Pest Megyei Hírlap, 1987. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-28 / 202. szám

8 1981. AUGUSZTUS 28., PÉNTEK írek Kilänk'tcs Rio de Janeiróban átadták Rónai Pál Brazíliában élő író­nak és műfordítónak, a Ma­gyarok Világszövetsége elnök­ségi tagjának a Magyar Nép- köztársaság aranykoszorúval díszített Csülagrendjét. Az El­nöki Tanács a kitüntetést a magyar irodalom brazíliai népszerűsítéséért és a magyar —brazil kulturális kapcsolatok fejlesztésében játszott kiemel­kedő szerepéért, 80. születés­napja alkalmából adományoz­ta az írónak. FOGADÓÓRA Dr. Barta Miklós, a Pest Megyei Tanács vb-titkára augusztus 31-én, hétfőn dél­előtt 11 órától 13 óráig és délután 16.30-tól 18.30-ig hi­vatali helyiségében fogadó­órát tart. ]M|Jg . 1987. augusztus 28. Itaíl. péntek. Ágoston nap­ja. A nap kél 5.56 — nyugszik 19.35 órakor. A hold kél 10.01 — nyugszik 20.54 órakor. B Vaii h'aiV>' i nőXiÍTasTi Főként délelőtt gyakorta erősen felhős lesz az ég, szór­ványos zápor, zivatar várható. A délnyugati, majd észak- nyugati szél megélénkül, a Dunántúlon megerősödik. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 22 és 27 fok között ala­kul. Távolabbi kilátások szom­battól keddig: Szombaton élénk szélben sok napsütés, ugyanakkor le­hűlés várható. Átmeneti fel- hösödés ugyan a következő napokban kialakulhat, de számottevő csapadékra tovább­ra sem kell számítani. A leg­alacsonyabb hajnali hőmér­séklet szombaton és kedden 10—15 fok, egyébként 7—12 fok között várható, a legmaga­sabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között lesz. Októberre szabad? ’"-VS-i: RUDOlí ALI SZÁZHETVENÖT ÉVE született Rudolf Alt (1812—1905) neves osztrák tájképfestő és rézkarcoló, az ismert osztrák festőcsalád egyik tagja. Apjától, Jacob Alttól, a hí­res tájképi istőtől — az osztrák Alpok, a Duna-vidék, festői olasz tájak ihletett megöröki- tőjétől — tanult elsősorban, majd beiratkozott a bécsi aka­démiára. Többször járt Ma­gyarországon is, ahol számos képet (vedutát) festett és sok épületet örökített meg. Rendkí­vül termékeny művész volt, aki több ezer akvarellt és raj­zot, sok olajképet, litográfiát és rézkarcot hagyott hátra. Éles megfigyelés, biztos ábrázolás jellemzi tájképeit, vedutáifc művésízi enteriőrjeit, valamint architektúraképeit. A bie­dermeier egyik fő képviselője volt, az osztrák akvarell ve- duták legnagyobb mestere. Részlet Velencéből című szép képe és számos grafikája a Szépművészeti Múzeum gondo­san őrzött kincse. Még javít az augusztusi napsugár A szüretek küszöbén A mezőgazdasági nagyüze­mek és a kistermelők egyaránt készülnek az alma és a szőlő szüretelésére; az alma szedé­sét több helyütt már meg is kezdték és a piacon vannak a csemegeszőlő első szállítmá­nyai is. Az időjárás nem ké­nyeztette el a termelőket. Az ország nagyobb almatermö te­rületeiről a termésmennyiséget illetően nem érkeznek túlságo­san biztató jelentések; általá­ban arra számítanak, hogy a tavalyitól 10—15 százalékkal elmarad a hozam. Az augusz­tusi esők és a felmelegedés együttesen még hizlalták a gyümölcsöt. E hó végén a szo­katlanul nagy éjszakai lehűlés és az erőteljes nappali fölme­legedés, valamint a párásodás A tervezettnél — mint ismert — csaknem egy hónappal ko­rábban lezárták a Lánchidat. A szűk munkaterületen sok gondot okozott, hogy a felújí­táshoz mind több anyagot kel­lett megmozgatni, s ebben az autóbusz-forgalom akadályozta az építőket. Ha az időjárás nem szól közbe, akkor október közepén a Lánchídon és kör­nyékén minden forgalomkor­látozást feloldanak. — Még a nyári szerint. A Mahart balatoni hajózási le­ányvállalat közli, hogy a ki­adott utónyári menetrendtől eltérően a Keszthely—Bada­csony közötti, a Balatonmária- fürdő—Badacsony közötti, to­vábbá a Fonyód—Badacsony közötti időszakos jelzéssel el­látott járatait egy héttel, szep­tember 6-ig, meghosszabbítja, az egyéb hajójáratok az utó­nyári menetrend szerint köz­lekednek. A héten A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a televízióban megtartott 35. he­ti lottósofsoláson a következő számokat húzták ki: 17, 56,65,79,89 A lottó augusztus havi tárgynyeremény-sorsolásán a 35. játékhét szelvényei vesz­nek részt. Morvaországból Eszperantó kertészek Kertészek, szőlészek delegá­ciója járta három napig Pest megyét. A Magyar Agrártudo­mányi Egyesület és a Pest megyei agrár eszperantóklub által szervezett júniusi látoga­tást viszonozták a morvaorszá­gi szőlő- és gyümölcstermelő szakemberek, akik a toki Egyetértés, a ráckevei Arany­kalász és a rákoskeresztúri Rákosmezeje Tsz ágazatait, el­sősorban a szőlő- és gyümölcs- termesztést tanulmányozták. A vendégeket a szövetkezetek vezetői fogadták. A csoportot Francisek Havlik agrármérnök vezette, s vele ér­kezett Pivoda Vacláv, a hodo- nini járás mezőgazdasági köz­pontjának főagronómusa. A Pest megyei út során a csoportot Deák György, a Pest megyei agrár eszperantóklub titkára kalauzolta, s velük volt Tüske Róbert, a TOT munka­társa is. A háromnapos talál­kozót a nemzetközi eszperan­tó kapcsolatok révén szervez­ték meg. A csehszlovák ven­dégek ma indulnak vissza ha­zájukba. A kistelepülések ellátása Mar van némi javulás A kereskedelmi felügyelősé­gek a közelmúltban ország­szerte megvizsgálták, hogyan alakult az utóbbi időben a kistelepülések ellátása. A felügyelőségek 161 válla­latnál, 552 szövetkezetnél, 26 magán-kiskereskedőnél, ösz- szesen 595 üzletben, és 60 vállalati, illetve szövetkezeti Pozsony-mMosskva »Szomszédaink leiéiből POZSONYI TV 17.20: Atlétika tegnap és ma. Rö­vidülni 17.55: Pozsonyi magazin 19.30: Híradó 20.00: Spanyol természetfilm 20.25: Férfi a vonal túlsó végén. Cseh film 21.50: Szórakoztató vetélkedő 22.30: Gyilkos találkozás. Ame­rikai kalandfilm 0.05: Kedvelt melódiák 2. MŰSOR 17.40: Szakdolgozat. Tévéjáték 18.35: Portréfilm 21.30: Időszerű események 22.GO: Ez történt 24 óra alatt 22.15: Szeptemberi filmszemle 22.55: Zenés műsor 23.15: Pályakerékpáros-vb MOSZKVAI TELEVÍZIÓ (Magyar idő szerint!) 6.30: Rokonok 8.05: Rajzfilmek 14.15: Gyermekfilm 15.20: Hírek 15.25: Dokumentumfilm 16.00: Tizenhat évig és azon túl 16.45: Világhíradó 17.00: Miért szakadt le egy 1980- ban épült híd? 17.45: Ház a hold alatt 19.00: Híradó 19.40: Átalakítás 19.50: Találkozás Kínával 20.50: Világhíradó 21.03: Párizsi együttes koncertje 22.00: Felesleges jegy 23.30: Hírek 23.35: Megzenésített versek iA is \■>io'i:s tv mit so ránói fl.30 8.00 8.15 8.20 8.50 9.20 9.40 10.00 10.05 10.10 11.10 12.00 12.30 13.00 14.00 14.10 15.00 15.29 16.00 16.05 17.00 17.30 18.15 18.25 18.30 19.19 >0.19 ti. 00 ti. 30 t2.00 >2.20 >2.30 >3.30 >4.00 0.10 0.15 4.30 6.05 7.38 8.00 8.05 8.50 9.00 KOSSUTH RÁDIÓ Jó reggelt! Zenés műsor Hírek. Időjárás Mai programok Tudomány és gyakorlat Nóták Régi híres énekesek Hej, gerenda, gerenda .. • Hírek. Időjárás Sumonyi Zoltán versei A zene is összeköt Gondolat Déli krónika Ki nyer ma? -—Bükfürdőn Klasszikusok délidőben Hírek. Időjárás Környezettanulmány Erről beszéltünk .. ­Fúvószenekari hangverseny Hírek. Időjárás Teli szájjal Köz-igazgatás Idősebbek hullámhosszán Hol volt, hol nem volt.. • Könyvújdonságok Esti magazin Fekete éjbe nézve Tévedni — „zenei” dolog? Félóra népzene Pro és kontra Hírek. Időjárás. Sport Tíz perc külpolitika Köves Péter Szimfonikus táncok Hírek. Időjárás Himnusz Éjfél után PETŐFI RÁDIÓ Regg§Ji zenés műsor Reggeli csúcs Slágerek mindenkinek Hírek. Időjárás Sullivan operettjeiből Tíz perc külpolitika (ism.) Hírek. Időjárás 9.05: Napközben 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: A P. Mobil együttes: Honfoglalás 12.26: Édes anyanyelvűnk 12.31: Népi muzsika 13.00: Hírek. Időjárás. Útközben 13.05: Pophullám 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Péntektől péntekig 17.00: Hírek. Időjárás. Kommen­tár. Útközben 17.08: Fiatalok popzenei felvételei­ből 17.30: ötödik sebesség 18.30: Fiatalok! 19.50: Egészségünkért! 20.00: Nótakedvelőknek 21.00: Hírek# Időjárás. Útközben 21.05: My Jo — Etűd két öreg hangra 21.27: Slágerfilmek — filmsláge­22.02: Mérleg 0.15: Éjfél után BARTÓK RÁDIÓ 6.C0: Hírek. Időjárás. Útközben 6.05: Muzsikáló reggel 8.07: Időszaki kiállítások 8.12: Barokk zene 9.22: Mesedélelőtt 9.40: Világhírű zongoraművészek 10.10: Csak fiataloknak! (ism.) 11.05: Kodály egynemű karok 11.19: Magyar művészek operji- felvételeiből 12.14: Zenekari muzsika 13.00: Hírek. Időjárás 14.05: Gregorián dallamok 14.33: Varsói ősz 1986. 15.50: Király István: Kultúra és politika 16.00: Eugene Istomin (zongora), Isaac Stern (hegedű) és Leonard Rose (gordonka) felvételeiből 17.24: Mai emlék 17.29: Hangverseny 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: A főszerepben: Mirella Freni 21.34: Új lemezeinkből 22.30: Sikerlcmezek CD-n 23.30: Hírek. Időjárás 23.33: Műsorzárás TELEVÍZIÓ 9.00: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.05: Aladdin és a csodalámpa 10.05: A miniszterelnök 11.10: Mozgató 11.20: Az öreg (ism.) 12.20: Képújság 17.05: Hírek 17.10: Három nap tévéműsora 17.15: Péntek délután 19.00: Álljunk meg egy szóra! 19.10: Esti mese 19.20: Reklám 19.30: Híradó 1. 20.00: Reklám 20.05: A delfin napja 21.45: Reklám 21.50: Üj hullám 22.50: Híradó 3. 2. MŰSOR 17.35: A három jószívű rabló 18.50: Képújság 18.55: Tévétorna 19.00: Természetbarát 19.20: Csali 19.30: Haydn: C-dúr csellóverseny 2O.C0: Váltó 20.45: Száz híres festmény 20.55: Híradó 2, 21.10: Reklám 21.15: Zenekar nélkül 21.50: Szabadfogású birkózó- v il ágb a jn o kság 22.50: Képújság központban vizsgálták meg: milyen az áruellátás, milye­nek a boltok kapcsolatai a szállítókkal, s kellően érvé- nyesült-e a fogyasztók érdek- védelme. Az ellenőrzések ta­pasztalatai azt mutatják, hogy az áruellátás színvonala ja­vult a kistelepülések üzletei­ben. Az alapvető élelmiszerek és a napi szükségleteket ki­elégítő iparcikkek mennyisé­ge megfelelő. Az üzletekbe 10 —12 naponta szállítanak a nagykereskedelmi vállalatok, ám egy-két járat-kimaradása hosszan tartó ellátási gondo­kat, fennakadásokat okoz. Jó­nak ítélték az ellenőrök a tej és tejtermékek választékát, a boltok hűtőkapacitásának ja­vítását. Bővült a sütőipari ter­mékek választéka: a kisebb boltokban is két-három féle kenyér és péksütemény kap­ható, a szállító vállalatok gyakran nem tudják boltnyi­tásra odaszállítani az árut. A vizsgálat tapasztalatai szerint az üzletek külső-belső rendje, technikai felszereltsé­ge sokat javult. A próbavá­sárlások során 80 alkalommal — az esetek 14 százalékában — számoltak hibásan az el­adók. Egy-egy vásárlásnál át­lagosan 4 forint 50 fillérrel számoltak többet. Mintegy 122 ezer forint értékű árut az el­lenőrök minőségi problémák miatt átáraztattak, szabályta­lanságokért 170 esetben von­ták felelősségre a vétkes dol­gozókat: 140 alkalommal pénz­bírságot szabtak ki, öszesen 248 200 forint értékben. együttesen segíti most a gyü­mölcs színeződését, így az érési késedelem egy részét az alma még behozhatja. Az or­szágos termés egyébként vár­hatóan elegendő lesz ahhoz, hogy kielégíthessék az export­igényeket és a belföldi meg­rendeléseket. Körtéből közepes termés ígérkezik; a gyümölcs szedé­se, értékesítése megkezdődött. A szőlő szüretelése a ko­rábbi évekhez képest némi ké­séssel keződik és a termés- kilátások sem valami rózsá­sak. Az augusztusi esők és a napsütés nyomán most vi­szont erőteljesebbé vált az asszimiláció, és jelenleg is kedvező az időjárás. Ez segít­heti a szemek kitelítődését, és a kisebb mennyiség ellenére egy viszonylag jó minőségű évjárat szüretelését. A Városligetben is Tankönyvvásár Rendkívüli tankönyvvásárt tart a városligeti Petőfi Csar­nokban az Állami Könyvter­jesztő Vállalat szeptember 3- tól 6-ig reggel 9-től este 7-ig, vasárnap 10—14 óráig. A tan­könyvek mellett ajánlott és kötelező olvasmányokat, nyel­vi hanglemezeket, kazettákat, kottákat és zenei olvasó gya­korlatokat kínálnak. Mint már megírtuk, az is­kolákban csak szeptember 3-ig kaphatók a tankönyvek, szeptember 7-től 25-ig pedig 26 budapesti könyvesboltban szerezhetők be. Egész évben folyamatosan árusít tanköny­vet az Október 6. utcai tan­könyvcentrum, A szakközép­iskolai és a gimnáziumi tan­könyvek a Deák Ferenc utca 15. szám alatti Móricz Zsig- mond Könyvesboltban is meg­vásárolhatók. Kiegészítő és forráskiadványokat szintén kí­nálnak. A Budapest Tourist ajánlja Néhány iij, kißlüsileges út Az őszi, illetve a jövő évi ta­vaszi külföldi és belföldi uta­zási kínálatról tartottak sajtó- tájékoztatót a Budapest Tou­rist vezetői csütörtökön az Európa Szállóban. Fő törek­vésük, hogy az átlagos kere­setű állampolgárok zsebének megfelelő utakat szervezze­nek, lehetőleg elfogadható áron. A világ 16 országába össze­sen 84 utat ajánlanak ősszel és tavasszal, s néhány új, kü­lönleges úttal színesítik vá­lasztékukat. Újdonságaik kö­zött szerepel ciprusi, monte­negrói utazás- és a velencei karneválon való részvétel, az ínyenceknek pedig Gasztronó­mia Prágában címmel hirdet­nek programot. Különösen gazdag a szovjet, a csehszlo­vák és az NDK-választék. Ka­rácsonyra, szilveszterre és hús- vétra összesen 30 utat szervez­nek. A téli sportokat kedve­lőiknek síutakat indítanak Ro­mániába és Ausztriába is. Belföldre 60-féle utat Szer­veznek. Gondoltak a nászuta­sokra és a nyugdíjasokra is, akiknek kedvezményes üdü­lést ajánlanak a hegyvidéke­ken és a gyógyvizek mellett. Az előnyös változásokhoz tartozik, hogy a vállalat az eddig az egyéni valutakeret terhére lebonyolított utazások devizaszükségletének nagy ré­szét saját keretből fedezi majd. Kár viszont, hogy a ter­vekből szűkebb pátriánk ki­maradt; mindössze a ráckevei Keve Szálló szerepel az aján­latok közt. Az e héli'nyertesek névsora Adunk a véleményére! Az e heti sorsoláson a kö­vetkezők nyerték a százforin­tos vásárlási utalványt: 1. NÉMETH JÓZSEF, Ve- csés, Deák F. u. 35., 2. S. HE­GEDŰS JÄNOSNE, Nagykő­rös, Zátony u. 6., 3. SOMODI KÁROLYNÉ, Abony, V. Má­tyás kir. u. 24. 4. GECSE FRI­GYES, Budaörs, Árpád u. 15., 5. TUSOR ERAZMUSNÉ, Val- kó, Dányi u. 32. Várjuk továbbra is szavaza­taikat, adunk a véleményére! Piacokat járva Méséges a szdlnkínálat Bőséges felhozatal, kevés vásárló — ez eddig a hét végi piacok képe. Ügy tűnik, orszá­gosan megkezdődött a szüret, mert sok a szőlő és az ára is jelentősen csökkent. Egyéb­ként olcsóbb lett a sárgarépa, a gyökér, a törökparadicsom és a tengeri is. Drágább a to­jás, a szilva és az őszibarack. A Tolbuhin körúti piacon a sárgarépát csomónként 10— Elfogták az ittas vezetőt gyorshajtás, cserbenhagy ás Őrizetbe vették. Tápiósze- csőn Makai Jenő 49 éves sír­gondozó személyautóval egy forgalmi okok miatt álló sze­mélyautónak ütközött és egy másik gépkocsinak lökte. Ma­kai Jenő ezután a helyszínről eltávozott, anélkül, hogy meg­győződött volna róla, történt-e személyi sérülés. A rendőrök elfogták és őrizetbe vették a gépkocsivezetőt, aki nem a forgalmi viszonyoknak meg­felelő sebességgel vezetett, va­lamint a cserbenhagyás és az ittas vezetés vétségét is elkö­vette. Kerékpárost gázolt. Ceglé­den Sági Károlyné 54 éves ta­nítónő személygépkocsival el­ütötte Farkas Györgyné 75 éves kerékpárost, aki súlyos sérülé­seket szenvedett. Nem adott elsőbbséget. Nagykőrösön Varga Lajos 36 éves gépkocsivezető személy- gépkocsival nem adott elsőbb­séget Szrakó József 26 éves motorkerékpárosnak, aki az összeütközésnél súlyosan meg­sérült. A rendőrség tovább vizsgál­ja a balesetek körülményeit. 16 forintért és kilónként 26 forintért árusították. A tsz-nél egy kilót 12 forintért is lehe­tett kapni. A zöldhagyma csomója 8 forint, a fejes káposzta 7,80—10 forint. A pa­radicsomot 7,80—19,80 közötti áron kínálják. Salátának való uborkát 12—16 forintért lehet vásárolni. A tengeri csöven­ként 3,50—6 forint. Sok a görögdinnye, amit 7,80-ért árusítanak. Szilvát 16,80-ért, ringlót 48 forintért vásárolhat­tunk. A tsz-árudákban már 26 forintért is kínálják a sző­lőt, a nagy szemű Pannónia kilója 40 forint. A Garay téri piac slágere a 30 forintos őszibarack. A kara­lábé darabja 6 forint, a kel­káposzta kilója 9,80—12 forint, a főzőtök 6 forint, a kukorica csövenként 4,50, körtét kilón­ként 20—40 forintért, szilvát 18—19 forintért láttunk. A Sashalmi téri piacon a szőlő 58, a szilva 32, az őszi­barack 30 forint. A burgonyát 14 forintért árusítják. Nagyon szép tölteni való paprikát 26 forintért kínálnak, de már 16 forintért is lehet egyes áru­soknál vásárolni. K. Z. nrPT MC0VC1 UIDi AD A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest Megyei Bizottsága és a Pest Megyei Tanács lapja. Megjelenik - vasárnap kivételével — naponta. — Főszerkesztő: Sági Ágnes. — rtO I IV! LU I El ninLHr Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. — Szerkesztőség: Budapest Vili., Somogyi B. u. 5. POSTACÍM: BUDAPEST, PF. 311. IRANYITÖSZAM: 1446. — Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Vágner Ferenc vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kladőnivatal központi telefonja: 343-100 és 33S-130. — ----------------------------------------- Szerkesztőségi titkárság: 335-365. FIÖKSZERKESZTOSÉGEINK: CEGLÉDI HÍRLAP, Cegléd, Kossuth tér 1Pf. 19. 2701. Telefon: 11-400. — ÉRDI HÍRLAP. Érd, Engels u. 1—3 . 2030. ^ ,.-£on. 45.352 GÖDÖLLŐI HÍRLAP. Gödöllő, szabadság út 2 Pf. 14. 2100. Telefon: 20-796, MONORI HÍRLAP, Monor, Kossuth u. 71. Pf. 51.2201. Telefon: 157. — NAGYKÖRÖSI HÍRLAP, Nagykőrös, Hősök tere 5. 275*oTTelefon:398. — VÁCI HÍRLAP, Vác, Lenin út 45. Pf. 32. 2801. Telefon: 10-095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítö postahivatalnál, a hírlapkézbesitöknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül va„y postautalványon valamint átutalással a HELIR 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap ára: 8 oldal 1,80 Ft, 12 oldal 2,20 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 43,— Ft egy negyedévre 129,— Ft. félévre 25S- Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516,— Ft. - ISSN 0133—0659 Pest Megyei Hírlap (Index: 25 064 HU), ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlapi ISSN 0209—5467 (Érdi Hírlap) ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap» jftäN 0133—2651 (Monon Hírlap). ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap) ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap).

Next

/
Oldalképek
Tartalom