Pest Megyei Hírlap, 1987. június (31. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-02 / 128. szám

Ferjan«** Aüíla-iJr. Tandari János: Tréning a Barumra ' kérdeztük, mr történt a motor ral a legutóbbi EB-tutamon? — Két dugattyú, a hármas és az ötös eltörött — felelte a sokszoros bajnok. — Furcsa dolog ez, nemigen szokott ilyesmi előfordulni, velünk mégis megesett. Talán az a magyarázata, hogy újfajta, könnyített dugattyúkkal sze­relték fel motorunkat, s lehet, még nem eléggé kiforrott a konstrukció. Mindenesetre most épek az új dugók, és re­mélem így is maradnak a Ba­rum Rallye végére is. Abban bízom, nem állít meg megint az Audi idő előtt. A harmadik idei verseny következik, s bár az első kettőre is győzni men­tünk, most már tényleg na­gyon kell a siker, illetve az EB- p ont. Roóz Péter Pást Megyei Hírlap Ferjáncz Attila, ahogy keve­sen ismerik. Olajos kézzel, sze­relés közben. Képünkön éppen egy bal első „gólyalábat” szed szét, hogy ellenőrizze, mielőtt beszerelik a versenyautóba. (A szerző felvétele) Két balul sikerült kirándu­lás — Bulgária: Arany homok és Jugoszlávia: Saturnus Rallye — után észak 'felé vette útját a Váci Autó SE kitűnő ver­senyzőpárosa, a Ferjáncz. dr. Tandari duó. Vasárnap ugyan­is elutaztak következő Európa- bajnoki fellépésük színhelyére, Csehszlovákiába, a Gottwal- dov környéki terepekre. Még elutazása előtt beszél­gettünk Ferjáncz Attilával, azt 1987. JÚNIUS 2. Tehetségkutatás Dabasi meccs A labdarúgó tehetségkuta- tó-akció Pest megyei váloga­tottja ma 16 órakor Bács me­gye együttesét fogadja Daba- son. A visszavágó június 12-én Kecskeméten lesz. A két csapat legjobbjai országos tornán vesznek majd részt. Kőolaja.« kosaraslinis Ősztől az élvonalban A múlt hét után újabb veresé­get szenvedeti a Dunai Kőolaj fér­fi kosárlabdacsapata, amely együttes egy hatos döntőben az NB I-be kerülésért kifed. Idegen­ben, Miskolcon lépett pályára a százhalombattai gárda: MEAFC—D. Kőolaj 90-84 (44-38) D. Kőolaj: Horváth (19). Már­ton (15). Farkas (16). Dani Cs. (17), Dani I. (7). Csere: Sárközi (10), Baricza (2), Nagy. Gelen­csér, szeder. Álmosan kezdett a Kőolaj és hamar hátrányba is került. Jó­formán semmi sem sikerült a já­tékosoknak és Így már az első félidőt hátránnyal zárták. A má­sodik játékrész elején még sike­rült kiegyenlíteni, de ezzel el is lőtte puskaporát a gárda. A for­dításra már nem maradt erő. Ek­Gödöllői röplabdatorna Iskolások a pályákon árra^elmúltban beszámoltunk, a gödöllői fei- nöfr‘noTTűpla'bdacsápst nagy­szerű évet zárt az NB II-ben. Az ötödik hely megszerzésé­vel fennállásuk legsikeresebb idényét tudhatják maguk mö­gött. Az okokról bővebben szólt Körösfői László edző, megemlítve, hogy-' igen nagy súlyt fektetnek az utánpótlás- nevelésre. Ennek egyik „bi- z'ónyltéka” a közelmúltban megrendezett úttörőkupa. A Karikás Frigyes Általá­nos Iskolában megtartott mini röplabd^tornán nyolc csapat jelezte indulását. Azok aZ ötö­dik. hatodik osztályos lányok, akik Gödöllő valamelyik tan­intézetében ismerkednek eme sportág alapjaival. Mert több Kelyen folyik ugyanis szerve­zett, szakköri szintű oktatás. Áz Erkel Ferenc iskolában Somogyiné Szántó Zsuzsa, a Petőfi Sándor Általános Isko­lában pedig Lencsés Csaba okítja nagy odaadással és szakértelemmel a legkisebbe­két. Ugyancsak jelentős utánpót­lási bázisként kell elkönyvel­ni a Karikás Frigyes Áltálá- nbs Iskola kapuin belül mű­ködő két csoportot, amelyek tagjai á'"sporttagozatos osztá­lyokból kerülnek ki Itt ia ki­sebbekkel Seregi Eva. a na- g'yobbakkal pedig Somogyi Jó­zsef .foglalkozik heti három alkalommal. Az előbbiek után tehát cseppet sem lehet csodálkozni azon, hogy a felnőttgárda jól szerepel. Gödöllőn hosszú tá­von gondolkoznak, amikor a röplabda sportág elterjeszté­sén, megszerettetésén fáradoz­nak. Ézt szolgálják a külön­böző iskolák és a városi ta­nács művelődési és sportosz­tályának tornái is, amelyek sorában egy volt a szóban forgó úttörőkupa, A Karikás Frigyes Általá­nos Iskola tornatermében vé­gül is hazai siker - született, hiszen a dobogós helyek közül kettőt otthon tartottak az is­kola diákjai. Az első helyen az ötödik osztályosok első csa­pata végzett, míg a másodikon a hatodikosok. A harmadik helyet a Petőfi Sándor Általá­nos Iskola hatodik osztályo­sainak első csapata szerezte meg. Az aranyérmeseknek Se­regi Éva, az ezüstérmeseknek Somogyi József, míg a harma­dik helyezetteknek Lencsés Csaba a mesterük. Az érmek mellett egyébként az első he­lyezettek egy csodaszép ván­dorserleget is elnyertek, ame­lyet a város úttörőelnökétől, Koleszáné Petrovszki Marlan­téi vehettek át a torna zárá­sakor. Bódi István Félezer kilométer két keréken Vándorkerék-díjasok A Kossuth Lajos Katonai Főiskola KISZ-bizottsága eredményesen szerepelt az elmúlt évben a tömegsport népszerűsítésére, kiírt pályázaton. Sallai János határőr főhadnagy ötléte alapján a' kerékpározás népszerűsíté­sével kapcsolatos pályamunkával 30 ezer forintos pá­lyadíjat nyertek, ebben az évben pedig megszervezték — a KISZ Pest Megyei Bizottságával közösen — a .,Vándorkerék ’87” akciót, amelyen Pest megyei és bu­dapesti KlSZ-t.agok vehetnek részt. Jelentkezni *lehet — kerékpárral együtt — a megjelölt túranapokon a helyszíneken 10 és 15 óra között. A részvételi jogosult­sághoz szükséges a személyi igazolvány és a KlSZ-tag- sági könyv. Az 500 kilométeres távot teljesítők között fődíjként 3 Csepel versenykerékpárt sorsolnak ki. Időpontok és útvonalak: június 7-én Abony—Túra: június 14-én Dömsöd—Tahitótfalu: június 21-én Solymár—Isaszeg; augusztus 9-én Ráckeve—örbottyán: augusztus 20-án Cegléd—Pilisszántó. A díjak sorsolására szeptember 12- én kerül sor.' Ä túra nyerteseinek névsorát a Pest Me­gyei Hífíap közli. Gcczl Sándor A 22. héten Hárommillió A Sportfogadási és Lottóigaz­gatóság közlése szerint a 22. he­ti totónyeremények a követke­zők: 13 taiálatos szelvény 3 darab, amelyek egyben 13 plusz 1 talá­rosak is, a nyeremény és a ju­talom együttesen 2 996 461 forint, 12 taiálatos szelvény 31 darab, .(nyereményük egyenként 144 990 forint, 11 taiálatos szelvény 522 darab, nyereményük egyenként 8611 forint, a 10 taiálatos szelvé­nyek szánfa”7333 darab, nyeremé­nyük egyenként ÍÚA forint. kor is sorra maradtak ki a hely­zetek, a Dunai Kőolaj mélyen a tudása alatt játszott. Kikapott te­hát a Pest megyei csapat, de ettől a vereségtől függetlenül a hatos döntőben korábban mutatott pro­dukciója alapján a hátralevő egyetlen találkozótól függetlenül bejutott az NB I-be. Teljesítmé­nyükhöz csak gratulálni lehet és azt kivánni, hogy győzelemmel fejezzék be ezt a nagyszerű so­rozatot. Erre pénteken lesz mód­juk, amikor Is 17 órai kezdettel szegediek ellen lépnek ottho­nukban pályára. Bő. I. t A VÖSE a Dunakeszi nyomában A kerület már célba ért A területi labdarúgó-baj­nokság Duna-csoportjában már az utolsó előtti forduló tisztázta a kérdést: a III. kér. TTVE csapatáé az arany­érem. Az óbudaiak győztek, a vetélytárs ESMTK viszont csak döntetlent ért el, így a kerületiek vehetnek részt majd az osztályozón az NB II- be jutásért. Az alsóházban csak a finálé tisztázza majd a négy búcsúzó végleges név­sorát. A bennmaradásért küz­dők ugyanis — az Érd kivé­telével — jól vették az aka­dályt Kartali rekord Otthon játszó három csapa­tunk egyaránt győzött, a Kar­fal megyei ellenféllel szem­ben diadalmaskodott, A Rác- kevei Aranykalászt 5-0-ra fek­tette két vállra. Ilyen fölé­nyes arányú győzelmet még nem aratott az újonc együt­tes. A Dunai Kőolaj 4-1-re nyert, s ehhez a sikerhez Gass mesterhármassal járult hozzá a Rákóczi SE ellené­ben. A Dömsöd gól nélküli félidő után 2-1-re verte a Várpalota csapatát. Hatszáz néző előtt lla bíráskodása mellett így álltak ki a Pest megyeiek: Székely — Kiss Já­nos, Lukács, Elekes, Várhidi, Szabó T., Tóth K., Kiss P., Hegedűs (Enyedi), Feszt (Sza­bó A.), Pribéli. A hazai csapat szünet után lelkes játékkal 2-0-ra elhúzott. Ezután szépített a vendégcsa­pat. Gólszerzők: Kiss P., He­gedűs, A megyei labdarúgó-bajnok­ság 28. fordulóját vívták. A mérkőzések kezdetén egyper­ces gyászszünetet tartottak a PLSZ napokban elhunyt ak­tívája, az egykori játékveze­tő, Gombás Attila emlékére. Pilisi hagyomány Már most eldőlhetett volna az elsőség sorsa az öt ponttal vezető Dunakeszi Vasutas ja­vára. Nem így történt, az otthonában veretlen -Pilis hű maradt a hazai hagyományok­hoz, s a bajnokjélőltef’ vá­ratlan nagy auáaybau, 4-0-ra legyőzte. A kisknnlacliázi futópróbán A zápor sem zavart £ Az elmúlt hét végén or­í szágszerte megrendezték az olimpiai ötpróba akcióba ^ tartozó futó kispróbát. Be- 'j számolónk a kiskunlacházi ^ rendezvényt eleveníti fel: A borongós, esőre hajló idő nagyban befolyásolta az indu­lók számát. A délelőtti rajt­nál mindössze 83-an hallgat­ták Kapitány Elek sportfel­ügyelő köszöntő szavait, majd Varga Zoltán testnevelő tanár — versenybíró — indító jel­zésére vártak, A kisszámú, de annál lelkesebb futókat a köz­ség területén szemerkélő eső kísérte, majd a táv felénél zá­poreső áztatta, ezzel is gyor­sabb mozgásra ösztönözve őket. A verseny során sok isme­rős arcot fedezhettünk fel, olyanokat is, akik évről évre visszatérő vendégek Kiskun- lacházán. A rendezvények el­maradhatatlan segítői között ott láthattuk Kovács Andrást és nejét, akik gépkocsival vit­ték ki az útvonalra biztosí­tott hűsítőket. Az 5 km-es táv­ra mindössze 10-en jelentkez­tek, míg a 21 km megtételére vállalkoztak legtöbben. Az idő­járás nem zavarta a fiatalokat, sőt annál frissebben, vidámab­ban értek szintidőn belül a célba, ahol a rendezők frissí­tővel látták el a fáradt ver­senyzőket. Az első és második helyezett megkapta a Hírlapkiadó Vál­lalat ajándékát, egy-egy rek­lámtrikót is. Különdíjakat kapott még a legfiatalabb, az 1979-es születésű budapesti Papp Tamás és a felnőttek kö­zül Lánczos Eszter és Kónya Károly. Eredmények: 5 km. Lányok: 1 Rádi Karolina, 2. Hoffmann Nikoletta, 3. Pápai Edina (ha­lásztelkiek). 10 km. Férfiak: 1. Schneider György (Budapest), 2 Molnár Zoltán (Áporka), 3. Hanusz Pál (Délegyháza). Nők: 1. Gálos Zsuzsanna (Áporka), 2 Bálint Beatrix (Halásztelek), 3. Zsák Gabriella (Halászte­lek). 21 km. Nők: I. Papp Klá­ra (Budapest), 2. Széplaki Rita (Halásztelek), 3. Vásárhelyi Mária (Kiskunlacháza). Fér­fiak: 1. Józsa Gábor (Kiskun­lacháza), 2. Papp István (Bu­dapest), 3. Pap Tamás (Buda­pest). Bálint Ferenc Ilyen sok góllal a mostani küzdelemsorozaton még nem terhelte meg az ellenfél há­lóját a csapat, de az éllovas történetében sem volt példa a 4-0-ás vereségre. Érthető te­hát, hogy vasárnap késő este, akik az eredmény után ér­deklődtek szerkesztőségünk­ben, először nem akartak hinni a hírnek. Szinte minden fordulóban akadt döntetlen, most viszont nem volt pontosztozkodás. Két vendéggyőzelem szüle­tett, az egyiket a Göd aratta Fóton, a másikat a Dány Pi- lisvörösváron. Az eredmény: Pilisvörösvár—Dány 0-4 (0-1). Az ifimeccset 3-2-re a ha­zaiak nyerték, majd 300 néző előtt játszottak a felnőttek Bokor bíráskodásával. A PSC fiatalít Guth György, a PSC edző­je idézte fel a találkozót. — Kiegyenlített első félidő után a Dány felülkerekedett és két gyors góllal 3-0-ra elhú­zott. Megérdemelt vendéggyő­zelem született, csapatom a vártnál gyöngébben játszott. Kínálkozó helyzeteinket nem tudtuk értékesíteni, a Dány viszont jól kihasználta lehe­tőségeit. A Pilisvörösvár három ifis- tával — Babetta, Schuck, Gu­bán — állt ki. Kiesés nem fenyegeti őket, ezért már az új csapat összekovácsoláséval, kialakításával foglalkoznak. Ennek jegyében fiatalították meg az együttest. A 28. fordulóban 26 gól esett, mérkőzésenként több mint három,'Az eloszlás azon­ban most is szeszélyes. Öt együttes ugyanis nem tudta bevenni a kaput, négy pedig csák egy találatot szerzett. Ja­vítja az átlagot a VOSE— Cegléd találkozó 5-1-es' ered­ményed Az éllovas mögött 3 ponttal leszakadva a követke­ző soroksáriak sikeréhez Vám négy találattal járult hozzá. Teljesítménye azért nem mes­ternégyes, mert közben egy másik játékos is kapuba ta­lált. A váratlan eredmények jó­voltából nem várt izgalmakat ígér a megyei I. osztály hát­ralévő két fordulója. — Reitter — Megyei l. osztály 1. Dunakeszi 28 19 4 5 57-23 42 28 14 11 3 51-28 39 2. VOSE 3. Göd 4. Dabas 5. Bag 6. Pilis 7. T.-márton 8. GEAC 9. Szentendre 10. Főt 11. Dány 12. Cegléd 13. Bem SE 14. P.-vörösvár 15. SZTK 16. Veresegyház 28 15 28 16 28 12 23 11 28 11 28 11 28 11 28 10 28 8 28 28 28 7 6 52-30 37 5 7 43-32 37 7 9 57-38 31 7 10 42-46 29 7 10 30-45 29 6 11 51-36'28 6 11 40-39 28 7 11 43-36 27 9 11 34-36 25 9 7 12 37-43 25 6 11 11 38-47 23 5 10 13 22-53 20 28 2 10 16 32-62 14 4 fii 28-63 14 Megyei 1, X, 2 Hazai pontok 1. Szekszárd—Váci Izzó 2. D. Kőolaj—Rákóczi SE 3. Kartal—Ráckeve 4. Dömsöd—Várpalota 3. VOSE—Ceglédi VSE 6. Főt—Göd 7. Pilis—Dunakeszi VSE 8. Bem SE—GEAC x I 1 1 1 2 1 1 A megyei kézilabdacsapatok Eredményesen hajráznak A férfi NB I-ben már befejező­dött a bajnoki pontvadászat, ott az MNK maradt, a töbpi osztályban még javában tart a küzdelem, ör­vendetes a Pest megyei csapatok Jó hajrája. Pemü SE—Alföldi Olajbányász 25-24 (11-12) Pemü SE: Kárpáti — Szőke 2, Kral », Gach, l«Tóth i, Kántor 2, Mátyás 3. (Síi Müller, Krasznai 4, Somogyi l. A tartalékos solymári gárda idény végi formát mutatva, csak jobb hajrájával /nywt"—*z találkozón. ★ Csepeli Papír—Fóti Tsz SE 21-21 (12-9) Főt: Danyi — Budai 3, Szilágyi, Takács 3, Hekker, Oroszi 6, Rigó 2. Cs.: Lukácsi. Raniák 5. Gólya 1, Sipos 1. , ' ' . Kemény, küzdelmes 60 perc so­rán a fótiaknak a bírókkal is kü­lön csatát kellett vívniuk. A 2. félidőben az ellenfél már 14-9-re is vezetett. Jó: Oroszi, Takács, Ra­niák. ★ A Dunai Kőolaj férfi kézilabda­csapata a dunaújvárosi bajnoki mérkőzését megelőzően barátsá­gos találkozón fogadta a hazánk­ban túrázó jugoszláv I. osztályú Partizán Bjelovar együttesét. A találkozó keretében búcsúztatták a battaiak visszavonuló két játéko­sát, Boda Józsefet és Sinka Lász­lót. A mérkőzést a Partizán 32-28- ra nyerte. Az NB I B-s találkozón: Dunaújváros—Dunai Kőolaj 21-20 D. Kőolaj: Hoffmann — Gáspár (2), Kiss (3), Gólya (4), Koller (4), Elsrich (4), Makai (3). Csere: Pa­lotai, . Németh, Horyáth, Szabó«,_eí Egyenrangú ellenfelék színvona­las, küzdelmében , az. utolsó, perc­ben esett a győztes találat. Szerdán 17 órakor előrehozott 'iw6t«köáét**Mesz: Dunai Köolaj-v Szondi se. ★ Szilasmenti Tsz SK—Pénzügyőr SE 28-20 (14-9) Szilasmenti: Kiss — Paksy 1, Tóth-Fekete 10. Bátovszki 6, Fabók 3, Nagy 3, Krizsán 3. Cs,: Öry, Mi­hályi 1, Trnka, Deák, Szóvszki 1. A fél gőzzel játszó hazaiak végig vezetve nyertek a táblázat alsó fe­lében helyezkedő fővárosiak ellen. 1 : ★“ Váci Forte—Szegedi TK 23-16 (19-8) Fortét, Békési — Dónuszné 3, Vargádé 2. Tóth, Szántai 1, Gressz 2, Jakulyákné 2. Cs.: Svéda — Horváth, Neufeld 1, Herédiné 1, Spargl 11,. Nemcsak góljai számát tekintve emelkedett'ki a mezőnyből Spargl, az első játékrészben szinte min­denki átlagon felülit nyújtott. Ismerkedés Nagykőrössel Akik jól vizsgáztak Területi nem most megyénkben, s Nagykőrös is volt már házigazda. Á Petőfi általános iskola azonban elő­ször adott otthont csatározá­soknak. A kosarasok torna­teremben, a kézilabdázók a szabadtéren vetélkedtek. Az úttörő-olimpiát György, aki a Pest Megyei először tartottak Diáksporttanács elnöki tisztét is betölti, elmondta: — A négy megyéből össze- sereglett fiatalokat is meghív­tuk a város gyermeknapi ren­dezvényeire. Ezzel is tarkítot­tuk programjukat.. Nagykőrös megismertetését szolgálták iskola igazgatója Deák azok az ismeretterjesztő füze­A Dunakeszi 1. Számú Általános Iskola területi győztes leány kézilabdacsapata. Álló sor balról jobbra: Tóth Márta, Hor­váth Katalin, Szarvas Mónika, Nacsa Zsuzsanna, Hudra András testnevelő tanár, edző, Hóval Bernadett, Benedek An­namária, Rudolf Rita. Elöl; Kiss Katalin, Varga Györgyi, Tóth Erika, Nyíri Piroska, Zciei Mariann, Kovács Ildikó. A fiú kézilabdázóknál a Szent­endrei Központi Általános Is­kola gárdája szombat délután a kecelj együttessel játszott. Képünkön: Kiss László kapura dob tek, amelyeket az ajándék- csomagban átadtunk nekik. A Pest megyeiek teljesít­ménye dicséretesnek mondha­tó. A négy továbbjutó együt­tes közül kettő szűkebb pát­riánkból került ki. A -nagy­kőrösi Arany János Általános Iskola fiú kosárlabdázói je­gyet váltottak a fináléra. A dunakeszi leány kézilab­dázók akárcsak tavaly, ismét ott lehetnek az országos dön­tőben. A fiúknál a Szentend­rei Központi Általános Iskola kézilabdacsapata harmadik lett.---- --- R. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom