Pest Megyei Hírlap, 1987. június (31. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-30 / 152. szám
V «JT 8 xJrtírian 1987. JÚNIUS 30., KEDD IREK fűin • 1987 június 30. Kedd. • Pál napja. A nap kél 4.51 — nyugszik 20.46 órakor. A hold kél 8.36 — nyugszik 23.26 órakor. BlLr.r,. Napos, meleg idő várható, legfeljebb kedden fordul elő északon, északkeleten zápor, zivatar, szerdán eső nem lesz. A változó irányú szél mérsékelt marad. Hajnalban 15 és 20 fok között, kedden délután 30 fok körül lesz a hőmérséklet. Meghalt Egri Sándorné Egri Sándorné, a Szocialista Hazáért Érdemrend tulajdonosa, aki 1930 óta volt a párt tagja, 86 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása július 6-án, hétfőn délután 3 órakor lesz az Óbudai temetőben. Az MSZMP III. Kerületi Bizottsága Jel Ct Illik | JctMtn}0 L i«■’ Hogy hogyan? Részletes tájékoztatás hétfői ét csütörtöki lapszámainkban I Imecs Béla író búcsúztatása Imecs Béla, az életének 90. évében elhunyt író, költő, műfordító hamvasztás utáni búcsúztatása július 3-án, pénteken 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Kitüntetés LAJTHA LÁSZLÓ KILENCVENÖT ÉVE született Lajtha László <1892— 1963) Kossuth-díjas zeneszerző és népzene Ml) tató. A Zeneakadémián tanult, s hazai tanulmányaival párhuzamosan Lipcsében, Genfben, Párizsban. Ettől kezdve élete végéig erős szálak fűzték a francia zenei élethez; gyakran járt Franciaországban, ahol művei mindmáig igen népszerűek. 1910-ben kezdte meg nép- zenekutató munkásságát. 1913- ban a Magyar Nemzeti Múzeum szolgálatába lépett, s előbb a hangszergyűjteménynél, majd 1924-ig a néprajzi osztályon működött. 1928-ban Prágában — Bartókkal együtt — részt vett az első nemzetközi népművészeti kongresszuson, ahol Bartók mellett ő is tagja lett a Népszövetség népművésze tekkel foglalkozó bizottságának. 1930-ban e bizottság népzenei szekciójának elnökévé választották meg. 1935-től több mint egy évtizeden át a Néprajzi Múzeumban tevékenykedett, miközben 1945-től egy évig a Magyar Rádió zeneigazgatója is volt. Pedagógiai munkásságát a Nemzeti Zenede tanáraként kezdte 1919-ben, s a felszabadulás után — 1949-ig — az intézet igazgatója volt. Ettől kezdve visszavonultan élt. Életműve szervesen illeszkedik a század első felének a népzenei hagyományokra támaszkodó magyar zenekultúrájába. Az alkalmazottak elhelyezése nehéz Csődeljárás a VÁÉV-ncl A csődbe jutott Veszprém Megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozóinak több mint fele már állást talált és sikerült számottevő anyagi és erkölcsi veszteség nélkül el-, hagyniuk a felszámolásra ítélt vállalatot. Ezt állapította meg a megyei pártbizottság irányításával működő koordinációs bizottság, amelyet a csődeljárás során felmerülő problémák, a beruházások folytatása és a dolgozók elhelyezkedése körüli gondok megoldásának segítésére hoztak létre Több probléma még csak ezután vár megoldásra, 960 embert elhelyezni — ennyire csökkent a létszám — nem kis feladat. Könnyebben találhatnak új munkahelyre a kőművesek, villanyszerelők és kubikosok, de az alkalmazottak, köztük a műszaki szakemberek iránt kisebb a kereslet. Az elmúlt napokban egyébként elküldték a dolgozóknak azt a levelet, amelyben egyértelműen tudatják, hogy munkát kell kerestük, és több mint 600 dolgozó részletes adatlapját átadták a megyei tanács munkaügyi osztályának, Búlyegsoroza t Aniarktiiz-kutatás A posta a Déli- sark-kutatás 75. évfordulója alkalmából „75 éves az Antark- tisz-kutatás” elnevezéssel hat címletből, összesen 20 forint névértékből -álló bélye/rsorozatot és 20 forintos bélyegblokkot hoz forgalomba június 30-án. A bélyegsorozat és a blokk Varga Pál grafikusművész terve alapján, többszínű ofszetnyomássa! 515 600 fogazott és 8700 fogazatlan, illetve 258 300 fogazott és 9700 fogazatlan példányban a pénzjegynyomdában készült. A bélyegeken sarkkutatók — James Cook, Fabin von Bellingshausen, Ernest H. Shackleton, Robert F. Scott, Roald Amudsen és Rihard E. Byrd — portréi, a Déli-sarkkör rajzolata, állatvilága és felfedező- utak járművei láthatók, a blokk kutatóállomást mutat be. Karinthy és Makarenko tiszteletére Két emlékbizottság alakuli Karinthy-emlékbizottság alakult az író születésének 100. évfordulója alkalmából hétfőn a XI. kerületben, a helyi tanács kezdeményezésére. A társulás mandátuma meghatározott időre szól, Karinthy Frigyes halálának 50. évfordulójáig, 1987. augusztus 29-ig. Ez idő alatt az író emléke előtt tisztelgő számos esemény megrendezését tervezik. Felavatják az író egész alakos szobrát, hivatásos előadóművészek szavalóversenyét hirdetik meg, kiállítást rendeznek a Karinthy képzőművészeti pályázatra beérkezett legjobb alkotásokból, a Hököm Színpad • bemutatja Karinthy Bűvös szék című darabját. Létrehoznak egy Karinthy- alapítványt is, s az MTA Irodalomtudományi Intézetével közösen irodalmi emlékülést rendeznek. Az emlékbizottság feloszlása után Karinthy-társaság alapítását tervezi a XI. Kerületi Tanács. ★ 1988-ban lesz a nagy szovjet pedagógus, Anton Makarenko születésének 100. évfordulója, amelynek megünnepÍA l( íI)IÓ~i:S TV MŰSOIIÁBÓL KOSSUTH RADIO 4.3#: Jó reggelt! 8.00: Hírek. Időjárás 8.2«: Társalgó 3.44: Szelényi István gyermekmuzsikájából 10.00: Hírek. Időjárás 10.05: Milyennek épül Szolnok 10.23: Éneklő Ifjúság 10.46: Nótacsokor II. 34: Egy htrhedett kalandor a XVIII. századból 12.00: Déli krónika 13.30: Ki nyer ma? 13.45: A föld, amelyen élUnk 13.00: Klasszikusok délidőben 14.00: Hírek. Időjárás 14.10: Magyarán szőlva 14.35: Orvosi tanácsok 14.30: Dzsesszmelódiák 15.00: Élő világirodalom 15,30: Puttony — a Poggyász kü- !' , lönkiadása 16.00: Hírek. Időjárás 16.03: Kérhetek valamit? iv.no: Így tanított... IJ. 30: A Magyar Rádió és Televízió énekkara 17.45: A Szabó család 18.15! Hol volt, hol nem volt .., 18.35: Könyvújdonságok 18.30: Esti magazin 19.15: Kínai kancsó 30.13: Örökzöld dallamok 30.50: Zenés utazások Európában 21.30: Családterápia — 1987. 22.00: Hirek. Időjárás. Sport 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Régi hires énekesek műsorából 2Í.40: Vonzáskör 23.59: A rádió lemezalbuma 24.00: Hirek. Időjárás PETŐFI RADIO 4.30: Reggeli zenés műsor C.05: Reggeli csúcs 7.35: Slágerek mindenkinek 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Slágermúzeum 9.00: Hírek. Időjárás. Ütkőzben 9.05: Napközben 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Népdalcsokor 13.00: Hírek. Időjárás. Útközben 13.05: Popzene sztereóban 14.00: Szórakoztató antikvárium 15.00: Hírek. Időjárás. Útközben 16.21: Gerschwin-művek 17.10: Hangverseny Schumann müveiből 18.10: Operaáriák 18.30: Na maternjem jeziku 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: In der Muttersprache 19.35: Zenekari muzsika 15.05: Szabó Andrea Brahms-mü- 20.30: Megújuló öreg házak Debveket zongorázik 15.20: Könyvről könyvért 15.30: Csúcsforgalom 17.30: A Madonna-jelenség 18.30: Gramofonsztárok 19.00: Hírek. Időjárás. Útközben 19.05: Csak fiataloknak! 20.00: Csipkerózsa 20.26: Népdalok 20.50: A Habsburg birodalom felbomlása — 1918 21.00: Hírek. Időjárás. Útközben 21.05: Nemes Barry Lyndon úr emlékiratai 21.26: Zenés összeállítás 22.00: Nevek ürügyén 23.00: Hirek. Időjárás. Sport 23.20: Peter Gabriel nagylemezei BARTÓK RADIO 6.00: Hírek. Időjárás. Útközben 6.05: Muzsikáló reggel 8.00: Hírek. Időjárás 8.07: Időszaki kiállítások 8.12: Részletek Gluck operájából 9.00: Francia muzsika 9.50: Zenekari muzsika 10.44: Hoffmann meséi 11.32: A Kodály vonósnégyes hangversenye 13.00: Hírek. Időjárás 13.05: Szinészvizsga — 1987 13.45: Bemutatjuk ÚJ felvételeinket 14.01: Zenekari muzsika 15.00: Egyetemi és főiskolai énekkarok találkozója 15.33: „Pille, pille, szállj!’* 15.48: Labirintus 16.03: Vlagyiszlay Pjavko operaáriákat énekel recenben 20.50: Cliff Richard összes felvétele 21.30: Gustav Leonhardt Bach- műveket vezényel 22.26: Paul Motian dzsessztriőja játszik 23.08: A vakok 23.30: Hirek. Időjárás TELEVÍZIÓ 9.00: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.05: Vadállatok cirkusza 9.30: Utazz velünk! 10.05: Kuckó 10.35: Helikoffer 11.00: Delta 11.25: Mozgató 17.10: Három nap tévéműsora 17.15: Találkozás a havas hegyekben 18.40: Mini Stúdió >87 18.45 : 80 nap alatt a föld körül Willy Foggal 19.10: Esti mese 19.30: Híradó 20.05: Második lehetőség 20.55: Szép magyar tánc 21.00: Stúdió ’87 22.00: Videoclip 22.35: Híradó 3. 2. MŰSOR 17.05: Nukleáris forradalom 17.50: Tévétorna 18.00: Dél-alföldi magazin 19.00: Kalandozás a növényvilágban 19.30: Angol nyelvlecke 20.00: Vivaldi: Négy évszak 21.00: Betűreklám 21.05: Hiradő 2. 21.20: Sarokház lését, az UNESCO is programjára tűzte. A Magyar Pedagógiai Társaság kezdeményezésére a Művelődési Minisztériumban hétfőn Makarenko- emlékbizottság alakult. A testület tagjai a neveléselmélet kutatói, gyakorló pedagógusok, a társadalmi és állami szervek képviselői. Az emlékbizottság ajánlási fogadott el az évforduló megünneplésére. Javasolja a Ma- karenko-életmű kritikai értékelését és a szocialista nevelés alapkérdéseinek megvitatását. A Magyar Tudomá- ttybS Akadémiának ajánlja, hogy tudományos ülésszakon elemezzék a- makarenkói életművet. A Művelődési Minisztérium a társszervekkel közösen 1988 áprilisában emlékülés keretében méltatja Makarenko életművét, hazai pedagógiai életünkre gyakorolt hatását. A bizottság javasolja, hogy a Makarenko nevét viselő iskolák, kollégiumok, pedagógusképző főiskolák, egyetemi karok — helyi rendezvények keretében — pályázatokkal, kiállításokkal, vitákkal emlékezzenek meg a Ma- karenko-jubileumról, tekintsék át az életmű maradandó értékeit. A Pedagógus Szak- szervezet, a KISZ, a Magyar Űttörők Szövetsége, a Magyar Pedagógiai Társaság és a Művelődési Minisztérium gyakorló pedagógusoknak pályázatot hirdet a makarenkói életmű hazai alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatok megírására. amely a széles körű felmérések és tárgyalások alapján igyekszik mindenkinek elfogadható ajánlatot tenni. A VÁÉV állományában lévő dolgozók fő feladata egyébként ezekben a napokban a garanciális javítások befejezése. A március 12-én megkezdett csődeljárás keretében a VÁEV-nál fogadják a vásárlókat, akik az érvényes piaci áron vehetnek anyagokat és gépeket. A megmaradt anya gokból már mintegy 50 millió forint értékűt, a gépekből 100 millió forint értékűt adtak el. A nagy gépek értékesítésére árverést hirdetnek. Az épületek egy része elkelt, de még mindig nem talált gazdára a VÁÉV munkásszállása, konyhája, étterme, több műhelye és a nagycsarnok. A koordinációs bizottság tevékenységének eredményeképpen már találtak' vállalkozó kát a VÁÉV szerződésben lekötött és megkezdett munkáinak folytatására. Az egyetlen kivétel a veszprémi 140 fél kész lakás, ezek sorsa még mindig bizonytalan. Meg kellett oldani azt is, hogy ne maradjanak kivitelező nélkül Veszprém megye tervezett beruházásai. Erre vonatkozóan több építőipari vállalattal kötöttek megállapodást. Ezek szerint Veszprémben, Pápán és Ajkán a Győr Megyei Állami Építőipari Vállalat, a megye- székhelyen a győriek mellett a Somogy Megyei Építőipari Vállalat, Várpalotán az Álba Regia, a Balaton-parton pedig a Zala Megyei Építőipari Vállalat dolgozik a következő években. A szúnyog nem terjeszti Az AIDS-rőI Bár az AIDS-ről az utóbbi hónapokban sok folyóiratban, napilapban jelentek meg összefoglaló ismertetések, valamint a tévé és rádió is több műsorában foglalkozott e súlyos fertőző betegség világméretű terjedésével, úgy tűnik, hogy az AIDS-szel kapcsolatban a hazai lakosság körében mégis vannak tévhitek, és ennek következtében félelmek is. Ezek egyike az, hogy az AIDS-t szúnyogok is terjeszthetik. Dr. Vass Ádám főorvos, az Egészségügyi Minisztérium járványügyi osztályának vezetője elmondta: — Bár az AIDS járványtanában még vannak tisztázandó kérdések, de ami azt illeti, hogy a szúnyog terjesztheti-e az AIDS-t, arra határozottan nemleges a válasz. Nemzetközi járványügyi adatok bizonyítják ugyanis, hogy az AIDS terjedésében a szúnyog nem játszik szerepet. Közismert, hogy KÖ- zép-Afrikában például a szúnyogok nem egy betegséget terjesztenek. Jelentős például a maláriá- sok száma, s e kór terjesztésében bizonyos szúnyogfajták szerepet játszanak. Ha viszont a közép-afrikai AIDS-es betegek korösszetételét vizsgáljuk, kiderül, hogy a betegek csaknem 90 százaléka a 20—50 éves korosztályokból kerül ki. Ami érthető, mivel az AIDS elsősorban szexuális és ezen belül is heteroszexuális nemi kapcsolat útján terjed Afrikában. Ha a szúnyog terjesztené, akkor nem lenne ilyen körülhatárolt életkorú a betegek korösszetétele, hanem valószínűleg minden korosztályban lennének betegek. Lézerszínház Fény és látvány* A Lézerszínházban július 2-áa este megkezdődik a BME KISZ Multimédia Stúdió nyári programja. A megszokottnál több előadással várják a lézerművészet iránt érdeklődőket. A fény, a látvány nemzetközi nyelvén szólal meg július 15-től délutánonként a tavaly már nagy sikert aratott Budapest multivízió műsor, amely 35 percben ad ízelítőt fővárosunk múltjából, jelenéből. A Lézerszínház produkciói mellett — Igény szerint — csillagászati előadások megtartására is sor kerülhet a Planetáriumban. Díjugratás, ménesvágta Hortobágyi lovasnapok A hagyományokhoz híven az idén is megrendezik a hortobágyi-nemzetközi lovasnapokat. A július 3—5. között zajló- nemzetközi • eseménysorozat vendégeként csehszlovák, lengyel. NDK- és NSZK-beli, valamint román és osztrák versenyzőket várnak, s velük együtt hazai lovasok vesznek részt a hivatalos, bemutató ugróversenyeken. A fogathajtók erőpróbáin ott lesz a magyar válogatott, láthatnak az érdeklődők ménesvágtát, díjlovaglást, egyéb érdekességek között gulyát és rackanyájat. A XXIII. hortobágyi nemzetközi lovasnapokon 120—140 versenyző, kétszáz paripa mutatkozik be, s a programot a Debreceni Népi Együttes és a balmazújvárosi úttörő- és ifjúsági zenekar műsora gazdagítja. Ethe tünk-e a lehetőséggel? Mindennapi tárgyaink Június 26-án nyílt meg és augusztus 30-ig várja a látogatókat a sziráki Kastély Szálló Galériájában Varjasi Tamás iparművész kiállítása. Nem akármilyen gyűjteményről van szó! Az egyéni és esztétikus formatervezésű használata és dísztárgyak láttán szinte más világba emelkedhetünk. Talán túlságosan is Pozsoriy—Moszkva Szomszédaink téréiből SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 17.05: Fiatalok sportja 17.35: Nyugat-szlovákial magazin 17.55: A legolcsóbb világkörüli út. Kisfilm 18.30: Tudományos és művészeti magazin 19.30: Tv-híradó 20.00: Ez csak Granadában történhet meg. Spanyol filmkomédia 21.30: Autósok-motorosok magazinja 2. MŰSOR 20.00: Fiatalok tv-klubja 22.15: Búcsú. 3. rész MOSZKVAI TELEVÍZIÓ (Magyar idő szerint!) 6.05: Foma Gorgyejev — színmű 8.45: FI írek 14.00: Hírek 14.15: Anyák iskolája 14,45: J. Szvetlánov: Falusi tréfák 14.55: A barátság útjai 15.15: Hirek 15.20: J. Szleszarjev zongorázik 15.55: Dokumentumfilm 16.45: Világhíradó 17.00: Rajzfilm 17.20: Fiatal filozófusok 17.55: Hírek. 18.00: A világ népeinek művészete 19.00: Híradó 19.40: A mítosz — film 1. rész 20.45: Világhíradó 21.00: Műsorainkat ajánljuk 21.40: A wimbledoni tenisztorna 22.25: A nyugalomnak vége — film 23.45: Hírek 23.50: Sportösszefoglaló Tóba fulladtak Balesetek A hét végén az országban 125 sérüléses közúti közlekedési baleset történt. Közülük 10 halálos, 49 súlyos és 66 könnyű sérüléses volt. Pécél külterületén egy tóban fürdött és vízbe fulladt Kállai Tamás 41 éves helybeli szerszámkészítő. Dunavarsány külterületén Vona Ottó 18 éves segédmunkás, dunaharaszti lakos fürdés közben egy bányatóban vízbe fulladt. megszokjuk mindennapos eszközeinket, nem figyelünk rájuk, pedig hozzánk tartoznak, minket fejeznek ki, és tegyük a szívünkre a kezünket: bizony, óhatatlanul hasonulunk is hozzájuk. A megszokás igénytelenné teheti az embert. Ezért is hat felüdülésként a tárlat. Varjasi Tamás a Zala megyei Kustánszegen született 1947-ben. A szép formák látványa már ifjú korában meg- igézte. Első önálló kiállítását a fővárosban rendezhette meg, s az azóta eltelt tizennégy év alatt még nyolc hasonlóra adódott lehetősége. Több száz munkát készített már; valamennyire öröm ránézni. Ars poeticája nyilvánvaló: a célszerűség és egyszerűség szintézise — a szépség láthatatlan törvényeivel. Berendezési és belsőépítészi alkotásaival otthonosabbá törekszik tenni a környezetet. Most bemutatott tárgvai egyébként megvásárolhatók. sőt ezt az értékesítési akciót a Kastély Szállóban jú- lis 17-től agusztus 11-ig megrendezendő férfi sakkvilágbaj- noki zónaközi döntő idején kiterjesztik a kortárs képzőművészet csaknem valamennyi jelentős hazai alakjának — ígv pé'dául Amerino Tot. Czó- bel Béla, Szász Endre. Szabó Vladimír, Ferenczy Béni és mások — műveire is. Csak az a kérdés, kik élhetnek e nagyszerű lehetőséggel...? nrCT lirPUri nini A n A Magyar Szocialista Munkáspárt Pert Megyei Bizottsága és A Pest Megyei Tanács lapja. Megjelenik — vasárnap kivételével — naponta. — Főszerkesztő: Sági Ágnes. — rrM MluTl nlKLPr Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. - Szerkesztőség: Budapest VIII.. Somogyi u. u. 6. POSTACÍM: BUDAPEST, PF. 311. IR.VNYITÖSZAM: 1446. — Kiadja a i kW nikM mriapjjiajló vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Vágner Ferenc vezérigazgató. - A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi teleíonja: 343-100 és 336-130 — ■-----------------------------------------------------_ priusz,ncisl titkársás- 335-365. FIÓKSZERKESZTOSÉGEINK: CEGLÉDI HÍRLAP, Cegléd, Kossuth tér 1., Pf. 19. 2701. Telefon: 11-400. — ÉRDI HÍRLAP. Érd. Engels u. i_j T elefon- 45-352 GÖDÖLLŐI HÍRLAP, Gödöllő, Szabadság út 2. Pí. 14. 2100. Telefon: 20-796, MONORI HÍRLAP, Monor, Kossuth u 71. Pf 51. 2201. Telefon: 157. - NAGYKÖRÖSI HÍRLAP, Nagykőrös, Hősük tere'5.' 2750 Telefon ■ 308 — VÁCI HÍRLAP, Vác, Lenin út 45. Pf. 32. 2601. Telefon: 10-095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magvar Posta í-iAfizethéfn h-irmélv hírlaDkézbesítö postahivatalnál, a hírlapkézbesítöknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellatasl Irodánál (HELIR) Budapest V„ József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül" vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra, a lap ára: a oldal 1,80iFt, 12 oldal 2,20 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft. egy negyedévre 129,- Ft, félévre Ft egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516,— Ft, — ISSN 0133—0659 Pest Megyei Hírlap (Index: 25 064 HL), ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209—5467 (Érdi Hírlap). ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap), S5SN 0133—3651 (Monori Hírlap), ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133—2750 (Váci Hírlap), 1 A Népköztársaság Elnöki Tanácsa eredményes munkája elismeréséül a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta dr. Dénes Lajos mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettesnek. A kitüntetést hétfőn Váncsa Jenő miniszter adta át a MÉM-ben. Vásár. Ráckevén július fián (hétfőn) országos állat- és kirakodóvásár lesz. Nyeremény betétkönyv-sorsolás. Az Országos Takarékpénztár július 1-jén, szerdán Lillafüreden, a SZOT-üdülőben rendezi meg a nyereménybetétkönyvek 1987. II. negyedévi (144.) sorsolását. A sorsoláson minden 1987. június 29-ig váltott, és a sorsolás napján forgalomban levő nyereménybetétkönyv részt vesz. A nyereményösszeget a betétkönyvet kiállító OTP-fiók, postahivatal, vagy takarékszövetkezet július 20-tól fizeti ki.