Pest Megyei Hírlap, 1987. június (31. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-06 / 132. szám
19*7. JÜNTUS 6., SZOMBAT II János Pál pápa dr. Ban kő László c. püspök, kalocsai apostoli kormányzót kalocsai érsekké, dr. Seregély István kőszegi plébánost egri érsekké, dr. Konkoly István gencs- apáti plébánost szombathelyi megyés püspökké és Gyulay Endre szeged-rókusi plébánost szeged-qsanádi megyés püspökké nevezte ki. Nyugdíjba vonulásuk miatt dr. Ijjas Józsefet a kalocsai érseki, er. Udvardy Józsefet a szeged-csanádi megyés püspöki és Tóth Lászlót a veszprémi segédpüspöki tiszte alól felmentette. A kinevezésekhez, illetve felmentésekhez a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az 1957. évi. 22, sz. tvr. alapján az előzetes hozzájárulást megadta. A nevelés a legjelentősebb innovációs beruházásunk Banal Benőné dr.-nak, a ceglédi Kereskedelmi és Vendéglétólpari Szakmunkásképző Intézel tanárának gratulál Balázs Gézáné (Erdős! Ágne3 felvételei) (Folytatás az I. oldalról) kát. Mert a mai fiatalokon múlik, hogy mit hoz a jövő. S őket nem az idilli életre, hanem a nehézségekkel teli valóságra kell fölkészíteni. Kitért az új oktatási törvény adta nagyobb lehetőségek kihasználásának módjaira, az iskola és a szülői ház kapcsolatának elengedhetetlen fontosságára, a tanítás szakember- és helyhiány miatti nehézségeire. Befejezésül arról szólt, hogy a tanároknak kötelességük a békére, az anyagi és szellemi értékek gazdagítására, védelmére nevelni a gyerekeket. A békére nevelés nem tagadja az élet konfliktusait. Valija azonban, hogy a természetes életerőt, a dinamizmust a közösség javára, az együttműködés szolgálatába lehet állítani. Az ünnepi beszéd után Balázs Gézáné, a Pest Megyei Tanács elnökhelyettese' átadta a tanács által alapított Arany János pedagógiai díjakat (a kitüntetett tanárok portréit alább közöljük), valamint a 373, Kiváló ' Munkáért miniszteri kitüntetésben részesülő pedagógus közül 86-nak a kitüntetését. (A többiek a lakóhelyi ünnepségeken veszik át.) öten részesültek szak- szervezeti munkájukért különféle kitüntetésekben, amelyeket Nádasné Pribék Rozáliától vehettek át. Űttörőve- tetői munkájuk elismeréseként ketten részesültek kitüntetésben, amelyhez Buda Zsuzsa, a Magyar Úttörők Szövetsége Pest megyei elnökségének titkára gratulált, majd Vink- ler Erika, a KISZ Pest Megyei Bizottságának titkára adta át három pedagógusnak a diákközösségek segítéséért járó oklevelet. A kitüntetettek nevében Lür Istvánné, a ceglédi Április 4. Közgazdasági Szakközépiskola igazgatóhelyettese mondott köszönetét, majd a pilisvörösvári nemzetiségi együttes és a budaörsi Pro Musica kórus műsora következett WeczI József művészeti vezető irányításával, illetve Sapszon. Ferenc Lisztes SZOT-dí.jas karnagy vezényletével. A HÉT HÍRE Eimimmjié @ Balatonfüreden rendezték meg a KGST-tagor- szágok traktorgyártási tanácskozását. 0 Nemzetközi konferencia zajlott le Budapesten, Műanyagok a nie- tógazdaságban címmel © Megnyílt a látogatók előtt a Közlekedési Múzeum új épületszárnya. ® A Hazafias Népfront Országos Tanácsa gazdaságpolitikai bizottsága a munkaerőmozgás helyzetét elemezte. 9 A hét híre az is, hogy a Magyar Agrártudományi Egyesületben vitaülésen tekintették át hazai borgazdaságunk nemzetközi szerepét. Szomorú könnyebbsége az idén a megyében a termelőknek a gond eltűnése, mi is lesz a borral. Kegyetlen nagyságú vámot szedett a megye szőlőskertjeiben a csikorgó fagyok regimentje. Vannak, akik úgy fogalmaznak, ez az idei tél szinte már a kegyelemdöfés volt a szőlészkedő nagygazdaságoknak és a kistermelők csapatának. Sajnos ez igaz, esztendők óta bukdácsol csak a szőlőtermesztés és vele a bor sorsa is. A hol szép, hol rút arcú esztendőket természetesnek tartja a szőlősgazda. Évszázadok bölcsességgé aszúsodó tapasztalatai tanították meg erre. Avagy nem termelési, hanem másfajta tapasztalatok bölcsességgé érlelődése vette rá a szőlősorok munkásait arra, emit a Bordal, Kölcsey Ferenc műve ezen a módon ajánl figyelmünkbe: „Igyunk derűre, / Igyunk borúra, / Úgy is hol kedvre, Ügy is hol búra / Fordul az élet.”?! Meglehet, mélyebb gyökerűek, messzebbre nyúlóak a tapasztalatok és a bölcsességek, mintsem hogy beleférjenek egy-egy jó vagy rossz esztendő hordójába. Sok-sok év A Pest Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága immár tizenhárom esztendeje alapította meg az Arany János pedagógiai díjat, amelyet minden évben az a három pedagógus kap meg, aki kiemelltedően jó oktató-nevelő munkát végzett a tevékenysége során, alkotó módon kapcsolta össze az elméletet a gyakorlattal. Az idén Cseke Lászlóné visegrádi tanár, dr. Faust Dezsőné gödöllői óvodavezető és Gebora László sződligeti tanár részesült ebben az elismerésben. Arany János-díjas pedagógusok fi nyugalmával fegyelmez . Divatos manapság a múltat kutatni, nemesi ősökkel és kutyabőrökkel büszkélkedni. Az ilyesmit kicsit furcsállja az ember, legyint rá, mosolyog egyet, aztán elfelejti. Ám a minap csodálattal néztem egy pedagógusra, aki kétszáz évre visszamenően tudja bizonyítani, hogy a családja mindig a tanítói, tanári hivatást választotta és gyakorolta egy életen ét. S Cseke Lásziónénak. a visegrádi általános iskola magyar—történelem szakos tanárának, pedagógiai szaktanácsadónak most az a legnagyobb fájdalma, hogy a família szép hagyományának vége szakad. Ugyan fia és lánya is ilyen képesítést szerzett, nem maradtak meg a pályán. Az előbbi a tornaterem helyett a vendéglővezetést választotta, az utóbbi a nyelv- oktatást cserélte föl az idegenvezetéssel. — Az édesapám hatvanki- lenc éves koráig tanított. Az egyik csillaghegyi általános iskolában volt igazgató — emlékszik vissza. — Nagyon szerette a gyerekeket, akik sohasem fárasztották. Csak közöttük volt boldog. Ezért is nem ment nyugdíjba. Egy napon hazajött, kijavította a diákok dolgozatait, aztán lefeküdt. Többé nem ébredt föl,.. Számomra ő volt az igazi, csupa nagybetűvel írandó pedagógus, akinek elhivatottsága örök és Cseke Lászlóné követendő példa marad előttem. Ahogy szó szót követ, mind egyértelműbbé válik, hogy ez a sötétszőke, szelíd tekintetű asszony — akárcsak egykor édesapja — a tanítás mellett a gyerekek nevelését is élethivatásának tekinti. A diploma megszerzése után Szentendrén tanított. 1958-ban ment férjhez; így került Visegrádra. — Bizonyos értelemben könnyű a dolgom, mert valamennyi mai diákom szüleit is tanítottam. Ez olyan kapocs a felnőttek és közöttem, ami nagyobb őszinteségre, bizalomra késztet. A gyerekek is büszkék rá, ha megemlítem, hogy ez vagy az a tananyag milyen jól ment az apunak, az anyunak, s arra sarkallja őket, hogy kövessék a jó példát. Óhatatlan, hogy ne beszélgessünk az oktatás mai gondjairól, s talán megszívlelendő az is, amit ezzel kapcsolatban mond egy több évtizede oktató tanár: — Mind a magyarral, mind a történelemmel kapcsolatban számtalan módszertani elképzelés volt mostanában — talán több is, mint kellene» A sok kísérlet mellett azonban megfeledkezünk két alapvetően szükséges pedagógustulajdonságról : a türelemről és a szeretetről. Mint szakfelügyelő, illetve most már mint pedagógiai tanácsadó, számos iskolában megfordulok. Gyakran találkozom olyan fiatal kollégákkal, akik szakmailag kiválóak, ám nincs bennük kellő empátia, s így nem találják meg a gyerekekhez vezető utat. Pedig a tanulók akkor fegyelmezetlenek, ha az előbb említett két tulajdonság hiányzik a nevelőjükből. Ezek a kamaszok mindig jó szeizmográfoknak bizonyulnak. Azonnal jelzik a szeretet, a megértés hiányát, amelyet csak rosszalkodással tudnak megtorolni. Sok kisdiák labilis idegállapotú, s ha nincs nyugodt tempó és légkör az iskolában, akkor csak rontunk a helyzeten. Jómagam sohasem fegyelmeztem sem tettlegesen, sem beírásokkal, mert ezek az eszközök a pedagógus csődjét, saját tehetetlensége elis-: mérését jelentik: A nyugalom, az őszinteség, a következetesség mindig hatásosabb. S hogy meddig csinálom? Harminchét év már mögöttem van. Amíg hinni tudok a pályában, amíg ennek a hitnek van kézzelfogható eredménye, maradok. Remélem, sokáig, mert csak a gyerekek között nyugszom meg, ha gondjaim vannak, s csak közöttük tudom visszanyerni a néha meg-megcsappanó élet- és munkakedvemet. Lelket építő, szép játék Nézem, ahogy játszik. Éppen a nagycsoportosokkal foglalkozik. Legszívesebben be- állnék közéjük. Milyen jó ennek a mosolygós', fekete hajú asszonynak; mindig kisgyerekek között van. Az apró szövőszéket csak ezután veszem észre, pedig az ajtó közelében áll. Hát persze: olyan helyen járunk, ahol élnek a népi hagyományok. Legfőképpen a Galga mentiek. Ennek története van. Gödöllőről és vonzáskörzetéből — tizenegy településről — az óvodák pedagógusaiból három éve hagyományőrző munka- közösség alakult. Nagy lelkesedéssel gyűjtögették a népi irodalom, dalos gyermekjátékok, és díszítőművészet örökségeit. Közöttük dolgozott ez az asszony is: dr. Faust Dezsőné, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem óvodájának vezetője. Körbevezet a népi hímzéssel és motívumokkal díszített szobákon. Irodájában ülünk le. Az ajtaja nyitva áll. Két kolléganője is betér hozzá. Közvetlen hangon váltanak néhány szót. Akad megbeszélnivaló: a nagycsoportosok az évzárón pünköselölő játékot adnak elő óvodai dalanyaggal, s még az óvónők is népviseletbe öltöznek. Igaz itt mindig nagy a mozgás. Farsangkor például a szülők és gyerekeik egyforma jelmezt öltenek, s erre az alkalomra külön forgatókönyv írja elő a télcsúfoló játékot. Az emlékeket színes fényképalbum őrzi., Egy kiállítás fotóit is megmutatja. Az óvodások csuhából babákat készítenek, szőnek — még a legnehezebben fegyelmezhető gyerek is egy órát tölt a szék előtt. Agyagból gyertyatartót, gyönggyel díszített medált formálnak. (Ezeket egyébként az egyetem laboratóriumában égetik ki a szülők.) Rajzolnak, festenek, fonalat ragasztanak papírlapokra, s mindezeket évente egyszer az egyetem üvegfolyosóján, egy héten át bárki megtekintheti. Nincs nagyobb öröm a kicsik számára — s hatásosabb neveloeszköz sem —, mint amikor ott viszontlátják az.általuk alkotott kis tárgyakat. Figyelem élénk tekintetét, kedves arcát, ahogy mesél. Hogyan képes ennyi egyenletes erőt és emberi melegséget árasztani ez a háromgyerekes Dr. Faust Dezsőné Vjmola Károly felvételei családanya?. Hogyan tudja — önmagát is gazdagítva — környezete apró embereinek világát színesíteni úgy, hogy játszva tanítja meg őket a természet szeretetére, az igazi, tiszta népi művészi értékek megbecsülésére és továbbvitelére? Tiltakozik minden elismerés ellen. Szerencsésnek mondja magát, mert olyan emberekkel dolgozhat együtt, mint amilyen az a közössége, akik mindenkor hajlandók többet nyújtani vezetői utasítás nélkül is — nemcsak a munkaidőn túl, sőt elsősorban azon belül — a gyermek-leiket építő, szép. komoly játékhoz. . Nyíregyházáról jött ide férjhez, huszonhárom éve él Gödöllőn. A lakótelep új óvodáját vezette négy évig. Itt annyival könnyebbnek vallja dolgát, hogy a szülőkkel közvetlenebb a kapcsolat, hiszen találkoznak munkahelyükön is s nem mennek e! idegenként egymás mellett az öltözőben sem. öt tehát, nem illeti különösebb dicséret. Tudom, hogy . így is gondolja, pedig nincs egészen igaza. Valóban adottak a lehetőségek. Ez önmagában azonban kevés. Olyan emberre is szükség van, aki ezeket felismeri, aki ezekkel élni tud. Körmendi—Vennes ezer nem jója ecetesítette ai ezerjót, a hárslevelűt, a kqny-, nyű homoki borok csapatait, hiszen valójában a múlt század harmadik harmada, a híres, hírhedt filoxéra járvány óta ritkultak, koptak a megye szőlőtermő területei, gyakran, szó szerint kopárrá téve azokat a domb- és hegyoldalakat, amelyelien valamikor szőjő-, szemgyöngyök folyamát érlelte áttetszővé a napsütés. . Sirassuk a már soha visz- sza nem hozhatót? Gyermekien naiv sóhaj tozás helyett magának a szőlőtev- melási kultúrának a válságára, most már hosszan elnyúló bajaira — például az ültetvények elöregedésére, a háztáji és kisegítő gazdaságokban a tőkék kivágására — kell felfigyelnünk. Ezeknek a bajoknak ezernyi látványos jelét mutatja Cegléd, Csemő, Nyársapát környéke. Amint Nagy- káta, Dabas nagyközség környéke szőlőtermesztő településein is rá kell jönnünk — még Ott is, ahol a név, Daba- si-Szőlők egészen mást sugall —, valami véget ér végérvényesen és hamarosan, hacsak valami csoda nem történik. Vannak-é csodák? S ha talán vannak, kell-e egyáltalán a szőlő s belőle a bor? Fogós kérdés! Az értékesítési nehézségek — a hordósbor szovjet kivitele volt itt á fő tétel — tagadhatatlanok. Tavaly egymillió hektoliterrel kevesebb nedű kélt útra ilyen-olyan edényekben a határokon túlra, mint az azt megelőző esztendőkben, s az idei első negyedév sem hozott felsóhajtást, sőt! A kivitel a tavalyi első három hónap szerény eredményeinek is alatta maradt, akkor tehát minek a szőlő, belőle a bor?< Oktalanság lenne a borisz- szák miatt olyasmit kárhoztatni, amit józan mértéktartással fogyasztva, ki-ki sokkal józanabb és egészségesebb maradhatna, mint a tömények felhörpintése után. Jellegtelen tömegborokkal nem, azokkal azonban, amelyek egyszerre adnák a minőséget és a tájjeleget, lehetne üzletet kötni a világ több piacán. A saját fogyasztás fedezése, mellett a megyében a háztáji és kisegítő, gazdaságok egy-egy esztendőben 130—150 millió forintot vettek be boreladásbó) a legutóbbi időszakban, s ezt a pénzt nehezen nélkülöznék á járadékosok, a kisnyugdíjasok, a megöregedett szőlősgazdák. S ez csupán egyetlen szempont...! Egy ábfánd persze odakerülhet a rózsaszín leányálmok polcára. Az, hogy valamikor is szőlő- és bortermelőként súlyunk legyen a világpiacon, hiszen Francia- vagy Olaszországban négyszer akkora szőlőtermés jut egy lakosra, mint nálunk. Súlyunk nem lehet, szerepünk azonban igen! Ehhez történelmi hírű, rangú borainknak, borvidékeinknek ki kellene kerülniük az ezerfnemjjó már-már történelmi távlatú szorításából. Amihez viszont elengedhetetlen az egész borgazdaságban a frontvonalak tisztázása. A minőséghez háttér kell, a kiválósághoz szilárd alap. Mintha elfelejtődött volna ez a borgazdaságban hosz,- szú időn át. S mert másutt is, miért éppen a bor kívánna, kívánlatna a megszokotton változtatást? Miszáros Ottó ELHUNYT SZÚRD! ISTVÁN Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy Szurdi István elvtárs, a munkásmozgalom régi harcosa, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának volt tagja és titkára, nyugalmazott belkereskedelmi miniszter, volt országgyűlési képviselő június 4-cn elhunyt. Szurdi István elvtárs temetése június 10-én, szerdán 14 órakor lesz a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjában. Elhunyt elvtársunk barátai, harcostársai, elvtársai és ' olt munkatársai 13.30 órától róhatják le kegyeletüket a Mező Imre úti temető fedett díszravatalozójában. Az MSZMP Központi Bizottsága a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa a Belkereskedelmi Minisztérium. ★ Szurdi István — munkáscsalád gyermekeként — Nagy- szöllősön született 1911-ben. Az első világháború kitörése Után Budapesten élt, iskoláit is itt végezte. Ö maga is munkásként kezdte pályajutását: bár kereskedelmi gimnázium- ban tanult, 1928-tól néhány hónapig gyakornokként, majd segédmunkásként, illetve szö- vómunkásként dolgozott. Később szövőipari technikumban sajátította el a munkájához szükséges ismereteket, s különböző vállalatoknál szövőtechnikusként helyezkedett el. , Fiatalon, 17 esztendős korában bekapcsolódott a munkásmozgalomba, 1938-ban lett a part tagja. A jelszabadulást követően öt esztendeig jüg- getlenített pártmunkásként tevékenykedett, s 1948-tól az MDP Központi Vezetőségének. 1957-től 1980-ig az MSZMP Központi Bizottságának taa* ★ jaként végezte munkáját. Közben a Könnyűipari Minisztériumban jőosztályvezető-he- lyettesi junkciót is betöltött. 1957—1986 között az MSZMP Központi Bizottságában dolgozott, először ipari és közlekedési osztály vezetőjeként, majd a KB titkáraként. 19G6- tól 10 esztendőn át — nyugdíjazásáig — a Belkereskedelmi Minisztériumot vezette. Több cikluson át képviselte választóit az ország- gyűlésben: 1945 és 1953, 1958 és 1975, valamint 1978 és 1985 között. Nyugdíjasként az Üvegipari Művek vállalati jelügyelő bizottságának elnöki tisztét töltötte be. Munkásságát számos kitüntetéssel, közöttük a Magyar Népköztársaság Érdemrendjével, a Szocialista Hazáért Érdemrenddel, a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével ismerték el. Kinevezések, felmentések
