Pest Megyei Hírlap, 1987. július (31. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-28 / 176. szám
1987. JÜL1US#»., KEDD 5 „Biadalrmtepei idején bor folyt” Ásókkal kérdezik a földet „A kellős közepén (a függőudvaron — a szerk.) remekbe készült forráskút emelkedik, vörös márványból faragták, a múzsák alakja domborodik rajta, s a csúcsán egy Cupido- szobor márványtömlőre telepedve nyomja ki a jóízű hideg vizet, amely a szomszéd hegyen fakadó forrásból jut el ide.., Ebből a kínból a híres Corvin Mátyás parancsára, az ő műve minden építkezés, amelyet itt elmesélek, diadalün- nepe idején bor folyt ...A hegy lábánál engedték bele ügyesen a vezetékbe." Ebből az 1536-ból származó leírásból bizonyára kitalálták már, hogy a visegrádi királyi palotáról szól. Oláh Miklós esztergomi érsek, a Brüsszelben élő Mária királyné titkára Hungária című művében így látta és láttatta a felség rezidenciáját. Ötemeletnyi magasságban A meredek hegyoldal sűrű bokrai közt most alig lehet kivenni az alakokat. Pedig amikor fölka paszkodunk, kiderül, hogy éppen húsz budapesti középiskolás i— a VIII. kerületi KISZ-bizottság — szervezte régésztábor tagjai serénykednek odafent. Szőke Mátyás, a visegrádi Mátyás Király Múzeum igazgatója napestig szinte csak itt dolgozik. Nagyon is érthető ez, hiszen a hajdani déli épület ötemeletnyi magasságában egyedülálló leletet bontanaik ki a földből. — Tulajdonképpen belekezdünk a várfalak állagmegóvási munkáiba a déli szárnyon is — tájékoztat Szőke Mátyás. — E helyen azonban ezek igen rossz állapotban lehetnek, s ezért a feladat elvégzéséhez legelőször az esővíz-elvezetésről kell gondoskodnunk. Emiatt akartuk megkeresni — és meg is találtuk — a korabeli úgynevezett övárkokat, amelyek e célt szolgálták annak idején. Ahhoz tehát,' hogy a feltárásokat megláthassuk, még följebb kell tornázni magunkat (természetesen, akik mindennap fölkáptatnak az ásatásokhoz, azoknak ez már semmiség) —, mivel most a déli zárófalon állunk. Ám. aki nem a régész tekintetével „röntgenezi” a talajt, az csupán guruló erdei rögöket, gyomot és füvet észlel talpa alatt — ugyanis mindent föld takar. Hogy mi mindent, azt ők sem tudják pontosan. De azt igen, hogy a palota vízveze- tékrendszerét is valahol itt kellett keresni! — A támpontot a kutatáshoz Oláh Miklós leírása nyújtotta — mondja az igazgató. — A királyi palotának két nagy szárnya közül az északiban — amely a látogatók számára nyitva van — megmaradt a bevezető rész. E rendszernek nyomait próbáljuk megkeresni most a déli részen, a hegyoldalban. Húsz- harminc méternyit sikerült is megtalálni. Kályhacsőként illeszkednek A többágú rendszer egyikében, a gondosan kitisztított sziklaárokban, négy-öt méter hosszan fekszenek az egymáshoz kályhacső módjára illeszkedő cseréptartozékok. Némelyiken ábra: libaforma és nőfigura. (Lehet, hogy éppen az anyósát tette így, cserépbe karcolva „halhatatlanná” a korabeli mester.) — Hogyan került víz a vezetékbe? — faggatom Szőke Mátyást. — Annyi már bizonyos, hogy a cserépvezeték facsőben folytatódott — sziklába vájt árokba helyezve, s a fa nem állt ellen az időnek. Ezért nem lehet megállapítani: honnan jött a víz, a Dunából vagy ásott kutakból. Hiszen a korabeli leíró, Oláh Miklós tévedhetett is ... — Meddig vallatják itt a földet? — Előreláthatóan szeptember végéig. Aztán betakarjuk, hogy megvédjük a téli időjárás viszontagságaitól... — Matyi bácsi! — kiált két fiú néhány méterrel alattunk, s aprócska régi csontokat mutatnak. Éppen egy hajdani helyiségből csákányozzák, s lapátolják ki a törmelékes, kővel kevert földet. — Jól van, látom találtatok valamit — feléli az igazgató. — Mindjárt megnézem — teszi még' hozzá, ftésőbb kiderül, hogy nincs különösebb értéke, hiszen csupán ételmaradék lehetett, ám első leletnek mindenképpen élmény. — De előkerülnek korabeli szerszámok, például szekercék és olyan kapcsok is, amikkel ezeket a facsöveket egymáshoz rögzítették — jegyzi meg Szőke Mátyás. — Mit kezdenek a gondosan kitisztított övárkokkal? — A későbbiekben is az esővíz elvezetését fogják szolgálni. — Mikor jöhetnek ide föl turisták? — Sajnos ez nem megoldható, mert a hely rendkívül nehezen közelíthető meg. Az egyetlen lehetne Pedig állandóan szépítgetitf a műemlókegyüttest: az északi palotaszárnyon végeznek kisebb faljavításokat, fugáznak. Korábban már felújították a báboskorlátot. Kitisztí- Lehet, hogy éppen az anyo- tották a szökőkutakat. A déli sát tette karcolatával örök- palotaszárny állagvédelmével életűvé a középkori mester- pedig 1990-re készülnek el. ember Kályhacsőszerűen illeszkednek egymásba a középkori vízvezetékrendszer cseréptartozékai Ezekre a munkákra az Állami Tervbizottság biztosítja a fedezetet. S a középkori vízvezetékrendszer is egyik vonzó látványosság lehetne. A múzeumlátogatók legfeljebb csak képről csodálhatják majd meg a középkor emberének leleményességét, amely- lyel megoldotta, hogy ebben a hatalmas palotában víz folyjon. Sajnálhatjuk, mert ugyan az esztergomi vagy a budai várhoz is építettek hasonló vízvezetékrendszert, ezeket azonban csupán leírásból ismerhetjük, föltárásukra még nem került sor, így nem láthatjuk — a visegrádi lehetne az egyetlen. Jó lenne, ha a Mátyás Király Múzeum legalább — netán vándoroltathaió — fotókiállításon mutatná be a feltárás minden részletét. Vennes Aranka Szájtátva KOZELTAVOL Ilyen fogalma nincsen nyelvünknek, mégis, az akasztófahumorral előadott gondolatmenet hallatán ez jut az ember eszébe. Az okoskodás szerint ugyanis még néhány áremelés a villamos energiánál, s helyre áll a sokat emlegetett, de hiányzó igazságosság a város és a falu között, azaz egyforma árat fizetnek itt is, ott is egy kilowattóra áramért. Ez azért egy kicsit távol van ... Még? De majd? Egyszer? Ha- miskás mosollyal mondja a kisközség tanácselnöke, nem cserélne 6 most a fővárosiakkal, de a körzetközpont városlakóival sem, mert ugye, nálunk „csak” 11 százalékkal lett drágább a villamos áram egy- egy kilowattórájának az ára, a fővárosban a kétszeresénél is többel, huszonöt százalékkal, a városban tizenhárom százalékot meghaladva ... közeledünk tehát, csippent a szemével, s még néhány lépés ebben az irányban, s majd csak ösz- szeütközünk összetalálkozván. Annak szól az akasztófahumor, hogy a kisközségben a 25 filléres áremelés 2,45 forintra nyomta fel egy kilowattóra áram díját, amíg a fővárosban e. az összeg most lett 1,25. (A városokban 2,05 forint.) Eégi nóta ez, seregnyi indok az eltérés fenntartására, sereenyi indok az eltörlésére. Bele nem mehetünk e villanásnyi szembesítésben, az azonban tény, hogy a kisközség tanácsa egyre nagyobb összeget kénytelen leszurkolni a közvilágítás és az irányítása alatt levő intézményhálózat villanyszámlája fejében. S ott, ahol a szó szoros értelmében ezer forintokkal kényszerül gazdálkodni a tanács, a havi néhány száz forintos többlet sem csekélység. All tehát szájtátva az ember a csodálkozástól, micsoda ésszerűségre vall. hogy egységes (25 fillér) volt az áremelés, s nem százalékarányos ... Mert ugye, az tűnt volna „igazságosnak” ... De hát annyi minden tűnik igazságosnak, amire rácáfol az ésszerűség. Csak az a baj, hogy erre egyre inkább áremelések idején derül (villanyifény. MOTTÓ Augusztus 25-2S: CeorgikoiHiapok A hal, a halászat és a természetes vízi környezet lesz a témaköre az idei Georgikon- napoknak. Az augusztus 25— 26-án, Keszthelyen megrendezendő szakmai és tudományos tanácskozáson többszáz kutató és gyakorlati mezőgazdasági szakember vesz részt. A hazaiakon kívül angol, csehszlovák, egyiptomi, finn, lengyel, osztrák és svéd mezőgazdászok is tartanak előadásokat. A plenáris ülésen egyebek között a halászat magyarországi helyzetéről, a Magyar Országos Horgász Szövetség halgazdálkodásáról, a természetes vizek halállományának védelméről és hasznosításáról tanácskoznak. Szekcióüléseken ismertetik a Duna—Tisza közén és a Kis-Balatonnál végzett halfauna-kutatások eredményeit. a kecsege szaporításának új lehetőségeit, hévizeink halgazdasági hasznosításának tapasztalatait. A Georgikon-napok részvevői megtekinthetik a hévízi angolna- és az ódörögdi pisztrángtelepet is. Ói országos alkotótábor nyílt megyénkben i adta a lendületet Böifisödön? Az alkotótelepek válságáról írtak a Művészet című folyóiratban néhány hónappal ezelőtt. Ami azt illeti, új, folyamatosan működő képzőművésztáborok nem szerveződtek mostanában. A már patinás nevűek közül a tokaji harmincnégy, a mártélyi huszonkettő, a zebegényi húszéves. Ezek után meglepetés erejével hatott a hír: megnyílt a művész-tanárok alkotótelepe Dömsödön. A kezdeményezést a hagyományte- remtés nem titkolt szándéka vezérli. Mivel arra voltunk kíváncsiak, hogy mi valósul meg az ötletből, nem a megnyitás óráiban látogattuk meg a csoportot. hanem tíznapos együttlétük végén, a táborzáró tárlaton vettünk részt, amelyet a Pest Megyei Művelődési Központban tartottak. Meglepően sok festmény, rézkarc és szobor készült egy hét alatt — állapítom meg magamban, miközben a kiállítóteremben nézelődöm. Kéri Mihály, az alkotótelep mindenese, mintha sejtené, mi jár a fejemben, megszólal: — Az első hét napot töltöttük gyakorlati munkával Dömsödön, és nyugodt szívvel állíthatom, hogy rengeteget dolgoztunk! Talán azért, mert mindenki bizonyítani akart. — Az ország egyik leghíresebb amatőrtáborában jártam a közelmúltban. Ott a résztvevők nagyobb része tétlenkedett. Egy szekcióvezetőre is felfigyeltem, aki a legkevésbé a munkával törődött. Mi adta a lendületet Dömsödön? — Az alkotók kizárólag meghívással jöhettek közénk. Ez persze azt is feltételezi, hogy a szekcióvezetők jól ismerik csoportjuk tagjait. Az eső vízelvezető övárkot a régésztábor lakói tisztogatják (Hancsovszki János felvételei) Somogyi György, Pest megyei rajzszakos felügyelő megerősíti az előbbi véleményt: — Megtiszteltetésnek tartom, hogy ilyen mesterek mel-. lett dolgozhattam. Ez a csapatmunka annak ellenére adott sokat, hogy mindössze tíz napot lehettünk együtt. Angyal Mária és Kéri Mihály egyszerre akarnak közbeszólni, végül megegyeznek abban, hogy Mária mondja el a titkolt vágyat: — Az amatőr alkotók legnagyobb gondja az, hogy nincs állandó lehetőségük a műhelymunkára évközben! Nincs egy ,ely, ahová ellátogathatnának, ha gondjuk "akad, ahol mé'gfnutathatnák a képeiket, szobraikat. Ahol Tábori életkép felmérhetnék, hogy hol tartanak a többiek. Most, ha minden jól megy, az Országos Közművelődési Központ szervezésében megnyílik egy ilyen műhely Móron. Az egész évben üzemelő telepen tízféle műfaj kap otthont. Prutkay Péter lép az asztalunkhoz végszóra és már mondja is: — A kívülálló nem is sejti, milyen fontos kezdeményezésről van szó! Hiszen nincs egyetlen közös alkotóház sem az országban, ahová amatőr is beteheti a lábát évközben. Ez az állapot különösen a rézkarcnyomókat sújtja, akik a drága, nehezen beszerezhető és kényes szerszámaikkal nem tudnak otthon, a konyha kövén dolgozni. Kéri Mihálytól azt is megkérdeztem, hogy a telep környezete, illetve a ráckeveiek hogyan fogadták a csoportot, merthogy ettől is függ a folytatás. — A dömsödi általános iskola termeit ingyen használhattuk. Raffai Béla ráckevei tanácselnök meg is látogatott bennünket. Mindemellett szeretnénk szorosabbra fűzni kapcsolatunkat a környezettel. Éppen ezért környezetalakító, restauráló vagy éppen újat, maradandót teremtő feladatokat is vállalunk majd. Például van egy kopjafás temető a közelünkben, amely ápolásra, óvásra szorul. Köztünk pedig kiváló fafaragók vannak ... A dömsödi kezdeményezés azért is figyelemre méltó, mert Dél-Pest megyében közel sem olyan élénk a művészeti élet, mint Szentendrén, Vácott vagy Gödöllőn. Ebben ugyan senki sem hibás. Rémség Iván, Barcsay Jenő vagy a következetesen dolgozó vári alkotók — az utóbbiak mindeddig mostohagyereknek számítottak — megtették a magukét. Most Ráckeve— Dömsöd térségében is elkezdődött valami. A kezdeményetek és a helyszín, a helyi Illetékesek és az Országos Közművelődési Központ „hozzáállása” jó. Minden más a jövő titka. Szilas Zoltán Ebből pedig az következik, hogy az irányító személye eleve meghatározza a telep, munkájának színvonalát. Való igaz, Samu Géza szobrásznak, Misch Adám festőnek és Prutkay Péternek, a rézkarc nagymesterének neve egyaránt ismerősen cseng képzőművész körökben. — Ez év januárjától tér vezgettük a csoportvezetőkkel és Angyal Máriával, az Országos Közművelődési Központ munkatársával, hogy mit és hogyan csináljunk — meséli az előzményeket Kéri Mihály, aki egyébként a ráckevei művelődési ház népművelője, mellesleg a Képzőművészeti Alap tagja. — Végül úgy döntöttünk, hogy a közös munkára fektetünk nagy súlyt. Legalábbis ami a döm- södi hetet illeti. Így azután semmiféle előadással, elméleti képzéssel nem zavartuk az alkotókat, még csak arra sem köteleztük őket, hogy az egyes műfajok hagyományos megjelenítési formáihoz ragaszkodjanak! Inkább olyan személyiségek varázsára alapoztunk, mint Samu Géza ... Tény, hogy másképpen alakult az alkotók kapcsolata az anyaggal. — Azt hiszem, ennél ösz- szeforrottabb közösség nem születhet sehol ilyen rövid idő alatt — így Angyal Mária. — Itt, Szentendrén kicsit megváltozott a helyzetünk, bár részben ezt is akartuk. A város olyan lehetőséget kínált, amit az országban sehol másutt nem kaphattunk volna meg ilyen mennyiségben. Szinte éjjel-nappal az itt élő művészek műtermeit látogattuk, beszélgettünk, előadásokat hallgattunk! Néhány fiatal alkotót arra kértem, mondják el, miért éppen ennek az új telepnek a munkájában vettek részt. — Mivel tudtam, kik közé jövök, biztos voltam benne, hogy nem néznek gyereknek, nem fárasztanak mindenféle tematikával, nem utasítgat a csoportvezető. Ezzel szemben hagynak dolgozni. Így is történt — mondja Baji Miklós.
