Pest Megyei Hírlap, 1987. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-19 / 195. szám
W(t , JHH« 1987. AUGUSZTUS 19., SZERDA Nagy tervek Dömsödön Forintra váltják a lelkesedést Utoljára *■ tekepálya Az idén nem tartott közgyűlést a népes dömsödi Dózsa Tsz. A küldötteket a szomszéd község, s egyben a szomszéd gazdaság, az apaji Kiskunsági Állami Gazdaság termében fogadta a termelőszövetkezet vezetősége. Szeptember elején összehívják a tagságot. Ennek azonban nagy ára van. 1 ,egalább két hétre kivonják a munkából a Dózsa gépműhelyét. Ugyanis Dömsödön manapság ez az egyetlen, ilyen rendezvények megtartására alkalmas méretű helyiség. — Akárhogyan is számolunk, még jócskán hiányzik a negyvenmillióból. — Itt kell szólni a tervezés körülményeiről. Együttműködési szerződésünk van a jónevű Középülettervező Vállalattal. Eddig számos esetben nyújtottak segítséget kis- és középberuházásaink tervezéséhez. Természetesen a KÖZTI tervezte ezt a komplex intézményt is, mégpedig hagyományos építési technológiával. Ez a biztosítéka ugyanis annak, hogy a költségeket társadalmi munka felhasználásával számottevően csökkenthessük. Hiszen míg a paneles építési módnál egyszerűen nincs lehetőség a kétkezi kőművesmunkára, addig ez a hagyományos, téglából való építésnél kincset ér. Sietnikiewitz László, a Dömsödi Tanács elnöke a szekrény tetejéről egy nagy épületcsoport makettjét teszi az asztalra. Első pillantásra látszik, hogy a nagy tömegű építmény meglepően jól illeszkedik majd a környezetébe. A magas tető és az ablakok csúcs- íveinék játékossága oldja a tömörséget. Egy nemzetközi előírásoknak is megfelelő sportcsarnokot, művelődési intézményt és négy tantermet álmodott itt egy fedél alá a tervező. — Ez egy tekepálya lesz — mutat a makett egyik részére az elnök, de hozzáteszi: — Persze ez akkor épülhet meg, ha már minden más elkészül. A tekecsarnokot összekötnék a büfével, s olyan lenne, mint a pesti szállodákból vagy nyugati filmekből ismert pályák, ahol egy-egy italt is elfogyaszthatnak a sportolni vágyók. A rövid kitérő után visszatérünk a földre a kérdéssel: — Első ránézésre is rendkívül költséges beruházásra szánja rá magát a település. Honnan lesz pénz az elképzelések megvalósítására? — A tervek szerint negyvenmillió forintba kerül majd a valóságban, ami a maketten áll — válaszol a tanácselnök. A beruházás anyagi alapját a tanács és a Dózsa Tsz közösen teremti meg. A szövetkezet nyolcmillió forintot ad, és pénzben szinte kifejezhetetlen az a segítség, amelyre eddig is, ezután is számíthatunk tőlük. A tanácsnak tizenötmillió forint hitelt kell majd felvennie, a hiányzó pénzt saját forrásokból, illetve a lakossági tebók összegéből fedezzük. A döm- södiek ugyanis erre szavazták meg évi ezer forinttal a te- hót. Partnerkereső — Ez nagyon szép, de az általános tapasztalat az, hogy a kivitelező vállalatok, szövetkezetek nem szívesen engedik át ezeket az egyszerű, de magas áron felszámolható munkákat a társadalmi építőbrigádoknak. — Ügy tűnik, nekünk ebben is szerencsénk lesz —válaszol a tanácselnök. — A KÖZTI a megfelelő kivitelező felkutatásában is segít. — Mikor kezdődik az építkezés? — Még ebben az évben sor kerül a terület előkészítésére. Azon a helyen áll majd az új művelődési és sportközpont. ahol néhány éve ösz- szedőlt az öreg művelődési házunk. A háromszög alakú telken jelenleg még három házas ingatlan van, a kisajátítás hamarosan megtörténik. A versenytárgyalást ezen a télen szeretnék megtartani, hogy tavasszal elkezdődhessen az érdemi munka. — Éppen ezek azok a hónapok, amikor egyre több megszorításra számíthatnak a tanácsi pénzügyek intézői. Ismeretes, hogy a jövő évi tervezésnél is számolni kell azokkal az elvonásokkal, amelyek az idén nyáron már amúgy is megnehezítették a tanácsi gazdálkodást. Mindezek ismeretében bele mernek vágni egy ekkora beruházásba? Készek évekre eladósodni? Három év alatt — Eddig még nem kellett áthidaló hitelért. fordulnunk az OTP-hez. Átgondolt gazdálkodással sikerült elkerülnünk a „meleg” helyzeteket, amelyekben sok környező községnek része volt. Alaposan „megrágtuk” ennek a nagy beruházásnak az ügyét is. Ügy döntöttünk, hogy először a tornacsarnokot, második lépcsőben a tantermeket és a könyvtári részt építjük meg. Illetve — a tervezők tanácsára is — azon leszünk, hogy tető alá hozzuk az egész épületkomplexumot, s később, anyagi lehetőségeinkhez mérten folytassuk, illetve fejezzük be az építést. — Így hát végső átadási határidő nincs? — Mindenképpen szeretnénk három év alatt, vagyis 1990-ig befejezni a művelődési és sportközpontot. így a közeli iskolával szerves egységet alkotna ez a létesítmény. A sportcsarnokban egyszerre három osztály tarthatja meg a tornaórát. A létesítmény iskolai tantermeket szabadítana fel és minőségileg is magasabb szintű oktatást tenne lehetővé. Talán túlzottnak tűnik az optimizmusom — teszi hozzá befejezésül Sietnikiewitz László. — De hatalmas erőt jelent a dömsödiek lelkesedése, tenni- akarása. Ennek csak egyik része a magas összegű teho megszavazása, illetve rendszeres fizetése. Termelőszövetkezeti brigádok, kisiparosok sora ajánlotta fel már eddig is a munkáját. Ez ebben a nehéz gazdasági helyzetben is bizalmat ad és forintra váltható. Móza Katalin Tiltó táblák tövében Kotrógépek, napimádók, fürdőzők Barátságtalan, lompos kutya tántorít el szándékunktól, hogy a 11-es útról a Hermes Áruháznál lekanyarodva az autóból kilépjünk. Kicsit ködös még a reggel, de a látvány, ami elénk tárul, paradicsomi. A budakalászi tórendszer egyik központi helyén állunk. A távolban egészen aprónak látszik egy markoló, amely a kitermelt kavicsot emeli át a bekötőút mentén időnként elrobogó teherautók valamelyikére. Bár naptárunkban lassan átlapozzuk az augusztust, az időjárás már hetek óta nem váltja be a hozzá fűzött reményeinket. Azért halogattuk eddig a látogatást, mert szerettünk volna a tilosban íür- dőzőkkel is találkozni. A hír ugyanis hozzánk is elérkezett: ismét van egy mesterséges tórendszer, ahol még javában folyik a kitermelő munka, de az illegális fürdőzők máris benépesítették a környéket. Kánikulában számuk a több ezret is meghaladja, amelyen nem is lehet csodálkozni, ha figyelembe vesszük a békás- megyeri lakótelep Szomszédságát, és számolunk a túlpar- ti káposztásmegyeriekkél is. Mert ugyan ki szeret a tikkasztó hőségben beutazni egy zsúfolt fővárosi strandra ...? Még munkaterület A budakalászi tórendszer gazdái az Óbuda Tsz, illetve a pomázi Munkaterápiás Intézet. A fürdési tilalmat hirdető táblák ugyan már rozsdásak, de rajtuk az írás még olvasható. Később bizonyára kicserélik azokat, mivel a szakemberek előrejelzése szerint a sóderkitermelés még évtizedekig is eltarthat. A budakalászi tanácselnököt, Karsai Miklóst nem lelkesítette! fel. a tavakkal kapcsolatos kérdés, de ezen nem is lehet csodálkozni. Tanácselnöknek lenni ma a „nagy tavak” vidékén, Budakalá- szon, nem éppen leányálom. Nem bizony, hisz nekik ott van már az Omszki-tó is, amely éppen elegendő gondot okozott már eddig. Csak hogy a legutóbbit említsük, amit az elnöktől hallottunk: az évi fenntartásra biztosított itteni 160 ezer forint bizony az idén Rang minden mennyiségben Ú gy vélem, nem túlzók, ha azt mondom: kis terjedelmű, mégis páratlan közleményt olvastam nem is olyan régen egyik lapunkban. Bocsánatkérést. A szöveg szerint cikk jelent meg korábban az újság hasábjain, s egy híres sportvezető neve elől elhagyták benne a doktori címet. Ezt a szóban forgó férfiú sérelmesnek találta, bírósághoz fordult, s íme a vétkes orgánum hamut szórt önnön fejére. Eszem ágában sincs megfricskázni a doktort, aki móresre tanította a ludas hírlapírót. Mégis gondolatok egész madárraját rebbenti föl elmémről az eset. Csupa olyat, melyek a címek és rangok újmódi reneszánszára utalnak. Volt már a kezemben hivatalos levél, amelyben arról értesítették a címzettet, hogy bérlakásának beázását egyelőre nem tudják megszüntetni. Az aláíró neve alatt azt olvastam, hogy kerületi tanácsos. Az a csúfondáros ötletem támadt: ha már tanácsos, miért nem tanácsolta a szerencsétlen címzettnek — hasonló ügyeivel forduljon a jövőben a sóhivatalhoz. Szívbéli barátomnak mondhatom az elmúlt negyven év legjobb újságíróinak egyikét. Annyiszor kitüntették, mint egy kezdő tábornokot, megkapta az összes titulust, amit csak magyar hírlapíróra ruháznak. De életében nem volt külön szobája a szerkesztőségben. Pályájának utolsó negyedszázadát rovatvezetőjének előszobájában töltötte másodmagával. A szobák... Rangot elsősorban azok jelentenek a legtöbb ember szemében, nem az, hogy valaki doktor, akadémikus vagy aranytollú zsurnaliszta. Azt hiszem, hazánk népességének lélekszámúhoz, gazdasági helyzetünkhöz mérten Magyarországon található a legtöbb elegáns hivatali szoba. Elég megfigyelni a tévéhíradóban nyilatkozó ilyen-olyan középszintű személyiségek környezetét. Középszintű? Sokat mondtam. Előfordul a képernyőn falusi tanácselnök olyan szobában, hogy onnét két minisztériumot el lehetne vezetni. Néha a szanálás előszobájában szédelgő szövetkezet második, harmadik emberét láthatjuk az egyszerűséget messze elkerülő környezetben. Ügy hozta a sors, hogy rövid ideig ugyanabban a szerkesztőségben dolgoztam egy emberrel, aki korábban a sajtón kívül magas állást töltött be, de ott csődöt mondott. Hát hozzánk helyezték. Életkora, előző pozíciója és nem csekély összeköttetése folytán vezető állásba került. Lehet, hogy már csak azért is, mivel mint riporter vagy vezércikkíró egy pillanatig sem állta volna a sarat. Nos a mi emberünk azzal kezdte tevékenységét, hogy reprezentatív szobát, különleges telefonokat és titkárnőt kért. A szerkesztőség vezetője, aki egy telefonfülkénél alig nagyobb helyiségben írt, tárgyalt s úgymond „reprezentált”, röstelkedve mondotta: itt bizony olyan nagy hírű vezetők is, mint Szabó Pál vagy Fehér Lajos olcsó, egyszerű bútorok között és minden luxust elutasítva dolgoztak ... Erre a jövevény kevélyen valami olyat mondott, hogy ennyi meg ennyi ezer forintos ember és őt különleges környezet illeti meg. Ha nem is pompát, de jobb szobát, bútort kerítettek számára, mint bárkinek. De ezek révén se vált belőle nemhogy második Bálint György, de még csak az elfogadhatóság mércéjét elérő újságíró sem. El is került a pályáról. Kétségtelen, nehezebb a rang és cim után sóvárgók helyzete olyan mesterségekben, ííol az ember nagy nyilvánosság előtt tevékenykedik. Mert — bocsánat a példáért — szín- igazgatóvá még csak lehet valaki személyes kapcsolatok, baráti támogatás révén. Kinevezés kérdése az egész. Mindig is volt, mindig is lesz rá példa. De Honthy Hannává, Svéd Sándorrá, Bajor Gizivé nem nevezhettek ki senkit, ók tehetségük, szorgalmuk, kötelességtudásuk révén a közönség egyetértésével háltak azzá, amik voltak és akiket holtukban is becsül az ország. Természetes, hogy a művészéletből merített példák különleges helyzetű és sugárzású személyiségekre vonatkoznak. Az emberek többsége különösebb titulus, imponáló körülmények nélkül dolgozik. Tanít, terhet hord, gépet javít, szövőgyár zajában keresi kenyerét, utcát takarít, folyószámlát vezet, vízvezetéket szerel. S jóllehet, az igazán odaadó és minőségi munka tartósan nem marad minden visszhang nélkül — a köz számára nem ez a fontos. Hisz, hogy visszatérjek a betűvetőhöz, a legkiválóbbak egyszerűen elhagyták nevük elől a kemény tanulással szerzett doktori címet is. Mint Jókai, Eötvös Károly, Kémeth László vagy Illés Endre. E ngem pedig — holott nem is jártam arrafelé, ahol a tudósi címeket osztogatják — nemritkán szólítanak levélben is, élőszóban is doktor úrnak. Egyszer falusi közönségtalálkozón, amikor valamelyik idős felszólaló doktor titulussal illetett, megkérdeztem, honnan aggatta rám ezt az általam meg nem érdemelt szép címet. Ö megbocsátó mosollyal felelte: „Sejtem, hogy nem az. De ezentúl akkor hadd mondjam tanácsos úrnak. Ügy nem olyan szégyenletesen csupasz a neve.” Zavaromban elnevettem magam és hirtelen a bolondos Szomory Dezső jutott eszembe, aki vén korára, a harmincas évek végén, méltóságos úrnak szólittatta magát... Lehet, hogy a rangkórságnak sohasem lesz vége? Bajor Nagy Ernő kevés lesz. Néhány hete van-' dál alakok egyetlen éjszaka kétszázezer forintnyi kárt okoztak. Tucatnyi, a szabadban elhelyezett mellékhelyiséget tettek tönkre, összetörték az épületek ablakait, kifeszítették az ajtókat, kihaji- gálták a kagylókat. Még az ólomcsöveket is kiszakították a falból. A szolgálatban lévő őr ugyan hallotta a szokatlan zenebonát, de egyedül mit tehetett volna a randalírozók ellen? Mire a rendőrök a helyszínre érkeztek, az ismeretlenek már sehol sem voltak. Vagyis ezzel az egy tóval is volt már gond elég. Itt a kitermelés ugyan már négy éve befejeződött, közismert, hogy szép park épült körülötte játszóterekkel, sportpályákkal, zuhanyzókkal, parkolóval, az Omszki-tó vizével azonban nincs minden rendben. A 20 hektárnyi terület nehezen birkózik a túlzott megterheléssel. Bár az hivatalosan csónakázótó, hétvégeken mégis több ezren megfürödnek benne. Pedig a köjál máig sem adott ki arra engedélyt. S ez nem véletlen. Egyelőre még belekerül a tóba az Öbuda Tsz kertészetének vize is. Mióta a kitermelés megszűnt, a tó biológiai egyensúlya felbomlott, iszaposodlk az alja. A MÉM Gödöllői Intézete végez kísérleteket, talán a vízbe oxigént pumpáló szélgép alkalmazásával elő lehet segíteni a tó öntisztulását. Kíváncsi vezetők No de kanyarodjunk most vissza a belső tavakhoz, a 11-es út másik oldalán lévőkhöz, ahol most nem találkoztunk tilosban fürdőzők- kel, sem felpltözöttel, sem ruhátlannal. Merthogy ez utóbbiak is kedvelik a Duna felőli területeket, arról is szólt a fáma. — Ám legyen, élvezzék a napot ruha nélkül, ha nekik úgy tetszik — mondja az elnök —, csak minek kell nekik sétafikálni. Merthogy ezen a nyáron is számos balesetet idéztek elő a 11-esúton a tavakat szabad strandnak tekintő naturisták. A mi pilótáink még nincsenek hozzászokva az effajta látványossághoz. Így hát a kíváncsiskodó autóvezetők néha súlyos árat fizettek azért, hogy nem kifejezetten a forgalomra koncentráltak. A tavak későbbi hasznosításával kapcsolatban jó néhány elképzelés felmerült már. Volt olyan is, amelyik olimpiai kajak-kenu versenyek színhelyéül álmodta a vidéket. Sajnos az álom megvalósíthatatlan, mert több milliárd forintba kerülne. A Duna és a tavak közötti területen ugyanis a Gyógynövénykutató Intézet értékes földjei terülnek el. Az intézet növénytábláin már eddig is sok kárt okoztak a tilosban parkoló és fürdőző autósok. Egy dolog mindenesetre bizonyos. A vízügyi szakemberek a jelenlegi homok- és sóderkitermelés befejezését követően szeretnék a tavak vizét tisztán megtartani és a főváros vízbázisaként tartalékolni azt. Az új ötletek számbavételekor ez sem lehet utolsó szempont. Az viszont tény, hogy a kerítés túloldalán „jelentkező”, a tavakat már most szabad strandnak tekintő fürdőzők- kel is számolni kell. Mert hiábavaló mindenféle tilalom és hiába a több méter mélységű hideg víz fenyegető veszélye, a forró nyári napokon ide látogatókat eddig nem tántorította el semmi sem attól, hogy a bányatavakhoz zarándokoljanak. Megoldást kell tehát keresni az üzemen kívül helyezendő területek hasznosítására, azokra, ahol már nem dolgoznak a kotrógépek. A tavak nyújtotta természeti kincsek élvezetét, átgondolt, tervezőmunkával talán közkinccsé lehet tenni. Közigazgatási szempontból a tavak egy része Szentendre városához, a másik pedig Budakalászihoz tartozik. E hónap végén ülnek össze az illetékesek, hogy az egységes területrendezési terv szempontjait bfli figyelembe véve elképzeléseiket megvitassák. A megbeszéléseken a Pest Megyei Tervező Vállalaton kívül ott lesznek az érintett tanácsok képviselői, s meghívták a vonzáskörzet főépítészét is. Közös érdek Ami azonban már most megszívlelendő: a vizek tisztasága, s a körülötte létesítendő szabad területek védelme, kímélése minndannyi- unk közös érdeke kell, hogy legyen. Antal Piroska Többet dolgozunk, mint korábban Változott az életmódunk A Központi Statisztikai Hivatal felmérést készített arról, hogy miként változott a lakosság életmódja az elmúlt tíz évben. Több mint tízezer — 15 és 79 év közötti — személyt kérdeztek meg: hogyan tölti el a nap huszonnégy óráját. Az adatokat 1986 márciusától egy éven át folyamatosan gyűjtötték. Az első tapasztalat az volt, hogy a hetvenes évek közepéhez — az 1976—1977: évi legutóbbi hasonló felméréshez — képest tovább növekedett a kereső munkával eltöltött idő. A korábbiakhoz viszonyítva erőteljesen bővült a főmunkaidő után végzett jövedelemkiegészítő tevékenység; egyes rétegek a tíz évvel ezelőttinél naponkénti átlagban 3-4-szer több időt töltenek a második gazdaságbeli, nem mezőgazdasági jellegű munkával. Főként a család- alapító fiatalok és a nyugdíjasok vállalnak kiegészítő munkát, lakóhely szerint pedig elsősorban a városban élők igyekeznek ily módon többletjövedelemre szert tenni. A főmunkaidőn túli munkavégzés a városlakóknak szinte minden rétegére jellemző, de különösen az értelmiségre. A diplomások nemcsak saját szakterületükön vállalnak külön műszakot, hanem körülbelül fele-fele arányban végeznek fizikai munkákat is. Változott a családon belüli munkamegosztás is; a gyermeknevelés terheiből az apák elfoglaltsága miatt a korábbiaknál többet vállalnak a nők. A tíz évvel ezelőtti napi átlagos 27 perc helyett most 40 percet fordítanak a nők kizárólag csak a gyermekükre. Némileg, napi átlagban 230 percről 205 percre csökkent a háztartási munkákkal eltöltött idő. Ez azonban sokak esetében nem azt jelenti, hogy eny- nyivel lett kevesebb az otthoni tennivaló, hanem nagyobbrészt abból adódik, hogy főként vidéken növekedett a nők foglalkoztatottsága, egyre kevesebben szentelik az idejüket kizárólag a háztartási munkáknak. A növekvő munkaterhek miatt számos társadalmi csoport szabadideje tovább csökkent. A feszítettebb életmód keretei között alapvetően csak a televíziónézésre fordított idő növekedett. Jelenleg napi átlagban 101 percet töltünk a televízió előtt, a korábbi 84 perccel szemben. A tíz évvel ezelőttinél számottevően kevesebb idő jut viszont olvasásra, pihenésre, tanulásra. í
