Pest Megyei Hírlap, 1987. július (31. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-04 / 156. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXI. ÉVFOLYAM, 155. SZÁM 1987. JtJLIUS 4., SZOMBAT Ne hagyjuk kérni eket Gyakran csak a véletlenen múlik Segítségre lenne szükség. Tudom, rezignáltan tehetné bárki félre az újságot e szavak láttán, annyi mostaná­ban a segélyakció, -kampány, -koncert. De ez így volt mindig, gondoljunk csak árra, hányán jegyeztek annak idején békekölcsönt vagy járultak hozzá a vietnami segélycsomagokhoz. Bár a célokat ostobaság lenne rang­sorolni, mégis az itt következő gondolatok kitüntetett figyelemre tarthatnak számot. Mozgássérültek. Testi fogya­tékosok. Rokkantak. Születés, betegség, baleset folytán fizi­kailag nem teljes értékű em­berek. A rehabilitáció, a tár­sadalomba való visszatérés számukra is az lehet. Rólunk, ez egészségesekről állít ki bi­zonyítványt a csőikként mun­kaképességűek foglalkoztatásá­nak színvonala. Ám nem csu­pán a munkába állításról van ezó. a hozzáállásról inkább. A figyelemről. Hogy ne fordítsuk el zavartan a fejünket egy to­lókocsis ember láttán. Hogy vegyük észre, örülnek és ke­seregnek ők is. Mert gyakran csak a véletlenen múlik, ki válik mozgássérültté. Hazánkban több mint 20 ezer ilyen ember él. Nagy ré­szük nem tudja ellátni koráb­bi feladatkörét. Munkaalkal­maikat, átképzési lehetőségeket kell nekik teremteni. Jelenleg az Alfa Ipari Vállalat, a Moz­gássérültek Egyesületei Orszá­gos Szövetségének rehabilitá­ciós vállalataként foglalkoztat csökkent munkaképességű tes­ti fogyatékosokat. Csakhogy ezeknek az embereknek leg­nagyobb része tolókocsival közlekedik, érthetően mások így a munkahellyel szembeni igényeik. Megfelelő helyiség­hez viszont nehéz hozzájutni. Vácott — a megyei szervezet központjában — van egy ilyen célra alkalmas épület. Erről beszélt dr. Chikán Csaba, a MEOSZ Országos és Pest me­gyei szervezetének elnöke: — Valóban, a Lenin úton ál­ló vörös ház megfelelne az el­képzeléseinknek. Ebben sze­retnénk mintegy 80 négyzet- méter területet bérelni. Az épületet a múzeumi igazgató­ság kezeli, és át is engedné a kívánt részt, évi 30 ezer fo­rint díj fejében, de csak egy évre. A ház romos, lepusztult. Ahhoz, hoigy helyrehozzuk, több százezer forintra lenne szükség. Azonban az év végé­től valószínűleg a városi ta­nács lesz a ház kezelője, ahol vásárcsarnok nyitását tervezik. Így viszont már nem lenne ki­fizetődő befektetés számunk­ra a bérlet. Bármi megfelel De nem ragaszkodunk a vö­rös házhoz, megfelelne bármi­lyen üzlethelyiség, épületrész, amelyben tagjaink közleked­ni, mozogná és főleg dolgozni tudnának. Igen, megfelelne bármi, hi­szen sokkal többről van szó, mint a megélhetésről. A mun­kalehetőségen keresztül ismét hasznosnak érezhetnek magu­kat a mozgássérültek. De hogy valóra váljon mindez, alkal­mas és olcsó helyiséget kelle­ne találni. Ehhez kérnek segít­séget, iltetve ehhez is. — Sződligeten 3 hektárnyi ingatlan került a Pest megyei egyesület használatába, még­pedig ellenszolgáltatás nélkül — folytatja dr. Chilean Csaba, — Ezen a területen építkezni szeretnénk. A tervek szerint, ha majd elkészül az épület, körülbelül 50 személy elhelye­zésére lesz alkalmas, Itt vég­re lehetőség nyílna tanfolya­mok. továbbképzések tartásá­ra. csereüdültetések és egyéb, tetszés szerinti programok szervezésére. A munka még csak most kezdődött, ezért minden támogatást örömmel fogadnánk. Gondolom, nem szükséges ecsetelni, mekkorát lendítene a legapróbb szíves­ség is ügyünkön. Építkeznének Ha már szó esett az üdü­lésről, képzeljük el, mekkora élmény ez azoknak az embe­reknek, akiknek maga az uta­zás felér egy kisebb kaland­dal. De vajon hogyan tudják megoldani, amíg be nem feje­ződik a tervezett építkezés? — Sajnos “nehezen. Az or­szág legtöbb üdülője, szanató­riuma alkalmatlan a mozgás- sérülteknek. Rengeteg bennük a lépcső, szűkek a folyosók, ajtók. Ezért a SZOT együtt­működésével felmérjük annak létesítményeit, és a tapaszta­latainkról szeretnénk egy ka­lauzt kiadni. Ez az egyéni üdülőknek nyújtana elsősor­ban segítséget. Természetesen szervezünk csoportos üdülése­ket, táborokat is, gyakran kül­földi szövetségekkel karöltve. Éppen emiatt tartózkodik most nálunk az újvidéki rokkant­egyesület négytagú delegáció­ja, Kiérték és mód Ágyhoz kötött, ápolásira szo­ruló tagjaink üdüléséhez a te­hetőséget évek óta a Szőnyi Tibor Kórház biztosítja. A ze- begényi szanatóriumban tíz héten keresztül bocsátanak rendelkezésünkre egy négy­ágyas szobát. A közlekedni képtelen embereket mentő­autók hozzák és viszik, napi felügyeletükről az egészségügyi szakközépiskola diákjai gon­doskodnak. Akadnak tehát támogatók, bár tennivaló vám még bő­ven. „ ... Nekem a kérés nagy szégyen / Adjon úgy is, ha nem kérem” — fogalmazta meg Nagy László. Sem a moz­gássérülteknek nyújtandó se­gítség nagyságát, sem módját nem lehet élőre megjelölni. Ám ha figyelünk, ha egy ke­veset érdeklődünk, pagyságés mód hamar világossá válik. Ne hagyjuk hát kérni őket. Adjunk. Magunktól. Falusy Zsigmond Előadás, játék, sport Július 6., hétfő: A szigeti úttörőtáborban 10 órakor a Népművészet kis kezeknek foglalkozást Mjazovszki Ká­rol.yné vezeti. — A N.ino együttes koncertje elmarad. Július 7., kedd: 14 órakor a szigeti táborban Princz Mik­lós Számítógép kicsinyeknek című előadásának első része. — 16 órakor KISZ-MTESZ klubdélután a Technika Házá­ban. Július 8., szerda: Réber László kiállítása a könyvtár galériában (Mártírok útja 37.). — 14 órakor Princz Miklós előadásának második része a szigeti úttörőtáborban. Július 9., csütörtök: A szige­ti tábor pajtásai kirándulnak a Dunakanyarba. — 19 órakor a Bartók Béla Zeneiskolában a schmalkaldeni vonószenekar hangversenye. Vezényel: Die­ter Hosfeld. A belépés díjta­lan. Július 10., péntek: 10 óra­kor a művelődési központban Bodai Ágnes vezeti a játék- barkácsoló foglalkozást. — 20 órakor a görög templomban: A reneszánsz és a barokk kor zeneköltészete Magyarorszá­gon. Előadja a Kecskés együttes. Orvosi ügyelet hétfőtől Hétfőtől (6-tól) az alábbi orvosok tartanak éjszakai és hét végi ügyeleti szolgálatot: a városban hétfőn dr. Csupor Éva, kedden dr. Kiss Lajos, szerdán dr. Kiss Péter, csütör­tökön dr. Ágoston Mária, pén­teken dr. Kiss Péter, szomba­ton és vasárnap dr. Füredi Gyula, a körzetben 10-én dr. Juhász István, 11-én és 12-én dr. Kalász Ede. Az ügyeletes gyermekorvos szombaton és vasárnap dr. Dudás Éva. Az ügyelet a ré­gi kórházban (Vác, Március 15. tér 9. Telefon: 11-525) ta­lálható. Fogászati ügyeletet vasárnap reggel 8 órától délig tart dr. Csatlós Györgyi, a Cházár András utca 17. szám alatti rendelőben, a régi városi für­dő épületében. Július 11., szombat: 10 óra­kor kezdődik a Dunakanyar Kupa úszóverseny a váci für­dő nyitott strandrészén. Kisebb létszámmal Új termékeket gyártanak A 2-es számú főútvonal Vác-' ról Pest felé haladva eléri Sződliget határát, majd eny­hén kanyarogva folytatja útját a főváros irányában. Az ifjú­sági tábor után, az út másik oldalán találjuk a Pest Megyei Fémipari Vállalat, a Pefém 2-es számú gyáregységét. Szabó Márton, a gyáregy­ség igazgatója elmondta, hogy tavaly árbevételük elérte a 40 millió forintot. Ez t£z száza­lékkal több volt, mint a ko­rábbi esztendőben, ugyanak­kor fizikai állományukat ket­tővel csökkentették. A dinami­kus fejlődést elsősorban az ál­landó piackutatással, ipari partnereik számúinak növelé­sével, s a jó szervezőmunkával érték el. Használt állapotban vásárol­tak egy új gyártósort, melynek segítségével az idén elkezdhet­ték a fémcsomagoló eszközök gyártását. A forgácsolás terü­letén is új terméket vezettek be: henigerperselyeket készí­tenek a Rába Vagon- és Gép­gyárnak. Fémtömegcikkeket évek óta készítenek, erre a lis­tára új termékként feliratko­zott a fékpofabetétek készíté­se. A gyáregység igazgatója el­mondta, nemcsak az a fontos, hogy mit termelnek, az is lé­nyeges, hogy mennyiért. Nye­reségüket egy év alatt 13 szá­zalékkal tudták növelni. Az új termékek árának megállapítá­sánál körültekintőbb eljáráso­kat alkalmaznak. így például már a nullszériánál végrehajt­ják azokat a a változtatásokat, amelyek később kedvezően be­folyásolják az önköltséget. Ez­után felülviz Állják a költsé­geket, s ahoi 4 lehet, takaré­koskodnak. Intézkedési tervük tartalmazza a gyártmányok szervezési, műszaki, személyi feltételeinek a biztosítását. Amennyiben szükségesnek lát­szik, élnek a normarendezés adta lehetőségekkel. Hetven fizikai dolgozót al­kalmaz a Petém 2-es számú gyáregysége. Ezenkívül bedol­gozókat is foglalkoztatnak, ez­zel kereseti lehetőséget bizto­sítanak a helyi lakosságnak. Az anyagi feltételek- mellett örvendetes ..a törzsgárdatagság magas aránya, ez kedvezően befolyásolja a termékek jó mi­nőségben történő előállítását. A gyáregységben hat szocia lista brigád működik. Ezek felajánlásai, illetve teljesítései a társadalmi-emberi kapcsola­tokon kívül jelentős gazdasági értékeket is létrehoznak. Ta­valyi jó munkája elismeréséül az Alkotás brigád a gyáregy­ség kiváló brigádja lett. A Ko mócsin Zoltán brigád arany- koszorús, az Április 4. brigád ezüstkoszorús, a Május 1. és a Bolyai János brigád pedig bronzkoszorús minősítést ka­pott. Négy társa közül kiemelke­dett a sződligeti 2-es számú gyáregység, ezzel elnyerte a Kiváló Gyáregység címet, s a díszoklevelet. Nándori János- né, Rusznyák János és Varga István Kiváló Dolgozó kitünte­tésben részesült, Szabó Már­ton miniszteri kitüntetést ve­hetett át. Papp Rezső Vendégszereplés • Július 4-én, szombaton Zsámbékon lép színpadra a váci Madách színkör társula­ta. Szabad téren játszanak, a rom-templomnál. Előadásuk ezen az estén este 9-kor kez­dődik, Vidám koldusok cím­mel. Hamarosan elkészül Jól halad a gázvezeték épí­tése -Vácott, a Sztáron Sándor utcában. A nyomáspróbákat már elvégezték, a vezeték ár­kát visszatöltötték, most arra várnak a kivitelezők, hogy le­ülepedjen a föld, utána jöhet az aszfaltozás. Fehér Galamb Gazdaváltás Nincs szerencséje a Fehér Galamb étteremnek. Most nagy hirtelenjében harmad­szor cserélt gazdát. Ezen a héten két napig csak az előfizetéses menüt szolgál­ták ki, a bejárati ajtón cédu­la volt, amelyen elnézést kér­tek á la ca-rte vendégeiktől. Szerdán azután kitakarítva, kicsinosítva ismét megnyílt a városiban jobbára csak Ga­lambként emlegetett étterem. Vendégei remélik, hogy most már kitart a személyzet egy ideig, s aki visszatér ide, azt kapja, amit vár, amit megszokott, amire betér. Az ezüstérmes bajnokcsapatnál Piros-kék marcipánlabda Amint azt már lapunkban korábban hírül adtuk, a Váci Izzó MTE labdarúgó-szak­osztálya június 29-én rendezte évzáró vacsoráját a verőce­marosi Vén Duna étterem kerthelyiségében. A bajnok­avatás, az éremátadás — a közben egyre bonyolultabbá váló nyíregyházi sárgalap- halmozási ügy miatt — azon­ban elmaradt, az aranyból lett ezüstérmek még nem kerültek a váci fiúk birtokába. Koltai Imre, a sportegyesület elnöke köszöntőjében elmond­ta, hogy a 88 éves egyesület fennállásának legnagyobb si­kerét aratta a labdarúgók NB I-be való jutásával. — A Siófok példája ékesen bizonyítja, hogy jó felkészü­léssel kisebb csapatok is ké­pese1' megkapaszkodni labda- ■ rúgásunk első vonalában. A „sárgalap-ügy” az ország sportközvéleményét a váciak mellé állította, próbáljuk meg­tartani: az - iránitunk kialakult- szimpátiát sportszerű, szép játékkal a következő bajnoki évben. Ezúttal mondok köszö­netét az együttes vezetőinek és játékosainak, eredményes és odaadó munkájukért, s a vá­ros állami és pártvezetőségé­nek az általuk nyújtott erköl­csi és anyagi támogatásért, amely elengedhetetlen feltéte­le az NB I-es létnek — mond­ta elnöki megnyitójában Kol­tai Imre. A váci labdarúgók Pest me­gye történelmében is új feje­A játszótér közelében Életveszély a járdán A Damjanich tér lakói na­ponta szemtanúi annak az ál­datlan állapotnak, amely a té­ren kialakul. Ugyanis az előt­tük húzódó járdán lebonyoló­dó teherforgalom már vetek­szik a kettes főútvonal teher­forgalmával. De mi is történt itt valójá­ban? A régi, Rád felől érkező bekötőutat, amely a kettes fő- útba csatlakozott be, már ré­gen lezárták, hiszen korszerű becsatlakozás épült helyette. Ezt a lezárást egy erős vas­korlát és egy zsákutcatábla biztosította. A lezárt közterü­leten közben egy gyalogjárda épült, ugyanis a művelődési központtal szemben egy több­ezres lakótelep nőtt ki a föld­ből. Az innen érkezők ezen a jár­dán tudják megközelíteni a vá­rosközpontot. Mellette még egy játszótér is van, teli a nyári vakációjukat töltő gyermekek­kel. A bátrabbak a kerékpár­jaikkal köröznek a játszótér körül húzódó járdán, amit ed­dig minden kockázat és bal­esetveszély nélkül tehettek is. A lakók elmondása szerint az itt működő szörpüzem mun­katársai változtatták meg az eredeti állapotokat, ők bontot­ták le az útelzáró vaskorlátot és az oda menő teherautók te­szik veszélyessé ezt a járda- szakaszt. Ügy tűnik, jelenleg ez a senki földje. Mind a ta­nács, mind a rendőrség látó­körén kívül esik. Az itt lakók és a gyalogosan közlekedők vívják reménytelen harcukat a gyalogjárdán keresztülmenő teherforgalommal. Hogy ez- idáig baleset itt nem történt, nem a járműveknek tudható be, hanem az azok elől ügye­sen elugráló gyalogosoknak. A, szörpüzem teherautóinak mentségére legyen mondva, nemcsak ők járnak a gyalog­járdán keresztül. Itt csatlako­zik be minden személygépko­csi és motorkerékpáros a főút forgalmába. Egyes lakók még látták a földön ledobva a zsákutcát jel­ző táblát, de valójában már n>em is illene az útszakaszra, hiszen az átmenő forgalma je­lentős. Amíg intézkedés nem történik ennek az állapotnak a megszüntetésére, addig is út­jelző és figyelmeztető táblákat kellene elhelyezni, de ezúttal a gyalogjárdára. Mondjuk ilye­neket: „Vigyázat, teherforga­lom!” vagy „A járdán gyalo­gosan közlekedni tilos és élet- veszélyes !” És ha valaha mégis újra le­zárják a gyalogjárdát és kör­nyékét, érdemes lenne meg­szüntetni a régi útvonal nyom­vonalait és a szörpüzem terü­letére visszairányítani az oda tartozó teherautókat. Érdemes lenne itt egy szép kis parkot kialakítani, virá­gokkal, bokrokkal, hiszen a jelenlegi állapot csatatérre em lékeztet. Kép és szöveg: Papp László zetet nyitottak, a megyének eddig még nem volt NB I-es csapata a labdarúgásban. Az összejövetelen részt vett Her- czenik Gyula, az MSZMP Gö­döllő városi első titkára és Pálmai László a dunakeszi pártbizottság első titkára is. Előbbi gratulált az együttes teljesítményéhez és ígéretet tett, hogy városunk a lehető­ségekhez mérten anyagilag is támogatni kívánja az Izzót. A tavasszal megalakult ba­ráti kör vezetője, Saáry Gá­bor volt a következő felszó­laló. Elmondta, hogy a baráti kör már több mint 140 tagot számlál, de az NB I-be való feljutás megsokszorozhatja e számot. — Jómagam is segítem a baráti kör munkáját, így sze­mélyesen is tapasztalhattam, hogy milyen nehezen indul egy ilyen új kezdeményezés. Ismerőseim közül sokan azzal utasították el belépési invitá­lásomat, hogy ők csak abban az esetben támogatják a gár­dát, ha az feljut a legjobbak közé. Az NB I. már megvan, a tömeges jelentkezés azonban még várat magára. A vacsora után Reszeli Soós Istvánnal, az ifjúsági csapat vezető edzőjével beszélgettünk, aki ebben az évben kapta meg a Kiváló Utánipótliásnevelé- sért kitüntető érmet. — A magasabb osztályban a felnőttek mellett egy juniorr csapatot is ki kell állítani. Kik szerepelnek majd ebben az együttesben? — Az NB I-es helyezés a mi munkánkat is befolyásol­ja, szeretnénk szakszerűen, jól dolgozni. A juniorcsapat mag­ját a jelei légi legjobb ifis- táink adják majd. Már kezd­jük az alapozást, s várunk minden focizni vágyó srácot különböző csapatainkba. Meg­próbálunk mi is elébe menni a tehetségeknek, de örülnénk neki, ha minél nagyobb szám­ban maguktól is jönnének a fiatalok — mondta a fiatal szakvezető. Boda József váci cukrász- mester egy másfél méteres csokitortával járult az ünnep­léshez. A tortát egy hatal­mas piros-kék marcipánlabda díszítette, melynek ezúttal csak a darabjait kellett továbbíta­nia Kosa László csapatkapi­tánynak. Lezárult tehát az 1986—87-es bajnoki év, a jól megérdemelt pihenés után 13-án, hétfőn kezdődik a felkészülés az NB I-re. Jó felkészüléssel ki­sebb csapatok is képesek megkapaszkodni labdarúgá­sunk első vonalában. A Siófok például... Széles Tamás Életkép a helyszínről Lomtalanítás A lomtalanítási akció folyta­tásaként hétfőtől az alábbi ut­cákban helyez el konténereket a kommunális üzem: Diófa ut­ca végén, Somogyi u.—Vörös­marty u. sarok, Somogyi u.— Szivárvány u. sarok, Béke tér, Bottyán utca elején és köze­pén. Degré Alajos u. közepén, Arany János u. közepén, Arany J. u.—Űrhajós u. sarok, Eperfa u. sarkán. ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom