Pest Megyei Hírlap, 1987. július (31. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-09 / 160. szám
1987. JULIUS 9., CSÜTÖRTÖK l»«.T a ' MKtifEl) 5 Az érdektelenség oka ismeretlen Mire futja a lelkesedésből? A szülők nem tudják, mi a kuckótábor Óvodás korú fia úgy nézett rá, ahogy az oktondi módon kíváncsiskodó felnőtteket mérik végig a gyerekek, Mit is válaszolhatott volna a nebuló arra a kérdésre, hogy miért érzi jól magát sokadmagával az erdő közepén egy mesebeli faházban? Kicsit gondolkodott, aztán megbocsátó nagylelkűséggel kivágta: — Azért, mert ott foglalkoznak velünk! A történet idősebb szereplőjének, Lür Istvánnak, a ceglédi Kossuth Lajos Művelődési Központ és 'Tornacsarnok igazgatójának Trabantjával járjuk a putrisarki erdőt; a kuckótábor lakói már várnak bennünket. Az erdei tisztás faházának teraszán két tucat kisdiák szabja a színes papírokat — pedagógusok segítő tanácsait követve. — Érted jöttünk, viszünk haza! — szorítom meg a legkisebb srác kezét, aki nem sejti, hogy tudom: a művelődési intézmény vezetőjének a kisfiához van szeren és ém. — Nem megyek — jelenti ki ellentmondást nem tűrő határozottsággal. — Miért nem jössz? Kapsz egy hatalmas fagylaltot és megyünk a strandra! — próbálkozom a csábítással. — Nem megyek — ismétli a srác félelemmel vegyes elszántsággal. A további ugratás illetlenség lenne. Az apa beleegyezően bólint és közli a fiával, hogy rendben van, addig marad a táborban, amíg jólesik. Egyszerű és nagyszerű Amint összeillesztem magamban az útközben hallott információkat és az erdő hűvösében elém táruló látványt, kiderül, hogy egy nagyszerű és egyszerű ötletet valósítottak meg a ceglédi népművelők és pedagógusok: a kéthetes gyermekfoglalkoztatás önköltséges. A legszükségesebbet, a faházat az Egyesült Villamosgyár biztosította. A diákokat háromszázötven forintért autóbusz viszi-hozza reggel és este. A napi háromszori étkezés is benne foglaltatik az összegben, csakúgy, mint a szövéshez, fonáshoz,' sárkányépítéshez, nemezeléshez, rajzoláshoz, számháborúzáshoz és még ki tudja, mihez szükséges anyagok és eszközök. A kedvezményezés újabb bizonyítéka annak. mire képesek a leleményes és — a szó jobbik értelmében — kavcsolatokkal rendelkező szakemberek. Sétálunk száz métert, hogy mfegnézhessem a szabadtéri színpadot is. Útközben töröm a fejemet, hogy miért nem számolhatunk be több ilyen labor létesítéséről? Hiszen erdő vagy vízpart, faház vagy más, hasonló célokra igénybe vehető épület mindenütt akad. Felié- telezem, hogy a szülők is örülnének, hiszen heti háromszázötven forintból aligha úsz- szák meg gyermekeik nyaral- tatását. (Az elmúlt évben írtunk egy diáküdültetésről, amely kétezer forintot taksált.) A tanuló feltétlenül jól jár, hiszen hasznos ismereteket szerez, miközben biztonságban van. Nem őgyeleg az utcán, míg szülei dolgoznak. A színpadnál gyerekek énekelnek. Kísérőm, mintha kitalálta volna, hogy mi jár a fejemben, megszólal: — Kár, hogy ilyen kevesen vannak... Szoba helyett Bizony, alig két tucat kisdiákot látok a táborban. Annak ellenére vannak ennyien, hogy a szervezők ezer szórólapot küldtek az általános iskoláknak, emellett a lépcsőházakba is kiragasztgatták az ismertetők egy részét. Amint visszaérünk a- faházhoz, három gyereket is megszólítok. Kérem őket, mondják el, mi Lehet az érdektelenség oka. — Azt hiszem, elkényelme- sedtek az iskolatársaim. Jobban szeretnek otthon, a szobájukban játszani! Ez lehet az oka, hogy csak én vagyok itt egyedül a mi utcánkból... — így Sári Jutka. — Az is lehet, hogy félnek a kullancsoktól! Pedig minden áldott nap átnéznek bennünket a tanárok, mielőtt haza-, megyünk — szól közbe lrhá- zy Robi. — Szerintem a srácok azt hiszik, hogy unatkozunk itt. Pedig ha tudnák, hogy mi mindennel foglalkozunk...! — bizonygatja Engedi Szabolcs. A három diák azt is elmondta, hogy sok szülő azért nem engedte gyermekét a kuckótáborba, mert azt hitték, hogy csemetéiknek ott kell aludniuk a faházbanl Vajon miért féltik a tanulókat a bentlakásos táborozástól? És ha féltik: miért nem olvassák el figyelmesebben az érthető magyarsággal megfogalmazott ismertetőt? Hiszen leírták, hogy autóbusszal hozzák haza őket mindennap. Mindez azért lényeges, mert a népművelők és pedagógusok kapacitásából többre futná, mint erre az egyetlen, kéthetes foglalkoztatásra. Azt hitték, hogy több turnusra való gyerek jelentkezik maid. .Annyit panaszkodunk a satnya, fejletlen gyerekekről, a méregdrága nyaraltatásokról, hogy egyszerűen érthetetlen, miért nem élnek a szülők ezzel a gazdaságos és fölöttébb hasznos lehetőséggel? Ami a résztvevők véleményét illeti, Enyedi Szabolcs sajnálja, hogy lassan vége lesz a táborozásnak és hogy nincs több turnus. — Ha a Balaton és a putrisarki erdő közül kellene választanom, mindenképpen az utóbbi mellett döntenék! Visszamegyünk a városba. Egyenesen a sportcsarnokba hajtunk, hogy lássam, milyen sikerrel kecsegtetnek a különböző sportágakra épülő , foglalkoztatások? Jezerniczky Attila szervezési csoportvezető megerősíti az eddig tapasztaltakat: — Ha ingyen vállalnánk a gyerekeket, akkor sem lennének többen. Nem hiszem, hogy érdekli a szülőket, mit is kapnak fiaik, lányaik háromszáz- ötven forintért, amiből kétszáz az élelem ára, amit ugye otthon sem spórolhatnak meg... Hiába papolunk a rendszeres testedzésről! A sportcsarnokba járó negyven gyerekkel nem találkoztam, mert éppen uszodába vitték őket a rekkenő hőség elől. Egyébként labdarúgással, kézilabdával, asztalitenisszel, tollaslabdával, atlétikával foglalkoznak. A szervező elmondta, hogy ötezer szórólapot osztottak szét a városban. Faház jövőre — Mi is sokkal több diákot tudnánk vállalni, de úgy látszik, nincs ránk szükség ... — szögezte le keserű mosollyal. Mindezek ellenére a ceglédi népművelők és pedagógusok nem adják föl a reményt. Máris új, figyelemre méltó tervet forgatnak a fejükben: — Háromszázezer forintot nyertünk a pályázaton, amelyből faházat vásárolunk. Jövőre éjszakai szálláshelyünk is lesz! Szeretnénk építeni egy kisebb uszodát! Reméljük, a város vállalatai, szövetkezetei összefognak velünk annak érdekében, hogy dolgozóik gyermekei kellemesen és hasznosan tölthessék nyári szünidejüket az elkövetkező években; ha egy-egy cég felváltva biztosítaná az autóbuszt és segítenék az élelmezés gondjainak megoldását, a diákok szinte ingyen nyaralhatnának! Szilas Zoltán Kódexrestaurálás Új eljárás A középkori kódexek restaurálására új eljárást fejlesztettek ki az Országos Széchényi Könyvtár szakemberei együttműködve a bőr-, műbőr- és cipőipari kutatóintézet munkatársaival. Ezzel a módszerrel kezdték meg annak a 35 felbecsülhetetlen értékű kódexnek, köztük több corvinának, a restaurálását, amelyet az Eötvös Lóránd Tudományegyetem könyvtárában és a Széchényi Könyvtárban őriznek. A pergamenre, illetve papírra írt latin és olasz nyelvű könyveket 1541-ben, Buda elfoglalásakor Törökországba szállították, s onnét 1877-ben küldték vissza hazánkba. Azóta a könyveket páncélszekrényekben őrizték, s rendkívül rossz állapotbah kerültek a r-staurátorokhoz. A pergamenlapok penészesek, sok helyütt kirágták a rovarok, egyes lapok sarkai hiányoznak. A szén- monoxidos városi levegő is ártott a kódexeknek, ezért szükségessé vált azok konzerválása. A szakembereknek elsősorban azt kellett megoldaniuk, hogy a szúrágta lyukakat és a leszakadt laprészeket úgy pótolják, hogy azok belesimuljanak az eredeti pergamenlapba. A restaurátorok öntéshez hasonló módszert dolgoztak k\ s az ehhez szükséges különleges elegy összeállításához a bőripari kutató szakemberek készítettek pergamenlapokat, amelyeket a restaurátorok finom porrá csiszoltak. A pergamenport különböző fertőtlenítő és ragasztóanyagokkal keverték össze. Az így összeállított masszával öntik ki az átvilágított vákuumasztalra helyezett, előzőén benedvesített, pergamenlapok hiányzó részeit. Ezt követően szárítják a lapokat, majd présekkel kisimítják. Az évszázadok során a betűk egy része elhalványult, ezért szükségessé vált azok rögzítése is. A könyvrestaurátorok — ellentétben a festmények helyreállításával — nem írják újra a betűket, hanem a jelenlegi állapot konzerválására törekednek. A kézírás és az alatta elvékonyodott pergamen megerősítéséhez marhavakbelet használnak. A belet különböző módszerekkel hártyavékonnyá preparálják, s az átlátszó, rendkívül erős anyagot ráragasztják az elhalványult betűkre. így azok újabb évszázadokig megőrzik jelenlegi állapotukat. A 35 kódexnek csak a lapjait tudják a szakemberek restaurálni, mert az eredeti bőrborításnak még Törökországban nyoma veszett. A könyvek egy részét már helyreállították, s a tervek szerint öt év múlva készülnek el a nagyszabású munkával. ffiTv-FIGYELŐa Öcsi. Ha nem is egy szfinx nyugalmával, de minden különösebb izgalom nélkül nézett a reá sze'geződő televíziós kamerába Puskás Ferenc, az egykori aranycsapatnak, valamint a Honvéd labdarúgó- csapatának mindközönségesen csak Öcsi névre hallgató világhíres kapitánya, amikor a Szép volt, fiúk ... című dokumentumfilm róla szóló részét forgatták. -Nem izgult, nem handabandázott, de illedelmesen visszafogottnak sem játszotta el magát, hanem éppen olyan természetesen csevegett, mint ahogyan egy soksok csínyen — és még mi minden máson! — átesett focisztárnak anekdotázni, emléket emlékre halmozni, no és egykét kényesebb kérdésre válaszolni kell. Űg' látszik, Koltay Gábor, aki ezt a vállalkozást elkezdte — és a-i'ely portréműsor most vasárnap délután, sajnos ismét a legforróbb strandidőben, Sándor Csikarral folytatódik —, megkedveltette magát öcsivel, mert néhány valóban bizalmas kérdésére is felelt neki. Hogy például miért nem esett bántódása kint- maradásáért, holott ő köztudomásúan hivatásos állományban honvéd egyenruhát viselt. Nos, hallhattuk, 1960-ban azért mentesült a retorziók alól, mert az a hadsereg, amelyet ő szolgált, korábban megszűnt, az újat pedig ő meg nem bántotta, azzal szembe nem került. A többi között ez volt az egyik titok, amelyről a legnagyobb nyilvánosság előtt is fellebbent a fátyol... A kérdezz-felelek középpontjában persze a foci állt, annak is a régebbi, száraz szemmel visszasírt változata. Az a szép játék tehát, amely elsősorban a labdával való bánni tudáson alapult, s nem azokon a harminc-, negyvenméteres gyorsvágtákon, amelyek ezt a jelenlegi taktikázást jellemzik. Ebből a Szép volt, fiúk .. .- ból azonban az egykori híradófelvételek, a bombagólok közelképei rendre kimaradtak. És furcsa mód ezúttal nem hiányzott a képes-hangos Illusztráció! Nem, mert ez a köpcös, immár a hatvanadik életéve felé kocogó nagykamasz olyan nosztalgikus szeretettel, hogy azt ne mondjuk, imádattal emlegette a gömbölyű sporteszközt, hogy az fényes égitest módjára beragyogta az egész adást. läKSÜliy. Fényes égitestet emlegettünk az imént egy kép erejéig, s a műsorszórás szeszélyei folytán, a továbbiakban szintén holmi szikrázó természeti jelenségekről, nevezetesen az újabban sokfelé' riogató gömbvillámokról lehet és kell is írni. Ez a valójában előidézhetetlen és még a fizikusok számára is meglehetősen ismeretlen képlet a köz jlmúltban a Dunántúl egyes vidékein villant fel és ysztíti ft, ám amint arról a Kalendárium legutóbbi, kedd délután ' látott műsora beszámolt, itt, Taksonyban is megjelent, Ráadásul olyan erő,vel, hogy egy 25 centiméter vastag téglafalat repesztett szét, s egy radiátort is megolvasztott. Mint hallhattuk, ez, a szokatlan formájú villámlás rendre ott szikrázik fel, ahol egyrészt vizek vannak, másrészt pedig dombos, hegyes a terep. És csakis nyáron, meleg időben. Hogy miért éppen gömb, illetőleg koszorú formát öltve vándorol nem kímélve sem fát, sem házat, sem zárat? Titok ez még, ám olyan talány, amelynek megfejtésével nálunk is a szakemberek legjobbjai foglalkoznak. Munkájukat azzal segítheti bárki, hogyha netán gömbvillámot észlel, azt jól megfigyeli és írásban, rajzban rögzítve a kutatók tudomására hozza. Petri. Egy rendkívüli élet- utat ismerhettünk meg kedden késő este, amikor Petri Miklóst a magyar munkás- mozgalom 90 éves személyiségét mutatták be. A szó legszorosabb értelmében véve mindiff a tűzvonalban járt ő — kezdve attól, hogy tengeralattjáróra vezényelték az első világháborúban, és befejezve ott, hogy igen tevékeny részt vállalt a KMP-nek a megalakításában. Ha nem lennének olyan közeliek a vele történtek, akár egy Jó- kai-hősnek kijáró csodálattal tekinthetnénk reá. így viszont azt nyugtázhatjuk, hogy manapság is élnek és emlékeznek rendkívüli emberek. (A sok remek archívképért Benedek István Gáboréknak külön köszönet!) Akácz László ■Heti eilmtegyzetb A 222-es járat Jelenet A 222-es járat című szovjet íilmből. Felemás érzéseket kelt a nézőben ez a tavaly elkészült szovjet film. Nehéz lesz ugyanis eldönteni: ki mellé álljon a rokonszenvével? Pedig a dolog látszólag igen egyszerűnek tűnik. De menjünk sorjában. A történet arról szól, hogy az éppen New Yorkban turnézó szovjet jégbalett egyik csillagának, Irinának választania kell: vagy az Államokban marad a férje mellett, aki véletlenül éppen ugyanabban az időben szerepel New Yorkban egy nagy sport- versenyen, mint jégbalerina felesége, s úgy dönt, hogy nem tér vissza a Szovjetunióba — vagy pedig visszautazik (méghozzá azonnal) a hazájába, hogy ne tegye ki magát esetleges provokációknak. Bármelyik döntés fájdalmas, szinte megoldhatatlan dilemma elé állítja a kedves fiatal nőt, aki ráadásul semmiről nem tehet, a férje döntése őt is meglepi, különösen, hogy hiába tartózkodnak ugyanabban a városban, mégsem találkozhatnak (nem tudni, miért? — állítólag a fiú edzője ilyen szigorú...) Adott tehát egy ősöreg konfliktus: haza vagy szerelem. De ezt az őskonfliktust most átszínezi valami jelenidejű motívum: az tudniillik, hogy itt két szembenálló világrendszer is megjelenik. S ezeknek a konfliktusában már majdnem lényegtelen az egyén esete, majdnem csak ürügy a „majd mi megmutatjuk”, a „mi aztán nem fogunk engedni" mentalitás érvényesülésére. Irina, hosszas huzavona után (a film két óra időtartamú) úgy dönt: hazautazik. Otthagyja a férfit, akit pedig szeret, otthagyja a sikeres turnét, amelyen neki külön is nagy személyes sikere van, mint szólistának. Hazarepül a 222-es Aeroflot-járattal, amelyen a cselekmény java része játszódik, s amelynek nem szovjet vágy nem a szocialista országokból való utasait rég leszállították, más járatokkal elvitték, de az előbbiek végigbekkelik Irina hercehurcáját, mert kivétel nélkül szolidárisak az USA-ban maradásra rábírni akart, de a csábításnak nem engedő Irinával. Sem élelemhiány, se vízhiány, se fullasztó hőség, sem egyéb tortúra meg nem töri őket, nagymamától kis- ,unokáig, mind vállalják a megpróbáltatásokat, hogy Irina hazakerülhessen. És itt van a film legfontosabb (legnagyobb) tévedése. Egy népes közösségben egyszerűen hiteltelen az ilyenfajta ábrázolás. Mintaképek nem nyüzsögnek minden repülőjárat fedélzetén, s olyanok sem, akiket az erélyes sztyuvi egy mondata kezes báránnyá szelídít. És nem nyüzsögnek egy gép fedélzetén sem olyasféle öntudatos állampolgárok, akik egy tulajdonképpen nem is meggyőző ügyért kiálljanak. Merthogy itt a film másik labilis pontja. Hogy az egész Irina-történet nincs meggyőzően előadva. Érzik a didak- tikusság, a példabeszéd szándéka. Igaz ugyan, hogy egy megtörtént hasonló esetet dolgoz fel a rendező, a jobb filmjeiből ismerős Szergej Mi- kaeljan, de ettől még nem tudja elhitetni velünk Irina dilemmáját, s magát a figurát sem. Ez így megkonstruált, erőltetett történet, ráadásul igen vontatottan, fölösleges körülményeskedésekkel előadva. Ami viszont érdekes, az a hivatalos szervek és személyek magatartása. Mind az amerikai, mind a szovjet fél képviselői a már említett, majd mi megmutatjuk mentalitás szerint dolgoznak. Nem valószínű, hogy ennek a megmutatása feltett szándéka lett volna Mikaeljannak, de így sikeredett. És ez bizony igen lehangoló vonása a filmnek. Amely aztán végül is épp arról nem győz meg bennünket, amiről meg kellene győznie; hogy Irinának minden erről meg arról az oldalról történő manipulálás dacára helyes volt a döntése, és hogy e döntést szabad akaratából, befolyásolás nélkül hozta meg. így a tanulság (ha van) mindössze ennyi: a vétlen egyén nagyon rosszul járhat, ha nála nagyobb és fontosabb erők ütközőpontjába kerül. Csak hát a film nem erről, hanem a rendíthetetlen hazaszeretetről akart volna szólni... A zsaru szava Számos olyan filmet láttunk már, amelyben valaki valóságos magánháborút kezd egy bűnöző, vagy a bűnözők egy csoportja ellen, mert a hivatalos bűnüldöző szervek vagy tehetetlenek, vagy korruptak, vagy kényszerűen hallgatnak egy bizonyos bűnügyben, amelyben az illető egyént súlyos sérelem érte, Nem érdektelen filmek ezek, noha azt is gondolhatnánk: csak a krimi műfajának egy sajátos variációjáról van szó. De többnyire mégis más itt a tét, több és érdekesebb: a hivatásos bűnüldözés, az emberi jogok és a jogtalanság, néha pedig a jog és a politika konfliktusai kerülnek előtérbe. És gyakran kiderül: az egyén még a tulajdonképpeni törvénytelen önbíráskodással is jobban képviseli a törvényeket vagy azok szellemét, mint a hivatásos, hivatalos szervek. Az új film, melyet Alain Delon neve nemcsak főszereplőként, hanem producerként is jegyez, A zsaru szava, ilyen magánbosszú-történet. Azt nem lehet elvitatni tőle, hogy látványos, és hogy Delon öt- venkettedik évében járva is, olyan fitt és vonzó, mint huszonöt évvel ezelőtt volt. De maga a történet már nem valami eredeti, ahogyan pedig a rendező, Jósé Pinheiro megcsinálja, az inkább taszító, mint vonzó. Rég láttunk eny- nyi vad, naturalista, majdnem szadista képet, jelenetet, mint ebben a filmben. A nyers erő és a kíméletlen erőszak rég kapott ekkora dicsfényt, mint itt. És a pozitív hősnek szánt exzsaru Delon semmivel sem különb, mint aljas ellenfelei. Ettől pedig még a viszonylag igazságosnak tekinthető magánbosszúját sem tudjuk elfogadni. Takács István
