Pest Megyei Hírlap, 1987. május (31. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-05 / 104. szám

1987. MÁJUS 5., KEDD 5 A kemencéből kapkodták a forró téglát Egy emberként — a gyermekekért Nem zenél, de turistát csalogat Üdvözlet a Dunakanyarból Felhalmozódott készletek Szada kis község a gödöllői körzetben, mindössze 2300 la­kossal, 253 iskolással és 90 óvodással. Ám ebben a falu­ban — a kevés pénz ellenére is — szinte erőn fölül meg­tesznek mindent azért, hogy a gyerekek megfelelhessenek a gyorsan változó, alakuló világ kihívásainak. Az elmúlt tervidőszakban kilenc tanter­mes iskolát építettek tornate­remmel, szertárakkal, öltözők­kel, megyei és országos kép­zésre is igénybe veszik a Szé­kely Bertalan képzőművészeti táborukat, az iskolának asz­faltozott sportpályát építettek —■ ami most, tavasszal ismét új szőnyeget kap —, van már az oktatási intézménynek öt számítógépe — s megrendelték a hatodikat —, a gyerekek helyben tanulhatnak szolfézst, valamint zongorázni és furu­lyázni, van iskolapszichológu­suk s minden remény meg­van rá, hogy logopédusuk is lesz. S hogy mindez hogyan le­hetséges ? Egyszerűen jó a kapcsolat a helyi államigazgatási és a közművelődési vezetők között. Nádaski László tanácselnök a pedagógusokkal együtt azt vallja, hogy a gyerekek igazi tárgyi tudásra csak megfelelő technikai feltételek mellett tehetnek szert. A jó közmű­velődési, oktatási hátteret a tanulók érdeklődése is kikény­szeríti. Országházbarna paia — Magamról tudom, hogy mit jelent nehéz körülmények között, olajos padlójú iskolá­ban tanulni — magyarázza a tanácselnök. — Azt szeret­ném, ha a helybeli gyerekek semmiben sem maradnának el a nagyvárosiaktól, sőt, kihasz­nálva a kis iskola nyújtotta lehetőségeket, amiben Lehet, még pluszt is kapjanak. Ne­kem sajnos, nincs saját gyer­mekem, így magaménak ér­zem az itt élő valamennyit, s igyekszem is a helybeliek se­gítségével gondoskodni róluk. — Miből telik minderre? — Az elmúlt tervidőszakban háromszor lettünk másodikak a megyei társadalmi munka­versenyben, s egyszer pedig harmadikok. Tavaly ismét a második helyen végeztünk. Ez mind plusz jutalommal járt, amelyet. mindig az éppen ak­tuális célkitűzésünk megvaló­sítására fordítottunk. No per­sze, ez még nem volt elegen­dő! De pótoltuk gazdálkodás­Xtt lesz a házasságkötő terem bejárata (Vimola Károly felvételei) sál, társadalmi munkával. Az iskola építésében például majd hatmilliós értéket képvi­selt a lakossági társadalmi munka. — Most milyen terveik van­nak? — Általános művelődési központunkat szeretnénk bőví­teni. A könyvtár és az óvoda további integrációjával kíván­juk javítani a tárgyi feltéte­leket. A megvalósításhoz már hozzá is láttunk. A községben lévő, műemlék jellegű Gras- salkovich-kastélyt újítjuk fel erre a célra. Mint kiderült, sajnos, a felújítás többe ke­rül a tervezettnél. A. két ol­dalszárny olyan állapotban volt, hogy le kellett bontani. Az eredetinek megfelelően építjük újjá. eredeti ajtókkal, ablakokkal és klasszicista osz­lopokkal. Az elkészülő falu­házban könyvtár lesz olvasó­termekkel, egy rendezvényte­rem, s a fogadócsarnok össze­nyitható lesz a vele egy tömbben lévő iskola ebédlő­jével. A vártnál nagyobb költségek miatt középlejáratú hitelt vettünk föl. A lakosság négymillió forint értékű tár­sadalmi munkát vállalt, amelyből már sokat le is dol­gozott. Bontottak, alapoztak öt héten át; alkalmanként hatvan-nyolcvan ember dol­gozott. Február 7-én kezdtük el a munkálatokat és április végén már készen álltak a falak, s egy részére már a te­tő is fölkerült. Ebben persze igen nagy a szerepe a Rákos­völgye Termelőszövetkezet épí­tőbrigádjának, amely komoly, példamutató és gyors kivitele­ző. Szerettük volna, ha a tető igazodik a klasszicista stílus­hoz; Nyergesújfaluról, a Ce­mentipari Vállalattól kértük és kaptuk meg igen gyorsan a 17 ezer darab országházbarna palát. Nem akarnak betartani — Az a hír járja, ha tár­sadalmi munka van, a ta­nácselnök az első, aki megra­gadja az ásó nyelét... — Nem lehet azt másként, hiszen példát kell mutatni. Ha az égésű közösséget érintő do­logról van szó, természetes, hogy ott vagyok, mint ahogy ott van az iskolaigazgató és valamennyi tanácstag is. Sze­rencsém van ezzel a testület­tel, mert igen aktívak, moz­gathatók, ütőképesek és segí­tőkészek is a döntéselőkészí­tésnél. Velük és a lakossággal együtt lehet csak a célokat megvalósítani. Már egy új sportpálya terveit is előkészí­tettük ... — Ismét a kérdés: miből? — Sokat segít a Rákos völ­gye Tsz, az intézményeink pe­dig igen ésszerűen és rendkí­vül takarékosan gazdálkod­nak Aztán a társadalmi mun­ka: ha utat vagy járdát épí­tünk, a tanácsnak csak az anyagot kell megvennie. Most például a Székely Bertalan táborban pinceklubot építenek maguknak a fiatalok. Ök is csak anyagot kaptak. Végül is öt esztendő alatt 38 milliós beruházás valóban nem kis összeg — különösen akkor nem, ha azt nézzük, hogy a község éves egységes pénz­alapja 20 millió ... Könnyített a helyzetünkön, hogy a ter­melőszövetkezet jóvoltából ezer hétvégi hobbitelket par­cellázhattunk. így épülhetett föl az orvosi rendelő, az anya- és csecsemővédő, így készül el augusztusra a fogorvosi rendelő és így lesz saját pos­tánk is. Tudja, egy szép, iga­zi vidéki faluközpontot sze­retnénk kialakítani. — Mikor adják át a falu­házat? — Az év végére készen lesz. Az óvoda már előbb, szeptem­berben, mert a gyerekek nem várhatnak. Most a kicsik is az iskolában kaptak helyet, ideiglenesen. — Ügy tűnik, jó kapcsolat van 'a tanács és az intézmé­nyek között. — Mi valamennyien úgy vagyunk ezzel, hogy nem azt nézzük, hol lehet a másiknak betartani, hanem azt, milyen módon tudunk egy-egy ügyet előrevinni. Évek óta azonos vezetők vannak, s jó a tan­testület is. Viták természete­sen előfordulnak, de tizen­négy esztendős tanácselnöksé­gem alatt éles helyzet még sohasem alakult ki. Hasonlóképpen beszélt Nagy István igazgató is a ta­nács és az általános művelő­dési központ, szűkebben az iskola kapcsolatáról. S ennek a jó összhangnak szemmel látható eredményei vannak az oktatásban. A számítógépek például az órarendbe épített fakultáció keretében állnak a hetedik és a nyolcadik osztá­lyosok rendelkezésére, immár három éve. Annak idején még zsebszámológéppel kezdték. Most egy nyomtató- és lemez- meghajtó egységet szeretnének vásárolni, ami körülbelül 80 ezer forintba kerül. Ennek se­gítségével elkészíthetnék az általános művelődési központ plakátjait, a házi leltárt és a bérnyilvántartást is. Az álta­lános művelődési központ egyébként 1983 őszétől műkö­dik és ebbe tartozik az óvo­dán és az iskolán kívül a közművelődési feladatok ellá­tása, a Székely Bertalan tá­bor irányítása és a 10 ezer kötetes könyvtár. Üj módon közelítünk a gyerekek szabadidős tevékeny­ségéhez is — mondta Nagy István. — Szakrajokat hoz­tunk létre. A mozgalmi rész az önkéntes társadalmi mun­kából tevődik össze, de meg­szűnt az a módszer, hogy egy osztály — egy raj. A rajokat — összesen kilencet — az érdeklődési körök szerint állí­tottuk össze, és így több kor­osztályból tevődik ki a taglét­szám is. így alakult kosárlab­da-, kézilabda-, kistúrázó- nagytúrázó-, varázskezek-, panoráma-, riporter-, szolgál­tató- és teriüészetbarátrájunk. Emellett természetesen műkö­dik rajá'skákkörünk és több­féle diáksportkör is. Á társa- dalmimunka-végzés nálunk természetes s a szülők is könnyen rávehetők. Amikor az iskolát építettük, egy ré­szük Erdőkertesen a kemencé­ből rakta a forró téglát a te­herautóra, a másik pedig itt, Szadán szedte le. Ügy érzem, jó a kapcsolatunk a szülők­kel és pozitív értelmű tekin­télyünk van előttük. Átérzett felelősség Kelemenné Boros Zsuzsa népművelő, az általános mű­velődési központ igazgatóhe­lyettese tovább folytatja az amúgy is rendkívül impozáns fölsorolást: — Az egyik legnagyobb büszkeségünk a Székely Ber­talan tábor, ahol megyei rajz­versenyeket rendezünk, és a gyerektáboroztatáson túl a rajztanárok is részt vehetnek itt továbbképzéseken. 1962-ben volt nálunk először művész­telep. Fontos feladatot lát el ez a tábor, a vizuális nevelést t \ A' bejárati oszlopok az alap megerősítése után visszake­rülnek helyükre illetően. Túl azon, hogy ott van Székely Bertalan háza és műterme, a tanács három fa­házat állíttatott fel az őspark­ban. A képzőművészeti szak- középiskolával tízesztendős szerződésünk van a szaktan- folyamok vezetésére. A szö­vőkereteket, a festő- és szo­borállványokat, égetőkemencét az iskolások is használják. A tábor idején minden évben tárlatot rendezünk. 1983-ban tíz Székely-tanulmányt vásá­roltunk kedvezményesen, és 1984-ben a megyei múzeum­igazgatóságtól kaptunk har­minchárom Székely-grafikát, amely az állandó kiállításun­kon szerepel. Emellett látha­tó a helytörténeti és szadai fotógyűjteményünk, valamint néhány tárgyi emlék Székely Bertalan hagyatékából. A nyár folyamán három tábo­runk lesz: egy komplex vi­zuális a gyerekeknek, egy ter­mészetvédelmi, valamint a rajztanári stúdió. A fennma­radó időre bérbe adjuk a te­rületet — ezzel is növelve be­vételeinket. Az elmondottak egyértel­műen azt igazolják, hogy Szá­dén mind a tanács, mind a közművelődéssel, ■ közoktatás­sal foglalkozó szakemberek egyaránt átérzik, mekkora fe­lelősség hárul rájuk, s tudják, hogy csak összefogással, együttes erővel teremthetik meg egy kis községben azo­kat a feltételeket, amelyek le­hetővé teszik, hogy a gyere­kek megfelelő felkészültséget szerezhessenek, s megtalálják helyben mindazokat a lehető­ségeket, amelyek értelmes, hasznos elfoglaltságot jelente­nek számukra. Körmendi Zsuzsa Mindenki tudja, nem Ma­gyarország a világ legfantázia- dúsabb képeslapgyártója. De ez legyen a legkevesebb ba­junk. Miért fájjon azért a fe­jünk, mert néhány hazai gyártó nem veheti fel a ver­senyt más országokkal, ahol több száz képéslapgyártó cég ontja legkülönbözőbb stílusú és szövegű anzikszkártyái özö­nét a vásárlókra? Nem hiszem, hogy bárkit is bosszantana, hogy az amerikai polgárhoz hasonlóan nem gratulálhat si­keres fogyókúrán túlesett ba­rátjának, avagy nem tudathat­ja képeslapon ismerőseivel há­zassága felbontását. A fogadós tudta S ha ugyan beszélő anziksz még nem is, de zenélő már kapható a hazai üzletekben is. Pedig ennek hiánya okozná a legkevesebb kifogásolnivalót. A különleges igényeket ki­elégítő üdvözlőkártyákból ugyanis néha hamarabb talál­ni, mint a hazai táj szépségeit bemutató képes levelezőlapok­ból. Pedig ennél aztán nincs olcsóbb propaganda. Régen, egy magára valamit adó ven­déglős is tudta ezt és fogadó­járól képeslapot ajándékozott vendégeinek. A tavalyi idegenforgalmi szezont követően így látták ezt a helyzetet a Verőcema­rosról és Zebegényből érke­zett panaszos levelek megfo­galmazói is. Azt írják, igen nagy szegénységi bizonyítvá­nya idegenforgalmunknak; ha a hétvégi kiránduló vagy a külföldi turista nem tud hoz­zájutni a meglátogatott táj­egységet ábrázoló képeslapok­hoz. Hogy miért van ez...? Ta­lán nem gyártunk eleget, vagy nem jut el mindenhová belőle? Ezekre a kérdésekre kerestünk választ. Dobozokba zárva A témáról először a Képző- művészeti Kiadó Vállalat gyártás-előkészítési osztályve­zetőjével, Tóth Lászlóval be­szélgettünk. A vállalat legna­gyobb megrendelője a PIÉRT, akik évente kétszer — augusz­tusban és februárban — kere­sik fel őket, s ilyenkor táj­egységekre bontva adják le igényeiket. Bennünket természetesen el­sősorban a Dunakanyar, azon belül pedig Verőcemaros és Zebegény érdekelt. Legna­gyobb meglepetésünkre nem­csak hogy e két nagyobb köz­ségről, de még a megye leg­kisebb falvairól is találtunk képeslappá formált tájfotót, vagy legalábbis negatívot, a színesarchív-szobában, ahol a tervezési munka folyik. Verő­cemarosról 15 különböző szí­nes képet és több mint ötven negatívot, Zebegényről pedig tízfajta képeslapot és 66 színes negatívot tettek elénk. De még Ceglédbercelről — erről a pi­ciny Pest megyei faluról — is tizenháromféle fotónegatívot őriznek a Képzőművészeti Ki­adó hatalmas mappái és fém­dobozai. Több mint 30 éve gyűjtött felvételeket tartalmaz az archívum, amelyet persze évente felfrissítenek saját fo­tósaik, illetve a megrendelés­re dolgozó külső fotóművészek alkotásaival. A Képzőművészeti Kiadónak ugyan egyik legnagyobb képes­lap-megrendelője a PIÉRT, da ettől függetlenül a vállalat sa­ját maga is foglalkozik a ter­jesztéssel. Néha az is előfor­dul, hogy megelőzi a tőle vá­sárló partnert, s ilyenkor per­sze nem teljesen jogos a pa­nasz, hogy gyártanának töb­bet is, de a PlERT keveset rendel. Tucatnyi, Dunakanyart áb­rázoló színes, táblás képesla­pot terít elém az asztalra Jéhn József, a PIÉRT vezér­igazgató-helyettese. De ki árulja? — Képeslapból készletünk 120—130 millió forintos, ebből egymillió értékű a Pest me­gyei tájegységeket ábrázoló. A Képzőművészeti Kiadótól folyamatosan rendelünk, de az értékesítés Valóban nem megy úgy, ahogyan kellene. Hogy mi lehet az oka a felhal­mozódott készleteknek? Ez mindenképpen a haszonkul­csok körül keresendő. Akin áll vagy bukik a dolog, vagy­is a vevőt közvetlenül kiszol­gáló kiskereskedőnek mind­össze 8 százalékos haszna van az üzleten. Ez a mai, ötforin­tos képeslapárral számolva 40 , fillér nyereséget jelent az el­adónak. Ugye ismert a képlet, amely szerint akinek nem muszáj, ha nem éri meg, nem foglalkozik vele. Egyébként vállalatunk Foton egy önki- szolgáló egységet hozott létre, éppen a kényelmesebb vásár­lás érdekében. A Keleti Már­ton úti raktáráruházunkból bárki közvetlenül rendelhet, ugyanúgy, mint a budapestiek­ből. Ha valaki a meglevő vá­lasztékból vásárol, akár azon­nal házhoz is szállítjuk a kí­vánt mennyiséget. Akik pedig saját elképzelésekkel érkez­nek, azoknak negyedév átfu­tási idővel kell számolniuk. Körülbelül ennyi az az idő, amely alatt egy új elképzelés képeslappá válik. Végül is egyetlen nyitott kérdés maradt: Kik azok, akiknek rendelniük kellene, vagy akik rendelhetnének ké­peslapot? Sajnos erre a kér­désre nem kaptunk egyértel­mű választ. Tulajdonképpen a postától a vidéki iparcikk­üzleteken és ABC-áruházakon keresztül, a szállodákon és idegenforgalmi hivatalokon át, egészen a magánkereskedőkig lehetősége volna rá mindenki­nek. Csakhőgy, amennyire való­színű, hogy egy vidéki papír­üzletben képeslap biztosan ta­lálható, ugyanúgy kétséges, hogy erre a vevő egy kisebb, Duna menti településen, ahol csak ABC-áruház van, rá­akad. Pedig ebben a vállalko­zásra orientált, haszonérde­keltségű világban jó lenne valakire az ellátási kötelezett­séget úgy igazából rábízni. Ugyanis egy-egy képeslappal — amit a megyénk legszebb ékességét ábrázoló Dunaka­nyarból küldhet a látogató, akár külhonba is. — potenciá­lisan egy újabb turistát sze­rezhetünk. Antal Piroska A volt Grassalkovich-nyaralő homlokzatát az eredeti állapotban építik újra

Next

/
Oldalképek
Tartalom