Lehet, hogy fordítva van, s a pemüsök csalogatják a Puma nevével a vendégeket? Gyanítom, hogy ez utóbbi az igaz, s erről meg is győződhetek, ha kifaggatom a solymáriak képviselőit. Bár a sok apró függönnyel szeparálható „tárgyalók” között egy a Pumáé. — Ügy tűnik, a solymáriak nem férnek a bőrükbe, azaz kicsik nekik azok a keretek, amelyek között eddig dolgozhattak. A legutóbbi BNV-n röppent fel a hír, ami azóta valósággá, több ezer márkában kifejelhető valósággá vált, hogy' a Pemü a Volkswagen céggel .kacérkodik, s az ő megrendelésükre gyártanak műanyag elemeket. S most itt a legújabb: a Puma. Ml történik itt tulajdonképpen ? Mit • jelent az, bogy együtt szerepel a Puma és a Pemü neve? — Nem teljesen új ez a felállás, hiszen mi már korábban gyártottunk Puma cipőkhöz talpat. Legfeljebb az a változás, hogy mi ennél többet akarunk — mondja Prinz Ferenc, a Pemü kereskedelmi igazgatóhelyettese. — A Ra- kamazi Cipőipari Kisszövetkezet a talpjaink felhasználásával utcai Puma lábbeliket állított elő már tavaly, s azon gondolkodtunk, hogy ha ezt a r ■ ■ rakamaziak meg tudják csinálni, akkor* mi miért ne tehetnénk ugyanezt. Ceglédi cipőgyárunkban felsőrészt készítünk, az üzem kiválóan alkalmas lenne arra, hogy a Zsámbékon előállított talpak felhasználásával kész cipőket készítsünk. Meghívtuk a Puma szakembereit, felmértük a ceglédi gyár kapacitását, s kiderült, hogy Puma-gépekkel, magyar bőrből Cegléden mindazt meg lehetne valósítani, amit a rakamaziak csinálnak. Ez a közös vásári bemutatkozás az első lépése az együttes megjelenésnek a gyártásban is. — Feltételezem, ez mind a Pumának, mind a solymáriaknak nem mindennapos üzlet. — Nyilvánvaló. Ma a világcégeknek az a céljuk, hogy betörjenek a szocialista piacfa, s. az , első lépcsőfok szerepére ma Magyarország a legalkalmasabb. Ha itt megveti a lábát a Puma, hosszú idő kell, míg más cég kiüti a nyeregből. Ha egyáltalán sikerül! Nekünk pedig lökést ad. Nemcsak azért, mert olcsóbban juthat esetleg a magyar állampolgár egy világszínvonalú sportcipőhöz, hanem azért is, mert egyfajta húzóerőt is jelent a köny- nyűiparnak. Itt van például a mi esetünk. Jó adag nagyképűség kell ahhoz a kijelentéshez: ceglédi gyárunk alkalmas arra, hogy Puma felsőrészeket gyártson. Dehogy! De kénytelenek leszünk megfelelni a követelményeknek, nagy népszerűségnek örvendő Fatereppel, de sokan kíváncsiak a Lego-, a Matchbox-, a Markiin- és a Hasbro-cég játékújdonságaira is. S ha ezekkel a já-tébnagy- hatal makkal ugyan nem is veheti fel a versenyt a Plas- tool Műanyag-feldolgozó és Szerszámrfeldolgozó Kisszövetkezet, azért az alig két éve alakult csömöri társaság mégis elégedett lehet. A nap minden szakában tolonganak Matchbox-jellegű . kisautóik előtt az apróságok, szüleiknek feladva a leckét, azaz rendelést: a kéket, zöldet vagy pirosat vegyétek meg nekeml Aztán pár lépésset"odébb kezdődik elölről minden, hol a kerti homokozókészlet, hol a vízipisztoly, majd más helyen a Mozaikjáték nyeri meg tet- s ha mi js alkalmazkodunk szésüket. ahhoz a színvonalhoz, amit egy ilyen gépsor üzemelteié- A Plastool számára az iga- se, ilyen cipők előállítása je- z* sikert mégsem ezek a .térién t, akkor már előreléptünk, mékek jelentik, hiszen a BNV S igenis alkalmazkodni fo- óíját egy, a gyermekek és gunk, különben az életben szülők kényelmét egyaránt nem jutunk előbbre. szolgáló vásári újdonság, a- Az eddig elhangzottak ^?Ime*e*ető .aék.63 -,linta úgy, ahogy vannak, gyönyö*%££? Puma? ^ ÄÄ Ä kérdés már Benfcő Lászlóhoz, a Pemü kereskedelmi igazga- Ie az aWíor kifejlesztett szék. tójához szólt, , aki végszóra lépett be, Moszkvából egyenesen ide, a BNV-re jött. A nagydíjas dunakeszi kenyér kel, a hosszú nyomdai átfutási idő miatt most ugyancsak ilyen gondok miatt fő a fe, , „ . , jük. Ez azonban csak egy pil- Januárban! Erre fogad- lanatra £zabad hogy beárnPyé_ kolja a kisszövetkezet dolgozóinak örömét, hiszen, ha egyelőre idegen nyelvű feliratos dobozzal nem is szolgálhatnak, a hazai vásárlók köidőpont amikor már biztosak ^ében azért már sikert arat- |egetik77az ősT^ásáron vä- X Ehhez“ pmze'äl’enfonö- lehetuak magyar Pumában, tuple. Hogy mekkorát, az csak jóban rá is szolgál erre a cím- nak jó üzleti fogása is kel- Ha_januar&an nem lesz par nap múlva, a magykeres- te megyénk jeléntős tefctilipa- lett. S némi következetlenség: un inna „inon , a nr cégekkel folytatott ri cége, a budakalászi Lenfo- a sátrakéhoz hasonló népszetam! — Kicsit közelinek tűnik ez a dátum — mozgolódik bennem a kisördög. Ha esetleg nem sikerül tartani ezt a januári terminust, melyik az az Ráadásul már kapható Vállalkozó vállalatként em- regét látva úgy tűnik, sikernekünk Puma cipőnk, akyor , Ez, ne!tlh0}r.aP ctg* tárgyalások TtáT 001^61. A amelyikkel megtehetjük: ha ■ "í, , , . . ez nem felel meg, akkor majd kezdet. ,a2onbo.\ biztató: az más jó lesz, s majd jöv.ő hé- oszl vas , pénteki nyitása ten leülünk újra megbeszélni után pár órával már félmillió a dolgokat... Itt minden perc forintos üzletet kötöttek a számít... Skála Sopron Áruházzal. Frankfurt után nálunk Míg az egyik nagyvállalat gazdasági, igazgatója épp csak azt nem mondja, hogy ők azért állítanak ki mindig a BNV-n, mert elvárják tőlük, s itt nem születnek igazán üzletek, addig a Taksony és Vidéke Afész koordinációs irodája, a Tax-coop vezetője, Zu la János nem kis büszkeséggel könyveli el magában, hogy itt van a vásáron. Teheti ezt. hiszen minden, amit el akartak hozni, végül is kiállításra került, s nem akármilyen sikerrel. Alig negyedórát beszélgettünk, azt is többszöri megszakítással, . hiszen mindig közbejött valami. Érdeklődők, vevők. A Tax-coop az osztrák Stahl céggel közösen állít k' a 16-os pavilonban. Már az . épület bejárata előtt óriási tömeg zsúfolódott össze egy piros Daihatsu Turbo és egy fekete csoda, egy négyke- rék-kormányzású Honda Pre- lüd körül. A Stahl a Tax- coop közreműködésével forgalmazza ezeket az autókat Magyarországon. — Pontosabban a Hondát csak október végétől, hiszen ilyen még nines is! Európában — mondja Zala János. — Ezt egyenesen Frankfurtból hoztuk, ahol a Honda cég tartott, bemutatót az újdonságaiból S míg a vámolás körüli hercehurcáról beszélgetünk, belép Somogyi Tibor, a cég egyik szakembere: — János, add ide kérlek a Honda kulcsát, mert nem hiszik el, hogy mind a négy kerék fordul! Kuics sehol, kiderült, hogy valaki véletlenül zsebre vágta, de a kételkedők megbizonyosodhattak a modell alapján a négy kerék kormányoz- hatóságaról. Mikor végre elcsendesül a kulcs körüli vihar, elkezdünk beszélgetni a cég által menedzselt Ee-Ri riasztóról, amelynek gépkocsira szerelhető változata már korábban ' létezett. Mikor három héttel ezelőtt Zala Jánost a tervekről kérdeztem, a lakásriasztót említette, mint újdonságot, s reménykedett abban, hogy a BNV-n már bemutathatják. S valóban, a vásáron mái- láthatják az érdeklődők a Be-Ri új darabját. Még hogy láthatják! — János, itt állít ki szemben a kisbéri építőipari szövetkezet. Most volt itt a vezetője. hogy szeretnék megrendelni egy iskolának a teljes riasztórendszerét. Holnap jön a beruházó, aki építteti, s megbeszéljük a dolgokat — nyit be újra Somogyi Tibor Ezt így kell csinálni, ezért van a vásár... nó és Szövőipari Vállalat, ismertebb nevén a Budaflax. Hagyományos termékeikből, a lenből szőtt textíliákból ugyanis idén még csak mutatóba sem hoztak, ám a termékváltás jegyében gyártott árukból annál színesebb választékkal jelentek meg. rűségnek örvendő és keresett napellenzőiket nemcsak kiállították, hanem a vásár ideje alatt árengedménnyel is kínálják. Abban azonban csak bízhatunk, hogy az idén Inno- flax név alatt bemutatkozó Budaflax a termékváltás jegyében rendezett kiállítás után így aztán érthető is, hogy szintén hasonló szemléletvál- a vásárváros 3-as kapujához tozásról tesz tanúbizonyságot közeli szabadstandon igen — s nemcsak a szezonjellegű nagy a tolongás. Ki a vizet termékek körében, pacskolja a hatalmas sárga kerti fürdőmedencében, ki az összecsukható flekkensütőt mustrálja. Mások a szörfszállító kiskocsit nézegetik, míg az autósok körében természetesen a könnyű, egyszerűen kezelhető és kis helyigényű Jumbo, a sáros, havas, homokos terepen jól használható kocsikiemelő arat sikert. A gyáll Szabadság Tsz ipari ágazatának szabadtéri műanyag bútorai Ami viszont sajnos hiányzik, az a Budaflax ismert, népszerű sátorcsaládja. Vállalkozó cég ide vagy oda, a budakalásziak úgy válik, hogy ebbő^ a termékből bemutató nélkül is nagy a kereslet. Ezért idén inkább a kevésbé ismert termékekkel mutatkoznak be. Az érdeklődők, kíváncsiskodók és megrendelők seKésésben Talán a kényszerű beletörődésnek, fásultságnak tulajdonítható, amelyet az emberek éreznek, ha a telefonvonalak igényléséről, a hosszú várakozási Időről van szó, de lehet, hogy csupán az ezernyi más csodának. látnivalónak köszönhető, hogy viszonylag kicsi az érdeklődés a Mechanikai Művek abo- nyi gyáregységének a BNV „C” szabad területén kiállított telefonkészülékei iránt. Igaz, ezek a telefonok nem is mutatnak annyit, amennyit valójában tudnak, hiszen a megszokott formák és színek nem keltik a látogatóban az újdonság, a jobb, korszerűbb termék illúzióját. S ez igazán sajnálatos, mert az uigiyan esztétikus külsejű, ám a kor divathullámait nem elég gyorsan követő készülékek — hiába tudnak többet, mint megszólalásig hasonló társaik —, nem valószínű, hogy népszerűbbek, kelendőbbek lesznek, mint a már jói ismert és bevált, de kevesebbet tudó társaik. Pedig ezek a telefonok valóban csak a megszólalásig hasonlítanak elődeikhez: a CB 856 típusú, 10 memóriás, teljesen elektronikus készülék jó tulajdonságai között a kellemesen trillázó csengőhang, az automatikus hangerősítés, illetve önhangcsillapítás, kihangosítás és magnócsatlakozási lehetőség tartható nyilván. S hogy a Minifon mit tud? Elég csak ránézni: végre elkészült az idáig külföldről behozott egykezes, kompakt készülék hazai változata, amelyről a gyártók azt vallják, hogy tud annyit, mint az asztali típus. Ez pedig nem kis dolog. Csak az a kár, hogy így elkéstek vele. A Pe«t megyei Ipari szövetkezetek kiállításának egy részlete Az összeállítást készítették: Fiedler Anna Mária és Pató Zsuzsa Fotó: Vimola Károly