Pest Megyei Hírlap, 1987. július (31. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-13 / 163. szám
Kevés vevő, tömött raktárak Néni apad el a forrás Ruhakereskedőinknek egyik szemük mostanában sír, a má. sik nevet. Amíg régebben a vevők haragjától rettegtek a gyatra kínálat miatt, most fordított a helyzet. Áru van, vásárló viszont alig jön. Az áfész ruházati áruházában majdnem 20 százalékkal esett al ább a forgalom a múlt évihez képest, A fizetőképes kereslet megcsappanása persze nemcsak nagykőrösi jelenség, örli a gond a nagykereskedelmi vállalatokat is, miként adhatnának túl dugig tömött raktáraik tartalmán. E felhalmozódás következménye az, hogy mostanában gyakrabban csöppenünk egy-egy kiárusítás közepébe. de azt is észrevettük, hogy bizonyos cikkeket már régebb óta alacsonyabb árszintre kalkulálnak. Mi a nyári holmik piacát vettük szemügyre, s azt tapasztaltuk, hogy különösen a női blúzokból, lányka és férfi öltözetekből, strandkeliékek- ből, — ezek közt is a papucsokból — bőséges, választékos a kínálat, de nem volt eddig panasz a gyérmekruhákra sem. Nagy sikere volt a szövetkezeti áruház táskavásárának, két, három hét alatt mind az 1200 utazási alkalmatosság elkelt a polcokról, ezen a hétvégén pedig a törülközőkön lesz az árleszállítás sora. Ha tartós lesz a szép nevű Rubin nagykereskedelmi vállalattal való együttműködés, valószínűleg többször lesz még része a körösi vásárlóközönségnek efféle kedvezményekben. Csak az a szomorú, hogy még mindig vannak olyan árucsoportok, amikből a legnagyobb igyekezet ellenére sem sikerül kielégíteni az igényeket. Ilyenek a férfi fehérne- műek, a trottőr és más kényelmes cipők. A nyaraláshoz, kempingezéshez készülődök panaszát nemigen hallani mostanában, igaz, ők sem tolonganak a sportruházati bolt ajtajában. Rövidke üzletnéző látogatásunkkor itt is először a könnyű nyári ruhák kedvező árain akadt meg a figyelmünk, nem kevésbé a szép pólókon, amik most nagyon népszerűek, s gazdag az úszóruhák, melegítők polca is. Mivel a sportruházati bolt ellátóinál is jócskán túlteng a kínálat, nem kell tartani tőle, hogy hamarosan kiapad az utánpótlás forrása. — ay Kertbarátoknak Újra a jó öreg bordói iá Manapság az emberek újból egyre inkáb hajlanak a méreg nélküli termesztés irányába. Divatosan biokertészkedésnek nevezik mindazt, ami a vegyszerek nélküli termeléssel ösz- szefügg. Bár a módszer kétélű dolog — a szakemberek hada is vitatkozik rajta —; mert vagy védekezünk vegyszerrel és akkor szép termésünk lesz, vagy nem, s akkor csaknem valamennyi termésünk lehullik, férges lesz, tönkremegy. Evekkel ezelőtt édesapám mondta: „Bezzeg az én időmben elég volt védekezésül mindenre a bordói lé’’. Hiába bizonygattam neki, hogy az évtizedek során újabb kártevők hada jelent meg az országban, vagy hurcolták be felelőtlen kereskedelem útján. Azóta tanácsai alapján veszélyes vegyszer nélkül már több mint tíz éve én is eredményesen védekezem sok kártevő ellen. Szívesen közreadom tapasztalataimat. Ismerkedjünk meg a bordói lével. 1882-ben Millardet megfigyelte, hogy a szőiőlopás mérséklésére rézgálicos mész- tejjel beíröcskölt tőkéken nem képződik peronoszpóra, Bordeaux vidékén. E megfigyelések adták az indítékot a bordói lé kidolgozásához. Használata Európában gyorsan elterjedt, a század végétől egészen az ötvenes évekig, mondhatni, kizárólagos gombaölő szer volt. Hazánkban is kitűnően bevált használata egyszázalékos töménységben a szőlőperonoszpóra és gyümölcsfák megbetegedései ellen (lisztharmat kivételével). A bordói lé előnye, hogy környezeti hatásokkal szemben (hőmérséklet, napsugárzás, felázás) stabil. Ismerjük meg készítési módját: 100 liter permetlé elkészítéséhez 1 kilogramm rézgá- licot langyos vízben feloldunk, közömbösítéséhez 1,5—1,5 kilogramm szalonnás mész szükséges. Külön-küiön átszűrjük, majd állandó keverés közben mindig a rézgálicoldatot öntjük a mésztejhez! Fordítva nem szabad végezni, mert a bordói lé lebegőképességét és gombaölő hatását csökkentjük azáltal. Beton- vagy műanyag edényt használjunk, mert o fémet tönkreteszi. Huszonnégy órán belül fel kell használni. Ez a „csodaszer" kitűnően felhasználható szőlő és gyümölcsfák gombabetegségei ellen. Egy idényben 4—5 permetezés elegendő, legfeljebb ha szükséges, 1—2 alkalommal — csak rovarölő szert — keverhetünk hozzá. Saját tízéves tapasztalatom szerint kitűnő szer a burgonyabogár ellen is. Lehetőleg virágzás előtt, vagy után permetezzük a krumplit, sőt a paradicsomot is lehet ezzel egy időben védeni vele. Évek óta gond az uborkatermesztőknek, hogy „elszáradnak” a levelek, kipusztulnak a tövek. Ezt az uborka- peronoszpóra okozza. A hajnali órákban 1 százalékos szerre] egy idényben 2—3 permetezés elegendő védekezésül. Még a tavalyi uborkavészes időszakban is gyönyörű termésünk volt. összességében tehát burognyavész, paradicsomvés?, burgonyabogár, uborka- és szőlőperonoszpóra ellen alkalmazhatjuk eredményesen. Végül, de nem utolsósorban: kétévente sűrű mésztejes bordói leves keveréket készítek, és az összes gyümölcsfa törzsét egészen föl, a vastagabb ágakig ezzel meszelem be. Főleg a csonthéjas fáknak kitűnő a réz- és mészutánpótlás, de a többi gyümölcsfának is kitűnő védelmet biztosít. Nem bábozódnak be a rovarok a kérgek alá, atkák, pajzst.etűk sem telepednek meg rajtuk. A fenti módszerrel nemcsak pénzt, fáradságot, időt lehet megtakarítani, hanem kevesebb vegyszerrel kerülünk érintkezésbe. Persze, mindez csak ajánlás, mindenki a saját gyakorlati tapasztalata szerint alkalmazza a módszert. Aki pedig nem akar vesződni a bordói lé készítésével, permetezéshez rézoxiklorid tartalmú szereket használhat. Ugyanazt a hatást garantálják. Marczi Ferenc Kicserélik t csöveket Megette kenyere javát a Petőfi utca alatt húzódó vízvezeték. Az erősen korrodálódott vascsöveket most eternitvezetékre cserélik ki a PVCSV szakemberei. Előbb azonban jó darabon fel kell szabadítani a 120 centiméteres mélységben húzódó régi csöveket. Ásóval talán hetekig is eltartana ez a munka, Varga Tibor MT2 markológépével pedig egymaga szaggatja fel a súlyos aszfalt- lapokat. (Varga Irén felvétele) Kevés volt _ a gyümölcs Amolyan felemás tapasztalatokat szereztek a vásárlók a pénteki hetipiacon. Gyümölcsökből úgy nyolc óra felé már alig találtunk valamit, a kevés meggyet 30 forintos áron adták és vitték. Az egyik kereskedő kajszit 60 forintért és sárgadinnyét 80-ért is kínált. Gazdag volt ellenben a zöldségkínálat, az áfák csúsztak lefelé. A hegyes paprika darabja 1.50—2,50, az uborka kilója™ 6—8. a fehér paprika 12—30, a vegyes zöldségcsomag 7— 10, a kelkáposzta 15, a karalábé feje 5, a paradicsom 20— 22, az újkrumpli 10—12, a sárgahüvelyű bab 7—8, a karfiol 40. a fehér káposzta 10, a főzőtök 3 forintot ért kilónként. A virágárusoknak sem volt túl virágos a hangulatuk, sok és szebbnél szebb csokrokat kínáltak. Az ördögszem, a szegfű, a vegyes Virágcsokor úgy 8—10 forintos áron kelt. A baromfipiacon viszont szegényes volt, fél kilenc táján már alig találtunk eladót. A háromhetes kiscsirkék ára darabonként 28, a napos csibéké 10 foript volt, a rántani való csirke kilója pedig 50—55 forintba került. A tyúktojás 2—2,20-ért kelt el. A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXI. ÉVFOLYAM, 162. SZÁM 1987. JULIUS 13., HÉTFŐ A Teszöv kiváló brigádja Szépen hangzik, de ni! jelent? Van a mi brigádmozgal- munknak egy szépen csillogó jelszava, ami így hangzik: szocialista módon dolgozni, tanulni. élni. Hogy mi mindent takar ez az önmagában szinte megfoghatatlan, mégis sokatmondó, kijelentőnek, felszólí- tónak egyaránt értelmezhető mondat, azt aligha lehetne néhány sorban megtárgyalni. Időnként, ha úgy kanyarodik a brigádéletről folytatott beszélgetések fonala, nem mulasztom el megtudakolni, vajon kinek milyen képzetei támadnak hallatán. Mondanom sem kellene, ahány ember, annyiféle ideával áll elő, de egyik sem idegen a jelképes brigádzászlókra írt gondolattól. Hallottam egészen tömör, eredeti véleményeket is, amik önmagukban is elgondolkodtattak. Mint például az egyik brigádvezető szava: A brigádok tettei, melyeket egyszerűen vállalásoknak nevezünk, csak akkor lehetnek értékesek, ha segítenek közelebb jutni a célhoz, hogy munkatársi, baráti együttéléssé ötvözzük a felszínes emberi kapcsolatokat. Nem az az elsődleges szempont tehát, hogy a kukoricatörésben vagy az iskolapadban jeleskedjünk, hanem itt vagy óit tudunk-e példát'ád- ni önmagunknak, másokénak, v. Meglehet, kicsit homályosnak tűnik e megfogalmazás, de ez a veszély mindig fennáll, ha megkíséreljük a lényeget néhány szóba belegyömöszölni. Jó lenne tudni, más kollektívák mivel egészítenék még ki. Bizonyára nem hagynák ennyiben, s mind tisztábban kirajzolódnék, mi teszi széppé, tartalmassá, a jelmondathoz méltóvá a brigádéletet. A munkahelyek sok oldalról összeforrott, vagy csak látszólag együvé tartozó, apróbb- nagyobb kollektíváiról általában jókat szoktunk mondani. Innen csak felfelé, a mégj óbbak felé halad a minősítés útja. Én azt gondolom. így a helyes. Mert ahol a véletlenszerűen összeállt csoportokban, hacsak alig láthatóan is, de a száraz munkatársi kapcsolatokon túl is kezdenek kibontah'énykép. Arról beszél, hogy öregek vagyunk. És arról, is, hogy egy szombat reggel kiköltöztünk ide a verandára. Kihoztuk nyirkos szobánkból, „akikkel” évek óta együtt élünk: párnánkat a rossz di- kóval. kecskelábú asztalkánkat, bádogbögrénket, a tegnapi kiflit, hámozni való krumplit. És itt van velünk sparhel- tűnk is. alatta szakajtóban a tojás száraz héja. És itt van velünk e napi imánk is: „Szent anyám, add kegyesen, / Tied legyek teljesen / Tied életben, halálban, /Tied jó és balsorsban.” És itt hordjuk kezünkön ránFényképtársítás Élet által homályosan cainkat is, ahová most por rakódik törek helyett. A törek az úgyis emlék lenne csupán, régi aratásokra gondolnánk tőle. Ahogy baktatunk meztéláb, talpunkat már rég nem töri éles tarló. Ráncainkba bújnak emlékeink, kezünkkel morzsoljuk szét őket. Lányos tincseket, vasárnapi táncoltatásokat, búcsút, mézesbábot, „itt a veres, hol a veres”-t. Ahogy vödörrel locsolnak bennünket húsvétkor, ahogy esünk le a saroglya mögé, hogy életünket görbe háttal éljük már azután. Ahogy járunk temetőbe, temetőből temetőbe, apánk sírját, férjünk sírját, fiunk sírját ön- tözgetni. Fejünk kendővel átkötve, lábunk nem mozdul a szóra, az unoka ... Hát az nem jön. Vagyunk férfiak nélkül, negyven éve, harminc éve. Reggel van, a findzsában aludttej van, az asztalon tört kenyér. Nyolcvanévesek vagyunk, a kanapé karfáját markoljuk. Nyolcvan év képei hol teljes erővel törnek ránk, hol elhomályosulva, halványan vagy sehogyan sem. Átlopakodik a fejünkbe egy-egy arc, egy-egy mondat: „Anyám, benned bizakodom.” Így lopakszik be a nap is hozzánk. A vad- szőlőn át, hogy észre se vesz- szük. Csak ösztöneink súgják, hogy oda kell fájós hátunkat tartani a nap felé. De akkor már tudjuk: ma újra nagy meleg lesz. Mint régebben. Aratáskor. K. V. kozni az összetartó szálak, az már nagy eredmény. S ahol tudatosan is elősegítik ezt a folyamatot, ott nyugodtak lehetünk afelől, hogy a közösségi szellem a helyén van. Mindinkább az a meggyőződésem, hogy a brigádélet minősége szubjektív tényezők függvénye elsősorban, s másodjára vehetjük számításba az élet- és munkakörülményeket, a családi helyzetet, noha esetenként erősen gátolhatják — de elő is segíthetik — a kibontakozást. Vannak brigádok, amelyek hosszú időn át a szürkeségbe burkolózva dolgoznak, mások hamar kivívják a közvélemény, a munkahely társadalmi figyelmét, elismerését. Ám ez még nem jelenti azt, hogy éretté is váltak. A magas ki- tüntetésk. jutalmak vagy díjak csak évek, évtizedek múltán pottyannak le mintegy jelképeiként a munka során beérő gyümölcsének. Akik idáig eljutnak, általában már csak előre tudnak haladni és nem visszafelé. Az Arany János Termelő- szövetkezet Érdért fatelepe Jobb munkáért nevű szocialista brigádjának jellemzését lapozgatom. Nem mondhatnám, hogy: Maffiáik túl hosszú lére eresztették' az elmúlt Öt év his- tór iáját; tárgyilagos, felleng- zőssWtW^ffj^fites "írás. Talán éppen ezért vonzza minden sora a figyelmet. Az elején az áll, hogy a brigád a város minél jobb ellátására törekszik. Ez így van akkor is, ha az országszerte szűkös fakínálat miatt nekik sem mindig sikerülnek úgy az elképzeléseik, ahogy azt szeretnék. De nélkülük ennyire sem futná. Gazdasági terveiket régóta mindig túlteljesítik, a múlt évben például 13 százalékkal toldották meg eredeti vállalásaikat. A társadalmi munkában élenjárnak, tavaly személyenként több mint 90 órát dolgoztak a meggyesben, szőlőskertben, és a gondjaikba vett városi óvodában ... Mindezek száraz tények, adatok és nem is kivételesek; vonatkozik ez a szakmai és politikai képzésben való aktív részvételre, vagy munkahelyük fejlődése érdekében számokkal nem is mérhető cselekedetekre. Egymást becsülik, segítik, a szocialista normák követelményei szerint élnek — olvasom a jellemzés utolsó sorait, s ekkor kezdem megérezni a különbséget, ami kiemeli a többi közül őket. Kiemeli? Nem is tudom, elvégre az ő kollektívájuk is ugyanarról a tőről fakadt, ehelyett inkább azt mondanám, kicsit mások, mint a többiek, de ez a másság mégis óriási különbség. Együtt élnek, nemcsak együtt vannak. Meggyesi János, Jár- vás Vinczéné, Tornyi Dezsőné, Forgács Csaba, T. Nagy János, Tóth Sándor, Bállá Ferencné, Nagy Gusztáv és Róka Sándor- né számos kitüntetésük mellé legutóbb a Teszöv Kiváló Brigádja címet kapták. My. J. Ki kosárlabda-bajnoksáj Gödöllői EAC—Nagykőrösi Kgy. Kinizsi II. 50-45 (29-20) Nagykőrösiek: Józsa (15), Molnár, Pankotai (7), Király (6), Kosa (12); csere: Bajáki (3), Takács (2), André. A Pest megyei felnőtt női kosárlabdabajnokság utolsó mérkőzését idegenben, kézilabda-mérkőzéssel való ütközés miatt egyórás késéssel kezdték és éjfélbe nyúlóan játszották, hét közben. A vendéglátók jó napot fogtak ki. A körösi edző véleménye szerint az ő pályafutása alatt ilyen részrehajló és a kinizsis tartalékokkal szemben kimondottan rossza indulatú játékvezetést még soha nem tapasztalt, ezért a körösiek alaposan felidegesed- tek, s ez erősen befolyásolta összteljesítményüket. (A körösiek edzője: Varga Imre.) Az 1986—87. évi Pest megyei felnőtt női kosárlabdabajnokság végeredménye a következő : 1. Nagykőrösi Kgy. Kinizsi II. 8 6? 410:296 14 2. Gödöllői EAC 8 S 5 351:428 11 3. Zsámbéki Tanítóképző Főiskola 3 2 6 312:349 10 IFJÚSÁGI LEÁNYOK: 1. Monori SE * J 1 547:326 15 2. Monori Gimnázium 8 7 1 622:419 15 3. Váci Gimnázium 8 3 5 262:286 11 4. Ceglédi Gimnázium 8 3 5 277-406 11 5. Nagykőrösi Gimnázium 8 — 8 151:436 8 A köröd leánycsapat zömében újoncokból állt. Lelkesen játc-’ottak, de ellenfeleik rutinosabbak voltak. Mint már korábban közöltük a, táblázatot, a Nagykőrösi Konzervgyár Kinizsi SE női kosárlabdásai a 3-csoportos, 1986—87. évi NB Il-es (összesen 54 csapatot foglalkoztató) bajnokság középcsoportjában — ott 14 együttes közül — a 11. helyen végeztek. Az ebben az osztályban újonc körösi lányok összesen 26 mérkőzést játszottak. Ebből hétszer győztesen és 19-szer vesztesen hagyták el a játékteret. Év közben Gyebrovszkit az NB I-e~ Szarvasi Főiskola-Medosz átigazolta. A kulcsjátékos Kiss többszöri sérülése, valamint Mészáros sérülése is befolyásolta az összeredményt. A játékosok egyéni teljesítményét összesítettük, amely a 18 főt szerepeltető körösi női csapatban í. következő: Mérk. Pontok Átlag Józsa Erika Pankotai 26 306 11,7 Andrea Szappanos 26 252 9,6 Valéria 26 195 7,5 Kosa Márta 25 153 6,1 Komáromi Rita Mészáros 23 224 9,7 Mónika Molnár 19 70 3,6 Zsuzsanna 19 10 0,5 Kiss Judit Leskó 16 74 4,6 Gabriella 10 36 3,6 Straub Andrea 6 37 6,1 Takács Judit Gyebrovszki 4 2 2 Mónika 3 24 * Mányi Erzsébet André 3 6 2 Zsuzsanna 3 _ _ K irály Ágnes 2 Farkasné Vilcsák 5 2,5 Márta 2 _ Tóth Dóra 1 3 3 Bajáki Erika 1 3 S. 3 z. Mozi A nagyteremben: Az Istenes a fejükre estek. Színes, szinkronizált botswanai filmvígjáték. Előadás 6 és 8 órakor. A stúdióteremben: Altatődai nászágyon. Színes, szinkronizált olasz filmvígjáték. (Csak 16 éven felülieknek!) Fél 6kor A kertmoziban: Szívfájdalom. Amerikai film, 9 órakor. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlapi