Pest Megyei Hírlap, 1987. május (31. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-15 / 113. szám
Gyönyörű környezetben ŐRI man A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 113. SZÁM 1987. MÁJUS 15., PÉNTEK Községpolitika Sülysápon Együtt dolgoznak a sikerekért Károm kilométer hosszai járda épült Befejeződtek a vonzáskörzet nagyobb településein azok a koordinációs értekezletek, amelyeken a helyi párt- és tanácsi vezetők, valamint a községek gazdasá gi egységeinek képviselői adtak számot munkájukról, az év hátralévő feladatairól. A településfejlesztési poli tika esett különös súllyal latba ezeken a tanácskozásokon. Fény derült arra, hogy az üzemek, vállalatok milyen eszközökkel tudják segíteni a tanácsok fejlesztési elképzeléseit. Holnap, május 16-án lesz a gyöngyvirágtúra. Hosszú évek óta hagyomány már, hogy a . közalkalmazottak szakszervezete Pest megyei titkársága, monori körzeti bizottsága és a Vasad községi közös tanács munkakollektívája > megrendezi az egész napos kirándulást, amelyre szeretettel invitálja elsősorban a közalkalmazottakat -— de minden túrázót. A cél ezúttal is a csévha- raszti ősborókáshoz közeli forrás rétje, amelyet a 4. számú főközlekedési útról Csévha- raszt községen áthaladva, a Petőfi Sándor utca végén balra kanyarodva érhetnek el. Az eligazodást táblák is segítik. Aki busszal kíván utazni, annak csak fel kell szállnia a Az MSZMP helyi székháza adott helyet a Vöröskereszt pilisi szervezete ünnepi és választási közgyűlésének. A jó szervezésnek köszönhetően a helyiség zsúfolásig megtelt. A gyűlést a 2. számú általános iskola műsora nyitotta nieg. Meghatódottan hallgattuk a svájci Henry Dunant különös sétájával kezdődő történetet, s hogy Genfben 1864-ben 36 állam képviselői indították útra a nemes mozgalmat, s alakították meg a Vöröskeresztet. Az úttörő lányok szereplése után Balázsné dr. Miha- lecz Ilona tanácselnök üdvözölte a megjelenteket, majd Fiel Pálné a pilisi Vöröskereszt szervezet titkára ismertette az utóbbi 5 év munkáját. A beszámolóban említett sok akció közül csak néhányat említünk: elsősegélynyújtó tanfolyamok, rákszűrés, tüdőszűrés, egészségügyi felvilágosítás orvosi előadásokkal, az öregek és betegek látogatása. A pilisi könyvtárban az időseknek tartott rendszeres előadások, filmvetítésekkel. Szociális otthoni hely bővítéséhez is hozzájárultak, Mono- ri-erdőn 3 évvel ezelőtt a vöröskeresztes világnapon átadott mozgássérültek nyaralójánál a takarításban az aktivisták több alkalommal részt vettek. Végül a legfontosabb a véradások megszervezése, amelyekre egyre több donor jelentkezik. Véradóinknál a fe- rezises véradás már gyakorlat, de a kongresszusi- felajánlásukban a véradók számának Kézilabda, megyei férfi I. osztály: Tököl—Gyömrő 33-28 (16-10), Tököl, 200 néző, vezette:1 Haide, Tekauer (jól). Gyömrő: Szabó István — Barabás M. (3), Tavasz B. (7), Nagy J. (8), Baranyai P. (3), Szél Sz. (3), Horváth L. (3), csere: Fityka T. (kapus), Somogyi G. (1). A viszonylag szoros eredmény láttán azf hihetné bárki, hogy egy izgalmas második félidő után alakult így a találkozó. Sajnos erről szó sincs. Régen látott, kiábrándító rossz játékot produkált a vendégcsapat, s gyakorlatilag semmi esélye nem volt a győzelemre, A rossz játékot legfeljebb az menti, hogy a szokatlan körülmények — salakos pálya — rendkívül zavarták a gyöm- rőieket. Igaz lehetne a megállapítás akkor, ha az elmúlt években nem szállították volna a pontokat. A vészes helyzetkihagyási sorozatot most még az átjáróházként „működő” védekezés is rontotta, s ha a két kapus nem véd olyan jól, bizony nagyarányú lett volna ez a vereség. Így — bárhogy fáj — el kell ismerni, teljesen megérdemelt vereséget szenvedtek a vendégek. A vesztett pontokat tekintve olybá tűnik, hogy egyre messzebb kerül a bajnoki aranytól vonzáskörzetünk csapata. Szólni kell a játékvezetésről is. Hiba nélkül, pontosan, ahogyan az a nagy könyvben írva van, úgy vezetett a két sípos ember. Így is lehet, sőt így kell!! Jó: Fityka T., Horváth L. Ifi: Tököl—Gyömrő 9-7 (5-2). A tartalékos gyömrőiek majdnem sikerrel vették a tömonori vasútállomás elől induló Volán-járatra, s Csévha- raszt végállomásától — gyönyörű környezetben — mintegy három és fél kilométer gyaloglással éri el a forrást. A programot is a hagyományok szerint állították össze: lesz tájvédelmi tájékoztatás, rövid túrák az ősborókás területén, motocross- és karate bemutatók, saját készlettel rendelkezők számára sakkverseny, sportlövészet. Egész napon át, délután hat óráig orvosi szolgálat, tűz- és tájvédelmi ügyelet, lacikonyha és büfészolgálat is' működik. Mindezek természetesen: csak jó idő esetén! növelése — új donorok bevonásával — is szerepel. A beszámolót a tagság elfogadta. A régi vezetőség lemondása után következett az új vezetőség megválasztása. Elnök dr. Czinder Bálint ügyvezető körzeti orvos és a titkár továbbra is Fiel Pálné lett. Bognár Jőzsefné Pilis Kihelyezett ülés Május 19-én Gombán tartja kihelyezett ülését a közalkalmazottak szakszervezetének monori körzeti bizottsága. Beszámoló hangzik el a gombai szakszervezeti csoport munkájáról. a tagság élet- és munka- körülményeiről, tájékoztató a2 szb két ülése közötti feladatokról, fontosabb eseményekről, összefoglaló értékelés az 1986'87-es évi szakszervezeti politikai oktatásról. Végezetül a segélykérelmek elbírálására kerül sor. Többéves hagyomány már, hogy a főváros szomszédságában levő városnyi nagyközségben megrendezik a vecsési ifjúsága napokat. Az idei rendezvénysorozat ma este 8 órakor kezdődik. A József Attila Művelődési Házban ebben az köli gátat. Végül ez nem sikerült: góldobó: Tuskán A. (3), Kovács F., Szellő Z. (2—2). G. L. Megyei női I. osztály: Tápió- völgye SC—Tóalmás 14-13 (6-5), Gyömrő, 100 néző, vezette: Vaczulik, Kurdi. Tápióvölgye SC: Bakos J. — Strobán I. (3), Tóth R. (1), Galambos K. (5), Misinszki H. (1), Deckner Zs. (3), Szécsényi B. (1). Az úri lányoknak létkérdés volt ez a mérkőzés, hiszen tavasszal eddig nem nagyon ment a játék. A Tóalmással mindig nagy harcot vívnak, nem volt ez másként ezúttal sem. Fej' fej mellett haladtak a csapatok, az első 30 percben jelentős előnyre egyik csapat sem tudott szert tenni. A találkozó fordulópontja a második félidő 40. perce volt. Ekkor — Úri-vezetésnél — a vendégek kihagytak két hétméíerest, s ez később döntőnek bizonyult. Bakos Jolán a kapuban ezúttal is remekül védett, nagy része volt a győzelemben. A felszabadult, kombinatív játékkal adósak maradtak az úri lányok, de ezúttal a közepes teljesítmény is elég volt a keményen védekező szívós ellenféllel szemben. A végén hajba- kapott egy úri és egy tóalmá- si, kár volt ezért a külön műsorszámért ... Jó: Bakos J. (a mezőny legjobbja), Galambos K. Ifi: Tápióvölgye SC—Tóalmás 19-7 (7-4), góldobó: Prek- ler K. (8), Kovács I, (5), Bura A. (2), Klement E., Váczy I., Mészáros M., Szabó M. (1—1). Jó: Prekler K. (a mezőny legjobbja). G. J. Ajtókeret Egyre látványosabb szakaszába érkezik a gyömrői 1. számú iskola 12 tantermes bővítése. Az Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat szakmunkásai a nyílászárókat is saját műhelyükben készítik. A Szántai István asztalos által összeállított ajtókeretbe már csak az üveg hiányzik (Aszódi László Antal felvétele) Országos vásár Május 17-én, %vasárnap országos állat-, kirakodó- és autóvásár lesz Monoron a szokásos helyen. időpontban a Jaguár és a Sybille együttes koncertjére kerül sor. Holnap reggel 8 órakor kezdődik a VIN kispályás labdarúgótorna a sportpályán. Nevezni a helyszínen lehet 200 forint ellenében, csapatonként. Ugyanezen a napon 16-tól 20 óráig műsoros délután lesz a művelődési házban, dzsessz- balett, break- és kungíu-be- mutatók, pol-beat dalok, sanzonok, vetélkedők színesítik a perceket. Este nyolc órakor a tanácsház melletti téren szabadtéri diszkó kezdődik., Vasárnap aszfaltrajzverseny, bábkészítés kezdődik 10 órakor a tanácsház melletti téren. Bemutatkozik a Napsugár bábegyüttes is. Ugyanebben az időpontban a Ferihegy Tsz előtti parkolóban motoros ügyességi verseny veszi kezdetét. Nevezés a helyszínen. — ér Az anya nem érti, mi van ezzel a nagyra nyúlt kamasz- szal, nagyobbik fiával, a Lacival. Most végzi a nyolcadikat, törni kellene magát, hogy sikerüljön a nyelvi tagozatos gimnáziumba bekerülnie, és csak ül a könyv fölött, és bámul a semmibe. És a legváratlanabb időkben fogja magát, leszalad az utcára, mindjárt jövök felkiáltással. Néha jön is mindjárt, néha meg órák telnek el, amíg jól átfázva hazaér. A minap éppen egy ilyen hosszúra nyúlt „mindjárt jö- vök”-nél az anya türelmetlenkedett. A kisebbik fia, István volt otthon. Hozzá szólt az anya: „Nem értem, nem értem, mi van ezzel a Lacival? Annyira másképp viselkedik, mint szokott.” István a tízéves bölcsességével felelt: — De anya, nem látod, hogy Laci szerelmes! Az anya megdöbbent. Az ő tizennégy éves fia szerelmes?! És utána eszébe jutott, hogy bizony tizennégy éves korában ö is szerelmes volt. Először a tornatanárjába, kéA sülysápi tanácskozás — amely az utolsó volt a sorban — tulajdonképpen elérte célját. Olyan benyomást szerezhetett a tollforgató is e fórumon, hogy a nagyközség párt- és tanácsi vezetői nincsenek magukra utalva, számíthatnak a kollektívák segítségére. Mindezt az- is alátámasztotta, hogy a tanácskozáson valamennyi meghívott jelen volt. S még valami: a legtöbb hel)h-ől vezető beosztású emberek érkeztek. Mindebből kiderült, hogy ők is szívügyüknek tekintik Sülysáp és társközsége, Úri fejlődését, mindennapi gondjait. Vízmű létesül Tóth Istvánná, a nagyközségi pártbizottság titkára is annak a véleményének adott kifejezést, hogy öröm számukra ez az érdeklődés. Egymást tájékoztatni, segíteni, ezek a hétköznapok legfontosabb teendői. Benkó István, a nagyközségi közös tanács elnöke beszámolt arról, hogy jelenleg a Tápió menti településen a legnagyobb figyelem a lakosság részéről a vízmű építését kíséri. Ecseren pénteken 18 órától néptánc. Gombán az autós kertmoziban 20.30-tól: Én a vízilovakkal vagyok (színes, szinkronizált olasz vígjáték, országos bemutató előtt!). Gyomron 15-től a batik- szakkör foglalkozása az alkotóházban, 15.30-tól gyermektorna a Pázmány utcai óvodában, 17-től karate a művelődési házban, 18-tól ifjúsági klubfoglalkozás. Az útsőbb egy első gimnazista fiúba. És leste, mikor megy haza az a fiú, boldog volt, amikor az egyszer meghúzta a haját. Aztán kiment a konyhába, és palacsintát sütött, mert az a Laci kedvence. Ügy gondolta, hogy ha már sóvárog egy kislány után, akkor, hadd tegyen a kedvére. Igaz, arra is gondolt, mi van, ha Laci reménytelenül szerelmes, és étvágya nem lesz, amikor hazaérkezik. Veit étvágya. Bevágott tizennégy palacsintát. És ezután édesanyja előhozakodott a kérdéssel: — No. mondd, fiam, milyen az a kislány? Laci meglepve ránézett és megkérdezte: — Melyik kislány? — Hát, akibe szerelmes vagy. — Értem, anyukám, de melyik? Mert a múlt héten egy Juli volt, most meg egy Kriszta, aki tetszik. Melyikről meséljek?... S. M. Úriban már régen egészséges ivóvizet fogyaszthat a lakosság, Sülysápon még nem. A kivitelező — a Pest Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat — az ütemterv szerint halad a vízvezeték-fektetéssel. Először a község központjában készülnek el a végleges munkákkal, később sorra kerülnek a távolabbi településrészek is. Társadalmi munka Beszélt arról is a tanácselnök, hogy a társadalmi aktivitás fokozása nekik is a feladataik közé tartozik. Az új tanácsi gazdálkodási rendszer — amely tavaly év elején lépett életbe — nagyobb felelősséget rótt rájuk, ugyanakkor önállóbbak is lettek. Mindez együtt egy sor problémát vetett fel Sülysápon (is). A múlt évet nem tudta a tanács a terv szerint teljesíteni. A saját bevételek és támogatások rovatba kétmillió forinttal kevesebb futott be. Mindezt nem tudták áthidalni „vérátömlesztés” nélkül. Egymillió forint gazdálkodási hitel felvételére kényszerültek, s ez alapjában meghatározta munkájukat. törőházban 15-től a bélyeg-és fotószakkör összejövetele. A Strand kertmoziban 20-tól: Becéző szavak (színes, szinkronizált amerikai film). Maglódon, a nagyközségi pártbizottság székházában 10- től Frank Tamás amatőr festő kiállítása. Monoron 10-től a Hally együttes koncertje gyerekeknek. A filmszínházban 18-tól és 20-tól: A vadon szava (színes. szinkronizált angol ka- landfilm)., Pilisen 17-től az ifjúsági irodalmi színpad próbája. Vecsésen 17-től az A/48-as galambászkör összejövetelé, 18- tól az ifivezetők klubjának; 19- től a honismereti körnek foglalkozása és a MÁS SzínGombán, Bényén és Káván: dr. Pénzes János (Gomba, Bajcsy-Zs. u. 3.), Gyomron, Ecseren és Maglódon: központi ügyelet (Gyömrő, Steinmetz kapitány u. 62., telefon: Gyömrő 70), Monoron, Mono- ri-erdőn, Csévharaszton, Vasadon és Péteriben: központi ügyelet (Monoron, a szakorvosi rendelőben), Pilisen és Nyáregyházán: központi ügyelet (Pilis, Rákóczi u. 40.), Sülysápon, Úriban és Mendén: központi ügyelet (Sülysáp, Losonczi u. 1., telefon: Sülysáp 50), Üllőn: dr. Koncz Lajos, Vecsésen: központi ügyelet a szakorvosi rendelőben (Bajcsy-Zs. u. 68.). Ügyeletes gyógyszertár: Monoron a főtéri, Vecsésen a János utcai, az üllői és a gyömrői. így is sikerült három kilométerrel bővíteni a járdahálózatot. Több mint félmillió forint jutott óvodabővítésre, a villanyhálózat is terebélyesedett. Ugyanakkor elmaradt az általános iskolai tanterem- bővítés Úriban. Az ottani elöljáróság egyetértésével más célra fordították az erre szánt összeget. A társadalmi munkaérték egy lakosra vetítve 870 forint volt 1986-ban, s ez jó eredmény. Az idén tovább folytatódik a vízműépítés Sülysápon. Jut pénz szilárd járdára is. A tanács ezután is biztosítja az anyagot (cementet és sódert) a lakosság társadalmi munkában végzi a betonozást. Iskola- és óvodabővítésre 1,4 millió forint jut az idén. Látványos dolgokra tehát az idén sem futja a tanács pénztárcájából. Ezért van szükség a helyi üzemek, szövetkezetek, kihelyezett részlegek támogatására, amelynek pénzben kifejezhető értéke meghaladja a 600 ezer forintot. Többükkel érvényes együttműködési szerződése van a tanácsnak, a régieket megújítják. Természetesen nemcsak anyagi támogatást nyújtanak, hanem gépi és emberi segítséget is. Az összefogás eredményeit hosszasan lehetne sorolni sülysápi és úri vonatkozásban egyaránt. Valamennyi résztvevő kifejtette, hogy ezentúl is segít a tanácsnak feladataik megoldásában. Több üzemben kommunista műszakokat tartanak, s az érte járó munkabért utalják majd át a tanács számlájára. Zubor György, az MSZMP Monor Városi Jogú Nagyközségi Bizottságának gazdaság- politikai munkatársa a vonzáskörzet! ipari, mezőgazdasági üzemeinek eredményeiről, a településfejlesztési helyzetről adott számot a sülysápi tanácskozáson. Ezt követően minden gazdasági egység képviselője beszámolt a területen lévő üzemek jelenlegi helyzetéről, a jövő elképzeléseiről. Nem maradnak egyedül Jó hangulatú tanácskozás volt a sülysápi, elérte célját, meggyőzhetett mindenkit arról, hogy a tanács vezetői ezután sem maradnak egyedül gondjaik megoldásában. Számíthatnak ezután is támogatásra. Fogorvosi ügyelet: szombaton reggel 7-től 13 óráig Monoron a szakorvosi rendelőintézetben, a vecsési és az üllői betegeket 8-tól 13 óráig a vecsési szakrendelő fogászatán látják el- Egyéb időpontban, tehát szombaton 13-tól hétfő reggel 7 óráig Budapesten, • a VIII. kerületben, a Szentkirályi utoai szakrendelőben van sürgősségi ellátás. Ügyeletes állatorvos: dr. Popovics László, Sülysáp, Kossuth u. 206. Beteg állatok bejelentése: Monoron a főtéri gyógyszer- tárban szombaton reggel 8-tól 13 óráig, egyéb időpontban az ügyeletes állatorvos címén. ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap) Levelesládánkból Vöröskeresztes választás Sima kézilabda-vereség Tökölön Most a nők örülhettek Vecsési ifjúsági napok ’87 Bábozás és diszkóműsor Mi van ezzel a Lacival? Kulturális programok ház próbája. Gér József • • ■ ÜGYELET