Pest Megyei Hírlap, 1987. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-26 / 227. szám
á 19S7. SZEPTEMBER 26., SZOMBAT — Színházi levél—í Terpszikhoré művészei Az aulából az úri kaszinóba A Tilinkó száműzettetése A görög mitológia oly szépen elrendezte a világot, hogy az emberi élet minden tevékenységének és szellemi szférájának megteremtette a maga istenét, isteneit. Alig tehetett olyasmit az antik ember, ami fölött ne őrködtek — esetleg viszálykodtak, civakodtak, ármánykodtak — volna az istenek. Jól volt ez így; az ember tudhatta, hogy sorsa, . élete, munkálkodása felsőbb hatalmaktól függ, s tudhatta, hogy e felső hatalmakkal nem ajánlatos ujjat húzni. Az istenek ugyanis szeszélyesek, hiúak, bosszúállóak, irigyek, olykor még feledékenyek is voltak, keresztül-kasul szerelembe estek egymással, megszámlálhatatlan gyermeket nemzettek (egymás között, vagy földi halandókkal), s e gyermekek maguk is istenek vagy legalábbis félistenek lettek. Szóval, némi leegyszerűsítéssel, a görög istenek ugyanolyanok voltak, mint a görög emberek, egy apró különbségtől eltekintve — hogy tudniillik ők halhatatlanok voltak, míg az emberek halandónk. (így visszagondolva, nemj is tudom, melyik tulajdonság volt az irigylen- döbb...) No, de nem mitológiai kiskátét akarok itt kerekíteni, hanem inkább arról szeretnék elmélkedni, amit ugyan ma már általában nem rekeszte- nek ki a színház, a színjáték fogalmából, de nagyon sokáig teljesen külön műfajként kezelték: a táncról s a táncszínházról. Mégpedig abból az alkalomból, hogy egy kiváló magyar rendezvénysorozat, a Táncfórum az idén két hónapon át szervez nálunk olyan táncművészeti előadásokat (hazai s külföldi együttesek, "csoportok felléptével), amelyekre már inkább alkaimáz- ható a táncszínház kifejezés, mint a szigorúan vett táncművészet fogalma. S hogy miért akkor mégis a görög mitológia emlegetése? Mert a görögök a művészetek különböző válfajaira is megteremtették a maguk isteneit, s ezek között a táncművészetnek is külön istene — istennője — volt. Ismeretes, hogy a művészetek istennőit múzsáknak nevezték. Kilenc volt belőlük, s valamennyien Zeusz, a nagytermészetű főisten, és Mnémoszüné, az emlékezet istennője nászából születtek. A mitológia még arra is ügyelt hogy a színjátszás műfajai közül a tragédiának is külön istennője, azaz múzsája legyen (Melpomene), s a vígjátéknak is (Tha- leia). A táncé pedig Terpszikhoré volt. az a múzsa, akinek a védelmébe tartozott éppen az ősforrás, a színjáték eredetét jelentő dionü- szoszi ünnepségek táncos — álarcos — álöltözékes része. Amit mindebből világosan kell látni, az körülbelül any- nyi, hogy a mindenben mintát és mércét adó görögök pontosan szétválasztották a színjátszás, a cselekményes műfaj egyes válfajait, de mégsem volt merev ez a szétválasztás. Hiszen ha arra gondolunk, hogy a klasszikus görög tragédiákban is fellépett a mozgással, tánccal is a beszédet nyomatékosító kórus, és ezzel mintegy komplex művészeti megoldást hozott létre, akkor nyilvánvaló, hogy a görögség a három múzsa külön műfaját egységben is látta. Ugyanakkor megvoltak a táncos játékok is, melyekben a fő elem a mozgás, a cselekmény, a történet kifejezésének, elmesélésének szó nélküli eszköze volt. Minthogy a klasszikus verbális (szóban megfogalmazott) dráma is csupa ismert mitológiai alakról és történetről szólt, s így az ezeket jól ismerő közönség a cselekményt pontosan követni tudta, nem volt ez másképpen a táncjátékokban sem: a közismert hősök és istenek közismert cselekedetei jelentek meg o mozgás eszközeivel, valószínűleg úgy, ahogyan ma egy pantomimban — de tán kissé rusztikusabban, kevésbé kifinomult mozgáskultúrával, jobban tapadva még az eredethez, a dionüszoszi ünnepek vad és szabados táncaihoz. Hogy a táncművészet, a mozgáselemekből építkező kifinomult, sajátos műfaj nemcsak görög földön volt ismert, arra kitűnő példa a keleti népek hatalmas, fejlett, csodálatosan kulturált és rendkívül bonyolult táncszínházkultusza. Indiai és japán táncművészek sok-sok évszázadon át alakították, csiszolták ezeket a műfajokat, míg végül a mozgással, a minden apró mozdulatnak külön jelentőséget kölcsönző mozgás- és táncnyelvvel olyan magasságokba jutottak, hogy már nem csupán cselekményt, eseményt tudtak elmondani, hanem elvont gondolatokat is kifejeztek. Az indiai kathakali vagy a japán nó ehhez még hozzátette a hihetetlenül dekoratív ruhákat, s (főleg a japán táncszínházak) az álarcokat, az arcfestést, a hangokat, és hát persze a zenét, ami kezdettől fogva nélkülözhetetlen eleme volt a táncművészetnek. A modern kor itt is különböző megoldásokat, utakat hozott létre. Az egyik véglet a klasszikus balett lett, a maga szigorú és merev mozgásrendszerével, a másik az, amit a századelő nagy táncművészei indítottak: Cyagilev, Nizsinszkij. Közben persze a tánc sosem szűnt meg fontos drámai műfaj lenni, ha olykor nem is volt egészen önálló. De mindig jelen volt, a commedia dell’artéban éppúgy, mint a középkori vallásos színjátékokban. A mit ma táncszínházként emlegetünk, kétségkívül a századelő kísérleteibőlS eredeztethető. A mozgást már nem kifejezetten táncos 'elemekből felépítő, a pantomimből s a színjátszás mimetikus elemeiből is mindent felhasználó, a cselekményesség helyébe gyakran az elvopt gondolatiságot állító táncszínház mostanra elérte saját és önálló műfajisága olyan fejlett fokát, amelyben már egyrészt természetesen és magától értetődően alkalmazza a modern színház minden szcenikai lehetőségét. másrészt ugyanilyen természetességgel, a modern ember konfliktusairól beszél, hol direktebben, hol áttételesebben, hol elvontabban, hol konkrétabban. Amit például a Markó Jván féle Győri Balett csinál, az nagyjából az a műfaj, amit ma táncszínháznak nevezünk. A Táncfórumon októberben és novemberben több ilyen táncszínház is fellép, de bemutatkoznak hagyományosabb együttesek is. Ami tulajdonképpen korai nyitánya e sorozatnak, a finn együttes, a Helsinki Városi Színház tánc- együttesének már lezajlott Kalevala-tánc játéka szintén ennek a modern táncszínháznak egy jellegzetes és nagyon szép produkciója volt. Takács István ? Száműzettetés? Talán pa- tcíilius és túlzó ez a kife- ^ jezés az esethez mérten, J: amely egyszerű, mondhat- 5 ni hétköznapi. A dabasi Tilinkó táncegyüttes szep- ^ tcmbertől próbáinak szín- £ helyét a Gyóni Géza Ä1- í talános Iskolából áthelycz- £ te a félig kész — bár ha a ^ felújítással végeznek, ak- ^ kor nagyon impozáns —, ^ valamikori úri kaszinó, a Kossuth művelődési köz- ^ pont épületébe. Felcserélni ték a tavaly átadott, stú- í dióval felszerelt iskola í auláját, illetve tornatermét ^ a még felcsiszolatlan hajó- ^ padlózató, poros báltereni- ^ re. Ráadásul a gyerekek ^ többségének ezért több ki- í loméiért kell kerekeznie a ^ próbára. A íánccsoport tag- ^ jai nagyrészt a Dabashoz í csatolt Gyónón laknak, oda í járnak iskolába is. Ezért ? érthető a most már ta- £ pasztaiható lemorzsolódás. ^ Kilencvenről hatvanra esök- £ kent a létszám, s ha jön a ^ tél, lehet, hogy még töb- í ben maradnak cl. Nem nagy dolog, de... No és? Miért kell ezzel foglalkozni ? Átköltöztek és kész! Valahol próbálnak, ez a lényeg. Nem ilyen kis ügyekre kell koptatni a pennát s pazarolni a nyomdafestéket! — gondolják magukban sokan. Ez az igazságnak jóindulatúan is csak a fele, mert valójában legtöbbünket azok a problémák foglalkoztatják leginkább, amelyek a közvetlen környezetünkben adódnak, s az ország gondjaihoz képest valóban kicsinységeknek tűnnek. Nehéz eligazodni az egyszerű esetek világában is, s nem mindig sikerül kibogozni az ok-okozati viszonyokat, a valóságos mozgatóerőket. A hagy dolgok,' az ' áitalárípsítá- sok is csak addig világosak, ámíg nem kífeótedünk á gyakorlat felé. — A rajongók a tornaterem ablaka alätt cigarettacsikkekkel dobálták tele a járdát, motorjaikkal tönkretették a füvet. Mások a több méter magasságban lévő folyosó boltíves párkányaira kiülve nézték a táncosokat. Kértük, hogy oldják meg valahogy a gyerekek felügyeletét, hiszen a mi pedagógusainktól ezt nem lehet elvárni. Azt is szóvá tettük, hogy piszkosan hagyják maguk után a helyiségeket — magyarázta az iskola- vezetés álláspontját az igazgatóhelyettes, Zubai Etelka. — Intézetünknek ezenkívül nagyon sok kiscsoportos délutáni programja van, s mellesleg az nem okoz ennyi problémát. Érthető, ugye, hogy ezt az új épületet épségben akarjuk megőrizni. Az ablaktörésekről, a zuhanyozótál behor- pasztásáról és így tovább, nem is érdemes tovább beszélni, hiszen a tánccsoport végül is a művelődési központba költözött — ahova tartozik. — Próbáltak-e valamilyen kompromisszumra jutni a táncosokkal? — Nem keresték meg soha Latyák István iskolaigazgatót, de valószínűleg azért, mert úgyis a művelődési központba tervezték áttenni a székhelyüket. A találkozóra valóban nem került sor, mert mire Bábel Éva és dr. Siptár Péter, a tánccsoport vezetői Budapestről Dabasra érkeztek a szerdai és a péntek esti próbanapjukon, az iskola igazgatóját már nem találták. Így hát maradt az üzengetés, majd a rossz közérzet, végül a tanév végi kulcsvisszavétel és a be- lenyugvó elvonulás. Kecskés Annamária, a művelődési központ fiatal, talpraesett igazgatója beszélt Latyák Istvánnal: Tehát söröztek is...? — Nagyon sokszor meghallgattam, hogy éppen milyen kifogások merültek föl a tánc« csoporttal. Jtapp,s 9.1atban., Több« szőr elmenteni a próbákra is. Tény, hogy a tánctanítók nem tudnak a kíváncsiskodó ifjak- kal foglalkozni, hiszen akkor nem dolgoznának. A tornateremben váltócipőben táncoltak; ahogy tudtak, vigyáztak a rendre. Ha szabadon voltak a takarítószerek, még ki is takarítottak maguk után. Bizonyos panaszokkal azonban nem tudtam sem én, sem ők mit kezdeni. Az, hogy az öltözőben találtak egy sörösüveget, még előfordulhat, hiszen a gyerekek ezzel gyakorolják az üvegestáncot. Hogy sörszaga volt, tehát söröztek is ...?! Ügy találtam, egyszerűbb, ha megszüntetjük a vitát és a panaszáradatot azzal, ha ősztől átjönnek a — igaz még félkész — művelődési házba. — Akkor rendben van minden, hiszen a *ánccsoport amúgy is a művelődési központhoz tartozik! — Nem egészen — helyesbített Bábel Éva. — Az igaz, hogy a művelődési központ a fő anyagi támogató. Évente több tízezer forintjába kerül, sokkal többe, mint más csoportok. Az újjáalakulás óta, immár hetedik éve még így sincs csizmánk. Az idén a dabasi Építési és Költségvetési Üzem húszezer forintos támogatásából fogjuk megvenni. A gyóni iskola eddig helyet, szekrényeket és magnót adott, egy évig. Az úttörő-seregszemléken — minden alkalommal, amikor csak lehetett — az iskola színeiben léptünk fel, már csak azért is, mert a gyerekek többsége oda járt. A körzetben öt arany- és egy ezüstérmet nyertünk. Tavaly bejutottunk a megyei döntőbe s jutalomként Aszódon táboroztunk. Háromszor szerveztünk saját tábort is, s olcsóbban, mint az úttörők. Talán éppen ezen eredmények miatt az iskola legalább any- nyira magáénak érezhetné az együttest, mint a kultúrház. Áldozatokkal jár — elismerem — a vállalásunk. Rá is szorulnánk az ő támogatásukra -'s hogy a munkánk a jövő- b n még nagyobb hírnevet szerezzen Dabasnak és intézményeinek. Bizony, szövevényesek az érdekviszonyok. Kiderült, hogy ngm igazán a próbahely a probléma, hiszen az így vagy úgy megoldódott, s ha még a Volán is rávehető arra, hogy legalább télen biztosítson buszjáratot a harmincnegyven bejáró gyerek számára, akkor minden rendben lesz. Ellenérzések nélkül Mindenkinek — az iskolának, a művelődési háznak, a tánccsoportnak és egyáltalán a dabasiaknak — az egészséges lokálpatriotizmusból eredően az lenne az érdeke, hogy a szűkös anyagi lehetőségek ellenére ez a tánccsoport is színesítse a nagyközség kulturális életét, hogy szerepléseikkel valóban hírnevet szerezzenek lakóhelyüknek. A további zavartalan munka és sikerek alapfeltétele azonban az együttműködés. A nézeteltérések, avagy akárcsak az ellenérzések nem tesznek jót a nyugodt alkotómunkának, s további konfliktusokat szülnék. Nem akarom az ördögöt a fáira festeni, de ha már tavaly nem került sor a közös érdekeltség alapján a jövőt tervező beszélgetésre, jó lenne az idén pótolni, hogy senkiben ne maradjon az együttműködést akadályozó tüske. Űjj írisz AGYSEJTMILLIÁRDOK. Budapesten beszélgetett Eke Károly szerkesztő-műsorvezető dr, Lajtha Ábellel, a New York-i agykutató központ igazgató professzorával a közelmúltban megrendezett idegtudományi világkongresszus kutatási irányzatairól, az emberek sokaságát érintő és- érdeklő tapasztalatairól. A 20—30 milliárd aigysejtünk félelmetesen nagy lehetőségeket biztosít ismeretek befogadására, mégis korlátái vannak a kapacitás teljes kihasználásának. Az agykutatók egyik fontos célja, hogy a tanulás hatásfokát megjavítsák. Érdekes kutatási ismeretekről tudósítottak bennünket, amelyek a különböző mesterséges anyagok és vegyszerek kölcsönhatását vizsgálják ezzel a bonyolult, ugyanakkor rendkívül érzékeny rendszerrel. Az agy anyagainak egyelőre csak a felét ismerjük, hiszen vannak olyanok, amelyek csak nagyon rövid ideig léteznek kémiai átalakulások köztes termékeként. KÖZTEHERVISELÉS. Gcrö András műsorvezető beszélgetett Antal László küzgazdász- szai. Czakó Gábor íróval és Szabad György történésszel arról, hogy a közteherviselés mennyire sokféleképpen valósult meg a magyar történelem során. Azt keresték, hogy egy intézmény — az adórendszer — mikor válhat reformértékűvé. Ez az új megvilágítás is szoktatni próbált bennünket az adóreform elfogadásának gondolatához. de másképpen, mint az eddigi műsorok. Az idő- és térbeli távlatok csillapították a pillanatnyi indulatokat. Tény — állapították meg —, hogy II. József, az első adóztató államférfi óta a közteherviselés önmagában nem progresszív. Az a kérdés, hogy mire haszinálBecses emlék A hónap műtárgya A Munkásmozgalmi Múzeum értékes, és kiállításokon ritkán látható műtárgyait és táncegyütteseit bemutató tárlatsorozatának részeként szeptember végétől Benkö Erzsébet egy festményét, Berda Ernőről készüli portréját lát- r.atja a közönség. A most 76 esztendős Ben- kő Erzsébet festőként indult a harmincas évek elején: a döntő művészi hatás Szőnyi István festőiskolájában érle, ahol 1931. és 1934. között tanult. Munkáival először 1934- ben a Szinyei Társaság tavaszi tárlatán szerepelt, két évvel később — barátai, köztük Berda Ernő meghívására — a szocialista képzőművészek csoportjának építők napi ünnepségén állított ki. Ebben az időben elsősorban portrékkal szerepelt, a harmincas évek végétől tért át a gobelinkészítésre. Kárpitjait, amelyeket maga sző, eddig három egyéni és több kollektív kiállításon mutatták be. A Munkásmozgalmi Múzeum néhány szép portrét őriz Eenkő Erzsébet festői életművéből. A képzőművészeti világhét alkalmából most bemutatott alkotása művészet- történetileg is becses emlék. A kép ugyanis 1933-ban a Sző- nyi-iskolában készült, ahol a közelmúlt és a jelen magyar művészetnek érdekes személyiségei tanultak és : ültek modellt — mint például Der- kovits Gyula — egy-két pengős órabérért. A kisméretű temperakép, a Berda Ernő- portré — párjával, a Der- kovitsot ábrázoló festménnyel együtt — Benkő Erzsébet legjobb alkotásai közé tartozik. A festő hagyományosan értelmezi a portréműfajt: nem elvont problémák megoldására törekszik, hanem a személyiség nagy erővel, finom megfigyelőképességgel való megjelenítésére. A Ber- da-oortré valósághűsége ellenére ugyanakkor rendkívül szuggesztív, modelljének legbensőbb vonásait ragadja meg. Az alkotás október 18-ig látható a Munkásmozgalmi Múzeumban. ják föl. A szabadságharc közteherviselést sürgető követelése mellett ott szerepelt a népképviselet és a sajtószabadság is. A forradalom leverése után a követelésekből csak a közteherviselés maradt, s a tízéves abszolutizmus után a birodalom tartozásai megkétszereződtek. A gazdasági reform, a társadalmi megújulás tehát önmagában nem a jövő évi adózásoktól várható. KOMPLEX NEVELÉS. Egyed László összeállítását hallhattuk tegnap reggel a Kossuth adón. Hámori József agykutatóval és Vekcrdi Tamás pszichológussal beszélgetett arról, hogy miként lehet védekezni a már húszéves korban elkezdődő idegsejtpusztulás, az agy öregedése ellen. Hogyan lehet befolyásolni a bal és a jobb félteke kiegyensúlyozott fejlődését. Hivatkoztak Kodály Zoltánra, aki szerint nincs botfülű gyerek, és Zsolnay Józsefre. aki Törökbálinton megvalósította a legújabb neurobio- lógiai eredményekkel is összhangban levő, komplex, művészetekkel és játékkal fűszerezett. a kultúra teljességét szem előtt tartó oktatást ás nevelést. Tehát az agyi funkció leépülése elleni küzdelem az agy állandó foglalkoztatásával történhet. mondhatni agytornának. amit idős korban sem szabad abbahagyni. A televízió és az olvasás nem segíti ezt a folyamatot, ha nincs módunk valakivel megbeszélni és így feldolgozni a begyűjtött információkat. Létformánk manapság a legtöbbünknél kiszorította a kötetlen, a gondolatok kiforrását segítő beszélgetéseket. Több információ áranjlik agyunkba, mint amennyi kijön belőle. Érdekes módon ez az elbutuiás folyamata. Jelenet a Helsinki Városi Színház Kalcvala-táncjátékábiM »Rádiófigyelő m
