Pest Megyei Hírlap, 1987. június (31. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-30 / 152. szám
3SKCYKÍ mi. JÜNIUS 30., KEDD Aligha csak az anyagiakon múlik Vannak, akik nem adják fel Jj Amikor pénzhiányt emlegetnek művelődési berkekben. £ minduntalan felötlik az emberben, hogy ez a tény ném á szajkózható a végtelenségig, s főként nem jelölhető 4 meg valamennyi probléma okaként. C. Tóth Jánossal, a I Peat Megyei Művelődési Központ igazgató-helyettesével | a közművelődés jelenéről és jövőjéről beszélgettünk. Ar- V. rá! tehát, hogy mi múlik az anyagiakon és milyen a í szakemberek felkészültsége? Ördögi KÖT kintő«k vagyunk. Ami ennél is elgondolkodtatóbb: éppen az alacsony fizetés miatt nem biztos, hogy a legtehetségesebb és a Legjobban képzett fiatalok állnak közénk. Inkább a , maradványelv érvényesül. — Végül is mi ad sikerélményt a népművelőnek napjainkban? Mit érdemes, mit lehet tenni? — Mindent, amiből konkrét és kézzel fogható haszna van az embereknek! Aziránt érdeklődik a lakosság, amiből gyarapodhat. Szívesen járnak olyan tanfolyamokra, amelyekből egzisztenciális vagy anyagi hasznuk származik a későbbiekben. Óriási sikere van a kazánfűtő-tanfolyamunknak, csakúgy, mint a gépíróképzésnek Nagykátán, — Mi a helyzet a hagyományos ágazatokkal, amelyek az újak mellett is fontos feladatokat rónak a művelődési intézményekre? Például: ama- tőrmozgalom,,, — Bizonyos ágaiban válság érezhető. Csak azok a csoportok képesek nagy teljesítményekre, amelyek rendszeresen próbálnak és fellépnek. Számuk azonban mind kevesebb, hiszen az embereknek egyre szűkre szabottabb a szabadidejük. Különösen, nehéz a felnőtt korosztály szervezése. Példaként említem a pilisvö- rösvári, tápiómenti együtteseket, amelyek vonzó, külföldi utazásokkal tarkított éves programmal rendelkeznek. Sajnos, a legtöbb helyen csökkennek a csoportok fenntartására szánt öss.zggek, de, erről már beszéltünk. — A tárgyi feltételek hiánya csakis az anyagiakon múlik. Azt pedig el keli ismernünk, hogy az intézmények zömének apanázsa a napi karbantartó munkára sem elegendő. Példának okáért a Pest Megyei Művelődési Központnak kilencmillió forintra lenne szüksége a felújításhoz. — Mindenütt ugyanazt hallani: éppen most mentek tönkre az épületek, amikor ninea pénz a renoválásokra? — A művelődési házak jelentős része a nagy kampány idején, az ötvenes években készült. Az építkezések második hulláma a hetvenes években csapott a magasba Akkor épült a mi intézményünk is. Az évtizedek múltával elhasználódtak a fűtési rendszerek, a vízvezetékek, cserélni kellene a padlóibur- koiatot, a bútorokat... — Emlékezetem szerint már annak idején is összefogással oldották meg hasonló problémákat ... / — A gazdasági egységek sorra szüntetik meg a közös fenntartási szerződéseket. Mégcsak nem is neheztelhetünk: az üzemek, szövetkezetek elsődleges feladata a termelés.' — Ördögi kör alakulhat ebből, hiszen a kevésbé kulturált ember mind jobban elmarad a termelésben is... —- Sajnos, munkaterületünk más anyagi forrásai is akadoznak'“ 'dk" utóbbi ’ idöb'étí: A feiújüási,- • berendezési, felszerelési tervezetek például zöld utat kaptak korábban az OKT-pályázatokon. Mostanában a tartalmi munkára, új kezdeményezésekre fordítanak nagyobb figyelmet. Márpedig megfelelő eszköz, bútorzat és hasonlók híján képtelenség elindítani bármilyen korszerű közművelődési folyamatot I — Eddig csak a külső tényezőkről beszélt.,, — Valóban, pedig van hiba bőséggel bennünk is. Például korántsem biztos, hogy az kell a művelődő embernek a nyolcvanas évek második felében, amit mi kínálunk. A kulturális szükségletek érezhetően átalakulnak. Tíz évvel ezelőtt elegendő volt lemásolni a nagy programszóró intézmények műsorait, máris tódultak a művelődési házakba. Akkoriban a közösségi jellegű szórakozási formák sokkal erősebbek voltak, és a szabadidő szerkezete is egészen más voltl Ma már csak papíron emlegetik a nyolcórás munkaidőt, hiszen köztudott, hogy a valóságban jóval többet dolgozunk naponta. Ebből következik, hogy a lakosság nem tart igényt némely szolgáltatásunkra vagy éppenséggel egy időben, esetleg azonos évszakban akarja felhasználni az összes szabadidejét. Akkor aztán mindent egyszerre akar. Ezért nőttek a teendőink ugrásszerűen az idegenforgalom, a turizmus területén. Sok esetben két- három hét alatt annyi programot kellett levezetnünk, amennyi máskor fél évre elegendő volt! Akik nem veszik észre ezt a változást, bizony, sokszor ráfizetnek Maradványéi — ifo már itt tartunk, kérem, mondja el, mennyire rátermett, milyen erőnlétet képvisel a jelenlegi szakembergárda? — A pályaelhagyók száma egyre nő. A népművelés nem a legkifizetődőbb foglalkozás. Legfeljebb a vezető beosztásban dolgozók lehetnek, elégedettek a fizetésükkel, Szentendrén például hatezer forint körül mozognak a bérek, ezért a legtöbbünk másodlagos tevékenységekre szorul. így azután sokkal fáradtabbak, ingerültebbek, kevésbé körül ta— Mindemellett azt is tapasztalhatjuk, hogy a művelődési intézmények nem merik megfizettetni az egyébként színvonalas szolgáltatásaikat sem. Néhány héttel ezelőtt egy. a diákok részére tetszetős és hasznos időtöltést biztosító múzeumunkban jártam a Dunakanyarban. Meglepve tapasztaltam, hogy mindössze ötforintos belépőjegyeket árultak. Véleményem szerint ez nagyon kevés. ÚgyanakkOr egy pedagógus a fülem hallatára rablásnak minősítette ugyanezt a belépőt. — Korábban a művelődési intézmények számtalan szolgáltatása teljesen ingyenes volt. Most, hogy önfenntartásra szorítkozunk, bizony meg kell küzdenünk a saját lé tünkért. Mindemellett azt se feledjük, hogy vannak nagyon drága műsoraink, amelyek igencsak megviselik egy- egy család pénztárcáját... Inkább azon érdemes tűnődnünk, hogy az Idegenforgalmi gócpontjainkat látogató nyugati turisták is öt forintot fizetnek szolgáltatásainkért Ok a bizakodásra — Feltűnt, hogy a közművelődés anyagi hátteréről szikár tárgyilagossággal beszél, ám a gondok ellenére lelkes a jövőt illetően. Miben bízik? — Abban, hogy a magyar népgazdaságnak túl kell jutnia a mélyponton. No, meg abban, hogy ráébredünk: a szellemi, tárgyi kultúra gyarapítása hosszú távon mindenképpen megtérül Szerintem erényt csinálhatunk a szükségből. Annál inkább, mert rákényszerülünk a jövőben arra, hogy körültekintőbben dolgozzunk. Vannak olyan elkötelezettjei a mi hivatásunknak is, akik nem adják fel Szitás Zoltán Hogyan lettem tűzőnő Csömörön Az AURAS-ből menni kellett A tágas teremben munkaasztalonként más-más fogást végeznek az asszonyok, lányok. Gyurcsó Krisztina a legfiatalabb, egy hatalmas ollóval éppen ferraris címkéket kanyarít, formáz ovális alakúra. Ezek kerülnek majd a táskák oldalára díszítésül. A tizenihat éves kislány felső tagozatos korában került az ország másik feléből Csömörre, a Syrius Bőrdíszműipari Kisszövetkezet helyi részlegébe. Kerülő utakon — Jól rajzoltam az iskolában — fog hozzá rövidke élete eddigi mozgalmas történetéhez —, ezért szerettem volna képzőművészeti középiskolába járni. Sajnos azonban korábbi rajzaim a szülőfalumban elkallódtak, így nem vághattam neki a felvételinek. Ezért a kereskedelmi szakközépiskolával próbálkoztam, de az sem sikerült, nem vettek fel. Szüleim kétségbeesésükben elvittek egy pályaválasztási tanácsadóba — úgy emlékszem Pesten, a Wesselényi utcába —, ahol megkérdezték tőlem, mihez volna kedvem. Én csak azt tudtam, hogy rajzolni szeretnék. De nem volt más ajánlatuk, mint hogy szövőnő vagy műszerész szakma közül választhatok. Az utóbbit kezdtem el tanulni, de amúgy sem nagy lelkesedésem hamarosan alábbhagyott. Mert a Finommechanikai Vállalatnál, ahová gyakorlati oktatásra jártunk, naphosszat csak kalapácsokat kellett csinálná, meg különböző vasdarabokat pontos méretre reszelni. Ezt aztán végképp nem nekem találták ki — gondoltam csalódottan — és otthagytam az egészet, Egyébként az osztályban mindössze ketten voltunk lányok, egy csömöri barátnőmmel, a többi gyerek fiú volt. Tudom, a szüleimnek rosszul esett, hogy így döntöttem, mert szerették volna, ha továbbtanulok, de mit tehettek mást, beletörődtek. Itthon egy szomszédasz- szony ajánlotta, tud nekünk állást az AURAS Autóalkatrészgyárban, Cinkotán. . Fölvettek bennünket a barátnőmmel kézbesítőnek. Egy évig vittük-hoz- tuk a papírokat, meg a postára szaladgáltunk. Hárman végeztük ezt a munkát, volt velünk még egy fiú is. — Egy napon aztán behívatott magához az igazgató és megkérdezte: minek vagyunk mi itt és gondolkodtunk-e már azon, hogy mit fogunk csinálni. Csodálkoztunk a kérdésén, hiszen benmüket kézbesítőnek vettek fel. A fiút — aki egyébként festőnek tanult, el is végezte az iskolát, csak egy baleset során egyik keze megsérült — azonnal átküldték a festőműhelybe, bennünket pedig választás elé állítottak: döntsük el, melyikünk fog elmenni, nincs szükség ennyi emberre. Oláh Katalin barátnőmmel mindketten eljöttünk, másnap már csak a holminkért mentünk be. Hogy így rövid úton az utcán találtuk magunkat, ajánlotta egy ismerős, jöjjünk ide a Syriusba, jó hely ez — mondta. Itt már a második naptól kezdve részt vehettem a tennelésben, és ez nagyon jó érzés volt. Szabolcsból jött A kistermelők reagálnak leggyorsabban Mit ér most a takarmánykódex? Vajon lesz-e megfelelő mennyiségű és minőségű táplálék az állatoknak? S ha lesz, akkor mennyiért? Ezek a kérdések egyre gyakrabban vetődnek fel az állattenyésztők, g főleg a kisgazdák körében. A válasz egy kicsit még bizonytalan. Ez derült ki azon a takarmányozási tanácskozáson is, melyet a közelmúltban rendezett a Pest Megyei Tanács, az Állattenyésztési és Takarmányozási Minőségellenőrző Intézet, a Budapesti és Pest megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat, valamint a Magyar Agrártudományi Egyesület Pest megyei szervezete. A megbeszélésen először az exportra kerülő húsáruk meny- nyiségi és minőségi problémájával foglalkoztak a szakemberek. E tekintetben örvendetes tény, hogy a folyamatos állománycsökkenést sikerült megállítani, sőt a sertéstenyésztésben néhány százalékos növekedés is tapasztalható. Az viszont elszomorító, hogy minőségi problémák miatt a magyar húsáruk a világpiacon nem versenyképesek. A vágósertés-állománynak több mint a fele a háztájiból kerül ki, ám ennek mintegy 10 százaléka mehet csak exportra. A baromfiágazat — amely a megyében ugyancsak fontos — most kedvező helyzetben van. Néhány év alatt várhatóan 20 százalékos növekedést is el lehet érni. Ám annak ellenére, hogy a kiviteli lehetőségek egyelőre biztatóak, itt is szükség lesz minőségi előrelépésre a piac megtartásához. A baromfi- és sertéságazat egyébként a megyei hústermelés 82—83 százalékát adja, s ezeknek a számoknak a birtokában el is jutottunk a megbeszélés másik fontos részéhez, a genetikai igények szerinti takarmányozáshoz. Az ugyanis közismert, hogy mindkét említett ágazat nagy meny- nyiségű, fehérjedús takarmányt és koncentrátumot, vagyis hozamfokozó készítményt igényel. Az ehhez szükséges nyersfehérjének közel 50 százaléka importból származik. Az országos adatok szerint több mint 20 százalékkal növelik már ebben az évben a szója-, illetvt fehérjetakarmány-termő területeket. Ám a megyében — s várhatóan az egész országban —, az 1987-es igényeket csak nagy nehézségek árán tudják kielégíteni. Persze a hazai szójatermelés felfuttatásához is még számos kérdésre meg kell találni a választ, hiszen az eddigi tapasztalatok alapján úem egyértelmű a gazdaságossága. A szőj af elhasználáshoz ugyanis komoly beruházásokra van szükség — etetése csak az olaj kinyerésével oldható meg—, s a jelenlegi termésátlagok alapján a búza és a kukorica termesztése sokkal kifizetődőbb. Arról nem is beszélve, hogy csak az említett szemes termények rovására növelhetik a szójater- mő területek nagyságát. S itt tulajdonképpen elérkeztünk egy másik kényes témához, vagyis a keverékek összetételéhez és a hatékonysági mutatójukhoz. A vizsgálatok szerint a takarmányok felhasználása az állami és szövetkezeti szoktorban javult, a kisgazdaságokban viszont visszaesett. Ez az eredmény is azt mutatja, hogy a kistermelők reagálnak a leggyorsabban a közgazdasági tényezők, s elsősorban az árak változására. Az intenzív takarmányfelhasználás tehát már nem jellemző rájuk, s ebből következik, hogy megnőtt a szemestermény-felhasználás, miközben az amino- savdús termékek és a keverékek után csökkent a kereslet. Ez a folyamat sajnos komoly problémákat okoz várhatóan a hús minősége, s ebből következően a külpiaci lehetőségek szempontjából is. Az összetételt illetően is elszomorító a helyzet, hiszen az ellenőrzések szerint a megyében a tápok 40 százaléka eltér a szabványtól. Ennek az oka kereshető a felhasznált alapanyagok béltartalmának ingadozásában, vagy közvetett módon az aszályos időjárásban is; azonban a lényeg az, hogy a keverékekkel nem lehet elérni megfelelő hatékonyságot. Ezek a hiányosságok annak ellenére tapasztalhatók, hogy MÉM-rendelet, valamint az úgynevezett takarmánykódex is meghatározza a kötelező beltartalmi értékeket, illetve a különböző kiegészítő, például a szennyezőanyagok lehetséges előfordulási százalékát. Az említett szabályok betartását, illetve betartatását a jövőben a mostaninál jóval szigorúbb és gyakoribb szakmai ellenőrzésekkel lehet megoldani. Ez már csak azért is fontos, mert amíg országos viszonylatban sikerült megállítani a minőségi romlást, addig Pest megyében az eladott premixek minőségét tekintve több mint 50 százalékos romlás tapasztalható. Az okok közt megemlíthetjük a tárolást, a bedolgozást, az osztályba sorolást, és nem utolsósorban az emberi tényezőket is. Végül említést érdemel, hogy a takarmányboltok forgalma a megyében 1983-tól 1986-ig több mint 23 százalékkal csökkent. Igaz ugyan, hogy ebben az évben a tendencia megállt, de egy újabb, esetleges kedvezőtlen hatású döntés ismét érzékenyen érintheti a forgalmazókat és a felhasználókat egyaránt. Éppen ezért minden takarmánykészítő és -értékesítő vállalatnak és gazdaságnak célja kell legyen a felhasználók minőségi árukkal történő kiszolgálása és a készítmények felhasználásával kapcsolatosan a mostaninál részletesebb tájékoztatás. B, Gy. — És a tanulás... végleg letettél róla? — kérdezem aszóké fürtös, csinos fiatal lányt. — Egyelőre meg vagyok elégedve ezzel a hellyel, jól érzem magam, de azért már gondolkodtam, esetleg estin jó lenne elvégezni egy bőrdíszműves iskolát. Lehet, azzal megpróbálkozom. Deák hajosné Rékási Erzsébet is messziről, a szabolcsi Mezőladányból került el Csömörre. Ű mindig is varrónő akart lenni, egy évet elvégzett az iskolából is, de sorsa úgy hozta, hogy édesanyja halála után nem tudta folytatni a tanulást. Férjhez ment és később a férje réyén került Csömörre. — Kilenc évig a Nyíregyházi Ruhagyárban dolgoztam, szalag mellett. Zsebtűzés, vasalás. hónaljkörkivágás, mindig ugyanaz az egyhangú, monoton munka — mondja most visszaemlékezve. Férfiöltönyöket készítettünk, de amit én csináltam, ott a fazon mindig ugyanaz volt. Ami itt van, sokkal változatosabb, — mutat az anyagra, amelyből táska készül, s ami éppen géptűje alatt szalad. Hogyan lettem tűzőnő itt... ? Nekem is egy szomszédasszonyom mondta, hogy van helyben munka. Én pedig a gyerek miatt úgysem szerettem volna Pestre bejár-* ni. Pedig csábítottak oda a ruhagyáriak. De ahhoz, hogy munkakezdésre beérjek, hajnalban kellett volna kiszedni az ágyból a gyereket, és ezt nem akartam. És ... itt is meg- találom a számításomat. Eleinte ugyan húzott még haza a szívem, de a férjem kisgyerek- kora óta itt él és nem szereti a várost. A szomszédos evangélikus templomban harangozzák már a delet. Az asszonyok mozgolódni kezdenek, a közeli Zöldfa étterembe indulnak kis edényeikkel az ebédért, amit azután munkaasztalukon költenek el. Egy év híján Manci néni, Szuhai Mihály- né nem tart velük. Neki diétáznia kell, lábaskájában már előtte illatozik az otthon készített lecsó, az engedélyezett egy darab zsemlével. Mikor Manci nénit megkérdezem, hány éves, huncutul mosolyogva kérdez vissza. Na, maga mennyire saccolja ... ? Én sokkal kevesebbet gondolok, mint amennyi: egy év híján hetven- éves. Elcsodálkozom, hogy magas kora ellenére itt, a fiatalok között dolgozik. Nem volna jobb most már pihenni...? — Hát... — rugaszkodik Sóhajtva a válasznak —, tudja, jobb lenne, de otthon sem szeretnék maradni. És úgy elmegy a nap a munkával, meg azután, kell a pénz is. öt éve özvegy vagyok, és kevés a nyugdíj, amit az uram után kapok. Én csak tíz éve dolgozom a Sy- riusnál, azelőtt otthon voltam a gyerekekkel, volt földünk, szőlőnk, és ott volt a háztartás. Itt, most már jobbára csak úgynevezett asztali munkám van, a gépen nem tudnám fölvenni a versenyt a fiatalokkal. Nekem már lassabban megy, nem tudok úgy hajtani. A vérnyomásom is magas, meg cukros vagyok, ami miatt diétáznom kell. Szóval, csinálom, ameddig bírom, szeretek itt közöttük lenni — mutat körbe szemével az ebédelő asszonyokra. Az ebéd végeztével újból beindítják a varrógépeket, folytatódik a munka. Baczkó Mária, a csömöri telephely vezetője, ha ném épp a kész táskák vizsgálatával van elfoglalva, hol az egyik, hol a másik gép fölé hajol, segít, magyaráz, igazít valamit a készülő munkadarabokon. Vigyázza, hogy jól menjen a munka, hiszen a havonta elkészülő 2500 —3000 darab utazó-, illetve iskolatáskákból kerül külországba is, exportra. Antal Piroska Üdítőújdonságok a piacon Igazán még nem köszöntött be a nyár — legalábbis nem tartósan —, de a Promontorvin Borgazdasági Vállalat szentendrei Dunakanyar Márka gyáregységében már nagyüzemben töltik a fél-, illetve literes, valamint kétdecis üvegekbe az üdítőket. Terveik szerint 240 ezer hektolitert palackoznak az idén a népszerű italokból. A jelentős mennyiség túlnyomó része — 180 ezer hektoliter — szénsavas termékként kerül a piacra, de 40 ezer hektolitert úgynevezett csendes — szénsavmentes —, illetve rostos ivóié formájában hoznak forgalomba. A fennmaradó — 20 ezer hektónyi — üdítőt Csillaghegyi víz néven kereshetik a vásárlók az üzletekben. Ez utóbbi érdekessége, hogy az alapanyagul szolgáló ásványvizet nem a hagyományos módon — vezetéken —, hanem tartályokban szállítják a feldolgozóüzembe. Kedvelt terméküket, a már megszokott literes üvegek mellett, nyáron félliteres palackozásban is kínálják a fogyasztók részére. Újdonságként hamarosan megjelennek az üzletekben a gyár őszibarack- és sárgabarack-, valamint almaízű, szénsavmentes üdítőitalai. AZ új termékek kétféle kiszerelésben, literep és félliteres flakonokban kerülnek forgalomba. A gyártáshoz szükséges steril gyümölcsvelő már az üzem raktárában várja a júliusi palackozást. De lesz elegendő a már megszokott Márka italokból. Folyamatosan töltik a 12 féle ízesítésű szénsavas, a banán- és kókuszízű szénsavmentes üdítőket is. Termékeik azonban nem csak itthon kedveltek — a kanadai, NSZK-beli és csehszlovák piac mellett, sikerült megnyerniük az olasz vásárlókat. Az NDK-ból vásárolt gépekkel pár hete kezdték meg a termelést, amelynek érdekessége, hogy a világon először itt zárják a hagyományos koronazárral, azaz fémkupakokkal az olasz megrendelők igénye szerint gyártott, saját fejlesztésű nyomástartó műanyag flakonokat. Tervezik, hogy — amennyiben a palackok végleges formája kialakul, s annak *~át csökkenteni tudják — h'-zai fogyasztásra is töltenek maid üdítőket az eldobható műanyag palackokba a Márka szentendrei gyáregységében. P. Zs.
