Pest Megyei Hírlap, 1987. június (31. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-20 / 144. szám

Szai esztendeje született Karinthy Frigyes

A halhatatlan játékos

A most száz éve született. Karinthy Frigyes pedig így vallott az Utazás a koponyám körül című megrázó művének elöljáró beszédében: ... kiderült — amit ilyen mértékben sohase gondoltam lehetségesnek —, hogy írónak lenni nem is olyan könnyű dolog: hogy ez a minőség nemcsak jogcím, hanem keserves kényszer is, döntő esetben kedvünk ellenére jelentkező belső parancs ... Egy tetszetős rapszódiámban szigorlati tananyagnak neveztem az író életét születéssel, szerelemmel, kínnal és kéjjel együtt, tananyagnak, amiből neki majd valami ismeretlen bizottság előtt vizsgázni kell halála után.

Ma már tudjuk, életműve állja az idők próbáját, jogot nyert a halhatatlanságra.

SZOMBATHELYI ERVIN

Négy levegő,

iter

Füst Milán egyik. emlékezésében leírja, hogy egy század eleji szikrázó napsütéses délei őttön, miközben e Duna-korzón hullámzó előkelőséget mustrálgatta, egyszer csak furcsa figura tűnt föl. Lábán több számmal nagyobb cipő, mely sűrű redőkben borult tulajdonosára. Feljebb pillantva, két porcelánnad- rágszár jelezte, hogy tulajdonosa fittyet hány a még harapós téli időnek. Vállán valamilyen idétlen szabású kabát lógott, feje búbján bazá- ri szalmakalap táncolt, kezében pedig egy szörnyűséges vasbotot lóbált. Ez a gyanakvó tekintetek kereszttüzében felszabadultan sétáló fiatalember nem volt más, mint Karinthy Frigyes. Méghozzá belekarolva Osvát Ernőbe, a Nyugat nagytekintélyű szerkesztőjébe. Osvát ügyet sem vetve társa szokatlan öltözékére. rendkívül szívélyesen a fiatal költő legújabb műviét beszélte meg, melynek megjelentetését a legközelebbi számban tervezte.

Mindezt annak kapcsán írta le Füst Milán, hogy az időben keményen tartotta magát az a vaskalapos vélemény, hogy a komolyság és a játékosság nem fér meg egy fedél alatt. Különösen Karinthy esetében vélekedtek így, amikor humoreszkjeit, nagyszerű kabaréjeleneteit egy felületes mozdulattal a vásári mulatságok számlájára írták.

Karinthynak és körének, elsősorban legjobb barátiának. Kosztolányi Dezsőnek és Somlyó Zoltánnak közös diákcsínybevései utcán, kávéházban, társaságban nem csupán a polgári magatartást pukkasztó petárdák voltak, hanem olyan fiatalkori lázak, melyben egyaránt jól érezték magukat, másrészt szamárfület mutattak a csupán páholyukban ülő irodalmi ítészeknek is.

Karinthy Frigyes pontosan tudta, hogy a nevetés és logika között mély és szoros kapcsolat van. Az Így írtok ti. mely első nagy sikerét hozta, nem csupán irodalmi karika- túragyűjtemény, hanem a benne szereplő írók művészetének tökéletes jellemrajza. A stílus maga az ember, különösen érvényes ez az alkotó emberre. Talán furcsán hangzik. de ez a könyv az irodalom jó értelemben vett szellemtörténete.

Bármilyen égtájnak is indult el. hogy az irodalom különböző területein külön tartományt hódítson meg magának, tolla újra és újra sikert sikerre halmozott. Elsősorban költő volt. talán még mindig nem elég méltányolt nagy költő. Tíz-ti- zenkét olyan verse van, mely a hél évszázad maevar költészetének leacjCeueí a őze dőli öz

Együgyű lexikon

HÄZASSÄG (lásd: elmekórtan, bűnügyi perrendtartás, nehéz légzés)

Kölcsönös szerződés férfi és nő között, melyben kölcsönösen megállapodnak, hogy a szerződés napjától kezdve nem mondják el egymásnak, hogy kivel van viszonyuk. Aki e szerződést megszegi, akár azáltal, hogy megmondja a másiknak, miszerint ezzel és ezzel viszonya van, akár azáltal, hogy valami más módon tudtára adja, vagy nem ügyel eléggé arra, hogy a másik ne tudja meg: házasságtörést követ el, amit a Btk. egy sajátságos fenyítékkel torol meg: az ún. emberáldozattal. A házasságtörésen rajtakapott nőt a férj maga bünteti meg. Mihelyt a nőt rajtakapja, botot ragad, és keresztüldöfi vele a csábítót, a díványt és a kulcslyukat, amin keresztül tanúja volt a házasságtörésnek. Ez a büntetés, mint látjuk, azon ősi és természetes jogszokáson alapszik, hogy például, ha engem valaki egy sétapálcával megüt, akkor, ugyebár fogom a sétapálcát, és jól megverem. Vagy ugyebár, ha nekem a hasamon van egy daganat, akkor levágom a hasamat a daganatról, mire aztán a daganat szégyellheti magát, nincs, amin fájjon. Vagy ugyebár, ha a fogam fáj, akkor kihúzom a szájamat a fogamból. Vagy ugyebár, ha valaki kilopja az aranyórámat, és beviszi a zálogházba, akkor jól ösz- szepofozom a zálogházat, lepofozom a kéményeit, és beverem az ablakait, és kihívom párbajra, és agyonlövöm és leszúrom. Ez a jogszokás nagyon régi és nagyon igazságos; a családi élet keretén belül egészen ősi formájában még ma is tapasztalhatjuk; ha például a kisfiú torkoskodik, és lop egy szilvát, akkor a mamája megfogja a kezét, és e szavakkal: „Te komisz, ezzel

torkoskodtál? Mi?” Megveri a kezét büntetésből. Vagy ha az ujjával a kisfiú az orrát piszkálja, akkor a mamája megfogja az ujját, és e szavakkal: „Te komisz, ezzel piszkáltad az orrod? Mi?” megveri az ujját büntetésből. Éppen így jár el, eléggé nem csodálható jogérzékkel, a megcsalt férj, mikor a felesége megcsalja, megfogja a szeretőjét, és e szavakkal: „Te komisz, ezzel csaltál meg, mi?” leszúrja a szeretőt, büntetésből.

Ez eljárás abszolút jogosultságát és igazságtevő jelentőségét a büntetőtörvény is elismeri, utólagos jóváhagyással tüntetve ki a férj által végrehajtott halálos ítéletet. Kiváló jogászok éppen most dolgoznak egy törvénytervezeten, jnely ezt a jelenleg kissé hosszadalmas eljárást megrövidítendő, azon alapulnék, hogy a mostani eljárást megfordítva, annak gyorsabb lebonyolításáról gondoskodjék. Az új házassági törvény értelmében ugyanis a törvényszék először is fölmenti a férjet, auf alle Fälle, ezután a férj, kezében a törvényszéki felmentő ítéletével, mely egyben mint végrehajtandó felhatalmazvány, fegyverviselési engedély, rendőrségi bizonyítvány, katonai igazolólevél, villamosszabad- jegy és félárú moziutalvány szerepel, nyugodtan hazamegy, és a katonaság esetleges közbelépését igénybe véve, végrehajtja a kivégzést a szeretőn — ezek után a feleség elköveti a házasságtörést, és a_törvényes eljárás be van fejezve. Általánosságban kétféle házasságot különböztetünk meg, úm. az egyszerű házasságot és a vegyes házasságot. Ez utóbbit úgy kell érteni, hogy egy férfi és egy nő házasodik össze. Ilyen házasságokban a házasságtörés is vegyes,

amennyiben az asszony vegyes elemekkel csalja meg a férjét. A házasságot eljegyzés előzi meg, mikor is a vőlegény gyűrűt nyújt át, melynek szimbolikus jelentősége az, hogy így görbüljek meg, mint ez a gyűrű. Házasságban élők egyik jellemző betegsége a gyerek nevű kiütés, mely a bőr felületén jelentkezik bizonyos időben, és nehezen távolítható el. Ragályos betegség, melyet a házastársak (a betegség ideje alat: lázastársak) egymástól kapnak el.

Tükör

Csikszentmihályi Róbert kisplasztikáid

amennyi egy marhahólyagban vagy egy pár filléres gumilabdában elfér: ennyire volna csak szüksége annak az öt-hat, súlyosabb esetben nyolc-tíz fiatal életnek, amit hetenként matematikai pontossággal elvisz a Duna és a Balaton, semmi másért, csak azért, hogy „beteljen az írás” és igaza legyen a víkendi statisztikának. Négy liter levegő, amennyi a legnagyobb viharban is víz felett tartja a bajba került utast, míg segítséghez jút — négy liter levegő, ami hiányzik hozzá, hogy a különben is könnyű emberi test el ne ‘merüljön! De hát miért hiányzik ez a négy liter levegő olyankor, mikor szükség van rá? Himlőben kevesebben pusztulnak el manapság, mint víkendi vízi sportban, a himlőoltás mégis kötelező — miért nem köteleznek hát mindenkit, aki hájóra vagy csónakra vagy vízimotorra vagy regattára száll, vagy akárcsak úszótréningre indul, hetykén és hencegve, bízva rugalmas izmaiban (ezek között leggyakoribb a későbbi áldozat), hogy ezt a négy liter levegőt magával vigye, a pad alatt vagy a csónak orrához kötve, vagy akár a trikóhoz erősítve, veszély esetén felfújható formában — miért nem büntetik meg, önmagával szemben elkövetett vétkes gondatlanságért, aki elmulasztja? Négy liter levegő — ennyit talán megér az élet olyan korban, mely milliárdokat áldoz a halálra.

Az Est, 1933. július 23.

szebb lapjaira kívánkozik. Ugyanakkor a novellaírás tündéri mestereként a finom léleklátás, az embéri magatartások kusza szövevényében való biztos kiigazodás segítette, hogy keze alól olyan művek szülessenek, meiyek emlékei életünk során végig elkísérnek.

A Tanár úr kéremben, például — Márai Sándor szerint — azok az iskolaélmények, melyeket az író följegyez, az emberek millióinak közös élményei. Csak nem tudtuk eddig megfogalmazni. Olvasás közben és múltán — úgy érezzük —, hogy történt valami velünk személyesen. A tanrend mindig ez: kezdetben van a hit és a kíváncsiság, ezt követi a tapasztalat és a csalódás. S aki mindezt kijárta, felsőbb osztályba léphet, érett a türelemre és a halálra.

Szemére vetették életében és még halála után is, hogy olykor sietős kézzel vetett papírra dolgokat, egyik-másik írását megváltoztatott címmel többször is eladta. Erről Kellér Dezső találóan jegyezte meg, hogy zsebében temérdek utolsó felszólítással és fenyegető intéssel leült a papíros elé a kávéházban, és arra gondolt, ha ma este beviszem a darabot, kiénekelhetek előre százat vagy kétszázat, aztán majd meglátjuk. Ma már tudjuk, ő is tudta, hogy a folytonos pénzhajsza sarkallta a remeklésre.

Kétségtelen, minden nagy alkotó műveinek tekintélyes lombkoronáján, az idők folyamán elsárgulnak eayes levelek, ezek azonban akár a részletek, akár az egész szépségét nem kezdhetik ki. Ma már el nem perelhető Karinthy Frigyestől, hogy a fa, melyet ültetett, a maga nemében páratlan a magyar irodalom gazdag telepítésű erdejében.

Minden tekintetben elkötelezettje volt a szép szónak. Nemcsak a magáénak. Kosztolányi Dezső mondta róla: kevés íróval találkoztam, aki annyira tisztelte volna az írást, mint az irodalomnak ez a fenegyereke. Hosszú évekig voltam vele együtt éjjel és nappal, jóban és rosszban s gyakran magam is elcsodálkoztam, mennyire meghatja a tehetség legkisebb jele, mennyire megvesztegeti, leveszi a lábáról egy tűrhetőbb mondat. A féltékenységet és az irigységet, mely a mi mesterségünkben bizony eléggé honos, egyszerűen nem ismeri. Magatartása pedig nem holmi belénevelt udvariasságból vagy türelemből folyik, hanem legbensőbb bensejéből, abból a kamaszkori áhítatból, mellyel az írás bonyolult és kockázatos esélyeit fiaveli.

g nedves barátom! Ne csodálkozzék ezen a váratlan és 3/ — nem tagadom — szokatlan fordulaton, hogy a lus- 3/ to és szeszélyes író megzavarja önt, derék, pontos munkást, munkája teljesítése közben, és levelekkel ^ ^ zaklatja. Higgye el, érett megfontolás után írom a

sorokat, vigyázva formára és tartalomra, egy rezignált megismerés hajnalán, mely egészen új megvilágításban mutatta meg nekem az irodalom egész jelentőségét. Látja, kérem, kedves, ismeretlen barátom, ma reggel olvastam a lapokat, háborúról, meteorológiáról, bajokról, és igen elkeseredtem és eltűnődtem. Az írás mégiscsak általában ilyen levélforma valami, az ember, akinek eszébe jut valami, közli egy másik emberrel vagy több más emberekkel, hogy mi jutott az eszébe. Évek óta csinálom már magam is ezt a levelezést, néhány elképzelt emberhez intézve, hűségesen beszámolva mindenről, ami közben eszembe jutott. Sokféle formában írtam levelet, hol első személyben, hol képzelt alakokat szólaltatva meg, de hálátlan és reménytelen dolog ez, látja, az „olvasó”, akihez az irodalom évszázadokon át írja szerelmes leveleit, ez a gőgös, rejtélyes hölgy — nem felel. Pedig hányszor szóltam hozzá, sürgetően, figyelmeztetve, lágyan és szigorúan. Látja, kérem, kedves szedő barátom, magának elpanaszolom: már a múlt évben, mikor ezek a háborús dolgok készülődtek, ugye, maga emlékszik, maga az egyetlen ember, aki emlékszik rá, és akire hivatkozhatom, már akkor megírtam, mi a véleményem nekem ezekről a dolgokról, hogy milyen hibásnak tartom az ilyen oktalan öldöklést, hogy milyen egyszerű volna abbahagyni, és hogy remélem, ezek után belátják, milyen meggondolatlanok voltak. Maga emlékszik a levelemre, maga szedte ki — no, és mit gondol, feleltek? Fenét. Nemcsak hogy nem feleltek az én okos beszédemre, hanem, mint ma olvasom, megint elölről kezdik a verekedést, mintha egy sort se kaptak volna tőlem.

Látja, kedves barátom, nem érdemes. Az olvasó nem felel az én bölcs, békéltető és elsimító levelemre, az olvasó talán el se olvassa — mit tudom én? —, az olvasó nem hallgat rám, tovább csinál bajokat, háborúba keveredik egymással, összevész a feleségével, beugrik a Dunába, meggyilkolja a felebarátját, handabandázik, rendetlenséget csinál. Hát mi ez, nem kapta meg a levelemet, amiben figyelmeztettem, hogy ne tegyen ilyeneket, mert baj lesz belőle? Vagy megkapta, és nem olvasta el? Talán nem is tud olvasni az olvasó.

Kedves szedő úr, látja, rajtunk nem múlik. Én szépen megírtam, és maga szépen kiszedte. De hátha az olvasó nem olvasta el! Eltűnődtem ezen, és eszembe jutott, milyen bolond dolgokat csináltam én eddig. Írtam, írtam a leveleket egy ismeretlen valakihez, aki talán nincsen is, vagy nem akar tudni rólam. Aztán eszembe jutott, hogy egyetlen ember van, aki egészen bizonyosan elolvassa, el kell hogy olvassa, amit én írok: és az ön, szedő úr, az egyetlen ember akiben bizto$ lehetek. A régi írók így szóltak: „nyájas olvasó”. Milyen képzelgés! Hátha nincs nyájas olvasó? Ellenben szedő, az biztosan, az fáradságos, keserves munkával bizonyítja be nekem, hogy első betűtől az utolsóig figyelmesen elolvasta az írásomat, nem hagyott ki egyetlen szót se, elfogadta úgy, ahogy van, és kiszedte. Én bizony sohase írom ezentúl, hogy „gondold meg, nyájas olvasó”, vagy „hidd el, olvasó”, vagy „mit szólsz ehhez, olvasó”, hanem őszinte és becsületes leszek és szavaimat a szedőhöz intézem, akkor nem történhetik meg velem megint ilyen blamázs, hogy leírom a háborút, és mégis kitör.

Hát bizony, kedves szedő úr, így vagyunk. Magunk között vagyunk, beszélhetünk egészen őszintén. Így még kényelmesebb is nekem, szabadabb és fesztelenebb lehetek, megírhatom a véleményemet mindenkiről, elpletykálgatunk, ugye, háborúról, időről, meg a többi íróról, szegényekről, akik még mindig írogatják a szerelmes leveleket ismeretlen olvasóhoz, hol lelkesen, hol fenyegetően, hol gúnyosan, hol allegórikusan; sorok közé rejtve mondanivalóikat — sorok közé! Micsoda képzelődés, maga legjobban tudja, szedő úr, hogy a sorok között spácium van, egy kis vasléc, ami az ólomdarabkákat széttartja egymástól, és nem mondanivaló. Istenem, bár ott tartanánk már, hogy a sorokat elolvassák, nemhogy a sorok között is találnának valamit.

/| /"» a mindegy. Hogy van, szedő úr? Hát mit szól ezekhez a ▼ i/ 3 csúnya balkán dolgokhoz? Ugye, utálatos? Már igazán

3/ 3 nem tudom, mi lesz belőle. És mit szól ehhez az idöB § höz, nyár közepén télikabát. Vigyázzon kedves egészségére, az esték igen hűvösek. És kérem, szedje levelemet figyelmesen, hogy lássam, elolvasta. Isten vele, nyájas szedő.