Pest Megyei Hírlap, 1987. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-26 / 200. szám
8 1987. AUGUSZTUS 26., SZERDA IREK MII . 1987. augusztus 26. Ilin» Szerda. Izsó napja. A nap kél 5.54 — nyugszik 19.39 órakor. A hold kél 7.43 — nyugszik 20.25 órakor. Az ország egész területén gyakran megnövekszik a felhőzet. Többfelé várható záporeső — főként nyugaton — szórványosan zivatar. A déli szél gyakran élnék, időnként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul. I Óriás gomba A vadon ólö gombáknak kedvezett az utóbbi hetek hűvösebb, csapadékosabb időjárása: egyes fajták, mint például pöfeteggombák óriásra nőttek. Egy ilven óriás pöfeteg- gombát talált Szieberth Dénes a Fejér megyei Sáripusztán az akáccrdő szélén. — Felújított orvosi rendelő. Ezerötszáz ember egészségügyi ellátását szolgálja a felújított és teljesen átalakított toki orvosi rendelő. Bővítése is lehetővé vált, mert a tsz irodája kiköltözött az épületből. így a gyerekrendelő ugyancsak korszerű körülmények között kezdhette meg működését a héten. Az új berendezés megérkezését most. várják. — Jobb termelési feltételek. A püspökhatvani Galgavölgye Tsz-ben nagyszabású meliorációs programot hajtanak végre. Ennek keretében öt év alatt négyszáz hektárnyi területen javítják meg a termelési feltételeket; a tsz több — termelésre alkalmatlan — területét kívánják termővé tenni. — Telefonfejlesztés. A Magyar Posta és a Szigetszent- miklósi Tanács szerződése ér telmében jelentős kapacitás- bővítés kezdődik a városban, amely a környező települések telefonhelyzetén is javít majd A megállapodás lényege és újdonsága, hogy a lakossági igénylők a közműfejlesztés mintájára egyszeri — huszonhét ezer forint — összeggel támogatják a beruházás megvalósítását: — Tovább építik. Farmoson a néhány éve átadott általános iskola mellé tornatermet építenek. A kiviteli térvek elkészültek, a nyolcmillió forintos beruházást három év alatt szeretnék befejezni. — Hungahib-tcrv. A püspökhatvani Galgavölgye Termelőszövetkezetben Hungahib fejlesztési tervek alapján, illetve technológiai berendezések segítségével korszerűsítik a sertéstelepet. Az eddigi beruházásoknak köszönhetően a galambosi telep fiaztatójá- ban 5 százalékkal csökkent az elhullás. — Komfortosílott iskola. Korszerű vizesblokkot alakítanak ki az apaji általános iskolában. A tanévnyitóra már korszerű mosdó- és mellékhelyiség várja a tanulókat. — Átadóállomás. A közelmúltban avatták fel a Táborfalva és Pusztavacs között megépítendő gázvezeték átadóállomását. A vezeték első része, amelyet október 15-ig adnak át a fogyasztóknak, az állomással együtt mintegy 30 millió forintba kerül. AUTÓSORSZAMOK <. <BUDAPESTEN Trabant Limousine Hycomat Trabant Combi Hycomat Trabant Limousine Special Trabant Combi «.. Wartburg Standard Wartburg Special Wartburg Special, tolótetős Wartburg Tourist Skoda 105 S Skoda 120 L Lada 1200 Lada 1300 S Lada 1500 Lada Combi Moszkvics Polski Fiat 126 P FSO (Polski Fiat) 1500 Dacia Limousine Dacia Combi Dacia TLX Zastava Volga Limousine Volga Combi 591 215 9 600 2 850 2 180 3 116 10 116 2 057 11 339 26 538 15 320 19 248 15 354 9 965 255 »45 6 319 2 618 2 457 1 792 17 105 1 297 1 113 WEIN GYÖRGY HETVENÖT ÉVE született Wem György (1912— 1976) geológus. Egyetemi tanulmányait 1930 és 1931 között Budapesten, Bécsben és Debrecenben végezte, majd 1934-ben Debrecenben tett doktori szigorlatot. Előbb az Eurogasco Szénhidrogén-kutató Vállalat alkalmazta. majd Debrecenben volt egyetemi tanársegéd, s a Földtani intézet megbízásából több magyarországi hegységben térképezett. 1935 és 1943 között a Földtani Intézet geológusaként Kárpátalján és Erdélyben dolgozott; utóbb a Budapesti Ásványi Nyersanyag-értékesítő Korlátolt Felelősségű Társaság (Kft.) alkalmazott jaként ugyanott nyersanyagkutatásokat végzett., miközben rövid ideig tanársegéd volt Budapesten. A Tőzegkutató Intézetben a hazai tőzeg előfordulásokat térképezte fél, majd 1949-ben Komlóra került, s a Szénbányászati Trösztnél, később pedig a Mélyfúró Vállalatnál dolgozott 1956 végéig. Ekkor a pécsi Uránércbánya Vállalat főgeológusává nevezték ki. Buda kalászon es környékén alakítják ki Kiránt dúló- és szabadidőközpont A Budapest, Budakalász és Szentendre, valamint a Pilis- liegység és a Duna közötti területen a kavicsbányászat miatt összefüggő tórendszer alakult ki. Á kalászi bányatavaknak mintegy 44 hektár- la kiterjedő vízfelülete a víz- parti pihenés, szórakozás és sportolás gazdag lehetőségét kínálja, s ezért a fejlesztési elképzelések és területfelhasználási tervek kidolgozására országos pályázatot hirdettek az érdekeltek: összesen tíz tárca, főhatóság és idegenforgalmi szervezet. A pályázat kiíróinak nagy száma is azt mutatja, hogy ezt a területet sokkal inkább alkalmasnak tartják a tömeges pihenés és szórakozás igényeinek kielégítésére, mint Bövili szolgáltatásainak körét a Soltszolg Akku ii ián telefonszer elés A fóti Vörösmarty és a soltvadkerti József Attila Termelőszövetkezet négy esztendővel ezelőtt hozta létre Soltszolg néven azt a közös vállalatát, amely a hiánycikknek számftó akkumulátorszerelésre szakosodott. A Soltszolg különösen azoknak a cégeknek jelent nélkülözhetetlen segítséget. ahol elektromos üzemelésű targoncákat használnak. A növekvő igényeket jelzi az is, hogy tavaly már megközelítően húszmillió forint értékű ilyen szolgáltatást nyújtottak. A Soltszolg további fejlődésében új állomás volt, hogy egy esztendővel ezelőtt megalakították a telefonszerelő részleget. A jól felkészült szakemberek munkája nagy segítséget jelent a postának, miután gyakran éppen azért nem tudtak, vagy nem tudnak eleget tenni a hálózatbővítési feladatoknak, mert munkaerő- hiánnyal küszködnek. Az újonnan alakult szolgáltató részleg fontos feladatokat látott el már eddig is Budapesten, a Szabolcs utcai új lakótelep építésénél és a káposztásmegyeri lakótelep telefon- hálózatának kialakításánál. E napokban különösen lázas munka folyik, mert több újonnan épült iskola távbe- szélöhálózatának kiépítésénél segédkeznek a Soltszolg szakemberei. Munkájuktól függ, hogy a Mogyoródi úti általános iskolában .és az óvodában, a most átadásra kerülő kispesti gimnáziumban és a csepeli szakközépiskolában a tanévkezdésre szóló csengő megszólaltával egy időben már telefonösszeköttetésük is legyen. Elkészült a telefónhálozat- építő részleg fejlesztési programja is, amely lehetővé teszi, hogy a nehéz emberi feladatot igénylő földmunkát, a kábelfektetést korszerű gépekkel végezhessék. K. Z. a hétvégi házakkal telezsúfolt Dunakanyart, ahol nem jöhettek létre a pihenés és a szórakozás nagy közösségi centrumai. A bányatavak nagy előnye, hogy közel vannak a fővároshoz, a békás- megyeri lakótelepről például gyalog is elérhetők. Ezeken a tavakon továbbá egyszerű eszközökkel lehet kialakítani a biztonságos strandolás és a szörfözés lehetőségeit, amelyek jól kiegészítik a gyorsan telítődő környező strandok — Római-fürdő, Csülag- hégy, Pünkösdfürdő — kínálatát. A pályázat kiterjed az Omszk-park és -tó környezetének fejlesztésére is. A tervezők feladata, hogy jól ütemezhető fejlesztési koncepcióban tegyenek javaslatokat a szabadidő aktív eltöltésének különböző — strandolási, szórakozási, kulturális és sportolási — lehetőségeire, az ehhez szükséges létesítmények elhelyezésére, továbbá a terület és a vizek tisztaságának védelmét szolgáló jelző- rendszer telepítésére. A Dunakanyar kapujában, Budakalász térségében célszerű kialakítani egy nagy kiránduló- és szabadidőközpontot, amely fontos bázisa lehét a Pomáz, Csobánka, Dobogókő forgaRómai felé tartó kiránduló lomnak, s egyúttal a parttal és az Omszk-parkkal együtt a vízi sportok centruma lehet. A tervezők számolhatóak egy olyan 500 személyes kemping telepítésével is, amely országúton és vízi úton egyaránt elérhető. Fontos követelmény, hogy a terület idegenforgalmi hasznosítása ne terhelje a környezetet és a vizeket mértéktelen szennyező forrásokkal. Ezért nem javasolják a kiírók nyaralóte- lep építését, amely nehezen ellenőrizhető és viszonylag hosszan tartó szennyeződést okoz. A kirándulóforgalom, a kempingezés, valamint a vízi sportok viszont évente csak 60—80 napon át terhelik a tavakat, így az év nagy részében elegendő idő marad a víz természetes öntisztulására. A tervpályázati kiírást már átvehetik az érdekeltek a Magyar Urbanisztikai Társaság központjában, s a kész terveket legkésőbb november 30-ig kell postán beküldeni. A legjobb munkák díjazására és a tervek megvásárlására 740 ezer forintot irányoztak elő. A bírálóbizottság december végéig hirdeti ki a pályázat eredményét. Opatijában fogadják a Szent Jupátot Véget ér a föld körüli út Az Istriai-félsziget partjainál, Opatijában ér véget szeptember 12-én a Szent Jupát vitorlás, Fa Nándor és Gál József magyar utazók föld körüli útja — jelentették be az Omnibusz Utazási Iroda keddi sa j tótá j ékoztató jén. Modul rendszerű hűtőkamra Egy nap alatt felállítható Élelmiszerek tárolására modul rendszerű hűtőkamrát fejlesztett ki a Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság, valamint a Jászsági Áfész jászberényi hűtőszerviz üzeme. Pozsony—Moszkva Szomszédaink tévéiből POZSONYI TV 17.15; Tudomány és technika 18.30; Katonák magazinja 19.30; Híradó 20.00; Dokumentumfilm 20.15; Tévéjáték 11ADIO ES TV MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 4.30; Jő reggelt! 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Műsorismertetés 8.15: Mai programok 8.20: Eco-mix (ism.) 8.50: Kis magyar néprajz 8.55: Verbunkosok, nóták 9.32: Gyermekmondókák 9.49: Utolsó nap a táborban 30.00: Hírek. Időjárás 10.05: Íróvá avatnak 11.03: Éneklő ifjúság 11.19: Operettfelvételek 12.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv 13.00: Klasszikusok délidőben 13.44: Régi kórusmuzsika 14.00: Hírek. Időjárás 14.10: A magyar széppróza századai 14.25: Operaslágerek 15.00: A Népzenei Hangos Üjság melléklete 16.00: Hírek. Időjárás 16.05: MR 10—14 17.00: Munkások *87 17.30: Népdalfeldolgozások 17.53: Filmzene 18.02: Király István: Kultúra és politika 18.15: Hol volt, hol nem volt..; 18.30: Esti magazin 19.15: Undok ördög 20.01: Az utolsó Habsburg-ural- kodó 20.31: Hol vagytok ti régi pályatársak? 21.30: A külpolitika! rovat műsora 22.00: Hírek. Időjárás. Sport 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Esti fúvósmuzsika 22.45: Merre halad a tudomány? 23.00: Ránki Dezső zongorázik 21.00: Hírek. Időjárás 0.10: Himnusz 0.15: Éjfél után PETŐFI RÁDIÓ 6.05: Reggeli csúcs 7.35: Slágerek mindenkinek 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Idősebbek hullámhosszán 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.00: Hírek. Időjárás. Ütközben 9.05: Napközben 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Fúvósátiratok 12.25: Útikalauz üdülőknek 12.30: Népi zene 13.00: Hírek. Időjárás. Útközben 13.05: A tegnap slágereiből 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Mi történt? 15.00: Hírek. Időjárás. Útközben 15.05: Diákfoci 15.15: Zenerulett 17.30: ötödik sebesség 18.30: „Rock-nyár’» 19.00: Hírek. Időjárás. Útközben 19.05: Country-világ 19.46: Első magyar társastánc 19.55: Albumajánlat 20.50: Démonűző magyar varázs- igék 21.00: Hírek. Időjárás. Ütközben 21.05: Isten veled, India! 21.39: A moszkvai Arzenál együttes hangversenyfelvételei 21.59: Az élő népdal 22.09: Újvilági kóborlások 23.00: Hírek. Időjárás. Sport 23.20: Könnyűzene 0.15: Éjfél után BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Hírek. Időjárás. Ütközben 6.05: Muzsikáló reggel 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Műsorismertetés 8.07: Időszaki kiállítások 8.12: Zongorahangverseny 9.45: Új lemezeinkből 11.05: Pillanatkép 11.10: Magyar fúvósötösök 11.15: Barokk muzsika 13.00: Hírek. Időjárás 13.05: Szonda 13.35: Cicus és kutyus 14.09: Köics Zoltán vezényel 14.25: Magnósok, figyelem! 15.05: Horatius és a Gergely járás 15.30: Csajkovszkij: A Pikk Dáma Közben: 16.34: Hangversenyek az ortodox templomban 18.30: V materinskom Jazyku 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Az MRTV énekkarának felvételeiből 19.27: Olasz muzsika 20.05: Mozart-művek Közben: 20.35: Külföldi tudósoké a szó 20.50: Vers 21.55: Romantikus dallamok 22.25: Bernstein operafelvételeiből 22.58: „Mivé lesz jó erőnk, mivé?” 23.30: Hírek. Időjárás 23.33: Műsorzárás TELEVÍZIÓ 9.00: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.05: Kalákával kalákában 9.45: Aranyliba 10.50: Képújság 17.45: Hírek 17.50: Közönségszolgálat 17.55: Egy szó, mint száz 18.35: Képújság 18.50: Cim-cim 19.10: Esti mese 19.30: Híradó 1. 20.05: „A” szubrett 20.53: Hatvanhat 21.45: A hét műtárgya 21.50: Kiárusítás 23.00: Híradó 3. 2. MŰSOR 16.45: Képújság 16.50: Írország kulturális öröksége 17.30: Nas ekran 17.50: Tévétorna 17.55: Magyar válogatott—Közvélemény csapata labdarúgómérkőzés 19.50: Leningrád diadalívei 20.00: Budapesti körzeti stúdió 21.00: Híradó 2. 21.20: Holdtölte Texasban 22.55: Képújság 21.20: Ismerős ismeretlen Amerika. 2. rész 21.55: 1986-os slágerek az NDK televíziójában 2. MŰSOR 17.56: Augusztusi időjárásjelentés. Szovjet film 22.15: Megboldogultak vacsorája. Tévéjelenetek MOSZKVAI TELEVÍZIÓ (Magyar Idő szerint!) 6.30: Nyilvánvaló, hihetetlen 7.35: Rajzfilmek 8.05: Hírek 14.C0: Hírek 14.15: A zenélő Novoszibirszk 15.00: Dokumentumfilm 15.30: Hírek 15.35: Az átalakítás problémái 16.2Ó: Mitől és miért? 16.45: Világhíradó 17.00: Az agráripar Jelene és Jövője 19.C0: Híradó 19.30: Hírek 19.35: Aki kétszer született 19.40: Átalakítás 19.50: Moszkva—Sziktivkar—Szo- csi tévéhíd 21.20: Világhiradó 21.35: J. Foulkner énekel 22.00: Lassú víz partot mos. I. rész 23.10: Hírek 23.15: Kálmán Imre operettjeiből Az új hűtőkamra poliuretán- hab szigeteléssel, üvegszál-poliészter kötéssel készül, alaptérfogata huszonnyolc köbméter, és mivei modul rendszerű, ez a kívánit mértékben bővíthető. Tervezői és gyártói konstrukciójukkal elsősorban az élel- miszer-ABC-áruházak, gyümölcsexporttal foglalkozó gazdaságok gondjain kívánnak enyhíteni. Előnye a hűtőtárolónak, hogy bármely áruházhoz csatlakoztatva egy nap alatt felállítható és üzembe helyezhető. Kivitelezési költsége egyharmada a hagyományosénak. Mivel feltehetően sok hazánkfia lesz kíváncsi az érkező hajóra, az iroda négy-, illetve egynapos utakat szervez Opatijába. Az Omnibusz a jelentkezők számától függően, igény szerint indítja a csoportokat erre az útra. Azok a turisták, akik a Szent Jupát érkezése alkalmából Opatijába mennek, részt, vesznek a fogadási ünnepségen, s meghallgathatják a világjárók élménybeszámolóját. A megérkezést követően hamarosan Budapestre szállítják a Szent Jupátot: a világjárt hajó rövid időre kiállítási tárgy lesz az őszi BNV-n. Jl tU^' | ti * j Hogy hogyan? Részletes tájékoztatás héttői és csütörtöki lapszámainkban A Danubius rádió szolgáltatása A külföldi autósoknak A Danubius rádió alkalmazza a Magyar Posta által kifejlesztett, úgynevezett közlekedési információs rádióadás-rendszert (kira), segítségképpen a hazánk útjain közlekedő külföldi autósoknak. A kira arra szolgál, hogy a rádió műsora közben elhangzó közlekedési információkra felhívja a rádiózó autósok figyelmét. Nyugat-Európában több olyan autórádió-típust is kifejlesztettek, amelyek jelMunkagéppel ütközött Felborult a motorkerékpár súlyos Kettős előzés. Vácon Bundik Géza 19 éves asztalos személygépkocsival úgy kanyarodott balra, hogy gépjárművét egy másik személyautó már előzte. Az összeütközésnél Bundik Géza megsérült. Karambolozott. Dunakeszin Fodor László 27 éves gépkocsivezető személyautójával szabálytalanul kanyarodott balra, és összeütközött egy motorkerékpárossal. A motor- kerékpárt vezető Gonda Zsolt 18 éves eladó, valamint felesége, Gonda Zsoltné sérüléseket szenvedtek, Elé kanyarodott. Abonyban Bártfai János 76 éves nyugdíjas munkagéppel egy személygépkocsi elé kanyarodott, és súlyos sérüléseket szenvedett. Defekt. Kerepestarcsán Papp Zoltán 19 éves műszerész motorkerékpárja feltehetően defekt következtében felborult. Utasa, Hardi Erzsébet 16 éves pedikűrös megsérült. A rendőrség tovább vizsgálja a balesetek körülményeit. zik az úton levő vezetőnek, hogy őt érdeklő információ következik. A kira-t az ösz- szes ilyen típusú készülékkel lehet fogni, szeptember 30-ig, a Danubius rádió adásszezonjának végéig. 0 . . Érvényben: aug. 28-ig Valutaárfolyamok Vételi Eladási Pénznem árf. 100 egys. Ft-ban Angol font Ausztrál dollár Belga frank Dán korona Finn márka Francia frank Görög drachma a) Holland forint ír font Japán yen (1000) Jugoszláv dinár Kanadai dollár Kuvaiti dinár Norvég korona NSZK márka Olasz líra (1000) Osztrák schilling Portugál escudo Spanyol peseta Svájci frank Svéd korona USA dollár 7 997,82 3 510,84 129,70 700,05 1 111,56 806,48 35,46 2 391,60 7 208,13 343,45 7,32 3 713,02 16 477,43 17 496,65 7 531,92 3 306,32 122,14 659,27 1 046,80 759,50 33,40 2 252,28 6 788,23 323,45 6,90 3 496,72 690,01 2 538,61 35,06 360,98 32,29 37,84 3 073,31 724,65 4 626,86 732,69 2 695.63 37,22 383,30 34,29 40,18 3 263,41 769,47 4 913,06 5 584,29 ECU (Közös Piac) 5 258,99 a) Vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 500-as. DCCT MPPVn IIIDI AD A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest Megyei Bizottsága és a Pest Megyei Tanáca lapja. Megjelenik - vasárnap kivételével — naponta. — Főszerkesztő: Sági Ágnes rtOI IV! LU I Cl ninLnr Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. — Szerkesztőség: Budapest Vin., Somogyi B. u. s POSTACÍM: BUDAPEST, PF. 311. IRÁNYÍTÓ SZÁM: 1446. — Kiadja a ________________ __ Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1939. Felelős kiadó: Vágner Ferenc vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343-100 és 338-130. —---- -------- Szerkesztőségi titkárság: 333-365. FIÚKSZERKESZTOSEGEINK: CEGLÉDI HÍRLAP, Cegléd, Kossuth tér 4., pf. 19 . 3701. Telefon: 11-400. — ÉRDI HÍRLAP. Érd Engels u. 1—3 2030 T oloíon: 45-352. GÖDÖLLŐI HlRJ-AP. Gödöllő, szabadság út 2. pf. 14. 2100. Telefon: 20-796, MONORI HÍRLAP, Monor, Kossuth u. 71. Pf. 51.2201. Telefon: 157. — NAGYKŐRÖSI HÍRLAP, Nagykörös, Hősök tere 5." 2730. Telefon: 398. — VÁCI HÍRLAP, Vác, Lenin út 45. pf. 32. 2001. Telefon: 10-095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesitőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap ára: 8 oldal 1,30 Ft, 12 oldal 2,20 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 43,— Ft egy negyedévre 129,— Ft. félévre 258,— Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516,— Ft. — ISSN 0133—0659 Pest Megyei Hírlap (Index: 25 064 HU), ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlapi ISSN 0209—9467 (Érdi Hírlap) ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlapi ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap). ISSN 0133—2703 (Nagykőrösi Hírlap) ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap).