Pest Megyei Hírlap, 1987. június (31. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-15 / 139. szám
wcMm 5 hTv-figyeló Gyermekek a gyermekekért Fóton % Hagyományteremtő hangverseny A halványsárga, zöld ablakos műemlék épület kívülről hajdanvolt szépségét őrzi. Nem a másfél évszázaddal ezelőttit, hanem ahogy Ybl Miklós tervei alapján klasz- szicista stílusát romantikusra formálták át 1860 körül. Ma gyermekek lakják. Terebélyes, dús lombú fák övezik, hűsítik a nyáresti meleget. Nemcsak a hatalmas ház, hanem kertje is védett. A muzsika hangjai nem először csendültek föl az egykori Károlyi-kastély márványtermében, Fóton. A Gyermekváros léte óta azonban nem esett ez még meg nagy nyilvánosság előtt. Am a hét végén, pénteken erre is sor került: zenei estet rendezett a helybeli Fáy—Vörösmarty Társaság. 1987. JÚNIUS 15., HÉTFŐ Ez a korona Vizsgaremekek Herenden, a Derkovits Gyula Művészeti Szakmunkás- képző Intézetben mintegy százan tanulnak a porcelánfestő, a kerámiaformázó és a min- takészítő szakon. A végzősök elkészítették a három év munkáját megkoronázó vizsgaremekeket. A szakmunkásvizsgát megelőző vizsgamunka a céh- beli képzést idézi és szerepe még most is az, hogy a jelölt bemutassa, mennyire sajátította el hivatása, szakmája fortélyait. A képen: Csornai Agnes porcelánfestő tanuló kínai jellegű falitálat fest. Űj hazai képzőművészeti és zenei műsorok, nagy sikerű, immár filmtörténeti jelentőségű külföldi produkciók szerepelnek egyebek között a televízió nyári programjában. A Bank utcától Ecuadorig címmel sugározzák június 25- én azt a portréfilmet, amelyet az MTV képzőművészeti osztályának forgatócsoportja tavaly készített a dél-amerikai ország fővárosában, Quitóban, az ott élő magyar származású Olga Fisch műgyűjtőről, szőnyegtervezőről. A Budapesten született, s 1939 óta Dél-Ame- rikában élő asszony gazdag néprajzi, régészeti gyűjteménye ma Quito egyik nevezetessége. A műsor bemutatja Olga Fisch kalandokban bővelkedő életútját, s elkíséri hajdani gyűjtőútjaínak egyik színhelyére, a kelet-ecuadori őserdőbe. ízelítőt nyújt a különböző földrészekről származó néprajzi anyagból, amelynek legszínpompásabb darabjai a mai indián népművészet köréből kerülnek iri, A közeljövőben haliba tják- láthatják a nézők az 1979-ben elhunyt jeles magyar karmester és zeneszerző, Vaszy Viktor egyik, fő művét, a Missa pro Pace című zeneművet. A művész halála előtt másfél hónappal fejezte be az alkotást, amely sokáig ismeretlen volt: csak öt évvel később, egy róla szóló portréfilm anyagának gyűjtésekor találták meg a partitúrát. A négy szólamra, nagyzenekarra és vegyes karra írt misét a tavalyi hangversenyévadban mutatták be a szegedi fogadalmi templomban: az ekkor készült felvételt június 28-án sugározza a tévé. Nemcsak a zeneszeretőknek, hanem a színvonalas filmek kedvelőinek is várhatóan öröKabaré. Van, akinek a Kékes teteje is elég magas, és van, aki a Tátra nyúlványait 'is kevesli, mert azokat ugyebár az Alpok számos csúcsa hajazza. Hogy miért kell előhozakodni ezzel a geográfiai példával? Nos, nem másért, mint azért, hogy éppen csak megkezdte működését a Televízió új kabarészerkesztősége, élén az egy szem Farkasházy Tivadarral, s máris hallani — és nyomtatásban olvasni is — a fanyalgásokat, hogy mennyire rádiós a fazon, s hogy mennyire lassú iramnak mutatkozik az a Megengedett sebesség. Szíve joga mindenkinek kifogásokat keresni, de az a néző, akit oly sokszor háborított fel például a Telepódium avítt szellemiségű és izzadságos igyekezetű poénkergetése, hát az a készüléktulajdonos most lelkesebben csapdossa össze a tenyerét, hogy végre mást kapott. Olyasmit például, mint a tévében nagy sokára otthonra lelő Sándor György, aki a szóban forgó műsor első jelentkezésekor is elkápráztatott abszurd szolgáltatásaival, ellenőrzéseivel, de aki most, másodjára még lehetetlenebb — és még jobban kacagtató — helyzeteket teremtett, mint hídmérlegelő és hídpénzszedö hivatalnok, hogy arról a Váci utcai nyelvészkedésről ne is beszéljünk. Persze hogy nem pesti találmány az ilyen utcai rátörés a gyanútlan járókelőkre, persze hogy nem a mi aszfaltjainkon sarjadt ötlet lehetetlen helyzetekben lehetetlen válaszokat, kicsikarni, de az a teljes beleélés, az elhitetésnek az az álnaiv tökéletessége igenis Sándor Györgyé, és hát a jelenetek keretei is jaj de met szerez a televízió az 1945. ben készült amerikai produkció, a Kék rapszódia felújításával, A világhírű zeneszerző, George Gershwin életét és műveinek keletkezését feldolgozó film egyik érdekessége, hogy abban több korabeli zeneszerző és muzsikus is szerepel — önmagát alakítva. Gershwin pályájának jelentős állomásait, koncertturnéit, valamint tragikusan rövid életének utolsó napjait felelevenítő produkció főszereplője Robert Aida. A Zenélő filmkockák sorozat nyári darabja lesz a Jézus Krisztus Szupersztár című színes amerikai produkció. A világhírű rockopera filmváltozata a bibliai történetet — Jézus életének utolsó 7 napját — dolgozza fel sajátos eszközökkel, a modern zene és látvány nyelvén. A bibliai helyszíneken 1973-ban forgatott produkció rendezője Norman Jewison, több világhírű zenés film, egyebek között a Hegedűs a háztetőn alkotója. A Német Szövetségi Köztár- saság filmgyártásának két kiemelkedő alkotásával is megismerkedhetnek a nyáron a tv-nézők. Az 1960-as években megújuló NSZK-filmművószet egyik jelentős darabja volt a Peter Fleischmann rendezte Vadász jelenetek Alsó-Bajor- országból című produkció. A másik NSZK-beli produkció a világhírű rendező, Werner Herzog munkája: a Woyzeck. A XIX. századi drámaíró, Georg Büchner töredéke alapján készült, s a mozikban már nálunk is sikerrel vetített film főhőse egy emberi méltóságától megfosztott, végsőkig megnyomorított katona: a drámai történet az ő életét kíséri nyomon. nagyon idevalósiak. Mert ugyan hol gyűjtenek annyi közcélra, mint nálunk, és hol történhet meg, hogy egy óriáshíd teherbírásának ellenőrzéséhez egy két cipőtalpnyi szerkezet segítségét vegyék igénybe — ugye, hogy ez is csak errefelé ... És eddig még csak egy közreműködőt dicsértünk, aki mellé Verebes István is jó formát mutatva csatlakozott. Önmagát adta Nagy Bondó András, merészen többértelmű fejtegetéseivel. Jó irányban tapogatózik ez az új csapat, amikor a Megengedett sebesség kitörésének távlatait feszegeti. A gond csak az, hogy ezek az esztrá- dok még valóban hosszacskák; elég lett volna hatvan perc is. MáráUS. Hatvanadik születésnapját már nem élhette meg Márkus László, jelenkori színművészetünk jelentős alakja. így hát az eleven gratuláció helyett egy emlékműsor tisztelgett neki a képernyőn, de egy olyan válogatás, amelyben nem csupán az ő szereprészletei hangzottak el, hanem azok is szót kaptak, akikhez ötvennyolc és fél éven át valamilyen módon kapcsolódott. Elsőül természetesen az édesanyját kell megemlíteni, aki messze több volt az ő életében, mint világrahozó és fölnevelő, mert partnerként, beszélgető és vitatársként szintén nagyon sokat jelentett ennek a remek komédiásnak. Aztán sorra odatelepedtek a mikrofon elé az ilyen-olyan státusú kollégák, akik szinte szó szerint ugyanazokat a tulajdonságait emlegették el a jubilánsnak, hogy tudniillik nagyon zárkózott volt, hogy csak a játékban teljesedett ki, s hogy a művészi jelenlétért mindent , de mindent megtett. Márkus valóban a nagy színészek jellemjegyeit viselte, lévén őskomédiás — s lévén olyan szerencsés valaki, akiről meglehetősen sok felvételt mondhat magáénak a véle együtt felcseperedő televízió. Bárha más utóportrék összeállításakor is a bőségnek ez a zavara és nem a hiábavaló keresgélés kínja jutna a szerkesztők osztályrészéül. Akácz László Közös szórakozás A kovácsoltvas korláttal kerített lépcsőíeljáró tetején Székely Lajos, az Orvostovábbképző Egyetem Pedagógiai Intézetének igazgatója, a társaság tiszteletbeli elnöke fogadta az érkezőket. — A Gyermekek a gyermekekért akció keretében szerveztük meg ezt a koncertet — magyarázta. — A dunakeszi zeneiskolások ugyanis olyan fellépési lehetőséget kerestek, ahol családiasabb hangulatban lehet muzsikálni. Velük is és a Gyermekvárossal-is régóta jó a kapcsolatunk, így kerülhetett sor a mai estére. Huszonkét esztendeje működik a társaság a népfront keretében. Hetvennyolc tagja közt vannak a reformkori irodalommal, a község . múltjával foglalkozók, akik természetesen kiveszik részüket a helyi társadalmi életből is. — A Gyermekváros és a község fiataljait elzárja egymástól ez a kőfal — folytatta —, pedig a benti gyerekeknek sincs hol eltölténiük a hétvégi szabadidőt. Szeretnénk valamifajta lehetőséget teremteni a közös szórakozásra. Változó helyszínnel, mert egy e célra szolgáló központ létesítése egyelőre csak álom. A mai hangversenyre 6záz meghívót' adtunk el, a bevétel összegének egy részét a Gyermekvárosnak adjuk. Dr. Baán Károly nyugdíjas közgazdász, a társaság elnöke is végighallgatta a beszélgetést. — A mai világban nagyon gyakran az anyagiak dominálnak — mondta —, csökkent a kultúra varázsa. Pedig a XX. század végén is vannak nemes igazságok, amik maradandók. A muzsika is ilyen. Ezekről nem szabad lemondani, inkább több hasonló alkalmat kell teremteni. Mi arra törekszünk, hogy az ilyen rendezvények hagyománnyá váljanak nálunk. Közben a közönség helyet foglalt. Voltak köztük, akik fellépő gyermekükért, unokájukért izgultak, és olyanok is, akik csupán véletlenül szereztek tudomást az eseményről. Kádár Jenőné, a Gyermek- város igazgatója is hallgatóként volt jelen. — Csaknem száz azoknak a gyerekeinknek a száma, akik valamilyen formában foglalkoznak zenével — jegyezte meg. — Fúvószenekarunk is van. Ezzel az estével a kulturált szórakozásra szeretnénk példát mutatni nekik. A két- szárnyú nyitott ajtón kihallatszó dallamok odacsalogatták s marasztalták őket. Czigány György, a televízió főszerkesztője is résztvevője volt az estnek. Szívesen vállalkozott arra, hogy beszélgessen a közönséggel, természetesen a zenéről. — A gyerekek egy darabig utánozzák a felnőtteket, aztán már olyat csinálnak, amit nem lehet utánozni — állapította meg mosolyogva. Együtt zenélni A szünetben kis csoportokban folytatódott a társalgás. A tizenöt esztendős osztrák művészjelölt, Till Fellner édesapja és tanárnője meghívójukkal. dr. Kátay Zsigmond agrármérnökkel beszélgetett. Fia, Kátay Tibor, Hambalkó Erzsébet tanítványa volt, s 1971-ben megnyert egy ausztriai zenei versenyt. Négy évvel később azonban egészen fiatalon meghalt. Am a róla készített emlékplakettet minden esztendőén a győztes kapja. A múlt esztendőben Tillt is megillette, ekkor vették föl a kapcsolatot egymással. Feszülten figyelte a szereplő zongoristanövendékek minden mozdulatát B. Domoszlai Erzsébet, a dunakeszi zeneiskola zongoraszakos pedagógusa. — Nemcsak azt szeretnénk elérni, hogy a fiataloknak fellépési lehetőségük legyen, hanem kialakítani egy közönségmagot — mondta az est végén. Addig érthető módon gyerekeivel volt elfoglalva. A műsor második részében a váci Musica Humana zenekar kísérte a zongorajátékot — Nem ez az első alkalom, hogy együtt vagyunk a növendékekkel, csak nem a nagy nyilvánosság előtt — tájékoztatott Erdélyi Sándor hangversenymester. — Mindany- nyian zenepedagógusok vagyunk, számunkra is tanulságosak ezek a szereplések. Nem az számít, hogy gyerekekkel játszunk, hanem az, hogy együtt muzsikálunk. Élmény volt Valóban élmény volt az est Az ötéves Ruszinkó Judit kotta nélkül, s jó kedvvel zongorázott, Falvai Katalin pedig nagy biztonsággal, Till Fellner pedig hihetetlen könnyedséggel. Székely Lilla és Morva Péter négykezese — tempó és technika tekintetében — tökéletes volt. Waxtzner Adrien és Gáspár Róbert kissé iskolásán kezdte előadását, de később már valószínűleg kevésbé zavarta a nagyszámú hallgatóság. Francsics Richárd jól érzékelhetően mindvégig együtt volt a zenekarral. Bodrogi Zita egy pillanatra sem szakadt el sem a zenekartól, sem a zenétől, olyannyira, mintha a muzsika bensőjéből fakadt volna. Mindannyian ígéretek — mint ahogyan még a hagyományteremtés is az —, de higgyük, hogy beváltják reményeinket. Vennes Aranka Pályaképek napjainkban Az utak összefutnak ézem a formás borítót, rajta csupa ismerős név: Apró Alttal, Balogh Károlyné, Benke Valéria, Berki Mihályné, Bognár József, Darvasi István, Földes László, S. Hegedűs László, Kárpáti Ferenc, Király István, Kiss Kálmán, Lakatos Éva, Loy Árpád, Marosán György, Péter János, Pulai Miklós, Pólyák János, Straub F. Brúnó, Tömpe István és Varga Imre — a közéletben, a rádióban, a tévében és az újságok hasábjain sokat szereplő személyiségek. Róluk szól a Kossuth Kiadó legújabb kötete. Életutak, sorsok. Különböző származású és felfogású, indíttatású emberek, akik bár más és más életpályát futottak be, de végül is útjaik összeértek. Valamennyien a szocialista társadalom elkötelezettjei, akik az életüket tették rá, hogy hazánkban a szocializmus felépüljön. A riportokban, interjúkban családjukról, szüléikről, gyermekkorukról, neveltetésükről, társadalmi és politikai pályájukról beszélek. Vannak közöttük munkás, paraszt és polgári származásúak, különböző nemzetiségi családban születettek; kommunisták, szociáldemokraták, baloldali népiek és a demokratikus polgári ellenzék, a progresszió képviselői, legalábbis úgy indultak el a családi fészekből. Az élet, a körülmények azonban alakították, formálták felfogásukat, nézeteiket, emhe- ri magatartásukat. Pályájukat meghatározta a kor. Közülük többen még a monarchiában születtek, de később is úgy alakult a nemzetközi helyzet, benne a magyar nép élete, hogy gyakran fájdalmas válaszútok elé állították a magyar társadalmat. Az első világháborúban legyengült, levert forradalmakban — az 1918- as polgári, majd a Tanácsköztársaság — kivérzett, gazdasági és erkölcsi tartalékait veszített ország, mindezt betetőzte az ellenforradalmi szuronyokra támaszkodó Horthy-rendszer, a fasizá- lódó viszonyok, majd a második világháború, amelyben nemcsak a vér- veszteség volt nagy, hanem a társadalmi ellentétek is az égig csaptak. Nemcsak megosztották a nemzetet, hanem koncentrációs táborokba, munkaszolgálatba, börtönökbe vetették az emberek tíz- és százezreit, s szinte teljesen elpusztult az ország gazdasága. Ilyen előzmények után jött a felszabadulás, amely megnyitotta az utat a dolgozó emberek, osztályok előtt. Megindult az ország a felemelkedés útján. Az új törekvések azonban nem bontakozhattak ki szabadon, mert a szocializmus építését törvénytelenségek, klikkharcok, elhibázott döntések nehezítették. Csak az utóbbi három évtized az, amikor a magyar nép végleg magára talált és a népfrontban, nemzeti összefogásban, a szocialista nemzeti egységben építi szocialista társadalmát. Ennek az eszmének elkötelezettjei a kötetben szereplő személyek. Mindegyik életút kész regény, érdekes emberi sors. A gyepsorról, a nagygazdai portáról, a polgári kényelemből, a bányászkolóniából, a külváros munkáslakásokból vagy a szatócsüzletből indult sorsok fordultak egy irányba, és keserves, tanulságos, talán fájdalmas buktatók után végre összefutottak az életutak, hogy végül is együtt építsék a szocialista Magyarországot. A kötet olvasásakor betekinthetünk az ismert politikusok, közéleti emberek magánéletébe, megtudjuk, li<jgy miként jutottak idáig, hogy miként vélekednek napjainkról, a társadalomról, az emberekről, közéletünkről, a magyarság jövőjéről. Sokat küzdöttek, sokat tanultak, s nemegyszer maguk is tévedtek, de egy bizonyos: jobb, emberibb életet akartak, s remélik — mint ahogyan Benke Valéria megfogalmazta —, ezután jobb lesz: „Életünk főbb törvényeit elfogadó fiatal generáció lép a helyünkre. A fiataloknak azt kívánom, hogy azt az elemzőkészséget és gondolkodásmódot, amelyet a párt vezető gárdája két évtizeddel ezelőtt kialakított, fejlesztett, sajátítsák el, de persze a meglevő értékeket és tapasztalatokat is." Van mit elsajátítani a mai fiatal nemzedéknek. Éppen a könyvben szereplő húsz személyiség életpályája a bizonyíték erre. Mélyről indultak, s magasra jutottak, az élet különböző területein alkottak maradandót. A szo- bafestő-mázoló inasból lett a Politikai Bizottság tagja, a Parlament elnöke, s a magyar szakszervezeti mozgalom harcos egyénisége, miniszter (Apró Antal); a gyönki szegény kisiparos család lányából a Magyar Rádió elnöke, művelődési miniszter, a Politikai Bizottság tagja (Benke Valéria); a ragályi református tiszteletes gyermekéből lett egyetemi tanár, a Csillag, a Kortárs című irodalmi folyóirat főszerkesztője, országgyűlési képviselő, akadémikus, ismert közéleti ember (Király István); a budapesti szegény kisemberek — szatócsüzlete volt szüleinek — gyereke korán került a kommunista mozgalomba, megjárta a Horthy-börtönöket, majd sokáig a Szovjetunióban élt, volt pártmunkás, propagandista, az Országos Filharmónia igazgatója (Lakatos Éva). L ehetne sorolni a neveket, mindegyik egy megismételhetetlen y életút, tanulságokkal, amelyekből a mai fiatal nemzedék sokat tanulhat. Ezért illeti dicséret a Kossuth Kiadót a kötet megjelentetéséért. A könyvben közölt családi fotók pedig még bensőségesebbé teszik a vallomásokat. Gáli Sándor Filmtörténeti érdekességek Nyár a televízióban Olga Fisch kalandos életútja
