Pest Megyei Hírlap, 1987. július (31. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-28 / 176. szám
1987. JÜLIUS 28., KEDD 3 Országgyűlési bizottságok ülése Az ár- és adórendszerré! KASZA NYOMÁN DŐLT A REND PÁNDON A z első kaszás elindul. Egyenletes mozdulatokkal emeli a vasat. A búzaszárak apró recesenéssel dőlnek halomba. Az első kaszás kicsit odább lép, a csomók alig észrevehetően, de már másképp hullanak a tarlóra. Ám a negyedik-ötödik suhintás után ismét katonás rendben dől a kalász. Elindulnak a többiek is a nyomában. A marokszedők, a kötözők. Lassan beáll mind a tizenkilenc kaszás. A testük emlékezik. A csúztól, reumától gyötört kezek, lábak átveszik a ritmust. Az évtizedekkel ezelőtt begyakorolt mozdulatok — húszharminc éves tétlenség után olyanok, mintha sosem lettek volna talonban. Mintha az aratók, kettőzök, marokszedők az előző nyáron arattak volna utoljára. Vagy kétszázan ácsorgunk a búzatábla szélén a pándi határban és figyeljük a hetvennyolcvan felé járó öregeket, akik nyugodt mozdulatokkal vágják a búzát, kötik a kévét. Sokáig szó sem hallik, csak á szemek beszélnek, ahogy figyelik az öreg szülőket, nagyszülőket. A mai harmincasoknak csak igen halvány gyerekkori emlék a kézi aratás, a fiataloknak már legenda. Az öregek törik meg az elfogódottság csendjét. Tréfálkozni kezdenek a kötöző ügyetlenségén, ahogy egy- egy kéve szétesik. Pedig ügyetlenségről szó sincs. A mai hibrid búzák kombájn alá való, rövid szárú fajták, így kötelet is nehezebb belőlük csavarni. — Hogy ki vetette fel ennek a kézi aratásnak a gondolatát? — kérdez vissza Kiss Sándor, Pánd tanácselnöke. — Ay.l ma már lehetetlen megmondani. Sokszor beszélgettünk a hagyományőrzésről a tsz vezetőivel. Valahogy ebből nőtt ki ez a gondolat. Es még valami. Az öregeink előtt szerettünk volna tisztelegni. Éreztetni a tiszteletünket, a szeretetünket. Magunk sem hittük, hogy ennyien összejönnek majd. Ilyen sokan kíváncsiak, milyen is volt régen a legnagyobb mezőgazda- sági munka, az aratás. Gyűlnek a kévék az aranyló, hatalmas búzatábla sarkában. Ahogy belemeiégednek az aratók és nézelődők, úgy lesz mind 'údámabb a hangulat. Itt is, ott is fényképezőgépek zárja kattan, sokan szeretnék megörökíteni ezeket a pillanatokat. Közeledik a früstök ideje. Topár László, első kaszás, a bandagazda kiáll. A kis üllőt leveri a földbe és kalapálni kezdi a kasza élét. — Van annak már húsz esztendeje, hogy utoljára arattam — mondja munka közben. — Három kataszterink volt, a felszabadulás után az EVIG-ben kerestem munkát, de nyaranta kivettem a háromhetes aratószabadságot. A régi világban az egyik helyi uradalomban voltam kettőző. Miközben beszél, próbálom kitalálni, hány éves lehet. Szikár alakja, határozott mozdulatai, egész mozgása azt sugallja, hogy hatvan körül jár. De ha számol az ember, látnivaló, csak idősebb lehet. Azután ahogy elkapom a tekintetét, a kérdésnél: milyen érzés vdlt, amikor felkérték, hogy arasson újra úgy, mint hajdanában, hirtelen megjelenik az arcán a leélt hatvanhat esztendő minden keserve, szenvedése. Arca kipirul, torkát fojtogatja valami. Könnyes szemmel csak egyre azt ismételgeti rekedt hangon: nehéz, nehéz, ... nagyon nehéz. A torokszorító jelenetből vidám asszonyok ragadnak ki. Kévékre telepedve fogyasztják a szalonnát, vastag sonkát, fűszeres illatú kolbászt. — Bizony, van már vagy harminc esztendeje, hogy utoljára markot szedtem, kötelet kötöttem — emlékezik két falat között Molnár Sán- dorné. — De ezeket a mozdulatokat nem lehet elfelejteni. S ahogy az ember halad, úgy tódulnak elő az emlékek. Ez megríkatja az embert. No persze itt mindenki csak az ifjúságát siratja. "Búza, búza, búza. de szép tábla búza, Aratás időben érik a kalásza. Ki fogja azt learatni, ha már nékem el kell menni, Pest városa felé, a mostani babám mellé.’’ Az asszonyoktól a férfiak is átveszik a hangot, sorra csendülnek fel a szép aratónóták, sőt az egyik asszony derékon ragadja a nyolcvanegy esztendős Molnár Sándor bácsit és ott a tarló szélén mindjárt meg is mutatják a fiataloknak, hogyan táncoltak a régi aratóbálokban. — Leginkább magunk arattunk, bár néha elszegődtünk valamelyik uradalomba is — meséli a tánc végén Molnár Sándor. — Négy holdon gazdálkodtunk,: s ünnep volt, amikor arathattunk. Képzelheti, mennyire örvendtem én, amikor megtudtam, hogy igazi aratás lesz a pándi határban. Csak azt sajnálom, hogy kaszálni már nem engedtek. Persze kell a hely a fiataloknak. A „fiatalok", a hatvanöthetvenöt évesek újra nekilátnak a táblának. Lassan elfogy az a kis darab kalászos rész, amit kihagytak az aratók: Ezeket a búzaszálakat lövéstől tépték ki az asszonyok és boszorkányos ügyességgel csavarták szoros, erős kötéllé a kévékhez. Ahogy fogy a szál, egyre több gyerek gyűlik a dolgozók köré. A szép kemping- és BMX- bringák a bokrok tövébe döntve, míg gazdáik ügyetlen mozdulatokkal igyekeznek ellesni a kötözés titkát. Szalmakalapos, magas termetű, ősz bajuszú ember forgolódik a munkások között. A valamikori legnagyobb pándi uradalom — Palló Imre birtokának — az intézője volt ő 1941-től. A gazda unokaöcs- cse. Palló Pál Erdélyben járta ki a mezőgazdasági iskolát és a legnehezebb években vette át a birtok ügyeinek intézését. — Hogy 5 a felszabadulás után is megmaradhatott itt, azt a tisztességének köszönhette — mondja Bede János, nyugalmazott áfész-elnök, az aratás szervezője. Ő meséli el azt is. hogy milyen fizetség járt annak idején az uradalmakban aratóknak. Minden tizenegyedik mázsa volt az övék. Ezért le kellett aratni, keresztekbe rakni, a kaparé- kot összeszedni. Erre szolgál a másfél méter széles, ritka fogú fagereblye — a bőgő. Kocsira kellett rakni a kévéket és a végén asztagba. A munkásokat a bandagazáa fogadta meg, ő írta alá a szerződést is az urasággal. A két hónapon át tartó hatalmas munka hagyományai évszázadokon át alakultak, s akár a mai gépi aratást, a kaszások munkáját is nagyon pontosan megszervezték. A bandán belül három-három arató dolgozott együtt, ez volt a forgóbanda, A kaszás kitette a markot, a másik feladta a kötél végét. S, aki egyik nap kévekötő volt, az másnap kettőző lett. Az is íratlan törvény volt, hogy. a bandát egy vízhordó szolgálta ki — rendszerint. öreg arató —, s őt ; mindig az uraság fizette. A kézi cséplést már valóban csak a mutatvány kedvéért végzik a tarlón. Hárman állják körül a földre tett búzát és forgatják a cséphada- rót. Kis-esi-kó a ritmus, ha hárman, kí-csi-csi-kó, ha négyen verték a hadaróval a búzát. Azt mondják, a háború előtt a személyi lapon külön foglalkozásként jegyezték, ha valaki etető volt a cséplőgépen. Ketten végezték ezt a munkát, az egyikük mindig az olajozásra, a rosta tisztítására ügyelt. — Még a 60-as évek elején is kiadta a tsz a búzatáblát kézi aratásra — mondja Dobos József, a tápióbicskei Április 4. Tsz mezőgazdasági fűága- zatvezetője. — Az SZK 3-as, SZK 4-es kombájnok csak később jöttek. Ahogy ezek a korszerű gépek átvették a kaszások munkáját, ez valóságos csoda volt az embereknek. Álmélkodtak; miként zsugorodhat két-három hétre az a munka, amit ők egész nyáron végeztek? Abban az időben senkit nem küldtek el a szövetkezetből, mégis ezekre az évekre tehető, hogy a tagság alig a felére csökkent a közös gazdaságokban. Földindulás volt a parasztemberek számára az aratás gépesítése. Ügy gondolták, elmennek, mielőtt fölöslegessé válva elliüldenék őket. Topor László, a banda gazda Früstök a tarlón (Hancsovszki János felvételei) A Palló-birtokon tizenkét- tizennégy kataszter jutott egyetlen kaszásra, általában Kisasszony napjára, a mária- pócsi búcsú idejére került magtárba a szem. Akkoriban 12-13 mázsás termés már jó évnek számított. Azt a táblát, amelynek sarkában kézzel arattak a pándi öregek, hektáronként ötvenöt mázsásra becsülik. Kiderül, hogy eredetileg már ezen a napon elkezdték volna a munkát itt a legmodernebb dominátorok. V égül is az aratók kérték, hogy várjanak vele egy csöppet — mondja Kiss Sándor. — Látványnak valóban szép lett volna a múlt és a jövő randevúja, de a mi öregjeink nyugodtan szerettek volna emlékezni. Mőza Katalin Az Országgyűlés terv- és költségvetési, illetve jogi, igazgatási és igazságügyi bizottsága együttes ülést tartott — Bognár József és dr. Antalffy György elnökletével — hétfőn a Parlamentben. A tanácskozáson a két testület az adórendszer reformjával kapcsolatos elképzeléseket vitatta meg. A képviselőkhöz korábban eljuttatott pénzügyminisztériumi előterjesztés megállapítja: a mai ár- és adórendszerben a vállalatok fejlődési lehetőségeit alapvetően nem saját teljesítményük és a piaci viszonyok határozzák meg, hanem költségvetési kapcsolataik. A költségvetés a megtermelt jövedelmeknek mind nagyobb hányadát vonja el és osztja szét újra. A támogatások és a mentességek sokasága áttekinthetetlen, s elfedi a gazdálkodás eredményességét ugyanúgy, mint annak hiányosságait. A jelenlegi lakossági adórendszer önmagában is ellentmondásos. A szabályok eltérően kezelik a különböző tevékenységeket és nem teremtik meg a jövedelmekkel arányos közteherviselést. Ez és a keresetszabályozás rendszere a főmunkaidő leértékelődéséhez, teljesítmény-visszatartáshoz vezet, előnyben részesítve az elaprózott forrásokból való jövedelemszerzést. Szóbeli kiegészítőjében Medgyessy Péter pénzügyminiszter hangsúlyozta: az adóreform önmagában nem cél, hanem a társadalmi-gazdasági kibontakozás programjának teljesítését segítő eszközrendszer része. Más szóval garanciája annak, hogy ez a program megvalósítható legyen. Az adórendszerrel kapcsolatos változtatások szükségességéről szólva a képviselők felelősségére figyelmeztetett, mondván: a népgazdasági feladatok jövőre sem lesznek kisebbek, s a mai eszközrendszer — amelyet már annyi jogos kritika ért — nem alkalmas a teljesítésükre. A késlekedés eddig is súlyos gondja volt gazdaságpolitikánknak, s az adóreform további halogatása esetén csak olyan intézkedések hozhatók, amelyek érvényt szereznek ugyan a pénzügyi szigornak, de a kibontakozásra nem adnak esélyt. Az új adózási formák a gazdasági jogrendszer szempontjából is számottevő változást jelentenek, a vállalatoknak kiszámíthatóbb cselekvésre nyílik módjuk, s ez végül is a gazdaság stabilabbá válásához vezethet. Az elmúlt években a költségvetési támogatások, kedvezmények túlságosan nagy szerepét játszottak a gazdaság alakulásában. Az adóreform bevezetésével a költségvetési szféra mozgástere szűkül, s előtérbe kerül a vállalati önállóság, a rugalmas módszerek alkalmazása — emelte ki a pénzügyminiszter. A sokak által szorgalmazott családi jövedelemadó kérdéséről szólva hangsúlyozta: az eltartottak számától függő adózás nálunk azt jelentené, hogy a magasabb jövedelműek nagyobb kedvezményt kapnának. Jelenleg arra van lehetőség, hogy az állami támogatás mértékét egy abszolút összegben határozzák meg. A jövőben az államnak nagyobb mértékben kell hozzájárulnia a családok helyzetének relatív javításához, ezért a családi pótlék összegét növelni szükséges. Később, a mainál kedvezőbb gazdasági helyzetben vissza lehet majd térni a családi jövedelemadó gondolatához. A pénzügyminiszter végezetül rámutatott: az adóreform 1988. január 1-jei bevezetése technikailag megvalósítható, azonban ismertetése' a közvéleményben nem halad kellő ütemben. A közéjét tisztaságáért ítélkezési vizsgálat A társadalomellenes jelenségekkel szembeni fellépés egyik visszatérő eleme a korrupció elleni küzdelem. Az Igazságügyminisztérium bírósági főosztálya ezt szem előtt tartva megvizsgálta a közélet tisztasága elleni bűncselekmények miatt indult büntetőügyekben az utóbbi években folytatott ítélkezési gyakorlatot a fővárosban, Bács-Kiskun, Hajdú- Bihar és Szabolcs-Szatmáv megyében. — Társadalmi fejlődésünk jelenlegi szakaszában — miként dr. Jakucs Tamás, a bírósági főosztály vezetője értékelte — felerősödtek olyan nemkívánatos megnyilvánulások. mint az anyagiasság, az élősdiség, a korrupció. Ezek a közvéleményben a korábbinál nagyobb ellenérzést váltanak ki. Társadalmi igény, hogy a szocialista közerkölcsöt sértő ilyen jelenségekkel szemben is határozottabban, következetesebben kell fellépni. Ennek — bár nem kizárólagos, de — egyik. feltétlenül szükséges eszköze a büntetőjogi felelősségre vonás. A rendből csavarta a liévekötelet a hetvenöt éves Bicskei Sánúorné Ivcncz László (a kép előterében) járni csak mankóval tud, mégis ürömmel állt be aratni A közélet tisztasága elleni bűncselekmények miatt jogerősen elítélt felnőttkorúak száma 1980 óta csökkent, illetve az utóbbi években nem éri el az akkori — 243 személyt ítéltek el — számukat. Az adatok azonban arra engednek következtetni, hogy a felderített ügyek száma jelentősen kevesebb mint a ténylegesen előfordulóké. Ebben nyilvánvalóan szerepet játszik a megvesztegetett és vesztegető személy érdekközössége, amely köztudottan akadálya az eredményes felderítésnek és a bűnösség bizonyításának. A korrupciós ügyekre sokszor jellemző az egyes cselekmények láncolata, és általában a többszörös halmazat, amelyek a büntetéskiszabást súlyosbító tényezők. A bíróságok a vizsgált ügyekben szereplő 143 személy terhére összesen 389 korrupciós bűncselekményt állapítottak meg: hivatali vesztegetést 145, gazdasági vesztegetést 195, míg — a hivatali vesztegetéssel leginkább rokon —: befolyással üzérkedést 49 esetben. Volt olyan elkövető, aki a büntető- törvénykönyv öt-hat tiltó rendelkezésébe ütköző magatartást is megvalósított. A büntető ítélkezéssel kapcsolatos megállapítás, hogy a közélet tisztasága elleni bűn- cselekményeknél a törvényben szabályozott büntetési tételek megfelelően szigorú alkalmazása a bíróságok részéről jelentősen elősegítené a korrupció elleni küzdelmet. Az országos adatokból, s a mostar ni vizsgálatba bevont ügyekből is megállapítható, hogy az ítélkezési gyakorlat meglehetősen vegyes képet mutat, de összességében inkább enyhe a felelősségre vonás. Feltétlenül indokolt tehát a törvény szigorának fokozottabb érvényesítése, mert kétségtelen tény, hogy — különböző okok miatt — a korrupciós bűncselekmények elszaporodtak.
