Pest Megyei Hírlap, 1987. május (31. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-01 / 102. szám

Ritkafajta édes madár Nem lesz fiereszt a negfeik sei Mennek az utcán. A nagy, a kicsi, a még kisebb meg a pillanatnyilag legkisebb. A nagy — a mama — leginkább egy szőke, hosszú lábú svéd lányra hasonlít, és á kicsik megpróbálják hozzá igazítani a séta ritmu­sát, merthogy a világra készülődő legeslegkisebb már erősen nehezíti a lépéseket. Meghatódásom a nem min­dennapi, szívmelengelő tavaszi vonulás láttán még teljesen civil jellegű — szakmai ártalom következtében aztán nem hagy nyugton a dolog, holott ekkor rriég csak azon értetlenkedem, miért is lépnek b? szinte automatikusan az ember természetes és normális érzel­mei közé az „önfeláldozás", a „páratlan példa" és ha­sonló magasröptű gondolatok. Egy héttel később egy ízlés­sel berendezett, szép, kertes monori családi ház földszinti halijában ülünk Huszthyné Juhász Mártával és beszélge­tünk. Boglárka, a 17 hónapos legkisebb különböző méretű cipőket próbál, és boldogan csoszog jobbra-balra. A hat­éves Balázsés a négyéves Andrea rajzolnak, az óvodá­ban a kis gömböcről hallot­takat rajzlapra kell varázsol­ni, Andi közben énekel is: i,... cipót sütött nagyanyó .. ■ Márti azt mondja, nemigen látja értelmét annak, hogy be­szélgetésünkből riport legyen, minthogy ők igazán nem az a tipikus jó példa, amiről én valószínűleg írni szeretnék. Hát ez az, gondolom, ha ti­pikus lenne, aligha hallanánk, olvasnánk lépten-nyomon az ország lakosságának elörege­déséről. De nem ugyanarra gondolunk. Amit Huszthyné rendhagyónak érez — és eb­ben igaza van —, az az, hogy házasságuk indulásakor a legfontosabb tárgyi feltétel adott volt. Volt lakásuk, egy szép nagy, újonnan felépített ház, amibe ugyan csak akkor költözhettek be, amikor Ba­lázs más két és fél éves volt, s akkor is úgy, szekrény hí­ján az íróasztal tetején tartot­ták az összes ruhát.,. — ... szóvgl úgy kezdődött, hogy mire Tamással összehá­zasodtunk, a ház bizonyos mértékig készen volt. Én pe- dagóguskölcsönt kaptam, mindketten ifjúsági takarék- betéttel is segíthettünk len­díteni dolgainkon. És renge­teget segítettek a szüléink. Az én édesapám mindenhez ért, ő egy fantasztikus ember, most hirtelen fel sem tudnám sorolni, mi minden az ő keze munkája itt. Hadd mondjam el, mert el kell mondanom, hogy... Ez most persze ret­tentő fellengzősen fog hangza­ni, és nem is biztos, hogy bárki kívülálló megérti. Szóval az a helyzet, hogy hihetetlenül csodálatos a mi „szülői hátterünk”. Képesek mindent elkövetni, hogy min­ket boldognak lássanak, kéne­sek úgy szervezni a saját éle­tüket, hogy abban mindenkor mi legyünk az első helyen. És ezt nem csak az anyagi segít­ségükre értem. Mondok egy példát. Balázs négy-öt hóna­pos csecsemő volt, amikor Nyíregyházára a tanárképzőbe jártam. Édesanyám, édesapám jöttek velem, hogy a vizsga- időszak alatt Balázs ott is kéznél legyen és ne kelljen abbahagynom a szoptatást. Dp sorolhatnék még egy csomó dolgot. Ezekből én azt érzem, hogy olyan szülők, mint a mieink, talán senkinek nin­csenek. — Ettől függetlenül azon­ban az új házban az egy szem Balázzsal nyugodtan ül­hettél volna a babérjaidon, és élvezhetted volna hivatásodat, a tanítást, hogy a magánéleti örömökről ne is beszéljünk. Ezzel szemben négy gyereket terveztetek és vállaltatok, mir közben ez idő alatt már a második diploma megszerzé­sére készülsz. <' — Egyszer, amikor vonaton utaztam valahová, a szomszé­dos ülésen láttam egy fiatal anyukát, akihez jobbról is, balról is két-két kisgyerek bújt. Ez egy család — gon­doltam, és hogy milyen szép lenne, ha nekünk is ... Mert ha valahol csak két gyerek van — mint ahogy mi is ket­ten vagyunk a húgommal — és mindketten elkerülnek ott­honról, akkor • kiürül a ház. Tamás, a férjem pontosan így gondolkodik, ő tulajdon­képpen akkor lenne boldog, ha itt állandóan kicsik bók­lásznának körülöttünk... De tréfán kívül: négy gye­reket terveztünk, csak a meg­valósítás nem volt egészen tudományos, tudniillik, Balázs és Andi után nem akartuk rögtön a két kicsit, csak ké­sőbb. Annyira később, hogy ... Én elmondom neked, aztán, ha akarod, megírod, ha aka­rod, nem: én a most világra készülődő legapróbbat nem is akartam megtartani. Május elejére várom. És éppen ab­ban az időben államvizsgá­zunk, a férjem is, én is. Bo­git vittem magammal áz AB- bizottság elé, éppen nem volt kire hagynom. A bizottság tagjai eljátszadoztak vele, hogy milyen tündéri a kis fe­hér sapkában, a sapka szegé­lye éppen olyan kék, mint a szeme, és kacag és röpköd, látták ezt a csodálatos kis életet és azt mondták: igaz is, minek magának még egy negyedik gyerek?! Leírhatat­lan, amit akkor éreztem. Aztán sokáig el is titkoltam, hogy terhes vagyok, mert ha kívülálló megtudta, úgy né­zett rám, mintha egy ritka­fajta madár lennék. — Ami azt illeti, valóban nincs túl sok hozzád hasonló, én azonban ezt most őszinte csodálattal mondom. A gyes alatt elvégezted a tanárképző magyar Szakát, fnost angolból államvizsgázol, és közben ta­nítod is az angolt, de az éle­tedben szemlátomást ■ nyoma sincs a hajszoltságnak. Hogy lehet így megszervezni az életet? — ... ezen még nem gon­dolkoztam. Lássuk csak: a szülői segítséget kell megint emlegetnem. És persze Ta­mást, a férjemet. Na, most olyat kell mondanom, amire valószínűleg megjegyzed, hogy ez már gyanús, ilyen tökéle­tesség már nem létezhet. De Tamás valóban tökéletes férj. A Technoinformnál dolgozik, műszaki információkkal ke­reskednek. ö is tanul, külke­reskedelmi főiskolára járt, ál­lamvizsgára készül — eközben családapaként párját ritkítja. Hogy őszinte legyek, ko­rábban én meglehetősen szét­szórt, ideges alkatú ember voltam. • Az ő hallatlan ki­egyensúlyozottsága, nyugalma formált át. Bármi van, bármi­lyen zűrös nap, este mi lessük az ajtót, mert tudjuk, hogy mosolyogva fog belépni. Meg aztán... Az ember életébe olyan sok minden belefér. An­golt tanítok óvodásoknak, mert ebből szeretném megír­ni a szakdolgozatomat, és közben az se rossz, ha Balázs és Andi nyelvet tanul játszva. Az a dolgom most, hogy itthon legyek, anya legyek. Amíg nem voltak gyerekei m és iskolában tanítottam, sok­szor elszörnvedtem azokon a mamákon, akik azt panaszol­ták, hogy nincs idejük a gye­rekükkel foglalkozni. Hogy­hogy nincs?! A legfontosabbra nincs ideiük?! Most már meg­értem. Aki hatkor ér .haza a műszakból, és akkor fog hoz­zá mindahhoz — takarításhoz, mosáshoz, főzéshez —, amit én napközben megcsinálhatok,, akkor valóban képtelen leül­ni beszélgetni, „lelkizni”, ne­velni. Ehhez ..főhivatás” kell. — A te főhivatásod szemlá­tomást gyönyörűen épült. So­ha nem jutott még eszedbe, hogy mi lenne, ha az ellenté­tét élnéd? ,.önmegvalósí­tás ..Utazások... több idő saját magadra. — Ugyan miért? Hiszen olyan teljes így minden ... — Igazad van. Csak meg­próbáltalak provokálni. — Azért mondok még vala­mit, magyarázatul. Ha valaki nem készül fel arra,, hogy egy házasság nem a korábbi éle­tének az egyenes folytatása, amibe különböző régi allűrö­ket is át lehet menteni — ne­tán a másik rovására —, ha­nem egy merőben új életfor­ma, akkor könnyen megbukik a dolog. Tamás fogalmazta meg így a múltkoriban. Mi megpróbáljuk jól csinálni és továbbadni a gyerekeinknek. Balázsnak, Andinak, Bog­lárkának ... A negyedikről még nem tudni, Tamás lesz-e. Kati vagy Zsuzsi, csak egy biztos: nem lesz kereszt a ne­gyedik sem. Koblencz Zsuzsa jóban, rosszban — együtt A nyársapáti Haladás Termelő- szövetkezet forgácsolóüzemé­ben huzamosabb ideje fog­lalkoznak a lánckerekek gyár­tásával. E termékeket nyugat­német cégnek exportálják. Az igényes megrendelővel régóta tart e kapcsolat. Török István esztergályos munkadarabja el­lenőrzése közben kapta filmre fotósunk. (Vimola Károly felvétele) Látszatra ők is olyanok, mint a többi brigád. Van naplójuk, amelybe vállalásaikat és azok teljesítését jegyzik. Közösen dolgoznak, szórakoznak, egy a munkahelyük. Két dolog még­is megkülönbözteti őket a többi közösségtől, és ezek ép­pen a munkájukból adódnak. Szinte állandóan úton van­nak, legfeljebb mértét közben találkoznak. Egy-egy összejö­vetel megszervezése gondot okoz számukra. Nemcsak egy- rhást látják ritkán, de a fő­nökségtől távol, magukra ha­gyatkozva látják el feladatai­kat is. Az pedig eléggé felelős­ségteljes, hiszen naponta több ezer embert szállítanak oda- vissza lakó- és munkahelye között. A Volánbusz gödöllői üzem- igazgatóságától tizenhárom Ikarus autóbuszt bérel az lic- ladi Ipari Műszergyár. Ezek­nek a szerződéses járatoknak sok-sok kilométert kell meg­tenniük, hogy a sokszor ká- tyús utakon elvigyék a gyár­ba Boldogról, Hatvanból, Gö­döllőről, Budapestről a dolgo­zókat. Valentinyi Márton bri­gád- és Berek Gyula csoport- vezetővel a hosszú évek so­rán összerázódott brigád tör­ténetéről, mindennapjairól be­szélgettünk. Jövőre lesz harminc éve, hogy minden különösebb cím A tízezer forintos tolás Magyar gyerek gyógyítja! Mi az? Ki az? A választ min­denki tudja: hát a gólya! Vajon hogyan működik a gondolkodásmódunk, amikor a tettek mezejére kell lép­nünk? A Galga mentén az utóbbi évtizedekben jelentő­sen romlottak a fiatal ko­rukban fekete, idősebb éveik­ben piros csőrű kelepelők élet- feltételei. Rendezték, mélyí­tették a vízfolyások medrét. Ma már nincsenek a kör­nyék falvaiban szalma- vagy. nádtetős házak oldalnyílású kémények, a kiszáradt fákat is kivágják az emberek. Jó­szerivel egyetlen menedékük maradt a gólyáknak Hévíz- györkön, a román kori rom­templom tornyában. Az épü­let felújításának kezdetekor a legelső lépés volt, hogy a Madártani Egyesület gödöllői csoportjának segítségével új otthont emeltek az épület mellett a madaraknak, akik el is fogadták. Holtomiglan, holtodiglan Vannak családi ünnepek, amelyek elsősorban az érde­keltek számára azok, míg má­sokat mindenki annak tart. Ez utóbbiak közé tartoznak a névnapok, míg az előbbi legjobb példája a házassági évforduló. Mégis, Vadnay György és felesége, Zsuzsánna asszony ötven együtt eltöltött esztendeje mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Életútjuk annyi tanulsággal szolgálhat,' hogy még regényt is lehetne belőle írni. Az ismerkedés annak ide­jén könnyen ment. Hogy is? Zsuzsánna asszony: „A bá­tyámmal együtt járt iskolába, meg sokszor együtt fociztak”. A férj: „Bár ő még akkor ki­csi jány volt. azért emlékez­tem rá akkor is. amikor lesze­reltem a katonaságtól. S az­után, a tánciskolában, felkér­tem egy táncra, majd az est végén megkérdeztem: Megen­gedi, hogy hazakísérjem?" A fejeség: ,;Mert bizony ml annak idején magázódtunk. Megengedtem, hogy hazakísér­jen, aztán egyre többet talál- kozgattunk. Május elsejéken még szerenádokat is adott...” A férj: „Könnyű volt, a 87. katonai zenekar tagjai jó ko­máim voltak...” Két évig tartott az udvar­lás, aminek az az oka, hogy a házasulandó legénynek ap­ja azt a tanácsot adta: legyen önálló. S 1936. december 24-én megtartották 'az eljegyzést — a dátum karikagyűrűkbe vés­ve örökre megőriztetett, majd 1937. május elsején, gyönyörű időben, délután 5 órakor, Szatmárnémetiben örök hűsé­get esküdött egymásnak az if­jú pár. Aztán jött a háború, a nélkülözés, s születtek a gyerekek is. Gyula 1941-ben, (ma műszakvezető a konzerv­gyárbán), 1944-ben György. (raktáros, szintén a gyárban), 1945-ben Zsuzsa (a kettős te­lepen laboráns), 1951-ben Ist­ván (hivatásos katonatiszt), majd 1954-ben Tünde (gép­könyvelő, konzervgyár). A családot kibombázták, aztán Magyarországra költöztek, s 1959-ben Gyula fiuk kezdte Nagykőrös meghódítását, ide igazolt, mint kapus. Aztán itt tanult Zsuzsa is a Toldiban, majd 1961-től itt telepszik le a Vadnay-család. Vadnay György a kocsigyár­tó szakmát tanulta ki, később elsajátította az asztalosmester­séget, majd az ácsmunka rej­telmeit is, keze nyomát pél­dául tiszai hidak meg a kon­zervgyár építményei mutatják. Felesége fényképésznek tanult, de családanyaként dolgozott mindig. Most megjegyzi: „Ügy fáj, hogy azért néha megkap­tam, neked de könnyű volt, mert nem kellett dolgoznod. Dolgozni? Ott volt a nagy teknő ruha, a hatalmas bevá­sárlókosár, a napi főzés, a be­szerzés minden gondja — hét emberre, minden áldott nap ... !” Igazi örömöt gyerekeik je­lentenek. Mindketten állítják, ennél nagyobb értékhez nem juthat ember. Nem ismerték azt a szót, hogy nem, s a csa­ládi egyetértést soha nem ár­nyékolta felhő. — Tudja — kezdi Zsuzsán­na asszony a választ —, mi még ahhoz a generációhoz tartozunk, akiket arra tanítot­tak, ne menjen le a nap a másik haragjával. De nem is volt miért haragudnunk. Ha a férjem ideges, én hallgatok. Láttam én azt mindig, mikor belépett a kisajtón, hogy gör­bén áll az orra, szóltam a gyerekeknek, jól viselkedje­tek! Soha nem kellett több ... S a feleség szavait a férj bó- logatása kíséri. Egy mondatot fűz csak hozzá: a legfonto­sabb az összetartás. S Vadnay György és Kon­dor Zsuzsánna 1987. május 2-án, holnap 12 órakor újra megerősíti ötven esztendeje tett fogadalmát. Akkori sza­vaikat életük szentesítette — örüljünk hát együtt a család­dal, a kilenc unokával. Ballai Ottó Ügy tűnik azonban, hogy több gólyát is el tudna tarta­ni a vidék, hiszgn az áprilisi hazatéréskor az egyik napon kilenc gólya veszekedett a fé­szekhelyért a korábban érke­zettekkel, akik már a költést is elvégezték. Jól megtépték egymást. Amikor a műemlék toronysisakja elkészült, s a keresztet helyezték fel az ácsok, sokan megjelentek az udvarban. Az építők' nyújtot­ta látványosság mellett sze­met gyönyörködtető volt az égi halászok röpte is. Addig jártunk a fészek körül, amíg egy, a küzdelem során lepoty- tyant gólyatojásra leltünk. Pálos Frigyes hatvani pré­post, művészettörténész fel­mutatta a zsákmányt. Vissza nem tudtuk helyez­ni, egyes vélemények szerint fölösleges is volna, mert a madár nem fogadja el. A fecskék is, a gólyák is megér­zik, hány fiókát képesek el­tartani a nyáron, milyen lesz az időjárás, az élelem! Senki sem mondta, hogy törjük össze! Pedig aligha ismeri mindenki a törvény előírását, amely szerint a fe­hér gólya eszmei értéke 10 ezer forint, és nem csak a madár védett, a védettség ha­tálya kiterjed az egyed vala­mennyi fejlődési alakjára, így a tojásra is. Ám mit tehetünk egy tízezer forintos tojással? Megkérdeztem a gödöllői ma­dárbarátok vezetőjét, Jáky Kálmánt, s tanácsára elvittem a szerzeményt a fővárosi ál­latkertbe. Természetesen nem kaptam érte semmit sem, csupán azt a reményt, hogy egyszer valaki majd a belőle kikelt gólyában is gyönyörködik. És ez sem ke­vés! Balázs Gusztáv nélkül megalakultak, Ikladi szocialista brigád a nevük. 1958 óta kilencszer érték el a vállalat bronz-, nyolcszor az ezüst- és ötször az aranyko- szorús brigádja kitüntetést. Je­lenleg a négy szerelővel együtt Huszonnégyen vannak. Szolgá­lati beosztásuk miatt csak ne­vezetes alkalmakkor tudnak összejönni, de ez nem gátolja őket brigádtevékenységükben. Évente több mint hatszáz óra társadalmi munkát vé­geznek, régóta patronálják az ikladi óvodásokat. Padokat csináltak a gyerekeknek, kar­bantartják, javítják felszere­lési tárgyaikat, kedvezményes áron viszik az apróságokat utazásaikra. Nem ok nélkül elégedett munkájukkal az IMÍ sem, hi­szen hétvégeken rengeteg kü­lönjáratot is vállalnak, ilyen­kor mennek a gyáriaK Kirán­dulni, . szórakozni. Egy évben kétszer, háromszor nekik is vart idejük mozi- és színház- látogatásra, legutóbb a Vidám Színpadon jártak. Szerveznek sportvetélkedőket, részt vesz­nek a Volán kispályás üzemi labdarúgó-bajnokságán. Voltak már családostól Egerben, Pé­csett és Tatán, őszre csehszlo­vákiai utat terveznek. A szokványosnak mondható felsorolást ki kell egészíteni Bársony Endrének, a szocia­lista brigádok versenyfelelősé­nek szavaival. Az 'ikladi gép­kocsivezetők ott vannak' a for­galombiztonsági és munkavé­delmi vetélkedőkön, nyertes megyei és országos KRESZ- versenyt. Évi gázolaj-megtaka- ritásuk megközelíti a har­mincezer litert, a technikai szemléken mindig a legjobb, 5-ös osztályzatot kapják. A Vezess balesetmentesen moz­galombán is jól szerepelnek, a múlt évben hárman vettek át 250, 500 és 750 ezer kilomé­teres elismerő jelvényt. Valentinyi Márton büszkén említi kiváló kapcsolatukat a nyugdíjba vonultakkal. Külö­nösen emelt fővel néznek fel volt brigádvézetőjükre, Eglesz Oszkárra, aki tudása és em­beri magatartása miatt most példakép előttük. A környé­ken sokakat oktatott a gépjár­művezetés tudományára, több­ször volt kiváló dolgozó, első helyezést ért el országos KRESZ-vetélkedőn. A Szakma Kiváló Dolgozója jelvény mel­lé nvugdíjaztatásakor a Mun­ka Érdemrend bronz fokoza­tát adományozták neki. Példaképüket igyekeznek követni a brigád tagjai. Idén átvették — immár hatodik — vállalati aranykoszorús bri­gádkitüntetésüket. Báskai Erzsébet Székely-évforduló Szadán ebben az évben is megtartják a hagyományos Székely Bertal'an-emlékün- nepséget, amelynek alkalmá­ból május 10-én kiállítást nyitnak meg a festőművész családi fotóiból, valamint az egykori szövőkor munkáiból. A rendezők kérik a község lakosságát, hogy akinek bir­tokában vannak ilyen jellegű fotók, az kölcsönözze a kiál­lítás idejére. A fényképeket május 4-ig kérik bevinni . az iskolába. Hátlapjára írják rá, kit ábrázol, mikor készült. Gyorsan, észrevétlenül Minden munkát többféle­képpen lehet végezni. Las­san, vontatottan, szervezet- lenül, vagy gyorsan, folya­matosan, szervezetten és rövid határidővel. Hogy a két végletből melyik való­sul meg, az sokban függ az irányítóktól. Az első jó példával a Gödöllő Áruház rekonst­rukciós mnkálatainál ta­lálkozhattunk. A munkafo­lyamatok olyan gördüléke­nyek voltak, hogy a vásárló alig vett észre fennakadást. A kiszolgálás folyamatos és szinte zavartalan volt. A második jó példával a napokban találkoztam. Aki mostanában belép a Dózsa György úton levő Joli presszóba, nagyon megle­pődik. Az egyik napról a másikra szinte megválto­zott minden. Nagyon sokan kérdezgették Veres Lászió­nétól és Péter Ágnestől, mi történt? Mintha na­gyobb lenne a helyiség. Több lenne a fény. Telje­sen más az esztétikai ha­tás, s ez hangulatilag is be­folyásolja a .vendégeket. Más beülni a füstös, sötét, komor falak közé. s megint más egy világos, üde helyi-- ségbe. A szakemberek itt is nagyon jó munkát vé­geztek gyorsan, észrevét­lenül. Cs. M. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom