Pest Megyei Hírlap, 1987. július (31. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-21 / 170. szám
I 1987. JCLIÜS 21., KEDD Moliére a Szentendrei Teátrumban Egy furfangos Scapin-előadás Lézengő turistákba botolva keresem Szentendre szűk kis utcáin a péntek délutáni rek- kenő hőségtől menekülő, a Teátrumban este fellépő színészek hadiszállását: az Alkotmány utcai általános iskolát. A fülledt, gondolatot is megolvasztó meleg inkább egy vihar, egy dráma kezdetét sejtette. mintsem az idei szezon hetedik előadását, Moliére: Scapin furfangjai című vígjátéké t. Az öltözőnek átalakított iskolában az előadások előtt egy órával még sehol senki, bár a bejárati kapu előtt személy- gépkocsik tömkelegé. Hol vannak a tulajdonosok? Merre a színészek? No és a rendező? Az lett volna persze a meglepő, ha nagy a nyüzsgés. Már a tavaly nyári szezonban is tízszer játszotta a zömében a Nemzeti Színház színészeiből álló társulat ezt a cselszövevény vígjátékot. amelynek központi szereplője a ravasz, leleményes szolga. Scapin. A közel huszadik előadás már rutinmunka. Reviczky Gábor, aki estére Scapinné változott át. kényelmesen, mondhatni egykedvűen álldogált egy nyitott motorházú Skoda előtt, közben valami gyümölcsöt rágcsált monotonon. Lehet, hogy csak így lehet készülni arra a metamorfózisra, amely a nézőközönség elé lépéskor bekövetkezik? Megszüntetve a prózai, hétköznapi időt és szentté avatva, hogy mindannyiunkat a vásári forgatag hangulatába rántson. Hát igen. furcsa volt ez a péntek, mert régi közhelyek újrafelismeréséhez vezetett. A színészt nem előadás előtt vagy után kell faggatni, mert az az érdekes, amit a színpadon közvetít. Ennek ellenére azért próbálkoztam. Más törvények — Messziről sugárzik önről a fáradtság, el sem tudom képzelni, miként fogja végigrohanni a közel másfél órás előadást. — Ebben a melegben azt hiszem mindenki tönkremegy. Most úgy gondolom, hogy soha többé nem vállalom harminc fok felett a szerepet. A klíma is rettenetes, tavaly az előadások után öt napig nem volt hangom. A szabadtéri előadások más törvényeknek engedelmeskednek,' mint a színház. Iszonyatos erővel játszik az ember, erőltetetten beszél, hogy értsék a nézők, miről is van szó. Még két előadásunk lesz itt, július 23—24-én. Majd csak csökken a hőség. Kibírjuk. — Lesz-e ideje a szeptemberben kezdődő évad előtt egy kicsit pihenni? — Miről beszél?! Már szinte azt sem tudom, mi az, hogy szabadság. Négy évvel ezelőtt voltam utoljára három hétig távol a színháztól, azóta nincs megállás. Ezen a nyáron is végig forgatok. Emiatt az előadás miatt nem tudtam vállalni az egri és gyulai várszínházban a fellépést, de mit mondjak, így sem unatkozom. Fárasztó kérdéseim sorát meg kellett szakítanom, mert órámra néztem és beláttam, jobb, ha nem zaklatom tovább sem Reviczky Gábort, sem a többieket — Mácsai Pált, Dégi Istvánt, Dózsa Lászlót és az idei szereposztás új szereplőjét. Rubold Ödönt sem. Bejáratódtunk Az előadás előtt pár perccel Vámos László rendezőt próbáltam megtalálni a hirtelen felélénkült téren rohan- gászó emberek forgatagában. Egy mellékutcában bukkantam rá a Ferenczy Múzeum közelében. — Ebben a második szezonban milyen fogadtatásra talált Moliére víg játéka? — támadtam le kérdésemmel. — Most már nincs kapkodás a kezdés előtt, oldottabb az előadás is, úgvmond bejárató- dott a darab. Hogy őszinte legyek, az idén igazi a siker. Tjá- valy telt házak mellett játszottunk. de mintha most a háromnegyed részben megtelt nézőtéren ülőkkel jobb lenne a kontaktus. Persze minden este változik a közönség, van, amikor minden humornál „leesik a tantusz”. Mi a három felvonásban megírt darabot összevontuk, így pergőbb. Az expozíció után mindig ol- dottá válnak a nézők, akik között sokszor gyerekek is vannak. Néha a nevetéstől, a tapstól alig lehet folytatni az előadást. A csúcspont az, amikor Scapin furfangosan kiszedi a két zsugori apától fiaik számára a pénzt. Kedvező ez a színhely, ez a Fő tér Moliére vígjátékának, stílusában is illeszkedik a vásártéri hangulathoz, a commedia deli’ áriéhoz hasonló műfajhoz. — Milyen feladatok várják a szeptemberben kezdődő évadában? — A Nemzeti Színház 150' éves jubileumára készülünk, mintegy negyven magyar és világirodalmi remekmű előadását tervezzük három színhelyen: a Nemzeti Színházban, a Várszínházban és annak kamaratermében. Csak szeptemberben kezdem a Bánk bán próbáit, amelynek október 30-án lesz a bemutatója. A jövő nyáron még nem tudom mi lesz a programom, ha hívnak, szívesen jövök Szentendrére. Persze, ehhez az is kell, hogy jó, ehhez a színhelyhez illő darab megrendezésére kérjenek fel. Könnyfakasztó Az előadást megnézve bebizonyosodott számomra, hogy ez a Moliére-vígjáték remekmű, hogy a> színészek meg tudnak feledkezni a tikkasztó hőségről és vitális, szuggesztív játékukkal másokkal is feledtetni tudják a tárgyakat, gondolatokat megolvasztó nyár- időt. Sziporkázó rögtönzések, amelyek nem szentségtelení- tették meg a Karinthy Ferenc fordítást, sőt, azt hiszem, így maradtak igazán hűek a darab szelleméhez is. Például a Szilvesztert alakító Mácsai Pál Argante-t ijesztő hadakozásában Sogunt ismerhetik fel a gyerekek, szitkozódásában a vaskos tréfák között elhangzik: Eriggy kopasz, vegyél magadnak hajhagymát! Avagy: Scapin jajveszékelése, átkozó- dása és szitkozódása közben egyszer csak arra leszünk figyelmesek, hogy a Jaj, szentsé- ges atyám, atyaúristen felkiáltások záporában azt halljuk: Jaj, szent Endre! Az utolsó jelenetben pedig az Argante-ot alakító Dózsa László, aki rá akarja venni Géronte-ot, a másik lóvá tett apát arra, hogy végre bocsásson meg Scapin- nek, így érvel: Bocsáss már meg, mert mindjárt elered az eső! Az eső hál’ istennek 'nem eredt el, legfeljebb a nézők szeméből pottyant ki egy-két könnycsepp a jóízű nevetéstől. Aki nem hiszi, járjon utána, próbáljon bejutni a következő két előadásra. Űjj írisz Frankel Leó kézirata Kalandos úton érkezett Űjabb Frankel Leó-doku- mentummal gyarapodott a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum gyűjteménye. Marx és Engels kortársának A proletariátus harca és május elseje című cikkének eredeti, francia nyelvű kéziratát kapta meg a múzeum Träumer Sándortól, az idős, Franciaországban élő magyar származású festőművésztől. A mester a közelmúltban vehette át kiemelkedő rnunkásságáért a Pro Cultura Hungarica emlékplakettet a párizsi magyar nagykövetségen. A múzeum több — sokszor kalandos úton hazánkba viszA Scapint alakító Reviczky Gábor, a furfangos mágus, akiről előadás közben ömlik a víz. Történelmi küldetés Mozgalom és művelődés Ha az alábbiakban a szocializmus és kultúra történelmi kapcsolatáról szólunk, elsősorban arra a folyamatra kívánunk utalni, mely a művelődés eszközeivel segítette elő, hogy a proletariátus „önmagában valóból önmagáért valóvá váljék”, azaz osztállyá szerveződjék, felismerje és vállalja történelmi küldetését. A klasszikus kapitalizmus időszakában az iskolarendszer a dolgozó néposztályok gyermekei számára csak a legminimálisabb, a termelés igényei által megszabott képzést biztosította. Ezért az egész korai időktől kezdve a munkásmozgalom feladata volt, hogy pótolja, illetve ahol kell, ellensúlyozza a hivatalos oktatási rendszer hiányait, vagy eredményeit. Gondoljunk csak a század- forduló oroszországi vasárnapi iskoláira (egyik ilyenben tanított N. K. Krupszkaja is),"ahol az általános műveltséget adó közismereti yírgyak révén jutottak el a hallgatók a politikai műveltséghez, a kizsákmányolás szisztémájának megértéséhez, a természettudományos világkép elemeihez, a cári önkényuralom rendszerének tagadásához. De utalhatunk a balmazújvárosi földművelő egylet néhány kötetből álló „könyvtárára”, amely az ifjú Veres Péter számára jelentett a társadalmi haladás útján életre szóló indíttatást. Itt az öregektől, a 90-es évek agrár- szocialista mozgalmainak veteránjaitól kapta első olvasmányait: a marxizmus tanításait népszerűsítő füzeteket, a közérthetőbb természettudományos munkákat, s velük Voltaire és Tolsztoj könyveit is. Ebben a közegben a kultúra fegyver volt, elkerülhetetlenül azzá vált. Mégis Tolsztoj és Zola, Voltaire és Darwin munkásságának volt egy szocialista, munkás olvasata. A hivatalos, szószékről és katedráról hirdetett, a társadalmi viszonyok örökkévalóságát hirdető felfogással szemben arról szólt, hogy ezek a hivatalos „értékek” hamisak, a világon semmi sem örök, csak a változás, s ami arra megérett, azt meg kell, meg lehet változtatni. Jellegzetes, hogy az elmúlt másfél évszázad szinte minden, o munkássorból felnőtt szocialista politikusa olvasmányai, egyebek között a szép- irodalom körébe tartozó könyvek révén került közel a munkásmozgalomhoz. Egy-egy idősebb kolléga, szakszervezeti, régebben egyleti könyvtáros csak az első indíttatást adta. A munkáslélek igazi tűzirányí- tói Petőfi és Csernyisevszkij, majd Jack London, Upton Sinclair és-Gorkij voltak. Általuk jutottak el sokan életre szóló elkötelezettséggel a marxizmushoz, majd a mozgalomhoz. K. J. szaérkező — tárgyat, emléket őriz Frankel Leó hagyatékából, de ezek között is kevés az írásos dokumentum. Különösen ritkák a. munkásmozgalom kiemelkedő személyiségének közvetlenül az 1896-os halála előtti években megfogalmazott cikkei, vitairatai. Az 1890-es évek elején született írás három bekeretezett oldala a munkásság osztályharcának szükségességéről, az új világ győzelméről szól. Frankel Leó, aki ötvösmesterként indult el Magyarországról, hamarosan az I. In- ternacionálé egyik vezető személyiségévé vált, 1871-ben a párizsi kommün tagjává, majd egyik bizottságának irányítójává választották. Később az í. Internacionálé főtanácsának tagjaként tevékenykedett. Marx. Engels munkatársaként, barátjaként. 1876-ban, Magyarországra érkezve, a munkások érdekeiért szót emelve lapot szerkesztett, cikkeket írt, 1878-ban irányításával jött létre az első magyarországi munkáskongresszus, 1880-ban a Magyarországi Általános Munkáspárt. Később is baráti kapcsolatot tartott fenn a Marx-családdal, Engelsszel, 1889-től Párizsban élt — részt vett a II. In- ternacionálé megalakításában —, s itt is halt meg. A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum jövőre, május 1-je tiszteletére a hónap műtárgya sorozatában mutatja be az értékes dokumentumot. Szájtátva Mozognak Vállaljuk a hírverés, mi több, a reklám esetleges vádját, mert amit a cég kitalált, az szükséges, tehát hasznos, s ha hasznos, akkor üdvözlendő. A cég az Azúr Kereskedelmi Vállalat. Amit pedig kitalált, az egy mozgó árusítóbusz. A jármű meghatározott napon, illetve napokon, előre kijelölt helyeken megáll Szentendrén, Tahiban, Visegrádon. Az osztott — délelőtti és délutáni — nvitva tartás hat órájában azt kínálja, amit egy ilyen mozgó bolttól elvárni lehet, a stran- doiáshoz, az üdülés közbeni háztartásvezetéshez szükséges apróbb, de nélkülözhetetlen árukat, kozmetikumot, s még gondoltak a kicsikre is, azaz nem rossz üzleti fogásként a játék szintén ott szerepel a megvásárolható javak között. Aligha akad bárki is, aki kétkedne, ráfér a Dunakanyarra az ellátás, a kínálat javítása. S mégiá, mennyi miért- nem-lehet, milyen sokféle eh- hez-pénz-kelleue érv, álérv, indok és kifogás! Az Azúr-busz felbukkanása persze konkurencia az itt honos kereskedelemnek — szocialista és magánszektornak egyaránt —de ennek a vásárló csak örül. Mert reménykedik. Abban, hogyha az egyik cégnél mozognak, akkor majd talán a másiknál is felfedezik a mozgás lehetőségét, esetleg szükségességét, mi több, kényszerűségét. Megtörténhet ugyanis — micsoda időket élünk! hogy az eddig eszi, nem eszi, nem kap mást alapon vásárló vevő engedetlen lesz. Inkább kivárja a buszt, mintsem, hogy kiszolgáltatottként szolgálják ki ott, ahol megszokták, jön az a vevő, amint birka megven az akolba, hiszen megszokta, a környéken csakis ez az egyetlen bolt van. ÁH szájtátva az ember, hiszen milyen egs'szeríí is örömet s;evezni a vevőnek...! Csupán annyi kell hozzá, hogy egy pici figyelmességet tanúsítva vegyék el a pénzét azok, akik az ő pénzéből élnek, MOTTÓ Függőleges 2.: Zsámbék Önként vállalt kötelezettség A Zsámbéki szombatok első — öt évvel ezelőtti! — műsorfüzetében a szervezők azt írták, nem kívánnak- versengeni a nagy hagyományú fesztiválvárosokkal és nyári színházakkal, sokkal inkább szeretnének valami sajátosat nyújtani a közönségnek. Nos, ha versengésről nincs is szó — már csak az anyagi-tárgyi feltételek egyenlőtlensége okán is lehetetlen lenne —, a fél évtized ahhoz mindenképpen elegendő veit, hogy a Zsámbéki szombatok rendezvénysorozata bekerüljön a színhazat kedvelő közvélemény tudatába. Ezt persze rendkívül nehéz bizonyítani, egyetlen apró, de konkrét érvünk azért akad: a Film, Színház, Muzsika című szakmai lap keresztrejtvényében, amelynek megfejtését nyári színjátszó helyek adták, a függőleges 2. kockáiba Zsámbék nevét kellett beírni, olyan városok mellett, mint Szentendre, Szeged, Pécs, Eger vagy Gyula. A vásártéri színpaddá alakított Fő téren Vámos László rendező előadás előtt még utasításokat ad. (Fotó: Vimola Károly) öt év - öt plakát öt esztendő: öt plakát a művelődési ház irodájának a falán, összesen 111 program; színházi előadások gyerekeknek és felnőtteknek, komoly zenei hangversenyek, népitánc-. folklórműsor, kiállítások és sportversenyek. Mátyás Irénnek és Bicskei Gábornak — a rendezvénysorozat megálmodóinak és megvalósítóinak — öt, újabb és újabb izgalmakat hozó esztendő. Hihetetlenül szűkös költségvetésből álltak össze a programok, különösen az első években. De összefogott az egész falu, a tanácselnök maga is színpadot tervezett és épített. Régi ismerősök, barátok hozták el produkcióikat méltányos áron Zsámbékra. Sokukat később már hívni sem kellett, jöttek maguktól, s jelentkeztek újabbak is. A leghűségesebb társulat a Debreceni Alföld Színpad, ök minden esztendőben fölléptek eddig a Zsámbéki szombatokon. Az idei sorozatot is ők zárják. Thuróczy György rendezővel az előadás előtti napon beszélgettünk. — Szinte tradícióvá vált, hogy nyaranta eljövünk Zsámbékra, nagyon jó hangulatú előadásokat tartottunk itt. Ha nem is direkt ide választjuk ki a darabokat,, azért a döntésnél figyelembe vesz- szük, hogy ez vagy az az előadás illik-e a romtemplomhoz. A most bemutatandó Marat halála egyben premier lesz, kicsit aggódom is, mert ez amatőröknek rendkívül nehéz darab. — Itt, Zsámbékon az a mondás járja, hogy az előadások mindig telt ház előtt mennek, mivel csak annyi széket tesznek ki, amennyi néző valójában van. ,Elége- dett-e produkcióik látogatottságával? — Előadásainkon mindig volt 250—300 néző, panaszra tehát nincs okunk. De nem is a számszerűségben rejlik a lényeg. Érezhetően sokat változott az itteni közönség, évről évre jobban fogadja a komolyabb, gondolkodtatóbb darabokat. Ezért is merjük idén a Marat halálát hozni. Bár bevallom, magam is érzek némi kockázatot ebben a bemutatóban. De melyik színházi produkció nem kockázat? Nehéz kiszállni öt esztendő alkalmat kínál a visszatekintésre, a számvetésre, a sikerek és a kudarcok lajstromozására. A fél évtized elegendő idő ahhoz is, hogy egy rendezvénysorozatról kiderüljön: mi az, amit érdemes folytatni, min kellene változtatni, mi érett meg az újításra? S beszélni inkább erről érdemes. Mátyás Irén és Bicskei Gábor hosszú hallgatása bizonytalanságot sejtet. — Nem is tudom, hqgyan lesz tovább — szólal meg végre Mátyás Irén. — Mint köztudott, a templom mellett folynak a régészeti ásatások. Igaz, az együttműködés szinte eszményi, eddig igyekeztek a munkákat úgy időzíteni, hogy ne zavarjanak bennünket. De ha az ásatás túlnő a mostani szinten, az kétségessé teszi az előadások jövőjét. — Anyagilag sem érzem megalapozottnak a helyzetünket — mondja ki Bicskei Gábor a bizonytalanság, a kétkedés igazi okát —, nem férhet vég nélkül koldusként szaladgálni barátokhoz, ismerősökhöz. Az első évben még hajtott minket a bizonyítási vágy: meg akartuk mutatni a szakmának, a falunak és magunknak, hogy a semmiből is lehet színházat, nyári játékokat teremteni. A szezon végén mindig azt mondtuk: soha többet! De aztán azonnal elkezdtünk tárgyalni a következő évadról, szerveztük a következő nyarat. Ez egy kényszerpálya! Nagyon nehéz kiszállni... Hát ez bizony már nem az a lelkes, nehézséget nem ismerő hang. De másképp beszéltek öt évvel ezelőtt, amikor Ugyancsak nekem sorolták egymás szavába vágva az elképzeléseiket, terveiket! Még a sikerek sem tudják igazán feledtetni a kínlódást, a sok álmatlan éjszakát? Fölösleges kérdés Idáig jutottam a töprengésben, s elakadtam az írással. Mit lehet még ezután mondani? És akkor megszólalt a telefon, Bicskei Gábor jelentkezett. Szinte dőlt belőle a szó, mintha nem is vele beszéltem volna két nappal ezelőtt... — Óriási siker volt! A debreceniek nagyszerű ‘előadást csináltak! Annyira a mának, annyira nekünk szólt ez a múlt századi történet, hogy áz szinte hihetetlen. És a közönség ... Érezni lehetett a feszült figyelmet, a darab gondolataival való azonosulásukat ... Nem érettem szükségesnek újra föltenni a kérdést: és mi lesz jövőre? Ez valóban kényszerpálya! önként vállalt kötelezettség... M. Nagy Péter A Mezőgépfejlsszto Intézetben A környezetet is védi Nagy teljesítményű gépet fejlesztettek ki hazai szakemberek a szennyvíziszap talajba juttatására. A berendezéssel a városokban összegyűlt szennyvíziszapot, valamint a nagyüzemi állattelepek folyékony trágyáját lehet a termőtalajokba juttatni. A géR segíti a környezetvédelmi előírások maradéktalan betartását. A MÉM anyagi támogatásával a Mezőgépfejlesztő Intézet szakemberei a hasonló rendeltetésű, drága külföldi gép pótlására tervezték a viszonylag olcsó önjáró berendezést. Kisebb módosításokkal felhasználhatják hozzá az új Rába 300-as traktor néhány főbb részegységeit. A szennyvíziszap kijuttatását végző késes injektálószerkezet ugyancsak hazai gyártású elemekből áll.
