Pest Megyei Hírlap, 1987. június (31. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-13 / 138. szám
1987. JÚNIUS 13., SZOMBAT MAGAZIN r r VERSENYBEN AZ ÜGYFELEK BIZALMÁÉRT Az elmúlt években, de napjainknak is egyik leggyakrabban emlegetett kifejezése a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésének programja. A nyolcvanas évek elején ennek a folyamatnak keretében fogalmazódott meg a bank- rendszer átalakításának igénye is. Az utóbbi időben lényegesen megváltozott a működő bankok feladata. Kibővült tevékenységük eszközrendszere, új, korszerűbb formákat vezettek be. Ezekben az években alakultak meg a szakosított pénzintézetek, az úgynevezett kisbankok, és jött létre a két biztosító intézet. A bankrendszer átalakításában jelentős dátum 1987. január 1., ami a magyar bankszervezet felépítésében, feladatmeghatározásában, működési mechanizmusában jelentős változásokat hozott és hoz létre. A megye egyik legforgalmasabb OTP-fiókja az érdi. Naponta több száz ügyfél fordul meg a Budai úti épületben Bankreform és OTP Az új bankrendszer szervezeti rendje szerint a bank- rendszer középpontjában az állam központi bankja, a Magyar Nemzeti Bank áll, jegybanki feladatkörében közre-- működik a gazdaságpolitika formálásában, a népgazdasági tervezésben, alakítja a pénzügyi, hitel- és devizapolitikát, szabályozza és ellenőrzi a bankrendszer más tagjainak működését. A bankrendszer második szintjét a kereskedelmi bankok, a pénzintézetek és a takarékpénztárak alkotják. A kereskedelmi bankok — a lakossági bankműveleteken kívül — minden banküzleti tevékenységre felhatalmazást kaptak. Széles körű pénzügyi szolgáltatásokat nyújthatnak ügyfeleiknek, részt vehetnek vállalkozásokban. A bankok közötti feladatmegosztás alapján a lakossági bankfeladatokat továbbra is a pénzintézetek, az Országos Takarék- pénztár és a takarékszövetkezetek látják el. Erősödő kapcsolatok Mit jelent a bankreform a lakossági pénzintézeteknek, köztük az Országos Takarék- pénztárnak? A bankreform] törekvések első lépéseként a takarékszövetkezetek fokozatosan megbízást kaptak valamennyi lakossági bankfeladat megoldására. Ezzel kialakult az ügyfelek megnyeréséért folyó verseny. Ennek a versenynek kényszerítő ereje, hogy a változatlan takarékpénztári feladatkör mellett felülvizsgáljuk ügyfélkapcsolatainkat, üzletpolitikánkat, tevékenységi körünket, egyszóval mérlegre tegyük munkánkat. Az első lépésként megtett helyzetértékelés után az OTP is messze, egy kis magángazdaság parcelláján aratták, olcsón eladták, a piacon azután grammja nagyon sokat ér! Sajnos rombolóbb hatású az esetek nagy részében, mint az igazi, tiszta heroin vagy LSD. A legszomorúbb azonban az, hogy piac lettünk. Az ország két csempészútvonal metszésében van. Voltak idők, amikor azt mondtuk, hogy csak átrakodó ország vagyunk, ma már ez nem egészen igaz. Az alkoholt ragadtuk ki és a kábítószert, de megtehettük volna ugyanezt egyéb kurrens árucikkel, például a videokazettákkal, amelyek gyermekeink tudatát és érzelmi világát rombolják, vagy akármiféle más árucikkel. Nézőpont kérdése ? Természetes az, hogy fel vagyunk háborodva baráti körben, a határ menti város élelmiszerüzletében, amit szerintünk kiraboltak szomszédaink. A legmeglepőbb azonban, hogy — most nem beszélve a nyugat-európai városokat elözönlő magyar árusokról, ahol az ember ingyen standot kap — a testvérországok piacain is ott a zugárus, s az esetek nagy részében magyarul beszél, de amit mond, azt mindenki érti: össznépi felkerekedésről van itt szó, csak hát mi kevesebben vagyunk, mint a szomvezetése a takarékpénztár és az ügyfelek kapcsolatánaK javítását, üzletpolitikai változtatásokat, a tevékenységi kör bővítését tűzte ki célul, Ügyfélkapcsolataink javítását eredményezték azok a jelentős egyszerűsítések, amelyeket üzletágaink többségében bevezettünk. Ezekkel jelentősen csökkentettük az egyes ügyek átfutási idejét, a várakozási időt. Kerestük és megtaláltuk azokat a lehetőségeket, amelyek biztosítják, hogy néhány konstrukció lebonyolításánál (pl.: kezességvállalás, takarékcsekk, munkabér-átutalás) ne kelljen ügyfeleinknek a takarékpénztári fiókokat felkeresniük. A várakozási időt, az ügyek átfutási idejét ma is és a jövőben is az ügyfélforgalmunk központi kérdéseként kezeljük, olyan kérdésként, amely ügyfeleinknek a takarékpénztárhoz fűződő kapcsolatában meghatározó. A megye takarékpénztári fiókjaiban ma már természetes, hogy csaknem a teljes nyitva tartási idő alatt van ügyfélszolgálat. A fogadási idő ilyen jelentős meghosszabbításának — a munkaidőalap védelmén túl — kettős célja volt. A betétformák, a hitel- felvételi lehetőségek, s egyéb szolgáltatásaink iránt érdek-, lődő ügyfeleink számára lehetőség nyílik a nyugodtabb körülmények közötti felvilágosításra, tanácsadásra. Ugyanakkor pedig a pénztári órák alatt fiókjainkat konkrét ügyintézés végett felkeresők számára rö- videbb várakozási időt tudunk biztosítani. Azzal, hogy hálózatunkat korszerűsítjük, a munka feltételeit javítjuk, egységeink számát növeljük, közelebb szeretnénk kerülni a megye lakosságához, megteremtve ezzel a bankszolgáltatások kényelmes és kulturáltabb igénybevételének lehetőségét. Az üzletpolitikai változásokat, a nyugdíj-előtakarékossági betét, a lakásnyeremény- betét bevezetése, a betéti kamatok, a fogyasztási és termelési hitelek kamatváltozása, a szédos testvérországok lakói. Árulni azonban azért árulunk. Természetesen másként látunk, ha egy határ menti városban a szomszéd ország turistái töltik meg a bevásárló- kosarat, és másként akkor, ha mi vesszük a konyakot literszámra, hogy azt felárral továbbadjuk. Mi a kivezető út? Tűrjük vagy tiltsuk a zugkereskedelmet? Igyekezzünk mederbe terelni úgy, hogy egy-egy piacot kijelölünk? Tekintve, hogy az ország dolgáról, egészségéről van szó. nem dönthet egy- egy helyi tanács. Az országnak kell rendbe tenni közös dolgait. A riasztó jelek miatt több ellenőrzéssel, gondosabban — határainkon és azon belül is. Nem a spréárustól kell tartanunk, hanem azoktól, akik kabátjukat kitárják tíz éven aluli gyermekeink előtt is, valami huszadik század végi önmutogatással pornót kínálva. Nem a kalotaszegi hímzést áruló fiatalasszonyoktól kell félnünk, hanem az arc nélküli kompótárustól. Mire odaérek, elillannak — mondta a budapesti piacfelügyelő Jobban szeretnénk, ha elinalnának a szó igazi értelmében. Nagyon messze, határainkon túlra. Ehhez azonban nem elég egy hatósági karszalag. K. S. takarékpénztári kötvény kibocsátása jelenti. A hagyományosnak minősíthető munkák, feladatok mellett tevékenységi körünk bővítését jelenti a bankreform szellemében létrehozott Kisvállalkozási Bank és az osztrák céggel közösen megalapított OTP—Penta Tours Utazási Iroda. Sokrétű tevékenység A bankreformmal összefüggésben, a tömegtájékoztatási rendszer minden szintjén szaporodott a bankok feladataival, üzletpolitikájukkal, ügyfélkapcsolataikkal foglalkozó cikkek, riportok, beszélgetések száma. Gyakrabban hallható mostanában, hogy az Országos Takarékpénztárnak — mint lakossági pénzintézetnek — a fokozatosan kibontakozó versenyben feladata a lakossági pénzügyek teljes körű lebonyolítása és a kommunális banki feladatok ellátása. Mit is jelent ez a tömör feladatmeghatározás? Azt, hogy a takarékpénztár szervezi, gyűjti és kezeli a lakosság pénzbeni megtakárítás'ait; kölcsönöket nyújt az ügyfelek részére lakásépítésre, -vásárlásra, -helyreállításra, -korszerűsítésre és ingatlancseréhez. Fogyasztási és termelési célokra áruvásárlási, termelési, kisvállalkozási kölcsönöket folyósít. Részt vállal a lakásépítési tervek megvalósításából. Szervezi, lebonyolítja és felügyeli a totó-lottó, valamint a borítékos sorsjegy játékokat. A különféle deviza-, valutaműveletek lebonyolításával részt vesz az idegen- forgalmi feladatokban. Ellátja a tanácsok és a tanácsi irányítás alá tartozó költségvetési intézmények számlavezetési feladatait, hitelnyújtással segíti a tanácsok gazdálkodását. A lakossági pénzügyek egyik megyei lebonyolítójának, az Országos Takarékpénztár Pest Megyei Igazgatóságának feladatait, a tevékenység nagyságrendjét néhány jellemző adattal mutatom be. A megye számokban A megyei teljes betétállomány 75 százalékát, 12 milliárd forintot a takarékpénztár 560 ezer betétkönyvben, illetve betétszámlán kezel. A megyei lakosság teljes hitel- állományának 95 százalékát, 22 milliárd forintot a takarékpénztár tart nyilván, 330 ezer hitelszámlát kezel. Évente mintegy 25 ezer családnak folyósítunk lakásépítéshez, -vásárláshoz hitelt, és több mint 90 ezer esetben közép- és rövid lejáratú kölcsönt. Egy-egy esztendőben csaknem 6000 új lakás épül fel pénzügyi közreműködésünkkel. Ebből kb. 800 a takarékpénztári beruházású lakás. Az értékesített lakások száma 1500—1800 db, az egyéb ingatlanértékesítési tételszám pedig 3000. Ötvenezer felett van azoknak az ügyfeleknek a száma, akiknek valuta-, devizaügyei! intézzük. Eladunk 65 millió db. totó-, lottószelvényt. Mint a tanácsok bankja évente több milliárd forint összegű jóváírási, terhelési megbízást teljesítünk a tanácsok és tanácsi intézmények számláinak vezetésével, pénz- forgalmuk lebonyolításával. A teljesség igénye nélküli felsorolás is érzékelteti munkánk sokrétűségét, azt, hogy a lakossági bankfeladatok ellátása szoros kötődést jelent a lakossággal, annak szinte minden rétegével, úgyszólván valamennyi családdal. A megalakult kereskedelmi bankok egyelőre nem foglalkoznak lakossági pénzműveletekkel, és a takarékszövetkezeteken kívül még más lakossági pénzintézet nincs. Tudjuk azonban azt, hogy hamarosan komoly és több versenytárs lesz jelen és követel részt a lakossági bankfeladatok megoldásából. A versenytársak megjelenése és bekapcsolódása a lakossági bankfeladatok ellátásába az ügyfélért való verseny mellett új pénzbefektetési formák, egyéb banki szolgáltatások megjelenését is jelenti. Mindez pedig versenyt, a teljes körű lakossági bankműveletek és bankszolgáltatások terén. Minden bank, így a takarékpénztár számára is, ez a várható új helyzet, ez az üzletpolitika, az ügyfélszolgálati munka folyamatos bővítését, megújítását, javítását jelenti. A szervezeti, a tárgyi, a személyi feltételek javítása ugyancsak feltétele a megfelelő színvonalú lakossági szolgáltatásnak. A bankreform eddigi lépcsőjében már megfogalmazódott, hogy a takarékpénztár alapvető feladata a jövőben is a lakosság és a tanácsok pénzügyeinek ellátása lesz. Feladatok, tervek Köztudott, hogy a lakosságnak nyújtott hitelek forrása az. elhelyezett betét., A hitelek zöme kedvezményes lakásépítési, -vásárlási, -felújítási kölcsön, melyek zavartalan lakossági igénybevétele nemcsak és nem elsősorban takarékpénztári érdek. A banknak, a takarékpénztárnak feladata, létének kulcskérdése, hogy a hitelezéshez szükséges forrásokat megteremtse. Ez a forrásteremtés természetesen más bankoknak, a kereskedelmi bankoknak is feladata és kötelessége. A pénzügyi kormányzat keresi azokat a lehetőségeket, amelyek a lakáshitelezés zavartalanságát, a megfelelő forrásokat biztosítják. Ma a lakásépítési, -vásárlási hitelek után a lakosság évi 3 százalékos kamatot fizet. Az állami költségvetés 4 százalékos kiegészítésével 7 százalékos bevételünk keletkezik a 30—35 éves lejáratra nyújtott hitelek után. Ez a bevétel egyetlen banknak sem jelent üzletet. A forrásbiztosítás, á kedvezményes kamatozású lakásépítési kölcsönök folyósításának ellátási felelőssége mellett a lakásépítés hitelezésének kulcskérdése e tevékenység jövedelmezősége is. Feltételezhető, hogy a kereskedelmi bankok a lakossági betétgyűjtés mellett részt vesznek majd a lakáshiJól jön a pénz, főleg, ha a totó fizet. (Hancsovszki János felvételei) felezés forrásainak megteremtésében. A takarékpénztár betétállományának, forrásainak fejlesztése érdekében a betétformák választékának bővítését, a jelenlegi megtakarítási formák feltételeinek vonzóbbá tételét folyamatos feladatának tekinti. Az új betétformák, a nyugdij-elötakaré- kossági betét, a lakásnyere- mény-takarékbetét és a kötvény mellett foglalkozik az úgynevezett értéknövekedési takaréklevél és más, hosszú lejáratú befektetési formák bevezetésének lehetőségével. A készpénz nélküli fizetési forgalom bővítésére is vannak elgondolásaink, melyek fontos lépést jelenthetnek a hazai bankszolgáltatásokban. Meggyőződésem az, hogy új, vonzó megtakarítási formákkal, a régebbiek korszerűsítésével sikerül az OTP-nek betétállományát növelnie, és az eddig otthon tartott pénzeket is betétként elhelyeztetni. Ehhez természetesen szükség van arra, hogy a jelenlegi , betét- elhelyezési formákat, megtakarítási lehetőségeinket jobban megismerje a lakosság. E cél eléréséhez szükséges, hogy ügyfélszolgálatunkban helyet kapjon egy, a betétformák közötti választást segítő, tanácsot adó szolgáltatás. Valamennyi fióknál meg kell találnunk, ki kell nevelnünk azokat a munkatársakat. akikben megvan a képesség ahhoz, hogy a takarékpénztárhoz kötődő ügyfélkör bizalmát továbbra is megnyerjék. Érezzék azt ügyfeleink, hogy szolgáltatásaink közül a számukra legkedvezőbbet kínáljuk, választásukat szakszerű tanácsokkal, információkkal segítjük. Felkészült hálózat A versenyhelyzet, az ügyfélközpontú bankmunka propagandánk jelentős változtatását, átalakítását is megkívánja. Érzékenyebben kell reagálnunk a sajtóban, a rádióban, televízióban elhangzó észrevételekre, véleményekre. Ezek jó vagy rossz jelzést adnak munkánkról, a mindenkori ügyfélkör, a lakosság észrevételeit, jelzik. Ugyanakkor pedig az eddigieknél sokkal jobb, gondosabb, szakszerűbb információt kell adnunk szolgáltatásainkról, új üzletágainkról, konstrukcióinkról. A harcot a lakosság, az ügyfél pénzéért, bizalmáért ezen a területen kell indítanunk és megvívnunk. Negyvenéves tapasztalatunk alapján úgy ítéljük meg, hogy a lakossági hitelezésben az új körülmények között is meghatározó szerepünk lesz. A hosszú lejáratú hitelezés bonyolult feladatainak megoldására felkészült hálózatunk van, s ez a lakosság bizalmát élvezi. Ezt a kötődést szeretnénk a jövőben is megtartani. Szorosan kapcsolódnak a hosz- szú lejáratú hitelezéshez a szociálpolitikai feladatok is, melyek ellátására az OTP hálózata a jövőben is alkalmas lesz. A versenysemlegesség, az egyenlő versenyfeltételek azt jelentik, hogy ha a kereskedelmi bankok felhatalmazást kapnak lakossági bankműveletek lebonyolítására, a takarékpénztárnak is bizonyára lesz joga a vállalatok, szövetkezetek pénzügyeinek intézésére. Természetesen ezek a lehetőségek számunkra is váltást, változtatást, felkészülést, kockázatvállalást jelentenek. A tanácsi bankszolgáltatások terén szeretnénk pozíciónkat megőrizni. Természetesen a bankreform szellemében kapcsolatainkat üzleti alapokra kívánjuk helyezni. A bankreform következő lépéseként várható a bankok teljes körű banktevékenységre való felhatalmazása. Ez a felhatalmazás egyenlő esélyeket és azonos feltételeket jelent. Az egységes feltételrendszer várhatóan az OTP számára is biztosítani fogja, hogy általános pénzintézeti szabályozás, jövedelem- és keresetszabályozási feltételek között működhessen. Üzletpolitikájában kaphasson hangsúlyt az üzleti érdek, a kedvező befektetési lehetőségek kihasználása. Az üzleti érdek szem előtt tartósa új betét- és hitelkonstrukciók önálló alapítását, a kedvező befektetési lehetőségek pedig a források egy részének szabad felhasználását is jelentik. Mindezek olyan változások és változtatások lesznek, amelyek a bankok, így az OTP működésében is az üzleti, gazdálkodói vonásokat fogják előtérbe helyezni. Annak érdekében, hogy a takarékpénztár a jövőben színvonalas ügyfélszolgálatot biztosító, ügyfelei érdekeit messzemenően szolgáló, üzleti, gazdálkodói bank legyen, szükség van korszerű elektronikus adatfeldolgozási rendszerek kiépítésére, a takarék- pénztári fiókok számának növelésére. Ezeknek a feltételeknek a fokozatos biztosítása megkezdődött. Az ügyfélközpontú üzletpolitika feltételei közül a jó felkészültségű, stabil szakember- gárda léte meghatározó. Jövőnk, létünk, a bankrendszerben elfoglalt helyünk nagymértékben függ attól, hogy munkatársaink mennyire tudják közvetíteni üzletpolitikai elképzeléseinket, miként tudunk szemléletet váltani, megtartani ügyfeleinket. Feladataink között fontosnak tartjuk dolgozóink szakképzettségének fejlesztését, szemléletük formálását. Vonzó üzletpolitikával A lakosság, ügyfeleink bizalma jövőbeni munkánk alappillére. Tudjuk, hogy a bankok versenyében az egyenlő esély, az azonos feltételek megteremtésével csak úgy tudunk helytállni, hogyha a lakosság minden rétegének, korosztályának bizalmát megnyerjük, megtartjuk. A bizalom megnyerésének, megtartásának mai útja a jó és egyre jobb ügyfélszolgálat, a vonzó üzletpolitika. A küzdőtéren az ügyfelekért folyó versenyben meg akarjuk és meg kell őriznünk az irántunk megnyilvánuló ro- konszenvet, bizalmat. Azt a bizalmat, melynek kézzelfogható formája az OTP-nél elhelyezett pénz, az itt igénybe vett hitel vagy egyéb szolgáltatás. KOVÁCS GYULA, az OTP megyei igazgatója