Pest Megyei Hírlap, 1987. július (31. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-20 / 169. szám

1981. JÜLIUS 20., HÉTFŐ ■Tv-figyelöm „Hogy mind véghez vivék eő munkáját...” Gondolatok születésnap előtt Elkényeztette a televízió mindazokat, akik az este is tikkasztó kánikulában sem riadnak vissza a magvas tar­talmú, a nézőtől elejétől végig feszes koncentrálást kívánó műsoroktól (de hát muszáj-e nyáron csak limonádéra vagy kizárólag nevettető progra­mokra vágyakozni?!). A csütörtöki Hírháttér pa­rádés szereposztásban — két akadémikus és egy nagyválla­lati igazgató — vette sorra az értelmiség mai problémáit, s szólt ezzel összefüggésben ön­kritikusan a képzettségünkben mutatkozó gondjainkról. Nagy érdeme volt a műsornak, hogy a legkeserűbb adatokat, a leg- dühítőbb, legérthetetlenebb konfliktusokat is higgadtan emlegette-elemezte. Csak ez a megközelítési mód vezethet eredményre mind a magát je­lenleg nem ok nélkül hátrá­nyos helyzetben érző értelmi­ség méltóbb megbecsülésében, mind pedig abban, hogy az iskolázottság (mégpedig a tar­talmas iskolázottság) tekinte­tében megközelítsük a világ élenjáró nemzeteit. Két különleges protréfilmet is kínált a program. A pénte­kinek Kun Zsigmond, egy el­bűvölően ízes szavú, pátriár­kái korú (1893-ban született!) fiatal ember volt a hőse. Pél­daadó frissességgel, maisággal — ráadásul: tiszteletre méltó öniróniával — beszélt a már az első világháborútól kezdve meglehetősen tudatos életútjá- ról. Engem használt a közös­ség — mondta büszkén, és mi hozzátehetjük, hogy ő sokat használt a közösségnek. A több mint egyórás portréfilm­nek legföljebb annyi hibája volt, hogy a riporter néha túl­ságosan kimódolt kérdéseket tett föl, s hogy adós maradt néhány fontos. Kun Zsgmond közelmúltjára vonatkozó in­formációval. Hiányérzetet keltett a szom­bati Szabó Zoltán-portré is. Igaz, ebben nem a kérdező volt a ludas. Megtette becsü­lettel, amit az illendőség sza­bályainak betartásával megte­hetett. Többször is megpróbált választ kapni arra, hogy a harmincas években virágba szökött falukutató irodalom egyik leghíresebb szerzője, a Cifra nyomorúságot és A tar­ái helyzetet író Szabó miért hallgatott szinte teljesen azóta, hogy immár négy évtizede külföldre költözött. Az inter­júalany — hangjában renge­teg bizonytalansággal — for­mailag minden kérdésre felelt. De egyik válasza sem volt igazán meggyőző — talán azért, mert szégyellte kimon­dani a szavai mögül mindun­NYÁR VAN, vakáció, az üdülés ideje. Ilyenkor az em­ber ki akar kapcsolódni vagy könnyedebb dolgokat olvasni. A Kossuth Könyvkiadónál most jelent meg egy kötet Nagy tüzek címmel, s az 1920-as évek szovjet-orosz el­beszéléseit tartalmazza. Rö­vid, tartalmas, de könnyen olvasható novellák, elbeszé­lések, ugyanakkor a társa­dalmat bemutató írások. Hu­szonkilenc elbeszélés sorako­zik a könyvben, ismert vi­lágirodalmi nagyságok, mint Mihail Solohov, Alekszej Tolsztoj, Borisz Paszternák és Iszaak Babel, ismeretlen tehetségek, akik annak ide­jén vágy* elhallgattak vagy elhallgattatták őket. A kötet­nek van még egy érdekessé­ge: az elbeszélések Magyaror­szágon először jelennek meg. Közös jellemzőjük, hogy va­lamennyiük szerzője az 1920- as évek — nálunk igazán csak negyedszázada felfede­zett — szovjet-orosz irodal­mának képviselője. Természetes, hogy az írók nem egyenrangúak, hiszen a Nobel-díjas Solohov, vagy a nálunk népszerű Bulgakov, Babel és mások nevei mellett olyanokat is találunk, akik­ről eddig mit sem hallottunk. Ezeket a tehetséges, friss hangú írókat a forradalom tálán előkandikáló keserű vá­laszt: új hazájában nem talál­ta meg szilárd írói talaját. Három tévéfilmmel is szol_ gált a péntek és a szombat. A fÖldetérés pillanata című dokumentumfilmet rendező Vermes Péter a repülőgép­parancsnokok nyugdíjba vo­nulásának pillanatából bontot­ta ki a hivatásból végzett munka himnuszát, mutatta be azt, hogy bármennyire fájdal­mas is végérvényesen ,beszáll­ni”, azért még lehet őszintén szeretni a következő nemze­déket, a nyugdíjba menők he­lyére lépő fiatalokat. Egészen remek volt az ugyancsak a Fiatal ,művészek stúdiója keretében bemutatott Sziv-vasnyíl. A rendező, ifj. Nádasy László pomp-' ' állí­totta a mondandó sz ílatá- ba a legsajátosabb tévés esz­köztárat: jó néhány jelenetben érződött úgy, hogy csak ezen a módon — a főszereplő, a ki­tűnő Varga Kata hangjának vagy arcának, alakjának meg­többszörözésével — fejezhető ki teljességében József Attila sorsának bonyolultsága, élete végén nemegyszer kuszasága. A szombat este legrangosabb darabja az Aranyidő volt, Krúdy Gyula regényének tele­víziós változata. Aki szereti, ismeri az írót, aligha csaló­dott. Akitől azonban idegen ez a furcsán vibráló, a valósá­got és az álmokat szétválaszt- hatatlanul keverő fantáziavi­lág, az legföljebb a film né­hány szép színészi pillanatát (főképpen Szirtes Adóm és a Kútvölgyi Erzsébet hangján megszólaló Elena Szeropova jeleneteit) őrizheti meg szíve­sen az emlékezetében. Latinovits Zoltán emlékére állandó kiállítás nyílt szomba­ton Balatonszemesen. A tizen­egy esztendeje, 45 éves korá­ban elhunyt színművész életé­vel és tragikus halálával is kö­tődött a Balaton-parti üdülő­helyhez. Tavaly már — a mos­tani kiállítás előzményeként — a Szindbád című film fotó­anyaga időszaki bemutatójá­nak adtak otthont itt. A Somogy megyei múzeu­mok és a Magyar Színházi In­tézet által rendezett emlékki­állítás a volt tanácsépületben kapott helyet. Három össze­függő teremben láthatók Lati­novits Zoltán életének legjel­lemzőbb képei és személyes tárgyai. A hozzátartozók jó­utáni évek társadalmi mobi­litása dobta felszínre, néhány ígéretes kísérlet után azonban eltűntek az írott szó világá­ból a már említett okok miatt. Az akkori világ azon­ban úgy teljes, ha őket is ol­vassuk, olvashatjuk. Csodála­tos és érdekes világ volt az, egy átalakuló, forrongó, újat akaró és építő világ nagyon ellentmondásos közegével és a szocializmus ígéretével. A felfedezés örömével álla­píthatjuk meg: hát ilyen volt az az élet, ilyen ellentmon­dásos, bonyolult. S mivel a kötet a nagy októberi szocia­lista forradalom közelgő. 70. évfordulója alkalmából jelent meg, a szerkesztő igyekezett a soknemzetiségű és föld­rajzilag, a hagyományokat tekintve roppant változatos ország minél több szegletéből, rétedéből felvillantani egy- egy mozzanatot a forradalom és a polgárháború idejéből. Az elbeszélések világában felbukkannak az isten háta mögötti orosz falu parasztjai, mint Nyikolaj Nyikityin Obo­Egyetem, főiskola Felvételi vizsgák Befejeződtek a felvételi vizsgák, az egyetemek és főis­kolák a napokban értesítik a jelölteket a felvételi bizottság döntéséről. A fellebbezéseket, illetve a továbbtanulással kap­csolatos esetleges kérelmeket a döntésről szóló határozat kézhezvételét követő nyolc napon belül, de legkésőbb jú­lius 31-ig kell eljuttatni a fel­sőoktatási intézményekhez. Azok az elutasított pályázók, akik magas pontszámot értek el, ugyancsak július 31-ig ad­hatják be átirányítási kérel­müket azon intézményekbe, ahol a felvételi feltételek és tárgyak a vizsgájukkal meg- egyezőek voltak. A döntésről a jelöltek augusztus 17-e után kapnak értesítést. A Művelődési Minisztérium­ban elmondták: a felvételi vizsgák jól szervezetten és zök­kenőmentesen zajlottak le. Mint ismeretes, a felvételi el­járás nyitottságának növelése érdekében az idén új vonás­ként minden felvételiző meg­tekinthette kijavított dolgoza­tát, amellyel kapcsolatban észrevételt tehetett. Ugyanak­kor közszemlére tették az írás­beli vizsgaeredmények listá­ját, a szóbeli vizsgák után a jelöltekkel közölték az elért pontszámot, s a döntést köve­tően mindenhol kifüggesztették a felvettek névsorát. Újdonság volt, hogy naponként sorsolás­sal jelölték ki a felvételi vizs­gabizottságokat, és a sorsolá­son a felvételre jelentkezettek is jelen lehettek. Az országos felsőoktatási felvételi iroda összesítette a vizsgák eredményeit, a felső- oktatás ezzel kapcsolatos szám­adatait. Az idén mintegy 44 ez­ren jelentkeztek az egyetemek és főiskolák nappali tagoza­taira, amelyeken ezúttal 17 100 elsőéves hallgató kezdheti meg ősztől tanulmányait. voltából rendkívül gazdag gyermekkori fotóanyag állt a rendezők rendelkezésére. Ezek a képek is láthatók a szere­peivel, önmagával és gyakran a környezetével is vívódó mű­vész emlékezetes színpadi ala­kításait, filmszerepeit, pó­diumműsorait megörökítő do­kumentumok mellett. A kiállí­tás teljes szöveganyaga is La­tinovits Zoltántól származik, s ebben időről időre felbukkan a gyermekkor. A feljegyzézei- ből, személyes levelezéséből, nyilvánosan publikált írásaiból vett idézetek, az eredeti kéz­iratok elkalauzolják a nézőt a sokak által felületesen ismert életút kulisszák mögötti régiói­ba. jani elbeszélések című novel­lájában. Miért borít be a szeptember mindent — akár a bánat — sárga és vörös le­velekkel? Sok pocsolya és kátyú Vjan a világon, de min­den pocsolyában és minden kátyúban megcsillan a nap — írja a szerző, és ragyogó ké­pet fest a vidéki életről. Vlagyimir Ligyin A föld cí­mű elbeszélésében a Káma folyó melléki emberekről raj­zol hiteles és igaz képet, miközben megeleveníti a ter­mészetet. A Káma tűzben ég — írja —, mintha csak egy pillanatra föllángolna, aztán orgonahűvösébe borulna, amint vizébe merül a hold menyegzői — vagy talán te­metési — viaszgyertyája. Ra­gyogó hasonlat, érdekes tör­ténet. A kötet írásaiban megele­venednek a szibériai kisvá­rosok megnyomorodott kis­polgárai, kikötői munkások és sámánhivő nemzetiségek, kiugrott napok és szovjet bü­rokraták csakúgy, mint a nepmanok és sorsukat vesz­„Az nagy Boldogasszony ká­polnáját / Ráczok meg építik mind sajátyát, / Tud kilencz- ven négy esztendő számát, / Hogy mind véghez vivék eő munkáját...” Imigyen fogal­mazott 1581-ben Skaricza Má­té. a ráckevei görögkeleti szerb templom történetének írója. Nem nehéz kiszámolnunk, hogy mennyi idő telt el azóta, hogy a műemlék ötszázadik esztendejébe „lépett”. Közeleg a születésnapja, melyre ünnep­ségsorozattal készülnek — nem csak a helybeliek. Leromlott állapotban Ám az arrajáró másfajta ké­szülődés jeleit is lathatja. A kertben hatalmas gerendák fekszenek, akad közöttük nyolc-tíz méter hosszú is. (Nem lehetett könnyű besze­rezni ezeket, hiszen ilyen mé­retűek alig kaphatók a Tüzép- telppeken.) Növekszik az áll­ványzat a templom oldalánál, így elérhetik a tetőfedő cse­repeket. Amikor ott jártunk, az Országos Műemléki Fel­ügyelőség emberei nem tar­tózkodtak ugyan a helyszínen — éppen Pestre kellett men­niük —, de a nyomaik, a lát­ható jelek biztatóak. Mennyivel jobb érzés így ezdeni a műemléknézést! Mert hiszen amit azután tapasztal az ember — eléggé lehangoló. Félreértés ne essék: nem az aligha felbecsülhető épület­ről, faliképéiről és bútorzatá­ról beszélek! Hanem azoknak állapotáról. Az 1481 és ’87 között létre­hozott késő gótikus templom­hoz a XVI. század elején két oldalkápolnát csatoltak. A to­ronyra pedig két — copf stí­lusú — emeletet húztak, ame­tett fehér katonatisztek, me­sélő kedvű vöröskatonák és egzaltált ifjú művész értelmi­ségiek is. Sokféle és sokfajta ember, különös sorsok és világok, amelyek az akkori orosz valóságot jellemezték. Mond-e a mai ember szá­mára bármelyik írás is vala­mit? Nagyon sokat. Megis­merjük, hogy miként fogant a szocializmus, hogyan visel­kedtek az emberek váratlan helyzetekben, s miként for­málódott jellemük, embersé­gük, hogyan viselték el a megpróbáltatásokat, a világ sorsát. Huszonkilenc történet, megannyi szórakoztató és pillanatnyi helyzetkép, igazi sztorik, irodalmi ragyogások, hiszen mindegyik íráson át­süt az írói szándék, a tehet­ség, a világ bemutatásának, formálásának az igénye. Olyan írások, amelyek szóra­koztatnak és elgondolkodtat­nak is egyszerre. Vegyük csak Iszaak Babel Nagy tüzek — egyben a kötet címe — című írását, amely NEP-paródiá- nak indult, de krimivé ala­lyet vörösréz fedésű, törtvona­lú sisakkal zártak. A műem­lékegyüttest utoljára két és fél évtizeddel ezelőtt tatarozták. S mert az eltelt idő alatt csak kisebb javításokat végeztek, aligha lehet kétséges, bárki előtt, hogy most ismét alapos munkára lenne szükség. Hog miért? Válaszoljuk meg alaposan a kérdést. Az épüle­teken kívülről vakolat már alig látható. (A templom körüli járda is töredezett.) A torony fából készült szerkezete meg­gyengült. Sisakjának vörösréz borítását szél cibálja-lengeti, s bizony a madarak sem csupán pihenés végett látogatják e részt. Hiányosak a kőkeresz­tek, mint ahogy a kettős hód­farkú cserépfedés is az. Ä fe­délszék faanyaga között is akad cserélni-, kiváltanivaló. Virágzik a salétrom Lépjünk be a hűs helyisé­gekbe. Ha már szemünk hoz­zászokott a félhomályhoz — s már túljutottunk a csodálaton —, akkor látunk is. Bár falku­tatást még nem végeztek a mű­emlékesek. de a későbbiek­ben feltétlenül szükség lesz erre is, hiszen imitt-amott ki­virágzott a salétrom. Vajon nem lehetne-e a korszerű, in­jektáló eljárással megvédeni az épületet? Vagy talán ezál­tal károsodnának a freskók? De talán másként is lehetne csökkenteni a falak nedvessé­gét: például a templom körü­li terepszint süllyesztésével, a felszíni vizek — eső — elve­zetésével, sókivirágzást aka­dályozó vakolattal. Lehet persze, hogy nyitott kapukat döngetek, hiszen az OMF hozzálátott a legszüksé­gesebb állagvédelmi munká­kuló mű, amelyből az olvasó megtudhatja, hogy Zlatogorszk városkába egy Strouck nevű fura külföldi érkezett, aki előnyös szerződéseket akar kötni a Szovjetunióval. Elő­ször egy titokzatos házat épít a városban, amelynek számos pontján tűz pusztít. Berloga újságíró kideríti, hogy húsz éve pontosan ilyen tűzvész puszított a városban, ám ek­kor leég a bíróság épülete is, ahol a régi bűnügyi aktákat őrzik. Berlogát fogva tartják egy pszichiátriai klinikán, s amikor végre kiszabadul, el­megy, hogy megkérje a vá­rosba érkezett Kukoverov mérnököt: segítsen a gyújto­gatok leleplezésében. Ezen a ponton veti fel Babel az el­beszélés fonalát. MINT AHOGYAN a többi írás is hasonlóan remekmű, szerencsés kézzel válogatott a szerkesztő. A fordítók — mindegyik művet más-más személy ültette át magyarra — is remek munkát végez­tek, mert hűen visszaadták az írói szándékot, s az orosz nyelv szépségét, líraiságát. A kötetben megtalálható mind a huszonkilenc író rövid életrajza és munkásságának összefoglalása. A tetszetős ki­vitelű borítón K. Sz. Petrov- Vodkin: Vörös lovas című festménye látható. Gáli Sándor hoz; a tetőszerkezet javításá­hoz, a fedélszékhéjazat (cse­rép, pala) cseréjéhez, és új csa­torna felszereléséhez. Igaz ugyan, hogy csak szakaszosan tudnak haladni, szinte kínlód­va, mert a belső tér védelmé­ben nem szedhetik le egyszer­re az egész tetőszerkezetet. Lenyűgöznek a faragott-fes- tett-aranyozott fából készült bútorok és berendezési tár­gyak, amelyeket a XVIII. szá­zad második feléből származ­tatnak. Legkorábbi az ikonosz- táz és a Mária-trónus: 1768- ból való, valószínűleg ekkor készült a püspöki szék is. Az énekespadokon és a falakhoz támaszkodó üléssoron már 1770—80-ban is helyet foglal­hattak a hívők. Félő, hogy a nedvesség miatt a gomba meg­támadja ezeket a több száz éves emlékeket. Vajon való­ban költséges, nehezen meg­oldható lenne megelőzni ezt? Tudom, mindezt megoldani —■. éppen elegendő feladat. De azért talán nem kár szót ej­teni a templom környezetéről sém. Kertjében három egyház­tulajdonú lakóépület áll, me­lyek közül kettő — barokk, il­letve eklektikus — úgy beszé­lik az itteniek: középkori rész­leteket rejt magában. A har­madik műemléki szempontból értéktelen, s talán zavaró is. Egyháztörténeti kiállítás Mint ahogy igencsak bántó a 70-es évek közepén, a templom tőszomszédságában felépített egyemeletes láncházsor. (Vajon hol a határ, hogy ez ide ke­rülhetett?) Ez ugyan szép, de ennyire közel — semmiképp sem szerencsés. Talán ha egy zöld sávot ültetnének a kettő közé, még a lakók is örülné­nek. Egyébként a templom na­gyon is illik környezetébe, a múlt századi fésűs beépítésű, tornácos, csonka kontyos, ek­lektikus homlokzatú épületek közé. S a falusias összképet még a sátortetős családi há­zak, a teleprendszerű kéteme­letes, lapos tetős lakóépületek sem zavarják. Vajon nem len­ne-e jobb, ha ezt továbbra is megőriznék? Ha az ember fantáziája ne­kilódul, tán még görög kato­likus egyháztörténeti kiállí­tást is el tud képzelni a plé­bánia épületében, s állandó nyitva tartást a turisták szá­mára — még a templomban is. Hiszen ezzel még bevétel­hez is juthatnának, amelyet a műemlékek megóvására lehet­ne fordítani, vagy netán a to­vábbi kutatásokra. Természetesen az itt leírtak nem befolyásolják az ünnep­ség megtartását — legfeljebb annak hangulatát. Bár nem szégyen helyreállítás közben bemutatni egy műemléket. Sajnos, azonban ez esetben csupán némi állagmegóvásról van szó, amelyet az OMF sa­ját másfél millió forintjából végez el. Vennes Aranka Cím fölötti képünkön: Elkerülhe­tetlenné vált a cserepek átrakása. Az Országos Műemléki Felügyelő­ség szakemberei rövidesen meg­kezdik a munkálatokat. (Vimola Károly felvétele) Válogatott szovjet-orosz elbeszélések írások a húszas évek világáról Daniss Győző Latinovits-kiállítás Képek, dokumentumok

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom