Pest Megyei Hírlap, 1987. július (31. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-06 / 157. szám

1987. JULIUS 6., HÉTFŐ ^fwfap 3 Fiirdőzők, evezősök a tilosban (Folytatás az 1. oldalról.) halálos kimenetelű vízi köz­lekedési baleset volt a Dunán, ami a tavalyi adatokhoz vi­szonyítva is — akkor egész nyáron tizenegyen lettek a könnyelmű csónakázás áldoza­tai — különös figyelmet ér­demel. Mint ahogy az is, hogy a vízi balesetek áldozatainak többsége ittas állapotban szeg­te meg a szabályokat. Az első csónakban, melyet Palatínus István megállított Dunaharasztinál, fiatal házas­pár ült egy ötéves kislánnyal. A gyereken gumikarika, s ezért az édesapa öntudatosan állította, hogy minden rend­ben van — akkor is, ha a gyerek nem tud úszni. Ám a rendőrök tapasztalatai szerint az efféle karika strandon megfelelő lehet, de o Dunán — komoly veszély esetén — nem elegendő. Ügy tűnt, a szülők megszívlelték, komo­lyan vették a figyelmeztetést. Délelőtt tizenegy óra táj­ban már sokan úszkáltak a Ráckevei-Duna-ág — zsili­pekkel szinte állóvízzé alakí­tott — csendes szakaszán. Szabad vagy nem szabad? Gondot okoz, hogy a községi tanácsok késlekednek a sza­badstrandok helyének kijelö­lésével, holott ezzel a jelen­leginél sokkal biztonságosab­bá válna a strandolás. Más kérdés az, hogy a kör­nyezetvédelmi szabályokat a súlyos bírságok ellenére sem tartják, illetve tartatják be az üzemek vezetői. Az utóbbi időben néhány magántulaj­donban lévő sertéshizlaldából engedték be — minden óvin­tézkedés nélkül, közvetlenül — a Dunába a szennyvizet. Több tízezer -forintos bírságok meg­fizettetésével vették el a ked­vüket attól, hogy továbbra is felelőtlenül veszélyeztessék mások egészségét. De térjünk vissza a strando­A vontatás szabályait be kell Palatínus István rend­őr hadnagy és Csabay Balázs rendőr törzsőrmester feljegyzi az adatokat. (Erdősi Agnes felvételei) A tv-riport meghiúsult Klubtagok a patakparton Igazán stílusos a Beatles lenne, Bors őrmester, a magányos szívek klubjának zenekara, de a hangszórókból a Modem Talking harsog, a Bad Boys Blue-val felváltva. Meglehet, Bors őrmesterből a magá­nyos szívek nem stimmelnek, de a klub igen: a Diós jenó "'mellett j Kenyeres-forrásnál — mint erről már szombati számunkban is írt sínk — klubtalálkozó címmel ütött tábort 13 megye és a főváros mintegy 409 fiatalja. Megtanulnak táborozni Vasárnap délelőtt a sátrak közötti mezőn a Perdülj-for- dulj! sportversenyek harma­dik fordulója zajlik, foci, teke, célba dobás, biliárd egy óriá­sira nőtt asztalon, amelyen a golyókat dákó helyett jókora kalapáccsal ütögetik. A Brek- kencs-derbire nehezen gyűl­nek a nevezések, kevesen éreznek tehetséget magukban ahhoz, hogy könnyűbúvár- békatalpban focizzanak. A .pa­tak vizéből felduzzasztott me­dencében ssm fürdik éppen senki, pedig a nem túl hosz- szúra nyúlt táborlakók állító­lag három és fél tempót is úszhatnak egyik szélétől a másikig. A parti kövek kö­zött hatalmas bográcsot csu­takol egy szandálos lány, a tűzön paprikás krumpli ro- tyog, két fiú szalonnát süt, a fűben fürdőruhás lányok na­poznak. Egyetlen program sem kötelező, az a lényeg, hogy mindenki jól érezze magát — mondja Antal Gábor, a KISZ KB kulturális osztályának munkatársa. — Naponta hármasával-né- gvssével állítanak be hoz­zánk a biciklisek, hogy mi vagyunk-e a kerékpárostábor, azt ugyanis vagy négy kilo­méterrel lejjebb kell keresni. De volt akinek úgy megtet­szett ez a hely, hogy még itt is aludt, és csak másnap ment tovább — meséli két kemény- tojás között Mezei István, a salgótarjáni József Attila Me­gyei és Városi Művelődési Központ munkatársa, az egyik főszervező. — Mikor először rendeztük meg ezt a tábort, az is vezetett bennünket, hogy a fiatalok nem tudnak sátrat verni, tüzet rakni, bográcsban főzni, a patak vizét felduz­zasztani mosdáshoz, mosoga­táshoz — itt megtanulnak iga­zi cserkész módon táborozni. A forrás és környéke táj­védelmi körzet, az út menti kerek táblán ott repül a ter­mészetvédelmi területet jelző kitárt szárnyú ezüstmadár. A zaj viszont messzire riasztja az állatokat, és ennyi ember óhatatlanul rengeteg hulladé­kot hagy maga után. Vagy mégsem l Felszedik a fecnit is — Tavaly ilyenkor erre jár­tak A hét ■ tudósítói, be akarták mutatni az esti tv- műsorban, mennyire összesze­meteltük a környéket. Keres­ték, keresték az eldobált pa­lackokat, az üres konzervdo­bozokat, a szélhordta papíro­kat, és nem találtak sehol. Nem is hitték el, hogy itt tá­bor volt, beültek az autóba, és elhajtottak. Első alkalom­mal, öt éve, még naponta jött minket ellenőrizni az erdőgaz­daság, záráskor még a tanács­elnök is megjelent. Mostanra már tudják, hogy úgy adjuk vissza a területet, amilyen volt, ezért is kapjuk meg a táborhelyet gond nélkül évről évre. Ha más nem, mi, a szer­vezők összeszedjük az utolsó kis fecnit is. Mintegy Mezei István sza­vainak igazolásául, kék íürdő- nadrágos fiú érkezik a veze­tőség asztalához, szemétzacs­kót kér. Aztán a két nagy műanyag zsákot a hóna alá csapva elballag a tábor belse­je felé. Ügy látszik, az itte­niek nemcsak sátrat verni ta­nultak meg. Mörk Leonóra lókhoz. Két fiatal lány a Du­na közepén. öntudatosak, nyugodtak, amikor kijelentik, hogy ők tudnak úszni. Ám mi van akkor, ha hajó hullámve­résébe kerülnek? Hiszen mint a statisztikai adatok bi­zonyítják — a vízi balesetek áldozatainak kilencvenöt szá­zaléka tudott úszni, de a vég zetes pillanatokban ez nem bizonyult elegendőnek. A ha jók közlekedési útvonalán fürdeni életveszélyes, tehát tilos. Mint ezen az ellenőrző körúton is tapasztaltuk, na gyón sokan megszegik ezeket a szabályokat. Idén — a vízi közlekedés ál­dozatain kívül — eddig már hárman fulladtak fürdőzés közben a Dunába, valameny- nyien fiatalok. Kiskunlacházán vízzel telt csónakhoz — két kisfiú ka­paszkodott a peremébe — iparkodtunk sebesen. Azután kiderült, hogy a gyerekek ví­zi úttörők, es az önmentést gyakorolták. Minden rendben lenne hát? Szó sincs róla, hi­szen efféle műveletre csak megfelelő körülmények között, felügyelő szakember jelenlé­tében kerülhetett volna sor. Balogh László helyettes csa­patparancsnokot a rendőrök figyelmeztették, hogy még egyszer hasonló eset ne for­duljon elő. És figyelmeztettek még so­kakat ezen a vasárnap dél- előtton arra, hogy tartsák be a szabályokat, hiszen a köny- nyelműségnek végzetes követ­kezményei lehetnek. Kora délután már vizs- szafelé haladtunk, amikor Szigethalomnál két fiatal fér­fi úszott a kijelölt hajóúton. A parton feleség és aprócska gyerekek várták mindkettő­jüket. Mi lett volna, ha nem térnek Vissza az édesapák? Erre a lehetőségre, úgy tűnik, nem gondolt egyikük sem. Az ellenőrzés célja a bal­esetek, a tragédiák megelőzé­se és nem a bírságolás, de esetenként erre is sor került, hiszen sokan megszegték a biztonsági szabályokat. Délután három óra tájban, hirtelen jött zápor verte a vizet, partra igyekeztek előle a fürdőzők, a csónakázók. Ezen a vasárnap délelőttön nem történt baleset a Rácke- vei-Duna-ágban s ebben min-- den bizonnyal a megelőzést szolgáló rendőri ellenőrzésnek is nagy szerepe volt. Gál Judit Nagyobb figyelmet érdemelne Színvonal van, érdeklődés nincs Munkában a dunavarsányi citerások A Duna-parton kapósabb a portéka Vásár ez á javából! Régen látott a szentendrei várdomb ennyi igényesen készített hol­mit. A vásárosok igazán ki­tettek magukért a hét végén: kézzel szőtt szőnyegek, elmés francia népi játékok, fazekas­edények, ikonok, hatalmas, guszta percek, kaktuszritka­ságok sorakoztak egymás mel­lett. Kinek árulnak ? Habár a rendezvénysoro­zat a szentendrei búcsú nevet kapta, nyoma sincs standjain annak a giccshalmaznak, amellyel a falusi búcsúk sát­rai riogatják az igényesebb zemlélőt. Nem beszélve ar­ról, hogy a hasonló ünnepeken legfeljebb a körhintások sivító- recsegő hangszórói adnak fül­siketítő műsort, míg Szent­endrén a szervezők színpadot állítottak, és olyan előadókkal rukkoltak ki a szombat dél­előtti megnyitón, mint a du- nabogdányi citerazenekar és az ifjúsági fúvósegyüttes. Azok a látogatók pedig, akik ki­bírták a kora délutáni hősé­get is, a Reneszánsz Harsona együttes játékát, Faragó Laura énekét, az ifjú tehetségek nép­zenei találkozójának részvevőit és Dinnyés József mai dalost hallhatták. Akárcsak az elkö­vetkező öt szombaton és va­sárnapon; felsoroló atatlan, ki mindenki lép fel a Szent And- rás-templam mellett a Vuji- csics együttestől az egyházas- kozári csángókig. Székely Ju- la népmesemondótól kobzos Kis Tamás énekmondóig, a bu­dakalászi sramlizenekartól a Rajcsüros együttesig. Mindezt a rendezvény nép­szerűsítése érdekében írjuk. Igenis reklámozzuk a progra­mot, mert arra érdemesnek minősül, és mert alig akadt lá­togatója az első napon! Miután órákig reménykedtünk, hátha megérkezik a várva várt tö­meg, megszólítottunk néhány árust, alkotóművészt. Gyorsan kiderült, hogy az igényes mun­kák iránti érdektelenség nem egyedi jelenség. Borka Zoltán, a „ciklon” sárkány készítője, Molnár Gábor ikonfestő és Ko­vák Emil operatőr, a rézlemez­re átvitt fotók készítői szinte semmit sem adtak el! — Sokkal nagyobb az érdek­lődés munkáink iránt külföl­dön — vallották mindhárman. A reklám is fontos! Azonban van itt még vala­mi, ami nem hagyott nyugod­ni bennünket: lementünk a szentendrei Duna-partnak arra a bizonyos szakaszára, amely — talán a Görög Kancsó étterem­nek, a fagylaitozónak és egyéb közi ntézményéknek köszönti e- tően — a legforgalmasabb. Meggyőződtünk arról, hogy az ott árusítók nem panaszkod­hatnak a forgalomra! Jól tud­juk; ezt a minden oldalról nyi tott útszakaszt lehetetlen úgy lezárni, hogy belépődíjat szed­hessenek a rendezők, mégis kellene találni valamilyen megoldást, hiszen innen alig tízpercnyire, egy összehason­Errőf olvastam Együnk több hordós káposztát M ostanában, amidőn leszáll az est, Magyar- honban, városon és falun, családi házak­ban és panellakásokban, a társadalom legki­sebb egységének tagjai egymás kezéből kap­kodják az újságokat. Csonkig koptatják ce­ruzájukat, nyomogatják kis lapos gépecskék gombjait. Számolnak. Arra szeretnének vá­laszt kapni, mekkora összeget vonnak le tő­lük, amikor a bruttósított fizetésükhöz hoz­záadják a másod-, harmad- vagy akárhá- nyadik állásban kapott járandóságukat, és a megszabott kulcs szerint kiszámítják a sze­mélyi jövedelemadójukat. Az újságok tele vannak az erről szóló sorozatokkal, naponta nyilatkozik valamelyik adóügyi szakember, beavatva a polgárt a tervezés kulisszatitkai­ba. Találhatunk persze a lapokban egyéb, még ennél is nagyobb norderejű kérdéseket boncolgató írásokat. Valakinek azokat is el kell olvasnia. Az a valaki vagyok én. Nagy figyelemmel kísérem például a Nők Lapja sorozatát, melynek címe Környezetvé­delem a ház körül. A második részben, az osztrákokra hivatkozva, amolyan tízparan­csolatfélét közölnek a bevásárló háziasszo­nyoknak. A háziasszonyok igen tapasztalt emberek. Feleségek, anyák, nagyanyák, anyó­sok, ismerik az élet rejtelmeit, buktatóit. Ve­zető szerepet játszanak a háztartásban. Az a helyes, amit annak vélnek Érthető, hogy őket veszik célba a jó tanácsok. Nézzük akkor, mi­re buzdítanak. Támogassák a kistermelőket és kiskereske­dőket: vásároljanak hazai élelmiszert (banán helyett almát). Ha csökkennek a szállítási utak — csökken a levegő szennyezettsége. Magyarhonban ez nagyon egyszerűen elérhe­tő. Nem hoznak be banánt, s a háziasszony almát fog venni. A környezetvédő vásárló dobozos sör, tubusos mustár, dobozos kon­zerv helyett üvegbe töltöttet vesz és támo­gatja a visszaváltható tejesüvegek újbóli be­vezetését. Vegyen a konzervek, készételek helyett több friss zöldségfélét. Télen fogyasz­szón sok hordós savanyú káposztát. Virág­cserepet agyagból és ne műanyagból, üveg vagy fa konyhaeszközöket műanyag helyett, szalmaszálat műanyag szívószál helyett... A háziasszonyok nemcsak nagyon' tapasz­talt emberek, hanem a világ leginkább alkal­mazkodó lényei. Képesek elviselni minden rosszat, de idomulnak a- jobbhoz is. Amit a nőlap cikkírója az osztrák példa nyomán ajánl, az honunkban nem is olyan régen élő valóság volt. A csarnokból kannában hoztuk a tejet, a piacról bögrében a tejfölt, porce­lántálban a savanyú káposztát, befőttes üveg­ben a mustárt. Sokaknak mindezt sehonnan sem kell hozniuk, a tejet az istállóban álló Riskából fejték, túrót, tejfölt, vajat otthon készítettek. Ősszel káposztát savanyítottak, amikor megérett, lementek a pincébe, s föl­hoztak egy ebédre valót. S aztán kezdtünk haladni. Megjelent a jel­szó: lányok, asszonyok, be a gyárba, hiva­talba. S az asszonyok, lányok menták. Fárasztó a két műszak? Ne féljetek, megoldjuk. Kap­tok félkész és készételt, útban hazafalé az ön- kiszolgálóban bedobjátok szatyraitokba, ott­hon fölmelegítitek, s evés után ugyanúgy nyalják ujjaikat a családtagok, mintha ti főz­tétek volna. A jelszót sokkal könnyebb volt megfogalmazni, mint az ígért jót megterem­teni, de azért, ha döcögve is, valami lett be­lőle. Erről akarják lebeszélni őket. Miközben nemzedékek nőttek föl, melyeknek tagjai nemhogy káposztát savanyítani, túrót készí­teni, vajat köpülni, uborkát, paradicsomot, paprikát eltenni, még főzni sem tudnak. Őket ilyenformán természetvédelemre ösztökélni céltalan. Ők akkor fognak az újfajta — egyébként igen régi — életformára, ha rá lesznek kényszerítve. Ne tessék tiltakozni. A gyárakba sem a jelszavak miatt futottak. Azért szaladtak, mert a papa nem keresett annyit, amennyi elég a kis család fönntartá­sához. Kör Pál líthatatlanul magasabb szín- . vonalú eseményen alig van .érdeklődői A programsorozat rendező­je, a szentendrei Petőfi Kultu­rális és Hagyományőrző Egye­sület. Elnöke, Kun Csaba el­mondta, hogy körülbelül egy hónapja kapták a megbíza­tást. Eszerint az egyházközség tagjaival és a Ferences Gim­náziummal közösen rendezik meg a hétvégi búcsúkat, még­pedig jótékonysági célból: a programok teljes bevételét — beleértve a vásárosok ezerfo­rintos helypénzeit is — a Szent András-templom felújítására fordítják. Az említettek lelkes és hozzáértő munkájának elis­merését nem csorbítja talán, ha megemlítjük, hogy egy hó­nap alatt képtelenség egy ilyen nagy vállalkozás reklámíel- adatainak a maradéktalan megoldása. így fordulhatott elő. hogy a plakátok, szóróla­pok csali a megnyitó előtt egy nappal kerültek az utcára. íl ne pártoljanak — Nyugtalanítanak a tapasz­talatok, mert attól tartoli, hogy az árusok elpártolnak tőlünk — aggodalmaskodott Dragon Pál, az egyesület titkára, s bi­zony nem minden ok nélkül, hiszen az ezerforintos hely­pénzt minden hétvégén ki kell fizetni. Akkor is, ha semmit nem adtak el. Ezért arra kér­jük az idegenforgalmi szerve­ket, hogy mutassák mag a hét végi látogatóknak a szent­endrei várdombot is! Szilas Zoltán Vajon melyik a legszebb?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom