Pest Megyei Hírlap, 1987. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-03 / 207. szám

1987. SZEPTEMBER 3., CSÜTÖRTÖK Negyedszer is kiváló együttes A növendékek már tanártársak Meglehet, hogy nevük akkor ivódott be igazán a köztudat- ba, amikor a Zeneakadémia nagytermében énekeltek. Meg­tiszteltetés ez egy amatőr kó­rus számára. Igaz, kitartó és következetes munkával jutot­tak el odáig. Naplójuk őrzi megannyi külföldi és hazai el­ismerést. Az utóbbiak közül a legnagyobb a KÓTA minősíté se, mely szerint a váci KISZ- együttes kiemelt hangverseny­kórus címre méltó. Ám nem elegendő esupán elérni egyfajta rangot — meg­tartani is tudni kell. Hogy pró­bálkozásuk nem eredményte­len, mi sem bizonyítja job­ban, mint az az ünnepség a Magyar Néphadsereg Művelő­dési Házában, ahol negyedszer vehették át a Művelődési Mi­nisztérium kiváló amatőr együtteseknek adományozott oklevelét. Kórus- és kottacsere A próbák egyébként szüne­teltek szeptemberig — miután néhány héttel ezelőtt hazatér­tek NSZK-beli vendégszerep­lésükről. — Mit jelent egy-egy ilyen út? — fordulok Bogányi Tibor­hoz, a kórus karnagyához, a váci zeneiskola szolfézs- és összhangzattantanárához. — Óriási élményt! — összeg­zi tömören rövid gondolkodás után. — 1976-ban jártunk elő­szói- külföldön, az NDK-ban énekeltünk, bár akkor még leánykarként. Vegyes karrá az év őszén alakultunk. Azonban nemcsak a külföldi szereplés nagy öröm, hanem minden fellépés. Ilyenkor lehetőség adódik más együttesek meg­hallgatására, repertoárjának megismerésére. Számomra több tapasztalatot jelent, amikor külföldön járunk, mert bele­nézhetek az ottani karnagy kottatárába. Ugyan kóruscse- rére még nem került sor, azon­ban... kpttákát. r,kÜl49ZgetÉhik egymásnak. — Hány mű található reper­toárjukban? — Elég nehéz lenne megszá­molni! — mosolyodik el. — Egy biztos: igény szerint, bár­milyen alkalomra össze tudunk állítani műsort. Ha önálló est­re készülünk, akkor főleg mad­rigálokat, romantikus dalokat énekelünk. Ezekhez még Brahms-, Kodály-, Bartók- és modem külföldi szerzemények közül is válogathatunk. — Milyen gyakran lépnek föl? — Egy év alatt négy-öt íz­bén, ezeken kívül eljutunk minden esztendőben külföldre is. Több rádiófelvételt készí­tettek velünk, decemberben önálló hangversenyt adunk a váci zeneiskolában. Januárban a Kóruspódium vendégei le­szünk — egyenes adásban. Hagyomány már, hogy részt veszünk a Vándor Sándor kó­rustalálkozón. Tavasszal sze­retnénk Finnországba utazni. Június végén pedig házigaz­dái leszünk a kétévenként megrendezendő ifjúsági kórus­találkozónak. Egyéni műfelmondas Lassan fogalmaz, nyugodt hangon magyaráz. Mégis az az érzésem — mint a legtöbb ze­nében élő ember —. szíveseb­ben venné, ha nem faggat­nám. Végtére is, ha valaki meghallgatja produktumukat, az többet elárul róluk, mint a szó. És természetesen az is ön­magáért beszél, hogy a csak­nem száz ember közül legalább ötvenen évtizede együtt éne­kelnek, jó néhányan pedig ti­zennyolc-húsz éve tagjai a kórusnak. — Milyen időközönként jön­nek össze? — Hetente kétszer, kedden és pénteken este próbálunk. Havonta egy hétvégét szintén gyakorlással töltünk, ha külö­nösen nagy feladat előtt ál­lunk, mint például Mozart Rekviemjének előadása. Az egyhetes edzőtáborok hatalmas szakmai előrelépést jelentenek. Legalább három hónapi mun­kával fölérnek, s összeková­csolják a társaságot. Most már eljutottam odáig, hogy ezt az egységet legalább olyan fon­tosnak tartom, mint a kórus­munka szakmai részét. — Énekelni tanul-e valaki? — Nem. pedig mindannyiuk- nak érdemes lennel A szólam­vezetők egyébként egyénen­ként is íoglalkozriak a tagok­kal „műfelmondas'' alkalmá­val, amikor külön-külön min­denkivel elénekelteti a szóla­mát. Bár egyikük sem zenél, mindenképpen közelebb kerül­nek a muzsikához, hiszen nem­csak kórusokat, hanem zene­kari műveket is rendszeresen hallgatnak. Még ezzel is fej­lesztik a hallásukat, az ízlésü­ket. s akkor még nem is beszéltem a zene emberformá­ló erejéről! Aki megérti és ké­pes komolyan venni, hogy adott pillanatban egy másik szólam a fontosabb, olyanfajta alkalmazkodást sajátít el, ami egy életre szól. Daloló házastársak — És életre szóló kapcsolat alakult ki a körustagok kö­zött? — Igen, több házasság is köttetett a kórustagok között. Magánéletünkben barátokként számíthatunk egymásra. Sok közös programot szervezünk: hangverseny-látogatásokat, ki­rándulásokat. — Elégedett-e az együttes­sel? — A pillanatnyi teljesítőké­pességgel igen. Szeretnénk to­vábbra is olyan jó műveket találni, mint amilyeneket ed­dig sikerült. — Kik a patrónusaik, kik fe­dezik kiadásaikat? — A városi tanács, a Vác és Vidéke Áfész, valamint saját magunk. — A régebbiek közül vá­lasztott-e valaki zenei pályát? — Igen, legalább ötven volt növendékem. Bár ők a zeneis­kolában is tanítványaim vol­tak. Közülük hatan most ta­nártársaim ... Ez megnyugtató érzés lehet Bogányi Tibornak. Hiszen, mint annak idején a Zeneaka­démián. tanára. Vásárhelyi Zoltán elültette benne a kó­rusmuzsika iránti elhivatottsá­got — úgy ez neki is sikerül. Vennes Aranka Nyelvkönyv a tiniknek Játékosan—angolul Project % English cimmel gyermekeknek készült angol nyelvkönyvsorozatot indított a napokban a Corvina Kiadó. Erről, s a könyvműhely más őszi újdonságairól szerdán tá­jékoztatták a kiadó vezetői a sajtó képviselőit Budapesten, az Állami Könyvterjesztő Vál­lalat központjában. Vajda Tünde szerkesztő el­mondta, hogy a nyelvkönyv 10 —16 éves gyermekeknek író­dott. A szerző. Tom Hutchin­son több országban tanítot­ta anyanyelvét általános és középiskolás gyermekeknek. A könyv kötetenként mintegy 100 tanóra anyagát tartalmaz­za. s az 1986—87-es tanévben Magyarországon már sikerrel próbálták ki az iskolai és magánoktatásban egyaránt, képregényre emlékeztető lec­kék mindegyike egy-egv nyelvtani problémát világi meg. Tréfás történeteket, fej­törőket. társasjátékokat, rejt­vényeket és más szórakoztató feladványokat is közöl, hogy ezzel is élvezetesebbé tegye a tanulást. A helyes kiejtés el sajátítását két 90 perces ka zetta segíti. Az Oxford Uni versify Press-szel közös ki­adásban megjelenő könyv II és III. kötete 1988-ban, illetve 1989-ben jelenik meg. A Cor­vina Kiadó a nyelvkönyvből megszerzett ismeretek gyakor­lására jövőre új sorozatot in­dít. amelyben irodalmi, isme­retterjesztő és szórakoztató olvasmányokat tesz közzé. Heti filmtegyzet Téma-FIGYELŐ Szerep. Még azok is, akik csak az ismeretterjesztés jó­voltából kóstolgatnak bele a lélektan tudományába, jól tudhatják, hogy valamennyi földi halandó egy szerepet játszik el élete során. Nem af­féle színészkedés ez — bár sokaknál az ilyen alakosko­dásban sincs hiány —, hanem egy olyan magatartás, viselke­désmód természetes felöltése, amelyben ki-ki a legjobban érzi magát, amelyhez igazod­va a legtöbbet vél adni és kapni. Mondani sem kell, hogy ezek a sémák azoknál a legjellegzetesebbek — egyúttal a legfeltűnőbbek —, akik va­lóságosan is szerepelnek, te­hát akik vagy a színi pályá­val kötelezték el magukat, vagy pedig a közszereplés más módozatait választották. Pél­dául televíziósok lettek: ri­porterek, műsorvezetők, be­mondók. őket nézve, rájuk fi­gyelve tapasztalhatjuk csak igazán, hogy mennyire nagy és éles kontúrokkal rajzolódik fel ez az arckép. A legtöbb­jüknél olyan erősen, hogv azon igazítani szinte már nem is lehet, de nem is igen sza­bad. Szabadna — tegyük hozzá gyorsan, hisz’ végtére is az efféle próbálkozások megsza­porodásáról akarnánk itt egy kicsinykét eltöprengeni. Arról a jeienségről. amely bizonyá­ra sokakat meghökkent, za­var, alkalmasint pedig még bosszant is. Mihail Uljanov, a Téma főszereplője. Nem igazán jól figyelünk Gleb Panfilov most a magyar mozikba kerülő filmjére, ha . csak azt tartjuk benne érde­kesnek, hogy 1979-ben már készen volt, de csak 1986 őszén mutathatták be a Szov­jetunióban. Persze érdekes ez a tény is. A Téma azok közé az úgynevezett polcos filmek közé tartozik, amelyek hosz- szabb-rövidebb (de inkább hosszabb) ideig a filmraktá­rak polcain hevertek, mert egy korábbi korszak művelő­déspolitikája nem ítélte őket bemutatásra alkalmasnak. Közülük már mi is láttunk: ilyen volt például az Ellen­őrzés az utakon, amely majd’ húsz évet pihent. Mi itt, ma, elég nehezen értjük, mi lehetett a kifogás annak idején e filmekkel szemben. Illetve: a mai néző már természetesen másként látja őket, mint ha elkészül­tükkor mutatták volna be. Ne feledjük: azért a Téma esetében is eltelt azóta nyolc év, s nyolc évvel ezelőtt nem ugyanaz lett volna az akusz­tikája ennek a filmnek ná­lunk sem, mint amilyenre most számíthatunk. Ám még így is azt mondhatjuk: Pan- fitbV n filmjjéntfc- lényegében nem ártott a hosszú késés. Nem ártott elsősorban azért, mert amiről szól, az nem na­pi aktualitású ügy. Az alkotó­művészi válság ugyanis — ez a film témája — sem nem egyetlen mozzanathoz kötött, sem nem egyetlen ember ügye. A film főszereplője, a sikeresnek számító, sok da­rabjával rengeteg szovjet színpadon évek, sőt évtizedek óta jelen levő, ötvenes évei­ben járó színműíró, Kim Je­szenyin, fokozatosan ébred rá: amit eddig írt, az nem igazán értékes. A felületen marad, művelődéspolitikai elvárások­hoz, publicisztikai igényekhez, „szempontokhoz” igazodó s bár a főhatóságoknak tetszik, és ezért anyagi gondjai sin­csenek, hiszen szerte a ha­talmas Szovjetunióban játsz- szák, mégsem irodalom. És hiába menekül a lelkifurda­lás, az alkotói válság elől az orosz nemzeti múlt egy da­rabját őrző kisvárosba, hiába akar Igor hercegről drámát írni, mert ezzel nem oldódik meg a válság, ezzel csak ön­maga előtt leplezi kiégettsé- gét, kiábrándultságát. Amikor pedig a városkában találko­zik egy fiatal, okos, őszinte nővel, akitől segítséget re­mélne, véletlenül tanúja lesz, hogyan omlik össze ennek az értékes teremtésnek is az éle­te, mert a kedvese el akarja hagyni az országot, ahol re­gényét nem engedik megje­lenni, s lehetetlenné teszik az életét. Kim Jeszenyin válsága így fedi fel mások válságát is. így világít bele egy, a fe­lületén csillogó eredmények­kel dicsekvő periódus mélyben meghúzódó válságaiba, embe­ri konfliktusaiba, feloldhatat­lannak tűnő ellentmondásai­ba. Kim és a körülötte fel­bukkanó emberek válságai, konfliktusai világos levezetés­sel mutatják ki: az eredendő ok az korszak szemléletmód­jában keresendő, abban, ahogy e korszak önmagára óhajt tekinteni, ahogyan meg­másítja a valóságot és visz- szaszorítja azokat, akik e valóságot akarják meglátni, őszintén, kendőzés nélkül. Szasa Nyikolajev, a kedves fiatal vidéki idegenvezető egy elfelejtett és fölöslegesnek ítélt zseniális falusi paraszt­költő életművének megismer­tetéséért küzd. Van célja, van az életének értelme — és mégis összeomlik körülötte minden. Kim Jeszenyinnek még célja sincs, hacsak az nem cél, hogy igyekszik min­tafiú maradni a „főnökök” előtt. De annál becsületesebb és a morális tartás is több még benne, hogy ezzel örökre meg tudjon békülni, s meg tudjon elégedni. A film végén autóbaleset éri, megcsúszik a jeges országúton, megsérül. Panfilov szándékosan fogal­maz ift egy kissé homályosan. Nem Vagyunk benne biztosak, Kim nem akarta-e ezt a bal­esetet, mintegy kihívta maga ellen a sorsot, s azért szágul­dott a veszélyes úton; és az sem egészen bizonyos, hogy életben marad-e a bal­eset . után, bár még ő telefo­nál a telefonfülkéből, ahová elvánszorgott, annak a Szá­sának, aki — talán az életben először nyíltan és bátran — a szemébe mondta az írónak: nem tekinti jelentős művész­nek, a darabjai nem jók, mert nem igazak. A befeje­zés nyitott; Kim még magá­ra is találhat. A Téma amikor egyik ré­tegében egy önfelismerés drá­mája, a másik rétegében kor­rajz is: a veszedelmes önál­tatás, a torzítás, a valóság fényeivel szembenézni nem kívánó kényelmesség korsza­kának rajza s egyben kriti­kája is. Ugyanakkor áthatja valami sajátos, szorongó fél­tés. Panfilov félti ezt az al­kotó értelmiséget, félti ezt a hazát, amely igy bánik érté­kes fiaival — s így bánik ön­magával. A filmet két nagyszerű szí­nészi alakítás is emeli. A válságba jutott írót Mihail Uljanov játssza, pontosan ér­zékeltetve ennek a nem hit­vány, csak a korárammal sodródó művésznek a mély emberi drámáját, Szását pe­dig \nna Csurikova szemé- jesíti meg, a csehovi hősnők fájdalmasan szép sorsát fel- idézően. A közeljövőben több ha­sonló, jelentős szovjet filmet láthatunk majd mozijainkban. A Téma jó indítás ehhez. 48 óra Gengszterfilm, a műfaj min­den kellékével. És zsarufilm, ugyancsak minden kellékével ennek a filmtípusnak. És még valami: vaskos humorral megspékelt vagányfilm. A rendező, Walter Hill, aki­től jó néhány éve már lát­tunk egy hasonló modorú fil­met (Gengszterek sofőrje), jó arányú keveréket állít elő ebből a három komponensből. Teszi ezt főként azáltal, hogy az izgalmas, bár kiszámítható fordulatokkal előrerobogó film két hőséül jól kitalált figu­rákat választ. Az egyik a nagydarab, mackós, pokróc modorú, de szívós hekus, aki rendőrtársai gyilkosai után nyomoz, a másik a könnyed, pimasz humorú, de nagyon mozgékony és éles eszű, színes bőrű kis bűnöző, aki saját érdekében is segít a nyomo­zásban. Nick Nolte és Eddie Murphy kettőse némiképp emlékeztet ugyan Bud Spen­cer és Terence Hill duójára, de azért megvan a saját ar­culatuk is. Takács István Miről van szó? Nos, nen másról, mint hogy az egyik méltóságos komolyságáról, ki mozdíthatatlan megbizhatósá gáról ismert szövegismerteti egyszer csak elkezdi pattog tatni rokonszenves merevségé nek láncait. Szoborszerű vo násai megenyhülnek és ajkai is olyan kiszólások hagyják el amelyek azelőtt elképzelhe tetlenek lettek volna. Oldjt magát — így szokás ezt a: igyekezetei minősíteni. Csak hát ettől a nyilvánva lő szerepmódosítástól, modor váltástól az előfizetőnek nen a szája változik mosolygósra hanem a háta kezd el bor sódzni, hiszen a mutatvány — mert az! —, jaj dé nagyot természetellenes. Beidegződé seinket irritálja, megszokása inkban háborgat. S ha má: ilyen, éppen a visszájára for­dul: ahelyett, hogy vigabí hangulatba ringatna azon a; éji órán, éppen bosszús töp­rengésre késztet, és azt kel firtatnunk, hogy ugyan mi a; ördög bújt az illetőbe, hiszer nemrégen még úgy tudh tartani magát. Mondani sem kell, hogi nem csupán az erősebb nen képviselői adják a fejüke ilyen kísérletekre, hanem s gvöngébbiké is. Ők úgy kere­sik a kegyet, hogy kellem- kednek: főképpen is a gyere­kekhez beszélve gyakoroljál a jóságoskodó és ezért igen­csak ellenszenves gügyögést Ha pedig szintén éjszaka — mondjuk egy andalítóan jc film után — köszönnek el, akkor meg az összekacsintás jegyében cselekszik mindezt. Tudjuk. tudván tudjuk, hogy a Szabadság téri műsor­szóró intézménynek meghir­detett programja, miszerint az erőket sokoldalúan ki kell próbálni, a személyiségek ké­pességeit minél alaposabban kihasználni. Igen ám, csakhogy a mi televíziónk, mint intéz­mény, nem egy mamutcég, ha­nem az ország arányaihoz iga­zodó vállalkozás, tehát lénye­gében kicsi. Ebben a vállalat­ban pedig nem lehet csak úgy ide-oda cikázni. egyszer, mondjuk az áremelések keser­ves piruláit lenyeletni, más­szor meg legénvesre. kisma- másra venni a figurát Ez a kettősség, a megjelenésnek ez a szomszédossága nem megy. A hagyományokhoz, a jó ér­telemben vett sémákhoz szo­kott közönség az ilyesmi ellen ösztönösen berzenkedik. Vagv magában háborog. s belül hajtogatja, hogv miért, miért, miért, vagy szóvá is teszi ez irányú tapasztalatait. Miként mi most itt. Műsor. Ugyanígy az is szót — panaszkodót — érdemel, hogy amúgy az atlétikai vi­lágbajnokságon kívül mostan­ság nemigen van néznivaló. Ismétlések, többé-kevésbé unalmas sorozatok úsznak to­va a képernyőn minden szel­lemi izgalom nélkül. Noha már itt az ősz, a programra a nyár tespedtsége jellemző ... Akácz László Mérlegen a nyári szezon Túljutottak a mélyponton Tizenötödször kerül sor az Idén a Korunk zenéje a budapesti ze­nei heteken címen ismert fesztiválra október 1. és 10. között. Ezekben a napokban ä megszokottnál több lehetőség nyílik majd a szovjet zene és a szovjet művészek meghallgatására, ugyanis a tvoviűt L- nléut*o n^ni-si a-» »dőc-/‘í i.- iian b Alzrlndnalr — Kiket várnak ezekre az innepi alkalmakra? — kér- ieztük Kovács. Jánostól, az Országos 'FilháriíiSiTO űjfezgaé“ óhelyettesétől és művészeti vezetőjétől. — Világhírű művészek — nint például Jurij Szimonov is Gennagyij Rozsgyeszt- •enszkij karmesterek — mel- ett fiatalabb arcokat is fo- ;u»k látni. Közöttük van pél- lául Eliszo Virszaladze. A ;rúz zongoraművésznő mö- :ött számos sikeres külföldi zerepiés áll; 1966-ban 1. he- elyezést ért el Zwickauban Schumann-v er&enyen. — A kiadott prospektusok között az egyik Szezonbérlet címet visel. Miért? t-Jtfitt- ajttólÁrtőí. Április végé:* ’’TiWJkf koffleertr#*, szól,’ tehát egy egész idényt átfog. Zenekari esteken kívül ka­mara-előadásokat is tartalmaz. Helyszínei a Zeneakadémia, illetve a Budapest Kongresz- szusi Központ. — Tavaly többször rendez­tek hangversenyeket az ak­kor nyílt régi Zeneakadémia koncerttermében. Lesz-e foly­tatás? — Továbbra is tartunk bi­zonyos rendszerességet. A helyiség nem nagy. mintegy száz ember befogadására ele­gendő, viszont hangulatos, exkluzív. Igyekszünk tehát olyan műveket összeválogat­ni, amelyek kisebb körben csemegének számi-tanaik: kor­társ modern zene vagy régi zene! együttesek. — Milyen tapasztalatokat hozott a sikeres nyár? — Különösen jó eredményt könyvelhetünk el, nemcsak a tavalyihoz, hanem a két év­vel ezelőttihez képest is. Szépszámú közönséget von­zottak koncertjeink. Egyik oka enek minden bizonnyal a megnövekedett idegenfor­galom. Akad azonban tanul­ság is számunkra. Csökken­tettük a Hilton-udvarbeli, s még néhány szabadtéri szín­pad zenei előadásainak szá­mát. A Zichy-kastély udvará­nak akusztikája megkérdője­lezhető, emiatt ide nem ter­veztünk programot. A Mar- czibányi térről visszatértünk a Várba. Ez igen szerencsés lépésnek bizonyult. Minden­kor nagyszámú a hallgatóság a MáUjás-templombeÚ este­ken. Kedvező tapasztalatokat szereztünk a Pest Megyei Ta­nács díszudvarán megtartott zenei előadásokon. Nemcsak a fesztiválzenekar segítette a sikert, hanem a Pest Megyei Tanács hathatós anyagi tá­mogatása is. — Hogyan értékelné az el­múlt évadot? — Nagyon óvatos optimiz­mussal. A kínálatunkat vonzóbbá tettük zenekari koncertekkel, amelyek iránt ; nagy az igény. Részben ezzel ; értük el, hogy az érdeklődők , száma nem csökkent tovább, • s túljuthattunk egyfajta mély- , ponton. i V. A. 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom