Pest Megyei Hírlap, 1987. május (31. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-20 / 117. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, ECYESÜUETEK! MA: AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA XXXI. ÉVFOLYAM, in. SZÁM Ára: 1,80 forint 19S7. MÁJUS 20., SZERDA Qssxekovássciía ”A kórusmuzsikálás egyen- 3 .« «■ , M “ lő a közösségi neveléssel. O n&B&SSfS&Qt Hiszen a karvezetés — az énektanítás csúcsa! A karéneklés pedig a legmagasabb- rendű zene, amit nyújtani tudunk.” (5. OLDAL) „A dabasi bíróság másfél év szabadságvesztésre ítélt egy _________________ férfit, aki saját hibájából, v isszaesőként nem tett eleget tartási kötelezettségének. Az állam által biztosított tartásdíj-előlegezés összege évről évre növekszik.” (6. OLDAL) Havi 00jroBssEús Mónikáért Két termékét jutalmazták a DKV-nak Kiosztották a BNV-dijakat Tizenhárom terméket jutalmaztak az idei tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásár nagy- díjával, 31 gyártmányt pedig BNV-díjjal tüntettek ki. A díjakat kedden a kőbányai vásárvárosban Kelemen Lajos, a vásári díjbizottság elnöke adta át. Szólt arról, hogy a bizottság az MTESZ által szervezett szakértő társadalmi zsűrikre támaszkodva hozta meg döntését. 150 pályázatot vizsgáltak meg, közülük azokat a termékeket választották ki. amelyeket már nagy sorozatban gyártanak, a külpiacokon keresettek, előállításuk számottevő importmegiakarítást eredményez. A bizottság a múlt esztendőhöz képest tovább emelte a mércét, s ezt bizonyítja, hogy az idén a korábbinál kevesebb BNV-díjat osztottak ki. Kelemen Lajos azt is elmondotta, hogy a BNV-díjak rangjának további emelése érdekében az elismerésben részesített termékek minőségét fo- lyamatosan figyelemmel kísérik. A közelmúltban utóvizsgálatot . végeztek, amelynek eredményeként a két évvel ezelőtt díjazott termékek közül egytől várhatóan megvonják a BNV-díjat. A BNV nagydíjas termékei: a BEAG Elektroakusztikai Gyár AC 200 típusú adáslebonyolító rendszere; a December 4. Drótművek új betonfeszítő pászmája; a Dunai Kőolajipari Vállalat JET A—1 típusú sugárhajtású repülőgépekhez szükséges üzemanyaga; a Híradástechnika Szövetkezet színes mini tv-stúdiója; az Ikarus gyár IK 365—00 típusú új távolsági autóbusza; a Kemi- kal Vállalat bitugel szigetelő- habarcsa: a Labor Műszeripari Művek vetőmag fajtaazo- nosság-vizsgáló rendszere; a CSÁBÍTÁS... I smét BNV, immáron nyolcvanötödször. Megtelik a vásárváros kíváncsi látogatókkal és érdeklődő üzletemberekkel. A tavaszi seregszemle inkább az utóbbiakat érdekli, hiszen az egyszerű földi halandó ugyan mire használhatná a DKV JET A—1 sugárhajtású üzemanyagát, amit kiemelkedő gyártmányújdonságként fogadott az Ipari Minisztérium. S ugyan mit kezdene a kívülálló az ISG csoda- szelepeivel, az ikiadi műszergyár speciális motoraival, vagy a December 4. Drótművek alacsony relaxációs tulajdonságú betonfeszítő pászmáival? Annál többet mondanak ezek a szakembereknek. A gyártók, a kereskedők tapasztalt vásárjáró rókái tudják, hogy ma már csak a legjobb, ,s e kategórián belül is a legolcsóbb termékeket lehet eladni, hiszen a vásárlónál hűtlenebb fajtát még a világ nem látott. Akárcsak a hűtlen szerető, aki egy többet ígérő kacsintásért képes a régi, jól bevált partnerkapcsolatot felrúgni. Mit számít ma már az egykoron megszerzett jó hírnév, ha azt nem erősíti meg újra és újra az eladó azzal, hogy képes jobbat produkálni, mint a másik. Olyan ez, mint az előre megfontolt szándékkal elkövetett csábítás; megszerezni a vevőt, megkötni a jónak ígérkező üzletet. így volt ez évszázadokkal ezelőtt, s az egykori vásárnapok ugyan egvszerű vasárnapokká szelídültek, de a vásár ma is valamiféle ünnep. Ünnep, amire hatalmas erőbedobással készülnek a résztvevők, pénzt, energiát nem sajnálva igyekeznek legjobb oldalukról megismertetni magukat a megrendelőkkel. S hogy ezt legtöbbször sikerrel teszik, bizonyítja az, hogv egyre többen és többen kívánnak e nagy nemzetközi seregszemle részeseivé válni. Olyannyira, hogy a későn jelentkezőknek már nem is jut hely. Az előrelátóak időben gondoskodnak a számukra szükséges alap- területű kiállító porondról, s évek óta kénytelenek a növekvő helyigények iránti megrendelést elutasítani a szervezők. Már pedig ez arról tanúskodik, hogy Budapest fölsorako- zott a nagy vásárvárosok sorába, s egyformán fontosnak tekintik a világ legnagyobb cégei, hogy Hannover, Brno és Osaka mellett a magyar fővárosban is bemutassák termékeiket. Mert való igaz, a világ legpatinásabb gyártóival találkozhatnak itt az üzletemberek. Olyan autónagyhatalmakkal, mint a Volvo, a Mercedes Benz, a Daimler, olyan iparóriásokkal, mint a Krupp, a Philips, az IBM, Siemens, Dunlop, Dupont, akiknek a nevét — nyitott gazdaság ide, világkereskedelem oda — álmélkodva ejtjük ki. Már mint mi kívülállók, mert akik helyükbe szeretnének lépni, inkább némi szorongással gondolnak rájuk. Ezért akar egyre több magyar cég vegyesvállalatot alapítani valamilyen tőkeerős és jónevű külföldi partnerrel. Jelen pillanatban ez számunkra kedvező megoldás. S a BNV erre kiváló alkalom, hiszen nincs az a vállalatvezető, legyen akármilyen elfoglalt ember, aki ne tenne látogatást a versenytárs kiállítóstandján, hiszen belőlük társak is válhatnak. Igazából nem a bemutató részen zajlik ilyenkor a valódi vásár, hanem a színes termékek mögött megbújó apró tárgyalókban. ízlelgetik, kóstolgatják egymást a felek, s ha a mustra pozitív eredménnyel jár. milliós, milliárdos megrendelései« léphetnek nyomába. E gyütt és rivalizálva. Szükség van rá? De még mennyire, hiszen elég, ha megnézzük, öt esztendővel ezelőtt miért jutalmazták a legkiválóbbaknak járó BNV-nagvdí jjal a bemutatott termékeket. Ugyanazért, amiért ma is: ha a gyártmány elősegíti a külgazdasági egyensúly javítását, az innovációs és energiaprogramok megvalósítását, a hazai exportképes termékek megismertetését a szakmával. Az előrelépés nem megy úgy, ahogyan azt szeretnénk, de munkálkodunk rajta, mint ez a BNV is bizonyítja ... Fiedler Anna Mária Medicor MAC műtőasztalrendszere; Petrenkó János kisiparos PEKO bevezetőgörgők termékcsoportja ; a Polifoam Kft. szigetelő-csőhéj terméke; a Taurus Gumiipari Vállalat új textilradiál-abroncsa; a Tungsram Rt. fénycsőgyártó gépsora és a VÁÉV—Bramac alpesi tetőcserepe. Kapolyi László ipari miniszter a nagydíjas termékek tervezőinek Alkotói Díjaka* adott át. Ebben az elismerésben 47 műszaki szakember részesült. A Dunai Kőolajipari Vállalat üzemanyaga felhasználható olyan korszerű repülőgéptípusokhoz is, amelyek korábban nem tudtak hazánkban üzemanyagot felvenni. Alkalmazásával jelentős energiamegtakarítás is elérhető, s már exportálják a többi között Svájcba, az NSZK-ba, Ausztriába és Jugoszláviába. A százhalombattai finomító másik termékét, a maleinsav- anhidridet BNV-díjjal tüntették ki. Ezt a terméket benzolból gyártja a DKV, és a polisztirol — az egyik fontos műanyag — kiegészítő alkotóeleme. Jelenleg külföldön értékesítik. a szocialista országok közül Bulgáriába és Csehszlovákiába szállítják államközi egyezmény keretében. Bevezették már a nyugat-európai- piacon is, és most törnek be vele az Egyesült Államokba. A DKV-nek hosszú távú tervei vannak ezzel kapcsolatban. Jelenleg importból fedezzük az ország polisztiroligé- nyét, de a közeljövőben szeretnék megkezdeni az előállítását Százhalombattán. Pénteken tartja ülését a Pest Megyei Tanács Gazdag tárgysorozatot javasol napirendként a Pest Megyei 'Tanács péntekre összehívott ülésére a végrehajtó bizottság. Ismeretesek azok a gondok, amelyek a megyében a közműhálózat tényleges állapota és kívánt helyzete mind nagyobb különbsége következtében létrejöttek. Sokféle tényező elemzése után. a szükségletek és a lehetőségek alapos felmérésével készült el az a tervezet, amely a testületi ülés napirendje első pontját adja a tárgysorozat jóváhagyása esetén. A megye vízellátási és szennyvízelvezetési koncepciója az 19SS és 1995 közötti tíz eszendőt öleli fel. A program egyrészt rögzíti a jelenlegi, sokféle feszültséggel teli helyzetet, másrészt pedig felvázolja azokat a lehetőségeket és teendőket, amelyek — a megyében immár hagyományosan, a lakosság nagyfokú részvételével, anyagi hozzájárulásával — a kilencvenes évek közepére, azaz 1995-re azt eredményeznék, hogy a lakások 75 százaléka kapcsolódhatna rá a közüzemi vízhálózatra, a csatornahálózat esetében pedig ez az arány az 1985. évi 12 százalékról 45-re emelkedne, ha ... S itt nagyon is lényeges ez a feltételes módot jelölő szócska, hiszen az említett számok a legkedvezőbb változatot testesítik meg. Az előterjesztés készítői ugyanis a vízellátásnál kétféle, a szennyvízelvezetésnél pedig háromféle varációt kínáltak fel a testületi tagoknak, azaz korántsem formális lesz a döntés. A megyei tanács ülése elé kerül az a beszámoló is, amely a tavalyi gazdálkodás tényeit és tanulságait foglalja össze. A megyében tevékenykedő tanácsok 1986-ban tízmilliárd forintot meghaladó összeget fordítottak működési és fejlesztési feladatokra, s ennek a pénznek az elköltése hogyanjáról szól a számadás. A megyei tanács ülése nyilvános. Hazánkba érkezett Szergej Szokolov Kedden Budapestre érkezett Szergej Szokolov, a Szovjetunió marsallja, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, szovjet honvédelmi miniszter, aki Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszter meghívására négynapos hivatalos, baráti látogatást tesz hazánkban. Kíséretében vannak magas rangú szovjet katonai vezetők, közöttük Alekszej Lizicsev hadseregtábornok, a szovjet hadsereg és haditengerészeti flotta politikai főcsoportfőnöke. A honvédelmi minisztert és kíséretét a Ferihegyi repülőtéren Horváth István, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, valamint Kárpáti Ferepc vezérezredes, továbbá a Honvédelmi Minisztérium katonai tanácsának több tagja fogadta. Érkezésükkor jelen volt Borisz Sztukalin, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. Új formában, új szolgáltatásokkal Megalakult az Agrobank Rt. Néhány évvel ezelőtt, amikor a magyar bankrendszer megreformálásának gondolata megszületett, még senki sem tudhatta, mekkora előrelépést jelentenek majd gazdasági életünkben a központi nagybank mellett megalakuló A KI0SZ tanácskozása Kedden ülést tartott a Kisiparosok Országos Szervezetének választmánya. A testület az adóreform előkészületi munkálatairól hallgatott meg tájékoztatót. Ezt követően Ka- polyi László ipari miniszter tartott előadást a kisiparosok és a gazdasági munkaközösségek feladatairól, szerepükről az ipar szerkezetének átalakításában. Elmondta; a kisiparosok és a kisvállalkozók egyre fontosabb szerepet töltenek be az iparban. Számuk dinamikusan nő, jelenleg több mint 150 ezren dolgoznak e szférában. A lakosságnak nyújtott szolgáltatások 65 százalékát ők végzik, s a tervek szerint ez az arány tovább növekszik. Az árutermeléssel foglalkozók többsége választékbővítő fogyasztási cikkeket és alkatrészeket állít elő. hitelintézetek. A részvénytársasági forma — úgy tűnik — bevált, s ennek eredményeképpen újabb bank rt.-vel gazdagodott a paletta. Az agrárpolitikai lehetőségek'szélesebb körű kihasználása és a kutatás-fejlesztés gyorsabb sebességi fokozatba való kapcsolása érdekében, tegnap délelőtt a Gödöllői Agrártudományi Egyetem aulájában az Agrár Innovációs Bank Betéti Társulás utódjaként megalakult az Agrobank Rt. A korábbi társulás alapítóinak döntése és a miniszter- tanácsi határozat alapján újjáalakult pénzintézet ünnepélyes alakuló közgyűlését dr. Villányi Miklós mező- gazdasági és élelmezésügyi államtitkár nyitotta meg. Az ünnepségen jelen volt Vörös István, az MSZMP KB munkatársa, Herczenik Gyula. az MSZMP gödöllői városi bizottság első titkára, dr. Bálint Csaba, a TOT főosztályKiültetik a muskátlitöveket. vonultak méheikkel a gyümölcsösök mellé, lő virágpor kerüljön a kaplárakba. Képünkön: soroksári üvegházai alatt termesztett mintegy Sok helyütt még metszik a gyümölcsfákat, á fóliák alatt már beérett a retek. illetve a saláta. A méhészek is kihagy segítsék a virágok beporzását, illetve kel- Közterületre ültetik ki a csepeli Duna Tsz 10 ezer tő muskátlit. vezetője, Boros János, pénzügyminisztériumi osztályvezető; valamint Tóth Árpád, az agrártudományi egyetem gazdasági főigazgatója. A köszöntő szavak után Szl- gethy Miklós, a korábbi igazgató szólt az eredményekről es az átalakulás szükségességéről. A közgyűlés elnökének és elnökségének megvá- iasztása után az alapszabályok megvitatására, illetve az ezzel kapcsolatos hozzászólásokra került sor. A jelenlevő részvénytulajdonosok között különösen nagy vita alakult ki a befizetési kötelezettségek határidő-módosításáról. A hozzászólások végén a közgyűlés nagy többséggel elfogadta az eredeti változatot, vagyis szükséges esetben élhetnek a tulajdonosok a fizetési könnyítéssel. A bank üzletpolitikai alapelvei között szerepel a fejlesztési eredmények gyakorlati hasznosításának felkarolása, széles körű kapcsolat kialakítása az élenjáró gazdálkodó egységekkel, az innovációs törekvések ösztönzése, ésszerű kockázatvállalás, valamint a gazdaságokon belüli egészséges tőkeáramlás elősegítése. Az alapszabályok kiegészítése után sor kerülhetett az igazgatóság és a felügyelőbizottság megválasztására. Az igazgatóság elnöke dr. Villányi Miklós, ügyvezető igazgató Szigethy Miklós lett. A íel- ügyelőbizottság elnökévé pedig dr. Demcsák Sándort, a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. vezérigazgatóját választották. A Kamara ülése A Magyar Kereskedelmi Kamara ügyvezetősége Beck Tamás elnök vezetésével kedden megtárgyalta az MSZMP KB tervezetét a gazdasági-társadalmi kibontakozás cselekvési programjáról. Az ülésen részt vett és felszólalt Berecz Frigyes miniszterelnök-helyettes és Kapolyi László ipari miniszter is. A testület a vitában kialakított véleményét eljuttatta az MSZMP KB-hoz.