Pest Megyei Hírlap, 1987. június (31. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-16 / 140. szám

1937. JÚNIUS 16., KEDD &ébhm 3 Országgyűlési bizottság tárgyalta Javulnak a postai szolgáltatások Az Országgyűlés építési és közlekedési bizottsága Sta- dinger István elnökletével tar­tott ülést hétfőn a Parlament­ben. A testület az építő- és az építőanyagipar. a közlekedés, valamint a posta és a távköz­lés 1986. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló jelentést vitatta meg, illetve tájékozta­tót hallgatott meg a hagyomá­nyos postai szolgáltatások helyzetéről és fejlesztéséről. A képviselőkhöz korábban eljuttatott előterjesztést kiegé­szítve Klézl Róbert közlekedé­si miniszterhelyettes hangsú­lyozta: a jobb szervezésnek köszönhetően tavaly a határ­idő betartásával teljesítette szállítási feladatait a közleke­dési ágazat, s kevesebb volt a lakossági panasz is tevé­kenységükkel kapcsolatban. Belső tartalékok feltárásával a gazdálkodás javításában is je­lentősen előreléptek. Doros Béla, a Magyar Pos­ta elnökhelyettese a zárszám­adáshoz fűzött szóbeli kiegé­szítőjében kiemelte: tavaly tel­jesítette fejlesztési tervét a posta. A korábbinál kedve­zőbb helyzet alakult ki a mun­kaerő-gazdálkodásban : gyara­pították a postaforgalomban tevékenykedők és a szellemi foglalkozásúak számát, a há- lózatfenntartói és építési te­rületen azonban továbbra is a munkaerőhiány maradt jel­lemző. Az éves tervet 25 szá­zalékkal meghaladták a be­ruházások a távbeszélésben: 31400 főállomást kapcsoltak be, a belföldi távhívásban részt vevő helységek száma pedig 107-tel bővült. A Magyar Posta központjá­nak tájékoztatója szerint az elmúlt évtizedekben a posta- forgalmi szolgáltatások bőví­tése és a társadalmi fejlődés következtében a postai külde­ményforgalom is jelentősen növekedett. A posta évente mintegy 900 millió levelet kéz­besít. A csomagforgalom hosz- szú ideig az 1970-as évek szint­jén stagnált, ma csökkenő tendenciát mutat. A legdina­mikusabb a fejlődés a pénz- forgalomban: a Magyar Pos­ta hálózatán keresztül áram­lik a készpénzbefizetések 98 és a kifizetések 45—50 százalé­ka. Szóbeid kiegészítőjében Kér tesz Pál, a Magyar Posta el nökhelyettese hangsúlyozta: a lakossági igényeknek megfele­lően korszerűsítették, egysze­rűsítették a belső szabályokat s új szolgáltatásokat vezettet be. Ezek közé tartozik pél­dául a villamos- és buszje­gyek, bérletek árusítása, gyógyszerközvetítő szolgálat, a pénzbegyűjtés vállalatok, in tézmónyek részére. A jövő­ben a sorban állás csökkentése érdekében megkezdik a szá­mítástechnika széles körű al­kalmazását a postahivatalok­ban. A távlati tervek között szerepel a memóriakártya b vezetése a takarékszolgálat­nál. A bizottság tagjait Ábrahám Kálmán államtitkár, az Orszá­gos Természet- és Környezet- védelmi Hivatal elnöke tájé­koztatta azokról az időszerű környezetvédelmi kérdésekről amelyek a közeli napokban kerülnek majd az Országgyű­lés nyári ülésszakának plénu­ma elé. Kevesebb szennyezés, nagyobb védelem Új vízművek, tisztítók épülnek Súlyos vízellátási és csator­názási gondokkal küszködik az ország legsűrűbben lakott közigazgatási területe, Pest megye. A vízvezetékek építésének ütemét nem követte párhuza­mosan a szennycsatorna-fek- tetés, ami önmagában is ele­gendő ahhoz, hogy a vízbázi­sok elszennyeződjenek, nem szólva az ipari üzemekben hi­ányzó elötisztítókról, a szenny­víztisztító telepeken uralkodó állapotokról, illetve a keletke­ző iszapok elhelyezésének problémáiról. Tíz éve 14 ve­szélyeztetett települést tartot­tak nyilván, nagy többségük sorsa rendeződött, mások vi­szont beálltak a sorba, úgy­hogy ma tizenkettő ügyét kel­lene i megnyugtató módon rendíie tenni. Megyei erőforrásokból csak tűzoltómunkára futotta, és a VII. ötéves terv ismert pénz­ügyi kondícióiból sincs mód a rendkívül kédvezőtien helyzet gyökeres megváltoztatására. Ezért tárta a megye párt- ás tanácsi vezetése a tényeket a kormány elé, mely előírta az 1995-ig szóló közműfejlesztési koncepció kidolgozását. A víz­ellátással kapcsolatban két, a csatornázást és szennyvíztisz­títást illetőleg három változat született. A vezetékes ivóvíz- hálózat fejlesztésével kapcso­latosan az első alternatíva az­zal számol, hogy elmaradá­sunk fele behozható, míg a második szerint elérnénk a megyék átlagát, azaz a 75 százalékot. Mindkét elképzelés szerint a városokban, a városi jogú nagyközségekben, valamint az agglomerációs övezetben és a kiemelt üdülőövezetekben tel­jes körű ellátást kall megvaló­sítani. A csatornázást tekint­ve két, illetve háromszorosá­ra kellene növelni a szenny­vízvezetékkel ellátott otthonok számát, sőt a harmadik va­riáció már a megyék várható átlagos ellátási színvonalával számol, ami lehetővé tenné, hogy megkezdődjék a közmű­olló zárása. Mindhárom esetben a szük­ségletekkel arányosan fejlesz­tendő a tisztítókapacitás, a mai egyharmados mechanikai tisztítással szemben annak tel­jeskörűségét kell biztosítani, egyben a keletkező szennyvi­zek 75 százalékát biológiailag is kívánatos tisztítani. Alap­vető djvetelmény, hogy a csa­tornázatlan területekről elszál­lított szennyvizeket megfelelő helven tudiák fogadni, s a ha­tósági eszközöket, is érvénye­síteni kell, hogy a toxikus anyagokat kibocsáitó üzemek megépítsék a szükséges be­rendezéseket. A fenti stratégia alapján a következő megoldási javaslat született: 1995-ig víztermelő kapacitásunkat meg keik két­szerezni. A többlet 55 száza­lékát a megyében kall előál­lítani, kisebb részét kaphat­juk a fővárosi hálózatról, il­letve a szomszéd megyék re­gionális rendszeréről. Jelenleg 15 település kap a fővárostól vizet, a későbbiekben pedig további hót kapcsolódási bá­zis épül ki. például Erden, Dunakeszin és Szentendrén. A bicskei regionális vízmű fej­lesztésével a Zsámbéki meden­ce településeinek vízellátása oldódik meg, ebben a tervidő­szakban még csak részleges- kiépííéésel. Piliscsaba és tér­sége ellátásának érdekében a dorogi regionális rendszerrel jön létre a kapcsolat ebben a tervidőszakban. Vízbázisbővítésre kerül sor Nagymaros térségében, a hosz- szabb távú vízellátás bizton­sága érdekében megteremthe­tő a kapcsolat Nógrád megyé­vel is. A meglévő térségi víz­művek közül a legnagyobb fej­lesztés Érden valósul meg, bő­vülnek a helyi vízművek Ceg­léden, Nagykőrösön és Szász- halombattán, sőt újak létesíté­sét tervezik Dabas, Nagykáta, Ráckeve és Cegléd térségében. Fokozott védelemben részesí­tik a Duna-parti szűrésű víz­bázist. Érd, Budaörs, Ráckeve, Vác. Szentendre. Dunakeszi. Sziaet- szentmiklós és Gödöllő körze­tében épülnek lei azok a tér­ségi rendszerek, melyek 51 település szennyvízelvezetését és -tisztítását oldják majd meg. A vízellátás első, a csator­názás második változata a megye közművesítésének gyor­sításához a minimális progra­mot adja, ám több tízmilliárd forintba kerül. A tanácsok, a gazdálkodó szervezetek és a lakosság anyagi áldozatválla­lása mellett is csak a kormány jelentős támogatásával való­sítható meg. Fazekas Eszter Egy felmérés tanulságai Fontos a nemzetiségek véleménye Nemzetiségi politikai? Igen. az nálunk rendben van — bólintanak rá százból kilencvenkilencen, s persze igazuk is van. De ennyivel azért nem lehet elintézni ezt a kérdést, amelynek ilyen vagy olyan vonatkozásai szorosan hozzátartoznak Közép-Kelet-Európa, s benne Magyarország nem mindig felemelő múltjához, törté nelméhez, ráfűzőtlő jelenünkhöz is. Joggal mondjuk nemzetiségi politikánk lenini alapelvei, gyakorlata és eredményei itthon és külföldön egyaránt elismerést váltanak ki — de ennél tovább nem jutunk a hétköz napokon. Mintha mindez nem foglalkoztatná az embe' reket... Baj ez, rossz ez? Egyfelől nem, hiszen azt jelzi, hogy e tekintetben megszűntek a társadalmi íe szültségek, másfelől viszont arra figyelmeztet: leegy szerűsítőnek tűnik a képlet. Meri ezt is lehet jobban csinálni. Nem a nagy po litika szintjén, hanem lejjebb, ott, ahol a mindenna­pok zajlanak. Kis bizonytalanság A helyi tanácsoknak megha­tározó szerepük van a nem­zetiségi politika állami fel­adatainak végrehajtásában. A nemzetiségi lakosság közérze­tét, a nemzetiségi politikáról alkotott véleményét elsősor­ban az határozza meg, hogy a lakóhely megfelelően ösztö­nöz-e a hovatartozás szabad eldöntésére, illetve bizrtosítja-e a jogok érvényesülését, a nem­zetiségi lét vállalásának szer­vezeti, anyagi és egyéb felté­teleit. Erre a kérdésre keresik a választ a Hazafias Népfront Pesit Megyei Bizottsága és a Pest Megyei Tanács keretében működő nemzetiségi albizott­ságok. Több találkozót is tar­tottak mostanában ezzel kap­csolatban. Pártbizottsági és népfronttitkárok, tanácsi ve­zetők, a társközségek elöljárói cserélitek véleményt a tovább­lépés lehetőségeiről. Az infor­mációáramlást különböző fel­mérések is segítik. Sok érdekességet és megszü­letendő tanulságokat mutat­nak például a helyi tanácsok­tól visszaérkezett adatlapok. Ezekből kiderül, hogy a nem­zetiségi státus megítélésében is vannak különbségek. A népszámlálás adataiból kiin­dulva 65 településen vizsgálód­tak, s a válaszokból kiderült, hogy nem mindegyik tekinti magát nemzetiségi jellegűnek. Ez a bizonytalanság érezhető abban is, hogy több helyen nem tárgyaltait nemzetiségi té­mákat, s nem határozták meg — legalább középtávra — a feladatokat. A települések öbbségében a nemzetiségekkel való foglalkozás nem a poli­tikai munkában, hanem az igazgatási tevékenységben vált erőteljesebbé, elsősorban az oktatás és a közművelődés te rületén. — A tanácsok tevékenysége nem elég tudatos és tervszerű — mondja Marosvölgyi Lajos. Szentendre nyugalmazott ta náoselnöke, aki jelenleg egyik irányítója a nemzetiségi albi zottság munkájának. — Ahol a legjobban mennek a dolgok, ott is féloldalasságról beszól hetünk, mert elsős árban nemzetiségi kultúra terjeszté­sére. a nyelvoktatásra kon centrálnak. Másutt meg az baj, hogy nem mindig látják a nemzetiségekkel való foglal kozás jelentőségét. Itt van pél dául a kétnyelvű helységnév tábla kérdése. A megyében 18 településen van ilyen, további háromban tervezik a beveze­tését. Az intézmények több nyelvű jelölése is bővítésre szorul. Még azokban az isko­lákban is alig találkozni ilyen feliratokkal, ahol a nemzetisé­gi nyelveket oktatják. Sokan azt mondják, közöttük nemze­tiségiek is, hogy ezek alkal mazása puszta formalitás. Pe­dig nem az, hanem olyan gesz tus, amelynek politikai tártál ma van. A különböző felméré­sek során találkoztunk olyan véleményekkel is, amelyek szerint a nemzetiségi jogok hangsúlyozása „megbonthatja” a falu egységét. Az ilyen vé­lekedésnek nyilvánvalóan meg­vannak a történelmi, tudati gyökerei. Fájdalmas tapasztdaM Bizony megvannak... A nemzetiségi lét feltételei gyö­keresen megváltoztak a szó Salakdomb helyére épült a leányvállalat Számítóközpont a konténerben Valami Itt megváltozott — konstatálja ap utazó, elha­ladván a Ganz Danubius Hajó- és Darugyár váci portája mellett. Két évvel ezelőtt még salakhegyek és szénkupacok csúfították a környéket, most karcsú kémények nyújtózkod­nak az ég felé, s mögöttük akkora épületcsarnok, hogy a varsa!lles-i palota tükörterme hozzá képest aprócska suf­ninak tűnik. Élettel telt meg a mintegy 20 ezer négyzetmé­teres térség, munka zajával, gépzúgással. Egy beruházás vé­get ért. szemcseszóró, valamint a fes­tő-szárító kabinokat. Az új felszerelések többségét a cserkúti Mezőgéptől vették, az anyagmozgató eszközöket meg az Épgéptől és az ÉGV- töl. Gondolniuk kellett a kör­nyezetvédelemre is. mivel festékekkel dolgoznak. A két ember nagyságú elszívóven­tilátor és a 22 méter magas, két méter átmérőjű oldószer­elszívó kémény szolgálták ezt a célt. ezekben az oldószer egy vizes íüggönyös tisztítás után kerül. S ezzel a történet itt akár be is fejeződhetne. Hiszen elérkeztünk napjainkhoz, amikorra az eredeti elképze­lés már megvalósult, s javá­ban dolgozik a leányvállalat. Sőt, többre képes, mint gon­dolták, s hogy kihasználja kedvező adottságait, törzs­megrendelői mellé újakat ke­res. Nemrég állapodott meg egy szovjet konténerszállít- mányozó vállalattal, a Morf- lottal, hogy a hazánkba ér­kező áruszállító konténereket karbantartják. Már korábban kapcsolatba kerültek a múl-' tinacionális Jeuró céggel, a világ legnagyobb konténer- szállítmányozójával, a CTI- vel pedig a közeljövőben szerződnek, s ezzel teljesedik ki szolgáltatásuk. Igen, a beruházás már le­zárult. Ám. ahogy mondani szokás, evés közben jön meg az étvágy. Az itt dolgozók tovább akarnak fejlődni, fej­leszteni. Rájöttek ugyanis, Szakaszos tarvek Teljes. erőbedobással dolgo­zik az elegáns nevet viselő ReConTerm Ganz Danubius Konténerterminál Leányvál­lalat. Pedig nincs még há­rom éve, hogy létezéséről, megszületéséről döntöttek. Az alapító cég váci gyáregységé­ben régóta foglalkoztak már külföldi és hazai szállítmá­nyozó vállalatok konténerei­nek gyártásával. Ez a több mint 20 éves tapasztalat, no meg a gyors és rugalmas szolgáltatás lehetősége hívta életre a leányvállalati formát. S ezzel az országban egyedül itt vállalkozhattak — szak­mailag és műszakilag is meg­alapozva — kizárólagos fő tevékenységként erre a fel­adatra. Induláskor útibatyujukba került a váci gyártól költ­ségtérítéssel átvett technikai, műszaki berendezés, az anya- vállalattól kapott 30 millió forint — főként állóeszközö­ket tartalmazó — alapítási juttatás, és a 75 milliós banki hitel. így hát nekifog­hattak az alapításhoz, készül­hettek a tervek több fázis­ban, hogy az építkezés is megindulhassák. Amint 1985 júniusában az Iparterv letette asztalukra az első ütem tervét, felgyorsul­tak az események. A terep- rendezés után először a be­kötőutat készítették el és a kétezer konténer tárolására alkalmas létesítményt. A munka kellős közepén tartot­tak, amikor kivitelezőt kellett váltaniuk: a Dunaszolg GT íelyett a gödi Dunamenti Vermelőszövetkezet építőipari 'őágazata vállalta a továb- >iakat. Ám így sem csúsztak i határidővel, 1985 végén naguk mögött tudhatták az űső nagy feladatsort. Köz­ien már kezükben volt a násodik ütemterv. Ez a kon- énerjavításra, felújításra al- ralmas épületegyüttest fog- alta magában: a 18X60 mé- eres csarnokot és a hozzá :apcsolódó felület} elújító gyártósort befogató üzem­észt. íj partnerek Tavaly tavasszal aztán ne- úláthattak a falakon belüli úlág megteremtéséhez. Ki- ilakították az energetikai és zociális blokkot, ezenkívül :ét, egyenként 18 méter hosz- zú épületbe telepítették a fe- ületvédelmi gyártósor tech- lológiai berendezését, a hogy javító, felújító tévé kenységüket jól egészíthetnél ki speciális konténerek gyártá sával. Nem áruszállításra al kalmasakra, inkább műszak funkciójú, munkaigényes tér mékekre gondoltak. így pél dául az expedíciós számító központra, amelynek első pél­dányát már megvették tőiül kőolajkutatáshoz. Vissza-visz szatérő partnerük a Villa- mosipari Vállalat, minden ne­gyedévben 2—3, elektron»: kapcsolótér kivitelezésére al­kalmas konténert rendel, aim a speciális funkciót az inten­zív s'zellőztetés és a különle­ges méretek jelentik. Na.so feltűnést keltettek a tavaly Budapesti Nemzetközi Vásá­ron hőhasznosítóval és sűrí­tett levegővel ellátott beren­dezésükkel. Nos, egyebek kö­zött ezek továbbfejlesztése foglalkoztatja őket. Nemcsak másoknak gyártanak, hanem, stílszerűen, irodaépületük é: energetikai blokkjuk is kon­ténerekből készült, így leg­alább maguk is lemérhetik termékeik használhatóságát. Van gondjuk elegendő Nagy terhet vállalt magára a leányvállalat mindössze öt­ven dolgozója, hiszen a mint­egy 100 millióba kerülő beru­házási összeget nekik kell ki­gazdálkodniuk. Van gondjuk elegendő, most jönnek elő gépeik gyermekbetegségei és még hátravan a lemezmeg­munkáló beszerzése, elhelye­zése — hogy csak néhányat említsünk. De bíznak, a több lábon állás sikerében, hogy hosszú távon jő piacra talál­nak majd speciális konténe­reikkel. T. A. cialista viszonyok között. Gya­rapodott a nemzetiségi lakos­ság anyagi jóléte, fejlődött is­kolázottsága, differenciálódóul társadalmi rétegződése, foglal­koztatási struktúrája. Ez mind-mind a beilleszkedési erősíti, s közben fellazultak a korábban többé-kevésbé zár! nemzetiségi közösségek. A nagymértékű természetes asz- szimiláció mellett azonban a múltbéli fájdalmas tapasztala­tok, közöttük a lakosságcse­re,, a kitelepítések még mindig hatással vapnak a nemzetisé­giek viselkedésére. Különösen a németeknél és a szlovákok­nál figyelhető meg ez. — A közelmúltban dél­szláv. szlovák és német értel­miségiekéit' hívtunk meg be­szélgetésre, s bizony az utób­biak közül kevesen tettek ele­get a meghívásnak — mondja Marosvölgyi Lajos. Még min­dig gyakori, hogy nemigen fo­galmaznak meg igényeket, nem kezdeményeznek, nem kérnek segítséget a helyi ve­zetéstől. A másik oldalról vi­szont nem kapnak bátorítást. Ez oda vezet, hogy nem ala­kulhat ki a helyi érdekvéde­lem. A különböző testületek­nek vannak ugyan nemzetisé­gi tagjai, de ők nem mindig képviselik társaikat, inkább úgy lehetne fogalmazni: nem­zetiségi származásúak. Orszá­gosan a nemzetiségi szövetsé­gek feladata az érdekvéde­lem, nemrégiben pedig a HNF kereteiben megalakultak a vá­lasztmányi tagok megyei cso­portjai. Tevékenykedik a me­gyei tanács művelődési bizott­ságának nemzetiségi albizott­sága is. Helyi szinten azonban nincsenek olyan érdekvédelmi szervezetek, amelyek partne­rei lehetnek a tanács olchak. Úgv gondoljuk, hogy ezt fel­vállalhatnák a választmányi csoportok helyi tagjai, vagy azok híján kát-három oílvan tekintalves ember, akikkel konzultálni lehetne fontosabb kérdésekben. Am ez is kevés, miért a nemzetiségi lakosság­gal rendszeres kapcsolatot kell kialakítani. Elképzelhető pél­dául egy nemzetiségi fórum megteremtése a falugyűlések mintájára. A helyi nemzetisé­gi politikának ugyanis szerve­sen be kell épülnie a telepü­lést) oil itifcába. Ehhez viszont az szükséges, hogy a tanácsok va­lamennyi lakossági csővári véleményére támaszkodhassa­nak. Lappangó igények Természetesen más a tenni­való ott, ahol a település la­kóinak 60—80 százaléka nem­zetiségi és más, ahol csak né- hányan . élnek, de az utóbbi­ak számára is biztosítani kell az alkotmányban lefektetett jogaikat. Több településen, fő­leg a szlovák és német szár­mazásúak. magyarnak vallják magukat és a nyelvet Is csak az idősebbek értik, beszélik. Ilyen községekben is van ten­nivaló. főleg ha a lakosság egy része a hagyományok ápo­lásával őrzi a nemzetiségi jel­leget. A feleflős szerveket nem mentesítheti a tennivalóktól az, hogy a nemzetiségi la­kosság úgymond „nem kíván” élni jogaival, nem tekinti ma­gát nemzetiséginek, nincsenek igényei. Az esetek többségében ugyanis — ahogy már utal­tunk rá — az asszimiláció mellett a múltbéli fájdalmas! tapasztalatok játszanak döntő szerepet. Ezért a tanácsoknak és a többi helyi szervnek is fontos feladata, hogy oldja & félelmeket, figyelembe vegye a lappangó igényeket és tapin­tatos politikai munkával se­gítse azokat felszínre hozni. Éhhez adnak fogódzót a kö­zelmúltban lezajlott találko­zók, a felmérések is. A szám­talan információ feldolgozása után körvonalazódnak a fel­adatok, a tennivalók. Máris segítséget nvújt az elvi és gya­korlati tanácsokat tartalmazó módszertani levél, ameflyet a helyi szervek is kézhez kap­nak. A tervek szerint az ősz­szel a megyei tanács is napi­rendre tűzi ezt a rendkívül fontos témát. Kövess László

Next

/
Oldalképek
Tartalom