Pest Megyei Hírlap, 1987. május (31. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-07 / 106. szám

■ Abonyi krónikái Mechanikai Művek Teljesíthető a terv Ezekben a napokban több­ször is hallottunk, olvastunk olyan közösségekről, amelyek az általánostól eltérően az el­múlt esztendőben derekasan helytálltak és a meghatározott termelési feladatot túlteljesí­tették. Abonyban a Mechani­kai Művek gyáregysége az egyik ilyen ipari üzem. Bizo­nyítékul elnyerte a Vállalat Kiváló Gyáregysége címet. — A Mechanikai Művek gyáregységei hosszabb ideje versenyben állnak egymással, s 1986-os eredmények alap­ján a győztesek mi lettünk — mondta Csabáné Retkes Er­zsébet, a szakszervezeti bizott­ság titkára. — Éves tervünket az anyag- és kooperációs alkat­részhiány ellenére hetvenmil- lió forinttal sikerült túlteljesí­teni.-Az esetenként szükséges munkaerő-átcsoportosítást idő­ben végrehajtottuk. A jó teljesítmények érdeké­ben sokat tettek a szocialista brigádok. Erre utal az a tény, hogy a Komócsin Zoltánról el­nevezett brigád a vállalat, a Szemes Piroska brigád pedig a gyáregység kiváló brigádja lett. Az utóbb említett kollek­tíva az elektronikai üzemnél működik, forrasztanak, úgyne­vezett panelokat készítenek. Bevezették az önmeózást, ami azt jelenti, hogy ha valaki hi­bázik, selejtes munkát végez, az mulasztását munkaidő után, bérezés nélkül kijavítja. Így aztán a kezük alól aligha ke­rül ki rossz minőségű alkat­rész. Bár Zelei Károlyné brigád­vezető szívesen ecsetelte a kö­zösség tavalyi működését, el­beszéléséből mégis az tűnt ki, hogy őt és munkatársait egy­aránt az idei célok végrehaj­tása foglalkoztatja leginkább. Erről szólva a hatékonyabb munkavégzést, a minőséget és a tervtúlteljesítést emelte ki. A Magyar Benigna brigád, amely adminisztratív dolgozó­kat tömörít, harmadszor nyer­te el az arany fokozatot. Récsi Józsefné brigádvezető a be­osztásukról alig-alig mesélt, inkább a többletet sorolta. Pél­dául, hogy az eimúlt eszten­dőben két kommunista műsza­kot teljesítettek, holott csak egyet vállaltak, és a kollektíva minden tagjára évente 32 tár­sadalmi munkaóra jut, amit természetesen nem az íróasz­talnál végeznek. — A gyáregység tizenhét szocialista brigádjának a ter­vek túlteljesítése, a munka­idő teljes kihasználása és a minőség javítása volt a fő célja, és ez az idén sem vál­tozik — mondta Csík Zsolt szakszervezeti főbizalmi. — Az elmúlt esztendőben 15 elfo­gadott és alkalmazott újítás készült. Ezek elősegítették a gyorsabb, gazdaságosabb mun­kavégzést. Örömmel vennénk, ha ehhez a mozgalomhoz még .több munkás és értelmiségi csatlakozna. A gyáregység idei készáru­terve meghaladja a 600 milliót. Bár több olyan intézkedés tör­tént, ami a program megvaló­sítását elősegíti, az alkatrész- hiány még mindig Damoklész kardjaként lebeg felettük. — A műanyag alkatrészek alapanyaga változatlanul tőkés importból származik — mond­ta Bene László, a pártvezető­ség titkára. — Kiváltására a vállalat fejlesztő intézetében a postával és azokkal a mű- anyaggyártó üzemekkel, ahol ezek kooperációban készülnek, kísérletek folynak, de nehéz olyan belföldi származású he­lyettesítő anyagokat találni, amelyek a követelményeknek megfelelnek. — Teljesíthető az idei terv? — Döntően a második fél­évtől termékgyártásunkat a feltételeknek megfelelően mó­dosítjuk. Ha kooperációs part­nereink igényeink szerint dol­• goznak és szállítanak, a 600— 610 milliós terv teljesíthető. — Változatlan létszámmal? — Inkább csökkenővel. Az elmúlt időszakban a hallgató­gyártásnál olvan átszervezés történt, ami 20 százalékos lét­számmegtakarítással járt. Gy. F. Nyitás: május 10-én Felére csökken a vízdfj Bár igazi tavaszi idő volt május elsején, a hagyomá­nyokkal ellentétben az abonyi strand nem nyitott ki, nem fo­gadott vendégeket. Szökrön László strandvezetőtől meg­tudtuk, hogy a kapunyitás tíz nappal kitolódik, mert a tele­pülés területén folyó kötelező tüdőszűrő és egyéb orvosi vizs­gálatokat az ottani kádfürdő helyiségeiben végzik, s így sem a felüdülni vágyók kiszol­gálása, sem az egészségügyi dolgozók munkája nem lenne zavartalan. A strandot május 10-étől látogathatja a közön­ség. A kabinbérlők ugyan bár­mikor elfoglalhatják helyüket, de a szokásos szolgáltatásokat csak 10-étől vehetik igénybe. Július 1-jéig üzembe kell helyezni egy vízforgató, illet­ve vízszűrő berendezést. Erről látogatásunk során a követke­zőket hallottuk Szökrön Lász­lótól: — Az előkészítő munka fo­lyamatban van, a szükséges anyagokat, tartályokat meg­rendeltük, s remélhetőleg a kijelölt határidőre felépül és üzemelni fog — mondta. — A kivitelezéshez segítséget ka­Felveszünk a termelési és értékesítési osztályra osztályvezetőt Feltétel: felsőfokú faipari végzettség,1 lehetőleg szakmai gyakorlat (esetleg középfokú végzettség, nagy szakmai gyakorlat). Jelentkezni lehet a Fűrész-, Lemez- és Hordóipari Vállalat ceglédi gyáregységének személyzeti előadójánál, Cegléd, Kosárhegy u. 22. punk a helyi mezőgazdasági és ipari üzemektől. — Mire jó ez a berendezés? — Ezentúl nem kell heten­ként kétszer vizet cserélni a medencékben, erre legrosszabb esetben kéthetenként kerül sor, de nem lehetetlen, hogy csak havonta. Az elmúlt esz­tendőkben a nyári nagy me­legben gyakori volt a víz­hiány a községben, amit a strandon is észrevettünk. Ha a vízforgató és a -szűrő mű­ködni fog, 40—60 százalékkal kevesebb lesz a vízigényünk, s több jut a lakosságnak. Évente egymillió forint körüli vízdíjat fizettünk. Ez a költ­ség az idén még magasabb lenne, mivel januártól a közü- letek drágábban kapják a vi­zet. Előzetes számítások sze­rint a korábbiakhoz viszo­nyítva, felére csökken majd a számlánk összege. Az abonyiak kedvelt pihe­nőhelyén egy másik korszerű­sítés előkészületei is folynak, és megvalósulásához társadal­mi összefogás útján jutnak el. Egy újabb gyermekmedencét építenek. Az érvényben levő előírások szerint ahhoz, hogy a higiéniai követelményeknek eleget tudjanak tenni, vala­mennyi vendégre egy köbmé­ter vizet kell számítani. Mivel a strandolok 60 százaléka gyermek, ez a fejlesztés na­gyon fontos. Ha megvalósul, javulnak az úszásoktatás fel­tételei, a jelenlegi gyermek- medence felszabadul és úgy­nevezett melegedőmedence­ként tudnák hasznosítani. A bővítéssel tehát több gond megszűnik, és mind az idősek, mind a gyermekek fürdőzési lehetőségei megváltoznak. Ez­zel a munkával is várhatóan az idén elkészülnek, ám az új medencét csak a következő szezonban vehetik birtokba a fürdőzők. —ki A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXI, ÉVFOLYAM, 105. SZÁM 1987. MÁJUS 7., CSÜTÖRTÖK Nyelvi laboratóriumot terveznek Látszik, ez válogatott csapat Fotókiállítás A napokban nyílt meg a székesfehérvári Jáky József Szakközépiskolában (József Attila u. 50.) Tóth István fo­tóművész kiállítása, amely május 22-ig látogatható. Bemutatkozik a Oürer-terem A Kossuth Művelődési Köz­pontban levő Ceglédi Galériá­ban Bemutatkozik a Dürer-te- rem címmel nyílik kiállítás május 11-én, hétfőn este hat órakor. Menyhárt László, a Művészet című folyóirat rovat­vezetője nyitja meg a kortárs grafikus- és szobrászművé­szek grafikáiból, érmeiből és kisplasztikáiból rendezett tár­latot. Akinek megtetszik vala­melyik műalkotás, megvásá­rolhatja. — Ügy tudom, hogy Ceglé­den csak az önök iskolájában van idegen nyelvi oktatás, természetesen az oroszon kí­vül. Honnan jött az ötlet? — kérdezem Nagygyőr Arpád- nét, a Földvári iskola igaz­gatóhelyettesét. — Immár négy esztendeje, hogy elkezdtük az angol ta­gozatos oktatást. Az ötletet az adta az igazgatóságnak, hogy jött hozzánk egy orosz-angol szakos tanárnő. Arra gondol­tunk: mi lenne, ha az orosz mellett a másik nyelvvel is megpróbálkoznánk? Annál is inkább, mert a ceglédi isko­lákban az idegen nyelv eddig kissé háttérbe szorult. Ugyan­akkor a kolléganő tudását szerettük volna kamatoztatni. A legalkalmasabbak — Mi volt az elképzelésük? — Az első évben egy osz­tályt szerveztünk, amelybe válogatott gyerekeket hoztunk össze. Csak a saját körze­tünk jöhetett számításba. Épp azért, mivel ezt még mi is némiképp kísérletezésnek szántuk. A iskolánk legjobb képességű másodikosait jelöl­tük az angol tagozatos har­madik osztályba. A harmin­cas létszámot két csoportra osztottuk. Igen ám, de a zavartalan tanításhoz két pedagógus kel­lett. Szerencsére egy magyar­ének szakos kartársnő ren­delkezett a megfelelő nyelv­vizsgával. Elkezdődhetett a munka. Különböző tesztek alapján bíráltuk el, hogy a jelentkezők közül ki felel meg a követelményeknek. — Ha valaki más iskolából szeretne átjönni...? — Természetesen arra van lehetőség, de legkésőbb har­madikos korban meg kell en­nek a váltásnak történni. Hi­szen az iskolaváltoztatás bi­zonyos törést okozhat. Ezért jobb mindjárt itt kezdeni az elsőt, s akkor elkerülhető a negatív élmény. Egyébként, hogy a képességek ne tompul­janak és a nyelvtanulási haj­lamot serkentsük, két éven át szakkörre járnak ezek a ta­nulók. Ott aztán igazán ki­derül, hogy valójában ki a legalkalmasabb az angol tago­zatra. — Mennyit foglalkoznak a nyelvvel? — Az alsósoknál 10 nap alatt 5, míg a felsősöknél az első félévben 9, a másodikban 8 órát töltenek angollal. Egy- egy osztály két csoportban dolgozik. Kevés a jelentkező — Mik a tapasztalataik? — A hatodikosoknál — ve­lük kezdtünk négy éve — ér­ződik, hogy az elején voltunk ennek a kezdeményezésnek. Azért ott is akad 10—15 ügyes gyerek. Az ötödik osztály vi­szont remek, látszik, hogy vá-> lógatott a csapat. Persze még korántsem olyan jó az esé­lyünk a válogatásnál, mint a Táncsics- és a Mészáros-isko­la zene-, illetve tornatagoza­tánál. Ezek az intézmények körülbelül kilencven, mi pe­dig csupán mintegy negyven emberke közül választhatunk. — Mi van akkor, ha csak később derül ki, hogy valaki­nek mégsem megy a nyelvta­nulóis? — Az a tapasztalatunk, hogy a tanulókra inspirálóan hat az, hogy nyelvtagozatosak le­hetnek. Ennek ellenére előfor­dulhat, hogy némelyiknél ötö­dikben már baj van az an­gollal, sőt egyéb tárggyal is. Ebben az esetben a hagyomá­nyos ötödik osztályba kerül át a gyerek. Hiszen ha egy kitűnő közösségben állandó kudarc éri, az kisebbségi komplexust okozhat nála, és károsan befolyásolhatja a fej­lődését. Ezért az ő érdekében mindenképpen kell egy ilyen változtatás. Esetleg németet is — Végül is az iskolában azok vannak többen, akik nem kiválasztottak. Ök nem tanulhatnak nyelvet? — Szó sincs erről. A szak­körön van lehetősége minden­kinek, hogy elsajátítsa a nyelvet. Most például néhány nyolcadikos is — akik gim­náziumba készülnek — jár a foglalkozásra. Egyébként az év elején mindig nagy a lel­kesedés. Aztán amikor rájön­nek, hogy hoppá, itt komolyan, kell dolgozni, egyre többen feladják. — Milyenek a tárgyi felté­telek? — Örömmel mondhatom, hogy mindennel rendelke­zünk, ami az oktatáshoz szük­séges. Nem titkolom, hogy nyelvi laboratóriumok kiala­kítását tervezzük. Igaz, hogy jelen pillanatban még nem adottak a feltételek. Túlzsúfolt az intézményünk ahhoz, hogy a régi, illetve új épületben két-két termet átalakítsunk e célra. De egyáltalán nem re­ménytelen az ügy. Gondol­tunk arra is, hogy a későb­biekben — megfelelő érdek­lődés esetén — esetleg az osz­tály egyik fele angolt, a má­sik németet tanulna. — Ezek szerint a nyelvokta­tás önöknél sínen van, és nincs semmi gondjuk. — Ez nem egészen így van. Ugyanis jövőre márany- nyi lesz az angol tagozatos osztály, hogy szükségünk vol­na még egy szakos kollégára. Mindenesetre nem bízzuk a véletlenre, hogy: „majd csak jön valaki” ... Fehér Ferenc Dobosék Dánoson A dánszentmiklósi művelő­dési és sportházban május 10-én, vasárnap délután há­rom órakor Dobos Attila és Vágó István ad műsort Har- math Andrea, Auth Ede és Frank Gábor közreműködésé­vel. Cserbenhagyás A kétnapos jogosítvány Megkerült az összetört fényszóró Április 25-én késő este a Dohány utcai ATI-tanpálya közelében egy személyautó el­ütötte az út szélén talicskát toló Németh Lászlót, majd megállás nélkül továbbhajtott. A szó megszokott értelmében nem történt tragédia, ám a sértett egyik ujját amputálni kellett. A talicska bal oldali szarva belefúródott a gépkocsi fényszórójába, így aztán a helyszínen maradt üveg- és festékmaradványokból nem volt nehéz megállapítani, hogy a segítségnyújtás nélkül el- porzó jármű: Trabant Combi. Április 29-én az egyébként is esedékes fokozott közúti el­lenőrzés során igazoltatták Nagyteleki Zoltán 19 esztendős ceglédi fiatalembert, s meg­vizsgálták az általa vezetett Trabantot. A rendőröknek föl­tűnt a kocsi ajtaján végighú­zódó karcolás, a vadonatúj fényszóró a frissen festett ke­rettel. Nagyteleki a kérdezős- ködés első fordulójában tagad­ta, hogy április 25-én közle­kedett volna, mert, mint mondta, akkor még nem is volt jogosítványa. A trabantos lakásán tartott szemlén meg­került a ripityára törött fényszóró lámpatest je, dé Nagyteleki csak később, már a rendőrségen ismerte el vét­kességét. ÉVIG Jóval főbb ötlet kellene Az idén az ExpresszeE kirándulnak Bizonyára nem Mészáros Péter, az ÉVIG ceglédi leány- vállalatának KISZ-titkára te­het róla, hogy a fiatalok moz­galma eléggé ellaposodott az utóbbi években. Már csak azért sem ő tehet róla, mert február 27-én választották tit­kárukká a KISZ-esek, miután tavaly is volt titkárválasztás, méghozzá kettő. Az első kilé­pett, a második megbetegedett. A mozgalom válságának ez is inkább csak tünete volt, mi­ként az is, hogy időközben 86-ról 40-re csökkent a tag­létszám. Jelenleg három alap­szervezet működik a gyárban. De miben áll ez a műkö­dés? Mészáros Péter, aki tavaly került a vállalat műszaki osz­tályának gyártmányszerkesz­tésére, miután gépipari szak- középiskolában érettségizett, elmondta: a választás után ve­zetőségi ülést tartottak, és az első akciójuk az volt, hogy 10 mázsa papírhulladékot elszál­líttattak a vállalattól. Az akciót mindenesetre jó­nak és jelképesnek is értékel­hetjük. Azt nem kérdeztem meg, mennyi pénzt kaptak a hulladékért, ám az tény, hogy ettől a bevételtől sem gazda­godtak meg. Miként az is tény, hogy az évente felhasználható 20 ezer forint, amit a vállalat bocsát a KISZ-esek rendelke­zésére, ugyancsak kevés. Tud­ják ezt a leányvállalat veze­tői is, csakhogy több pénz nem jut erre a célra. Mindenesetre tény, hogy egy KISZ-tagra évente 500 forint jutna ebből az összegből, ha mind saját magukra költhetnék, csakhogy a pénz felét berendezési tár­gyak vásárlására kell fordíta­niuk. L A KISZ ezzel szemben bő­kezű a tagjaival. Mert a ren­delkezésre álló kempingcikke­ket, sátrakat és matracokat, névleges összegért, 1 és 5 fo­rintért adja kölcsön. A fiatalok tervbe vették, hogy az idén az Expresszel ki­rándulnak Pozsonyba. A terv kútba esett. Azt mondják, majd elmennek a SZŰR-ra, vállalati busszal. Mit terveznek és mit tesz­nek ezenkívül? Patronálják a Mészáros Lőrinc Általános Iskola diákjait, négy ifivezető segíti a szakkörök munkáját, ugyanakkor az óvodásokat is patronálják. Az ÉVIG városi klubjában vetélkedőkkel egy­bekötött diszkót tartanak, kö­zösen a MÁV-val és a CÁT­tal. Olykor elmennek moziba a közös pénzből vásárolt mo­zibérlettel, s rendeztek már lövészversenyt is a teleppel szomszédos lőtéren. Mindenek­előtt pedig dolgoznak. A kom­munista műszakokon a több­ség részt vesz, rendeztek már KISZ-műszakot is, s ezt meg akarják ismételni. A KISZ-bi- zottság támogatja az FMKT-t is; amikor időben megkapták a kiírást, szép eredményeket értek el. Legutóbb azonban nem kapták meg időben, s hogy miért, nem sikerült meg­tudni. A párt vezetőivel jő a KISZ- bizottság kapcsolata. Mészáros Péter úgy mondja, hogy: „ük támogatnak bennünket a talp­ra állásban, de csak nagyon kemény munkával sikerülhet megújítani a mozgalmat. Ha központilag nem tudnak konk­rét programot adni a KISZ- nek, akkor mi mit tudjunk? Több ötletre, javaslatra volna szükség.” B. L. Aznap még valóban nem volt jogosítványa, bár az okmány készen állott, csak át kellett vennie. Nem ért meg hosszú időt a papír. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Há- lás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a kedves közeli és távoli rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunkat, ÖZV. MOLNÁR SANDORNE született Kovács Esztert utolsó útjára el­kísérték és sírjára a megemléke­zés virágait elhelyezték. A GYÁ­SZOLÓ CSALÁD. A Démász Ceglédi Kirendeltsé­ge értesíti fogyasztóit, hogy a Bacsó Béla utcai transzformátor­körzetben karbantartási munkák miatt !»87. május 7-én 8 órától 16 óráig áramszünet lesz. Az áramszünet az alábbi utcákat érinti: Bacsó Béla utca, Rét ut­ca, Vasvári utca, Örkényi utca, Tükör utca, Kőrisfa utca, Tö­mörkényi utca és Csikós szél. Kérjük fogyasztóink türelmét és megértését. A Ceglédi Tejipari Közös Vállalat felvesz autószerelő, fényező, gépjármű­villamossági szerelő és villanyszerelő szakmunkásokat. Felvesz továbbá gyakorlott árukiadót (raktárost) Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a vállalat telephelyén, Cegléd, Ipartelepi út 5. vagy a 10-327-es telefon 12-es mellékén. ISSN 0133—2MI (Cégié« Hírlap) A 1 f

Next

/
Oldalképek
Tartalom