Pest Megyei Hírlap, 1987. július (31. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-06 / 157. szám

1887. JÜLirS 6., HÉTFŐ Msr .mix Száj tát va Gondozatlan Nem közeledik jeles ünnep. Nem várható magas rangú lá­togató. Sok helyen úgy látszik, már esztendők óta. nem volt jeles ünnep, nem érkezett je­les személyiség. Onnét tudhat­juk ezt, szinte teljes bizton­sággal, hogy embermagasságú ducivá köríti az emlékműveket, amelyek rendeltetése az emlé- keztetés lénne. Letört faágak, tavalyi lombok bomló kupa­cai. hulladék, szemét... Si­ralmad kép ott, ahol kalapot levéve kellene állnia az utó­kornak. Nincsen kalapja? Talán-taláti még megérte­nénk, bár el nem fogadnánk, ha a településeken kívüli — különböző korok nagyon is el­térő mondandójú alkotásai ezek — emlékművekről, szob­rokról lenne szó csupán. Aj gondozatlanság, az elhanya­goltság, a nemtörődömség persze akkor is bánat, ha ke­vesen látják. Akkor azonban, ha napról napra, ha szinte közszemlére téve, ha a telepü­lés legfőbb helyein néznek ránk a szobor- és emlékmű- alakok, vésetek, dombormű­vek, feliratok mocskosán, ma­dárpiszoktól szennyezetten, dudvával ékesítettem akkor már nincsen, nem lehet meg­értés. Akkor már a felháborodás a jogos. Bizonyosan sokan vannak, akik felháborodnak. Csak éppen az nincsen, aki vödröt, kefét, kapát fogjon. Holott úttörőörsök, KiSZ-es fiatalok gyakran hangoztatják, ők mindent vállalnak, ha ké­rik őket... Nem kérik. Miért nem? S ha nem, kell külön kérés ahhoz, amit a sa­ját szemükkel látnak?! A gondozatlan köztéri szobrok, az elhanyagolt emlékművek, a nem minősíthető környezetük általánossá válása túicmeli az ügyet egy hely, néhány ember mulasztásán. A külső gondo­zatlanság a beJsö fésületlenség lehetséges jeie, gondolataink, érzelmeink gondozatlanságának bizonyítéka. A napokhoz kö­tött formális emlékezés ke­gyeleti helyeinek méltó kül­sőjéhez valami belső többlet kellene. MOTTO Húszéves a zebegényi szabadiskoía Közösségteremtő, alkotó munka Mély érzelmi és gondolati tartalmat Is tükröz a zebegé­nyi szabadiskola jubileumi programja, hiszen a Szőnyi baráti kör immár két évtizedes munkája és a huszadik évadjába lépő képzőművészeti szabadiskola egyaránt a kezdeményező, mindig újat akaró, az olykori nehézsé­geken is úrrá levő, a közösséget teremtő, alkotó emberi munkát dicséri — mondotta ünnepi beszéde bevezető­jében Nagy Sándorné, az MSZMP Pest Megyei Bizott­ságának titkára a megnyitón, amelyről már az 1. olda­lon hírt adtunk. Szőnyi művészete, pedagógiai munkássága, a táj magával ragadó szépsége arra ösztö­nözte Dániel Kornél igazga­tót és barátait, hogy — a mes­ter által főiskolai tanárkodá­sa előtt szervezett szabadisko- iára emlékezve — törekvései­ben, szellemiségében hasonló képzést, önképzést kezdemé­nyezzenek itt, Zebegényben, abban a művészi szellemi kö­zegben, ahol Szőnyi élt és alkotott. Művészetszerető emberek Az iskola alapítói elkötele­zett elszántsággal nem kisebb célt tűztek maguk elé, mint azt az összetett feladatot, hogy az érdeklődő növendékeket meg­ismertessék a művészet alap­vető sajátosságaival, s a rá­termetteket segítsék tehetsé­gük kibontakozásában. Felis­merve a kezdeményezés je­lentőségét, olyan vezető taná­rok álltak a nemes ügy mellé, vállalták a részvevők tanul­mányainak irányítását, mint Érdemes hinni benne Mennyit ér az irodalom A művészi értékteremtés kí­vánalma napjainkban mintha vesztett volna a fontosságá­ból.. Egyre gyakrabban kerül-, nek előtérbe asekélyes gyor­san piacra dobható tucatáruk, álértékek, az előállításukban olykor drága, de gyorsan meg­térülő, tartalmukban viszont olcsó alkotások, produktumok. Elég, ha napjaink új istensé­gének, a videónak a filmekre és a könnyűzenére gyakorolt, nem éppen a gondolatébresztést szolgáló hatására utalunk: mindent a szemnek, semmit az agynak. Az irodalomban is érezhető ez a tendencia. Tény­kérdés, hogy egy-egy nagy port felkavaró, vagy gondat­lan időtöltést ígérő kiadvány a ma emberét erősebben vonz­za; sokan nem is vesznek a kezükbe mást. Félreértés ne essék, nem a könnyed szóra­kozás ellen kívánok szólni. Zaklatott korunkban minden eddiginél nagyobb szükségünk van a kikapcsolódásra. De meg kell találni az igénytele­nebb és a tartalmasabb közti egészséges egyensúlyt. Hogyan? Nehéz kérdés, de amint megvalósul egy elképzelés, egyszerűvé válik a felelet is. Jó példa volt erre a Tiszta szívvel című irodalmi vetél­kedő Pest megyei döntője. Mint megtudtam, az előcsa- tározások ötszáznál is több embert mozgattak meg. A szervezők fő célja az volt, hogy költészetünket közelebb hozzák a gyárak és üzemek dolgozóihoz, brigádtagjaihoz. A zsürielnök, Kenyéri Korné­lia, az MSZT könyvtárosa elmondta, hogy a felszabadu­lás óta — fájdalom — klasz- szikusá vált nemzedék, amely­nek alkotói nem élnek annyi­ra a köztudatban, mint pél­dául Petőfi, Arany, vagy épp a nyugatosok. Pedig méltó felvállalói és folytatói voltak a tekintélyes szellemi örök­ségnek. Ezért döntöttek úgy a verseny kiírói, hogy Nagy László, Váci Mihály, Szabó Pál, Darvas József, Veres Pé­ter, Déry Tibor, Tamási Áron, Illyés Gyula és Gáli István életéből és műveiből kelljen felkészülniük a versenyzők­nek. Lapunkban már beszá­moltunk a végeredményről. Elgondolkoztató azonban, amit a győztes csapat tagjai meg­fogalmaztak. Nem sajnálták az olvasásra fordított időt, mert megérte a találkozás a kö­zelmúlt magyar valóságát áb­rázoló szerzők könyveivel. P. Z. Elkészültek a tankönyvek Az Alföldi Nyomda munkáskollektívája túlteljesítette első féléves tervét. Az eredményt elősegítette, hogy időre el tudták készíteni a 87—88-as tanév könyveit, a mintegy ötmillió 500 ezer példányt. Az idén az általános iskolai tankönyvekből 20 százalékkal kellett többet gyártani. Hincz Gyula Kossuth-díjas festőművész, Somogyi József Kossuth-díjas szobrászmű­vész, dr. Végvári Lajos, a Kép­zőművészeti Főiskola művé­szettörténeti tanszékének ve­zető professzora, valamint Gyémánt László és Mizsér Pál festőművészek. S ezzel Zebe­gényben elindult egy olyan folyamat, amelyben az elmúlt évek során alkotó munkájuk­kal, hitükkel, tehetségük töké­letesítésével ezrek váltak a művészetet értő, szerető em­berré, sokan pedig a művész- szé érlelődés útjára léptek. Nagy Sándorné a továbbiak­ban szólt arról is, milyen je­lentősége volt a Szőnyi Emlék­múzeum baráti köre megala­kulásának, amely szélesebb fejlődési pályát, új mozgáste­ret teremtett a további mun­kához. Emlékeztette a jubi­leum közönségét a kezdeti idő­szak mostoha körülményeire, s arra, milyen széles körű össze­fogással készült el a jelenle­gi tábor. A kulturáltabb kö­rülmények lehetővé tették a programok bővítését is. A Két nap a múzeumban című isko­lai kirándulások, a zenei és irodalmi hétvégek, amelyeket Czigány György vezet, máig is országszerte- öregbítik Zebe- gény hírnevét, bővítik a fia­talok és a felnőttek művésze­ti ismereteit, s egyúttal ma­gukban hordozzák a barát), közösségi együttlét melegét ás bensőséges hangulatát is. A mind szélesebb külföldi ér­deklődés tanúsítja, hogy mi­lyen sokan ismerik fel, mi az az egyedi, ami csak itt és most biztosíthatja a mással nem pó­tolható élményt, mi az a ter­mészetes közeg, amelyből ne­mes egyszerűséggel táplálkoz­hatnak a művészi alkotó mun­ka mestersége elsajátításának gyökerei. Társadalmi összefogással Megemlékezett azokról az alapítókról és tanárokról, akik ma már nincsenek kö­zöttünk, s azokról is, akiknek eredményes munkáját a húsz esztendős szabadiskola nép­szerűsége is' bizonyítja. Ma nyolc szakon tanulnak itt. Jelentősen javultak a tá­bor körülményei. Szinte ön­erőből, társadalmi munkával, megépült egy 150 személyt be fogadó előadóterem, egy nagy vizesblokk, az iroda, a kerá­miaműhely és kemenceház, a saját üzemeltetésű büfé és az ötszemélyes tanári szállás. A fejlődésben a baráti kör tag­jainak és a szabadiskola hall­gatóinak önzetlen társadalmi munkáján kívül komoly segít­séget nyújtott a megyei tanács, a Közép-Dunavidéki Intéző Bizottság, a megyei múzeum igazgatóság, az Országos Köz- művelődési Tanács és sok más szervezet, gazdálkodó egység; így a többi között a zebegényi Érc. és Ásványbánya, a váci 204. Számú Ipari Szakmunkás- képző Intézet, a váci vasútál­lomás villanyszerelő szocialis­ta brigádja, a helyi általános iskola, a KISZ-szervezet és a turistaszakosztály anyagi hoz­zájárulása, illetve társadalmi munkája. Fejlesztés — pénzszűkében is Ebben az esztendőben volt a legtöbb jelentkező a szabad- iskola programjaira. Közel négyszázan kérték részvételü­ket, s ez sajnos azt is jelen­tette, hogy rekordot ért el a visszautasítások száma. A tény figyelmeztet arra, hogy tovább kell gondolkodni a fejlesztés és a korszerűsítés lehetőségein, még akkor is, ha tudjuk: pénzszűkös időket élünk. Hi­szen az elmúlt két évtized ta­pasztalatai szemléletesen bizo- njútották, hogy a Zebegénynék nyújtott — bármily csekély mértékű — állami támogatás mindig megsokszorozódik és'ez a közösség tartósan, magas színvonalon szolgálja a me­gye és az ország kulturális életének fejlődését. Befejezésül a megyei párt- bizottság titkára eredményes mnkát és tanulást kívánt az idei halgatóknak, Rodin hit­vallását idézve: „...a mester­ség csak eszköz, viszont az a művész, aki elhanyagolja, nem érheti el célját, hogy az ér­zelmet, az eszmét tolmácsol­ja. Körmendi Zsuzsa Tv-figyelo JOC. Senki se restelkedjen amiatt, hogy mindaddig nem hallott Pető Andrásról, meg az általa alapított mozgássérült­otthonról, amíg a televízió a Mozdulj, hogy Joe járhasson című dokumentumfilmet be nem mutatta. Ez a kiváló, de igen-igen zárkózott - tudós ugyanis szinte kizárólag a ma­ga tudományának élt, vagyis azt a missziót vállalta, hogy a sérülten született gyermeke­ket mozogni, járni, önmagukat ellátni megtanítsa. Míg más országokban szerte a világon afféle megőrzőkben gondos­kodnak a javarészt magatehe­tetlen apróságokról, addig Pe­tő András az aktivitás prog­ramját dolgozta ki, és hono­sította meg az általa alapított s egy ideig vezetett intézet­ben. Hogy micsoda sikereket le­het elérni az ő módszerével, azt ez a BBC-vel közösen for­gatott jelentés nagyszerűen be­mutatta. S ezt a minősítést többszörös értelemben is hasz­nálni kell, hiszen egyrészt ma­gáról a metódusról tudhattunk meg szinte mindent — tehát azt, hogy lényege a szívósság, a következetesség és a telje­sítményeket követő jutalmazás —; másrészt az angol Horsley- házaspár bizakodóra forduló drámájába csöppenhettünk be­le annak minden mélységéig; harmadrészt pedig egy igen­igen szépen fotografált kép­sort láthattunk. Hogy ki emel­gette a kamerát, az ugyan nem derül ki a műsorújságból, de az igen, hogy egy bizonyos Ann Paul dirigálta a felvéte­leket, s hogy ő igazán érti a mesterségét, azt szinte vala­mennyi kocka bizonyította. HírSdÓ. Dicsértünk és lelke­sedtünk eddig, s ezután sem tehetünk mást, lévén ennek az Angliában oly nagy port fel­vert — kis hazánkra pedig olyan jó féiiyf'vétő — jelen­tésnek egy föltétlenül nyugtá­zandó utórezgése. Az történt ugyanis, hogy az egyik napon, nevezetesen szerdán bemutat­ták ezt a Mozdulj... című al­kotást, és másnap este a hír­adóban máris ott próbálgatta lassan ügyesedő végtagjait a kis Joe, Lisának és Mike-nak Budapestre átszármazott kis­fia. A korábban feltett nagy kérdésre, hogy tudniillik nem szivárványkergetés-e a maga­tehetetlen lábak, kezek mun­kára fogásában bizakodni, nos, minderre dicséretes gyorsaság­gal ráfelelt ez a riporteri vá­lasz, amelynek elkészítéséhez csak gratulálni lehet. így kell — kellene! — mindig gyako­rolni az éberség, a témakibon­tás művészetét... Levelek. Nagy közhely, de még nagyobb igazság, hogy az idő milyen kegyetlenül helyre rak műveket, hogy azt ne mondjuk, életműveket. Itt volt például Illés Endrének, a nem is olyan régen elhunyt és élté­ben rendre jó kritikákkal ille­tett írónak a Névtelen levelek című drámája. Aki csak egy picit erőlteti .meg az emléke­zetét, az is fölidézheti, hogy ez a színmű micsoda diadal­menetben jutott fel a Madách Színház színpadára. Előbb irodalmi folyóiratunk hasáb­jain látott napvilágot; aztán számos nyilatkozat — szerzői is, közreműködői is — verte hozzá a nagydobot; mindezek után pedig jobbnál jobb jel­zőkkel fogadták a kritikák. Most ellenben? Keresgélni kell a szót, hogy emléket ne sértsünk, de mégis kimondjuk az igazságot. Egyszóval azt, hogy ez a jelenetsor nagyon, de nagyon íróasztali munka; eleven emberek ilyen sápkó- rosan sem nem élnek, sem nem tereferélnek. És ráadásul az ügyek is egészen másként intéződnek — pergőbben, ke­ményebben, kevesebb 1 Vi gőz­zel a tarajukon —, mint itt. Akácz László T aiií tóképzősöknek: Honismeret Két kocerten mutatkoztak be a zsámbéki zenei tábor résztvevői — mintegy búcsú­ként — a hét végén a nagy­közönségnek: július 4-én, szombaton a Zsámbéki szom­batok keretében a híres temp­lomromnál, másnap, vasárnap délelőtt pedig a budavári pa­lotában, a fővárosban. Ugyan­ezen nap estéjén közös tánc­házi mulatsággal zárult prog­ramjuk, amelyen a július 3-án kezdődőit honismereti tábor hallgatói is részt, vettek. E táborban az ország tizen­egy tanítóképző főiskolája ki­vétel nélkül képviselteti ma­gát, mintegy száztíz növen­dékkel, akik több témakörben — régészet, néprajz, helyi iro­dalmi hagyományok — fej­leszthetik ismereteiket. A július 13—i eseményzárás előtt szakkörvezetői vizs-gát is teszek majd. A hatvan ha­zai honismereti tábor közül ez aé egy ad ilyen képesítést. Látogatást tesznek majd a Szabadtéri Néprajzi Múzeum­ban is. Megismerkednek a ka­talogizálás, a raktározás tud­nivalóival is, s a táborozás ta­pasztalataiból tankönyv is ké­szült Táborverés címmel. Az eseménysorozat táncházzal zá­rul. IC i ne hallott volna már a Szilícium- völgyről? Nevezték már az embe­ri szabadság és önmegvalósítás társa­dalmának. Valami mítosz fogja körül. Az újságok, a rádió és a tévé leírják és bemutatják, hogy ez a jövő ipari bázi­sa, ahol ki lehet kovácsolni a sikert, meg lehet valósítani a fejlett techni­kát, és ami vele jár: a jólétet. Igaz-e ez? Ennek jár utána Werner Rügemer nyugatnémet szerző, aki a tö­megkommunikációban itthon, Magyar- országon is sűrűn szereplő technikai centrumot, a Szilícium-völgyet új néző­pontból mutatja be olvasóinak. A ke­vésbé reklámozott másik arcát mutatja be. Ez annál inkább is érdekes, mert amikor megmutatja riportkönyvében ezt az ipari központot, egyben mítoszt is oszlat, megmutatja a valóságot. A helyszínen szerzett benyomásait vetette papírra, egyben színesen leírja, hogy miként született meg ez az élenjáró technikájú terület, hogyan tódultak oda az emberek, s egyben értékes adatokkal, dokumentumokkal, elemzésekkel, kriti­kai észrevételekkel teszi még világo­sabbá, hogy mi is ez a már-már foga­lommá vált Szilícium-völgy. Nézzük meg a könyv kapcsán köze­lebbről ezt a tőkésvilág által annyira reklámozott új technológiák centrumát. A Silicon Valley, a Szilícium-völgy Ka­liforniában, San Franciscótól. délre te­rül el, tulajdonképpen egyetlen térké­pen sem található, ez a név a válságok­tól sújtott kapitalizmus fellendülőben levő gazdasági területeinek egyike. Né­hány kisváros feküdt a völgyben, ami­kor a csúcstechnológiájú üzemek mű­ködni kezdtek. Santa Clara 1950-ben még mindössze 185 ezer lakosú városka volt, ma másfél milliós. Még egy adat: Kaliforniának 1940-ben mindössze hat­millió lakosa volt, napjainkban 24 m-il­A mikroelektronika világa A Szilícium-völgy lió. Santa Clara lakosságából 720 ezer űz valamilyen kereső foglalkozást, ebből 220 ezer dolgozik az elektronikai ipar­ban, A szerző leírja, hogy milyen is ez a vi­lág, hogyan keletkezett, miként fejlődött olyanná, amilyen napjainkban. A techni­kai folyamatokat ismerteti, majd fel­vázolja, hogy miként zsákmányolják ki a munkaerőt, illetve azt. hogy milyen a kapitalizmus „szocializmusa”. Világos képet kapunk az életkörülményekről, a népesség megoszlásáról, a szegényekről és a gazdagokról, a kisebbségek hely­zetéről, tehát a Szilícium-völgy sajátos társadalmáról. Természetesen megismerkedhetünk a valóban csúcstechnológiával, a jövő technikájával, s azzal is, hogy ez -az iparág a hadiiparból nőtt ki, hogy a csúcstechnológiát az amerikaiak ma is a hadiiparban alkalmazzák, illetve ter­mékeiket a világűr meghódítására hasz­nálják fel, persze a többi között, mert a csúcstechnika egyéb területen is át­formálja az emberek gondolkodását. A kötetből az olvasó arra is választ kap, hogy a hiedelmekkel ellentétben kikből lesznek ténylegesen a sikeres vállalkozók a Szilícium-völgyben, mi a siker titka, kik és hogyan finanszíroz­zák az új vállalatalapításokat; milyen szálak fűzik az elektronikai ipart (kü­lönösen a chip- és a számítógépgyár­tást) a Pentagon megrendeléseihez. Mi­lyen követelményeket támaszt a hadse­reg, s miért sikertelen ebben a térség­ben a szakszervezeti mozgalom tevé­kenysége. Persze más kérdésekre is vá­laszt kapunk a kötetből. Az új társa­dalmi viszonyokról, az elit alacsony „életminőségéről”, a fajgyűlöletről, a természet pusztulásáról. Miközben valóban a világ legfejlet­tebb technikáját valósítják meg a Szi­lícium-völgyben, a legkényesebb dolgok­ról a statisztikák mélyen hallgatnak, a hivatalos jelentések is csak a sorok kö- zött nyújtanak át valamilyen informá­ciófélét. A kényes dolgok felvetése po­litikai tett. A fejlett kapitalizmusban sehol sem szorították ennyire háttérbe a szakszervezeteket, mint itt, sehol sem félnek az alkalmazottak ennyire az ada­tok közlésétől, mert sehol másutt nem tehetők ki ilyen rövid úton és törvé­nyes következmények nélkül az utcá­ra. Ennek feltárását tartotta egyik fel­adatának a szerző, aki a mítosz ellené­ben komolyan szembenézett' a valóság­gal. A szép fekvésű Szilícium-völgyet har­minc év alatt kifacsarták, akár egy citromot. Terjed a sivatag, s miköz­ben valóban a legfejlettebb a technika, a természet pusztul, az emberek igye­keznek távolabb költözni vagy a hét­végeket a hegyekben tölteni, hogy a ke­mény és feszített munkát valahogyan kipihenjék. Ahogyan a szerző fogal­maz, az a társadalom, amely ezt az új technikai csúcsteljesítményt létrehozta, történelmi végküzdelmét vívja. A könyvet érdemes volt Magyarorszá­gon is megjelentetni. Olvasmánynak is érdekes, de ismeretanyagnak is bő, mert közelebb kerülünk, hogy megértsük a mai világot. rA kötetet a Kossuth Kiadó adtaköz-, re, a fordítás Zala Edvin munkája. Gáli Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom