Pest Megyei Hírlap, 1987. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-22 / 223. szám

A PEST MEGYEI hírlap különkiadása XXXI. ÉVFOLYAM. 219. SZÁM 1987. SZEPTEMBER 2?.. KEDD Más mércével mérve S okáig abban a tévhitben éltünk, hogy önmagunk­hoz kell mérnünk a fejlődésünket. Mások lehet, hogy előbbre tartanak, de nyilván más alapokról, eset­leg hosszabb nekifutással jutottak el addig, ahol — sú­lyos erőfeszítések árán — mi szeretnénk tartani. A gazdálkodásnak máig nem kedvez ez a túlhala­dott nézet. Vannak vállalatok, amelyek nem tudnak vagy nem akarnak a gyárkapunál messzebb látni. Vál­tozatlan igyekezettel gyártják ugyanazokat a termé­keket, amelyre már semmiféle fizetőeszközért nem ta­lálni vevőt. Ahelyett, hogy szétnéznének az országban és a világban, s olyanba fognának, amit képesek az igényeknek megfelelő, versenyképes színvonalon elő­állítani. • A Ezért hangzott jólesően a Budapesti Nemzetközi Vásár sajtótájékoztatóján dr. Körösvölgyi Lászlónak, a Hungexpo vezérigazgatójának bejelentése, mely sze­rint 1989-től változtatnak a vásári díjak odaítélésének jelenlegi rendszerén, és a BNV dijaira a külföldi kiál­lítók is pályázhatnak. Ez a jobb és tárgyilagosabb meg­mérettetést kínálja nemzetközi mezőnyben. A vásáron számos ceglédi cég is jelen van. La­punkban már megírtuk, hogy a cipőgyár, amely a hí­res Puma céggel keresi a kooperáció lehetőségét, annak a standján mutatja be kínálatát. Szerencsére vannak olyan ruházati cikkek, bútorfélék, amelyek kibírják az összehasonlítást a nemzetközi mezőnyben. Kapott már vásári díjat a Penomah termékcsalád.ia is. Városunk ipara — a fogyasztási javak vásárától füg­getlenül — képes a nemzetközi együttműködésre Pél­daként említhetjük a vasipari szövetkezet „értelmes” gépsorait, a Közgépnek a Volvo számára készített markolókanalait, az Évig és a Bleck and Decker kö­zötti kapcsolatot a kéziszerszámgyártásban, vagy a2 Évig—Sphero közös vállalat sikeres tevékenységét. A Stylus Faipari Kisszövetkezet termékei Is szerepel­nek a nagy nyugatnémet áruházi lánc katalógusában. E gyre tudatosabban kell haladni ezen az úton. Ke­vesebbféle, de jobb terméket kell gyártani, és minél több szállal kapcsolódni az előnyös nemzetközi kooperációhoz, hiszen ez jó iskola számunkra, mert munkakultúránkat csiszolja, rákényszerít bennünket gondolatainkban és cselekedeteinkben a gyorsabb fejlő­désre. T. T, Több célra is alkalmas Magyar kertészek igényei­nek megfelelően konstruált gépet mutatott be a Kecske­mét—Szikrai Állami Gazda­ságban az osztrák Bauer cég. A berendezés szőlők, gyümöl­csösök öntözésére és levél­trágyázásra egyaránt alkal­mas. A gyümölcsfákra 3,5 méter magasságból szórja a mesterséges csapadékot. Az önjáró gép öntözőbe­rendezéseit számítógép vezér­li. A bemutatott példányt a Kecskemét—Szikrai Állami Gazdaság vásárolta meg 62 hektáros almáskertjéhez. Jutalomból A nyári városszépítő ifjúsá­gi tábor tagjai jutalomként kétnapos kiránduláson vesz­nek részt Salgóbányán, ahol az ottani egyesület fiataljai­val találkoznak. Megismer­kednek a környék szépségei­vel, történelmi nevezetessé­geivel. Többek között elláto­gatnak majd a salgótarjáni bányamúzeumba is. édi aj írőh írd etés ek • - ■ V. Nagy port vernek A gépkocsivezetők legtöbb' je betartja a KRESZ szabá' lyait, de nem mindegyikük Gondolok itt az útviszonyok nak nem megfelelő sebesség­gel vezetőkre. Városunk út­jainak nagy része nincs szi­lárd burkolattal ellátva. Ezek az utcák száraz időben poro­sak. Az ilyen utakon a má­sokra is figyelő gépkocsiveze­tő lassan halad, hogy ne ver­je fel a port. De vannak, akik tébolyult módon szágul danak. Ez az utcák lakói szá­mára kellemetlen, mert főleg tavasztól őszig az ablakok nyitva vannak és a nagy por beszáll a lakásokba. Nem győzünk takarítani. Zanathy Endre nyugdíjas Cegléd, Sáska u. S. Fokról fokra Kezdődhet már a szüret Mikor lehet már szüretelni? Érdemes-e még néhány napot várni? Milyen lesz a szőlőter­més és- vajon mennyiért ve­szik át? Erről tartottak meg­beszélést a ceglédi szakembe­rek. Volt, aki a napsütésre es­küdött, és néhány nap várako­zást javasolt, mások viszont úgy vélekedtek, hogy eső nélkül nem lesz már jelentős cukorfokjavulás. Végül a pró­bamérések alapján úgy egyez­tek meg, hogy hivatalosan szeptember utolsó hetében kezdődhet a szüretelés. Ekkor indul a felvásárlás is a Kecs­keméti Borgazdasági Kombi­nát ceglédi gyáregységében, az Ne csak egy napig (Ili.) Most erősítsük meg magunkat! f Sorozatunk negyedik része ^technikai okok miatt előbb je- á lent meg, mint a harmadik, z Olvasóink szíves elnézését kér- y jük. AZ ALÁBBIAKBAN annak a külföldön kidolgozott mód­szernek tömör leírását kö­zöljük, amelynek révén az erős akaratú dohányosok öt nap alatt leszokhatnak a füs­tölésről. A kúra lényegét dr. Körmendy Csaba maglódi körzeti orvos ismertette mun­katársunkkal. Második nap: Indítsuk be akaraterőnket a következő sza­vakkal: „Elhatároztam, ma sem dohányzom.” Fürödjünk meg. Nedvesítsük meg hideg vízzel a frottírtörülközőt, ad­dig dörzsöljük bőrünket, amíg kipirosodik, ezzel a vérkerin­gést segítjük elő. Reggeli: mi­nél több gyümölcs. Főtt to­jást, barna kenyeret tízóraiz­zunk. Ha fokozódik lelki fe­szültségünk, friss levegőn te­gyünk rövid sétát, mélyeket lé­legezzünk, ütemesen. Igyunk meg egy pohár vizet. Acélo- sftsuk akaraterőnket, közben jusson eszünkbe, a cigaretta- füstben legalább nyolc ve- gyület van, amely rákos meg­betegedést okoz. Kerüljük do­hányos társainkat. Igyunk ma Is minél több vizet, gyümölcs­szörpöt Egy nap alatt nem tudunk megszabadulni a maradék ni­kotintól. Ebédnél kerüljük a fűszeres sülteket Sütemény helyett gyümölcsöt fogyasz- szunk. A következő „nyalánk­ság” pedig a szabadban tör tózkodás legyen. Ne ideges­kedjünk, mert az kiválthatja a dohányzási vágyat. Ne fe­ledjük, ha valaki két doboz cigarettát szív naponta, a tü­dőrák kilátása: 1:10-hez. a nem dohányzóknál viszont 1:2700-hoz! Barátunkkal újra beszéljük meg leszokási gon­dunkat, szedjük össze akarat­erőnket, mert a délután fo­lyamán jön a legkritikusabb pont. Sokan ilyenkor inognak meg. Vacsoránál már tudjuk, melyik ételeket ne fogyasz- szuk, őrizkedjünk a teli gyo­mortól, mert az elaltat ben­nünket és akaraterőnket is Az újságolvasás, tévézés tőrbe csalhat, inkább gyors léptek­kel sétáljunk egyet Zuha­nyozzunk. igyunk folyadékot Harmadik nap: A kritikus nap! Elővigyázatosságunk egy pillanatra se lanyhuljon. Ha minden a legnagyobb rendben van, figyelmünket kettőzzük meg. Reggel nehogy elfeled­kezzünk róla: masszírozzuk le magunkat nedves frottírtörül­közővel, igyunk minél több folyadékot. Ne siessünk! Ha időben kelünk, jut idő arra. hogy nyugodtan reggelizzünk Millió és millió embertársunk kapkodva, állva hörpinti fel feketekávéját és falja be mel­lé a péksüteményt.. Nem kell csodálkoznunk, hogy felajzott idegrendszerünk megkívánja a cigarettát. És miért ne gyalo­golnánk egy sort munkahe­lyünkig? Ha bármilyen probléma je­lentkezne, ezekben a napok­ban ne vegyük a szívünkre Ma is sok gyümölcsöt fo­gyasszunk Ne feledkezzünk meg a B-vitamin bevételéről sem. Barna kenyérben, zöld­ségfélékben, tejtermékekben fordul elő. Reggeli után tüs­tént a levegőre. Ha eddig be­tartottunk minden tanácsot önkéntelenül is sajnálni kezd­jük azokat, akik még mindig rabjai ennek a veszélyes szén vedélynek. Ebédnél észrevettük, hogy jobb. az étel íze. Miért? A do­hány tompította az ízek érzé­kelését Sokan jobban érzik magukat annak tudatában hogy az ártalmas szokás e! len harcot folytatnak. Sokat könnyítőnk helyzetünkön, ha szigorúan betartjuk az aláb­bi tanácsokat, ha ellenállha­tatlan kívánság gyötör: azon­nal határozzuk el, két percig nem fogok rágyújtani. Ismé­telgessük magunkban: két per­cig kitartok, hiszen ennyit csak kibírok! Húzzuk ki ma­gunkat, lélegezzünk ütemesen mélyeket Ha letelt a két perc, elhatározzuk, kibírjuk még két percig. És bírjuk is ki. Gondolatainkat tereljük más irányba, meglátjuk, a vágy erősen lanyhul Tart­sunk ki! NE FELEDJÜK, hogy azok között, akik naponta egy vagy több doboz cigarettát szívtak el és legalább egy éve már nem dohányoztak, az elhalá­lozás felére csökkent dohány­zó társaikhoz viszonyítva. Va­csora után friss levegő és tor­nagyakorlatok, ahogy mór megszoktuk. Az esti progra­munkat semmiképp ne mu­lasszuk el! Marczi Ferenc átvevőhely Nyársapát. A Ceg­lédi Állami Tangazdaságban még nem született meg a végleges döntés, ugyanis szeptember 23-án vagy 24-én fogadják az első szállítmányo­kat Csemőben. Az előzetes becslések alap­ján szélsőséges szőlőmennyisé­gek várhatók. Míg a kisgaz- dáikodóknál jók a kilátások — néhol rekordtermésre számí­tanak — addig a nagyüze­mek szerényebb — hektáron­ként 0,5-2 tonnás — szüret elé néznek. A Tszkernek még a tavalyi borból is nagy készlete van. Hiszen a Szovjetunió jelentős mennyiséget nem vett át. Ugyanakkor a szerződés alap­ján beérkező bolgár szőlő is ronthatja az esélyeket. Éveken át első kézből to­vábbítottuk a ceglédi pincé­szet részletes fölvásárlási ár­listáját. Mint kiderült, a kon­kurencia is szívesen vette ezt, hiszen volt mire ráígérnie. El tudunk képzelni ennél sport­szerűbb versenyt is, ezért idén az ártájékoztató elmarad. Annyi bizonyos, hogy a ta­valyi alapárak átlagban mint­egy 20 százalékkal megnöve­kednek, s a borgazdasági kom­binát a jó vagy különleges minőséget honorálja. Egyebek között azzal, hogy a minőségi bort adó szőlők mindegyike után fajtafelárat fizet, míg az asztali kategóriának csupán 1-2 változatát támogatja. Pél­dául az olaszrizlinghez kilón­ként 2,50, az ezerjóhoz 3, a rizlingszilvánihoz 3 forint faj­tafelár járul. Az ár kiszámítására néz­zünk két példát: A 16—16,9 cukorfokú kadar kilójának alapára=9,60 Ft, szerződéses felár (hosszabb távú szerző­dés esetén)=1,44 Ft, összesen tehát 11,04 forint. A 19 és 19,9 fok közé eső ezerjó a!apára= 12,8 forint, szerződéses fel- ár=1.92 forint, fajtafelár=3 forint, összesen 17,72 forint. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Há­lás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen feleségem, drága édesanyánk GYURA FERENCNÍ! temetésén megjelentek, sírjára koszorút, vi­rágot helyeztek, szóban vagy táv­iratban részvétüket fejezték ki. A GYÁSZOLÓ CSALÁD. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Ez­úton mondunk köszönetét mind­azoknak, akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk ID. VARGA GABOR temetésén meg­jelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Külön mondunk köszö­netét a Toldi Ferenc Kórház nagykörösi belgyógyászat kollektí­vájának a halál előtti odaadó ápo­lásért. A GYÁSZOLÓ CSALAD. D KM ASZ Nagy körösi Üzemigaz­gatóság Ceglédi VHSZ Művezető- - :ge közli a város lakosságával, hogy Cegléd—Ceglédbercel—Csemő között uj 20 kV-os távvezetéke' épített 15 k-m hosszban. Az új nagy feszültségű vezeték a Külső- Jászberényi út mellett meglévő 120 kV-os alállomásból földkábelen indul 400 fm hosszban és csatla­kozik az alállomás É oldalán az új távvezeték I. sz. oszlopához. Légvezetékein tovább halad E irányban, az 5. sz. oszlopon be­fordul Ny irányba és párhuza­mosan halad a 4. sz. főúttal és a mellette meglévő nagy feszültségű távvezetékkel, közben keresztezi a Kátai utat, tovább halad és a 01107. sz. d. útnál D irányba for­dul a dűlőtit mentén halad to­vább, keresztezi a Budapest—Ceg­léd villamosított vasútvonalat. A Budai útnál csatlakozik a meglévő 20 kV-os vezetékhez, részben a meglévő, részben új nyomvonalon keresztül halad a zártkerteken a 40 sz. betonútig. A 72. sz. vasosz­lopon Ny irányba fordul, az út mellett halad tovább 5 km hossz­ban a határútig, ott visszafordul E irányba és újból keresztezi a vas­úti pályát, majd Ismét Ny Irány­ba halad a vasút mellett, azzal párhuzamosan Ceglédbercel—Cse­rnő vasútállomásig. A megépült nagy feszültségű távvezetéket 1987. október 9-én feszültség alá helyez, zük. Felhívjuk a város lakossá­gának figyelmét, hogy a megérti)'* nagy feszültségű villanyhálózat ve­zetékeinek megközelítése, érintést." életveszélyes és tilos. ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap) Cegléden gázfűtéses utcai házrész eladó. Jókai u. 15. sz. Érdek­lődni: kedden és pén­teken, 17—19 óráig. Garázsok kiadók Ceg­léd, Széchenyi u. 98. szám; ______ Ela dó Cegléd, Vitéz utca 9/A szám alatt lévő kétszintes* gará- zsos családi ház, egy másfél szobás lakást beszámítunk. Érdek­lődni egész nap Ceg­léd, Rét utca 38. szám alatt.________________ A lbérletbe lakás ki­adó. Cegléd VI. kér. Török u. 5. Üj kis ablakok eladók 95x73. Cegléd, Szép 8. szánrf Eladó 20 mázsa ezer­jó szőlő. Érdeklődni Cegléd, Teleki u. 34. szám Tóthék. Háromszobás kertes, gázfűtéses családi ház eladó. Cegléd. Perc u. 3. szám Felveszünk eszterga lyost, mezőgazdasági gépszerelőt. motor­szerelőt. Jelentkezni lehet: VIKUV, Ceglédi ÜV. Cegléd. Rákóczi u. 72. 2700. Garázs kiadó. Érdek lőöni: Cegléd III., Fáy A. u. IV15, szám. Aranyhid Társkereső szeretettel várja kedves érdeklődőket, minden hónap első és harmadik szombatján az ÉVIG klubban (Cegléd, Gubodi u.) Cegléd, Alkotmány 52. sz. ház elbontásé val, 240 négyszögöl te­lek megosztásával, ikerház - építéséhez társat keresünk. Ér­deklődni minden pén teken, szombaton helyszínen. ___ B eköltözhetően eladó Cegléd, Széchenyi u 41. sz. 11/40. két és fél szobás OTP-örökla­kás. Érdeklődni lehet a fenti címen vagy 11-832 telefonon 17 óra után. Monori Mezőgép ka­zán és olajégő eladó Cegléd, Alszegi út It/A szám. Lenin Mgtsz Építő­ipari Szolgáltató Szak­csoport felvesz 1 fő szakképzett villany- szerelőt. Jövedelem teljesítménytől füg­gően, 8000—12 000 Ft,hó. Jelentkezés: Cegléd, Külső-Mizsei u. 13. U. 30. eladó. Cegléd, Mizsei sz^ kertes tiáz Bútorozott szoba ki­adó. Cegléd, Mizsei út 33. szám. Bútorozott szoba, konyha gyermektelen házaspárnak kiadó Cegléd, Űjvárosszél 27. szám. Eladó egy 83 1 120 1 boroshordó, gyümölcs szedő létra, kisméretű rekamié. Cegléd. Széchenyi úti sorház C/18. Eladó két és fél szobás OTP-öröklakás Ceg­léd, Kossuth Ferenc u. 31. II/7, Érdeklődni Cegléd, Ősz ü. 10. Gyuráék. Eladó 2 szoba össz­komfortos, központi fűtéses családi ház. Cúgléd. Pásztor utca 5. Albérlet kiadó gyer­mektelen házaspárnak. Cegléd. Akácos út 37. Eladó 2 méter magas szobafenyő. Cegléd, Kisfalud! u. 7, Független fiatal lány vagyok, eltartási szer­ződést kötnék. Cím: Borsos Annamária, Cegléd, Törtei! út 1—3 Nővérszálló. Eladó XI. kér. öreg­szőlő 203. szám alatt 990 négyszögöl gyü­mölcsös. megosztva is. az épülő fürdő köze­lében. Érdeklődni le­be; Megyeri Gyöngy­nél a fenti címen. A Dél-Pest Megyei Szolgáltató Szövetke­zet megnyitotta úi fodrászat. kozmetika üzletét a Petőfi utca és Mészáros Lőrinc utca sarkán. Várjuk kedves vendégeinket. Cegléd, Gubodi u. 10. sz. kétlakásos össz­komfortos, telefonos családi ház eladó. Értesítjük a kister­melőket. hogy a TSZKER háztáji ága­zata, kedvező feltéte­lek mellett megkezdte az 1S88. évi hízósertés szerződéskötését. Ér­deklődni lehet szemé­lyesen, Cegléd. Pus­kaporos u. 2. vagy telefon: n-236. Eladó 54 négyzetméter OTP-öröklakás ga­rázzsal, Kp plusz OTP-átvállalással. Ér­deklődni lehet: Cegléd’ Kossuth F u. 48. IV. Ih. fsz. 3. Trabant Hycomat sze­mélygépkocsi eladó. Rendszáma ZV. Cím: Cegléd. Tömörkény I. u. 83 _______________ P eugeot 504-es benzi- nes személygépkocsi eladó. Cegléd. Pesti út 20. (Virágüzlet.) UO-s e—!10-as Skoda új karosszériával el­adó. Érdeklődni 17 óra után Cegléd. Nó­táé u. 19. szám. Redőnyök, reluxák különböző színben, mini kivitelben garan­ciával, rövid határidő­vel. Petrovics Károly, Cegléd, Szövetség u, 1. II. em. 50. vagy Albertlrsa, Temető u. 20. 2730. Főiskolát végzett fia­talember telefonnal és gépkocsival állandó munkát keres. Cegléd, telefon: 13-481. Eladó boroshordók, kád. 3 hektoliteres szölöprés. Érdeklőd ni: Cegléd, Kazinczy utca 1. szám. Eladó használt jó ál­lapotban lévő kombi­nált bútor, hálószoba­bútor, háromajtós és kétajtós ruhaszekré- nyék, konyhabúto­rok. gáztűzhely pa- lafckkal és F—B típu­sú gázkonvektor. Ér­deklődni : Cegléd Damjanich u. 33 mindennap 19 óráig. Skoda Oktávia rend­számmal eiadó. bon­tásra is. Érdeklődni 16 óra után. Cegléd, Árok u. 17. szám. Nyugdíjas néninek szobát, ellátást bizto, sítunk segítségért megegyezés szerint. Értesítést kérünk „ŐSZ” 195 580 jeligére a Hirlakiadó Váll. kir. Cegléd, Teleki utca 30. szám. Eladó 2 szobás, össz­komfortos, gázfűté­ses, kertes családi ház esetleg II. eme­leti társas házat meg­egyezés szerint cse­rélek. Továbbá 254 négyszögöl szőlő Csengeríben és 1 db 4 ütemű benzinmoto. ros vízszivattyú. Ér­deklődni: Cegléd. Bal­lal Imre u. 8. A Blvimpex Vállalat ceglédi gyűjtőtelepe felvételre keres nyers- bőrmunkásokat, va­lamint 1 főt aki ,,C’ kategóriájú jogosít­vánnyal rendelkezik. Jó . kereseti lehetőség, kedvező mimkaídő- beosztás. Érdeklődni lehet: Cegléd, Trom­bitás utca 8. a telep­vezetőnél. (Építő­anyag Tüzéptelep mellett).___________ C egléden, a Köztársa­ság u. 20—22. 11/40. sz. alatti 54 négyzet- méteres. gázfűtéses lakás azonnali beköl­tözéssel eladó. Ér­deklődni hétfő, szer­da 18—19 óra között a helyszínen. Nyitott ponyvás Zsuk kis teherautó eladó. Cegléd, Béke utca 12. szám._____________ El adó 2 db Super, 3 fehér kályha és 1 fe­hér gáztűzhely, reduk- torral, Cegléd, Tégla­gyár dűlő 58. Jurászlk Zoltán. 3 méter magas kak­tuszfa eladó. Megte­kinthető Törtei, Fel­szabadulás u, 28. sz. Eladó Cegléd Pesti út 64. szám alatti négyszobás. gázfűté­ses, kertes családi ház. sok mellékhelyi­séggel. Megtekinthe­tő mindennap 18 órá­tól. Eiadó 3 szobás össz­komfortos. kertes csa­ládi ház, beköltözhető állapotban. Cím: Ceg­léd (öregszőlő). Diófa köz 4. szám. Eladó 480 négyszögöl hobbiterület Csemő. Sárik dűlőben. Víz, villany 3 fázis van. Érdeklődni lehet Ceg­léd, Csörgő u. 7. Áron alul 4 mázsa Terenova vaikolóanyag eladó. Cegléd, Hold u. 1. szám. Borona úton telek el­adó. Érdeklődni Ceg­léd, Nagy-Kátal u, is. szám. Éladó 2 szobás, gáz­fűtéses családi ház, sok mellékhelyiség­gel. Cegléd. Déü út 42, sz. ______________ 2 szoba összkomfor­tos családi ház és egy Trabant llm. gépkocsi eladó Ceg­léd, Csengeri u, 30. Építési telek, építési engedéllyel eladó, a Szekér utcában. Ér­deklődni: Cegléd. Várkonyl 1, u, 60, Eladó 3 szoba, étke­zős. összkomfortos, kb. 80 nm-es lakás. Érdeklődni: Cegléd, Széchenyi u. 45. H. 22.. mindennap du. 7 óráig, kivéve kedd. csütörtök. Telefon: 10-386;_______________ El adó lejárt műszaki­val. felújított motor­ral Skoda S 190-as szgk. Cegléd, Hajnal U. 3.________________ T elkek eladók a Tég­lagyár dűlőben. Ér­deklődni lehet: Cég* léd. Pesti út 56, sz. Az Elektröfen Gt. felvételre keres 1 fő raktárost és 1 fő be­mérő műszerészt. — Jelentkezni lehet: Csemő, Iskola út 1. Telefon: a 10-293 szá­mom_______________ Ela dó az öregszőlő­ben ezer négyszögöl puszta föld, hordók és szőlőprés. Cegléd, Bokor utca 2. szám. Kiadó 6x5 m-es helyi­ség műhelynek. Ceg- léd, Bocskai út 20. Eladó Cegléd. Csere­pes u. 1. sz. alatti ház. plusz 200 nm gazdasági épülettel, bármilyen tevékeny­ségre átalakítható. — Ára: 1 630 000 Ft. Ér­deklődni a helyszí­nen naponta 18 óra után._______________ Eladó 2 db régi típu­sú ablak. Érdeklődni 71 óra után. Cegléd. Szálkái 1. u. 1/A. Városközpontban csa­ládi ház sürgősen el­adó. Közületeknek is. Érdeklődni lehet ked­den és pénteken 16 órától 18 óráid, Ceg­léd Kéz u. 6. szám. Eladó 900 négyszögöl szőlő épülettel, a Bu­dai úton. 2. km-nél. Ugyanott boroshor­dók eladók. Érdek­lődni : Cegléd, Vécsel u, 32,_______________ Eladó jó állapotban levő. 3 db spalettás, fehérablak, Cegléd, Vécsel U. 45. sz. Eladó 360 négyszögöl zártkert. 2 db 30 mé­teres fóliával, a Pesti úton. Érdeklődni es­te. Cegléd. Szép u. 2. Eladó 12 hektós szőlő­kád és régi stílusú étkezőgarnitúra. Ceg­léd, Székely u. 10. Eladó Cegléd. Pesti útról Makacs dűlőben 500 négyszögöl, beke­rített gyümölcsös. — Érdeklődni: Cegléd, Toldi u. 16/A. Szívó­sék. ______ K ulcsmásolás garan­ciával, lakás- és gép­kocsi kulcsok máso­lása megvárható. — Felház u. 60. Vuko- vics. Te!.: 11-020. Cj beszerelésre kész akkumulátor állan­dóan kapható. Ceg­léd. Várkonyl I. u. 21. Eladó Cegléden az öregszőlőben 178. szá­mú tanya, 800 négy­szögöl szőlő, lakóépü­lettel, megosztva is. Villany, víz van. Ér­deklődni lehet hétvé­gén a helyszínen vagy Nagykátai út 50., min­dennap, Pálóczi Gyu­lánál. ___ E ladó 50 q ezerjó bor­szőlő. Cegléd, Déli út 116. szám. Megkímélt állapotban lévő modem 2 db szekrény és 1 db ágy- nerműtartó eladó. Ér­deklődni lehet Cegléd- bereel. Bartók B. u. 10. szám. Bontásból eladó aitók. ablakok, gerendák, 2 db új 8 méteres fage­renda. Érdeklődni 17 órától. Cegléd, Bocs- kai u. 3. szám, alatt. Bontott faanyag el­adó. Cegléd, Szálkái I. u. 15. Érettségizett ’ nő hat­órás munkaidőre ál­lást keres. Megkereső levelet „Megbízható 196 492” leli-gére kérem Hírlapkiadó Váll. kir. Cegléd Teleki u. 30. szám. Szakképzetlen fiatal­asszony egv műszakos fő munkaidőben, bármilyen munkát ke­res. Levélcím: Cegléd, Kozma Sándor u. A, A 1h. II. 7.__ F elveszünk férfi rak ’ári k’adőt (kezdőt is) Jelentkezni lehet: VI­KUV. Ceglédi Üv. léd. Rákóczi út 72. 2700.___________ Cs aládi ház eladó Cegléd, Csengeri köz dűlő 6. szám. Fiatal, független nőt utazó munkakörbe kisiparos felvenne. Megkereső levelet „Jogosítvánnyal 196 481” jeligére kérem a Hírlapkiadó Váll. kir. Cegléd, Teleki u. 30. szám. Eladó kis ház össz­komfortos. 468 nm te­lekkel. gáz a házfalá­nál OTP csere is ér­dekel egy szoba össz­komfort. n. emeletig. (Nem panelos. Kos­suth F. u. és a Rá­kóczi u.). Érdeklődni Cegléd, Csolnak u. 28. 17 óra után. Hákll. Jana János tanyája eladó Törtei, Besnvö dűlő 30. szám alatt. Jószágtartásra, fóliá­zásra jó Villany, fű- rott kút van. 800 négyszögöl földdel, köves út 200 méter. Eladó 2 db heverő, új matraccal. Cegléd IX. kér. Bokor u. 16. Babetta eladó és cicát ajándékoznék. Ceg­léd. Tömörkény u. 45. Csemő, Zöldhalom, Lakos dűlő 2. sz. 800 négyszögöl telek lakó­épülettel eladó. Ér­deklődni a helyszínen este 17 óra után vagy Cegléden. Magyar u. 14. sz_______________ Üj,, női hosszú—török irhabundt- vámkezel­ve eladó. Gyebnár, Cegléd. Táncsics M. u. 1. Tel.: 10-920. Eladók szőlőprés da­ráló, hordók. Cegléd, Déli u. 112. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom