Pest Megyei Hírlap, 1987. június (31. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-22 / 145. szám
Vásároltak És a képekből Újabb kiállításnak adott helyt a közelmúltban megnyílt Kommunális Galéria. Ezúttal Meiszter Kálmán festőművész hozta el képeit Kőbányáról, hogy a váci üzem dolgozói gyönyörködhessenek alkotásaiban, A hónap végéig nyitva tartó kiállítás elnyerte a közönség tetszését, hiszen az üzem dolgozói közül már vásároltak is az alkotásokból. (Kép és szöveg: Papp László) Tájképek — és csodálóik. Programjavaslat Régi zenei esték sorozat Június 22., hétfő: Ma kezdődik a X. nyári napközistábor, a péntekig tartó foglalkozásokat 10-től 16 óráig rendezik. — Az ifjúsági klubban Ki mit tud? (Vetélkedő dalszövegekről, zeneszerzőkről). — 17 órától számítógépes tanfolyam a váci Technika Házában. — 18 órakor a művelődési központ 8-as termében Törökországi képek: Hajdú Sándor színes- dia-vetítéssel kísért útiélménybeszámolója. Június 23., kedd: 16 órakor a városi tanács KISZ-esei klubösszejövetelt tartanak a Technika Házában. — A HNF nőklubjában Fischer Istvánná beszámol az 1986/87-es évadban végzett munkáról. Június 24., szerda: Budai Tibor grafikusművész kiállítása a főtéri görög templomban. — A pedagógusklub vezetősége értékeli az elmúlt 10 hónap munkáját és megvitatja a szeptember, december havi programot. Június 25., csütörtök: 17 órakor a Dunakanyar eszperantó csoport évzáró ülése. — A művelődési központ aulájában Táncház, sok muzsikával. — 17.30-tól 19.30-ig a 4-es teremben ingyenes jogi tanácsadás. Június 26., péntek: 17-től 20 óráig klubnap, szabad programmal a szocialista brigádoknak a művelődési központban. — 18 órakor a Dunakanyar Fotóklub ifjúsági csoportjában: városvédő váci képek válogatása. Június 27., szombat: A fegyveres erők és testületek nyugdíjasklubjának a tagjai autóbusszal kirándulnak Balatonkenesére. — Az ifjúsági klubban zenés klubest. — A Régi zenei esték sorozat nyitójaként 20 órakor a Kecskés együttes hangversenye a művelődési központ zeneudvarában. Művészeti vezető: L. Kecskés András. Június 28., vasárnap: 19 órakor filmkülönlegességet vetítenek a művelődési központ 8-as termében, a videofilm- klub tagjainak. Beiratkozás Az 1987/88-as tanévre §zóló balettiskolai felvételt és beiratkozást ma es holnap, június 22-én és 23-án délután öt órától tartják a Madách Imre Művelődési Központ 37-es termében. [örvény adta lehetőség Ezentúl nem vár a tanács Mint arról már hírt adtunk, Vác Város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága megtárgyalta és elfogadta az adóhatósági munkáról, az új adózási feladatok teljesítéséről szóló beszámolót. — Lapunk hasábjain az ülést megelőzően is foglalkoztunk már az adózási morállal, a befizetési kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos problémákkal. Akkor dr. Monori Balázst, a tanács vb-‘titkárát kérdeztük arról, hogyan próbálják csökkenteni az egyre halmozódó kintlévőségeket. illetve megállítani az adóhátralékok, tartozások növekedését. „Ezentúl, és ezt hangsúlyoznám is, nem várunk. Az adósaink ellen eljárást indítunk” — nyilatkozta a beszélgetés során a vb-titkár. Hogy e témára újra visszatérünk, indokolja a tanács végrehajtó bizottságának határozott állás- foglalása ebben a kérdésben. A testület megállapította, hogy az állampolgári fegyelem lazulása e téren is érezteti hatását. Az adóhátralékok a beszámolási időszakban megnőttek, annak ellenére, .hogy a behajtási munka folyamatos volt. A hátralékokon belül jeA tabella élén állnak Hazai pályán aratta újabb bajnoki győzelmét az Izzó MTE férfi kézilabdacsapata a Nagymaros együttese ellen. Váci Izzó MTE—Nagymaros 22-18 (10-9). Vác: 100 néző. Jv.: Vidra I., Vidra II. Izzó: Hegyesi — Jámbor 3, Pálffy 6, Rácz 6, Serfőző, Szavlik 1, .Sebestyén 2. Csere: Kovács —, Vásárhelyi 1, Bognár J. 3, Vörös, Mikiién. Nagymaros: Da- nitz — Petre, Kiss Gy. 8, Virág 5. Kiss J. 1, Nyári L. 1, Schaffer 1. Csere: Tamás —, Berczelly 2, Hornyák, Gorzás. Lendületesen kezdett a váci együttes és tíz perc elteltével biztos 6-1 arányú vezetésre tett szert. Ezt követően lelassult a játékuk, mely a vendégcsapatnak kedvezett, akik szorosan felzárkóztak a váciak mögé. A második játékrész hasonlóan kezdődött, mint az első, ismét az Izzó került fölénybe. Már 18-12-re vezetett, amikor ismét megtorpantak a hazaiak. Ez elég volt a rutinos játékosokból álló vendégeknek a felzárkózáshoz, de a váci győzelem még így sem volt veszélyben. Az ifjúságiak találkozóján csak egy csapat volt a pályán. Váci Izzó ifi—Nagymaros ifi 39-10 (22-4). Góllövők: Bognár L. 10. Tóth 9, Majoros 5, Szegvári Sz.—Danyi 4—4. A bajnokság tavaszi szezonja befejeződött. A váci együttesek a tabella éléről kezdhetik őszi szereplésüket. A felnőttegyüttes három, míg az ifjúságiak négy pont előnnyel vezetik a tabellát. lentősek a jelenleg behajtat- lan tartozások és a tartozások fejében letiltott összegek. A végrehajtó bizottság a következetesebb végrehajtást, a behajtási munka javítását, erősítését tűzte ki célul, illetve adta az illetékes osztálynak, csoportnak feladatul határozatában. Ez indokolt és logikus is. Ha valamiféle konszenzusnak — egyetértésnek, megállapodásnak — tekintjük az államigazgatási szerv és a lakosság viszonyát, kapcsolatát, akkor úgy tisztességes, hogy ezt a megállapodást mindkét fél megtartsa. Ha a tanács nem bánna megfelelően a lakosság pénzével, ha nem a köz érdekében gazdálkodna, a polgárok — mivel a tanács népképviseleti szerv is — megvonhatnák bizalmukat választott tisztségviselőiktől, tes- tületeiktől. A tanács viszont, természetesen, nem vonhatja meg bizalmát a lakosságtól... Azonban köteles őrködni az állampolgári kötelezettségek betartása felett, és élni törvény adta lehetőségeivel. Ennél lényegesen 'prózaibb” gyakorlatiasabb indok, hogy a tanácsnak szüksége van erre a pénzre. Ügy gondoljuk, senkit sem kell meggyőzni arról, hogy gazdálkodni, fejleszteni, fenntartani — éppen a lakosság igényeit kielégíteni — csak akkor lehet, ha rendelkezésre áll a szükséges összeg. Ennek az összegnek egy része pedig éppen a lakossági befizetésekből, adókból származik ... Vannak, akik virtusnak fogják fel a fizetés halogatását, és vannak, akik egyszerűen nem fizetnek. De természetesen teld szájjal szidják a tanácsot, ha szemetes az utca vagy ha úgy érzik, hogy a tanács nem tesz eleget azoknak a feladatoknak, amelyeket a tanácstörvény előír számára, ök a törvényeknek csak egyik részét ismerik — s úgy tűnik, nem is akarják megismerni a másik részét. Velük majd a „végrehajtó” fogja megismertetni — ha bekopog ajtajukon ... (borgó) 1/ it őrt a nyár, nincs mese. Keserves tavaszi vajúdás ,után, de végre, eljött. Gyilkos sugarakkal bombázik a nap — amikor úgy tartja a kedve —, a levegő hőségtől vibrál. Még a legyek is kókadtan szelik át a teret. Izzadtan, a melegtől elkábulva tántorog mindenki. (Másnap meg fázik.) Kapuk alatt, fák, bokrok árnyékában hűsölnek az állatok. Nekik van igazuk... Nem egy országban bezárnak ilyenkor az üzletek, és csak késő délután nyiínak ki újra. A közbenső időben boltos és vevő egyaránt árnyékba húzódik. Vagy ellenkezőleg, a napfényre megy, le a tengerpartra. Bár tengerünk nincs, azon az egy mdgyar tengeren kívül, strandunk azért még akad. Az izzó aszfaltsivatagban oázisként hívogat néhány négyzetméter pázsit és víztükör, no meg persze a büfé... Váci strandfürdő, délelőtt 11 óra. Rögtön a bejáratnál tábla figyelmeztet, miszerint ha a strandolók száma eléri a megengedettet, az ezután érkezők befogadására nincs lehetőség. Az esetleges akadé- koskodók számára pedig hozzáteszi, hogy mindez a fürdö- zök egészsége érdekében történik. Szerencsére még nincs telt ház, Így sikerül bejutnom. A felnőttjegy egyébként 20 forint, hét végén 25, döntAz a boldog háromezer... se el ki-ki maga, mennyire drága. És végre a strand... A nap szinte megátalkodottan tűz. Azt a bizonyos gombostűt még le lehet ejteni, de már nem sokáig. Üjabb és újabb vendégek érkeznek, nagyrészt iskolások, hiszen szünet van, nem csoda. Hamar benépesül a gyep, amely első látásra a tömeghez képest kevésnek tűnik. Tervezik, pontosabban tervezték ugyan a folyópart egy részének a strandhoz csatolását, ez körülbelül 1500 hellyel növelné a befogadóképességet. Eszerint híd kötné össze, az út felett átívelve, a két területet. A hídhoz viszont pénzre lenne szükség, így a terv terv maradt. Legalábbis egyelőre. Arról pedig, hogy ez a rengeteg ember kellőképpen felfrissüljön, három medence hivatott gondoskodni. Illetve van még egy negyedik, fedett medence is, külön bejárattal, ezt azonban tökéletesen érthető okból most nem sokan használják. Tudniillik meleg van, kérem, iszonyatosan meleg. Nem tudom, hányadik, úgymond igazi nyári nap a mai, mindenesetre ez az oázis mintha tényleg afrikaiakkal lenne tele. — Szüleimmel két hétig Jugoszláviában voltam. A tengerparton rettentő jó időt fogtunk ki, rengeteget tudtunk napozni — magyarázza egy fekete fürdöruhás lány. Így könnyű. De nem mindenki mehet külföldre. Zsolt például a vizsgákra készült fel a strandon, azért olyan barna. Hogy is mondják? Kellemeset a hasznossal... Közben fáradhatatlanul özönlenek a nap- és vízimádók be a kapun. Nagy a nyüzsgés. Mintha az egész környék ide adott volna találkát. Néha lehetetlen vállalkozásnak tűnik megkülönböztetni egyik embert a másiktól. Pedig mennyi karakter ... Itt van mindjárt az óvatos. Lassan, megfontoltan ereszkedik a vízbe, mintegy ízlelgetve az ismeretlen közeget. Aztán az elszánt, aki hatalmas üdvöltéssel veti magát a habokba, ö éppen csak bevizezi a testét és rögtön visz- szafekszik a fűbe. De vérmérséklettől függetlenül, szemmel láthatóan mindenki jól érzi magát. Sokan kifogásoltak viszont — és azt hiszem, joggal — egy dolgot, nevezetesen az étel- és itaellátás megoldatlanságát. Ha hihetünk a jóslatoknak, az idén is gyakran lesz telt ház a strandon. Ez pedig 3000 éhes és szomjas embert jelentene alkalmanként. A jelenlegi büfé azonban ennél kevesebb vendéget sem tud zökkenőmentesen kiszolgálni. Gondolom, nem a tervekben vagy az akaratban van a hiba. Semmiből, úgy látszik, csak a mesékben lehet építeni. Még büfét is. . A legvégére hagytam a legfontosabbat, a vizet. Képeslapokban látni néha ilyen tiszta víztömeget. Vakító fények táncolnak a felszínen, de a medencék alja szintúgy tökéletesen látszik. Mármint látszana, ha látni lehetne a fürdőzőktől. Mindez nem a véletlen műve. Egy korszerű (értsd, valóban korszerű) forgatóberendezés gondoskodik a folyamatos cseréről és tisztításról. Szükség is van rá. A medencék egy termálforrásból nyerik vizüket, amely nem bírná a gyakori újratöltést. Az előbbi berendezés segítségével viszont lehetővé válik, hogy csak egy-, másfél havonta eresszék le a vizet. Erre pedig nincs alkalmasabb idő, mint egy esős délután. Hasznos lesz a rossz is, ha értik a módját. C'gyszóval, itt a nyár. Me- neküljön ki merre tud perzselő lehelete elől. A váci strandfürdő este hét óráig várja az enyhülésre vágyókat. Mindennap. Falusy Zsigmond A Madách Imre Művelődési Központ igazgatósága közli, hogy a falragaszokon és a műsorfüzetben szereplő szövegtől eltérően a Kecskés együttes június 27-ei és július 10-i Régi zenei esték címmel hirdetett hangversenyét nem a főtéri görög templomban, hanem a művelődési központ zeneudvarában (rossz idő esetén az aulában) tartják. Bizalom Állok -a buszmegállóban, úgy negyvenedmagammal. Négy óra elmúlt, begördül a „csuklós’’. A sor végén levők számára az első ajtó reménytelenül távolinak tűnik... — Ma itt alszunk... — jegyzi meg valaki. S mintha neki felelne, szólal meg a buszvezető: — Bérletekkel a két hátsó ajtónál is fel lehet szállni! Talán két perc sem telt el, s az autóbusz elindult. Bevallom, engem nem a vezető rugalmassága ragadott meg. Hanem a bizalma — mert ez utóbbiból talán még kevesebbel találkozik az ember... Ezúton szeretném megköszönni a busz vezetőjének az utasok iránti bizalmát — s megígérni, hogy nem leszek méltatlan rá. Az időpontot vagy a rendszámot mégsem írom ide. Hátha valaki éppen ezért válik bizalmatlanná vele szemben, B. J. Tornateremre várva... Bezártak az iskolák, kezdődik a nyári szünet, elcsitulnak a fiatalok sportolási lehetőségei fölött méltatlankodók. Azonban, ha nem beszélünk róla, a probléma nem ol ódik meg. Tudjuk, milyen lesújtó népünk egészségi állapota, amit a statisztikák is igazolnak. Bizonyára segít majd valamelyest a most életre hívott egészségőrző mozgalom. Ám ahhoz, hogy a 'leendő felnőttek gyermekkorukban megtanulják, hogyan kell egészségesen élni, meg kél! teremteni a feltételeket. Erre pedig csak az iskolai sportolási szokások gyökeres megváltoztatása lehet alkalmas. Sződligeten 360 iskolás várja a tornaterem elkészülését és még többen reméljük, hogy építése szeptemberben elkezdődik ... . I & .......... _ ,,ü Az Igazgatónő, Sinka Gáborné még bizakodik, annak ellenére, hogy az ő „jogosítványa” nem tornaterem-építésre szól. Lógunk a szeren — meddig? Ha süt a nap, kicsit mozogni is lehet itt a ligetben — az erdei tornatermet társadalmi munkában hozták létre tanárok , és szülök. (Kép és szöveg: Vimola Károly) ISSN 01S3—2759 (Váci Hírlap) Helyszínváltozás