Pest Megyei Hírlap, 1987. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-09 / 212. szám

4 mrsT • Mt í. I rí] 1981. SZEPTEMBER 9., SZERDA Jóízű az új termés Tóth Zsuzsa és Szendrő Szilvia szüreti hangulatban Szakközépiskolás éveimre emlékezve még mindig ele­venen élnek bennem szep­tember első heteinek mozgal­mas napjai. Azok a napok, amikor még fél lábbal a szünidőben érezve magunkat, fittyet hányva még a tanu­lásnak, szüretelni mentünk. Mentünk és ezalatt az egész iskolát értem. Tanár, diák egyaránt felkerekedett és irány az állami gazdaság. Fáradtságot nem ismerve ro­hantunk a teli vödrökkel, szütyőkkel a ládák felé és A napi normát ellenőrzi Zolnai Ildikó ta­nárnő Ha a ládák megteltek, irány a konzervgyár Újhartyám tapasztalatok Nem csalódtak az emberek A Minisztertanács rendele­té nyomán Üjhartyán Közös Tanácshoz tartozó Újlengyel községben is megalakult az elöljáróság. Az új népképvi­seleti és önkormányzati szer­vet azzal a céllal hoztuk.lét­re, hogy hatékonyabban kép­viselje a község lakosságának érdekeit a közös tanács fóru­mán, illetve más nem tanácsi szervek között, és a helyi közélet tevékeny szervezőjévé váljon. A tapasztalatok bizony :tják, hogy az elöljáróság beváltot­ta a hozzá fűzött reményeket. Részt vesz a községet érintő kérdések megvitatásában, a fejlesztési koncepciók kimun­kálásában, rendkívül takaréko­san, felelőssége tudatában dönt a pénz felhasználásáról, élvezi a lakosság bizalmát. Jó példa erre az elmúlt év­ben a gázprogram, a telepü­lésfejlesztési hozzájárulás, vagyis az egész község lakos­ságát érintő feladatok meg­valósítása. Mindkét feladat során az elöljáróság tagjai, a tanácstagok sokszor kerültek közvetlen kapcsolatba a vá­lasztókkal és az jó lehetőség volt a kölcsönös ismerkedés­re. Az elöljáróság részt vett a VII. ötéves terv előkészítésé­ben, ennek során igyekezett érvényre juttatni a község ér­dekeit. Abban szerepelnek is ózok a feladatok, amelyek az adott anyagi lehetőségeken belül megoldhatók. Újlengyel társközségben sok idős, többnyire gondoskodásra szoruló ember él. természetes | tehát, hogy az elöljáróság ér­zékeny a szociális problémák iránt. Helyesnek bizonyult az a gyakorlat, amely szerint ezekben az ügyekben örjálló döntési joguk van. Az elöljá­róság kapcsolata a lakosság­gal jó, munkájában fő fel­adatként szerepel, hogy a község lakóit egyre fokozot­tabban vonja be a tervezés­be, a végrehajtásba, hogy ennek nyomán is növekedjen a bizalom. A tanács vezetése nagy fi­gyelmet fordít a társközség sajátosságaira, az érdekek összehangolására, a közös fel­adatok megvalósítására. Új­lengyel helyzetét, ellátottsá­gát, szükség szerint legalább két évre átfogóan, önálló na­pirend keretében értékeli. így került sor legutóbb az egész­ségügyi ellátásról, az anya- és csecsemővédelmi tanácsadó munkájáról szóló beszámoló­ra. Még ebben az évben a társközség általános iskolájá­nak oktató-nevelő munkáját tekintjük át. Az elö.járóság megalakítá­sát, működését nagy várako­zás előzte meg. Ez természe­tes. Nem szabad azt várni, hogy most majd máról hol­napra megoldja a község min­den gondját, baját. Arra azonban jogosan lehet számí­tani, hogy az új helyi testü­let munkája nyomán fokoza­tosan megszűnik a magára hagyatottság érzése, megélén­kül a közélet, javul a köz­hangulat, erősödik a lakó­helyért érzett felelősségtudat, fokozódik a helyi kezdemé­nyezés. Mindez önmagában is motorja lehet a községben a fejlődés meggyorsításának. Mihalovics Mihály vb-tikíár Új hártyán H agy érdeklődéssel olvas­tam a zughirdetést egy mellékutcában ácsorgó hársfa törzsén. Úgy gondolom, ennél becsületesebb hirdetést aligha olvasott az emberiség. Félbevágott írógéppapíron, intelligens írással értesíti va­laki a nagyérdemű arra járó­kat, hogy még használható gépkocsija áron alul sürgő­sen eladó. Ott a név, a la­káscím, s buzdításul még az is, hogy érdeklődni bármikor lehet. Többször is elolvastam a cédulát, felírtam a nevet és a címet, s elhatároztam, hogy meglátogatom a becsületes embert, csak úgy. érdeklődés­ből megtekintem a még hasz­nálható gépkocsit, amely áron alul sürgősen eladó. De miért sürgősen? Ugyan miért olyan sürgősen? Emberi tragédiát sejtettem a dolog mögött. Ta­lán káros szenvedélyek miatt csődbe került, a tulajdonos ... Vagy talán még szomorúbb: váratlan haláleset történt a családban ... Talán szörnyű karambol emlékét hordozza a még használható, áron alul, sürgősen új gazdára váró gép­kocsi ... Másnap egy nagyon vidám ember, nagyon vidáman szo­Híre-hamva sem veit ügyeletnek Nem a szomszédot ugrasztják Amikor Kiskunlacházára siettem az egészségügyi ren­delő felavatására, egy rég el­felejtett riport élményei kava­rogtak a fejemben. Bankházán jártam akkoriban, s beszélget­tem az ott élő emberekkel er­ről is. arról is. Egy fájdalmas mondat azonban minduntalan elő-előbukkant belőlük: „Tud­ja. az emberfia ha megbeteg­szik. ugyancsak felfordulhat, amíg az orvos ideér.” Mert­hogy abban az időben még híre-hamva sem volt ezen a vidéken a központi orvosi ügyeletnek A mindenkori ügyeletes hol az egy;k, hol a másik társközség rendelőjé­ben vagy éppen a lakásán fogadta pácienseit. Nyilvános segélykérő telefon akkoriban bizony még nem volt, s ha éj­nek idején jött a baj, gyalog kellett az orvosért bandukol­ni, vagy ha otthon találták a szomszédot, akinek autója volt, azt ugrasztották ki az ágyból, szaladjon hamar segít­ségért. Beteljesült kívánság Miért is jutott mindez eszembe Kiskunlacháza fe­lé...? Már a hivatalos átadás előtt beszélgettünk Berényi Jánossal, a lacházi tanács­elnökkel. aki a tőle megszo­kott szerénységgel mesélte el, hogyan jutottak el ehhez a je­lentős állomáshoz. Az 1985-ös évben megtar­tott falugyűléseken a lakosság mind gyakrabban visszatérő kérése volt: szeretnének egy központi orvosi ügyeletét. Nos, a vezetőség úgy ítélte meg, ez kell legyen a legfontosabb fel­adat, ami bekerül a hetedik ötéves terv tanácsi célkitűzé­seibe. A tervidőszak első két évét — a 86-87-es évet — szánták az egészségügyi hely­zet tárgyi feltételeinek javítá­sára. megteremtésére. Tizen- négymillió forintot terveztek a költségvetésben ezekre a be­ruházásokra. Ebből létrehoz­tak egy új gyermekorvosi kör­zetet. rendelővel és lakással, készülőben van egy másik orvoslakás is, majd december 31-ére átadásra kerül az ápor- kai fogorvosi rendelő, vala­mint az anya- és csecsemő- védelmet szolgáló intézmény. Ebből a legnagyobb összegű és legjelentősebb beruházás a kiskun’ac'názai Dózsa György úton fekvő központi rendelő- intézet és ügyelet létrehozása, amelyet szeptember 1-jén ad­tak át rendeltetésének. Az itt működő régi rendelőt teljes egészében felújították és hoz­záépítettek egy új ügyeleti szárnyat, amelyben helyet ka­pott az ügyeletes orvos, a nő­vér és a szolgálatban lévő gépkocsivezető Ahhoz azon­ban, hogy egv ügyelet működ­jék is — márpedig, ahogy az elnök szokta mondani: ha Lac- házán valamit átadnak, azt I úgy adják át, hogy működjön — szükség volt még sok egyéb járulékos beruházásra. Itt van mindjárt az ügyeleti szoba, ahová telefon és CB-rádió is kellett és szükséges volt felál­lítani telefonfülkéket a társ­községekben. Az ügyeletes­szoba közvetlen összeköttetés­ben áll — Pereg, Bankháza, Aporka és Apaj nyilvános távhívóállomásaival. Tárcsázzák a 123-at Nos, az én bankházi embe­reim ezért jutottak eszembe Kiskunlacházára menet, jó ér­zés volt ugyanis arra gondol­ni most már, ha bajba kerül­nek, csak kimennek a telefon- fülkéhez, feltárcsázzák a 123- as telefonszámot, s az addig szokásos két-három óra he­lyett most már negyedóra alatt ott lehet náluk az orvosi segítség. A tanács ugyanis be­szerzett egy Niva gépkocsit is, amellyel az ügyeletet ellátó orvos kijuthat a betegekhez. Ez sem volt csekély fegyver­tény, hiszen manapság egy ilyen típusú terepjárót meg­szerezni nem csak pénzkérdés. A lacháziakat ezúttal a Kis­kunsági Állami Gazdaság segítette ki, 240 ezer forintért átadták vadonatúj tartalék gépkocsijukat. Az ügyeletes­autó, ha úton van, CB-rádió segítségével tartja a kap­csolatot az ügyeleti szobával. Hétköznaponként este 19 órá­tól másnap reggel 8 óráig, hét­végeken és ünnepnapokon pe­dig éjjel-nappal öt orvos, két nővér és két gépkocsivezető áll készenlétben, hogy zavar­talan legyen a betegek ellá­tása. A szakembergárda kiala­kításához és a felszerelések beszerzéséhez a tanács jelen­tős segítséget kapott a megyei tanács egészségügyi osztályá­tól. valamint jól hasznosítható szakmai tanácsokat a ráckevei körzeti központ főorvos ssggo- nyátóí, dr.Gá’lsi Máriától. Környezetvédelmi szempont­ból is kiemelkedő jelentősé­gű beruházás újabb szakasza fejeződött be a napokban a magyar—szovjet határ men­tén. További hat silóval bő­vült a Taurus Gumiipari Vállalat koromfogadó állomá­sa. A négyszázmillió forint értékű létesítmény építését 1883-ban kezdték el, s első hat silóját két esztendővel ezelőtt helyezték üzembe. Az állomás a Szovjetunióból ér­kező, a gumigyártáshoz nél­külözhetetlen korom teljesen zári rendszerű. gazdaságos és környezetkímélő átvételé­re, csomagolására, tárolására I szolgál. Az öt és fél milliós beruhá­záshoz, amelyből a központi rendelőintézetet és ügyeletet létrehozták, a lakosság is hozzájárult 1,2 millió forint­tal, mert a tanács részben er­re a célra kérte ’85-ben a tele­pülésfejlesztési hozzájárulást. Az egészségügy rendezése után most a község előtt álló másik nagy feladat követ­kezik : szeretnének létrehozni 1990-ig egy oktatási és mű­velődési központot. A tanul­mánytervek alapján a kivite­lezési elképzeléseket ez év de­cember 15-ig hagyják jóvá. Színházterem is lesz A 45 millió forintos beruhá­zás — ahogy az elnök mondta — egy minimális és egy maxi­mális programból áll. A mini­mális — az alsó szint megépí­tése —, amelyben helyet kap­na egy színház- és mozielő­adás megtartására alkalmas nagyterem. valamint egy könyvtár és egy házasságkötő terem. A tetőtér beépítésével készülne el a teljes kulturális központ. Az emeleten foglal­koztató helyiségeket és zene­szobákat szeretnének kialakí­tani. A beruházásra szükség van. hiszen a jelenlegi mozi már kicsi és rossz állapotban van. a könyvtárat kinőtték és zeneoktatásra egyelőre csak az általános iskola éppen üres tantermeiben adódik lehető­ség. Fia elkészül az új okta­tási és művelődési központ, a mozi helyére egy áruházat terveznek, amelyet a helyi áfész üzemeltetne. A kulturális célú beruhá­zásokat is a tanács saját ere­jéből kívánja megvalósítani, illetve bízik abban, hogy is­mét számíthat a lakosság tá­mogatására — teho-befizeté- sek útján —, s a községben és a környékén működő gazda­sági egységek, termelőszövet­kezetek, áfészek segítségére. Antal Piroska A most elvégzett bővítéssel már a vállalati szükségletnél jóval nagyobb mennyiséget is fogadhatnak, s veszteség­mentesen továbbíthatják az anyagot más hazai felhasz­nálók számára. A széles nyomtávú vasúti kocsikhoz épült iparvágánnyal, csoma­golórészlegekkel is kiegészült üzem környezetvédelmi sze­repét érzékelteti, hogy koráb­ban a Taurusnál évi tízmil­lió forintra rúgott annak a korommennyiségnek az érté­ke, ami a ki-be rakodás, szál­lítás során veszendőbe ment. szennyezve a földet, a vizet, a levegőt. ratlan izgalomnak,, később vi<- sitoztak, még később bömbö- lósbe csaptak, a feleségem meg már az első cseppektől sírásra fakadt, és ott, a kocsi­ban kinyitotta az esernyőjét, mert igen féltette a frizurá­ját. Csak én mosolyogtam az egészen, mert tetszik tudni, én a legnagyobb bajban sem keseredik el... Aztán, mit tesz a sors . ..! Prágában ép­pen a régi autók felvonulását rendezték. Hogy milyen érde­kes a sors ...! Éppen bekeve­redtünk a régi kocsik mene­tébe. A nézők minden autót megtapsoltak, de amikor a rpi kocsink vonult el a nagy­érdemű közönség sorfala előtt, vastapstól és lelkes hurrázás­tól zengett az utca, én meg a visszapillantó tükörből néz­tem, hogyan kezd pityeregni a feleségem. Csak én moso­lyogtam az egészen, mert tet­szik tudni, én a legnagyobb bajban sem keseredem el... M int később megtudtam, a híres autó mégis gaz­dára talált. Egy vak­merő fiatal pedagógus házas­pár lett a kocsi új tulajdono­sa, s tüstént elindultak Tata­bányára, meglátogatni a fia­talasszony keresztanyját. Simon Lajos rongálta a kezemet. Meg­mondta a nevét, azt is, hogy könyvtáros a foglalkozása, magam is bemutatkoztam, kö­zöltem vele a mesterségemet, azt is elárultam — hiszen a becsületes emberrel becsüle­tesen kell beszélni —, hogy nem vásárló vagyok, csak ér­deklődő. A tulajdonos ettől erőitetetíen elszomorodott. — Kár — mondta —, nagy kár, mert ilyen kocsi csak kettő található Európában ... — Hogyan? — kérdeztem meglepetten. — Egyik az enyém, másik pedig a prágai közlekedési múzeumban van. Aztán mulatságos történet­be kezdett a vidám ember: — Nem akartam én autót, hiszen, megmondom az iga­zat, anti talentum vagyok a technikához. De az asszony, a két gyerek, az anyósom, meg a nagynéném, meg az unokahúgom, meg annak a vőlegénye addig szekíroztak az autóért, míg egy kisiparos­tól megvettem ezt a traga­csot. Egyetlen jelentősebb utat tettünk vele: talán egy honapja felpakoltam a csalá­dot, aztán elindultunk Cseh­szlovákiába, világot látni. A határon a vámtiszt csak fu­tólag nézte meg a csomag­jainkat. a nagyobb figyelmet az autónak szentelte. — Meddig? — kérdezte. — Egészen Prágáig. Gondolkodva összevonta a szemöldökét: — Aztán kibírja ez addig? — Világ körüli utat is ki­bír — mondta sértődötten a feleségem. — Nono, asszonyom — mo­solygott a vámtiszt —, én az autószerelő-szakmába is bele­kóstoltam fiatalabb korom­ban. — Túl a határon — folytat­ta a történetet a vidám em­ber — olyan záporba került a mi autónk, hogy alig láttam az országutat. De ez nem lett volna baj, hiszen sejtheti, hogy nem vezettem gyorsan. A hiba akkor kezdődött, ami­kor a karosszéria repdésein át szép csendesen cseperészni kezdett ránk az eső. A gye­rekek előbb tapsoltak a vá­A Taurus beruházása Koromfogadó állomás oldogan diktáltuk be ne- ünk mellé a hozott meny- lyiséget. A tanév elkezdődött és szá- nos fővárosi és vidéki kö- épiskola diákjai a napokbar .étkezi munkájukkal segitil z állami gazdaságokat, á 'örökbálinti Állami Gazda- agban a budapesti Szinye, terse Pál Gimnázium nebu- n az almaszedéssel ismer­edtek szeptember első heté­ben. Kép és szöveg: Csécsei Zoltán Gimnazisták Törökbálinton Gépkocsi áron alul

Next

/
Oldalképek
Tartalom