Pest Megyei Hírlap, 1987. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-08 / 211. szám

Ha bevonul a fiú... A családnak segít a tanács Amikor a közelmúltban több Monor környéki településen szirénapróbát tartott a körzet polgári védelmi parancsnoksá­ga, sok — főleg idős — em­berben kellemetlen emlékeket ébresztett a jellegzetes hang. Kiderült, hogy a riasztó ér­zéseket, a feltámadó félelmet több mint négy évtizednyi tá­volság sem tudja eltakarni. Szerencsére már hosszú ide­je nem volt szükség arra, hogy azt a bizonyos jelzést leadja bárki is. A világ más tájain történő dolgok, a politikai vál­tozások azonban kötelezővé te­szik az ország számára, hogy mindig készen álljon határai, állampolgárai védelmére, s a honvédelmi törvény szinte minden egyes ember feladatát megfogalmazza. A legtöbb teher egy adott területen ebből is a tanácsok­ra hárul, bár korántsem ma­radnak magukra. Gombán például, amikor a legutóbbi ülésén a tanács végrehajtó bi­zottsága értékelte az említett törvény végrehajtásának helyi tapasztalatait, a testületnek meg kellett állapítania: mivel 1986-ban és 1987-ben olyan alacsonv volt a tovább nem tanuló fiatalok száma, hogv el kellett tekinteni a honvédel­mi oktatás beindításától, Mo- norra irányították a fiatalo­kat. Segélyek Később a sörözés előkészí­tésében is fontos szerep jut a helyi tanácsnak. Az eközben összegyűjtött információk alap­ján kerül sor ugyanis a ké­sőbbiekben a bevonulok rá­szoruló hozzátartozóinak se­gélyezésére. Az utóbbi időben Gombán, Bányán és Káván olyan had­köteles nem akadt, aki szü­lei eltartásáról egyedül gon­doskodott volna. Többen vi­szont már nősök, kisgyermeke­sek voltak, amikor a behívó- parancs megérkezett, ezért ők katonai családi segélyt kap­tak, ami megkönnyíti kivárni a leszerelés időpontját. Különleges helyzetek A lakosságot természetesen nemcsak — és nem is első­sorban — az esetleges táma­dás kivédésére készítik fel a polgári védelmi parancsnoksá­gok. Sajnos, váratlan tömeges balesetek/ természeti kataszt­rófák — földrengés, áradás, viharok — is előidézhetnek különleges helyzetet. Ezért van szükség a különböző polgári védelmi szakszolgálatok folya­matos képzésére és működte­tésére. A Gombához tartozó társ­községekben az utóbbi hóna­pokban megtartott kiképzések­ről csak kevesen — ők is iga­zoltan — maradtak távol, ami bizonyítja, hogy az emberek többsége tudja és érzi ennek a feladatnak a fontosságát. Szerencsére — élesben — bi­zonyítani a tudásukat, felké­szültségüket eddig csak egy- egy esetben az elsősegélynyúj­tó szakasz tagjainak kellett, s ők becsülettel helyt is álltak. Csak elméletben Bár a balesetek ezután sem zárhatók ki. azért úgy a jó. hogyha a kiképzéseken szer­zett elméleti ismeretek gya­korlati kipróbálását nem kény­szeríti ránk az élet. —ki A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 210. SZÄM 1987. SZEPTEMBER 8., KEDD Gyorsabb termékváltás Számítógépes rendszerek A CNC-vezérlésü megmun­kálóközpontokhoz olyan gép­ipari tervezői rendszert készí­tenek elő a Számítástechnika­alkalmazási Vállalat (Számaik) szakemberei, amellyel megter­vezhető a gyártandó munka­darab. s vezérelhető a teljes gyártási folyamat. A gépipar­ban világszerte a legkorsze­rűbbek közé tartozó számító gé­pes eljárás gyakorlati beve­zetése hazánkban is elősegíti a gyorsabb termékszerkezet­váltást. Jelenleg egy-egy új termék gyártásának előkészí­tése több hónapot vesz igény­be, s ez az idő a gépipari ter­vezői rendszer alkalmazásával napokra rövidülhet. A Számítástechnika-alkal­mazási Vállalatnál a három Labdarúgás Ismét vereség nélkül Labdarúgás, megyei II. osz­tály, Déli csoport: Tököl—Ül­lő 1-2 (1-1), Tököl, 200 néző, vezette: Horváth J. (igen gyengén). Formás üllői tá­madások után a 15. percben Marozsán révén vezetéshez jutottak a vendégek. A ha­zaiak támadásai semmi ve­szélyt nem jelentettek, egyen­líteniük mégis sikerült, igaz hatalmas lesről. A második félidőben — titánrúgás miatt ■— tíz főre fogyatkoztak a he­lyiek, majd Tóth László (Ül­lő) is piros lapot kapott — labdaelrúgásért. Nem sokkal a befejezés előtt Marozsán a félpályáról elindulva szegezte meg a győztes gólt. Jó: Maro­zsán. Sípos, Balázs. Ifi: Tököl —Üllő 3-1. B. T. Sülysáp—Szigetú'falu 1-1 (1-0), Sülysáp. 300 néző, ve­zette: Staller. A sülysápi gárdából több játékos hiányzott, a tavalyi bajnokságban szerepelt teljes csatársor — többek között. Különösen Merczel hiányát érezték meg ezen a fontos ta­lálkozón. A hazaiak léptek fel támadólag. s a 37. percben Motolai révén a vezetést is megszerezték. Szünet után a 49. percben büntetőből egyen­lítettek a sziigefújfaluiak. Ke­mény összecsapásokkal tarkí­tott mérkőzést láthattak az utolsó félórában (is) a nézők, s ebben a vendégek jártak elsősorban az élen. A 62. nerc­ben — jogos 11-eshez jutott a Sülysáp, de Motolai lövését a vendégek kapusa bravúrral védte. Jó iramú, de csak kö­zepes színvonalú találkozón a hazaiak közelebb álltak a győzelemhez, de--ll-est illik értékesíteni. Jó: Győri A., Tóth K., Nagy L. Ifi: Sülysáp —Szigetújfalu 1-4. Cs. J. Monor—Pécel 2-1 (1-0), Mo­nor, 400 néző, vezette: Töre­ki. Gyors góllal kezdett a ha­zai csapat. A 4. percben Bé­res jó ütémben ugratta ki Po­Ezűton mondunk köszönetét mtndazoknak, akik szeretett gyer­mekem. testvérünk, sógornőnk és nagy nőnénk, Rajna Mihályné sz. Kadenszky Éva temetésén Üllőn részt vettek, sírjára virágot, ko­szorút helyeztek, osztoztak mély fájdalmunkban. Külön köszönjük dr. Balázs László körzetorvosnak, akt fájdalmán enyhíteni igyeke­zett. A gyászoló család. kornyít, aki a kifutó kapus fölött emelt a hálóba. A jó kezdést követően visszaesett a hazai csapat. Keveset vállal­tak a középpályások, így a csatárok kevés használható labdát kaptak, ennek követ­kezteben a vendégek kapuja elég ritkán került veszélybe. Fordulás után a hazaiak ott folytatták, ahol abbahagyták. Kevés ötlettel, sok hibával szőtték támadásaikat. Az 57. percben a csereként beállt Gergely jó labdát küldött elő­re, Kucsera megszerezte, Gás­pár elé tálalt, aki kilőtte a hosszú sarkot. Két perc múlva a hazai játékosok bizonyta­lankodását kihasználva fejes­sel szépítettek a vendégek. A két csapal játékosainak, vala­mint a nézőknek is megvál­tást jelentett a mérkőzés vé­gét jelző hármas bírói sínszó. Alacsonv színvonalú találko­zón felejthető mérkőzésen nyert a hazai csapat. Jó: Ohát, Bokros P„ Gergely. Ifi: Monor—Pécel 4-4 (1-3) Gól: Ohát Z. (2). Magócsi, Ro­da ut. K. J. Körzeti bajnokság: Dán- szentmiklós—Gyömrő 1-1 (0-0), Dánszentmiklós. 300 néző, ve­zette: Szarka II. Gy. (egye­dül !) A sok fiatallal teletűzdelt ha­zaiak irányították a játékot az első félórában, de helyze­teket nemigen tudtak kidol­gozni a jól záró gyömrői vé­delem jóvoltából. A 41. perc­ben Békeí'i rátartott az egyik hazai játékos lábára, a bíró a piros lapot mutatta fel a szabálytalankodó gyömrői já­tékosnak. Fordulás után az 50. percben megingott a vendégvédelem, a kapus is késve indult ki, s a berobbanó dánszentmiklősi játékos a há­ló közepébe lőtt. Egyre job­ban elfáradtak a helyiek, a Gyömrő óriási fölénybe ke­rült. Egyenlíteniük mégis csak némi szerencsével sike­rült a 69. percben. Durázi erősen belőtt labdája egy ha­zai játékos lábáról vágódott — vedbetetlenül — a léc alá. Öngól! Végeredményben tár­gyilagos játékvezetés mellett lezajlott találkozón a Gyöm­rő közelebb állt a győzelem­hez, de a döntetlen valós. Jó: Bakos, Nagygyőr, Csirkó S., Lerner. G. J. esztendeje üzembe helyezett Siemens típusú, közepes mé­retű számítógéphez csatlakoz­tatják azokat a grafikus mun­kahelyeket, amelyeken a konstruktőrök megtervezik a gyártandó munkadarabokat. Ezzel egyidejűleg a tervező- mérnökök olyan vezérlőprog­ramot is készítenek, amely a tervezéstől automatikusan vé­gigkíséri az egész gyártási fo­lyamatot. A vezérlőprogramo­kat a Számaik számítóköz­pontjában tárolják, s telefon­vonalon kapcsolják össze a gyárakban lévő CNC-vezérlésű eszterga-, maró- és fúrógé­pekkel. A számítógéppel megterve­zett termékek programcso­magját — mint egy könyvtár­ban — a számítóközpontban tárolják. így a CNC-meg- munkálóközpontokkal dolgozó gépgyárakban a termékek korszerűsítésekor csak le kell hívni a programot és azon rö­vid idő alatt elvégezhető a szükséges módosítás. A Számaik szakemberei a számítógépes géptervezői rend­szer alkalmazásának előkészí­téséhez már hozzáláttak, s az idén szeretnék megkezdeni a rendszer bevezetését. Kulturális prcgiam Gombán kedden az autós kertmoziban 20.15 órától: Világautó (színes, szinkronizált NSZK bűnügyi filmt. Gyomron a művelődési ház­ban 18-tól karate. Monoron 14-től 20-ig Linó­metszet címmel képzőművé­szeti kiállítás a művelődési központ galériájában. üllci társadalmi munkások Megérdemeltek az elismerést A közelmúltban nemcsak országalapító első királyunk­ra. I. Istvánra emlékeztünk, nemcsak a Népköztársaság al­kotmányának évfordulóját ün­nepeltük, nemcsak az új ke­nyér megszegésének örültünk, hanem akkor is, amikor a társadalmi munka végzésében élenjárók átvették a kiváló és érdemes címet elismerő okle­velet. Kiváló Társadalmi Munkás elismerésben részesült Üllőn Lehóczky Károlyné. Hogy miért kapta, érdemelte ki ezt a magas szintű elismerést? Elmondja Pesti Sándorné, a Hazafias Népfront nagyközségi bizottságának titkára: — Lehóczky Károlyné az óvodai intézmények vezetője, közel három évtizede végzi oktató-nevelő tevékenységét az alsófokú oktatási intézmé­nyünkben. Igen nagy szerepe van abban, hogy az óvodai ellátottság helyzete, a szemé­lyi és tárgyi feltételek alaku­lása olyan magas szintet te­remtett az óvodai nevelőmun­kában, hogy megyeszerte el­ismerésben részesült a köz­ségünk. Vezető tevékenysége melleU társadalmi életünknek is aktív résztvevője, bírósági népi ülnökként és hazafias népfrontbizottsági tagként is elismerésre méltó munkát fej­tett ki. Gergely Klára szintén Kiváló Társadalmi Munkás elismerés­ben részesült. Pesti Sándorné ezzel kapcsolatban a követke­zőket mondja: Gergely Klára tanárnő úttö­rőcsapat-vezető, munkája so­rán az Árpád fejedelem úttö^ rőcsapat irányításáért több íz­ben részesült országos szintű elismerésben. kitüntetésben. Közel két évtizeden át tevé­keny résztvevője az úttörő- mozgalomnak, ezen a terüle­ten felsőbb szintű vezetősé­gekben is részt vesz. Az ifjú­vezetők utánpótlásának neve­léséből is tevékenyen kiveszi a részét. Érdemes Társadalmi Mun­kás kitüntetést Üllőn többen is kaptak. Az érdemeiket szintén a Hazafias Népfront titkára sorolja: g*k W — Kundermann Istvánná koszorúkötő és virágkereske­dő, aki a községi rendezvé­nyek méltó küllemének meg­teremtésében mindig élen jár. segítője társadalmi életünk­nek. Vöröskereszt-vezetőségi tag. Hidasi Pálné tanácsi dolgo­zó mint szociálpolitikai elő­adó támasza és gyámolítója az időskorúaknak és a bajba ju­tottaknak. Szakszervezeti bi­zalmi. Nagy segítséget nyújt a lakossággal való kapcsolat- tartás megteremtésében. Göndöcs Tamásné a Monor Vidéki Áfész könyvelője, több éven át eredményesen segíti a népfront munkáját, mint. bi­zottsági tag a társadalmi mun­ka nyilvántartását is vezeti, sőt tanácstag is. Balázsné Varga Gizella ta­nár. az ifjúság környezetvé­delmi tevékenységének irá­nyítója. amellett Vöröskereszt­vezetőségi tag és a természet- tudományi társulat helyi szer­vezetének titkára. Ferenesik Péla, a games?, gépkocsivezetője. önkéntes tűzoltó, szakszervezeti bizalmi. I mint ügyeletes gépkocsiveze­tőnek a társadalmi ünnepek mindig munkát jelentenek. Malecz Péter az áfész szö­vetkezetpolitikai előadója, egyben a pártvezetőség titká­ra. Rendszeres segítője a köz­ség társadalmi életének, segíti a népfrontmunkát, nagy része van abban, hogy az áfész és a tanács kapcsolata gyümöl­csözően jónak mondható. Dikovics István az áfész la­katosüzemének dolgozója, egy­ben a lakatosok aranykoszorús szocialista brigádjának vezető­je. A szabadidőpark és a soortpáiya berendezésének elkészítésében és helyszíni sze­relésében brigádjával orosz­lánrészt vállalt. W Magyar István, a Ferihegy Tsz főágazatvezető-helyettese, aki a környezetvédelmi tevé­kenységből s a köztisztasági akciók szervezéséből tevőlege­sen veszi ki mindenkor a ré­szét. A közös gazdaság veze­tőségével egye lemben a téli időszakban nagy segítséget nyújt a község közútjainak hóeitakarításában s a dűlő- utak karbantartásában. Egyöntetű a vélemény, va­lamennyien megérdemelték ... Kiss Sándor Kötelező a védőoltás Nem rég kaptuk a hírt. hogy veszett rókát találtak Gyom­roni egy német juhász ku­tya különös viselkedéséről pe­dig lapunkban is beszámol­tunk. A Gyömrői Nagyközsé­gi Tanács most az alábbi két felhívás közzétételét kérte tő­lünk. „Gyömrő nagyközség terüle­tén a kerületi főállatorvos 1987. szeptember 2-től 90 nap időtartamra ebzárlatot rendelt el. Ennek tartama alatt min­den kutyát és macskát meg­kötve. illetve elzárva kell tar­tani. úgy. hogy azok más ál­lattal, emberrel ne érintkez­hessenek. Kutyát tartási helyé­ről csak pórázzal, szájkosárral szabad elvezetni. A nagyköz­ség területéről kutyát, macskát csak hatósági orvos engedély e- vel szabad kivinni.'’ A másik felhívás: „Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a tulajdonukban levő, három hónapot betöltött, veszettség ellen be nem oltott ebet min­denki köteles veszettség elleni védőoltásra bejelenteni 1987. szeptember 11-ig a helyi ta­nácsnál. Az oltás azért vált szükségessé, mert a községben veszettség fordult elő. Gulyás László vb-titkár A 17-es tárgyalóiéi gn^ei Most az arra harca következik A szerelem szép. a legszebb emberi érzés. Hogy kit kivel hoz össze jó vagy rossz sor­sa. az sok mindentől függ. Mint az is, hogy mi lesz a kapcsolat eredménye. És gyak­ran sok minden- — ha a szere­lem _k gyümölcse, gyerek is születik — a bíróságokon dől el. Szerencsére nem gyakori, de vannak a jog számára is meg­hökkentő esetek. Az már meg­szokott szinte, hogy ha az apa­ság megállapítása per útján történik, az ,.apajelölt" a Vég­sőkig védekezik. Épp ezért számít nem mindennaposnak az a jelenség, amikor a két­gyermekes családapa házassá­gon kívüli kapcsolatát a part­nernő férjhezmenési szándéka határozta meg. A megoldást természetesen egy gyermek születésétől remélte. Ám a vőlegényjelölt a ké­nyelmes megoldást választja. Nem válik, mert nem akar újra nősülni. Fél évig tartó huzavona után határozottan nemet mond. A csalódott nő anyai öröme teljesül. Egészsé­ges fia születik. A klinikán a FIÚ. Csupa nagy betűvel. Megindul a harc. K. B., hogy szabaduljon a reá kényszerített apaságtól, amely ellen nem tiltakozott, egészen az őszinte: ..nem is vagy igazán az apja" kijelentésig. Valahogy nem számolt utána ... De most itt az adott alka­lom. K. B. és G. F., a kiskorú liúcska anyjával, s a gyermek­itek akines igenis joga van törvényeink szerint vér szerin­ti apjához, az ehhez szükséges igazságügyi orvosszakértői vizsgálatra lettek rendelve. Elkészült az orvosszakértői vélemény. A tárgyalásra idé­zettek közül — mert időköz­ben a két „feltételezett apa” egymás között mindent jól megbeszélve tisztázott — K. B. nem tartotta fontosnak a megjelenést. Így új határnapot tűzött ki a Monori Bíróság K. B. rend­őri elővezetéssel került a tár­gyalóterembe. Igaz, ez 500 fo­rintjába került — ennyi a rendőri elővezetés —, majd mikor a bíró ismertette a szakértői véleményt, megtud­hatta, hogy apasága kizárt. Vi­szont 89.9 százalékos valószí­nűséggel G. F. apasága bizo­nyított. G. F. — a gyermek születése előtt az anyával va­ló házasságkötést is követelő csak partnerkapcsolatnak vélt ügyre akkor pontot tett — ön­ként és boldogan vállalta az apaságot. — A gyermek apjának te­kintem magam! — mondta jegyzőkönyvbe. Jogait is követelve a gyermekre vonat­kozó anyagi kihatásokat, gyer­mektartást is vállalva. De a hiúságában mélyen megsértett nő bosszút kívánt. A jelen perben a kiskorúért perben álló anya meglepően nyilatkozik. — Nem tagadom, de nem is vagyok hajlandó el­ismerni. hogy G. F. a gyerme­kem apja! Tőle származik, de nem vagyok hajlandó bele­egyezni, hogy valaha is apjá­nak tekinthesse. A bíróság a bizonyítékokat és az igazságügyi orvosszak­értői véleményt elfogadta. Egyrészt a kizáró, másrészt az apaságot bizonyító iratok alapján megállapította, ncgy az 1983-ban született K. K. természetes apja G. F., aki egyébként az apaságot vállal­ta. Az ítélet jogerős. Most már az apa harca következik, hogy „apa” lehessen. F. G. ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap) gyermek adataihoz az apa ne­vét nem diktálja be. Így az újszülött az édesanya családi nevet kaphatja az anyakönyvi bejegyzésben Majd egy régvolt szerelmi kapcsolat nyomán az anya k's- korú gyermeke apjául K. T.-t jelölte meg Az 18ü3-ban szü­letett fiúcska egyre inkább tetszik a ..családjához hú" nős embernek. Rajonyr.ni i:e a kisfiúért. Pedig neki vannak gyerekei, igaz azok ..csak lá­nyok". A hercehurca meg csak szaporodik a kicsi fiú körül. Az anya a gyermek láthatá­sában az apát akadályozta. S mert idő közben férjhez ment és kisfia szemmel láthatóan szereti anyja férjét, és ez köl­csönös. az asszony a láthatást követő hajdan volt szerelmé­nek szemébe vágja: igazán nem is az apja a kicsinek. Ez gondolkodóba ejtette és apasági per indítására késztet­te a kinevezett apát. Nem volt nehéz dolga megtalálni a női bosszú furcsa szövevényében G. F-et. aki nem titkolta, most már önként vállalja az immár rajongásig szeretett trónörököst. Furcsa, de az is érdem lehet még ma is egye­sek szemében, ha valaki

Next

/
Oldalképek
Tartalom