Pest Megyei Hírlap, 1987. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-26 / 227. szám

8 1987. SZEPTEMBER 26., SZOMBAT Hajdanvolt őszi versenyek Az áporkaiak jól jártak Egy társközség hétköznapjai Mit ígér a jövő az itt lakóknak? 1 Krúdy Gyulának az egyik 5 legjellegzetesebb, az író í stílusmúvcszetét legjobban ^ tükröző kisregénye az Őszi versenyek. Aki olvasta, an- ^ nak aligha kell magyaráz- ^ ni, hogy egy kis zsoké meg ^ egy telivér asszony nagy és í furcsa szerelmét vetette pa­2 pírra ebben az író, aki vi- ^ szont csak a történet tele- ^ víziós változatát látta, nos, ^ annak is elég Garas Dezső 2 és Szegedi Erika kettősére v , . . - «■ ^ gondolni, és máris a szá- zadl'ordulő sajátságosán í fülledt, krüdysan szere- í lemszagú világában érezhe- i ti magát. Hely, tét, befutó Az őszi versenyek kötete a könyvespolcokról könnyű­szerrel leemelhető, hosszabb utánajárásba kerül azonban azt kideríteni, hogy valójában hol is koptatta a nyerget, s hajszolta a lovakat az a kis zsoké. A jelzett időben, tehát az 1900-as évek előtt és után ugyanis nem ott terült el a lóversenypálya, ahöl manapság van. Ekkoriban bizony még sem a Kerepesi úti intézmény, sem a Kincsem-park, Dobi István úti arénája nem léte­zett. Helyettük egy időközben szintén köddé vált — azaz nagy pompával felépített és aztán sebbel-lobbal lebontott — másik futtató csalogatta a kö­zönséget és adott alkalmat a bűvös szóhármas elismételge- tésére: hely, tét, befutó... Ez a bizonyos lóversenypá­lya az egykori Aréna, a Csö­möri, a -Kerepesi és a Hermi­na út keretében terült el, vagyis a mai Népstadion he­lyén. Építeni 1878 tavaszán kezdték, és alig harminc év múlva, 1908-ban bontották le. A korabeli ábrák tanúsága sze­rint barbár dolog volt csá­kányt emelni erre az építésze­ti remeklésre, de hát a fővá­ros, mint gazda, egyszerűen feladta a terület bérletét, és így Feszty Adolf építőművész jeles alkotása halálra ítélte­tett. Igen, ez az új jelzővel meg­különböztetett — mert az 1827-ben Széchenyi lstvánék kezdeményezésére megnyitott futtató helyén felépült — ló­versenypálya szintén egy Feszíy-származék nevéhez fű­ződik. 1846-ban a felvidéki Ógyallán (ma: Hurbanovo), született ő is, mint a tehetsé­ges Fesztyek legtöbbje. Leg­alább olyan ügyesen rajzolt, mint a festőművésszé lettöcs- cse, Árpád, ám neki az épí­tészpálya tetszett, s ezért ko­máromi, majd pozsonyi tanul­mányai után Bécs műegyete­mére iratkozott be. Kiváló eredménnyel diplomázott, és amikor 1871-ben Pesten irodát nyitott, alig győzte teljesíteni a megrendeléseket. S nemcsak azért kapták fel, mert akkor, fővárosunk szinte tobzódó fej­lődésének idején, minden va­lamirevaló inzsenérre szükség volt, hanem mert tényleg re­mek fantáziájú és a kor szín­vonalán gondolkodó tervező­nek bizonyult. Hogy mást ne mondjunk, az egykori Sugár útra (ma: Népköztársaság útja) tizennégy palotát sorakoztatott fel, s ugyancsak az ő kézje­gyét viseli máig az itáliai ga­lériákra emlékeztető Haris-köz bazársora. ; Háttal a napnak Feszty Adolf mielőtt hozzá­fogott volna az új lóverseny­pálya megtervezéséhez, előbb tanulmányútra indult, s Bécs- ben is, másutt is szemügyre vette a hasonló építményeket. A futótér kialakítására pedig egy Európa-szerte elismert szakembert, H. Wackerout kérte fel. ő szabta meg a pá­lya hosszát 1070 méterben, ke­reszttengelyét 313 méterben; a 2503 méternyi hosszú fut­tató pedig egy 28 méter széles oválist írt le. A dísztribün és más épüle­tek azonban Feszty Adolf te­hetségét dicsérik. Ö jelölte ki ennek a két csonka toronnyal ékes, palotaszerű épületnek a helyét a versenytér északnyu­gati részén, tehát úgy, hogy háttal legyen a délutáni nap­nak, s szintén ő határozta el, hogy a nézőtéri lelátót könnyű vasszerkezetből építi meg. Ez akkoriban még nagy újdon­ságnak számított. Á főépület­ben pedig királyi — mert va­lóban király és császár foga­dásához méltó — helyiség­rendszert alakított ki. A díszes hármas ajtó tágas előcsarnokba vezetett, ahonnan egy vörös bársonnyal bontott lépcsősor vitt fel az uralkodó páholyá­ba. Ez két részből állt: az elő­szobából meg a társalgóból. Dicséretére Fesztynek, nem­csak a koronás fők kényelmé­re gondolt, hanem arra is, hogy akik az I. vagy a II. osz­tályú tribünökön foglalnak he­lyet, azok is kényelmesen érezzék magukat; az előbbi traktusban nyolcszáz, az utób­biban ezernégyszáz ülést ala­kított ki. Manapság szinte elképzelhe­tetlenül gyors ütemben, alig két év alatt készült el az új lóversenypálya, s amikor 1880. október 17-én a királyné és más előkelőségek jelenlétében felavatták, a legkisebb dísz, a legutolsó drapéria is ott pom­pázott a helyén. Bérleti gondok Mint föntebb már sző volt róla, ezt az építészeti remek­lést sajnos igen gyorsan elérte a végzet: bizonyos bérleti gon­dok miatt Budapest elöljáró­sága lemondott róla és — el- pusztíttatta. Egy ideig dudva, gyom nőtt a lelátók, a paták döngölte salak helyén, aztán különféle sportlétesítmények kezdtek ott feltünedezni. De ez már egy újabb korszak újabb fejezete, a kis zsokék és a nagy szerelmek nélkül. És természetesen Krúdy nél­kül is, aki az 1933-ban bekö­vetkezett haláláig jobbára Óbudán élt, s egyre kevésbé érezte otthon magát abban a gépesedő, a régi ízét-zamatát egyre elvesztő világban ... A. L. A 70-es években a község önállóságának megszüntetése­kor még némi vitát váltott ki a Kiskunlacházához való csatlakozás, ma azonban már aligha találni valakit is a faluban, aki ne azt vallaná, hogy az áporkaiak jól jártak a körzetesítéssel. Az 1970-ben Kiskunlacházához csatolt szép kis falu, amelynek egyik oldalát a ráckevei Duna mossa, most elöljárósága révén képviselteti ma­gát a közügyekben. Az elöljáróság a kisközség 5 tanács­tagjából áll, élén Tóth Vilmos elöljáróval, aki mellesleg agrárközgazdász és mérnök is egy személyben. kék a Ráckeve és Vidéke Áfész gondoskodásával ki­válóan működő iskolaszövet­kezetét üzemeltetnek. Szó sze­rint kiválóan, mert az idén 14. alkalommal tüntették ki őket ezzel a címmel. Jó munká­jukért a pajtások ebben az évben jutalmul három hétig az NDK-ban üdülhettek. Ta­valy pedig a kiskunlacházai Fáy András takarékszövet­kezet segítségével, irányításá­val megalakult az iskola-taka­rékszövetkezet is. Segítettek a lakók A társközség édestestvérként érezheti a lacházai tanács gon­doskodását. Már az odacsato- iás első éveiben megindult a falu fejlődése: 1972-ben teljes 1 elektromos rekonstrukciót haj- _ tottak végre a községben, a zárolt transzformátorkörzete­ket megszüntették és a falu egész területén higanygőz köz- világítási lámpákat állítottak fel. Áporkának ma már nincs olyan utcája, amely ne lenne megvilágítva. Sorrendben haladva a falu fejlődésének állomásain, elöljáróban a 60 szemé­lyes napközi otthonos óvo­da építéséről kell beszél­nünk. A község vezetői időben felismerték, hogy megállíthat­ják a fiatal családosok elván­dorlását, ha gyermekeik szá­mára megfelelő elhelyezést biztosítanak. De gondoltak a nagyobbakra is, az iskolás korúakra. A következő lépés volt 1981-ben, hogy a régi el­avult iskola helyére egy újat és nagyobbat építtettek. A 8 tantermes, tornaszobás új ál­talános iskola létrehozására sok-sok óra társadalmi mun­kát áldozott a falu lakossága. — Nagyon szorgalmasak az áporkaiak — mondja kísérőm, Berényi János tanácselnök a szép, ízléses iskolaépület be­járata előtt. — Annak idején, amikor szükség volt munká­jukra, a legnagyobb dologidő­ben is odahagyták fóliasátrai­kat, hogy Feit János iskola- igazgató hívására — aki egyébként lelkes mozgatója volt az építkezésnek — eljöj­jenek segíteni a betonozás­kor. Később aztán felépült a sportudvar is, amely bitume­nes talajával különböző labda­játékok oktatására alkalmas, s itt szervezik az iskolások dél­utáni sportköri foglalkozásúit is. A tanulás mellett a gyere­Közben a tanács a lakosság jobb ellátásán törte a fejét, mert a régi vegyesboltot ki­nőtte már a falu. így került sor az áfész és a tanács össze­fogásával a mini-ABC meg­nyitására. A vásárlók ez év elejétől nem mindennapi áru­cikkel is találkozhatnak az üzletben; Kiskunlacházáról és Áporkáról készült szép, színes képeslapokat is kínálnak az eladók. Képeslap a faluról — Nagy szó ez — mondom Berényi Jánosnak —, hiszen a legnagyobb dunakanyari üdülőhelyeken is gondot okoz a képeslapellátás megoldatlan­sága. Még a maszek trafikosok sem szívesen foglalkoznak a kis haszonkulccsal értékesít­hető üdvözlőlapok árusításá­val. maims Nos, Áporkán és Kiskunlac- házán ezt is a tanács szorgal­mazta, s az igények alapján úgy tűnik, nem volt hiábavaló a kezdeményezés. — Az eddigiekben szóltunk a község elmúlt években elért fejlődéséről. Mit ígér a jövő az ittlakóknak, egyáltalán akad-e még tennivaló — kér­dem Berényi János tanács­elnököt. — Szeretnénk elérni, hogy a fiatalok — többségük ugyan eljár hazulról dolgozni — vég­leg megtelepedjenek a falu­ban. Tulajdonképpen még azok is könnyen elérik munka­helyüket, akik a fővárosba járnak dolgozni, mert húsz- percenként indulnak az autó­buszok. Egy öt évvel ezelőtt megfogalmazódott igényt igyekszünk kielégíteni, ami­kor most építési telkeket par­cellázunk. Az új lakótelkeket — szám szerint nagyven kettőt —, amelyeket tanácsi közmű­vesítéssel tettünk építkezésre alkalmassá, önköltségi — 420 forint/négyszögöl — áron kívánjuk értékesíteni. A Ker­tész utcai telkeken már min­den közmű rendelkezésre áll, a vásárlás után akár azonnal hozzáfoghatnak a tulajdonosok az építkezéshez. Az OTP elő­nyös feltételekkel — 30 szá­zalék előleg lefizetése mel­lett, 8 évi visszafizetésre — ad kölcsönt a telekvásárlásra. Szabad strand épül — A lakosság jobb kör­érzetéhez kívánunk azzal is hozzájárulni — vázolja tovább az elképzeléseket Berényi Já­nos —, hogy az idén kikotor- tattuk a Csepel-szigeti Kis- Duna-ágat. A munkát a Közép- Duna-vidéki Intézőbizottság anyagi támogatásával tudtuk elvégezni, s a vadregényes Duna-parton jövőre elkészít­jük az áporkai szabad strandot. Egyébként ennek létrehozásá­ra adta össze a lakosság a teho-forintokat is, — És még egy beruházás, amely közvetlenül a lakos­ságot érinti, s nemsokára, de­cember 31-ére átadásra is ke­rül. A régi tanácsháza és a posta épületének felújításával egy., új körzeti orvosi és fog­orvosi rendelőt, létesítünk, valamint létrehozunk egy anya- és csecsemővédő állo­mást. Természetesen egyúttal bővítjük a postát is. Jövőre pedig — megyei céltámogatás­ból — a Petőfi Sándor utca és a Béke utca tanácsi gondo­zásban lévő szakaszát szélesít­jük, illetve záróburkolattal látjuk el. Nos, hát ennyit Áporkó- ról, erről a szépen rendezett, kellemes környezetben fekvő faluról, amelytől bármelyik társközség elirigyelhetné anya­községét, Kiskunlacházát. Antal Piroska A harOffl települést — Budapest, Bu­dakalász, Üröm — érintő, gellértnyi magasban domborodó hegy, dél felé hirtelen ereszkedve, a főváros északi csücskének támaszkodik. Nincs hát messze Pesttől, sőt jó darabja a város­hoz tartozik. Eddig mégis isten háta mögötti helynek számított. Nem szel­ték át megbízható utak, az idevetődött vándor — ha hazulról innivalót nem hozott — itt akár szomjan is halhatott. A lemenő nap után, az est sűrű sö­tétjében legfeljebb a szentjánosboga­rak meg a helyenként megbúvó tanyák petróleumlámpáinak sápadt fényei je­lentettek némi világosságot. El is kerülték az emberek ezt a környéket sokáig, aminek viszont az lett a következménye, hogy szinte az egész hegy elvadult, rideg, kopár, amo­lyan holdbéli tájjá vált. Több volt itt az elhanyagolt és elvadult terület, mint a valamennyire is gondozott kert. Csu­pán néhány vidéki család akadt, akik az 1950-es években az alakuló tsz-től menekülve, távoli falvakból ideszakad­tak és itt vertek tanyát. Ezek úgy él­tek, mint a száműzöttek. Nappal gür­cöltek a sajátként megszerzett köves parcellákon, meg az azokhoz ' csapott, bérelt, sovány földeken. Este megetet­ték a jószágot, s talán gyönyörködtek a közeli főváros idáig sugárzó fényei­ben, majd lefeküdtek korán és pity- mallatkor keltek. A kultúra és a szó­rakozás lehetőségei szinte karnyújtás­nyira voltak, de mégis elérhetetlen tá­volság választotta el az itt lakóktól. Az 1960-as évek végétől a világ moz­gása itt is felgyorsult. A nagyváros fá­rasztó zajából és rohanásából megpi­henni, cselekvő energiával újra feltöl­tődni. a szabadba vágyó emberek cso­portjai ide is eljutottak. Ha az elha­nyagolt vadon nem is, de a gyógyító csend és a friss levegő, meg az ide- fentről előtárulkozó táj szépsége egyre 'Jénij a h elljen több embert vonzott ide. Gazdára ta­láltak a munkából kiöregedett, egykori parasztemberek keskeny telkei és a gazdátlan területeken parcellázott a ta­nács is. A városból hétvégenként ide özönlők szorgalma varázslatként alakította át és tette egyre embert marasztalóbbá a hegyet. A régi kőbánya meredek göd­rei, a háború ütötte bombatölcsérek és a kopár sziklák helyén ma már gyü­mölcsösök és szőlők díszlenek. Ha a vezetékes víz el is kerüli ezt a környé­ket, de már egymást érik a telektulaj­donosok és bérlők által fúratott vagy ásatott kutak. A vándor jó szóért csil­lapíthatja a szomját a 30 méternyi mélységből felszínre segített kristály- tiszta karsztvízzel. A jó szándéknál alig több tanácsi segítséget összefogással megtoldva va­lamelyest sikerült javítani a hegyte­tő megközelíthetőségén is. A mai, mo­torizált világ követelményeinek megfe­lelő utak megteremtéséhez viszont még sokat kell tenni. A legfontosabb és egyben a legnehe­zebb feladat azonban a hegy villamo­sítása volt és részben marad még to­vábbra is. Ha valahol fényre vágyik az ember, akkor a főváros tőszomszédsá­gában ez a vágy talán még nagyobb. A villamosítás azonban évek hosszú kínlódása volt és az emberi türelem szakítószilárdságát is alaposan próbára tette. Állami segítség hiányában a költ­séget az utolsó fillérig a telekbérlők és -tulajdonosok összefogásával kellett elő­teremteni, s az összeg nagyságát csak nagy értékű társadalmi munkával si­került mérsékelni. A kertbarátkörbe tömörült hegyiek egy ötéves tervnyi idő alatt — bár kín­keservesen — elérték, hogy ha az egész hegyen még nem is, de a terület felén már kigyulladtak az elektromos lámpák várva várt fényei. Akadtak idős emberek, akiknek a szeméből a látványtól az öröm könnyei is elő­gyöngyöztek. Vannak talán, akik nem is értik, milyen nagy dolog a petró­leumlámpa félhomálya után először villanyfényben meglátni a családi ott­hont. Amikor a sápadt szoba hirtelen kivirul, a tárgyak szinte megváltoznak, a sötét sarkok eltűnnek, s az egész ott« hon melegebbé válik. A villany nyomán betalál a házba a kultúra, a tegnap még oly távoli világ közel jön és összetömörödik, a tv kép­ernyőjén befér a legkisebb szobába is. A könyvekből az eddig félhomályba bújt betűk előtárulkoznak és olvasni kínálják magukat. Ahol a villany utol­éri a tayára szakadt embert, onnan szökik a kínzó magány, mert a fény és az elektromosság az ember köré társa­kat varázsol. Az áram révén a tárgyak egész sora értelmet kap, s az ember szolgálatába szegődik. Nem is csoda, hogy a hegyen, a villanyhoz jutott em­berek arcán is felragyogott a fény. Szegény Jani bácsi, milyen kár. hogy ezt már nem élhette meg. Ő volt a hegy egyik őslakója, de maga csinálta házában az ő életében nem gyulladha­tott ki a villanyfény, pedig nála job­ban senki sem várta. A pesti embere­ket „a nagy füstös házakban” egyedül a villanyért irigyelte. Ha most élne, örömében felöntene a garatra, mert a bort, „a hegy drága kincsét” mindhalá­lig szerette. Most ameddig a fények útja elér, öröm járja be a hegyet, de a feladat­nak még csak a fele van készen. Hol­naptól újra tenni kell, hogy az éltető fény az egész hegyet mielőbb bevilá­gítsa. Hajdú Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom