Pest Megyei Hírlap, 1987. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-31 / 204. szám

mr W.fc \Ei 1987. AUGUSZTUS 31., HÉTFŐ Céljaink világosak, helyesek (Folytatás az 1. oldalról.) hogy még sok a kétely, és borúlátó,' sőt szélsőséges véle- «ények is elhangzanak. A Mbontakozás érdekében a közvetlenül előttünk álló időszakban stabilizálnunk kelj gazdaságunkat. Utat kell nyitnunk a jövőt szolgáló strukturális átalakításnak; mérsékelnünk kell, majd meg kell állítanunk az ország el­adósodását; meg kell terem­tenünk a termelés és a fo­gyasztás összhangját, az élet- színvonal későbbi emelkedé­sének stabil feltételeit. Hangsúlyozom, hogy a szo­ciális biztonság védelmét a nehezebb gazdasági körülmé­nyek között is elsőrendű közügynek tekintjük. Az előt­tünk álló években javítani akarjuk a segítségre szoruló idős korú és alacsony jöve­delmű nyugdíjasok, a több­gyermekes családok, a csa­ládalapító fiatalok helyzetét. A Központi Bizottság állás­foglalása alapján a kormány kidolgozta munkaprogramját, amelyet a közeljövőben az Országgyűlés elé terjeszt. Hi­ba lenne azonban, ha a köz­ponti intézkedésekre várva bárhol is halasztást szenved­nének a helyi tennivalók. •— Mint ismeretes, előkészü­letben vannak olyan intézke­dések, amelyek kedvezőbb kö­rülményeket teremtenek a ki­bontakozás számára, de az át­meneti, stabilizációs időszak­ban szükségképpen a közkia­dások korlátozásával járnak, és a lakosságra is nagyobb terheket rónak. A fő feladat most — és az előttünk álló években — az, hogy ésszerűbben hasznosítsuk a nemzet anyagi és szellemi erőforrásait. Elodázhátlan, hogy a magyar népgazdasá­got, az egyes vállalatok, szö­vetkezetek, gazdálkodó egysé­gek, intézmények tevékenysé­get a nemzetközi feltételek­hez, fejlődési, irányzatokhoz igazítsuk. A kiélezett nemzet­közi versenyben — es a hazai piacon is — csak azok szá­míthatnak sikerre, akik gazda­ságosán termelnek, az igények­hez alkalmazkodva jó minősé­gű, korszerű árut és szolgál­tatásokat kínálnak partnereik­nek. A jó munkának legyen rangja, megfelelőbb anyagi es erkölcsi megbecsülése. A ha­nyag, rossz munka pedig ne maradjon következmények nélkül. Elkerülhetetlen, hogy a szerkezetátalakítással együtt a veszteséges vállalatok, gaz­dasági egységek ügyében is hozzálássunk a konkrét cse­lekvéshez. Ennek érdekében a konfliktusokat is j vállalni kell. Nem engedhető meg a nemzeti jövedelmet csak fogyasztó, veszteséges vállalatok mente- getése. A kibontakozás gazdaságunk egészétől nagyobb teljesítmé­nyeket, a társadalmi tevé­kenység valamennyi területén színvonalas munkát igényel. Megköveteli, hogy a központi irányítószervek tegyenek ele­get feladataiknak, de kétség­telen, hogy a végrehajtás fő színterét a vállalatok, a szö­vetkezetek, a munkahelyek je­lentik. Az Elnöki Tanács elnöke ez­után fejlődésünk külső felté­teleiről szólt, hangsúlyozva: nemcsak mi, hanem a szocia­lista országok többsége is ar­ra törekszik, azon munkálko­dik, hogy intenzív pályára te­relje a fejlődést, megtalálja az élet által feltett új kérdé­sekre a saját hagyományai­nak. adottságainak legjobban megfelelő szocialista választ. Francia szemmel a magyar mezőgazdaság A háztáji jó megoldás — A magyar, mezőgazdasá­gi szakemberek, ha költsé­gekről és árakról van szó, mindig azt mondják, ennyiért ezt vagy azt a terméket már nem lehet előállítani. Maguk­nál. hogy van ez? — kérdez­tük a Pest megyei szövetke­zetekben járt francia farme­rekből álló csoport vezetőjé­től és két kamarai tagtól. — Mi is ezt mondjuk. De nálunk a kamara azért van, hogy segítsen a többletterme­lés technikai színvonalának emelésében, ugyanakkor já­runk a gazdákhoz és taná­csokat adunk, mit hogyan le­het olcsóbban előállítani. A módszer áz, hogy megfigyel­jük, hogyan dolgozik a gaz­da, milyen jeltételek állnak rendelkezésére, milyen körül­mények között állítja elő az árut, s a kamara meghatá­rozza az eszközöket, amivel a hozam növelhető — vála­szolt Jean Le Guen, a fran­ciaországi Loire Atlan- tique-i mezőgazdasági kama­ra elnökhelyettese. Kollégája kiegészíti ezt a véleményt: — Azt láttuk itt, önöknél, hogy kétszer annyit termel­nek, mint a fogyasztás, s előállítanának többet is, ha el tudnák adni... — mondta Cesbron Georges, aki maga is állattenyésztéssel foglalkozik a saját farmján. Két mező­gazdásszal 50 hektáron 50 marhát tartanak. — Az önök gazdaságát szemlélve két kérdés fogal­mazódott meg bennem — folytatta a mondandóját Plantard Joseph, aki a kama­ra tagja —, hogy az ipari szektor — a mezőgazdasági üzemekben lévő melléküzem- ágakra gondolok — meddig tudja fenntartani a mezőgaz­dasági szövetkezeteket. A má­sik kérdés pedig, hogy ilyen nagy állatállomány mellett hogyan őrizhető meg a fertő- zöttség elleni védettség. S a gazdaságokat járva úgy lá­tom, hogy a magyar megol­dás is a kis számú, háztá­jiban való termelés lehetne, s nem csupán az állatok egész­sége érdekében. Jean Le Guen hozzáteszi: — Már az első napon fel­merült bennünk, hogy eléggé tudják-e ösztönözni a több hozam előállítására a szövet­kezetben dolgozókát, mert a megítélésünk szerint kiseb­bek a tejtermelési átlagok, mint az a körülmények alap­ján indokolt lenne. — A francia termelési fel­tételek között közvetlenebb az érdekeltség. Az utalások­ból az is kiderül, hogy a ho­zamok is átlagosan magasab­bak, de kíváncsiak lennénk: mennyire hasonlítanak egy­másra a francia és magyar gondok? — A befektetés nálunk is egyre drágább, az árak pedig nem növekszenek. A Közös Piac központjában, Brüsszel- bel meghatározott tejár pél­dául arra ösztönözte a gazdá­kat, hogy csökkentsék a ter­melést. Márpedig az előállí­tást úgy lehet olcsóbbá tenni, ha 5 ezer liter helyett egy- egy tehéntől 6 vagy 7 ezer liter tejet fej évente a gazda. Ezenkívül a költségek csök­kentésével. Az utóbbi időben olcsóbb ugyan a tápok, a koncentrátumok, a műtrágyák ára, de hitelt olyan áron ka­punk, hogy azok a magas kamatok miatt visszafizethe- tetlenek. Így aztán egyre többször hallani arról, hogy a csökkenő árak ellen maguk a gazdák is harcolnak. — Említették, hogy kérdés­ként fogalmazódott meg önökben: az ipari tevékeny­ség meddig bírja eltartani a mezőgazdaságot, különösen az állattenyésztésre utaltak. Maguknál nyereséges az ál­lattartás? — Nálunk is mennek tönk­re gazdák. Leginkább azért, mert nem elég képzettek, amikor az állattenyésztéshez fognak. A másik ok a terme­lési és eladási árak közötti csökkenő különbség. — Végül is a látottak aVap- ján felcserélnék a saját kis gazdaságukat egy magyar szövetkezetre? — Nem lenne erre szük­ség, mert úgy láttuk, hogy a magyar háztájik egyre na­gyobb részben oldják meg ki­csiben a szövetkezeti állatte­nyésztési feladatokat, ebben pedig hasonlítanak a francia farmergazdálkodásra, tehát nincs miért... Számadó Julianna Ezért ma a korábbinál is na­gyobb jelentősége van annak, hogy megismerjük és haszno­sítsuk egymás tapasztalatait, mert bár a konkrét megoldá­sokban lehetnek különbségek, elhatározásaink, cselekedeteink lényege közös: a szocialista rendszerben rejlő előnyöket és lehetőségeket jobban, teljeseb­ben ki akarjuk használni né­peink, a társadalmi haladás érdekében. Ebben a történelmi jelentőségű folyamatban kü­lön is meghatározó fontossága van a szovjet társadalomban és gazdaságban végbemenő megújulásnak, amely nemcsak a szovjet nép, hanem a szo­cialista közösség, és tágabb értelemben az egész emberi­ség javát szolgálja — hang­súlyozta Németh Károly, majd •így zárta beszédét: — Népünk története azt-bi­zonyítja, hogy amikor össze­fogtunk a felismert, helyes cé­lokért, a közös hit és akarat történelmi változásokat tudott eredményezni, legyőzte a ne­hézségeket. Ez bizonyára így lesz most is. Céljaink világo­sak. Megvalósításuk lehetsé­ges. Bátran, kezdeményező szellemben, felelősségteljesen neki kell tehát vágni a mun­kának! Ehhez kívánok most, a bányásznap alkalmából az ün­nepeltek köszöntésével „jó szerencsét!’’. Befejeződött a gödöllői konferencia A szombati záróüléssel be­fejezte munkáját az a nemzet­közi konferencia, amely a Nemzetközi Kulturális Intézet és a Magyar Gyógypedagógu­sok Szövetsége rendezésében foglalkozott a szociális gondo­zás elméleti és gyakorlati kér­déseivel. A Gödöllői Agrártu­dományi Egyetemen megtar­tott egyhetes tanácskozáson 30 ország 400 szakértője vett részt és-hallgatott meg -szá­mos előadást, köztük dr. Hu­tás Imre egészségügyi minisz­tériumi államtitkárét, aki át­tekintést. nyújtott a magyar egészségügy és szociálpolitika helyzetéről. A programban szakmai szemináriumok és in­tézménylátogatások is szere­pelték. Ez volt az első alka­lom, hogy a világszervezet szocialista országban rendezte meg kétévenkénti konferen­ciáját. Külföldi turisták vertek tanyát területén vízmű védett A DMRV parkolójában turisták főzik az ebédjüket (Erdősi Agnes felvételei) Környezetvédelmi ellenőrzés a Dunakanyarban A tiltó tábla kevésnek bizonyul A gépkocsiból jól látszik a tábla, meiy szerint hulladék és törmelék lerakása hatósá­gilag tilos! Alig néhány lé­pésnyire a tiltó’ felirattól jó­kora kupac háztartási szemét árasztja a bűzt. A látvány — sajnos — megszokott, mint ahogy lassan természetesnek vesszük azt is, hogy vegyi üzemek hulladéka, kocsimosók samponja, sertéshizlaldák mocska szennyezi élővizeinket. De meddig lehet így folytat­ni? A végtelenségig semmi­képpen, hiszen egészségünket, létfeltételeinket veszélyeztetik azok, akik gátlástalanul fertő­zik, pusztítják a környezetet. Erélyesen, következetesen kell fellépni ellenük! A Pest Megyei Rendőr-fő­kapitányság tegnap környezet- védelmi ellenőrzést tartott a Duna-parti településeken. A Váci Rendőrkapitányság mun­katársait mi is elkísértük, hogy írásban és képeken mu­tassuk be, amit láttunk. Kimustrált bútorok szolgálnak a esavargók alkalmi szálláshelyéül a váci Avar utcában levő illegális szeméttelepen Délelőtt fél tízkor Varga László rendőr hadnagy tartott eligazítást a tennivalókról; majd Miklós János rendőr törzsőrmesterhez csatlakoz­tunk, aki Nagy Gáborral, a Kocsimosók szennyezik Sződiigeten a Dunát Erről olvastam Mit csinálnak a munkáslányok? K orunk magyarhoni hőse nem a munkás. Sem a fiú, sem a lány. Korunk hőse a vállalkozó, a milliomos. No meg a kreatív ember. Róluk bármelyik lapban olvashatunk, munkásokról annál ritkábban. Jószerével csak akkor vetődik rájuk némi fény, amikor valahol megakad a szekér, kifogy a dolog, s a munkásnak föl kell adnia évtizedek óta művelt szakmáját, elhagyni műhelyét, gyá­rát. Ilyenkor láthatjuk őket a televízióban, amint szomorkásán nyilatkoznak, hát ha mu­száj, akkor megpróbálhatják másutt, nehéz lesz, de igyekezni fognak. A munkáslányokat egy irodalmi lapban emlegették. A jeles író idézte föl, mily gon­dot okozott a neves szerkesztőnek novellájá­val, amelyikben az állt, hogy egy munkás­lány megkérte, menjen ki addig a szobábói, amíg ők a vőlegényével bent lesznek. Ilyet nem csinál egy munkáslány, közölte gond­terhelten a szerkesztő. Az író korábban mun­kásként dolgozott, ismert munkáslányokat, újabb borsos történetekkel szolgált. A szer­kesztő belesápadva vágta ki a végső adut: az ilyesmi nem tipikus. Az író fölemlegette eset akkor történhetett, amikor én mást, mint paraszt és munkás, alig ismertem. Ezek nekem persze nem pa­rasztok és munkások voltak, hanem ilyen­olyan nevű emberek. Akkoriban még többet írtak a lapok munkásokról. Olvastam a cik­keket, s elcsodálkoztam. Az újságírók hogy­hogy mindig oly szép, makulátlan esztergá­lyossal, hegesztővel találkoznak, amikor én annyit bajlódom velük, ök meg velem. Egy biztos: tipikus munkással sosem ta­lálkoztam. Ellenben jókat mulattam az öreg esztergályoson, akinek körülbelül harminc­ezer nője volt. Ez csak kiment valamelyik pesti parkba, s az első nő, aki meglátta, azon­nal kezdte gombolni a pruszlikját. Hétfőn áradtak belőle a győzelmi kalandok. Ismer­tem munkásasszonyt, aki állandó éjszakás műszakban dolgozott, s bizony olyasmit is csinált ilyenkor, amit nem munka közben szoktak. A férj otthon aludt. Vagy nem aludt ő sem. Mondjam az öreg köszörűst? Ennek olyan volt az arcbőre, mint a pergamen. Elő­szeretettel leste ki, hogy mások milyen újí­táson törik a fejüket, s míg azok tovább rá­gódtak, ő szaladt az ötlettel az újítási fele­lőshöz. Volt köztünk egy úriember kinézetű alak. Szintén esztergályos. Évekig lopta az öltözőben hagyott pénzt. Említsem Nusit? Nu- sihoz a mai tinédzserek még inasnak sem mehettek volna, úgy tudott káromkodni. Fo­lyamatosan arról beszélt, ámde olyan szigorú erkölcsű volt, mint egy apáca. A többség persze nem volt kirívó figura. Dolgoztak és veszekedtek, örültek, ha jobban fizető munkát kaptak, káromkodtak, amikor egész nap ácsorogni kényszerültek, mert el­romlott a gép, tizenöt fúró tört bele a mun­kadarabba, holott a szokásosnál is figyelme­sebben dolgoztak. Dél felé már fájt a lábuk, egyre gyakrabban rakták hol az egyiket, hol a másikat a gépforgácstartójára, a munka­pad keresztvasára. Három óra körül ismét megélénkültek, közeledett a fürdés, a haza­menetel ideje. így valahogy. Miközben gondterhelt szer­kesztők azon töprengtek, mit nem csinál a tipikus munkáslány. A tipikus munkáslány semmit sem csinál, hiszen olyan nincs. A va­lóságos mindenre képes, amire az ember ál­talában. Minden szépre, minden rosszra. Akadnak köztük hűségesek és csapodárak, csinosak és lomposak, szorgalmasok és lus­ták, okosak és buták, szellemesek és unalma­sak. De nem lükék. Amilyennek mostanában némelyek beállítják őket. H ogy meggyőződjenek vélekedésük tartha­tatlanságáról, ahhoz nem kéne megis­merkedniük olajos kezű munkásokkal, csak föltenni az egyszerű kérdést: hogyan lesz a sok ügyefogyott munkásból forradalmi tet­tekre képes osztály? Amit szintén ők állíta­nak. Kör Pál Váci Városi Tanács környezet- védelmi felügyelőjével dolgo­zott együtt. Az első állomás a váci Avar utca volt, ahol káros hagyo­mányként — minden tiltás el­lenére — szinte hegy emelke­dik a kimustrált bútorokból. Üres konzervdobozok, bűzlő hulladékok jelzik, hogy csa­vargók alkalmi tanyája is ez a vidék, de sajnos eddig még senkit, sem sikerült tetten ér­ni szemétlerakás közben. A közeli gyár — szentendrei üzem kirendeltsége — portá­sa megígérte, hogy feljegyzi a lerakodó gépkocsik rendszá- vmát, és bejelenti a tanácsnál. A helyi környezetvédelmi fel­ügyelőség létrehozásának idő­pontja tavaly november, nagy múltra tehát nem tekinthet­nek vissza. A tennivalójuk pedig rengeteg. Sződiigeten, a vízmű védett területén lakókocsis külföldi turisták ütöttek tanyát. Papa, mama és két gyerek éppen fa­latozáshoz készülődött. Körü­löttük szétszórva a hulladé­kok, előkészítve a grillsütő az ugyancsak tilos — és veszélyes — tűzrakáshoz. A turisták nyilvánvalóan tudják, hogy nem helyénvaló, amit tesznek, hiszen á rendőrök felbukka­násakor máris szedelőzködnek. — Nagymaroson lehet kem- pingezni — közli velük a rendőr törzsőrmester, és már indul is a lakókocsi. Pár ’száz méterrel távolabb, a Duna partján szépen csil­log egy tisztára mosott Wart­burg. A tulajdonosok éppen az utolsó simításokat végzik egy műanyag vödörből, vegy­szeres folyadékkal, szivaccsal, kefével. Gerhardt József és felesége kifizeti a kétszáz fo­rintos bírságot. Mögöttük, ta­lán ötven méteres távolságra feltűnik a következő személy­autó, majd egy újabb. A ve­zetők megállnak, gyönyör­ködnek a tájban, fényképez­nek. Sáros, piszkos kocsik ér­keznek — de a fürösztés ez­úttal elmarad. A DMRV parkolójában Is­mét külföldi turistákkal talál­kozunk. Háromlábú főzőn, gázpalackkal készül az ebéd, a papa borotválkozik. A föl­dön ételhulladékokat dong­nak körül a legyek. A rend­őrök felszólítására a turisták rövidesen távoznak. Csepregi Attila zöldséges­boltjában, a váci Árpád ut­cában nagyon sok az áru. Jut belőle bőven a járdára, sőt még az autóbusz várakozó he­lyiségét is telepakolták ládák­kal. A zöldséges bírságot fi­zet, és figyelmeztetésben ré­szesül, hogy ha ismét előfor­dul hasonló, magasabb lesz a tarifa. Gál Judit A zBIdségkeresUedő betelepítette üres ládáit a buszváró területére

Next

/
Oldalképek
Tartalom