Pest Megyei Hírlap, 1987. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-23 / 224. szám
Szigcíszenímiklósi rajt Kerékpáron megyénk körül 1987. SZEPTEMBER 23. Szerdai meccsek Mint Ismeretes, a Gödöllői EAC megyei I. osztályú labdarúgó- csapata első három bajnoki mérkőzését elhalasztották és később pótolják ezeket. Az első pótlás ma lesz: GEAC—Dány (16, Boros Károly). A másik gödöllői csapat, a GSC is pályára lép szerdán, 15 órakor (játékvezető Boros László). A Dunakanyar Kupa keretében a szlovák Nővé 'Zámky együttesét fogadja. Az első meccsen, idegenben értékes 1-1 arányú döntetlent ért el a GSC a szlovák második ligás csapat ellen. ^ Tavaly nagy siker volt, í ezért mi sem természete- ? sebb annál, hogy ismétlése ^ következik. Hogy miről van ^ szó? Az elmúlt évben első '/, ízben megrendezett és ^ mindjárt nagy sikert ara- ^ tott „Megyénk körül — ke- ^ rekezünk körül” akció foly- í tatásáról. Annak idején beszámoltunk róla, hogy a „Megyénk körül — megyünk körül” futóakció mintájára Tápiószelén néhány vállalkozó szellemű, kerékpározni szerető fiatalember elhatározta: sportáguk népszerűsítése érdekében körülkerekezik Pest megyét, ötletük megértésre, mi több, támogatásra talált a megyei sportosztályon és így szeptember 10-én rajtolhatott a nyolcfős mezőny a Szigetszentmiklósi Tanács épülete elől. Az akció lényege azonban nem az volt akkor sem és most sem, hogy a szóban forgó sportemberek — akik egyébként a megyei kerékpárosklub tagjai — csak úgy, minden cél nélkül hódoljanak szenvedélyüknek, hanem, hogy útjuk során minél többen csatlakozzanak hozzájuk, velük pedálozzanak néhány száz métert, vagy kilométert. Elsősorban a legkisebbekre, az iskolásokra számítottak és nem alaptalanul. Ma már tény: az első akcióban mintegy 4300-an vettek részt és ez minden előzetes várakozást felülmúlt. Így érthető, hogy már akkor elhatározták a folytatást. léd, Fő tér. A tervek szerint az első napon 121 kilométert szeretnének az akció résztvevői megtenni. Ceglédi folytatás A megyei sportosztály munkatársa és az akció egyik szervezője, Kolessza István előzetesen elmondotta, hogy a kisdiákok nyugodtan csatlakozhatnak a mezőnyhöz, mert biztonságukról megfelelően gondoskodnak. így rendelkezésre áll egy felvezető és záró jármű, valamint külön rendőrségi autó is biztosítja az útvonalat. De nemcsak a legkisebbekre számítanak, hanem az útvonalon lévő települések KISZ-alapszervezeteire, valamint a sportegyesületek és intézmények tagjaira, s kerékpározni szerető férfiakra és nőkre egyaránt. A dolguk megkönnyítése érdekében befejezésül közöljük a második nap útvonaltervét is: Rajt: ceglédi Fő tér, 8 óra. 8.45: Nagykőrös, 9.30: Törtei, 10.10: Abony, 10.40: Újszilvás, 11.10: Tá* piőgyörgye, 11.25: Tápiószele, 11.45: Farmos, 12.20: Nagykáta. Az ebéd után (14 órakor folvtatlák a kerekezést Nagykátáról. 14.15: Szent- mártonkáta, 14.35: Tőalmás, 14 55: Zsámbok, 15.25: Túra, 15.45: Gal- gahévlz, 16: Hévízgyörk, 16.15: Bag,^6.30: Aszód, 17.05: Gödöllő, 17.20: Szada, 17.35: Veresegyház, 17.45: örbottyán, 18: Vácrátót, 18.05: Vácduka, 18.20: Vác. Csütörtökön összesen 173 kilométert tesz meg a keréknáros csaoat. A pénteki pontos útvonaltervet holnapi számunkban közöljük. Bódi István Gödöllön Sikeres öllel Távolabb a kieső zónától Kapaszkodnak a fótiak A megyei térti elsőosztályú kézilabda-bajnokságban Izgalmas küzdelmet hozott a Budakalász—Iklad találkozó, amelyet 8-8-as félidő után 19-17-re a hazaiak nyertek. Képünkön az ikladi Liszkai a kapura törő Jovánt igyekszik akadályozni. (Reitter László felvétele) Folytatja kemény küzdelmét az NB I/B-s tagság megnosszabbltá- sáért a fótiak kézila’odacsapata. Ügy tűnik, egyre közelebb kerülnek céljuk eléréséhez, hiszen legutóbb a három, egymást követő győzelmet elért Nádudvar gárdáját is meg tudták állítani. Fótépker—Nádudvar 29-22 (12-6) Fótépker: Lukácsi — Budai (4), Szilágyi (4), Horváth A. (3), Hekker (3), Takács (6), Járdi (6). Cs.: Raniák (1). Rigó (1), Gólya (1), Sipos, Danyi (k.). Nem különösebben jó előjelekkel készültek a fótiak a találkozóra, hiszen egyik bombázójuk, Oroszi az őszi szezonban még nem léphetett pályára, sérülés miatt. Az első 20 percben mindkét oldalon sok volt a hiba, csak 4-4 gól esett. Ezt követően azonban egyre inkább lendületbe jöttek a fótiak, s gyors indításokból rendre eredményesnek bizonyultak. A fontos 2 ponttal már 19- re gyarapodott a fótiak pontkészlete, s ezzel pillanatnyilag a 9. helyen várják a folytatást. J. K. A Pilisben Emléktúra A KPVDSZ Vörös Meteor Természetbarát Egyesület vasárnap a Pilisben rendezi meg a 27. Stromfeld Aurél emléktúrát és vetélkedőt. Találkozás reggel 8 és 11 között az ürömi Hegyalja vendéglőben. A súlyemelők Szöulba utaztak Junior öttusa: ezüstérem Szöulban kedden a futással véget ért a junior öttusa-világbajnokság. A zárószámot abban a parkban bonyolították le, ahol korábban a lovaglást is rendezték. A zárónap eseményeiről Császári Attila, a Magyar Öttusaszövetség főtitkára telefonon tájékoztatta az MTI-t — Nem váltak valóra reményeink, egyéniben nem szereztünk érmet, csapatban pedig elvesztettük a világbajnoki címet — nyilatkozta. — A zárószámot a szovjet öttusázók fölényesen nyerték. — összességében a második hely dicséretes, hiszen Sárfalvi és Csernok még csak 17 éves, lesz tehát még idejük bizonyítani. Az viszont mélyebb szakmai elemzést igényel, hogy a futásban miért szerepeltünk ilyen gyengén. Az Ostrava! világbajnokság után a magyar súlyemelő válogatott tagjai csak rövid pihenőt kaplak. Kedden késő délután Párizs érintésével Szöulba utaztak a versenyzők. — Két hetet töltünk az olimpia színhelyén — mondotta Ambrus László szövetségi kapitány. — Erős edzések következnek a japán és a délkoreai versenyzőkkel. Azt tervezzük, hogy a hazautazás előtt hármas viadal keretében is összemérjük az erőinket. Mától péntekig Idén ismét háromnaposra tervezik a programot, amelynek össztávja szintén mintegy 400 kilométer. Megegyezik a vállalkozók száma is, valamint a rajt helyszíne. Tehát ezúttal is nyolcán vágnak neki a távnak, mégpedig ma 9 órakor Szigetszentmiklóson, a tanács elől. Előzetesen az ösz- szes szóba jöhető iskola megkapta a pontos útvonaltervet, így a szervezők remélik, hogy csatlakozókban ezúttal sem lesz hiány. A mai rajtot követően 9.25- kor érkezik a stáb Tökölre, majd háromnegyed 10-kor lesznek Szigetcsépen, 10 órakor Szigetszerttmártonban. Ezután a délelőtti program a következő: 10.20: Szigetújfalu, 10.45: Ráckeve, 11.15: Kiskun- lacháza, 11.55: Bugyi és 12.30: Dabas. A mintegy 70 kilométer megtétele és az ebéd után délután a következő útvonalon kerekeznek: 15: Dabas, Fő tér, 15.25: Üj hártyán, 15.40: Újlengyel, 15.50: Nyáregyháza, 16.05: Pilis, 16.30: Albertirsa, 16.50: Ceglédbercel, 17.30: CegA 39. hét Totótippek 1. MTK-VM—Bp. Honvéd x 2. Váci Izzó—Békéscsaba 1 x 3. Siófok—Pécs x 1 4. Schalke 04—B. Mönchen 1 x 5. Frankfurt—Nürnberg 2 x 6. Mönchengladbach—Hamburg 1 7. Bayreuth—Aachen x 1 8. Ulan—Düsseldorf 1 9. Ascoll—Torino 1 2 10. Avellino—Roma x 1 11. Pisa—Napoli xZ 12. Arezzo—Triestina, 1 x 13. Panna—Genoa 2 Pótmérkőzések: 2, x, x. Mit játszik Dziekanowski ? Détári a középcsatár Az elmúlt szerdán a klubcsapatok játszották a főszerepet az európai labdarúgóéletben, a most következőn viszont a válogatott együttesek lépnek színre. A lengyel— magyar találkozóval együtt összesen tíz mérkőzést rendeznek, négy Európa-bajnoki selejtezőt, egy olimpiai selejtezőt és öt barátságos összecsapást. Ma 17 órakor a Legia Varsó stadionjában (játékvezető a török Tuere) 25. alkalommal találkozik egymással a lengyel és magyar labdarúgóválogatott. A két együttes egyforma cipőben jár: ezen az EB-selejtezőn ugyanis gyakorlatilag mindkettő elveszítette már döntős reményeit. Ez az a pillanat hát, amikor a jövő érdekében szabadon lehet kísérletezni. Szívesen kísérletezne GaraAz Izvesztyija beszámolója Kijevi futballbotrány Botrányos körülmények között, a szurkolók verekedésével fejeződött be vasárnap este az ukrán fővárosban a Dinamó Kijev—Szpartak Moszkva mérkőzés, amely a pályán a vendég csapat egygólos győzelmét hozta. Áz Izvesztyija hétfői számában a lap munkatársai a szemtanú hitelességével számolnak be az eseményekről. A mérkőzést követően a moszkvai vendég csapat autóbusza csak a közlekedésrendészet járőrautóinak segítségével tudott eljutni a kijevi pályaudvarra, a Szpartak játékosait egész útjukon füttykoncert kísérte. Az autóbuszt, amely a kijevi pályaudvaron közvetlenül a Kijev—Moszkva gyorsvonat peronjánál álH meg, a kék-fehér (a Dinamó színei) sálas, illetve sapkás szurkolók valóságos ostrom alá vették. Okét viszont a Szpartak szurkolói próbálták elűzni. A magukról megfeledkezett fiatalok között verekedés tört ki, kövek, üvegek repültek. A gyorsvonat utasai pánikszerűen menekültek, a jelenlévő rendőrök kis csoportja tehetetlenül szemlélte az eseményeket. A Szpartak játékosainak végül sikerült bejutniuk hálókocsijukba, erre a vagon ablakait vették célba kövekkel és üvegekkel a feldühödött fiatalok, akik később a többi vasúti kocsit sem kímélték. Valamivel a vonat indulása előtt rendőri erősítés érkezett, mire a huligánok kereket oldottak. A szurkolóknak egyáltalán nem minősíthető fanatikusok felelőtlen, huligán akciója felveti a stadionon kívüli rend- fenntartás szükségességét is — mutat rá a szovjet esti lap, példátlan esetnek minősítve a Kijevben vasárnap bekövetkezett eseményeket. A leggyorsabban le kell vonni az incidens rendkívül komoly tanulságait, hogy soha többé ne fordulhasson elő hasonló dolog — hangsúlyozza az Izvesztyija. mi József megbízott szövetségi kapitány, de szinte példátlan sérüléshullám akadályozza abban, hogy a szó igazi értelmében vett támadósort szerepeltessen szerdán. Otthon maradt Kovács K., Hajszán, Kiprich és Vincze I., így a Pécsi MSC vezető edzője ahhoz a kényszermegoldáshoz nyúl, hogy a középpályás Détárit középcsatárként játsz- szassa. — Jó lett volna gyakorolni az idegenbeli eredményes támadójátékot, de hát azzal kell főzni, ami van — mondta el kedden az ideiglenesen megbízott kapitány, akinek személyében a magyar csapat hatodik EB-selejtezőjén Komora Imre és Verebes József után — a harmadik szakvezető mutatkozik be a kis- padon. — Az újjáalakult lengyel együttesről kevés információm van. Az a tény, hogy légiósaikat nem szerepeltetik, lehet jó is, és rossz is a mi szempontunkból. Tudnom kellene, hogy a Legia Varsó csatára. Dziekanowski végül is melyik poszton játszik. Ha szabadon mozog a támadók és a középpályások közötti térben, akkor elég, ha távolról ellenőrizzük. Ha ékként játszik, mindenképpen testőrt jelölök ki semlegesítésére. Garami József kezdőcsapata szerdára (zárójelben az eddigi válogatottságok száma): Disztl P. (16) — Torna (l) — Sallai (40), Garaba (64), Kovács E. (1), Péter (26) — Herédi (2), Bognár Gy. (12), — Mészáros (14), Détári (24), Szekeres (4). Cserék: Bodnár (0), Csuhay (10), Keller (3), Fitos (13), Handel (0). A lengyelek valószínű kezdőcsapata : Wandzik — Grem- bocki, Dankowski, Król, Ci- szek — Prusik, Tarasziewicz, Urbán, Iwan (Robakiewicz) — Lesniak, Dziekanowski. ADÁSVÉTEL Bp.-től 27 km-re, Václigeten eladó gazdálkodásra alkalmas 500 n.-öi telek, 150 000 Ft-ért. Kút van, villany megoldható. Ér- daklődni lehet: 890107. ________________ KP *s írsz.' i2üu-as Lada kifogástalan állapotban eladó. Cegléd. Dorottya u. I. Telefon: 10-221,_________ Hár om szoba, összkomfortos, li éve épült villanyfűtéses ' emeletes ház 126 négyszögöl telken 900 ezer Ft-ért eladó. Budapesttől 55 km. Albertirsa, Somogyi Béla u. 48Ü. Vasútállo- mástól 300 méterre. 54 nm-es OTP öröklakás kp.-ért sürgősen eladó. Érdeklődni egész nap. Cegléd Kossuth F. u. 48. IV. I. 4.________________ A dabasi Fehérakác Mgtsz eladja a Dabas, József A. út 96. szám alatti, 3 szoba, konyha, éléskamra, fürdőszoba, garázs, 90 nm- es alapterületű házat. Valamint a Dabas. Ady E. u. 32. szám alatti 3 szoba, konyha éléskamra, fürdőszoba, garázs, 70 nm- es alapterületű kertes házat. — Mindkettő azonnal beköltözhető. Érdeklődni lehet, a Fehérakác Mgtsz központjában, Dabas, Bajcsy-Zs. u. 3/A, Gyömrő. Annahegyen építési, közművesített telek, azonnal eladó. Érdeklődni: Tóthné, Gyömrő, Munkás u. 12. vagy a Zöldajtós vendéglőben.________ S ürgősen eladó. Budapesttől 40 kilométerre, Vácszentlászlón 400 n.-öles telken, 3 szobás, 2 konyhás családi ház, mellékhelyiségekkel, állattartásra alkalmas, ipari áram van. Áron alul eladó. — Érdeklődni: Tóth Lászlóné. Vácszent- lászló, Akácfa út 13. Kispesten 93 nm-es, 2 szobás családi ház. udvari műhellyel eladó. Tel.: (05)-22-18379. ________ _ C egíédbercelen, vasúthoz, műúthoz közel, 440 négyszögöl, kertészkedésre alkalmas zártkert eladó- tárolási lehetőség van. Ara: 80 Ft/n.-öle. Érdeklődni: Ceglédbercel. Lehel u. 16. szám. Automata sorozatvágó fűrészgép eladó különböző vastagságú léo vágására pl tetőléc, és lambéria méretű anyagra. Érdeklődni: Szűcs László, Maglód. Széchenyj u. 42.________ K ertes ház eladó Vác Deákváron. Négy szoba összkomfort, központi fűtés (gáz), parázs. pince. Érdeklődni: Kossuth utca 22. Telefonszám r (27)-11304.___________ V ácott, Árpád utca 21. szám alatt beköltözhető, kétszer egy szoba, konyhából és mellékhelyiségekből álló házrész eladó.______ El adó Nagykőrösön, Tormás u. 34. szám, családi ház nagykerttel, elfogadható árban, beköltözhetően. Nagykőrösön kertes ház eladó, beköltözhető. X., Dugonics 3. — Érdeklődni helyszínen. Eladó 2 szobás OTP öröklakás Vági-lkt. — Azonnal beköltözhető. Érdeklődni: Hosszúhát u. 8.. esti órákban. Eladó UE 28-as 650-es szalagfűrésszel. Irányár 40 000 Ft. Nagykőrös X. kér., Virágos u. 3. 2750._____________ N yársapáton eladó 2 melléképület. Főépületi alap, átütési anyagok, ioari árammal. Nagykőrösi csere is érdekel. Nyásaoát. Dózsa Gy. u. 1. sz. 2 szoba, konyhás bA?. eladó. Nagykőrös, Knézich utca 18. sz. Érdeklődni délután 16 óra után.___________ T extima ipari gvors- varrógéo eladó. Nagy- kőrös. Ifjúság 7/1. Eladó tanya 1200 n.-öl földdel, fúrott kúttal. 3 fázissal. Nagvkőrös. C^íkvár dűlő 29. Érdeklődni: Nagykőrös, Rózsa F. u. 3.______ K itűnő állapotban lévő ötéves Polski Fiat szgk. eladó. Érdeklődni Cserpák, Albertirsa. Hunyadi u. 8. szám. Eladó |lr—174-es üzemképes Weimár rakodógép. továbbá IFA háromszöges teherautó. 5 tormás háromszöges pótkocsival vagy anélkül, Cím: Varga Dániel. Abony. Vasút dűlő 19. 2740.______ 3 szobás, új családi ház eladó Nagykőrös. Török Ignác 5. sz. alatt. Érdeklődni egész nap,________________ H atéves Trabant friss műszakival eladó. — Monor, Bem u. 6, Kis családi ház Cegléden olcsón eladó. Posta dűlő 12. szám. Érdeklődni: Cegléden. Posta dűlő 20. sz. Kondi Józsefnél._____ H asznait, szegedi cserép vízszívó villany- motor, 3 fázisú eladó. Nagykőrös, Kasza u. 4. SZ._______________ El adó Nagykőrös. Kölcsey utca 29. sz. Beköltözhető több helyiségből álló ház melléképületekkel. Érdeklődni Vágó József, Hangács d. 2. Horváth Jáno^né. Zrínyi 65. 11G0 négyszögöl bekerített magán földterület kertészkedésre, jószágtartásra alkalmas. Víz, villany van. 30 nm-es pince, erre az épület rajza és 400-as Hondával együtt eladó. Érdeklődni lehet: Cegléd, Hattyú u. 33. szám. ________________ E ladnám vagy elcserélném HiFi-torony v. videóért Singer két tű ágyas motoros, lyukkártyás kötőgépem 2200 Memo-Matic. Irányár: 55 ezer Ft. Érdeklődni este 19 óra után. Vidékieknek megkeresésre válaszolok. Cím: Doór, Cegléd, Teleki u. 4. sz. •3'\2.____________________ Ela dó új állapotban lévő rexasztal, sör- és szódahűtő berendezés. Cím: Bicskei Ferenc, Törtei, Vörös Hadsereg u. íi.____________ El adó 1 db Impu-lza feiőgép újszerű állapotban és 1 db Stihl 0.45 Spéci ál lánomotor fűrészgép. Csemő. Vasút u. l/A 2713, Knyul János._______ Ela dó 600 négyszögöl zártkert. Esed d. Érdeklődni: Nagykőrös X., Villám 1. sz. E^adó 400 négyszögöl zártkert Bokroson, villany. kút van. Érdeklődni: Nagykőrös X., Villám 1. sz. Molnár Józsefné. Tápiószelén, a vasútállomáshoz kb. 800 méter távolságra. 708 nm építésre alkalmas beltelek (melynek fele szőlő) eladó. Víz. villany helyben. — Irányár 50 ezer forint. Érdeklődni: Trenka Jászberényi u. 13/3. János, Tápiószele, Telefon: 63. _________ Eladó az Öregszőlőben 380 négyszögöl hobbitelek, Éva típusú faházzal. Ipari áram és öntözőberendezés van. Érdeklődni lehet: Cegléd, Pesti úf*€2. Telefon: 10-438. Eladó Újszilváson, Ady E. u. 44. szám alatt 800 négyszögöl telek családi házzaL, szőlővel, víz, villany van. Érdeklődni lehet: Dömök László, Üjs7il- vás, Kossuth u. 16/A, Eladó Monoron erdő, legelő mellett 1600 négyszögöles kis tanya a Csévharaszti úton. Érdeklődni: Mo- nor, Ybl Miklós u. 26. (4-es főút, 37-es km.) Bíró.________________ Ela dó 150 négyszögöl építési telek az Ipar utcában. Víz, gáz van, építési engedéllyel, házrajzzal. Érdeklődni: Monor, Toldi u. 32. Paput.________________ C saládi ház eladó Farmos központjában. 3 szoba, 2 üzlethelyiség és raktárhelyiségek. Érdeklődni: Pintér Béla, Farmos., B-éke u. 2.____________ T ápiószentmárton- ban meleg vizű fürdőhöz közel, a Sashegy úton, üdülőtelek eladó. Víz, villany van. Érdeklődni: Horváth Miklós, Gödöllő. Stromfeld 8. 3/4. Telefon: 28-10-061. ________ M egkímélt állapotban különböző nagyságú boros hordók cJcsóm eladók. Érdeklődni: napközben. Üllő ,,Négy szürke” falatozó, este 20 óra után. Üllő, Kossuth L. u. 35/A._________________ E lcserélném 3 szobás, Bp. XV. kerületi tanácsi lakásomat Monor vagy környéki kertes családi házra. Érdeklődni: Monor. Kossuth L. u. 180. Bokros Károly._______________ 95 négyzetméteres, gázfűtéses lakás Monor központjában eladó. Garázs, ipari áram van. Érdeklődni: Monor. Zólyom u. 3. szám.____________ Kétlakásos, fürdőszobás családi ház eladó. Irányár: 700 000 forint. Cím: Üllő, Hajcsár u. 4. Bármikor megtekinthet^_____________ Eladó lakás Nagykőrösön. Béke u. 52. sz. 3 szobás, komfortos, gázfűtéssel. Érdeklőd ni esti órákban: Nagvkőrös. Rózsa F. u. 10. Vágó Tsíván Eladó 20 mázsa ezerjó szőlő és boroshordók. Cím: Csemő. Cegléd felől Zöldhalmot jelző táblánál. Kovács Ferenc. Ságvári utcában na? eladó. 3 szobás, gázfűtéses lakással. Érdeklődni: Nagykőrös. Kálvin tér 8. Vásárolnék hét hónapos vemhes magyartarka üszőket. Monor, Ybl Miklós u. 26. Bíró. (4-es főút 37-es km.)_______________ C sepelszigeien gazdálkodásra, üdülésre alkalmas családi ház, telekkel, áron alul eladó. OTP-á'tvállalás- sál. Cím: Ráckeve, Ősz U. 22.___________ Tiszakécsken három- szobás ház (Felszabadulás u. 51.) 257 n.-öl telk^h nagy műhellyel és melléképületekkel eladó. Érdeklődd i: Kossuth u. 31. alatt v. 76-41-027-es telefonon^ Gödöllőn, a Margita* hegyen haszonbérelt 1 kát. megosztható zártkerti gyümölcsös szép kilátású, kétszintes, 30 nm-es, 80%-os ké- szültségű hétvégi ház eladó. — Érdeklődni: Gödöllő, Kossuth u. 66., egész nap. Ted.: 20-197, délelőtt. Ház eladó 3 szoba, összkomfortos, nagyon sok melléképület és 150 négyzetméteres műhely. Cegléd, Széchenyi út 99. Albertirsán 343 négyszögöles telek eladó, rajta kis épület, 30 köbméter sóder nagy házhoz tervrajz és az összes ajtó, ablak. Villany be van kötve. Irányár: 250 ezer Ft. Érdeklődni lebet: Albertirsa, Vorosilov utca 25. Stevkovics. Kettő db 3 éves, 6 kW-os villanykályha el-adó. Érdeklődni lehet este 5 óra után, Monor. zöldmező u. 8. Eiadó Pilisen 1000 négyszögöl «zőlö, gyümölcsfákkal, lakóházzal, borospincével. Érdeklődni lehet: Tóth Mihály, Pilis, Katona J. u. í. szám alatt vagy Mo- nori erdőn Zsuzsi bisztróban. <i' -. ■ ..VEGYES Debreceni, l + étkezős, összkomfortos, ta. nácsl lakást cserélek gödöllői hasonlóra vagy nagyobbra ráfizetek. OTP-gre Is. Érdeklődni: Gödöllő. Szabadság út 67.. telefon: to-üTs. ________ R edőnyök, reluxák különböző színben, mint kivitelben garanciával, rövid határidővel. Petrovlcs Károly. Cegléd. Szövetség u. 1 II. em. 50. vagy Albertirsa, Temető u. 20. 2730. ____________ A ntennaszerelés, színes televíziókhoz, garanciával. Pest megye egész területén. 251072.______________ S zőlőoltványok. lugasszőlők. őszi telepítésre, termelői áron. Díjmentes árjegyzéket küldök. — Valeskó. Ovnn g vös._________ A BOSCOOP AFKV rendkívüli kedvező feltételekkel PRÉMES TENYÉSZÁLLATOKAT HELYEZ KI. A kékróka és a nyérc felét kamatmentesen hitelezi, és jelentős OTP-mezőgazdaságl kölcsön Is felvehető. A tenyésznutrla árát teljes egészében hitelezi. A fizetés élőállattal történik. Érdeklődni lehet: BOSCOOP AFKV présállattenyésztési főosztály, Budapest V., Fejér Györgv n. je. 179-641. 179-655. Vidékieknek! Nyelvtanítás levelezéssel száz forinttól havonta. angolul, németül, franciául, oroszul, olaszul. spanyolul. (Te- lefonetikával). Doktor FARKAS. külföldi- diplomás szaktanár. Budapest. Tábornok huszonegy. 1149 (835760. ___________ B udapesti nagyvállalat vállalkozót keres műbőr konfekcionálására. lehetőleg varrni tudó női dolgozókkal. Szükség esetén betanítást vállalunk. Jelentős kapacitás, hosszú távú lekötését gépparkkal biztosítjuk. Helvlség szükséges. Jelige: „1988. Jannán kezdés_______ A n ten n a szeréiev?3yp- di és központi antennák szerelése Javítása. bővítése vl- deoprogramma! 1« Lelkiismeretes gyors precíz munkavégzés, garancia TV-ANTF.N- NA MÉRNÖKI IRODA GM Levélcím: Budapest Toborzó u, 11 1138. Telefont 203-áW. RZS-(t07 Szobafestő mázoló kisiparos 161 képzett szakembert felvesz. Cfm: Kiss János. Monor, Jókai u. 58.