Pest Megyei Hírlap, 1987. július (31. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-02 / 154. szám
Falujárd áruházak Ötletesen igyekszik javítani a kisebb települések lakosságának áruellátását a tatabányai Generál Kereskedelmi Vállalat. Időről időre a legkülönfélébb árucikkekkel megrakott gépkocsi karavánokat indít egy-egy Komárom megyei faluba, ahol a művelődési házban. klubban, vagy más közintézményben néhány napra ideiglenes kisáruházakat rendez be. Az akcióval olyan településeket keresnek fel, ahol a lakosság helyben jobbára csak az alapvető napi cikkekhez jut hozzá. A Generál viszont olyan cikkeket visz a kistelepülésekre, amelyekért a legközelebbi városba kellene utazni. Ezáltal a lakosság megtakaríthatja az utazási, illetve a szállítási költséget. A vállalat képviselői előzetesen tájékozódnak a lakosság körében arról, hogy milyen árucikkeket vásárolnának leginkább, s ennek alapján állítják össze a mini áruház készletét. Legutóbb a kecskédi művelődési házban rendeztek be időszakos áruházát. Az ötlet életképességét bizonyítja, hogy az 1700 lakosú településen négy nap alatt 600 ezer forintos forgalmat bonyolítottak le, amiért különben a legközelebbi városba kellett volna utazni. Mozi Ä nagyteremben: Biztos halál. Színes, szinkronizált japán kalandfilm. Előadás 6 és 8 órakorA stúdióban: Szexmisszió. Színes, szinkronizált lengyel sci-fi, fél 6-kor. NAGYKŐRÖSI A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXI. ÉVFOLYAM, 153. SZÁM 1987. JÚLIUS 2„ CSÜTÖRTÖK A szakszervezetek döntésformáló szerepe Közeledni a közgondolkodáshoz A SZOT februári kongresszusán hozott döntések között emlékezetes az, amely a szakszervezetek különböző szintű szervezetei tevékenységének továbbfejlesztését határozta el. A társadalmi gazdasági átalakulás érlelő- dése, az intézményi, szervezeti viszonyrendszerben történő változások megkövetelik a szakszervezeti munka közelebbről is, a megyei, és városi szintű fórumok kapcsolatainak alapos felülvizsgálatát. A szakszervezetek városi bizottságának legutóbbi ülésén e témáról tartott tájékoztatót Lakatos László, az SZMT politikai munkatársa. A bevezetőben csak címszavakban körvonalazott társadalmi mobilitás új elemeinek létrejöttével együtt járt a helyi döntések szerepének növekedése. Tisztábban rajzolódnak ki az állami, társadalmi szervezetek kapcsolatai s az onnan induló szálak, amelyek elvezetnek a mikrocsoportok- hoz, a2 egyénekhez, és felfeVigyázzunk a vízzel! Itt a nyár, Városunkban és körzetünkben a gyermekes szülők, de többnyire mások is ilyenkor veszik ki évi szabadságukat. Ha ezt nem tehetik, az időjárástól függően a hétvégek egy részét kedvelt és családi kirándulóhelyeken, időnként vízparton töltik. Középiskolásaink építő- és országjáró diáktáborokban s kerékpártúrákon vesznek részt, az úttörők és kisdobosok nagy része balatoni úttörőtáborba, vándortáborba vagy szaktáborba, sporttáborba megy. Közel kétszázan a pálfájai napközis táborban töltik a nyári szünidő nagyobb részét. Szinte mindegyik helyen eljutnak előbb-utóbb vízpartra, felüdülést, felfrissülést keresni. Mindenütt van, aki ügyel a kisebb-nagyobb diákokra vagy felnőtt társaira. A víz jó barátunk, de halálos ellenségünk is lehet. Ezért szeretnénk néhány gondolatot olvasóink figyelmébe ajánlani. A rendőrség „A vizek veszélyei’’ című nyári kiadványa szerint figyelmetlenség, gondatlanság és könnyelműség miatt 1986-ban Magyarországon 319-en fulladtak vízbe, 152-en fürdés közben, 89-en baleset, s 78-an egyéb okok miatt kerültek a hullámsírba. Meghökkentő és egyben tanulságos is a korcsoportok szerinti fekete krónika, amely szerint a 6 éven aluliaknál hatan, a 6—14 évesek közül harmincnégyen, a 14—18 évesek között huszonnyolcán, a 18—30 évesek közül hetvennégyen és a 30 éven felülieknél százhatvan- öten váltak a víz áldozataivá. A komoly veszélyhelyzetbe kerültek közül a rendőrök, hajósok, vízi sportolók és segítőkész embertársaik 839 személyt mentettek ki az életveszélyes helyzetből. Jó, ha a legfontosabb szabályokat ismerjük. A strandokon és a kijelölt fürdőhelyeken be kell tartani az ottani intelmeket. Fürdés előtt mosakodással kell lehűteni magunkat, felhevült testtel soha ne ugorjunk a hullámok közé! (Utóbbi sok tragédiát okozott már.) Szigorú szabály, hogy a tíz éven aluli — úszni nem tudó — gyermek csak felnőtt kíséretében fürödhet a szabad vizeken. Ismeretlen vízbe soha ne ugorjunk, mert súlyos fej-, gerinc- vagy egyéb sérülések egész életre szóló következménnyel járhatnak. Előzetesen tájékozódni kell ilyen helyeken a meder alakulásáról, a vízmélység-változásokról, a víz alatti akadályokról, és az esetleges örvényekről. A legfontosabb intelmek mellett sok mindenre kell figyelemmel lennünk. Első az élet, erő, egészség. Ebből egy van mindannyiunknak. Vigyázzunk rá városunkban, körzetünkben és mindenütt. Erre figyelmeztessük esetleg bravú- roskodó embertársainkat is! Sulyok Zoltán Verseny a vásárlókért Sokáig üresen árválkodott a strand melletti piciny pavilon- Most rendeződött a sorsa; abban Jakab Józsefné készít- geti nagy szakértelemmel a lángosokat, de lehet ott ezenkívül halat, hurkát, kolbászt is kapni. Ami külön érdekessé teszi a helyzetet, hogy a pavilon tőszomszédságában egy másik, hasonló jellegű bisztró is üzemel. Reméljük, hogy mindez valódi versenyt eredményez majd, s természetesen a vevők kedvére. (Varga Irén felvétele) dezhető közöttük a szoros egymásrautaltság. Tudjuk, persze, hogy a mindennapok gyakorlatában nem mindig látjuk igazolva ezt az állapotot, így nem mindenkor és minden esetben lehetünk abban biztosak, hogy a lakóhelyi közmegegyezés az érdek- egyeztetések talaján nyugszik- e avagy csak látszólagos. Mindazonáltal el kell ismernünk, hogy a települések szakszervezeti csúcsszervei, s itt konkrétan most a nagykőrösi szakszervezeti bizottságra is gondolhatunk, a múltban is tisztában voltak azzal — eszerint is cselekedtek — hogy a politikai, társadalmi szervezetek felé fontos véleményalakító szerep adatott meg számukra. Márpedig van! Nem akarjuk húzni az időt, de tudnánk egynéhány példát is felsorákoztátni. amikor ezen a szinten kristályosodott ki nálunk a városi döntések elemeinek java része, ugyanakkor az is a valóság része, hogy esetenként méltánytalanul kisebb volt a súlya a közakarat érvényre juttatásában vagy a vele ellentétes nézetek kibontakozásának megakadályozásában. Ez utóbbi jelenséget azonban hiba lenne mindjárt a bizottság tehetetlenségével magyarázni, nem erről van szó. Ahhoz, hogy mindenkor érdemi munkát tudjon végezni minél szélesebb tömegbázisnak kell mögötte állnia. Kétségtelen, hogy a város életének egészét befolyásoló, nagyobb horderejű döntések eddig sem nélkülözték a tömegek állásfoglalását, a kérdés azonban újfent felvetődik, vajon ezen reagálás mennyire tükrözte vissza a város hangulatát. Amíg nem vagyunk biztosak abban, hogy a szakszervezetek városi bizottságának elsődleges segítői, a szakszervezeti alapszervezetek nincsenek elszigetelődve ettől a folyamattól, addig nem jelenthetjük ki nyugodt szívvel, hogy többségi akaratra épült döntések születtek, illetve születnek. A SZOT-határozat is arrra utal, hogy ha van ilyen elzárkózottságra utaló jelenség, márpedig van, fel kell oldani azt, csak így lehet igazán közel jutni a földeken, a munkapadoknál dolgozók gondolkodásához, olyan témákat tűzve napirendre, amik a lakosság legszélesebb rétegeit a legszorosabban érintik. Akik együtt élnek Fölvetődhet a kérdés, bár nem mondunk újat a válaszszák miért éppen a szakszervezet szálain keresztül számíthatunk a legtöbb segítségre a településpolitika, a lakosság rétegeinek a problémái megoldásában? Mert szám szerint is és összetételét tekintve is a legoptimálisabb véleményező, így a társadalmi összefogás legerősebb bázisa lehet. Az életünket befolyásoló döntések alá a pecsét persze nem a szakszervezetekben, nem is a városi szintű fórum asztalán üttetik, hanem a tanácsnál. Ez azonban optimális esetben már csak formai kérdés lehet. A szakszervezeti bizottságok és a helyi államhatalmi szervezetek kapcsolata a megyében a legtöbb helyen korrekt, nyílt, az utóbbiak igénylik az együttműködést. Logikátlan lenne az ellenkezőjére tippelnünk, a megnövekedett tanácsi önállóság, s az éppen innen eredő nagyobb felelősség egy olyan háttér jelenlétét igényli, amely megalapozza számára a legkomolyabb döntéseket, amiket ma már nem vállalhat teljes egészében magára az apparátus, de még a testület sem. Szűkítve a kört, ami a tanács és a szakszervezeti bizottság közötti viszonyt illeti, Nagykőrösön sem rosszabb a helyzet, noha fenntartásaik azért vannak. De éppen ez a célja a SZOT határozatának, illetve a mostani tájékoztatónak. hogy útmutatást adjon feloldani a gátakat, melyek eddig visszafogták az együttműködés kiteljesedését. Nem a két szervezet szintjén, sokkal inkább az alsó régiókba kell leásnunk, mert a gyökerek, mint említettük volt, ott látszanak megszakadni. Innen a panasz is, ami úgy szól: az alapszervezetekkel ne héz tartani a kapcsolatot, a titkárok nem ösztönzik a tag ságot a helyes területpolitika kimunkálása irányába. Meglehet, talán, mert ők maguk sem ismerik eléggé az egyes emberek, a város társadalmát érintő gondokat. Jogos tehát az igény, hogy a városi szak- szervezeti bizottságban is olyan emberek vegyenek részt, akik együtt élnek a dolgozók kai. Nyitott kapuk ? Ügy tűnik, hogy a szakszer vezeti bizottságok munkáját javítandó célkitűzések felsorakoztatásával nyitott kapukat döngetünk. Valóban, régen hangoztatott óhajok, amik megvalósításához voltaképpen új pályát sem kell építeni, csak a régiről kell elsöpörni a rögöket. De tisztának csak akkor mondhatjuk, ha a szak- szervezeti mozgalom szerveinek belső igényévé válik a városi feladatokból mindenkor közügyet csinálni. Miklay Jenő Megválasztották a NEB elnökét Telefonról, útépítésről Várják a második konténerállomást A legutóbbi tanácsülésen a városi népi ellenőrzési bizottság társadalmi elnökének választották meg Botocska Dezsőnél. az áfész elnökhelyettesét. Ebben a választási ciklusban ő a harmadik NEB-elnök, ugyanis Szálai Sándorné egészségügyi okok miatt kérte felmentését. majd az őt követő dr. Varga Sándor családi okok miatt más városba költözött, s emiatt volt kénytelen lemondani az elnöki posztról. Botocska Dezsőné főiskolát végzett, széleskörűen tájékozott, s ajánlói alkalmasnak találják a NEB elnöki tisztségének betöltésére. Megválasztása után a tanács testületé előtt Botocska Dezsőné letette a hivatali esküt. Kocsis Jánosné tanácselnök tájékoztatta a testületet a Budapest Vidéki Postaigazgatóság leveléről is. Ennek értelmében a harmadik negyedévben megérkezik városunkba a második konténerállomás, s valószínű, hogy még ebben az évben megtörténhet az üzembe állítása is. E témáról — ha lesz részletesebb információnk — később beszámolunk. Tóth Dénes tanácselnök-helyettes az útépítési program állásáról tájékoztatta a testületet. Mint köztudott, a tanács feltételes határozatot fogadott el, amelynek értelmében az anyagi lehetőségek függvényében minden jelentkező közösség utat kaphat. Az első ütemben eddig a fele készült el a tervezettnek, azonban a második ütemnél az ország gazdasági nehézségeire is hivatkozva. újabb jelentős anyagi áldozatokat várnak a családoktól. A Bállá Gergely utca (So- modi, Váncsodi utca közötti részénél) összességében 197 ezret. azaz családonként 9.330 forintra növelt összeget, az Alsónyomási sor. illetve Erdei Ferenc utcánál további 130 ezer forintot, azaz a családonkénti 15 457 forintot, a Bic/ó Géza, Szilfa utcánál még 262 ezer. azaz családonként 11 045 forintot, a Pozsonyi utcában 58 ezer többletforintot, azaz a családonkénti 19 792 forintot, a Kodály Zoltán utca megépítendő szakaszán 99 ezer. azaz családonként összesen 9223 forintra növelt összegeket szeretnének befizettetni. Erre azért van szükség, mert a városi tanács költségvetését a felsőbb szervek 3 millió 490 ezer forinttal csökkentették. B. O. Felvétel Levelező tagozat A nagykőrösi Arany János Gimnázium levelező tagozata felvételt hirdet az 1987—88-as tanévre. Az első osztályba azok a dolgozók jelentkezhetnek, akik sikeresen elvégezték az általános iskola nyolc osztályát. Kitöltött jelentkezési lapot és az általános iskolai bizonyítványt kell leadni a gimnáziumban. A negyedik osztályba azok a dolgozók jelentkezhetnek, akiknek a harmadik osztály elvégzéséről érvényes bizonyít, ványuk van. A kitöltött jelentkezési lapot és a harmadik osztály elvégzését igazoló gimnáziumi bizonyítványt kell leadni a gimnáziumban. A jelentkezési lapok az iskolában kaphatók. A jelentkezés határideje az első és a negyedik osztályba 1987. szeptember 1. Sporthírek Városkörzeti döntő Élen a Vági és a Kossuth Az összetett honvédelmi verseny és az úttörő honvédelmi verseny városkörzeti döntőjét a tormási lőtéren levő MHSZ-akadálypályán rendezték, váltófutással. E vetélkedő célja, hogy lehetőséget nyújtson a részt vevő fiatalok honvédelmi készségének és fizikai képességének fejlesztésére. s versenyzési lehetőségeik növelésére. A közel négyszáz méteres, füves pályán, a jó időben a fel-felerősödő szél az akadályok mellett (a fiúknak 13-at és a lányoknak 9 különbözőt kellett leküzdeniök) még növelte az erőfeszítést, a küzdőszellemet. A háromtagú csapatok hét kategóriában vetélkedtek, lelkes igyekezettel. Egyszerre két csapat 1-1 tagja volt a pályán, majd a váltások még növelték a harci szellemet. Az ÖHV- szabályok szerint vetélkedtek, Nagykőrösi apróhirdetések Idős asszony mellé, délután, este 1/2—2 órára gondozónőt keresünk. julius 1-jétől. Simon Lászlóné. Ka- locsa Balázs u. 8. sz. Esküvők családi rendezvények féláron. — Érdeklődni: Nagykőrös, Örkényi u. 25. sz. Felveszünk! Számviteli főiskolai vagy mérlegképes könyvelői végzettséggel, valamint közgazdasági szakközépiskolai végzettséggel és gyakorlattal rendelkező ie- lentkezőket adminisztrációs munkakörbe Jelentkezni: személyesen. DUNA ÉVKV ceglédi fiók igazgatójánál, Cegléd. Kossuth F. U- 5 2 szobás családi ház eladó. — Érdeklődni: bútorraktár, Botond u. Családi ház eladó, Nagykőrös. Gerte 6. Félkész ház, két szoba. konyha fürdőszobás. melléképület, tel.. eladó. Nagykőrös, Tázerdei utca 33. Érdeklődni: 14 órától. Eladó! Nagykőrösön, központban, nagy családi ház kerttel, üzlethelyiségként is használható melléképülettel. kedvezményes áron. — Érdeklődni: a nagykőrösi ÜMK-ban. a hirdető- táblán megjelölt ügyvédnél _____ A Nagykőrösi Városgazdálkodási Vállalat, azonnali felvételre keres. 1 fő F kategóriával rendelkező gépkocsivezetőt, l fő kis- traktor vezetésére érvényes jogosítványnyal rendelkező munkaerőt. A jelentkező munkavállaló lehet nyugdíjas is Jelentkezni lehet a munkaügyön. Mentovich u. 12. alatt.______________ Eladó kétszobás, erkély es, első emeleti lakás, tehermentesen. Érdeklődni lehet: Vági I. ltp. IX/B. 1/3., este 7 után, Konczné. Eladó vagy budapestire cserélném kétszobás. fürdőszobás, kis kertes házamat. Kalo, csa B. 8. sz. Elveszett 22-én. délutáni órákban egy világos barna. 1 éves tacskókutya. fiú. Kérem a becsületes megtalálót értesítsen. IV. kerület. Tinódi út 5. Lévai Krisztina. Budapesti családi há- zamat elcserélném Nagykőrös központjában levő lakásért, I. emeletig + ráfizetés. Érdeklődni: Budapest XV. Dessewffy u. 73 Fél ház külön bejárattal eladó, Vili. kér., Nádasdi u. l. sz. Lakótelepi, üres lakást bérelnék. Nagy Lukrécia. postán maradó, Nagykőrös.___________ ü res lakást vagy város közelében lévő tanyát bérelnék hosz- szabb időre, sürgősen Varga István, Nagy Sándor 10. Bőrkabátok festését, bélelését, javítását rövid határidőre vállalom Fejesné, szűcs. Kecskemét, Mikes u. 13. Telefon: 25-251. Két szoba komfortos családi ház eladó. Kassai út 25. de célba lőni most légpuskával kellett. Az ifjúsági és a felnőtt férfiaknak nehezebb feladatokat kellett megoldani a többieknél. A 3X kb. 400 méteres vetélkedésben a következő eredmények születtek. UHV. Úttörő leányok: 1. Kocséri isk. (Balogh Margit, Laczi Gizella, Országh Teréz) 7:06 perc. Úttörő fiúk: 1. Nagykőrösi Kossuth isk. A csapata (Kőműves István, Győri Tibor, Végh Levente) 9:49; 2. Nagykőrösi Kossuth isk. B 9:51; 3. Kocséri isk. 11:30; 4. Nagykőrösi Rákóczi—Petőfi isk. vegyes 11:48 perc. ÜHV. Serdülő leányok: 1. Nagykőrösi Kossuth isk. (Kovács Szilvia. Vörös Réka, Sasi Krisztina) 7:18 perc. Serdülő fiúk: 1. Nagykőrösi Kossuth isk. (Kiss Dezső, Ugi- Rácz Tibor, Kustár Csaba) 7:45 perc. ÖHV. Ifjúsági fiúk: 1. Kilián Honvédelmi Klub—Toldi (Kovács János, Zele Tibor, Varga József) 7:58; 2. Vági HK—Szakmunkásképző 8:41 perc. ÖHV, Felnőtt nők: 1. Kilián Honvédelmi Klub—Toldi (Bre- tus Mária, Antal Szilvia, Nagy Adrienne) 6:35; 2. Vági HK— Szakmunkásképző 8:45 perc. Felnőtt férfiak: 1. Vág-i Honvédelmi Klub—Szakmunkás- képző 8:03; 4. Kilián HK— Toldi 8:14 perc. Az úttörő győztesek egyből az országos, az ifjúsági és fel-, nőtt legjobbak a megyei döntőbe jutottak. A szakmaközi bizottság által felajánlott vándordijat egy évig az összesítésben győztes Vági Honvédelmi Klub (Szakmunkásképző) birtokolja, második a Kilián HK (Toldi) és harmadik a Kocséri HK lett. A kategóriák győzteseinek értékes tiszteletdíjakat adott át Réthy József, az MHSZ városi titkára. Az 1—3. helyezett csapatok oklevéldíjazásban részesültek. S. Z. ISSN 0133—2703 (Nagykőrösi Hírlap