Pest Megyei Hírlap, 1987. május (31. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-08 / 107. szám

4 1987. MÁJUS 8., PÉNTEK Nemzedékek sorsa, jövője A felnőtt ember felelőssége Lista, rangsor Döntő után Május első hetében nem je­lent meg a Dunakeszi Hírlap. Emiatt pótolnunk kell az el­maradt információkat, melye­ket segítőtársaink tettek az asztalunkra. A II. országos munkahelyi, munkavédelmi, közlekedés- biztonsági, elsősegélynyújtási és környezetvédelmi vetélke­dősorozat nemrég lezajlott körzeti dön 5je után örömmel újságolták a rendezők azt, hogy az eseménysorozat iránt nagy volt az érdeklődés, közel négyezer ember vett részt va­lamilyen formában az üze­mek versenyein. Mintegy 100 csapat nevezett be, s köztük 12 öt-öt tagú csoport szerepelt a körzeti döntőn. Első helyezést ért el a Du­na Menti Építőipari Kisszövet­kezet csapata, amely a megyei döntőben is képviseli majd it­teni eredményei alapján a vá­ros színeit. Második a MÁV Járműjavító Üzem, s ők szo­ros küzdelmet vívtak a végül harmadik helyre került Me­chanikai Laboratórium együt­tesével. Még egy lista érkezett szer­kesztőségünkbe, s egyetértünk azzal a megjegyzéssel, hogy ennek szereplői is méltók a nyilvánosságra. A szakszerve­zetek szakmaközi bizottsága tavaszi értékelése szerint a szocialista brigádmozgalom legjobbjai között az alábbia­kat ismerték el: 1. Ságvári Endre szocialista brigád. (MÁV Járműjavító Üzem), 2. Petőfi Sándor szocialista bri­gád. (Alagi Bőripari Kisszö­vetkezet), 3. Kandó Kálmán szocialista brigád. (Mechani­kai Laboratórium.) A társadalmi munkában, a termelésben élen járó kollektí vákat a munkahelyeken juta­lomban részesítették^ A különös nevű virág at- lantikus klímán él. Nyugat-Eu- rópa tájain található. A nyári szárazságot és nagy meleget nem viseli el. Hazánkban csak a nyugati vidékeken lehet rá­találni. Mindezt Windhager Károly- tól, a kertbarátkor kultúrfele- lősétől tudhatjuk meg, aki új munkatervükről adott lapunk­nak tájékoztatást. A szép virágot május 23-án reggel 6- kor indulnak el megnézni, a dunakeszi hűtőház autóbuszá­val. Első állomásuk a Kám melletti arborétum megtekin­tése lesz, a Szombathely kö­zelében fekvő település kör­zetében. Aztán magát a várost is megnézik, ahonnét este 7 óra tájban érkeznek haza, mi­közben útba ejtik és megte­kintik a jaki templomot is. Augusztusban vendégeket fogadnak, a már évek óta jó kapcsolatokat ápoló cseh­szlovák kertbarátok érkeznek Királyhelmecről és három A társadalomtudományok marxista művelői sohasem állították, hogy a szocializ­musban nincsenek, nem ke­letkezhetnek ellentmondások. Mégis mintha az elmúlt év­tizedekben szégyelltünk volna némely tünetről beszélni, me­lyek a mi viszonyaink között nem kibékíthetetlen ellent­mondások között keletkeztek. Még idejében Nem kisebb súlyú témát, mint a gyermek- és ifjúságvé­delmet tűzte nemrég napi­rendjére az MSZMP Dunake­szi Városi Bizottsága. — Több tényező kötelez er­re bennünket — indokolta meg a döntést Szigeti Sán- dorné titkár, a napirend elő­adója. — Egyben emlékezte­tett arra, ahogy a párt XIII. kongresszusának beszámoló­jában először jelent meg ön­álló témaként a beilleszkedé­si zavarok elemzése, majd azt állapította meg, hogy ezek a tünetek sajátos módon van­nak jelen a budapesti agglo­merációs övezetben, tehát itt a városban és körzetében is. A politika nem kerülheti meg a kényesnek vélt kérdé­seket, mert ebben az esetben súlyos árat fizet a közben állandósulttá váló és egyre növekvő gondokért. Idejében megtett lépésnek tekinthető, hogy a pártbizottság vezetői összefoglalták, legfőbb fóru­muk elé tárták azt, ami má­sokat is aggaszt. Ebben a körzetben is egyre több a szü­lők hanyagsága, tudatlansá­ga miatt veszélyeztetett hely­zetűnek mondható gyerek, akiknek a személyiségük, jö­vőbeni sorsuk került veszély­be. Beszélnek, úgynevezett napig vendégeskednek (már nem először) a dunakesziek- nél. A helybeliek örülnek an­nak, hogy sikerült számukra szállást szerezni a Gárdonyi Géza Szakmunkásképző Inté­zet kollégiumában. A csehszlovák kollégáknak budapesti programokat is rendeznék majd a három nap alatt, hogy megnézhessék a főváros nevezetességeit, de természetesen Dunakeszit és környékét is alaposan megis­merhetik a vendégek. Láthat­ják majd azokat a kerteket, melyeket magyarországi bará­taik ápolnak. A régi kapcsolat sok hasznos tapasztalattal gazdagította már a határ mindkét oldalán élőket. Akik azt kérdezik Windhager Ká­rolyiéi, hogy programjaikon, utazásaikon részt vehetnek-e mások is, számukra azt vála­szolja: igen. De előbb lép­jenek be klubjukba, melynek kapuja mindenki előtt nyitva áll. szenvedélybeteg gyerekekről s e fogalom többféle problé­mát jelölhet. Akár a korai dohányzást, az alkoholizmust is vagy a még veszélyesebb, csak szipózásnak mondott szenvedélyt. Idegrendszeri sé­rüléseket jeleznek az orvo­sok. Öt év alatt hatszor na­gyobb lett a fiatalkorú bűn­elkövetők aránya, bár túl nagy ijedtségre nem ad okot, ha tudjuk, hogy a viszonyítás az 1983. évi, összesen hat fő­höz képest alakult. Tanulmánynak is beillő előadásában Szigeti Sándor- né szólt a kiváltó okokról is, melyek között a letelepedés­sel megváltozó életmód, az alacsony iskolai végzettség és általános műveltség, a csalá­dok gyakori szétesésében a válások mellett az alkoholiz­mus is szerepet játszik. Ám még így sem teljes a kép, amit azért kell világosabbá tenni, hogy a kedvezőtlen tendenciák ne erősödjenek fel, a hosszabb távú gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenység hatására pedig fokozatosan javuljon a helyzet. Kényes ügy ? Kik és mit tehetnek ezért? A szülők felelősségét min­denesetre első helyen emlí­tette az előadó, s ebben egyet­értettek vele a felszólalók is. Nem kevesebb az olyan hi­vatalok, hatóságok dolga sem, mint amilyen a gyámha­tóság, amely többek között a pontosabb nyilvántartás ké­szítésével, a kritikus esetek felderítésével szolgálhat jól, alapot teremtve a bajokat megelőző, gyógyítómunkához. Nagy szerepet játszhatnak ebben a gyermek- és oktatási intézmények. Az iskolákban ne legyen részfeladat az ifjúságvédelmi felelősök munkája, hanem segítsék őket a tanári testü­let tagjai. Az üzemek, a tár­sadalmi szervezetek sajátos szerepük szerint működje­nek együtt e nagyon fontos, felelősségteljes munkában, amely minden felnőttnek er­kölcsi kötelessége — hang­zott az ajánlás. A szülő dolga A gyermek- és ifjúságvé­delem szervezeti és tárgyi fel­tételei már az elmúlt évek­ben is kedvezően alakult. — Koncert. 15-én, szomba­ton 19 órakor a Napóleon BLD nevezetű együttes mutatkozik be a József Attila Művelődési Központ színháztermében. Az úgynevezett álló koncertre megkezdték a jegyek árusítá­sát. — Népszerű ismeretek. Hagymás dísznövények. Dr. Fodor Béla előadása 11-én, hétfőn 18 órakor kezdődik a göd-felsői kertbarátkor ösz- szejövetelén. — Ügyes-bajos dolgaink. Kerekes Gézáné előadása 14- én, csütörtökön 17 órakor a hatósági ügyekről, az idősek dunakeszi napközi otthoná­ban. — Játékkor. A városi könyvtárban 11-én, hétfőn 11 órakor a textilképkészítést gyakorolhatják, a tallérpenge- tő játékot tanulhatják meg a gyerekek. — Nyugdíjas pedagógusok klubja. Kézimunkázással, tár­salgási délutánra várják kol­legáikat 14-én, csütörtökön a városi könyvtár klubtagjai. — Szeptemberig zárva. A vá­rosi könyvtár MÁV-telepen működő 1. számú fiókja fel­újítás miatt átmenetileg zár­va tart. — Tömegsport. Futóverseny. A Körösi Csorna Sándor Álta­lános Iskola 9-én, szombaton reggel 8.30-kor jótékony célú futóakciót indít az iskola előt­ti térről. Nevezni lehet a helyszínen 7.45 órától. A ne­vezési díj: 20 forintba kerül. A bevétel felét a sportsegély­alapra, másik felét a mozgás­Több intézményt alapítottak, társadalmi szervezetek vál­lalták, mint saját gondjukat, a legfiatalabbak sorsának, ne­velésének ügyét. Kialakult a nevelőszülői hálózat. Ez utóbbi azokkal a jó tapaszta­latokkal is rendelkezik már, hogy a családoknál felnövő gondozottak társadalmi be­illeszkedése zökkenőmente- sebb, mint azoké, akiket in­tézetekben neveltek. — Egyre mélyebb a felis­merés — állapította meg a pártbizottság titkára, hogy a családok szerepét és felelőssé­gét kell növelni. — Egyes, kedvezőtlen jelenségekkel szemben a társadalmi fele­lősségre vonásnak is gyakorib­bá kell válnia. Aktivisták, munkások és hivatásos nevelők dolgoznak felelősen a jövő nemzedé­kért. A pártbizottság ülésén is nyilvánvalóvá vált, milyen erők fordíthatják hozzáértő, szívós, figyelmes munkával jó irányba gyermekeink és fiataljaink ügyét. Szót kért ezen a megbeszélésen több gazdasági vezető és hatóság képviselője. Elmondta véle­ményét dr. Gauland Mária gyermekgyógyász, csoportve­zető -főorvos, Kádár Jenőné, a Fóti Gyermekváros igazga­tója, s elődje, az alapító dr. Barna Lajos. Nagy figyelmet keltett Kádár Jenőné azzal a nézetével, amely általános helyesléssel találkozott, s így hangzott: vissza kell adni a gyermeknevelés társadalmi rangjátl peautó — adta hírül szenzá­ciót keltő címével a Szabad Ifjúság 1955. évi egyik száma. A Morgó nevű márka próba­kocsiját akkor Markhot Jenő tervei alapján készítették a Dunakeszi 201. Számú Szak­munkásképző Intézet tanárai és tanulói. A sorozatgyártás ugyan elmaradt, de az alkotó­szellem nem tört meg, a ha­gyományok élesztgetése szün­telen törekvés a mai Gárdonyi Géza Szakmunkásképző Inté­zetben. A Botos Dóra tanár, szak­körvezető irányításával mű­ködő, tavaly megalakult hon­sérült gyerekek nyaraltatására utalják át. — Fogadóóra. Szokásos hét­fői fogadóóránk a jövő héten elmarad. Az ezt követő héten ismét a kialakult rend szerint tartjuk meg. A gödi Dunamenti Terme­lőszövetkezet lapját, a Duna- menti Híradót most kissé kés­ve kézbesítette a postás. Tar­talma azonban így is aktuá­lis. A közös gazdaság híradó­ja jól szolgálja a tagság tájé­kozódását. A szocialista brigádvezetők tanácskozásáról szóló első ol­dalas cikk szerzője többek kö­zött beszámol arról, hogy újabban kilenc munkacsoport érte el az arany fokozatú mi­nősítést. Az Angela Davis szocialista brigád több ízben érdemelte már ki ezt a megtisztelő cí­met, s ezek után most a ter­melőszövetkezet kiváló szocia­lista brigádja elismerésben ré­szesülhettek. ösztönzést érdekeltségi ala­pon, személyre szabottan. E cím alatt arról szól a tájé­koztatás, hogy az idei évitől a Megkülönböztetett figyelem­mel vizsgálják manapság vál­lalataink vezetői a főkönyvi bejegyzéseket. A társadalom intézményeiben is többet fog­lalkoznak a szokottnál gazda­sági kérdésekkel, mivel a gyá­rakban, a gazdaságig szerveze­tekben teremtik elő minden­napi élettevékenységünk anya­gi forrásait. Kedvező kép Dunakeszin és körzetében kedvező képet mutatnak a gazdálkodás I. negyedévi főbb adatai. Mint azt legutóbb a városi pártbizottság vb-ülésén is megállapították, az MSZMP KB múlt év novemberi hatá­rozata, ennek nyomán a váro­si pártbizottság tavaly decem­ber negyedikén elfogadott fel­adatterve kedvező fogadtatás­ra talált az üzemekben, s fel­élénkült a munka. Ipari üzemeink tervezett 102 —1H százalékos értóknöve­ismereti szakkör a közelmúlt­ban úgynevezett helytörténeti kiállításon tárta a látogató elé intézményük múltját. Jól szerkesztett, tartalmas füze­tet is adnak a kezébe annak, aki belép a kollégium föld­szinti kiállítótermébe. Számí­tógépes emléklapot is kap a lá­togató. A már apákká, nagyapákká korosodott egykori hallgatók megilletődve állnak meg az iskola egykori csengője előtt, amely sok izgalmas óra és fe- leltetés kezdetét, végét jelen­tette. Az öreg iskolapadokon régi és mai tankönyvek pi­hennek, valamikor egyetlen kötetbe is belefért az egész tananyag, s ennek ma sokszo­rosa a tanulnivaló. Mozdony metszete, pull- mankocsi modellje emlékez­tet arra, hogy itt vasúti szak­munkás-dinasztiákat neveltek. A jelen iskolája pedig video­filmen mutatkozik be, s a hall­gatókkal, a látogatókkal meg­ismertetik közelebbről ezt a várost is, amely a munkás­nemzedékek nevelője. műszaki termelésirányítók, s egyáltalán a műszaki fejlő­désért munkálkodók a prémi­um egyötöd részének kifizeté­séhez külön meghatározott fel­adatokat teljesítenek majd. Érdemes kézbe venni a lapot annak is, aki a tsz VII. öt­éves tervi koncepcióját akar­ja megismerni, mivel közük az április 15-i elnöki előter­jesztés legfontosabb részleteit. Érdekes a háztáji bizottság munkájáról szóló írás, amely Tóth Attilával, a bizottság ve­zetőjével folytatott beszélge­tést tartalmaz és bepillantást enged a szövetkezeti demok­ráciát formáló testületek egyi­kének munkájába. Kosok után traktorok. Ez­zel a címmel számol be a lap a régi gépek árveréséről, melyről korábbi számunkban mi is hírt adtunk. Huszonegy kedéséhez a piád feltételek az elmúlt évinél kedvezőbben alakultak. Előnyös fogadtatásra talál­nak az ipari szövetkezetek ter­mékei. A Dukát 114, a bőr­ipari kisszövetkezet 100 száza­lékra teljesítette a negyedévi tervét. A téli időjárás miatt lemaradás következett be a fóti Építőipari Kisszövetkezet­ben, az Út-, Vasútépítő Vál­lalatnál és a Római Tetőcse­rép Gyárban. Késtek a me­zőgazdasági munkák, ezek pót­lására a jó idő beköszöntével került sor. A terület gazda­sági szervezetei folytatják a piád igényekhez jobban iga­zodó termékszerkezet átalakí­tását. A dinamikus jelzővel illetik az első negyedévi exporttevé­kenységet, s e területen ki­emelkedő eredményt ért el az Alagi Állami Gazdaság, a Du­nakeszi Konzervgyár, a fóti Vörösmarty Termelőszövetke­zet, a gödi Dunamenti Ter­melőszövetkezet. A gazdasági eredményektől közvetve és közvetlen is függ a településfejlesztés, melynek 1987. évi előirányzatai: Du­nakeszin 145,8, Gödön 18,2, Fóton 56.1 millió forint. A vá­rosban ebből a pénzből is épül és nyílik meg idén a köz­ponti rendelőintézet, bővül a gázvezetékhálózat, elkészül a 2. számú általános iskola tor­naterme. Gödön a művelődési központot újítják fel. Megkö­tötték a földgázvezeték építé­sére vonatkozó szerződéseket. Fóton a gázvezeték-hálózaton kívül az ivóvíz-szolgáltatással kapcsolatos beruházásokat is folytatják. Cselekvési egység Gazdasági életünk kedvező tendenciái, ha szerény mérték­ben is, de hozzájárulnak az országos helyzet javulásához. A munkahelyek szakmai ve­zetői, közgazdász szakemberei sok segítséget kapnak az üze­mi pártbizottságok, pártszer­vezetek vezetőitől, tagjaitól. A politikai eszközökkel nyújtott támogatás, az irányí­tómunka ma a párttagok és vezetők példamutatásával, a szemléleti és cselekvési egy­ség megteremtésével valósul meg. érdeklődő licitált, három, egyenként 15 éves Zetorra, és három 10—12 éves MTZ-re. A kikiáltási ár 5—20 ezer fo­rint között mozgott. A három traktor és két MTZ a hely­színen elkelt, a vásárlók tsz- dolgozók és „külső” vevők voltak. Teljes oldalt kapott a sport, tükrözve a tsz és a község mozgáskultúrát kedvelőinek programjait. Érdemes idézni a címeket: „Gyere, gyere ki a hegyoldalba”, „Hétszáz hor­gász vízre indul”, „Néhány szó a fehér sportról”, „Göd őrzi a serleget”. Az oldalt írta: Kovács T. István Fotó: Vimola Károly Harisnyák a Ramónából Még mindig kelendő cikk a divatos neccharisnya, melyet kül­földi piacokra is küld a Ramona Ipari Szövetkezet. A gödi üzem értékét a biztos munkalehetőség jelenti a környéken lakó asszonyok számára, akik a képünkön látható gépeken dolgoznak Virágtúra A kertbarátok munkaterve ■ Péntektől péntekig» Tablók, mozdonyok, vasúti kocsik Emléklap a számítógépről — Ilyen lesz a magyar tör­Eladták a traktorokat a Dunamenti Tsz-ben A jutalmazás új szempontjai Göd őrzi a serleget — Vízre indulnak a horgászok A figyelem központjában Az első hónapok mérlege Politikai segítséggel

Next

/
Oldalképek
Tartalom