Pest Megyei Hírlap, 1987. június (31. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-04 / 130. szám

mr UNT. JŰJÍIUS 4., CSÜTÖRTÖK 5 * . Érdi művész munkája Budapesten Jelkép a jelennek, a jövőnek Tegnap ünnepélyes aktussal •árult az Állatorvostudományi Egyetem kétszáz esztendős ju­bileumának ünnepi rendez- »énysorozata. Az intézmény uelvárán felavatták megyénk kiváló szobrászművészének, az érdi Domonkos Bélának az alkotását, a bronzból mintá­zott magyar szürke szarvas- marhát. Az eseményen ott volt Villányi Miklós, mezőgazda­sági és élelmezésügyi minisz­tériumi államtitkár. Lami Gyula rektorhelyettes mélta­tó és köszönő szavakkal üdvö­zölte a művészet és a tudo­mány egymásra hatásának a szép pillanatát, majd dr. Ko­vács Ferenc rektor, a Magyar Tudományos Akadémia ren­des tagja hivatalosan is átvet­te a magyar pusztákra egykor oly jellemző, ma már a kiha­lás szélén álló haszonállat szobrát. Domonkos Béla mindig sze­rette az embert körülvevő élő­lényeket, ez arra inspirálta, hogy hű megmintázásukra tö­rekedjen. Éppen ezért nagy el­ismerésnek tartotta annak ide­jén a Mezőgazdasági Múzeum felkérését, megrongálódott szobraik helyreállítására. Az­óta sok-sok állatalak dicséri látásmódját, hozzáértését, kéz­ügyességét. De az egyetem ki­állítóterme sem ismeretlen előtte, hiszen ő restaurálta az ismert szobrászművész, Vas- tagh György munkáit. Később ugyanitt önálló tárlaton is bemutatkozhatott a közönség­nek. A szobor előéletéhez tarto­zik, hogy a művész elutazott a Hórtobágyra, egy hétig együtt Domonkos Béla új alkotása, a bronzba öntött magyar szürke bika, tegnaptól az Állatorvostudományi Egyetem udvarát dí­szíti. (Hancsovszki János felvétele) lakott, élt a gulyásokkal, s a segítségükkel, tanácsukra ki­választotta a legszebbnek ítélt magyar szürke szarvasmarhát, a mai is élő hatéves Csatlóst. Előbb a kicsinyített mását ké­szítette el, majd bronzba ön­tötte végleges formájában, nagyságában. Eddig egyedül nálunk nem fogadta a vendégeket, a láto­gatókat a világhírű tanintézet tevékenységének valamilyen szimbóluma. Mára ebben is A legkeresettebbek az antológiák Mégsem ért véget szerdán? Az időjárás is kedvezett az idén a könyvhétnek, de hogy mennyire volt sikeres, arról beszéljenek inkább a szakem­berek. — A Könyvértékesitö Vál­lalat Pest megyében 13 köz­ségben, illetve városban látja el a helyi áfész-könyvesbol to­kát. Sikeres volt-e ez a né­hány nap? — kérdeztük dr. Pataki Istvánnétól. a beszer­zési és értékesítési főosztály vezetőjétől. — Az ünnepi könyvhét 74 kiadványából a szövetkezeti könyvesboltoknak összesen 250 ezer kötetet küldtünk ki: ezek értéke 11.5 millió forint. A Pest megyei üzletek ebből arányosan részesedtek. Jelen­tős mennyiséget tudtunk pél­dául adni — az előző évekkel szemben — a Moldova-kötet- böl, így némely árusítóhelyen ez a kiadvány még a könyv­hét végén is kapható. A Művelt Nép Könyvter­jesztő Vállalat 6. boltcsoport­jának igazgatóját, Jován Lász­lót is tapasztalatairól kérdez­tük. — Tizenhét megyei boltunk­ban és tizenöt alkalmi árusí­tóhelyen. sátrakban kínáltuk a könyveket az érdeklődőknek. Ebben az esztendőben is bő­séggel akadtak sikerkönyvek: főleg az antológiák tartoznak közéjük. Sokan álltak sort Jó­kai Anna Együttlét című re­gényéért. — Az ünnepi könyvhét az élő, a kortárs és a klasszikus magyar irodalomé. Vásárol­tak-e mást is az ünnepi kiad­ványokon kívül? — Igen. Már korábban meg­jelent kötetek is elkeltek. Ezek a napok tehát ilyen szempontból ugyancsak sike­resebbnek mondhatók a múlt esztendeinél. Ez annak is kö­szönhető, hogy jó együttmű­ködés alakult ki a Hazafias Népfront Pest megyei bizott­ságával, és a megye könyvtá­raival: közülük is leginkább Érddel, illetve Gödöllővel. Az ünnepi könyvhét alkalmat adott arra, hogy elismerésben és könyvjutalomban részesít­sünk hét munkahelyi könyv- terjesztőt: Sevella Anikót (Iváncsa), Zanati L ajosnét (Érd), Nádor Józsefet (Száz­halombatta), Zombori Lászlót (Szentendre), Csepcsényi End­rét (Cegléd), Hegedűs And­rásáét és Meizner Sándornét (Gödöllő). — Milyen volt a forgalom? — Az utolsó napig bezáróan meghaladta a kétmillió forin­tot a Pest megyében eladott könyvek értéke. Ez az összeg jóval több, mint a tavalyi be­vétel. — Történt-e valami külön­leges esemény az idei könyv­héten? — Igen. Szokatlan módon, a vásárló prolongálta a könyv­hetet. Korábban erre még nem volt példa. A nagy érdeklő­dés miatt az ünnepi könyvhét a megyében több helyen a hét végéig tart... V. A. felzárkózott az Állatorvostu­dományi Egyetem európai tár­saihoz. A TIT keretén belül A környezetért A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat közelgő, IX. küldöttgyűléséhez kapcsoló­dóan szerdán — az országos központban tartott ülésen — újjáalakult a TIT környezet- védelmi tanácsa. Láng István, a Magyar Tu­dományos Akadémia főtitkára beszámolt az ENSZ Környezet és Fejlesztés Világbizottságá­nak nemrég közreadott jelen­téséről. Szólt az abban megfo­galmazott legfőbb környezet- védelmi problémákról és fel­adatokról, így a közös javak, az energia ésszerű felhaszná­lásáról, a népesedés, az élel­miszerellátás kérdésköréről. Az újjáalakuló ülésen meg­választották a tanács elnökét és titkárát. Az elnöki tisztet ismét Kovács Margit, a Gö­döllői Agrártudományi Egye­tem tanszékvezető egyetemi tanára tölti be, a tanács tit­kára pedig Juhász Nagy Ág­nes, a TIT Természettudomá­nyi Stúdiójának megbízott igazgatója. Vácrátóton Nyári koncertek Az Országos Filharmónia nyári hangversenyprogramjá­nak állandó vidéki színhelyei közé tartozik Martonvásár és Vácrátót. Az is hagyomány, hogy mindkét helyen az or­szág legnagyobb zenekarai ad­nak hangversenyt. Vácrátóton, az MTA Bota­nikai Kutatóintézetének park­jában július 11-én tartják meg a nyitókoncertet a Con- centus Hungaricus felléptével. Augusztus 8-án a Győri fil­harmonikus zenekar és a Ma­gyar Állami Énekkar Pászti Miklós karigazgató és Sulyok Tamás karmester vezényleté­vel Haydn A teremtés című oratóriumát adja elő, közre­működnek a Magyar Állami Operaház énekművészei. A vácrát.óti záróhangversenyen, augusztus 21-én a Magyar Ál­lami Hangversenyzenekar Mo­zart műveit szólaltatja meg Kovács János vezényletével. Zsebzen és Léván V astaps a bagiaknak Az országszerte jó nevű bagi Muharay Elemér népi együt­tes gyermekcsoportja szlová­kiai meghívásnak tett eleget. A Csemadok Csehszlovákia magyarlakta részein megtar­tott előversenyek legjobb együtteseinek meghívásával rendezte meg az Esztergomtól 30 kilométerre, északra fekvő Zselizen a hagyományos nép­zenei és néptáncfesztivált. Mi­vel tavaly Dunaszerdahelyen. a hasonló programon kedvező visszhangot kapott a Fapihe nevű gyermekszínjátszó cso­port, így esett a rendezők vá­lasztása ismét a bagi műve­lődési házban működő gyer­mekekre. A Széphalmivá Iglói Éva vezetésével egyre eredménye­sebben tevékenykedő együtte­sek tekintélye ezúttal tovább erősödött; • a bagi 9—13 éve sekből álló küldöttség előbb Zselizen, a fesztivál keretében aratott nagy sikert a Lako­dalmas és a Rábaközi táncok című produkciójával, rhajő a zárógálán, Léván, a megis­mételt Lakodalmas váltott ki vastapsot a jelenlévőkből. A gyerekek fellépésének olyannyira jó volt a fogadta­tása, hogy a fesztivál szerve­zői már most jelezték: jövőre ismét számolnak a bagiakkal. Arról is szó esett, hogy eze­ket a találkozásokat kétolda­lúvá lehetne tenni: valame­lyik szlovákiai magyar együt­tes viszontlátogatásának elő­készítése folyamatban van.-FIGYELŐ P Operett. Egy takaros kis zenetörténeti tanulmányt tett közzé a műsorújság abból az alkalomból, hogy a televízió Zenés Színháza bemutatta a Három a kislány című operet­tet. Az ősforrások és átiratok, az átdolgozok és újrafogalma­zok egész listája benne foglal­tatik ebben a közleményben, nyilván attól a céltól vezérel­tetve, hogy a lehető legjobban tudja az előfizető": hogyan csiszolódott, módosult jelen formáiéra mindaz, amit hall. A kérdés csupáncsak az, hogy érdekli-e ugyan a ké- szüléktulajdonosokat mindaz, amit Schubert Berté szerinti átigazításának tárgyában ki­nyomtattak. Félő, hogy alig- alig, hiszen amikor lehuppan- nak a képernyőik elé, nyilván kikapcsolódni akarnak, s nem elmerülni bizonyos dallamfilo- loeizé’ásokban. Természetesen szép számmal akadhattak olyan nézők, akik erről a szövegről mit sem tud­tak. Ok jártak jobban, mert az előzményekről nem értesülve, egyszerűen csak belecsöppen­tek egy nagyon kellemes — a rádióból, pódiumokról már is­merős — dallamvilágba és el- andalodhattak mindazon a wiener stílusú kedélyen, amit Seregi László rendezésében a kamerák és a mikrofonok rög- zí.jttek. Mert nem kellett eh­hez a televíziós operetthez sem-m előtanulmány; ellen­kezőleg, éppen csak az kellett, amit meg is kaptunk: jól ki­választott, derűs hangulatba lendített, tehetséges közremű­ködők és szépen zengő, hagyo­mányos felfogásban muzsikáló orkeszter. így, e régi recept szerint, tette a dolgát minden­ki, s így kerekedett ki egy olyan előadás, amit nagyon szívesen néztünk és örömmel megtekintünk akkor is, ha egy­szer ismét előhalásszák. Talán majd akkor, ha Melis György­nek, ennek a nagy dalművész­nek és legalább akkora komé­diásnak akarnak tisztelegni valami jeles alkalomból. Amit ugyanis ő ebben a Tschöll papában bemutatott, az feno­menális volt; így festhet vala­hogy a megtestesült vígság, derű, az árnyéktalan kedély ... Bevallottan nagy iz­galomban volt az egész Ma­gi ar Posta, amikor nálunk is bevezették az irányítószámo­zást. Gondosan összeállított — pszichológusok közreműködé­sével, a szakértők egész hadá­nak a bevonásával megkom­ponált — haditervet készítet­ték, hogy kicsiny hazánk lakossága is megtanulja: nem elég csak a településnév meg az utca, házszám, har.em oda kell körmölni azt a négy számjegyet is a levlapra vagy a kopertára. S hogy az akció minél jobban sikeredjék, pos­tás bácsivá maszkírozták Si- ménfalvy Sándor színművészt, aki egy hirdetés keretében rendszeresen föltűnt a kép­ernyőn, s udvariasan szalutál- gatva kérte, ajánlotta: ugyan ne feledkezzünk már meg ar­ról az új módiról. Tolnától Baranyáig, Záhonytól Nemes- medvesig, szinte mindenki hallgatott ró, s így a Magyar Posta csatát nyert: rekordidő alatt szoktunk rá az irányító- számozásra. Persze hogy nem ez volt Síménfalvy Sándornak — ba­rátai, közelebbi ismerősei sze­rint Siminek — a legemléke­zetesebb alakítása, de vala­hogy ebben a postás bácsiban sűrűsödött esszé mindaz a sze­líd kedvesség, öregapós báj, ami az ő egész lényét jellem­zi, és ami színpadi vagy film­béli alakításainak is olyan természetes jó ízeket adott annyi temérdek esztendőn át. Szinte hihetetlen, de a szak­lexikon is tanúsítja, hogy 1908-ban (!) tette le a színész- vizsgát, és attól kezdve ját­szott, játszott, játszott egészen addig, amíg egy szerencsétlen gépkocsibaleset során el nem veszítette a látását. Kedélye, életkedve — bi- zonvság rá az a beszélgetés, amelyet a Mestersége: színész című sorozat keretében Antal Imre folytatott vele — azon­ban mindmáig töretlen. Anek­dotát ai ekdota után rögtön­zött, közben réges-régi szere­pekből idézett — egyszóval is­mét nagyon megszerettette ma­gát. Pompás egy dialógus volt! Akácz László Heti filmtegyzet Biztos halál Jelenet a Biztos halál című japán filmből Most fut a televízióban egy sorozat, A sógun, ' amely a hajdanvolt japán időkbe visz vissza. Egészen kiművelt ben­nünket azokat a hatalmi és társadalmi szituációkat ille­tően, amelyek a klasszikus császárság és sógunátus ide­jén léteztek. (Már persze egy jól eladható, Izlandiéi Zim­babwéig forgalmazható tévé­sorozat szintjén — de hát ez nem történettudósok kerekasz- tal-beszélgetése.) A mozik mintha vetélkedni akarnának a tévével s tovább kívánnák bővíteni ismeretein­ket a japán történelemben. A heti újdonság, a Biztos halál, legalábbis erre vall. Bár az is lehet, hogy merő véletlen ez az egybeesés. Mindeneset­re ez a film — rendezője Hí­rősre Dzso — sokkal közeleb­bi múltba vezet bennünket, mint A sógun. Ez már belát­ható idő, hiszen a múlt szá­zad 60-as éveiben játszódik a (tegyük mindjárt hozzá: na­gyon bonyolult) történet. Ám úgy tűnik, ez az ötnegyed századdal ezelőtti Japán nem sokban különbözött a tévéso­rozat Japánjától. Pár évszá­zad elmúlása meg sem látszik a viszonyokon, a helyszíneken. Ám valami mégis árulkodik az idők lassú, tétova változá­sáról: a délceg angol vitorlás- kormányós helyett az idege­nek már amerikaiak, akik ke­rékpáron közlekednek és so­rozatlövővel meg félautomata Winchesterekkel „dolgoznak”. Szemben velük azonban vál­tozatlanul a szamurájkardos japán harcosok állnak, meg a nmdzsák, akik, ha kell, egyet­len letört rózsaágacskával dö­fik halálra ellenfeleiket, de a sok-sok méteres szalagra erő­sített golyó meg a hosszú szögekkel megtűzdelt vas­mancs is kedves fegyverük. És mint láthatjuk, e primitív­nek tűnő fegyverek is elegen­dőek a modern technika ellen. Amin nincs mit csodálkozni, hiszen bár a film abban a periódusban játszódik, amikor az ősi japán rend felbomló­ban van, készítői mégis in­kább a régi rend iránt érez­nek nosztalgiát. Ennek nem mond ellent az sem, hogy a történetet bizonyos fokig kí­vülről, némi iróniával is né­zik. És az sem, hogy az el­maradhatatlan harcjelenetek, a japán harcművészet külön­böző válfajainak valóságos enciklopédiájaként felsorakoz­va a filmen, egyúttal e jele­néték karikatúrái is olykor. Mosolyognak e film alkotói a múlt rekvizítumain, de visz- sza is vágynak e múltba. Tánckar Világsikerű musical nem kevésbé híres filmváltozata érkezett el hozzánk: a Chorus Line — magyar címe.; Tánc- kar — sok éve ismert, zené­jét is hallhatjuk elég gyak­ran a rádió könnyűzenei mű­soraiban. Népszerűsége érthe­tő: Marvin Hamlisch remek ritmusú muzsikát írt ehhez a tulajdonképpen vékonyka s csak a tánc által összefogott, egyben tartott történethez — ami nem egyéb, mint egy tán­cosválogatás históriája. Egy kemény kezű, nagy hírű ko­reográfus a készülő új musi­calhez válogat táncosokat. S amíg aHöbb száz jelentkező közül kiválasztja azt a négy fiút és négy lányt, akire szük­sége van, megismerjük a ze­nés színházak rettenetesen ke­mény követelményeket tá­masztó világát, a kíméletlen harcot az állásért, a mun­káért, az érvényesülésért, de azt is, hogy ha nem így tör­ténne, sosem állhatna elő az az oly sokszor megirigyelt, tökéletes szakmai színvonalú produkció, amely után mi itt legfeljebb csak áhítozhatunk. A Chorus Line tehát amo­lyan táncba ágyazott táncmu­sical, ahol mindent eltáncol­nak. Elég sajátos műfaj, de nem oly nagy újdonság; már a húszas-harmincas években voltak olyan Broadway-pro- dukciók. amelyek alig szóltak egyébről, mint táncról és ze­néről. s a sztori, a librettó gyakorlatilag csak arra szol­gált, hogy a főszereplők s a bámulatos tánckarok táncra fakadhassanak. A Chorus Line ehhez a hagyományhoz is visszanyúl. De ad valami újat is: a kiválasztás végső szaka­szában a még versenyben lé­vő táncosokkal elmesélted a keménykezű koreográfus az életük rövid történetét. És ezekből a vallomásokból ki­kerekedik egy szomorú, kese­rű kép: egyetlen táncosnak sem volt kiegyensúlyozott, nyugodt, biztos alapokon nyugvó élete, s amit elértek, azt szinte az esélyeik és a le­hetőségeik ellenére érték el, úgyszólván a maguk számára is hihetetlen módon, vagy emberfeletti akaraterővel, munkával, kitartással. S az eredmény: táncolhatnak egy musical tánckarában. Amitől még boldogoknak is kell len­niük. A filmváltozat alig változ­tat a színpadi változaton — éppen csak (de ez az éppen csak óriási plusz) él a film adta lehetőségekkel. Itt a ka­meramozgások, a váltogatható helyszínek, a szuperközelik, a totálok, a táncot szinte ele­meire bontó vágások, a Jef- rey Hornaday szemkápráztató koreográfiája s a számunkra szinte hihetetlen képzettségű táncosok parádéja szinte más minőséget teremt. S így van ez mindaddig, amíg a tánc a főszereplő. Amíg a váltogatás­ban kinek-kinek meg kell mutatnia, mit tud. Amíg a verseny élesben megy. De amikor felbukkan a nagy ko­reográfus hajdani szerelme, a pompás táncos és énekes leány s munkát kér, mert ép­pen állástalan, és a megjele­nésével elindul a régi románc folytatása, meg fel-felvillan- nak a hajdani szerelem képei is — a film megtorpan, elér- zelmesedik. S aztán csak a végén talál vissza a kezdés lendületéhez, tempójához, a már megvalósult mucisal ha­talmas kórusszámának bravú­ros megcsinálásával. A mindemellett roppant lát­ványos, szórakoztató filmet az a Richard Attenborough ren­dezte, akire legutóbbi hatal­mas munkája, a Gandhi ré­vén igen jól emlékezhetünk. Ezúttal könnyedebb feladatra vállalkozott, de ezt is kitűnő mesteremberi vonásokat mu­tatva teljesítette. Ha kemé­nyebben bánik a forgatókönyv érzelgős jeleneteivel, a film még sikerültebb lehetett vol­na. Takács István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom