Pest Megyei Hírlap, 1987. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-15 / 217. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXI. ÉVFOLYAM, 216. SZÁM 1987. SZEPTEMBER 15., KEDD Ceglédi ősz ’87 Eseménydús napok következnek Talajjavítás a tangazdaságban Mésztői fehérlő barázdák Állami támogatást is kapnak Ahogy a must forr., úgy formálódik ezekben a napokban a Ceglédi ősz ’87 műsorterve. Pezsgő programokat ígérnek az előzetes értesülések. Szeptember 24-től október 4-ig ismét megelevenedik a város, s az egymást sűrűn követő rendezvények felrázzák lakóit a mindennapok megszokotíságából. A szervezőknek gondjuk volt rá, hogy minden korosztálynak és érdeklődési körű rétegnek kínáljanak valami értékes, hasznos, szórakoztató rendezvényt. Kossuth emlékezete Szeptember 24-én, csütörtökön délután lesz a megnyitó, amelyet a Szabadság téren a néphadsereg egri fúvószenekarának műsora és az abonyi majorettcsoport bemutatkozása tesz emlékezetessé. Este hat órakor Kossuth Lajos ceglédi beszédének 139. évfordulója alkalmából nagygyűlést tartanak, melynek szónoka Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. A Kos- suth-szobor és az emléktábla megkoszorúzása, a református templomból toronyzene kíséri az eseményt. Az ünneplő közönség onnan egyenesen a színházterembe siet, ahol a Ceglédről elszármazott művészek estjében gyönyörködhet. Az előzetes elképzelések szerint a műsorban fellép Patkós Irina (aki városunkban él), Balogh Erika, Gór Nagy Mária, Gruiz Anikó, Gyulai Antal, Kocsis Judit, Petry Marika (New York), Rátóti Zoltán és Si- vók Irén. A vendég művészek lemondtak a fellépti díjról, így a művelődési központ ajándékként kínálja fel ezt a nem mindennapi műsort a városbelieknek. Szeptember 26-án, pénteken délután négy órakor a Kossuth Múzeumban Miklo- sovits László albertirsai gra- fiKusművesz kiállítását Papp Márió költő nyitja meg. Este hét órakor a kínai népi együttes szerepel a művelődési központban. Szeptember 27-én, szombaton délelőtt a Cegléd Barátainak Köre tartja összejövetelét. A tíz órakor kezdődő találkozó a művelődési központ pódiumtermében ieez. Ceglédi teiefere címmel Rap- csányi László, a Magyar Rádió főmunkatársa folytat beszélgetést tudományos életünk négy kiemelkedő, ceglédi származású személyiségével, dr. Zalai Károllyal, Juhász Mihállyal, ár. Király Lászlóval és dr. Sági Mártonnal. A rendezők minden érdeklődőt szívesen látnak. 11 órától dr. Sarányi Dezső diaképek vetítésével ismerteti a város építészeti értékeit. A nap másik jelentős eseménye a délelőtt tíz órakor a Széchenyi úton tartandó nyilvános katonai eskütétel, amely már hagyomány városunkban. Este hét órakor a színházteremben Kardos Pál- emlékhang'verseny lesz, s ennek keretében választ névadót a ceglédi pedagógus- énekkar. Szeptember 27-én, vasárnap tömegsportnapot tartanak a tornacsarnokban, a V árkonyi iskolában, a Károlyi-lakótelepen és a CVSE pályáján. Autós ügyességi verseny lesz az Árpád utcában. Este hét órakor a színházteremben a József Attila Színház bemutatja A hölgy fecseg és nyomoz című darabját Szeptember 28-án, hétfőn délelőtt az MTESZ székhazában agrártörténeti tudományos tanácskozást rendeznek, melynek előadója Kocsis Gyula, Hídvégi Lajos és dr. Surányi Dezső. Este hat órakor a Ceglédi Galériában Szász Endre munkáiból nyílik kiállítás, amelyet dr. Tóth Béla, a Művelődési Minisztérium főosztályvezető-helyettese nyit meg. Ezt követően nyilvános beszélgetés hangzik el a művésszel. A közönségtalálkozóra várják az érdeklődőket. Szeptember 29-én. kedden délután hét órakor a Szabadság térről, a református templom elől két autóbusz indul irodalmi és természetrajzi sétára, amelyen bárki részt vehet. Délután fél 4-től fél 6-ig az. Autóklub szervezetének irodája előtt, a Beloiannisz utcában zajlik a rádió Csúcsforgalom című élő adása, Petress István vezetésével. A közismert riporter este hat órakor a városi tanács nagytermében találkozik az érdeklődőkkel. Tanácskozások Szeptember 30-án, szerdán fél tizenegykor a városi pártszékházban tanácskoznak az egészségügyi szakemberek a városi véradóállomás fennállásának 25. évfordulója alkalmából. Dr. Hollón Zsuzsa akadémikus tart. előadást. Tíz órakor a Gyümölcs- és Dísznövény-termesztési Fejlesztő Vállalatnál szilvater- raesztési és faiskolai tanácskozás lesz. Este hat órakor ÖRÖKRE EMLÉKEZETES marad számomra 1980. november 17-e. Budapestről hazafelé tartva, az addig ütemesen haladó gépkocsioszlop a Pesti úton megtorpant, majd lépésben haladt tovább. Kinézve az ablakon láttam, amint gyerekek ezrei álltak az út szélén kézen fogva — élő láncot alkotva — egészen Rákoskeresztúrig, a „Szíves házig". Ez a nap nemdohányzó, azaz füstmentes nap volt hazánkban. A gyerekek agitáltak a felnőttek e káros szenvedélye ellen. Kérdésemre elmondták, mindannyian egyet szeretnének, nem dohányzó felnőíió válni. Egymást is arra biztatták, segítsenek a felnőtteknek leszokni a dohányzásról, hiszen füst nélkül kellemesebb, egészségesebb az élet. ök egészséges környezetben kívánnak élni. Orvosok előadásokat tartottak arról, mennyire káros a dohányzás a szervezetre. Megváltoztatja a vérzsírok összetételét, oxigénhiányt idéz elő a szervezetben, érszűkületet okoz, fokozza a szív munkáját, elősegíti az érelmeszesedés kialakulását A dohányzók között igen gyakori a szíverek, végtagi erek elme- szesedése, elzáródása, a szív- infarktus előfordulása, a. hirtelen szívhalál. Gyakoribbak a veseér-rendellenességek, valamint az agy érrendszeri elváltozások. Adatok bizonyítják, hogy a dohányzás a szív és érrendszeri megbetegedések egyik fő kockázati tényezője. A rákkeltő tényezők közül a dohányzás a legjelentősebb, a tüdőrák fő oka. A gyerekeknek különösen árt, a színházteremben Vitray Tamás vezeti a Teíejere műsorát. Október J-jén, csütörtökön délután két órakor a zeneiskola hangversenytermében a megye tanyai és kisiskolái pedagógusai találkoznak. Kerekes László, a Művelődési Minisztérium osztályvezetője és dr. Schvób Péter, a Bács Megyei Pedagógiai Intézet igazgatója tart előadást. Délután három órakor nyílik meg a tornacsarnokban az ipari és mezőgazdasági termékkiállítás. Sokadalont Október 2-án, pénteken este nyolc órakor nagyszabású vigasság színhelye lesz a Kossuth étterem, ahol a régi ceglédi hagyományok felelevenítésével rendezik meg a szüreti bált. Október 3-án, szombaton és 4-én, vasárnap Ceglédi soka- dalom címmel kiállítást, vásárt, szabadtéri programokat rendeznek, a megye néptáncegyütteseinek, diákszínkörök, zenekarok fellépésével. A Ceglédi ősz programjának kiemelkedő eseményeként október másodikán, pénteken délután három órakor Urbán Lajos közlekedési miniszter avatja fel az új a utóbusz- pályaudvart. A rendezők azt szeretnék, ha a meghirdetett eseményeken minél nagyobb számban venne részt a város és a vonzáskörzet településeinek lakossága. légzésszervi és allergiás megbetegedéseket okozhat. Ezen a napon még a tömegtájékoztatás különböző eszközeivel is igyekeztek felvilágosítást adni az embereknek a dohányzás káros következményeiről. Megfigyeltem, utána/ napokig csökkent környezetemben azok száma, akik rágyújtottak. Mint passzív dohányost, nem hagyott nyugodni a gondolat, ne csak egy napig beszéljünk a dohányzásról leszoktató, illetve a dohányzást megelőző módszerekről és eljárásokról. A napokban szerencsés helyzetbe kerültem; Maglódon dr. Körmendi Csaba körorvossal beszélgettem, szóba került az orvos felelőssége a dohányzás elleni küzdelemben. Elmondta, hazánkban még csak most van kezdeti stádiumban, miként segíthet ebben az orvos. Ö maga a külföldi szakirodaimat köszönetnyilvánítás, hílás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett édesanyánk és nagymamánk. ÖZV. TÖRÖK LAJOSNÉ szül. Zsíros Mária temetésén megjelentek, sírjára az emlékezés virágait helyezték, gyászunkban osztoztak A GYÁSZOLÓ CSALÁD. köszönetnyilvánítás Hátás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérték, LADÁNYI FERENCET, sírjára a szeretet és megbecsülés jeléül koszorút, virágot helyeztek, szóban vagy táviratban részvétüket fejezték ki, enyhítve ezzel elvesztése miatt érzett mély gyászunkat. LADÁNYI FERENCNÉ és a gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a közeli és távoli rokonoknak, jó szomszédoknak, munkatársaknak. ismerősöknek, akik Miután a termőtalaj nemzeti kincsünk, különös figyelmet érdemel, hogyan sáfárkodunk vele. Nemcsak arra kell tekintettel lennünk, hogy lehetőleg talpalatnyi hely se maradjon műveletlen, hanem a talajerőpótlást és más, ezzel összefüggő teendőket is napirenden kell tartani. Tisztában vannak ezzel a tizenhétezer hektáron gazdálkodó Ceglédi Állami Tangazdaságban is. Csűri Károly növényvédelmi főmérnöktől megtudtuk, hogy átgondolt program szerint végzik a szükséges tennivalókat. A szakszolgálati állomás szakemberei táblánként megvizsgálták a talajok tulajdonságait, és ennek alapján adnak tanácsot, hogy melyik határrészben mennyi és milyen műtrágyát kell kijuttatni. Megállapításaik a talajminőség változásának ismertetésére is kiterjednek. A vizsgálati anyagok alapján könnyű összevetni néhány év távlatában, hogy miként változott a talaj kémhatása. A szakember megállapítása szerint az adatok arra figyelmeztetnek, hogy ez az érték fokozatosan csökken. Az úgynevezett talajsavanyo- dásnak kétféle oka van, a savas eső és a műtrágyák savanyító hatása. Ilyen esetben megváltozik a talaj szerkezete, romlik mű- velíhetősége. Kedvezőtlenebbé válik a talaj állapota, tápanyagfelvevő képessége, a mikroelemek iránti igénye nagyobb. Ez a tápanyagarányok eltolódásában nyilvánul meg. Bizonyos mikroelemek oly mértékben felgyülemle- nek, hogy az már-már a mérgezés határát jelenti. A további savanyodás megakadályozására a tangazdaságban 1985-ben megkezdték a meszezést. Abban az évben 48 hektáron végezték el, 1986- ban 190 hektáron. Az idei terv lényegesen nagyobb területet ölel fel; várhatóan még a célul tűzött 867 hektárnál is többet, 10.00—1100 hektárt érint. Eddig 130 hektárra juttatták ki az anyagot. Ebben az évben Kecskéscsárda és Cifrákért van soron, 1988-ban Csernő és Nagykőrös következik. is tanulmányozza, abból jutott tudomására, .hogy az Egyesüli Államokban — hivatalos adatok szerint — az évek óta tartó intenzív propagandának köszönhetően mintegy 15 százalékkal csökkent a dohányosok száma. Ehhez az óriási eredményhez hozzájárult E. J. Folkenberg és dr. Med. McFarland washingtoni kutatók módszere is. Útmutatásuk alapján közel egymilió embernek sikerült leszoknia a dohányzásról. RENDELKEZÉSÜNKRE ÁLL a különleges módszert ismertető anyag. Rövidítve, lényegretörően szívesen közreadjuk. Remélve, hogy a módszer segítségével dohányosok sokasága hagy fel e káros szenvedéllyel, saját és embertársai egészsége érdekében. A tanácsadó örül,' hogy hozzásegíthet mindehhez. Marczi Ferenc (Folytatjuk) Édesapánk, nagyapánk. HAKI- HOVSZKY JÓZSEF semetésén megjelentek. sírjára koszorút, virágot helyeztek, külön megköszönjük a Sütőipari Vállalat vezetőinek és dolgozóinak, a Kenyérgyár kollektívájának, a Bem József 203. Szakmunkásképző Intézet, a Vendéglátó-ipari Váll., a Cipőipari Váll. dolgozóinak, az OPAL 130. ABC kollektívájának a küldött koszorúkat. GYÁSZOLÓ LEÁNYAI köszönetnyilvánítás. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen feleségem, drága édesanyánk, 1FJ. OZSVÄT MIHALYNE szül. DezsgVek Éva temetéséin megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyezitek. Külön köszönet az ÉVIG Leányvállalat vezetőségének és dolgozóinak, valamint a Várkonyi István Alt. Isk. 8-ik O. osztályának a küldött koszorúkért. A GYÁSZOLÓ CSALAD. A meszet — finom őrlemény formájában — a mányi Összetartás Tsz dolomitbányájából hozzák irányvonalokkal. Egy-egy szerelvény ezer tonnát fuvaroz. A feldolgozó üzem iparvágányára futnak be a vonatok. Két markológépnek és 6—8 teherautónak ad munkát a gyors kirakodás és az anyag helyszínre szállítása. A táblák szóién helyezik el, és műtrá- gyaszóróktoal juttatják a föld felszínére. A felszántott talajra szórják, és az őszi esők mossák majd be a barázdák közé. Az anyag magnéziumot is tartalmaz, amely mikrotáp- anyagként- előnyös hatású. Ettől az eljárástól a talaj mű- velíhetőségének és tápanyagszolgáltató képességének javulását várják. A nagy munkát Cifrakertben az ottaniakon kívül a Csemőböl segítségül küldött brigád/ végzi. A költségeket jelentős mértékben csökkenti, hogy a bedolgozott mész- hatóanyag minden tonnája után ötszáz forint állami táJövc hétfőn A képviselő Újszilváson Dr. Lakos László országgyűlési képviselő Újszilváson tartandó képviselői fogadóórájának időpontja tévesen jelent meg lapunkban. A községi tanács épületében szeptember 21-én, hétfőn délután öt órától találkozik választóival. A hibás közlésért az érintettektől elnézést kérünk. Csend és Lovak Eddig csak ábránd volt valamely kiállításon látott, tetszetős művészfotó birtoklása. Ma mái- éppúgy megvásárolható, mint a grafika vagy más műalkotás. A fővárosban a Fotógalériában láttuk Apáti-Tóth Sándor Csend és Lovak című felvételeit. Katonai eskü a városban Nyilvános katonai eskü lesz szeptember 26-án 10 órakor a városban, mégpedig a Rákóczi út és a Széchenyi út találkozásánál. Az emiatt életbe lépő útlezárásokról • a későbbiekben részletes tájékoztatást adunk. mogatást kap a tangazdaság. T. T. ■ § ■■ r , ' ■ C -• '^-,1 ■ f a a ■ -u W ■ I offlorii on írnhirrlQTOCüli ^ wGmIGQI 3p 11011 í j u 61 Go C K Kulcsmásolás sarán- PO írsz. 1200-as Lada eladó. Cegléd, Rákóczi út 23/B. IV. em. 17. ciával, laka.-- es gépkocsi kulcsok másolása megvárható. — Felház u. 00. Vuko- vics. Tel.: ll-oao. Trabant Hycomat gk. eladó. Cegléd. Sárvári E. u. 9. _______________ E Íadó Cegléd. Pesti útról Makacs dűlőben 500 négyszögöl, bekerített gyümölcsös. — Érdeklődni: Cegléd, Toldi u. 16/A. Szivósék;____________________ E ladó 4—5—6 hektós, príma boroshordó, szőlűprés és daráló. — Érdeklődni lehet: Cegléd, Árpád u. 6. és Mátyás király u. 32. Eladó W> négyszögöl, kiskertnek való föld. (Alsóerdő megállótól jobbra) í csernő I; kér.. Gyüge dűlő 2. szám. Érdeklődni lehet: Bp., Dömsödi u. 23/A, USB sz. Kócsor Istvánnál._____________ K iüti0 12 hektós szőlö- kád és régi stílusú étkezőgarnitúra. Ceg- iéd, Székely u, 10. Eladó 3<>0 négyszögöl zárckert, 2 db 30 méteres fóliával, a Pesti úton. Érdeklődni es- te. Cegléd. Szép u. 2. Eladó 350 köbcentis Jawa motorkerékpár, régi íróasztal, kolóniái állólámpa, háromajtós szekrény. Cegléd. Teleki u. 12/A. Eladó jó állapotban levő, 3 db spalettás, lehérablak, Cegléd, Vécsei u. ti. sz. _____ C egléden, Kossuth Ferenc utca 35. szám alatti. kettős garázs bármilyen célra kiadó. Érdeklődni: Mikes u. 16. sz. _________________ C egléden, Dohány utcai garázs kiadó. Érdeklődni: Mikes u. 18. Eladó WO négyszögöl szőlő épülettel, a Budai úton, 2. km-nél. Ugyanott boroshordók eladók. Érdeklődni: Cegléd. Vécsei u. 32, _____________ I db 75x210-es ajtó eladó, Cegléd. Széchenyi úti sornaz, C/17,_____________ V árosközpontban családi ház sürgősen eladó. Közületeknek is. Érdeklődni lehet kedden és pénteken 18 órától 18 óráiig, Ceg- lecl^ Kéz u. 6. szám. Eladó 2 db régi típusú ablak. Érdeklődni 71 óra után. Cegléd, Szálkái I. u. 1/A. Eladó Cegléd. Csere- pes u, 1. sz. alatti ház, plusz 200 nm gazdasági épülettel, bármilyen tevékenységre átalakítható. — Ara: 1630 000 Ft. Érdeklődni a helyszínen naponta 18 óra után. __________________ K iadó 6x5 m-es helyiség műhelynek, Cegléd, Bocskai út 30, S50 Ft/m1 2S7-387 ELUXA Háromszobás kertes, gázfűtéses családi ház eladó. Cegléd, Perc u. 3. szám. ajtó. Lcliner.________ E ladó az öregszőlőben ezer négyszögöl puszta föld, hordók és szőlőprés. Cegléd. Bokor- utca 2. szám, 2 db heverő eladó. Cegléd. Irinyi u. 4/A. Az Elektrofon Gt. felvételre keres 1 fő raktárost és 1 fő bemérő műszerészt. — J elentkezní lehet: Csemő, Iskola út 1. Telefon: a 10-293 számon. _________________ 3 /4 részben eladó ház, Cegléd, Vak Bottyán utoa 32. S2ám alatt, i továbbá eladó hálószoba bútor, konyhabútorok és kerti szerszámok, Megtekinthető minden délután. Telkek eladók a Téglagyár dűlő-ben. Érdeklődni lehet: Ceg- léd. Pesti út 56. sz. Eladó 20 hl-es, lábonálló, csappal ellátott bádog gázolajtartály .jutányos áron, Ugyanott különböző méretű, használható olaikályhák. Cegléd 1., Iskola u. 1.______ E ladó 2 és fél szobás, erkélye», OTP-lakás. kp. 4- OTP-átválla- lással vagy kis kertes házra cserélném. 2 szobás, OTP-lakás- esere is érdekel. II. emeletig. Érdeklődni: Cegléd. Kossuth F. u. 31. II. In. II. 9. 18 órától.________________ E ladó lei árt. műszakival. felújított motorral Skoda S 190-as szék. Cegléd, Hajnal u. 3.___________________ E ladó ee:y mély babakocsi és egy sportbabakocsi. Érdeklődni: Cegléd, Kertész u. 19. sz,________________ E ladó 3 szoba, étkezős. összkomfortos, kb. 80 nm-es lakás. Érdeklődni: Cegléd, Széchenyi u. 45. n. 212., mindennap du. 7 óráig, kivéve kedd. csütörtök. Telefon: 10-388._______________ É pítési telek, építési engedéllyel eladó, a Szekér utcában. Érdeklődni: Cegléd. Várkonyi I. u. 60.2 szoba összkomfortos családi ház és egy Trabant Hm. géokocsi eladó Cegléd'. Csengeri u. 39. Eladó 2 szobás, gázfűtéses családi ház, sok mellékhelyiséggel. Cegléd, Déli út 42. sz._______________ K iadó szoba, konyha spájz albérletbe. — Cegléd. Ságván Endre u. 19. ____________ K özponti fekvésű, 25 nm üzlethelyiséget vagy lakást keresek műteremnek. Értesítést kérek, Csukás Csaba, Nagykőrös. Gát u, 1._____________ É rtesítjük a kistermelőket, hogy a TSZKER háztáji ágazata, kedvező feltételek mellett megkezdte az 1988. évi hízósertés szerződéskötését. Érdeklődni lehet személyesen, Cegléd. Puskaporos u. 2. vagy telefon: 11-236. Beköltözhető ház eladó. Cegléd. Kovács u. í. szám._________ R edőnyök, reluxák különböző színben, mini kivitelben, garanciával. rövid határidővel. Petrovics Károly, Cegléd. Szövetség u. 1. II. em. 50. vagy Albertirsa, Temető u. 20. 2730. Eladó Simson Enduró., Cegléd, Köztársaság u. 27. szám. Eladó 3 szobás, üveg- verandás, gázos, kertes családi ház, Cegléd. Magyar u. 5. szám alatt.' Érdeklődni: Cegléd. József A. u. 12. alatt. délután. Tel.: .11-885. Eladó olasz összecsukható gyermek- kocsi és babaagy. Cím: Cegléd, Kossuth Ferenc utca 28. szám II. lház fsz. 1.________. E ladó Cegléd, Pesti út 64. szám alatti négyszobás, gázfűtéses, kertes családi ház, sok mellékhelyiséggel. Megtekinthető mindennap 18 órátóL ____________________ 1 080 négyszögöl szőlő lakóházzal részben vagy egészben eladó. Csemő, Silye dűlő 15. szám. Baranyi. Eladó Simson Enduró, Érdeklődni lehet: Cegléd, Rákóczi út 37/B., III. em. 8. l? órautám_____________ S ürgősen és olcsón eladó 387 négyszögöl szőlő. Cegléd, Csenge- ri közép u. 7/A. Építési telek sürgősen eladó. Érdeklődni: Cegléd, Kazinczy u. 21. szám.______________ Budapesti egyszobás tanácsi főbérletem ceglédire cserélném. Csak levélre válaszolok. Megkereső levelet ,,Élső emelet előnyben 195 414’' jeligére kérem a Hírlapkiadó Váll. kir. Cegléd. Teleki u. 30. szám. _________________ C egléd, Kenderföld utcában építési telek eladó. Érdeklődni: Cegléd, Mező u. 23/A, Eladó 2 személyes gyermekszobabútor újszerű állapotban. Érdeklődni este 16 és 18 óra között. Cegléd. Fátyol u. 13. szám. Eladó Cegléd, Várkonyi I. út 3. sz. ház. két család részére is megfelel vagy elcserélhető l és 1/2 szobás lakásra. I. emeletig. Cj ' bészerelésre kész akkumulátor állandóan kapható. Ceg- léd, Várkonyi T. u. 21 200 négyszögöl építési telek eladó. — Cím: Cegléd, Tükör utca 18. sz. _______________ T anya eladó, 800 négyszögöl termő földdel, fúrott kút van. Állattartásra alkalmas. Cím: Törtei! úti Kossuth telephez közel, Duzsék.______ K ettő és fél szobás gázfűtéses, 65 négyzetméteres szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni a helyszínen 16—20 óráig. Cegléd, Rákóczi út 53.. IV. em. 8. ISSN 0133—2688 (Ceglédi Hírlap) Tamasi Tamás Ne csak egy napig (1.) Füst nélkül kellemesebb az élet