Pest Megyei Hírlap, 1987. július (31. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-23 / 172. szám

Ptrsr .mit' 1987. JÜLIUS 23., CSÜTÖRTÖK Határmezsgyén a szerződéses üzletvezetők (2.) Ha a perben az áfész bizonyít Vízválasztónak nevezhetnénk a szerződéses Ozemeltctésl forma Immár hatodik esztendejét. Bebizonyította életképességét és létjogo­sultságát. így például az ellátási felelősséggel tartozó, de annak ko­rábban csak nyögve-nyelve eleget tevő átészeknek pozitív változási hozott. Ugyancsak jól jött a vállalkozói képességüket próbára te­vőknek. Az eltelt Időszakban egyfelől a nagyobb jövedelemhez ju­tás korábban nem ismert energiákat szabadított fel, másfelől a sze­lekció is megtette a magáét; az alkalmatlanok lassan kikopnak. Igen ám, de megerősödött egy, a kezdettől fogva létező réteg, amclly minden leleményét és rafinériáját kizárólag a saját zsebének hasz­nára veti latba és erre módja is nyílik. Mint ahogy írásunk első ré­szében Meggyes Nagy István, a Monor és Vidéke Áfész ke­reskedelmi és ipari főosztá­lyának vezetője elmondta: a szövetkezet hagyományos ügyviteli rendszere képtelen naprakészen követni a szer­ződéses boltokban, vendéglők­ben történteket. — Az áfész is tehet arról, hogy mindez megeshetett — szögezi le ezek után a főosz­tályvezető. — Talán nem kel­lett volna haladékot adni azoknak, akik hónapról hó­napra késtek tartozásaik ren­dezésével. Most már ilyen nincs, ha valaki nem tud idő­ben fizetni, két hét után le­csapó leltár, egy héttel ké­sőbb hatósági leltár a sorsa. Csakhogy körülbelül hétmil­lió forint olyan követelésünk van, amelynek visszatérülésé­re nem számíthatunk. De ho­gyan kaphatnánk vissza a pénzünket, teszem azt, egy szerény jövedelmű lóápolótól vagy savanyítómunkástól? Akinek papíron nincs semmi­je, csak egy-két gyereke?! Ékszer a széfben A kárhoz képest az indulás­kor letett fedezeti összeg csu­pán csepp a tengerben. Már ez sincs így, elfogadnak óva­dékként üdülőt, sőt, az egyik csárdás majdnem 300 ezer forint értékű ékszerét aján­lotta fel, azt rakták be szé­pen a páncélszekrénybe. Pedig nem tolongnak már úgy a vállalkozni vágyók, mint eleinte. Nagyon is. meg­válogatják, hol és milyen jel­legű üzletet pályázzanak meg. Kültelki „kispiszkos” például szóba se jöhet, az változatla­nul az áfész nyakán marad. A magasabb haszonkulcs miatt inkább a vendéglők, bisztrók kelendők, de ha túl sok a ve- télytárs a környéken, csökken a vonzerő. Mint a Pécel—Isa- szeg Áfész portáján. Ott ugyanis érdekes módon a kis­kereskedelmi egységek sikere­sebbek. A legtöbbjük ugyan kicsi és toldozott-foltozott, en­nek ellenére elkel. S bár van az áfésznek szép, nagy, mo­dern ABC-je, ahol kedvére válogathat a vásárló, ezeket az ősrégi boltocskákat mégis job­ban szeretik a helybeliek. — Vendéglős voltam én is, de elfáradtam attól a sok ré­szegtől. Ezért pályáztuk meg a feleségemmel tavaly novem­berben a 15. számú élelmi­szerboltot itt, Pécelen — mondja Kovács János. — Gon­doltuk: idegenek nincsenek, egymást csak nem csapjuk be. Megszerzem a hiánycik­keket akár a világ végéről is. Szeretem, ha bő a választék. Rajtuk a szemük — Kovácsék terven felül egymillióval növelték forgal­mukat, vasárnap is kinyit­nak, ezzel majd az egész fa­lut magukhoz szoktatták — halljuk ezt már az áfész fő­könyvelőjétől, Körmendi Ár- pádnétól. — Valóban szigo­rúak vagyunk és óvatosak. Előfordult már, hogy elkö­szöntünk attól, aki nem gaz­dálkodott megfelelően a kész­lettel. Havonta kimutatás ké­szül minden szerződéses üz­letről, ebből a vezetőknek egy összesített jelentés, s ha vala­mi nincs rendben, ellenőrzési osztályunk azonnal munkához lát. Óvadékként célrészjegy- jegyzést kérünk az üzletveze­tőtől, vagy kezest, idegennel szóba sem állunk, amíg meg nem mutatja, hogyan szá­múit el az előző hegyén. Áruik zömét az áfészen keresztül szerzik be, ezzel is rajtuk tartjuk a szemünket. Renge­teg ügyviteli munkát jelent ez nekünk, de szükségünk van szerződésesekre, nagyon szépen felfuttatták korábban veszteséges boltjainkat. Nemcsak itt, más szövetke­zetek másutt is így véleked­nek. teljesen érthetően. Ennek az üzemeltetési formának kö­szönhető, hogy a vendéglátást alapjaiban sújtó élelmiszer- nyersanyagár-emelősek és az életszínvonal megtorpanása el­lenére a szakma hatékonyan dolgozik. Amíg jövedelmező­ségi mutatójuk 1981-ben 10.4 addig 1986-ban már 31.4 szá­zalék volt. Ezen belül a szer­ződéses üzleteké 55.1 százalék, a hagyományosaké 4,51! Bár jóval kevesebb bolti kiskeres­kedelmi egység üzemel ilyen módon, jövedelmezőségi mu­tatójuk így is több mint há­romszorosa az ágazaténak. Ezért akár elégedettek is lehetnének a szövetkezetek, ha nem kellene szembenézniük azzal a 25 milliós kintlévő­séggel, amit tavaly a főként más vidékekről érkezett, de ezen a tájon is leszerepelt üz­letvezetők „hoztak össze”. Hogy ez a pénz mikor kerül­het gazdálkodásukba, egyálta­lán odakerül-e valamikor, az már a perek után dől el. Aho! az áfészeknek kell bizonyíta­niuk partnereik kötelezettség­szegését, amit, ha jogosnak ítélnek, akkor is meg kell elégedniük a havi 2-3 ezer fo­rintos törlesztésekkel. Megelőzni, kivédeni Most már egyre következe­tesebben próbálják az áfészek megelőzni, kivédeni az ilyen eseteket. De mint láttuk, sok a buktató. Még ha sikerül is megreformálniuk nehézkes ügyviteli rendszerüket, ez még nem garantálja a szám­lázási fegyelem betartását mindenhol. Tudvalévő, hogy Magyarországon az árubeszer­zésnek jócskán akadnak ho­mályos pontjai, s a megren­delő és a szállító közötti kap­csolat nem mindig meríti ki a tisztességesség fogalomkörét. — Kapjanak a szövetkeze­tek a kockáztatásukkal ará­nyos ellenőrzési lehetőséget, hogy időben kiszűrhessék és meggátolhassák. a negatíy fo­lyamatokat. És ne legyenek a jognak olyan hézagai, amelyek lehetővé teszik, hogy tisztára moshassák a piszkos pénzeket — foglalja össze a témát Be- ke András, a Mészöv elnöke. Ehhez csupán egyetlen meg­jegyzés: a jövőre bevezeten­dő adó- és árreform megkö­veteli majd a szerződéses üze­meltetési forma átértékelését. Tóth Andrea (Vége.) Tettekkel a kibontakozásért Nem lehet türelmi időt a Interjú lenyó Lászlóval, a váci Forte igazgatójával Ezekben a napokban széles körben megvi­tatják a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának július 2-i ülésén elfoga­dott állásfoglalását, amely az alapját adja a kormány és a különböző szervezetek, intéz­mények már készülő, konkrétumokat tartal­mazó cselekvési programjának. Hogy ki cs mit tehet azért, hogy a jobbító szándék a következetes és mindenkit mozgósító cselek­véssel párosuljon — arról az elkövetkezendő napokban, hetekben szándékunk szerint a teljesség igénye nélkül több gazdasági, poli­tikai vezetőt kérdezünk meg. Elsőként Lenyó Lászlónak, a váci Forte gyár igazgatójá­nak tettük fel a kérdést: mi a véleménye a kibontakozás­ról, s mit tesz ezért a gyár kollektívája? — Van egy jó közmondás: jobb későn, mint soha. A már ismert és a csak ezután nyil­vánosságra kerülő intézkedé­sek eléggé későn jöttek, de mindent el kell követni azért, hogy a cselekvés üteme fel­gyorsuljon. Előrelátóan gon­dolkodó vezetők már több mint tíz esztendővel ezelőtt jelezték a vezetésnek, hogy gondok vannak a bérarányok­kal, a munkafegyelemmel, s hogy szükség van a humánum és a demokrácia szabályainak megtartása mellett az eddigi­nél sokkal nagyobb szigorra, egy új munkatörvénykönyv összeállítására. Többször sür­gettük az importgazdálkodás feszültségeinek feloldását is. — sajnos mindvégig kevés eredménnyel. A Központi Bi­zottság állásfoglalását ismer­ve remélem, hogy a jövőben a szabályozók hosszú távon is 'állandóak maradnak, s meg­szűnik a külső, direkt beavat­kozás a gazdálkodásba. Szá­munkra nagyon fontos, hogy vállalatunk kollektívája — s gondolom, így vannak ezzel mások is — maradéktalanul élhessen önállóságával. Hit­vallásom. hogy a piac hatá­rozza meg a ráfordítás mér­tékét, s nem úgy. ahogy a gyakorlatban jelenleg is tör­ténik.'A piac az eddiginél jó­val nagyobb szerepet kapjon, s követelményként támassza az ésszerű költségcsökkentést. Kényszerítsen országosan a differenciált bérpolitilca meg­valósítására is. — Ez már a régóta felbo­rult értékrendet is érinti. Mi­lyen kilátások vannak arra, hogy ismét helyreáll az egyen­súly, fogódzókat nyújtva az embereknek a cselekvéshez? Hiába az írás, nem tartják be A hiány miatt magasak az árak Mint a felbolydult méhkas, olyan az Iroda meg a környéke. Zi­háló mellkasok, remegő kezek, eltorzult arcok, üvöltözés. A férfi, ha tehetné, tán a világból is kifutna. De nem teheti, Így csak a te­lefonkagylókat váltogatja. Hol az egyiket, hol a másikat kapja fel. Ide is, oda is vet egy-egy szót: „Nem, nincs, elfogyott, nem is lesz. Hatvan! Talán. Ha...” ...................... R á vigyorog a mellette álló férfira. Fél szavakból Is értik egy­mást. Ügy tűnik, megegyeztek. Amíg az idegen ki nem teszi a lábát a portái ól. Akkor aztán kezdődik minden elölről. Természetesen egy másikkal. Aki többet ígér, lehet, hogy többet kap — mármint a mÍ,ívíert1 ez Itt Gödön az egyik „málnatözsde”. Hitték volna, hogy van ilyen? S nemcsak Gödön, hiszen az ő példájuk nem egyedi: sokan vesznek ma részt eb­ben az üzletben, a tőzsdézés­ben. Bíznak a nagy nyereség­ben, abban, hogy jól járnak, Mint ahogy a gödi Dunamen- ti Tsz megbízottjai is erre utaznak. Kereskedőként pró­bálnak, s tudnak is élni a málnaháború adta lehetősé­gekkel. Hagyják versenyezni a feleket. Akár a tőzsdén vagy az árveréseken. Először, má­sodszor, senki többet? Har­madszor! Ha megnyerte, hadd vigye! Egymás nyakára is De milyen áron? És itt nem csupán a konkrét, számszerű­síthető értékről van szó. Ha­nem arról is, hogy az üzleti korrektség, a szerződéses fe­gyelem, a partnerek egymás­sal szembeni tisztessége látja kárát a mai helyzetnek. Az üzleten ugyanis mindenki nyerni szeretne. Vagy leg­alább nem ráfizetni. Ez vi­szont nem könnyű dolog. A kereslet nagyobb, mint a kínálat, hiszen a kedvezőtlen időjárás miatti terméskiesés, no meg a nyugati vevők meg­növekedett érdeklődése gátat szab a málna megállapodások szerinti értékesítésének. Így aztán, ha már nem is a nye­reségért, hát legalább a köt­bérek elől folyik a vesszőfu­tás. S ebben a futásban egy­más nyakára lépnek, buktat­ják, cselezik egymást az in­dulók. Még akkor is, ha ere­detileg egy csapatban verse­nyeznek. Mondjuk a szövetke­zetekében. A málnáért ott tülekednek a hűtőházak, a konzervgyá­rak. a szövetkezetek is. S ez némiképp érthető. Mert őket — nem úgy, mint a termelő­ket — komolyan kötik a szer­ződések. Itthon a kötbér, kül­földön a fedezeti vásárlások réme fenyeget. Elkövetnek te­hát mindent, hogy a kamio­nok. a hűtőházak és a kam­rák minél hamarabb megtel­jenek az illatozó piros gyü­mölccsel. Véresen komoly a helyzet. Aki nem tud teljesíteni, köny- nyen elbukhat. Milliókat fizet ra a málnázásra a tervezett jelentős nyereség helyett. Aminek az év elején még örültek, az ma már csak a sóhajokat fakasztja fel a mellekből: százfelé szerződ­tek, de kinek teljesítsenek? — Mi úgy véltük, csak jól járhatunk azzal, ha csupán mennyiségre kötünk előszer­ződéseket, az árra nem. Ép­pen ezért, ha beindul a felvá­sárlás, majd reális árakkal tudjunk kiállni. De ez már a múlté. Patthelyzetben va­gyunk — jellemzi jelenüket, kilátásaikat lllefalvi László, a gödi Dunamenti Tsz háztáji ágazatvezetője. Állítja, könnyen kerültek volna nyerő helyzetbe, ha elég a málna. Csakhogy ke­vés, s most nagy a kavarodás amiatt a 200 tonnányi több­letigény miatt, amivel megke­resték őket az értékesítésbe beszállt cégek. Az élelmesebb viszi — Szeretnénk, ha sikerül­ne rábírni partnereinket arra, hogy tekintsenek el a megál­lapodásokban leírtaktól, ma­gyarán: álljanak el a szerző­désektől — folytatja lllefalvi László. — Ha ezt sikerül el­érnünk, lehet, hogy mégis nyerünk valamit a málnaüz­leten ... Ügy véli, hiába a szerződés, úgysem tudják teljesíteni. Hiszen az a málna, amit ők 48, 58 vagy 68 forintért vesz­nek, papíron, a szerződésben 38-nál nem ér többet. Csak­hogy ők vissza akarják kapni befektetett pénzüket. A part­ner meg, akinek ott van a ke­zében a szerződés másik fele, csak áll és nézheti, hogyan viszik el mások — az élelme­sebbek, nem egy esetben tisz­tességtelenebbek — az 6 mál­nájukat. A lehetőségeiket. A módot arra, hogy ők is telje­sítsék hazai és nemzetközi szerződéseiket. Állnak egymással szemben a felek. Bármi legyen is a nevük — téesz, hűtőház, kon­zervgyár, vállalat —, szemben állnak. És nem tehetnek sem­mit egymás ellen. Legfeljebb licitálnak. Vagy lemondanak még a lehetőségről is, s a jö­vőbeni jó kapcsolatok remé­nyében talán megadják a várva várt nyilatkozatot. Felemás helyzet — Az azonban biztos, hogy jövőre, ha minden marad így, ahogy van, már nem kötünk megállapodást még a mennyi­ségre sem... — szögezi le a háztáji ágazat vezetője, s már siet is, mert jönnek az újabb vevőjelöltek. A megyehatárok, a saját málnások végei nem emelnek gátat a felvásárlások elébe. Mert szó, ami szó, a gödiek, csakúgy, mint a legtöbb me­gyei szövetkezet, nemcsak el­adnak, ha úgy tetszik, tőzs­déznek, hanem felvásárlóként is megjelennek. A nagy nye­reség reményében felépített, beindított termőhelyi hűtőhá­zakat, gyorsfagyasztókat ugyanis működtetni kell. Ter­mészetesen nem üresen. Leg­alább annyi málnával, hogy a beruházások időarányos költségei megtérüljenek. Így aztán a tőzsdézők ott­hon szívják a fogukat, mert a mostani árakkal nehezen bir­kóznak meg. Szidják, a gát­lástalanul licitálókat. Aztán, hogy málnájuk nekik is le­gyen, máshol, mások házatá- ján ugyanúgy felverik az árakat. Pató Zsuzsa — Ez elengedhetetlen köve­telmény, s nem lehet türelmi időre apellálni. Gyors intéz­kedéseket várok a kormány­zattól, legalább olyan gyorsat, mint amilyen gyors innovációt igényeinek az ipartól. — Hogyan fogadta a gyár kollektívája a Központi Bi­zottság állásfoglalását? — A Forte dolgozóit nem ér­te váratlanul a program, hi­szen mi nem takargatjuk a bajokat és a gondokat. Az el­múlt időszakban is a demok­ratikus fórumokat felhasznál­va őszintén feltártuk gazda­sági és közösségi életünk min­den problémáját. S mert ez­után is erezhette a vezetés a bizalmat, olyan kockázatos vállalkozásokba is bele mer­tünk fogni, mint például egy új öntőgép üzembe helyezése. Ez a berendezés már az idén 4 millió négyzetméternyi, min­den piacon eladható fotópa­pírt gyártott eddig. Emellett radikális lépéseket tettünk a szervezet átalakításában, a gyártás- és gyártmányfejlesz­tésben. Ennek során mintegy száz dolgozónktól váltunk meg. Ezt egyebek között úgy értük el, hogy akikkel elégedetlenek voltunk, s így nem számítot­tunk a jövőben munkájukra, eleve nem kaptak bérfejlesz­tést. A csökkenés fele a pro­duktív, másik fele pedig az improduktív létszámot érintet­te. — Az Ipargazdasági Kutató- intézet széles körű felmérést végzett az országban, amely­nek során a Forte gazdálko­dási tapasztalatait is tanul­mányozták. Hogyan összegez­hetők az eredmények? — A vizsgálat június 16-án fejeződött be. A folyamatok melyére hatoló munka cálja az volt, hogy az ipari tárca úgy­nevezett sikervállalatainál máshol is hasznosítható és ál­talánosítható tapasztalatokat kutasson fel. Végső megálla­pítása: a Forte ereje abban van, hogy általában 10—15 év­re előre gondolkodunk, s így tervezzük műszaki fejleszté­seinket, piaci elképzelésein­ket. Eredményes az őszinte véleménycsere a gyári kollek­tívával, s így minden remény megvan arra, hogy fel tud­juk gyorsítani a követelmé­nyekhez való alkalmazkodást, a termékstruktúra átlakítását — állapítja meg rólunk az elemzés. Persze mi azért tud­juk, hogy sok még a tenniva­ló. Vállalatunknál a termelé­kenység a nemzetközileg élen­járó cégekének az 50 száza­lékát sem éri el, s ez vi­szonylag nagy elmaradás. — Hogyan gondolják a fel­zárkózást? — Ennek szinte kizárólag csak pénzügyi feltételei van­nak. A készülő adóreform ki­hatásairól még nincsenek biz­tos információink, s ami a tudomásunkra jut, az is több­nyire későn érkezik. Emiatt a már említett előrelátó terve­zés itt nálunk igencsak bot­ladozik, s a rendelkezésre ál­ló idő rövidsége miatt az át­térésben zökkenőkre számí­tunk. Az adóreformmal egyet­értünk, bevezetése halasztha­tatlan. Ám mindenképpen szükséges, hogy január 1-je után az áttéréskor a ma még bizonytalankodó felsőbb zer- vek megértőek legyenek, hi­szen mindenütt szükséges ki­alakítani a megfelelő feltéte­leket, ami képzett emberek alkalmazását, vállalati adóap­parátusuk létrehozását teszi halaszthatatlanná. Ezek je­lenleg még hiányoznak, s a helyzetet jól jellemzi, hogy bár saját számítközpontunk van, a felkészülést most még a manualitás jellemzi. Már megint a pénznél lyukadtunk ki. A vállalat vár­ható lépéseihez vajon lesz ele­gendő forintja? — Az automatizálást és az ezzel együtt járó létszámcsök­kentést anyagiak híján most nem tudjuk végrehajtani. Am úgy érzem, hogy három éven belül e téren is változtatnunk kell, de ehhez szükség van a társadalmi fegyelem, a mun­kamorál erősítésére és a vállal­kozói szellem kibontakozásá­ra. Elengedhetetlen a műsza­ki értelmiség jobb anyagi meg­becsülése is! — Milyen szerepet vállalhat a kibontakozásban a helyi pártszervezet? — A pártnak és itt a gyár­ban valamennyi párttagnak nemcsak joga, hanem köteles­sége is példamutatóan élen­járni a cselekvésben. Ehhez új stílusjegyeket is kell ke­resni és alkalmazni, hasonló­an ahhoz, mint ahogy a For­téban a munkaverseny meg­újítására törekszünk. A párt­munka követelményei most rendkívül magasak, s úgy gondolom, aki komolyan akar­ja a kibontakozást, annak vál­lalni a kell a népszerűtlen lé­péseket, az érdekek különbö­zőségéből adódó ütközéseket is. Ehhez a Forte-gyári párt- szervezetnek minden adottsá­ga megvan — mondotta be­fejezésül Lenyó László, a For­te igazgatója. Furucz Zoltán Szájtátva Maroknyi Csepp halomnyl zöldbab. Cseréptálkában piszke, azaz egres. Sötét húsú meggy, né­hány marékra való. Ribiszke piciny fürtjei. Tálcán máira, szinte kiáltja, minden szemét nagy gonddal szedték, rakták kosárba, hozták ide. Piac. Az iparváros sok vitát (vihart) megélt piaca. Hol legyen, mi­lyen legyen, kiknek legyen ... A halmocskák, maroknyi árucskák mögött öregasszony. Nem Írhatjuk a tapintatos ki­fejezést, idős. Nem, ö öreg. Ahogyan a parasztasszonyok tudnak megöregedni, koránt­sem jódolgukban, megkfmélt- ségükben. Buszozott. Sok pénz, neki nagyon sok pénz a vitel- díj. Végigböngészte a kertecs- két. Mit lehetne pénzzé tenni Azt a halomnyi zöldbabot. A két bokorról a piszkét. A mál­nát... Evett-e belőle ő?! Sok az a vitcldíj, de ha clkél az áru, bejön és marad vala­mennyi még a forintokból. Mire? Nem butikholmira, nem színes tévére, nem Ladára, nem új szőnyegre ... Maroknyi áruk mögött egy sors. Honnét tetszett jönni? Parányi riadalom a szempár­ban. Fizettem helypénzt. Az­után megnyugszik. A fejkendű árnyékából ezer ráncú arc kér­di, szótlanul, vesz-e az úr?! Le és fel mozog a vcvöfolyam, magabiztos dáma közli, na­gyobb szemű is lehetne az a meggy, de azért megveszi. Bá­mészkodók. fitymálok, a ma­roknyi árukra pillantást sem vetők. Piac Kereslet, kínálat. Vannak törvényei. Amiből a vékony öregasszony, a maga hetvenkilenc esztendejével és a saját bőrén annyit tanult meg, hogy az a kis kertecske, az a néhány bokor, fa maga a biz­tonság. Hoz néhány forintot. Ami nagyon kell. Erre, arra, mindenre; az életre. Mert nem szorul ő senkire! Maroknyi áruk mögött egy elbúcsúzó korosztályból, egy kiveszőben levő magatartás­ból maroknyi az ízelítő. Példa, méltóságra, szemérmességre, önérzetre. S talán még akad ilyen példákra vevő. Maroknyi. MOTTÓ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom