Pest Megyei Hírlap, 1987. július (31. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-22 / 171. szám

Kádár János látogatása a MOM ban (Folytatás az 1. oldalról) kenykedik, ha kell, társadal­mi munkával, ha kell, többlet- munka vállalásával készek a termelést az igényeknek meg­felelően fokozni. Sokat tehet­nek ezek a közösségek az esz­köz- és anyagtakarékosságért. Elmondta, hogy brigádja is drága, csak valutáért besze­rezhető üveganyaggal dolgo­Az MSZMP főtitkárának felszólalása zik, s közösségük összefogásá­val növekvő termelés■ mellett is több mint 260 ezer forint anyagmegtakarítást értek el. Ezt követően Kádár János emelkedett szólásra. A nyár derekán munkában vannak a kerti növényvédő gépek és a repülőgépes szol­gálat légi járművei is gyak­ran elhúznak a gyümölcsösök, illetve a szántóföldi növények táblái fölött. A nyári kániku­la ugyan némileg lefékezte a gombabetegségek előretörését, például a peron oszpóra az idén viszonylag lassabban ter­jed. ám — és éppen a hőség hatására ,— az egyes növényi kártevők alaposan elszapo­rodtak és ez gondot okoz a védekezésnél. Mindent egybe­vetve azonban — a MÉM nö­vényvédelmi és agrokémiai központjának szakemberei sze­rint — az ország növény-egész­ségügyi helyzete megnyugtató. A helyzet azonban szinte nap­ról napra változik, ezért a mezőgazdászok rendszeresen ellenőrzik, hol van szükség Is­mételt beavatkozásra a növé­nyek óvására. A felmérések szerint a sző­lőben — ha a szokásosnál va­lamivel enyhébb mértékben is — felütötte fejét a liszt­harmat. A baj főként a fagy­kárt szenvedett területeken je­lentkezik. mivel sokan a vé­delmet elhanyagolják. Rosszul teszik ezt. mert a fagytól károsodott tőkék szö­veteinek regenerálódását ne­hezíti a gombabetegség; félő, hogy a tőke nem tud fejlődő- képes hajtást képezni, s ez a következő években a hozamok csökkenésében megmutatko­zik. Ezeken a részeken is fel­tétlenül ugyanolyan gonddal kell eljárni, mint a megfelelő termést ígérő szőlőskertekben. A nagy napi hőingadozás mi­att ugyanis egyre gyakrabban harmat képződik a hajnali órákban a növényzeten, és ez elősegíti a gombabetegség el- harapódzását. Ugyanott gondot okoz a cu­korrépa és a napraforgó egyik veszedelmes kártevőiének, a bagolylepkének az idén szo­katlanul nagy mértékű rajzá­sa. Ritkán van példa arra, hogy ilyen töménységben mu­tatkozzon ez a fertőzés, amely az idén mindenekelőtt a Ti­szántúlon ütötte fel a fejét, ám a dunántúli részeken is erőteljesen kell védekezni azért, nehogy kár érje az amúgy a kánikulától is sa­nyargatott növényállományt. A kukoricásban miután vé­deni kell a növényállományt, mindenekelőtt a kukoricamoly ellen vetik most be a növény- védelmi gépeket. Az eredmé­nyesség azért is fontos, mert a csemegekukoricát és a ve­tőmagként értékesített termést csakis tökéletesen egészséges állapotban veszik át, márpedig ennek a molvfertőzésnek jól látható következményei van­nak, ami megakadályozhatja az értékesítést. A kistermelők sem marad­hatnak tétlenül ezekben a na­pokban, bízva abban, hogy a nagy hőség miatt, háttérbeszo­rulnak egyes fertőzések. A ha­társzemléken megfigyelték, hogy az uborka peronoszpó- rás megbetegedésével sokfelé kell számolni, ezért késedelem nélkül meg kell kezdeni a vegyszeres védelmet. Megnyugtató növény-egészségügyi helyzet Naponta szigorúan ellenőrzik telezettséget, attól meg is kell követelni, hogy eszerint cse­lekedjék. A pártmunkát is szükséges megvizsgálnunk, an­nak érdekében, hogy kisebb apparátussal, rövidebb ülé­sekkel és kevesebb papírmun­kával, de mindenképpen haté­konyabban dolgozzunk. A Központi Bizottság állás- foglalásának sorsa az emberek hozzáállásán, nem utolsósor­ban azon múlik, hogy a kom­munisták elöl járnak-e felada­taink elvégzésében. Példát mutassanak úgy is, hogy kép­viselik a párt politikáját, fel­lépnek a nem helyes néze­tekkel szemben, világos be­széddel. határozottan érvel­ve, nyílt vitában utasítják vissza azokat. Közös törekvések Tettekre van szükség 1 Ezek a tettek jelentik a legfőbb ga­ranciát a kibontakozási prog­ram megvalósulására. Tetteket várunk az állami, a gazdál­kodó szervektől, a társadalmi és tömegszervezetektől is. An­nál inkább, mert hiszem, hogy a szocialista rendszerben rej­lő erőket még nem bontakoz­tattuk ki megfelelően. A kibontakozás forrása min­denekelőtt a hazai munka. Ezt persze megfelelő nemzetközi tevékenységgel kell kiegészí­tenünk, beleértve a szocialis­ta országokkal való együtt­működés hatékonyabbá téte­lét, és a kapcsolatok építését minden állammal, amely haj­landó érre. Grósz Károly elvtárs rövid­del kormányelnöki hivatalba lépése után Moszkvában járt. Nyílt, elvtársi beszélgetéseket folytatott Mihail Gorbacsov és Nyikolaj Rizskov elvtárssal. Ezúttal is megállapították, hogy törekvéseink közösek. Kölcsönös a szolidaritás, és gyorsabban tudjuk a cél iáin­kat megvalósítani — itt és a Szovjetunióban egyaránt —, ha jó együttműködést alakí­tunk ki. Van tehát nemzetkö­zi támaszunk, hátterünk. Itthon pedig arra a túlnyo­mó többségre támaszkodha­tunk, aki becsülettel kíván munkálkodni. Hozzájuk kell szólnunk és velük együttdol­goznunk — akkor valóra vá­lik a kibontakozási program. Azt tapasztalom, hogy az em­berek értékelik és egyben fél­tik1 is, amit már elértünk. A politikánknak most az a cél­ja; hogy előbbre tudjunk lép­ni a gazdasági reformok ré­vén, a társadalom demokra­tizálódása útján, s azáltal, hogy az új kérdésekre meg­találjuk a szocialista vála­szokat. S ebben számítunk a Magyar Optikai Művek kol­lektívájára s valamennyi tisztességgel, becsülettel dol­gozó közösségre az országban. A KISZ-esek adták ki a jelszót; „Jövőnk a tét". Én ezt megtoldanám: a jövő a szo­cializmusé, a jövő ebben az értelemben tehát a miénk, a magyar népé, amely a szocia­lizmus építésének útján jár — mondotta végezetül Kádár János. sunk egy KGST-átlagszintnek megfelelő termelésíejlesztést és fogyasztásnövekedést terve­zett évről évre. Béremelés, fo­gyasztásnövelés — ez ment egypár esztendeig, s kiderült, hogy az átmenetinek vélt hát­rányos körülmények tartósak, sőt, még komiszabbá váltak. Kezdtünk egyre többet fogyasztani, mint amennyit megtermeltünk. A Központi Bizottság megítélése szerint — s aki a legutóbbi ülésünk ha­tározatát elolvasta, az világo­san érti is — ez a folyamat rossz irányú, megengedhetet­len. így nem mehet tovább! Változtatnunk kell, ezt céloz­za a kibontakozási program. A programot — eddigi be­nyomásaink szerint — megér­téssel fogadták az emberek. Érzik, hogy most már tenni kell, ezt a negatív folyamatot meg kell állítani, sőt, vissza kell fordítani! Mert tervez­tünk ugyan, de az elosztási tervet mindig teljesítettük, sőt túlteljesítettük, a termelé­si tervet pedig alig vagy_ egy­általán nem. Saját programot Másképpen kell hozzááll- nunk a dolgokhoz, ezt a célt szolgálja — alapvető irányjel­zőként — a Központi Bizott­ság július 2-i állásfoglalása, a gazdasági-társadalmi kibonta­kozás programja. Ezt fogja majd követni a kormány prog­ramja, amely a végrehajtás konkrét munkaterve lesz. Több kibontakozási prog­ram ne legyen. De annál in- íább legyen meg mindenkinek a saját munkaterve: minisz­tériumoknak, vállalatoknak, brigádoknak. Ezeket nem hir­detni, hanem végrehajtani kell. Grósz elvtárssal beszélget­tünk arról, hogy a Miniszter- tanács legutóbbi ülésén tár­gyaltak az Országgyűlés szep­temberi ülésszaka elé terjesz-. tendő kormányprogramról. Azt kértem tőié is: az egyes mi­nisztériumok ne párjainak' szeptember végéig, a KB-ha- tározatból kiindulva határoz­zák meg saját tennivalóikat, hiszen jól tudják, mi van a házuk táján. Amikor az Or­szággyűlés jóváhagyta a kor­mány programtervezetét, ak­kor az esetleges egyeztetés el­végezhető lesz egy hét alatt, s nem akkor kell nekilátni a minisztériumi, főhatósági fel­adatok kidogozásának. Tehát én valahogyan úgy képzelem a dolgot, ahogyan ebben az üzemben cseleksze­nek: már most nekikezitek összeállítani a saját program­jukat. S ez így helyes, hiszen ki más tudná jobban, hooy mit kell cselekedni, mint akik itt dolgoznak. Időnként felvetődik a kér­dés, hogy érvényesül-e ná­lunk a párt vezető szerepe. Ezt a témakört egyébként a Központi Bizottság is napi­rendre tűzi majd. A tavaly novemberi KB-ülés után min­denestre nekem az volt a be­nyomásom, hogy pozitív és negatív értelemben egyaránt érvényesül a vezető szerep. Mit értek ez alatt? Mindenki nagyon várta már azt a ha­tározatot, ami bizonyította hogy oz emberek a párttól várnak útmutatást ebbén az országban. Sokan csalódva mondták viszont, hogy nem elég konkrét, nem mondja meg személy szerint kinek mit kell csinálni. Erre gon­doltam. amikor a negatív megnyilvánulást említettem. Ez a csodavárásnak egy for­mája, amelynek ideje véget vetni. Azokat a feladatokat, amelyeket a kibontakozási programunk tartalmaz, akkor lehet végrehajtani, ha minde­nütt a saját tennivalóikkal foglalkoznak komolyan. Van amit a kormánynak kell meg­oldania. de azt nem tudja, amit a vállalatoknál kell el­végezni. és a vállalatvezetés sem tudja megoldani, amit a brigádoknak kell. Kibontakozási programunk előirányoz egy olyan idősza­kot, amelyet stabilizációs szakasznak nevezünk. Ennek az időszaknak az egyik fő jel­lemzője, hogy sem a közületi, sem a lakossági fogyasztás nem. növekedhet. Mégpedig azért, mert csak így tudjuk megfordítani a korábban ki­alakult rossz sorrendet és előbb megtermeljük mindan­nak a fedezetét, amelyet az­után elosztunk. Olyan köve­telmény ez, amelyet minden háztartást vezető asszony jól ért, és tudja, hogy a család sem költekezhet előre, vásá­rolhat hozómra tartósan. Hát még egy ország! Sok más tennivalót is tar­talmaz ez a szakasz. A meg­felelő helyekre kell koncent­rálnunk a beruházási eszkö­zöket, és a megfelelő helye­ken alkalmaznunk a munka­erőt. Változatlanul alapel­vünk, hogy a szocialista tár­sadalomban a munkához való jogot garantálni kell, de ezt úgy értjük, hogy e jogot a hatékony foglalkoztatás he­lyén kell érvényesíteni. Ez pedig átcsoportosításokkal jár. Ugyancsak a stabilizációs idő­szak feladatai közé tartozik, hogy felülvizsgáljuk a helyen­ként nagyra növekedett in­tézményeinket, irányító szer­veinket, beleértve a létszámo­kat, és — ha szükséges — e tekintetben is intézkedéseket hozunk. A konszolidációs szakasz fontos jellemzője a differen­ciálás is. A vállalatok közötti megkülönböztetés megkövete­li annak megszüntetését, hogy a jól' termelőktől a nyereséget elvonták a gyengék eltartásá­ra. Sem olyan termékek gyár­tását folytatni, sem olyan ter­melőegységeket működtetni nem lehet, amelyek nem iga­zodnak a követelményekhez, a költségszintjük magas, vagy nincs piacuk. A rendszerünkre egy kicsit jellemző, hogy mindenkit eltart. A lelkiisme­reteseket, az élenjárókat épp­úgy, mint a gyengébbeket, do- logtalanokat. Tehát az egyé­nek között is szükség van a differenciálásra. Tűrhetetlen hiány A közeljövő tennivalói kö­zé tartozik az adórendszer át­alakítása is. talán ezzel fog­lalkozik most legtöbbet a köz­vélemény. Mi ezzel a célunk? A vállalati adó első számú rendeltetése, hogy a gazdál­kodás tiszta, áttekinthető le­gyen és a produktív vállala­toknak teremtsen jobb felté­teleket. Ami pedig nem pro­duktív és nem tehető azzá, azt fel kell számolni, legyen szó akár tevékenységről, akár vállalatról. Ezt csupán agi- tációval nem lehet • elérni. További törekvésünk, hogy a jövőben ne terheljük meg sok­féle adóval a termelést, így kedvezőbb feltételek között dolgozhassanak az emberek. Úgy gondolom, az állampol­gárt sem mint fogyasztót kell ösztönözni, hanem mint ter­melőt. Szélsőséges véleményeket hallani, a személyi jövedelem- adóról. Az a célunk, ha bizo­nyos nehézségeken túljutot­tunk, akkor utat nyissunk annak, hogy aki dolgozik, az kereshessen is. De a közteher­viselésből az is következik, hogy a jól kereső ember a jö­vedelmével arányosan járul­jon hozzá a társadalmi ki­adásokhoz. Mindenképpen na­gyobb mértékben, mint aki szerényen keres, vagy aki nél­külözik — mert sajnos ilye­nek is vannak. A személyi jövedelemadó­nak az igazi ereje később, a fejlődésben, a kibontakozás­ban, a termelőmunkában mu­tatkozik majd meg igazán. Ez jó lesz az embereknek, még akkor is, ha a kibontakozás­nak vannak nem túl kellemes velejárói. Említhetem például a legutóbbi áremeléseket. Nem kerülhettük el, szükségszerű volt. mert a fagyasztás már rég^n meghaladta a termelést, s tűrhetetlenné duzzadt a költ­ségvetés hiánya. A termelés szintjét meghaladó életszínvo­nal fenntartása már szükség-* szerűen vezetett el a kénysze­rű intézkedésekhez. Senki sem lelkes, amikor ezt tudo­másul kell venni, de el kell viselni. Azért a nemszeretem dolgokkal együtt is lehet élni, dolgozni. Meg kell tanulnunk beosztani a pénzt. A cselekvés élén Most egy kicsit nehezebb szakasz következik, de végig kell csinálnunk, mert nincs más út. Nem szabad felelőtle­nül élnünk, az ország sorsá­val nem játszhat senki sem. Most a fő kérdés az, hogy egyetérthetünk-e ezzel a prog­rammal és hozzálátunk-e a végrehajtásához. A végrehajtás káderpoliti­kai feltételeinek biztosítása ér­dekében — mint tudják — át­csoportosításra, frissítésre, fiatalításra került sor bizonyos területeken. A fo­lyamat ezzel nem fejező­dött be. A kibontakozási program e tekintetben is egy­fajta vízválasztó lesz: aki érti ezt a programot, és kész cse­lekedni a megvalósításáért, az dolgozzon a maga beosztásá­ban. aki nem, azt le kell cse­rélni. Hallani olyan vélemé­nyeket is, hogy bizonyos lét­számot irányítsunk vissza a termelésbe. Nos, volt erre már példa, s emlékszem, ahol ez történt, eleinte az érintettek többsége elégedetlen volt. Né­hány hónap múlva megnyu­godtak, mert tapasztalhatták, hogy jobban kereshetnek a termelésben, mint az admi­nisztrációban. A társadalom előtt álló kö­vetelmények a pártra, annak minden egyes tagjára fokozot­tan érvényesek. Olyan módon kell élni, dolgozni, cselekedni, hogy a kommunisták feltétlen a kibontakozás élén járja­nak. A párttagság önkéntes, viszont aki vállalja az azzal járó politikai és erkölcsi kö­ivaaar aanos Köszönetét mondott a meghívásért, majd rámutatott: Rendkívül fontos­nak tartom az ilyen találkozó­kat, látogatásokat, hiszen fel­becsülhetetlen jelentőségük van abban, hogy jobban ért­sük egymást, hogy egységesek legyünk a legfontosabb kér­dések megítélésében, majd a cselekvésben. A mi munkánk — beosztástól függetlenül — nagyon szorosan összefügg, még akkor is ha nem min­dennap jut idő kötetlen be­szélgetésre. Nem először járok a Ma­gyar Optikai Művekben, van összehasonlítási alapom, így nem udvariaskodásból mon­dom, hogy jó munka folyik népgazdaságunk e fontos üze­mében. A kor követelményei­re figyelve, az ipar egészével szemben támasztott igények­nek megfelelően dolgoznak a szerkezetváltáson, termékeik differenciált fejlesztésén, kül­piaci pozícióik megőrzésén, megerősítésén. Ez utóbbinak különleges jelentősége van, hiszen — önök ezt nagyon jól tudják — hazánk adottságai­ból eredően nemzeti jövedel­münknek megközelítőleg a fe­le a nemzetközi forgalomban realizálódik. Munkánk külső körülmé­nyeiről, a nemzetközi viszo­nyokról szólva az új té­nyezők közül elsőként azt a megújulási programot kell említenem, amely a Szovjet­unióban, és gyakorlatilag az egész szocialista világban, s mint nálunk is, megvalósul. E törekvések nagyon fonto­sak az adott országok szá­mára, dé fontosak nemzetkö­zileg is. Az egész világ oro­szul emlegeti például az SZKP kongresszusán, majd a januá­ri plénumnn elfogadott prog­ram kulcsszavait: átépítés, nyíltság, realitás, gyorsítás. Óriási jelentőségű mindez a Szovjetunió, az egész szocia­lista világ szempontjából. A körülményektől, az adottsá­goktól függően, a sajátosságok figyelembevételével e felada­tok vannak napirenden min­den szocialista országban, a Szovjetunióban, Kínában és másutt is, mert lezárult a szocialista társadalom építé­sének korai, extenzív szaka­sza. Véget ért az a korszak, amikor még elemi szükségle­tek kielégítéséről kellett gon­doskodni, háború pusztította romországokat kellett újjáépí­teni. Akkor a „legyen” volt a legfontosabb cél. Bizonyos tar­talékaink voltak, szabad mun­kaerő volt az iparosításhoz. Ez már a múlté, a korábbi­nál összetettebb, intenzív sza­kasz kezdődött: energikus és határozott törekvések bonta­koztak ki a szocializmus meg­újítására. Érdemi tárgyalások Mindez hatással van a nem­zetközi helyzetre, befolyásol­ja a világ közvéleményét, és — feltehetően — megnöveli a szocializmus vonzerejét. Már­is érezhető a hatás, a Szovjetunió és a többi szocialista ország, a Var­sói Szerződés kezdeménye­zései új elemeket vittek be a világpolitikába, új biztonság- politikai meghatározásokkal léptek fel. Az egyenlő bizton­ság elvét hangsúlyozzák, amely minden féltől realitást követel és mindegyik fél biz­tonságát szem előtt tartja. A békepolitika most offenzívá- ban van, ezeket a javaslato­kat már nem lehet leseperni az asztalról. Az új javaslatok bizonyos szempontból még a korábbi, nyugati állásfoglalá­sokat és azok indítóokait is figyelembe véve születtek meg. Atomfegyvermentes, béké­sebb világról van szó, hogy a fegyverkezési hajsza végre lefékeződjön, megszűnjön, és a nagyobb biztonságot a fegy­verzetek alacsonyabb’ szintjén lehessen megteremteni. A biztonságpolitikai javas­latainkról végre érdemi tár­gyalások kezdődtek. A helsin­ki toiyamat kulonbozo ren­dezvényein, a szovjet—ameri­kai, a Varsói Szerződés és a NATO tagállamai közötti tár­gyalásokon is elérhető közel­ségbe jutott bizonyos kérdések megoldása. Ilyen például az Európában elhelyezett közép­hatótávolságú harcászati atom­fegyverek teljes felszámolása. Ez lenne a fegyverek első érdemi csökkentése. A szov­jet kezdeményezésnek a nem­zetközi biztonsági helyzetre gyakorolt, máris érezhető ha­tása perspektívát ad minden­ki számára, aki békét akar. Igaz; hogy a tőkés országok­ban vannak a haditermelés­ben érdekelt körök, és ott még a dolgozó emberek egy része is azt hiszi, hogy a fegyverkezés foglalkoztatást jelent nekik. De a szocialista országok szerint a normális, a békés kapcsolatok, és ezek alapján az ésszerű, a kölcsö­nös érdekeknek megfelelő gazdasági kapcsolatok fejlődé­se sokkal nagyobb piacot biz­tosítana minden országnak, s még a tőkéseknek is. A Szovjetunió törekvéseit üd­vözöljük, és őszintén sikert kí­vánunk megvalósításukhoz. A szovjet népnek, amely oly so­kat áldozott már az emberi­ségért, tiszteletből, barátságból is kívánjuk, hogy nyugodtab- ban, jobban élhessen. De ér­dekünk is fűződik ehhez, hi­szen az országunk adottságai­ból is következik széles körű együttműködésünk, és ezt a jö­vőben még tovább bővítjük. A mi helyzetünkről, a Köz­ponti Bizottság július 2-i ál­lásfoglalásáról, a gazdasági, társadalmi kibontakozás prog­ramjáról, is szólni kívánok. Ügy tűnik, a MOM-ban ennek lényegét értik. Akadályozó tényezők Az állásfoglalás hosszabb, mély elemzések alapján szü­letett. Ez most a munkaprog­ramunk, hogy úgy mondjam, a kommunisták harci prog­ramja. Az állásfoglalás nyíltan fel­tárja a helyzetet és az előz­ményeket. A folyamat megér­téséhez emlékezni kell arra, hogy 1956-ban nagyon mély, súlyos válság volt Magyaror­szágon, a szocialista rendszer kritikus helyzetbe került. A törvényes rend helyreállításá­ra. a konszolidálásra vagy há­rom évet kellett fordítanunk. Utána jöttek a lendületes fej­lődés évei. mintegy 10—14 esz­tendő nagyon szép eredmé­nyekkel. Mind a termelés fej­lesztésében, mind az életszín­vonal növelésében ütemesen előre haladtunk, megváltoztak az emberek életkörülményei. A további fejlődést azonban úi tényezők akadályozták. A változás az olajárrobbanással kezdődött, majd annak hatá­saként ugrásszerűen emelked­tek a hazánkba csak külföld­ről behozható termékek árai. Néhány éven belül értékesíté­si nehézségekkel kellett szem­benéznünk a külpiacon, hi­szen a versenyfeltételek ked­vezőtlenebbé váltak. Ma már a szocialista országok is — érthetően — mind igényesebb vásárlók. A külső körülmények tehát kedvezőtlenné váltak szá­munkra. Manapság sokan megkérdezik, hogy miért van adóssága az országnak, ki vagy kik az okai a kialakult helvzetnek. És ezt rendsze­rint olyanok kérdik — nagy hangerővel —. akik előbbre jutásunkért még egy szaima- szálat is alig tettek odébb, s ahogy én ismerem egyiküket- másikukat, .nem is fognak. Ám azt, hogy ki a felelős, azt megkérdezik. Nos. a felelősség széles skálán oszlik meg. Nem lehet — például — egyvala­kit vagy egy brigádot fele­lősnek mondani azért,, ami be­következett. s a vezetést sem, mert. nem volt világos: ez új világgazdasági helyzet. E vi­szonyok között a mi vezető-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom