Pest Megyei Hírlap, 1987. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-24 / 198. szám

Még tart a Eecsészezon­Nemcsak a piacokon, konzervgyárainkban is javában tart a lecsószezon. Naponta 45—50 tonna paprika és paradicsom hozzáadásával készül a közkedvelt eledel. Törőcsik István konténerbillentő segítségével juttatja a légbeíúvásos mosó­gépbe a paprikát ? Június végi, az akkori tanácsülésről szóló tudósitá- sunkban már szóltunk róla, hogy a testület megtűr- ^ gyalu és elfogadta a temetőkről és a temetési tevé- ^ kenységről szóló rendelet tervezetét. Bővebbet akkor ^ azért nem írhattunk a témáról, mert az előírások m<- ^ att ezt még a megyei tanács is felülvizsgálta törvenyes- ^ ségi szempontból. Miután ez megtörtént, így a rende- ^ let életbe lépett, s itt az ideje, hogy olvasóink is '/ megismerkedjenek vele. Felvételünk Deák Albertnét, az automata töltőgép kezelőjét mutatja. Az ügyes kezű szakember jó gépével egy műszak­ban 40 ezer üveget tölt meg lecsóval. (Varga Irén felvétele) Nem jöttek a vevők A városban három feleke- zetnek négy temetője van, s mindegyikre kiterjed a ta­nácsrendelet. De ezeken kí­vül érvényes még a temet­kezési szolgáltatókra, továb­bá a temető területén tartóz­kodó emberekre is. A teme­tők fenntartásával, üzemel­tetésével kapcsolatos ügyek a városgazdálkodási osztály ha­táskörébe tartoznak. A felekezeti temetők fenn­tartásáról az illetékes egy­házi szervek, a ravatalozók­ban levő kegyeleti felszerelé­sek, berendezések használatá­ról a Pest Megyei Temetke­zési Vállalat gondoskodik. Ez utóbbi vállalat ezért kölcsön­zési díjat számol fel. A te­metők rendeltetésszerű hasz­nálatához a fenntartóknak szeméttárolókról, WC-kről kel gondoskodni. A temetők rendjével kap­csolatos paragrafusok szerint tízfajta temetkezési lehetőség van. Ezek közül a díszsírokat a temető fennállásáig kell fenntartani. Az ilyen sírok gondozásáról a városi tanács végrehajtó bizottsága gondos­kodik. A sírbolt birtokosa az, aki megfizette a használati díjat és birtokosi minőségét bevezettette a temető nyil­vántartó könyvébe. Ebbe azt is be kell vezetni, hogy oda még kiket lehet eltemetni. A nagykőrösi Arany János Gimnázium levelező tagozata felvételt hirdet az 1987—88-as tanévre. Felvételi feltételek: az első osztályba azok a dolgozók je­lentkezhetnek, akik sikeresen elvégezték az általános iskola nyolc osztályát. A jelentkezés módja: a kitöltött jelentkezési lap és az általános iskolai bizonyítvány leadása a gim­náziumba. A negyedik osztály­ba azok a dolgozók jelen tkez­A temető kis kapuját nap­pal — a gyalogos látogatok részére — állandóan nyitva kell tartani. A nagy kapu ki­nyitása csak alkalmilag, ha- loUszállítas, temetés vagy ünnepi alkalomkor történik. Az izraelita temető kapuit a zsidó ünnepek előtt zarva tartja. A református egyház keze­lésében ' levő temető Kecske­méti, valamint Mikes Kele­men úti bejáratánál, a római katolikus egyház Homokolda­li temetőjének Szabadszállási, illetve Akácfa úti bejáratánál, valamint a Bokrosi temető Zentai utcai bejáratánál ki kell függeszteni azokat a táb­lákat, amelyeken feltüntetik a temető fenntartóját, címét, ügyfélfogadásának időpontját, a térné tógondnok, illetve a te­metőőr nevét, címét, a teme­tő nyitva tartásának idejét, belső rendjét, a temető sír­helytábláinak beosztását tar­talmazó táblázatot, s ki kell írni a sírhelyek árát is. A temető fenntartója köte­les minden megváltott, de igénybe nem vett temetkezé­si helyet visszaváltani. A temetői tanácsrendelet külön paragrafusokat szentel a temetői munkáknak, illetve a sírok gondozásának. E sze­rint például a sírokat vas-, hetnek, akiknek a harmadik osztály elvégzéséről érvényes bizonyítványuk van. A jelent­kezés módja: a kitöltött je­lentkezési lap és a harmadik osztály elvégzését igazoló gim­náziumi bizonyítvány leadása a gimnáziumba. Jelentkezési lapok az is­kolában kaphatók. A jelent­kezés határideje az első és a negyedik osztályba 1987. szep­tember 1. illetve fakerítéssel körülven­ni csak engedéllyel szabad. Egy méternél magasabbra nö­vő fát, cserjét a temető fenn­tartójának hozzájárulásával lehet ültetni. Fakivágást csak e szerv végezhet. Az általános rend miatt a fenntartó jogosult az elhanya­golt sír tulajdonosát, létesítő­jét felszólítani a rendezetlen­ség megszüntetésére. A teme­tő környezetvédelme, köz- tisztaságának megőrzése vala­mennyi temetőt látogató, hasz­náló személy kötelessége. A hulladék elszállításáról a te­mető fenntartója köteles gon­doskodni. A temetőben tilos minden olyan magatartás vagy tevé­kenység, amely a kegyeleti érzést sérti. Ezért például 14 éven aluli gyermek kísérő nélkül nem tartózkodhat ott, s a gépjárműforgalmat, a parkírozást a fenntartó kor­látozhatja. Tilos a temető lé­tesítményeit bármilyen mó­don beszennyezni, megron­gálni, s tilos a felállított sír­emléket vagy más sírtartozé­kot kivinni a temetőből. Er­re csakis a temetőfenntartó engedélyével kerülhet sor. A temetőben állatot tartani, le­geltetni tilos. A temetőkről szóló tanács- rendelet szerint szabálysértést követ el és 3 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtha­tó az, aki megszegi a rendel­kezéseket, például a sírhelyen meg nem engedett munkát végez, a temetőből sírkövet, síremléket engedély nélkül el­szállít, a gondozást elhanya­golja, illetve a járművek ki­zárása esetén engedély nél­kül vagy a megengedett se­bességnél gyorsabban közle­kedik. A tanácsrendelet mellékle­te szerint a tanács végrehaj­tó bizottsága az arra méltó elhunytaknak emléksírhelyet, munkásmozgalmi sírhelyet, vagy közéleti sírhelyet ado­mányozhat. B. O. Született Kasza József és Oláh Ilona: Attila; Tényi Já­nos és Sipos Klára: Attila; Batonai László és Biró Ilona: Mónika: Kovács Ferenc és Torma Edit: Krisztina; Lackó Zsolt és Técsi Erika: Tímea; Jaraba László és Balogh Má­ria Magdolna: Regina; Szabó László és Bódi Erzsébet: Nó­ra; Patonai Kálmán és Balog Erzsébet Erika nevű gyer­meke. Névadót tartott Szabó János és Eszenyi Mária: Anita; Fi- tyó István és Farkas Éva: István; Egyedi Ferenc és Mik­lós Mária: Mónika; Sági Ist­ván és Gulyás Irén: Anikó; Bakonyi Kálmán és Medve Katalin: Kálmán; Botocska Ernő és Bárándi Irén: Berna­dett; Varsányi Dénes és Nagy Mária: Csilla; Szűcs István és Kapus Klára: Klára; Szőke István és Zsikla Erzsébet: Zsuzsanna; Kovács László és Kiss Katalin: Róbert nevű gyermekének. Házasságot kötött: Bencsik Károly és Szilágyi Zsuzsanna; Tomicsek István és Bekő Il­dikó; Illés István és Berzsé- nyi Ildikó; Márton Dénes és Lugosi Anikó; Bimbó Ferenc és Dénes Mónika; Gulyás Zol­tán és Tekes Ágnes; Gulácsi Ferenc és Góber Eleonóra; Blaskó Attila és Magyar Ani­kó; Demcsik Péter és Kócz Zsuzsanna. Meghalt: Olasz Jánosné Sze- bellédi Zsuzsánna (Túrán u. A többnapos ünnepeket kö­vető hetipiacok általában min­den tekintetben szegényesek, a most vasárnapi azonban na­gyon egyoldalú volt. Rengeteg árus;érkezett. ,a vevők azon-, ban messziről kőszöng ettek egymásnak. Érdekes mód, az árak nemigen mutatták a gyér forgalmat. A zöldség- és gyümölcspia­con szépen tartotta árát a fe­hér paprika, 10—18 forint kö­zött mozgott, a paradicsom 8—10. az uborka, a salátának valótól a kis ecetesig 5—15, a vöröshagyma 10—18. a fehér káposzta 8—10, a krumpli 8— 10, a sárga bab 20—22, a fejtett 25, a fokhagyma feje 8. a sós­ka rakása 6, a főzőtök 3—4 forintba került kilónként, a csemegekukoricát 1,50—2-ért adták. A vörösszilva 6—12, a körtefajták 12—25. az alma 25, a csemegeszőlő 26—40, diny­19.), Nagy Ferenc (Gyopár u. 14.); Kovács Józsefné Sáfár Eszter (Ádám László u. 20./a); Csőke Bálint (Ady E. u. 13.); Járvás Miklós (Szolnoki u. 127.); Bakos Ambrus (Temető­hegy dűlő 16.); Horváth Ba­lázs (Vági I. u. 27.); Hupka Antal (Hangácsi u. 22.); Mo- kos László (Homolytája dűlő 56.); Szűcs Ferenc (Bállá Ger­gely u. 2.); Törőcsik János Lőrinc pap u. 3. Köszönetnyilvánítás. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a közeli és távo­li rokonoknak, lő szomszédoknak, ismerősöknek, akik drága Jó fe­leségem, édesanyánk, nagyma­mánk. dédnagymamánk, Daru Sándorné, szül. Zs. Tóth Lídia temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek fáj­dalmunkban osztoztak. Gyászoló család. Köszönetnyilvánítás. Köszöne­tét mondunk azoknak a rokonok­nak. barátoknak, ismerősöknek és a szociális otthon dolgozóinak, akik részt vettek ifj. Mocsai Ba­lázs temetésén, és együtt érez­tek a családdal. Gyászoló család. Köszönetnyilvánítás. Ezúton mondunk hálás köszönetét mind­azoknak a rokonoknak, barátok­nak. a konzervgyár dolgozóinak, jó szomszédoknak, akik szeretett férj, édesapa, nagyapa, Horváth Balázst utolsó útjára elkísérték és sírjára koszorút, virágot he­lyeztek, valamint táviratban együttérzésüket kifejezték. Külön megköszönjük dr. Poncsák Má­ria főorvos asszonynak hosz- szan tartó gyógyító munkáját. A gyászoló család. nyéből tonnaszám hoztak a kocsis piacra is. a görögdiny- nyefajták 3—5, a sárgadinnye ára 8 forint körül mozgott. Gazdag volt a virágpiac is, a szegfű, az őszirózsa és a ve­gyes csokrokat 10 forintért kí­A hagyományos nagykőrösi, nagy népszerűségre szert tett nemzetközi maratoni futóver­senyt — az ókori neves csatá­ra emlékezve 42 195 méteres távon — ezúttal augusztus 29- én, 8 órai kezdettel rendezik a város fő útvonalain és kör- nyék_n. A NYÁRI KUPÁÉRT A rendező Építőipari Kis­szövetkezet az idei városkör­zeti labdarúgó-bajnokság leg­jobbjait és a Kinizsi-öregfiú- kat hívta meg az őszi bemele­gítésnek is számító városi kis­pályás Nyári Kupa-villámtor- nára. A szabadságok miatt a nem a legjobb összeállításban szereplő csapatok a szakadó esőben is nagyon lelkesen ját­szottak a 2X10 perces, kör- mérkőzéses jellegű viadalon. A Képes Sport Kupa terem­foci szabályai szerint játszot­tak: mérkőzésenként 3 pont volt osztható. Azonos pont­számnál a gólkülönbség dön­tött. A legjobban szereplő tormá­siak (Vilcsák Zoltán kapus; Kecskés Imre, Pesti László, Hajdú Albert, Kiséri Balázs, Mukus Lajos, Inges Vilmos és Szűcs Zoltán mezőnyjátéko­sok) 8 ponttal megérdemelten végeztek az élen és futball- labdát kaptak jutalmul. A to­vábbi sorrend (ott már nagyon szoros volt a mezőny); 2. a PIK 6; 3. a Kinizsi-öregfiúk 6; 4. az MJ Fortuna 5 és 5. a Pedagógusok 5 ponttal. Ide tartozik a következő sportinformáció is: a város­körzeti kispályás labdarúgó­bajnokság az őszi forduló küzdelmeivel augusztus 31-én folytatódik. NAGY HARC VÁRHATÓ Augusztus 18-án, az első edzéssel megkezdték a felké­szülést a Nagykőrösi Konzerv­gyár Kinizsi SE felnőtt és if­júsági férfi kézüabdásai az 1987 évi megyei II. osztályú bajnokság őszi fordulójára. Csonka a készlet Tankönyvhegyek a tornateremben Nagykőrösön és Albertirsá- tól Kocsérig több mint fél tu­cat település 18 általános és két középiskolájának tanköny­vei tornyosulnak az Arany János iskola tornatermében. Napokba telik, mire lassacs­kán áttekinthető renddé vál­tozik az összevisszaság; a könyvesbolt dolgozóinak kézé alatt termetes gúlákba rende­ződnek az oktatási intézmé­nyek tankönyvporciói. Magasságuk alapján akár rögtön fel is vázolhatjuk a de­mográfiai görbét, felső szakai- szán most a hetedik osztályo­sokat találjuk, előttük és utá­nuk a hatodikosok, illetve a nyolcadikosok a tanulóifjúság legnépesebb nemzedéke. A tankönyvkiadók az idén sem kapkodták 'el a szállítást. Noha július eleje óta küldöz­getik a köteteket, valószínű, hogy szokásuk szerint megint kifutnak az időből. Pedig most már nem lehet sokáig halogatni az osztást. Peteh Miklósáé üzletvezető és mun­katársai augusztus 23—24-re invitálták meg az iskolákat a tankönyvvásárra. A régi gya­korlat szerint egy tételben kapnak meg mindent, feltéve, ha addig megérkeznek a hiányzó kiadványok. Csonka még a másodikosok tanszerkészlete; ők a kétré­szessé formált feladatgyűjte­mény első kötetére várnak, úgyszintén a negyedikesek rajzkönyvét sem lehetett még kipipálni. Az ötödikesek tör­ténelem- és a nyolcadikosok kémiakönyve pedig úgy hír­ük, szeptember eleje tájékán fog megérkezni. —ay Moh A nagyteremben: Három férfi, egy mózeskosár. Színes, szinkronizált francia filmvíg­játék. Előadás cjsak 6 órakor. A stúdióteremben: Gond­viselés. Színes magyar film, fél 6-kor. A kertmoziban: Élni és meghalni Los Angelesben. Színes, szinkronizált amerikai krími, 21 órakor. Ügy tűnik, hogy a felnőttek­nél nagy harc lesz négy csa­pat között a bajnoki címért és a feljutásért. Ezt a jelenle­gi táblázat is mutatja: 1. Nagykőrösi Kgy. Kin. 10 9 — 1 318-220 IS 2. Közgép (Cegléd) II. 10 8 1 1 238-190 17 3. Mogyoródi KSK 10 7 2 1 263-180 16 4. Veresegyházi KSK 9 7 l 1 213-170 la 5. Ferihegy SE (Vecsés) 11 6 5 264-255 12 6. Erdők. SE 10 5 — 5 212-219 16 7. Domonyi Tsz SK 10 3 1 6 250-253 7 8. Albertir. Micsur. SE 10 3 — 7 222-207 6 9, Tápiószelei Kohász 10 2 1 7 188-277 3 10. Magi. KSK 10 1 — 9 147-261 2 11. Kossuth KFSE (Szente.)* 10 !. 9 179-246 • —2 • = 4 büntetőpont levonva, ezért az az érdekesség, hogy a csapat­nak negatív a pontszáma. Ifjúsági táblázat nem érke­zett. E korcsoportban tavasz- szal csak öt együttes szerepelt, közöttük a körösieké. A Kinizsi férfi kézilabdásai- nak bajnoki ellenfelei az őszi idényben sorrendben a követ­kezők. Augusztus 26-án Közgép (Cegléd) II., felnőttek (hazai pályán). Szeptember 6-án Mogyoródi KSK felnőtt és ifjúsági (ide­genben), 11-én Kossuth KFSE (Szentendre) felnőtt (hazai), 18-án Veresegyházi KSK fel­nőtt és ifi (idegen), 20-án Maglódi KSK felnőtt (hazai), 26-án Erdőkertes SE felnőtt és ifi (hazai). Október 3-án Albertirsai Micsurin felnőtt és ifi (hazai), 10-én Tápiószeie Kohász fel­nőtt (hazai). 11-én Domonyi Tsz SK felnőtt (idegen) és 18- án Ferihegy SE (Vecsés) fel­nőtt (idegen). HÉTFŐN Természetjárás a Tiszán, a Toldi ODK-sok kajaktúrája. S. Z. SSN 0133—2708 (Nagykörösi Hírlapi Jól keresnek a diákok A Hattyú Textiltisztító leányvállalat mosodájában egy mű­szakban több mint 4 tonna fehérneműt mosnak ki. A ké­pünkön látható Textima kalandervasalóba Szabari Ág­nes, valamint Kasmer Margit gimnáziumi tanulók adagolják a szállodákból s más üzletekből beérkezett, már tisztára mosott ágyneműket, térítőkét. A diákok egy hónap alatt öt­ezer forintot is megkeresnek e munkával. (Varga Irén fel­vétele) Jelentkezés levelezőre Gimnáziumi felvételi m Anyakönyvi hírek® nafták. Sporthírek! Ismét maratoni viadal Szigorúbb előírások Szabályozták a temetők rendjét

Next

/
Oldalképek
Tartalom