Pest Megyei Hírlap, 1987. május (31. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-26 / 122. szám

LLÖI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIV. ÉVFOLYAM, 121. S/ÄM 1987. MÁJUS 26.. KEDD Sikereik megnyerhetik a fiatalokat A térkép nem csak távolra vezet Önként vállalt kötelesség Esőben oltották a tüzet Ezután más szemmel nézik Nyeretlen jegyek Szerencsepróbálkozásaink­nak se szeri, se száma. Totó, lottó, lóverseny, borítékos sorsjegy. Maradjunk az utol­sónál. Utcai árusoknál, totó- zókban egyaránt kapható. Próbálkoznak is szép szám­mal a nyerni kívánók. Több­nyire azonban csak veszíte­nek, s a Nem nyert feliratú papírfecniket bosszúsan do­bálják az elárusítóhely mel­letti gyűjtőbe. A totózó'oan tornyosulnak az asztalokon a nyeretlen papírdarabok, hiába a dolgozók igyekezete, tiszto­gatási akciói, ritkán kerülnek as elértéktelenedett papírok a helyükre. Nem kívánhatjuk, hogy a MÉH-be vigyék a job­bára csak bosszúságot okozó nyeretlen jegyeket — bár összegyűjtve, ki tudja? —, de könyörgök, ott vannak a sze­métkosarak. m. m. A nap programja Gödöllő, művelődési ház: Lakatos Vince: Agrárszoció, fotótörténeti kiállítás, megte­kinthető 15—19 óráig. A hónap műtárgya: Mihály Rezső, Trisztán és Izolda, tusrajz, megtekinthe­tő az előtérben. Helytörténeti gyűjtemény: Természeti környezetünk, ki­állítás Gödöllő és környéke növény- és állatvilágáról, az erdő- és vadgazdálkodás tör­ténetéről, Iparművészet a gö­döllői művésztelepen, kiállí­tás, A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni?, Kresz Albert fotóművész kiállítása, meg­tekinthető 10—18 óráig. Aszód, múzeum: A Galga mente, állandó ki­állítás, Fedinecz Atanáz fes­tőművész kiállítása, megtekint­hető 10—18 óráig. Laura. Színes magyar film­szatíra. 6 és 8 órakor. Mint annak idején hírt ad­tunk róla, újabb és a koráb­binál nagyobb utazási ked­vezményt kaptak az idén a rokkant emberek. Eszerint a Közlekedési Minisztérium és az Országos Anyag- és Árhi­vatal 1987. február 9-ei kö­zös rendelete értelmében a Vakok és Gyengénlátók Or­szágos Szövetsége által ki­adott — új típusú — arcképes igazolvánnyal rendelkező sze­mélyek 90 százalékos kedvez­ménnyel utazhatnak a MÁV, a Győr—Sopron—E benfurti Vasút és a Volán járművein. Hozzátartozóik kísérőként 50 százalékos mérséklésű jegyet válthatnak. A közlemény és tartalma érthetően megnövelte az érin­tettek érdeklődését. Az elmúlt hónapokban pedig az új típu­sú igazolvány használatával kapcsolatos első tapasztala­tokról is tudomást szerez­tünk, mint amilyenekkel a vak hadirokkantak s a vakok intézetében élőket fölkereső — tehát egyedül utazó — lá­togató családtagok találkoz­tak. A vak hadirokkantak ko­rábban 100 százalékos ked­vezményt élveztek a vasút járművein, a KM és OAH februári közös rendelete óta már a Volán járatain is utaz­hatnak, igaz, csak 90 száza­lékos mérséklésű jeggyel — családtagok kísérőként 50 százalékos kedvezménnyel. Am a rendelet előtt a csa­ládtagok is kaphattak ötven­százalékos kedvezményre jo­gosító utazási igazolványt mint kísérők. Manapság a legnagyobb gondot az okozza, ha a vakok intézetében vagy iskolájában — annak kollé­giumában — élő felnőttet vagy gyereket kívánnak meg­látogatni a családtagok, illet­ve iskolai szünet idejére ha­zavinni, odafelé utaztukban a A rádió jegyzetében egy hároméves gyerekről hallok, aki azt kérdezi az apjától, nem szennyezi-e a levegőt a per­metezés? A riportban hatodik osztályos tanulók panaszkod­nak, veszekednek velük a fel­nőttek, ha rájuk szólnak a sze­metelésért. Két másodikos kis­lánnyal a falu elhagyatott agyagbányájában sétálunk. Fel vannak háborodva, mennyi ócskaságot hordanak oda egye­sek. Az otthon eltüzelhető pa­pírok, rongyok is ott hevernek szanaszét. A szemétszállítók sem reklamálnak a törött já­tékokért, kiürült, festékesdobo- zokért, használt cipőkért. Jutalomút után Pedig mi minden lehetne ezen a helyen! A környezet csodálatos, fák, bokrok, virá­gok mindenütt. A mélyedés­ben a szél sem fúj olyan erő­sen. A terület akkora, hogy sá­tortábort is fel lehetne ott ver­ni. Építhetnének játszóteret, elférne a hinta. Lenne helye a tábortűznek, a nyársalónak. (Reméljük, egyszer valaki(k)- nek eszébe jut ez a megoldás.) A szülők biztos szívesen vál­lalnák a társadalmi munkát, az iskolásoknak nem kellene máshová menni kirándulni. Ezek a fiatalok még nem so­kat hallottak a környezetvédő mozgalmakról. Számukra a közlekedési vállalatok dolgozói — a jegyvizsgálók — nem adják meg a számukra kijáró 50 százalékos kedvezményt, mert egyedül utaznak, s az új arcképes igazolványt csakis a Vakok és Gyengénlátók Or­szágos Szövetségének tagjai kapják meg. A szövetség budapesti és Pest megyei szervezete titká­ra, Pinviczky György, a tag­ság megnyugtatására elmond­ta — kérdéseinkre válaszolva —, hogy a felemás helyzet megoldásán dolgoznak a ren­deletet kiadó szervek, közle­kedési vállalatok s maga a szövetség. Más érdeklődők pedig azt kifogásolták, hogy a CSÉB 150-es biztosításában miért nem részesülhetnek a vak emberek. A fölvetett kérdést továbbítottuk az Állami Biz­tosítóhoz, s a személybiztosí­tási szolgáltatási osztály ve­zetője, Jéger Lászlóné meg is adta a pontos választ: — A CSÉB 80-as biztosítást eddig is megkötöttük a nem látó emberekkel, a vakok in­tézetében is van több rokkant tagunk. Egyébként a közel­múltban keresett meg a Va­kok és Gyengénlátók Orszá­gos Szövetsége főtitkára, dr. Bódy István, aki levelében azt kérte, hogy a szövetség tagjainak is tegyük lehetővé, hogy a CSÉB 150-es biztosítá­si szerződést megköthessék. — Semmi akadálya nincs annak, l)ogy a vak emberek­kel is megkössük az életbiz­tosítási szerződést, ugyanolyan záradékkal, mint amilyen vo­natkozik a Il-es rokkantsági csoportba tartozó ügyfeleink­re. De akit a társadalombiz­tosítási főigazgatóság átsorol az I-es rokkantsági csoport­ba, azokra az átsorolás sze­rinti feltételek érvényesek, a vak emberekre is. Tehát a vak szépség, a tisztaság mond va­lamit. És nem igaz, hogy mind­egyikük tör, zúz. Nem így szü­lettek. Valószínűleg a helyzet, a rendetlen, mocskos utcák, közlekedési járművek látvá­nya vonzza őket a további rombolásra. Ellenpéldaként hozhatjuk fel a 202. Számú Ipari Szakmunkásképző Inté­zet és Szakközépiskola 14—IS éves diákjait. Az OKTH és a Szakszerve­zetek Gödöllő Városi Bizottság ga által meghirdetett környe­zetvédelmi pályázaton lelkesen vettek részt, munkájuk sokré­tű figyelemről tanúskodik. Az OKTH a díjak odaítélésén felül minden pályázót ingye­nes kirándulásban részesített. Ennek az egy napnak a törté­netéről, a szerzett tapasztala­tokról két nevelővel beszél­gettünk. Kristóf Mariann elsőéves mű­szerésztanuló. Dányi Katalin­nal kettesben készítette pálya­munkáját. Újságokból, köny­vekből vágták kk dolgozták fel az anyagot» melynek címe is sokatmondó: Mit iszunk 2000-ben, avagy fo­lyóink tisztasága, örömmel be­szél a jutalomútról, a Bükki Nemzeti Parkban tett látoga­tásról, a gyalogtúráról, a szil­vásvárad! lovardáról. Bár lo­vaglásra nem volt alkalmuk, a két- vagy négyszemélyes hin­tóért 700 és 1400 forintot kér­emberek semmilyen hátrányos megkülönböztetésben nem ré­szesülnek a velük azonos cso­portba besorolt, más okból rokkant emberekkel szemben. Sőt, a teljesen egészséges em­berekével azonos az elbírálá­suk, ugyanakkora díjért, ugyanolyan térítésben része­sülnek a vakok is. Aszódi László Anta1 MONTÄGH IMRE emléké­nek adóztak a róla elnevezett gödöllői országos gyermekszín­játszó-találkozó első perceiben. Néhány dián láthattuk őt, minden gyógypedagógus ta­nárát, akinek pedagógiai örök­ségét így is ápolni kívánják azok, akiknek mestere, mun­katársa, barátja volt. A meg- illetődöttség rövid percei után nyomban következett a játék, amiért egybegyűltek ezek a gyerekek szerte az országból. Enyhe fokban sérült, értelmi fogyatékos gyerekek játszottak a hét végén a városi művelő­dési h^z színpadán, önma­guknak' és a nézőtéren ülő társaiknak, hiszen az őket kí­sérő tanítókon, hivatalos em­bereken kívül más nem volt ott. Ezt ők aligha bánták, hi­szen nem az önmutogatásért mentek a színpadra, nem a tapsért, hanem a játékért, a mókázásért, a mulatságért. Alakításaikban megjelent a színpadon Háry János, a pén­zét visszakövetelő diák, Ludas Matyi, Kőműves Kelemen, Mátyás király, a csárdák né­pe. Közben pedig láthattunk, hallhattunk társastáncot, csán­gó népdalokat, néptáncot, cite- raszólót, versmondást. Két éve is végignéztem ha­sonló programot az első orszá­gos találkozón. Az akkori és a mostani jelenetek össze sem hasonlíthatók. Ám ezzel a ki­jelentéssel talán már el is tér­tünk a dramatikus játék lé­tek egy órára, mégis elégedet­ten nyilatkozik. Gyönyörűek voltak a pisztrángostavak. A környék szép, nem szemetes, sokkal tisztább szerinte, mint Gödöllő. A gépszerelő rajza Szathmáry Zsolt másodikos mezőgazdasági gépszerelő szakközépiskolás a hat máso­dik helyezést elért egyik dol­gozat alkotója, ö iskolája dísz­növényeinek térképét, a fafaj­tákat rajzolta meg. Utólag elé­gedetlenkedik, nem elég színes a rajza, kissé műszakiasra si­került. Lényeg az, hogy a bí­rálóbizottságnak így is tet­szett. A kiránduláson számá­ra a legérdekesebb a Tarkő- szikla, a Szalajka völgye és az erdei foglalkozásokat bemuta­tó múzeum volt. Itt láttak ví­zimalmot, állatcsapdát, üveg­hutát. Amit a legjobban irigyeltek az ottlakóktól, az a kétszázöt­ven hektáron elterülő, termé­szetes állapotában meghagyott, legalább 150 éves őserdő. Szíve­sen hozna a fákból, különösen a borókafenyőből az intézetbe is. de azt is tudja, ez nem ve­zetne jóra. Mi lenne, ha így gondolkodna mindenki? Vé­dett növényeink, állataink, ma­daraink, bogaraink gyorsan ki­vesznének. Lesz folytatás Csendesén hallgatja a be­szélgetést : Bárha Péter tanár, aki egy éve vezeti a környe­zetvédelmi szakkört, de előtte már a pályázatra és különböző vetélkedőkre készítette fel a tanulókat. Műszaki tárgyakat tanít, utoljára húsz éve foglal­kozott biológiával. A termé­szet szeretetét és ennek a sze­retetnek a továbbadását azon­ban már tizenöt éve önként vállalt feladatának tekinti. Most is örömmel nyugtázza, hogy a szakkör tagjai bene­veztek a Hazafias Népfront vá­rosi bizottsága és a városi kör­nyezetvédelmi központ Tiszta víz — tiszta forrás pályázatá­ra. Talán a sikereik egyre több fiatalt nyernek meg a környe­zetvédelem ügyének. Báskai Erzsébet nyegétől. S igazságtalanok va­gyunk azért is, mert az idén sokkal nagyobb körből válo­gattak a szervezők. S akik vé­gül Gödöllőre jöttek, előzsű- rizés után léptek pódiumra. Tehát válogatott csoportokat nézhettünk. DRAMATIKUS NEVELÉS annak a módszernek a neve, amelyet azokban a kisegítő iskolákban követnek, ahonnan a gyerekek jöttek. (Ma már nem kisegítő iskola a neve ezeknek az intézményeknek, de hogy mi, azt még nem ta­lálták ki.) A tanárok, akik ezzel foglalkoznak, így ne­velnek, nem győzik hangsú­lyozni: a gyermekek által elő­adott játék nem színház, a gyerekek nem színészek. Gye­rekek, akik együtt játszanak. Természetesen a játék csak bizonyos mértékben önma­gáért való. Említettük, hogy módszer. Módszer a beszéd- készség, az összpontosítás, a fantázia, a készségek, képessé­gek, a mozgás, a ritmusérzék, a hangképzés, az emlékezőte­hetség, az érzékelés fejleszté­sére. Amit a gödöllői művelődési házban láttunk, az persze nem tanóra volt, még az sem, ami­Árokba borul egy kamion, baleset van a vasútállomáson, személygépkocsik összeütkö­zése után a lemezekbe préselt vezetőt, utasokat kell kimen­teni, elöntötte a pincéket a víz. Hívjuk a tűzoltókat. Hol­ott ha szó szerint vesszük az elnevezésüket, a kisebb-na_ gyobb tüzek oltása a felada­tuk. Ég a szénakazal, az erdő, kigyulladt a garázs, felrob­bant a gázpalack vagy a szí­nes televízió, rögtön roha­nunk telefonálni: segítség, baj van! A piros autók pedig azonnal száguldanak szirénázva a hely­színre menteni, ami menthe­tő. Nem törődnek az időjárás­sal, az útviszonyokkal, nem számítanak a körülmények, a ruhájuk tisztasága. Tudják, nekik ez a dolguk. A remélt siker, a károk csökkentése sok­ban függ a gyorsaságtól. Em­beréletek, millió forintok sor­sa múlik töredéknyi időn, né­hány másodpercen. És ezt a gyorsaságot, az összehangolt mozdulatokat mindig jóleső érzéssel veszik tudomásul azok, akik kíváncsiságból, unalom­ból, megszokásból figyelik a tűzoltók munkáját. Kevesen gondolnak azonban arra, mennyi energiájukba, fá­radságukba kerül a szürke egyenruhás embereknek, hogy másokon segítsenek. Éjjel-nap­pal, sok-sok órán keresztül ké­szenlétben állnak, a riadóra hívó csengő megszólalása előtt gépkocsit, fecskendőt szerel­nek, gyakorolják a futást, a létrán való rohangálást, a mélységtől, a magasságtól, az elemek hatásától való félelem leküzdését. Soha nem szabad elfáradniuk, sokat kel! edze- niük, hogy formában marad­janak. Az állami tűzoltókhoz hason­lóan veszik ki részüket mind­ezen dolgokból az önkéntesek is. Míg az előzők fizetséget, nyugdíjat kapnak, ők szabad­idejüket áldozzák fel, a csa­láddal tölthető együttlét óráit csökkentik azért, mert nekik ilyen különleges elveik van­nak. Nem sajnálják az idejü­ket, az elmulasztott szórakozá­sokat ilyen kedvtelésre paza­rolni. Ráadásul az sem ritka, hogy szűkebb-tágabb környeze­tük előtt nevetségessé teszik magukat. Valami belső sugal­lat hatására mégis tovább csi­nálják, amit elkezdtek. Sokkal jobban megbecsülné mindenki ezeket az önkéntes tűzoltókat, ha részt vett vol­na az Erdőkertesen rendezett területi versenyükön. Nem je­lentett gondot egyik csapat­kor eljátszottak egy ilyen le­hetséges órát, bevonva a kö­zönséget, vegyen részt a sze­repek kiosztásában, a szerep­lők öltöztetésében, arcának ki­festésében. Valójában színi játék volt, pontosan betanult szöveggel, megtervezett moz­gással, mozdulatokkal, nem sok teret hagyva az ösztönös- ségnek, rögtönzésnek. Nincse­nek kellő ismereteink ahhoz, hogy értékeljük, mennyiben felel meg az alapeszmének. Mi úgy láttuk, a színpadra ál­lított jelenetekben a gyerekek megmutatták, mire képesek mindama készségekben, ami­nőkről föntebb szólottunk. összpontosításban, rendezett mozgásban, szövegmondásban, emlékezésben. EZ A TALÁLKOZÓ szem­mel láthatóan, úgyszólván ta- pinthatóan különbözött a ha­sonló együttlétektől. Itt is ál­landó mozgásban volt a néző­tér, a színpadot megjárt cso­portok tagjai beóvakodtak a padsorokba, a következő jele­netek szereplői a karfát szo­rongatva várták a jelet, hogy indulás, a tanárok szemükkel folyton keresték lányaikat, fiaikat. Ezek a gyerekek, ezek a tanárok bensőségesebb vi­tagnak sem a néha szemerké­lő, olykor zuhogó eső, a sáros öltöny. Igyekeztek valameny- nyien megfelelni a kívánal­maknak, bebizonyítani még a csúszós füvön is tudományu­kat. A mostoha időjárás nem akadályozta meg a verseny minden számának bemutatá­sát. A környező települések, vál­lalatok önkénteseiből alakult csoportok bemutatóját megte­kintették a megyei tűzoltópa­rancsnokság, a városi pártbi­zottság, a tanács képviselői, valamint a községek tanácsel­nökei, vb-titkárai, vállalati ve­zérigazgatók is. A benevezett huszonhat csapatból 23 jelent meg a mostoha időjárás elle­nére. A nyolcszáz literes kis­motorfecskendő szerelését, az akadályfutást, a palánkon, ge­rendán átszökellést, a sugár­szerelést tizenöt községig és nyolc vállalati önkéntes tűzol­tógárda csinálta végig. A másodpercekben mért időt háromtagú bizottság bírálta föT lül, döntésük alapján kiemel­kedő eredménnyel, 105,5 má­sodperccel az ikladiak lettek a legügyesebbek minden ver­senyszámban. Első helyüket a dányiak követték 122 ponttal, harmadikok a zsámbokiak. A vállalatok közül az Ikladi Ipa­ri Műszergyár csapata vitte el a győzelmet 106 ponttal, négy és fél ponttal maradt csak le a dányi Magvető Termelőszövet­kezet, harmadik lett az össze­sített versenyben a Gödöllői Tangazdaság kartali kerülete. Valószínűleg a hideg és az eső miatt kevés nézőt vonzott az erdőkertesi sportpályára ez az esemény. Azon kevesek, akik mégis megtekintették a versenyt, biztosan egészen más szemmel nézik ezután a tűzol­tók munkáját. B. E. Nyugdíjasoknak Pesti látogatás Az Életet az éveknek nevű nyugdíj asklub, amely a nép­front városi bizottságának égi­sze alatt működik, május 27-én a fővárosba hívja az érdeklő­dőket. Ezen a délutánon a Ke­repesi temetőt nézik meg, ide­genvezetővel. Indulás a HÉV gödöllői végállomásáról, • a 13.05-ös járattal. A második és a harmadik kocsit foglalták le a nyugdíjasoknak. Akik Pestről akarnak csatlakozni a csoporthoz, azok 14.30-ig men­jenek a 16. szám alatti kapu­hoz. A séta két-három órát vesz igénybe. szonyban vannak az úgyneve­zett normál iskolába járóknál. A Kőműves Kelement játszó csoport a nézőtér jobb oldalá­ról ment föl a színpadra. A legkisebbik fiúcska tanítónője mellett állt, szorosan hozzási­mulva. A nagyobbak elindul­tak a lépcsőkön fölfelé, a ki­csi meg a tanárnő átjött a bal oldalra, mellettem álltak meg. Fönt folyt a játék, a kisfiú odabújt tanárnőjéhez, az simo­gatta a fejét. Vártak a percre, amikor neki is el kell indul­nia. Olyan gyengédséget csak az édesanyáktól a legmeghit- tebb percekben láthatni. KÉT NEVET említek meg végül, noha minden gyerekét és tanárát meg kellene. Ba­ranyai Gizit és Maráczi Er­nőt, a fő szervezőket említve a többieknek is köszönet és tisztelet, akik oly sok szere­tettel és megértéssel nevelik ezeket a gyermekeket. Sejt­jük persze, hogy a mi köszö- netünknél, tiszteletünknél sok­kal többet jelent nekik nevelt­jeik szeretete, játéka. A köl­csönös szeretet, ami a mikro­fonon keresztül is árad a gö­döllői kisegítő iskola igazga­tójából, amikor beszél a gye­rekekhez, s a tanárnőből, amikor együtt játszik velük a színpadon. Kör Pál ISSN 0133-1957 (Gödöllői Hírlap) Rokkant emberek kérdései Válaszol az állami Biztosító A felemás helyzet megoldásán fáradoznak Országos találkozó Örömjáték a színpadon

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom