Pest Megyei Hírlap, 1987. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-18 / 194. szám

Miért pont most lépsz be? Nem vártak a jobb időkre Manapság, amikor egyre többen vannak, akik munka­idő után csak a pénzzel hono­rált elfoglaltságra vállalkoz­nak, szerencsére akadnak olyanok is, akik vállalják az anyagiakkal ki nem fejezhető kötelezettséget, s belépnek a KISZ-be vagy a pártba. Az MSZMP-nek az idén lett tagja Körösi József, a kísér­leti műhely elektroműszeré­sze, és Ladányi János, a for­gácsolóműhely esztergályosa a Ganz Árammérőgyárban. — Miért léptek be? — kér­deztük tőlük. — Régóta KISZ-tag vagyok a Killián György alapszerve­zetben, s mindenképpen foly­tatni akartam a politikai munkát — felelte Ladányi János. — Meg aztán, yan kü­lönbség abban is, hogyha te­szem azt, én észrevételezek valamit a műhelyben, egészen másképpen hat, hogy párttag­ként vetem fel, mint kívül­állóként. így komolyabban veszik, amit mondok, viszont ha pártonkívüliként bírál­nék, másnapra biztosan el is felejtenék, amit mondtam. Persze egy párttag nem be­szélhet felelőtlenül a nagyvi­lágba, meg kell gondolnia, amit mond. tíogy ki tudja magát mindenki számára ért­hetően fejezni, ahhoz szerin­tem elengedhetetlen a képzés. Én feltétlenül tanulni fogok valamit. — Nem voltam KISZ-tag, mielőtt a pártba beléptem — mondta Körösi József. — De azt én is jól tudom, mit vár­nak el tőlünk a kívülállók. Nálunk is akadnak olyanok, akik csak úgy ott vannak a taggyűlésen, soha nem nyil­vánítanak véleményt, nem szólnak hozzá semmilyen té­mához. Nos, én nem akarok ezek közé tartozni. Inkább el­mondom a véleményem, még akkor is, ha bebizonyosodik a későbbiekben, hogy nincs iga­zam. Az érvek előtt megha­jolok, de ha hallgatok, soha­sem derül ki, hogy én ezt és ezt a kérdést hogyan látom. — Engem megkérdeztek a kollégáim: miért pont most lépsz be? Hiszen ők is tudják, milyen gondokkal küszködik a párt. Azt válaszoltam, azért, hogy segítsek magam is e ne­hézségek felszámolásában — fejtegette Ladányi János. — Ebből a nehéz helyzetből ugyanis csak összefogással, együttmunkálkodva lehet ki­lábalni. Ezért lettem én párt­tag és ezért nem vártam a jobb időkre. — Mi a véleményük, más szemmel néznek-e önökre a munkatársaik, mint koráb­ban? — Nem. Én végül is nem változtam, ezt tudják a kollé­gáim is — mondta Ladányi János. — Nálunk egyébként minden reggel amolyan kis fórumra kerül sor a műhely­ben, olyankor megbeszéljük az előző este a tévében látot­takat, mindenki elmondja ró­luk a véleményét, akár párt­tag, akár nem, mindenki szót kap. Szerintem szükség van az ilyen eszmecserékre, mert sok minden szóba kerül ilyen­kor, nemcsak a tévé, és sokat megtudhat az ember arról, hogy mi foglalkoztatja a mun­katársait. — Éspedig? — Elsősorban a gazdasági helyzet. — No, és a kibontakozási program, valamint a nemré­giben kiadott bérfejlesztés — tette hozzá Körösi József. — A pártalapszervezetben infor­mációfelelősként dolgozom egy társammal, s közvetlenül is tudomást szerezhetek ézál- tal a dolgozókat érdeklő ese­ményekről. Mind Körösi József, mind Ladányi János elmondta, nem előnyöket reméltek a párttag­ságtól, amikor az MSZMP-be beléptek, hiszen jól tudták, ezzel csak a kötelezettségeik bővülnek. De szeretnének ők is kevesebb gonddal élni, nyu- godtabban dolgozni, megpró­bálnak hát tenni valamit ezért immár párttagként. Garamvölgyi Annamária A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA­XIV. ÉV FŐI,Y AM. 193. SZÁM 1937. AUGUSZTUS 18.. KFr»n A honismeret a közművelődés része Értéket teremt és barátokra lel Évtizede is van már annak, amikor körzetünkben — az akkori gödöllői járásban — a közművelődési munkának szerves, vagy talán így is ír­hatom, sarkalatos része volt a honismereti tevékenység. Po- lonyi Péter művelődési fel­ügyelő szinte megszállottként járta a falvakat és biztatta a hozzáértőket, az érdeklődő­ket, szervezte a fiatalokat és az időseket, vegyenek részt ebben a munkában, melyet a korszerű népművelés egyik leghasznosabb, s legszebb te­rületének tartott. Levelezési mozgalom A rendszeres odafigyelés­nek, a sok biztatásnak még is volt az eredménye, hiszen ebben az időszakban — 1975 80. között — rendre készültek el a községek krónikái, szület­tek az egyes települések egész történetét átfogó monográfiák, de ezekben az években készí­tették el rajzolgató, varrogató asszonyok a települések hím- zésvilágának motívumait őrző katalógusokat is. Üttörők vet­ték számba a paraszti épít­kezés emlékeit és sorolhat­nám a munka legkülönbözőbb formáit, egészen a több mint Czemöldökömmel a homlo- kom közepén kétszer is végigfutottam egyik népszerű hetilapunknak a világ fur­csaságai számára fenntartott rovatában a hírt, miszerint: történt Itáliában, hegy egy pi­hent agyú, a tárgyak gonosz­ságát bizonyítandó száz lek­városkenyeret pottyantott a karzatról a palota előcsarno­kának süppedő szőnyegeire. A száz kenyérből hetvenkettő természetéből eredően a meg­kent felével csapódott a drága keleti szőttesekre. Nos, nem a lekvárosdeszka- dobálás ténye volt az, ami el­ámított; akárcsak a cikk író­ja, én is a következményeket latolgattam; úristen, mennyi pénzébe kerül annak a jóem­bernek a tisztittatás? Mert az újságolvasó annyi és olyan hajmeresztő ostobaságokról kap hírt szerte a nagyvilágból, hogy szinte már nem is tud olyasmi történni, ami fölött ne térne napirendre közömbö­sen abban a hitben, hogy ilyesmik nálunk nem fordul­hatnak elő. Pedig a biz’a előfordulnak, csak nem annyira feltűnő, látványos módon, mi sokkal szemérmesebbek vagyunk an­nál, mintsem tökkelütött dol­gainkat reflektorfénybe te­gyük. Ama olasz úriembernek azért van némi igazsága, a tárgyak többsége valóban go­nosz. és nemcsak az ő hazá­jában. nálunk is. De még mi­lyen gonoszak! Az a bizonyos gödöllői kiállítás, ahol nem olvan túl régen iparunk ..re­mekeit” sorakoztatták fel le­hetetlen tárgyak címszó alatt, híven mutatta, mi minden szegül ellenünk megkeseríteni életünket. Csupán az utóbbi időben gyártott „iparcikk-költemé­nyekből” magam is össze tud­nék kapirgálni egy szerénvebb tárlatravalót, s gondolom, szűkebb hazámban sokan se­gítségemre tudnának ebben lenni. Hoznám az egy kiló cu­kor befogadására készlett kristály cukor tartót, amihez ké­pest a szőnyegrondító lekvá­roskenyerek szót sem érde­melnek, ugyanis ebbe az edénybe nem fér eov kiló cu­kor, három evőkanálnyi fö­lösbe marad. Hoznám a eioőtartő szek­rényt, amihez fúrót is venni kellett, mert csavarral rögzí­tendő alkatrészein a lyukak öt centiről kacsingattak egy­másra. S ha nem dobtam volna ki undorral a zsákmad­zaggal masnizott kolbászt a dobozos főzelékből, hoznám azt is, a látleletet is. erősen sajnálkozva, hogy magasan képzett egészségügyi dolgozó sem mindig tudja megkülön­böztetni a mészkinövést a nya kcsigolyától! És hoznék még sok egyebet, amiket csak azért nem soro­lok fel, mert gondolom, min­denki találkozott már velük. S éppen ez benne az elkeserí­tő. Mert azon már fel sem akad az ember, ha valamely szériában egyszer-egyszer se­lejt akad, s azt éppen mi vesz- szük meg. hiszen mi, akik a gépek, íróasztalok mellett szellemi, anyagi instrumentu­mokat formálunk használható valamivé, tudjuk legjobban, milyen hamar hibázhatunk, ha nem figyelünk kellően münkánkra. Csakhogy az imént említett furcsaságok nem a véletlen termékei, azt igazolják, hogy örökösen nem figyelünk, sem­mibe vesszük, netán még meg is alázzuk azt. akinek terme­lünk. Ez bizony már nem té­vedés, hanem súlyos vétek. Lehetetlenségek sorozatgyár­tása. Jókat nevetgélünk még ma is azon az építészeti baklövé­sen, ami a költözködéskor de­rült ki, tudniillik nem volt lépcsőház. ahol meg lehetett volna a lakásokat közelíteni. Híre ment hamar a do­lognak, mert ez már több volt a soknál, csak az ma­radt máig rejtély, ha már le is maradt a rajzról az a fránya lépcső, miként lehet, hogy több tucat kőműves sem vette észre az építkezés ideje alatt, hogy valami hibádzik? No, de hagyjuk a múltat. Miért van az, hogy az aszta­los következetesen mellé fúrja a lyukakat, a fröccsöntőknek a tízezredik cukortartónál sem tűnik fel, hogy mérethibás, és miért akarja készakarva az a konzervgyári munkás (nem nagykőrösi!), hogy készítmé­nyeitől elriadjanak a vevők? ezer felvételt őrző fotóarchí­vum megteremtéséig. Polonyi Péter a helytörté­neti gyűjtemény igazgatója­ként még mindig lelkes apos­tola a honismereti munkának — Az idén is részt vettem a Sárospatakon rendezett or­szágos honismereti akadé­mián, s bár be kell vallanom, hogy körzetünkben vissza­esett az ilyen jellegű tevé­kenység, ott arról győződhet­tem meg, hogy hazánk na­gyobbik részén erősödött ez az életrevaló, hasznos műve­lődési ág, amely felhasználja a néprajzi, turisztikai, föld­rajzi, régészeti — és sorolhat­nám tovább a különböző tu­dományágakat. De mindezek mellett meg­van az a hallatlan előnye is, hogy miközben az ezt a műn­két végző értéket teremt, egy­idejűleg ő maga is társakra, barátokra lel, akikkel közös programokat, együttléteket szervezhet. Így jött létre a kapcsolat a soproni gimna­zisták és a gödöllőiek, vala­mint a hévízgyörkiek között. Megfigyelhető már a gyere­keknél, mennyire vonzódnak a közművelődésnek ehhez a te­rületéhez. Példa erre az álta­lános iskolások levelezési moz­galma az ország határain be­lül és azon túl. Milyen szí­vesen küldik el szülőföldjük képeslapjait,' milyen szívesen írnak vidékük nevezetességei­ről, népszokásairól, az itt élt. vagy született híres emberek­ről! Mekkora öröm, amikor érkezik a hasonló tartalmú válasz az ország vagy a világ másik részéről. Én magam is több családot ismerek, akiket a gyerekek közötti barátkozás juttatott el Erdélybe, sőt született kölcsö­nös látogatás finn és magyar családok között is, ami szin­tén úgy kezdődött, hogy a Galga menti kislány írt a finn kislánynak, s messzi északról megérkezett a válasz, aztán szaporodtak a levélváltások, amit a személyes találkozás követett. Házasság is született — német és magvar fiatalok között —. egyszerű diákleve­lezésből. Izgatott készülés Polonyi Péter a diákok or­szágjáró kirándulásait is a honismereti munka részének tartja. — Érdekes megfigyelni — mondja —, mennyire felkelti a nagyobb tanulók érdeklődé­sét az otthonitól eltérő táj s a táj emberének szokásvilága. De így vagyunk ezzel mi, fel­nőttek is. Izgatottan készü­lünk, s boldogan elmegyünk országot-világot látni, közben szégyenkezve gondolunk arra, hogy illene jobban megismer­ni a magunk kis világát, a szülőföldet, a lakóhelyünket és annak környékét. Most nem vagyok közvet­len ismerője a körzet honis­mereti munkájának, de biztos vagyok benne, aki egyszer be­lekóstolt ebbe a tevékenység­be, az nem tudja abbahagyni. És ez így a jó. A honismere­ti kör vagy szakkör tagjai fog­lalkozzanak országjárással vagy régészettel, gyűjtsenek vagy fényképezzenek, falukró­nikát írjanak vagy képeslapo­kat cserélgessenek más népek fiaival, ha a múlt pusztuló emlékeit gyűjtik, ha a jobb termelési módszert viszik ha­za a honismereti tapasztalat- cseréről. egyaránt lendítőerőt képviselnek helyi közéletünk­ben. És ez nagyon fontos! Cselekvő hazaszeretet A sárospataki találkozó vi­tái, az ott elhangzott gondo­latok és főleg a tapasztalat- csere lehetősége előre vitte, megerősítette a mozgalmat — mondja Polonyi Péter. — Ná­lunk a városban és körze­tünkben nagyon fontos lenne, hogy az elszigetelten dolgozó csoportokat vagy éppen a ma gukra maradt gyűjtőket job ban összefogjuk, esetenként tájékoztassuk, részükre ta­pasztalatcseréket szervezzünk. Nem lenne ez felesleges fá­radozás. mert az igazi honis­meret cselekvő hazaszeretet is egyben. Ezért érdemes a köz művelődésben a honismeret­nek rangos helyet adni. Fercsik Mihály Aikotmányrcap a városban Véglegesedéit a gödöllői al­kotmánynapi műsor az Alsó­parkban. A Hazafias Népfront Gödöllő Városi Bizottsága ál­tal elkészített meghívóban az egész napos programban még nem szerepelt az, hogy dél­előtt 10 órakor a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese szimfonikus zenekara Strauss- műveket ad elő a szabadtéri színpadon. Időközben sikerült pontosan egyeztetni ezt a prog­ramot. A további események közül dióhéjban néhány. 9 órától az MHSZ oemutawja kezdődik, valamint a népművészeti ki­rakodóvásár. Ugyanekkor ve­szi kezdetét a halászléfőzö ver­seny, melyre a helyszínen is lehet jelentkezni még. Dél­után két órától háromiga gö­döllői kutyakiképző iskola bemutatóját láthatjuk. Három órakor a jászsági kamara- együttes lép a színpadra. Az alkotmánvnapi ünnepség 17 órakor kezdődik, melyen beszédet mond dr. Lőkös László, a GATE rektorhelyet­tese. A továbbiakban gyer­mek- és felnőttműsorok kö­vetkeznek. maid végül sza­badtéri mozi előadás. A hónap gödöllői műtárgya Aratási koszorú A gödöllői művelődési köz­pont előterében ebben a hó­napban a bagi Deme Jánosné által 1984-ben készített aratá­si koszorú .tekinthető meg. Országszerte általános szokás volt, hogy az aratás befejez­tével általában a marokszedő koszorút készített, amely kü­lönböző formájú lehetett, így csigaszerű, korona vagy ko­szorú alakú. A kész koszorúval az ara­tók ünneplő ruhában vonul­tak be a gazda vagy a föl­desúr portájára. A gazda meg­köszönte a munkásoknak az aratást és áldomást ittak, gyakran étellel is megvendé­gelték az aratókat. Az arató­koszorú elkészítésének szoká­sát újabban sok termelőszö­vetkezetben felelevenítik és az aratási koszorút az elnöknek adják át. aki ezután megven­dégeli az aratókat. Motorsport után kézilabda Hétévesen már versenyzett Még mindig fülemben csen­genek Bolcsik Mihálynak, a Gödöllői Közlekedésbiztonsági Tanács volt titkárának sza­vai. Számos alkalommal elis­meréssel szólt egy-egy össze­jövetelen a KBT égisze alatt versenyző fiatalokról. Csodá­latosak ezek a gyerekek és amit a kis Surányi produkál, az kimagaslik. Igen, Surányi Zoltán 7 éve­sen már versenyzett, kerék­párját tekerte és nem is akár­hogyan. Közben nagyon meg­tanulta a KRESZ-t és ver­senyről versenyre rászolgált a dicséretre és a jutalomra. Kerékpáros után segédmo­toros, majd motorkerékpáros lett. Az elmúlt tíz év esemé­nyeiről faggattam a minap amikor látogatást tettem ná­luk, a Paál László köz 2. alat­ti négyemeletes ház legfelső szintjén Nagy munkában ta­láltam Zolit, aki most tizen­hét éves és a 202. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet me­zőgazdasági gépszerelő har­madéves tanulója, őszintén restelkedtem, amikor nagy munkában becsengettem és inkább elköszöntem volna. neki, mondotta az maradjak csak, mert pihenő nekik is jót A nap programja Gödöllő, művelődési ház: Tornay Endre András szobrász kiállítása, megte­kinthető 15—19 óráig. Számítástechnikai tábor ál­talános iskolás diákok szá­mára. Helytörténeti gyűjtemény: Természeti környezetünk, kiállítás Gödöllő és környé­ke növény- és állatvilágáról, az erdő- és vadgazdálkodás történetéről. Iparművészet a gödöllői művésztelepen, kiál­lítás, megtekinthető 10—18 óráig. Aszód, múzeum: A Galga mente, állandó kiállítás, megtekinthető 10— 18 óráig. Mozi Gödöllői Petőfi filmszínház: Mackenna aranya. Színes amerikai western. 6 és 8 óra­kor. Kisbagi autós kertmozi: King-kong. Színes amerikai film. 9 órakor. Oda se édesapa, egy kis tesz. Beszélgetés közben a vit­rinre tekintettem, amelyben ott sorakoztak Zoli tíz év alatt jussolt dijai, kupáktól ólomkristály vázáig, sok pla­kett, jelvény és egyéb. Há­rom versenyágban kerékpár, segédmotor és 50 köbcentis motorkerékpár jelentette a versenyekhez az eszközöket. Valamennyi műfajban egyéni és csapatversenyben sikerrel szerepelt. Többek között a nyíregyházi és miskolci ke­rékpárverseny résztvevője volt. Az idén először Debrecen­ben, majd Lengyelország fő­városában, Varsóban szállt motorja nyergébe. A varsói szereplésnek érdekessége volt, hogy az angolok még az edzést is filmezték. 13 ország­ból. keleti és nyugati álla­mokból érkeztek a verseny­zők. Eddig a KBT gépeivel és annak égisze alatt minden tá­mogatást megkapva verseny­zett. Ebből a korosztályból kiöregedett, most már saját magának kellene gépről és nevezésről gondoskodnia. Túl­ságosan költséges egy ilyen fiatalnak az ilyesmi. Egy ver­senymotor 130 000 forintba kerül és még ehhez plusz- költségek is jönnének. A ver­senyzőévek mégsem tűnnek el nyomtalanul, rövid idő múlva kézhez kapja a jogosít­ványt és c? is valami. Másik kedvenc sportja a kézilabda, ezt is űzte ez idáig is a GSC színeiben. A megyei válogatott keret tagja. Szülei eddig a motorosversenyekre, a jövőben a kézilabdapályák­ra kísérik majd. Cs. J. ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap) /» Akkora kérdések ezek egyenként is, hogy Közgazdá­szok, szociológusok, politológu­sok törik régóta rajta a fejü­ket, de eddig csak a miértre sikerült megfelelniük, a ho­gyan tovabO-oi meg csak ka- pisgálják. Vagy tudják? Haj­lok afelé, hogy jobban, mint hinnénk, csak hát a szavakba formált gondolatokból olykor iszonyú vajúdás után lesz va­lóság. Mert nálunk nem csak az a baj, hogy imitt-amott, sok helyütt, alacsony színvo­nalon termelünk, hiszen abból nem feltétlen következik gyen­gébb minőség, de ha mégis, az elfuserált. hasznavehetetlen tákólmanyök az első fagytól felhólyagosodó útburkolatok, és a többi, akkor sem lehet­nek soha egy színvonal ter­mészetes jellemzői. A probléma sokkal bonyo­lultabb, az ember lélekben szakadt el attól, amit csinál, elgyengültek az impulzusok, amik következetesen éreztet­ték vele, hogy ő és munkája egymást feltételezik. S ez a kötelék meglazult felfelé is, nemcsak a munkapadoknál. Az érdekeltség a munkadara­bot, a munkát megbecsülendő, már direkte is nehezen szítha­tó. Ám tudjuk, csak félmeg­oldás lenne, va^y még annyi se, ha mondjuk a heccelődő gyári munkást ejnye-ejnyével, fegyelmivel, pénzbüntetéssel akarnánk megnevelni, tisztelve amit csinál, a piacot, a vevőt, ahonnan, és aki által ő is él öt is az tette labilissá, ha úgy tetszik felelőtlenné, hogy nagyon gyenge szálakkal kö­tődik munkahelyéhez. Tudja, bármit tesz, fizetése nem lesz kevesebb — hacsak rajta nem kapják valami kollektív szé- gyellnivalón —, de sokkal több akkor sem, ha a másik oldal­ra lóg ki a sorból így gondol­ja ezt ma még rajta kívül megannyi szakma képviselője mert a közömbösségérlelő kö- zépúton fut kényszerpályájuk, ahol sem kárvallottak, sem nyerők nem lehetnek. /gonoszkodó tárgyaink te- hát nem önmagukért vannak, régen ezt a tanulsá­got sugallják. Miklay Jenő Az ember és a munkája

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom