Pest Megyei Hírlap, 1987. május (31. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-13 / 111. szám

Május, június Magyar filmek múzeuma A Magyar filmek múzeuma című sorozatban májusban és júniusban nyolc alkotást mu­tatnak be a városi művelődési központban, mindig hétfői na­pokon, délután 5 órai kezdet­tel. Az első előadás május 11- én volt, az utolsó június 29-én lesz. A tervezett filmek: A ber­csényi huszárok, Garzonlakás kiadó, Fűszer és csemege, Fér­jet keresek, Göre Gábor visz- szatér, Gül baba, Erzsébet ki­rályné, Sarajevo. A filmek 1939-ben és 1949-ben készül­tek. A főbb szerepekben: Szi- lassy László, Szeleczky Zita, Pataki Jenő, Simor Erzsi, Já­vor Pál, Szörényi Éva, Ung- váry László, Turay Ida, Tom­pa Sándor, Dajbukát Ilona, Karádi Katalin, Kiss Ferenc, Tasnády-Fekete Mária. Az előadásokra szóló bérlet ára 140 forint. Madarak, fák napja Busszal a parkba A budakeszi vadasparkban rendezik meg az idén Pest me­gyében a madarak és a fák napját. A május 17-i rendez­vényre a Gödöllői Agrártudo­mányi Egyetemről autóbusz szállítja az érdeklődőket a helyszínre. A nap programja Helytörténeti gyűjtemény: Természeti környezetünk, kiállítás Gödöllő és környéke növény- és állatvilágáról, az erdő- és vadgazdálkodás 'tör­ténetéről. Iparművészet a gö­döllői művésztelepen, kiállí­tás, megtekinthető 10—18 óráig. Aszód, múzeum: A Gaga mente, állandó ki­állítás, megtekinthető 10—18 óráig. Kerepestarcsa, kiállítóterem: Televíziós bábok kiállítása, megtekinthető 10—18 óráig. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIV. ÉVFOLYAM. 110. SZÁM 1997. M A.TT’S 13.. SZERDA Az átlagosnál kevesebb alkalmazott Europas szinti liagi termék A népgazdasági és az egyé­ni érdekek, az apró települé­sek fejlesztése, a környezet- védelem, a közeli munkale­hetőség, és még hosszan so­rolhatnánk, mi minden hatá­rozta meg annak idején és határozza meg ma is üzemek, vállalatok vidékre telepítését. Megszoktuk már, hogy egy kis falun áthaladva eszterga- és marógépek sivítását, ko- pácsolást hallunk, gyárkémé­nyek füstjét látjuk. Mégis váratlanul ér bennünket, ami­kor a 30-as út bagi elágazá­sánál letérve, jobb oldalt ha­marosan egy ipari létesít­ményt találunk. Itt működik a Monori Mezőgép bagi gyár­egysége. Pót- és részalkatrész Kerek János igázgatót je­lenlegi posztjára tavaly, a második félévben nevezték ki, de 1973-tól dolgozik a vállalatnál. Közben öt évet, az egyetemi tanulmányi időt, távol töltötte a cégtől. Dip­lomája megszerzése után elő­ször gyáregységvezetőként te­vékenykedett, s most már ti­zedik hónapja ő a felelős az itt folyó munkákért, az itt dolgozó emberek sorsáért. Ti­zennégy év hosszú idő egy munkahelyen. Olvasóink fóruma Nem minden szabályozható — Mondja, mit csinál maga ott, annál a hírlapnál? — Ré­gi ismerősöm kérdése táma­dóan cseng a gödöllői vasút­állomáson történt találkozá­sunkkor. — Jöjjenek ki ide, nézzék meg, mi van itt! Két forintot kell fizetni, de kint is, bent is zárva vannak a vécék. Végig a kerítések mel­lé járnak az emberek, de azt is csak a férfiak tehetik meg könnyen. Aztán, ha jön a rendőr, megbüntetik őket. Na­ponta látom, ahogy az iskolá­sok itt keringenek, keresik, hová mehetnének. Ezért fi­zetjük a településfejlesztést? Még nekem is kell, pedig egyedül vagyok, nyugdíjas va­gyok. A Gödöllőn már szinte örök­zöldnek számító, és sokak számára talán unalmasnak tűnő témával kapcsolatban Péter András állomásfőnök­től kértünk tájékoztatást. Lá­togatásunkat előre megbe­széltük, így papírköteggel az asztalán várt bennünket. Hi­vatkozott a MÁV hatvani körzeti üzemfőnökségének 18 pontos bérleti szerződésére, a 13 pontos üzemeltetési sza­bályzatra, valamint a szintén hivatalos aláírásokkal ellátott megállapodásra. Mindezekből megtudhattuk, hogy a váróteremben egymás­sal szemben levő, valamint kívül, a körülbelül száz mé­terre, egymás mellé épített két helyiséget egyazon sze­mélynek adták bérletbe. A két férfi- és két női vécé felügye­letével megbízott, szabálysze­rű iparengedéllyel rendelkező bérlő leltárba vette a MÁV- tól az álló- és fogyóeszközö­ket, köteles azokról és rendel­tetésszerű használatukról gon­doskodni, saját költségén tisz­títószereket beszerezni. Ezzel szemben a falon belüli cső­törés és alapcsatorna-dugulás elhárítása a MÁV-ot. terheli. A bérlet tárgyát albérletbe nem adhatja, takarítás időtar­tamára, tábla kihelyezése mel­lett lezárhatja a bérlő. Igaz, igény esetén ilyenkor is ki kell nyitnia. Hosszan sorolhatnánk to­vább a feltételeket, de olva­sóinkat minden bizonnyal nem a papírok, hanem a té­nyek érdeklik. El kell ismer­nünk Péter András szavait is, mikor a kulturált viselkedés­re, az emberi tudatra hivat­kozik. Tudjuk, visznek el dol­gokat, szemetelnek, firkáinak, de mégis... Aszódon is pár napot kísérleteztek a kétfo­rintos módszerrel, rájöttek, nem vált be, abbahagyták. Ott miért lehetett? Fantáziánkat azonban leg­jobban az izgatja, hogy azok, akik aláírták, megkötötték ezeket a szerződéseket, jár­tak-e kint, a helyszínen. Is­merik-e egyáltalán a terepet? Mert mi el nem tudjuk kép­zelni, hogy egyetlen ember, még ha egész nap futkározik is a négy illemhely között, ho­gyan láthatja el megfelelően a feladatát. Szaladgál ide-oda, szedi le, zárja be a lakatokat, közben tisztességesen ki is ta­karít. Mikor van akkor annvi ideje, hogy legalább a bérleti díj fizetésére elegendő forin­tokat összeszedje? Bőven volt ideje ezalatt megismerni a gyártmányokat, a kollégákat, tapasztalatokat szerezni. Többek között azért is tőle érdeklődtünk, mivel foglalkoznak, mit termelnek, milyen körülmények között végzik a dolgukat a túlnyo­mórészt a Galga völgyéből — Aszódról, Ikladról, Galgahé- vízről. Túráról — bejáró dol­gozók. Az 1960-as évek elején ezen a helyen gépállomás alapjait rakták le. Egy évti­zed múlva alakult meg a Monori Mezőgép, ekkor 5—6 kisebb vállalatot vontak ösz- sze. 1977-ig önelszámoló egy­ségként működtek, kialakult profil nélkül. Ékkor előrelé­pés történt, egyesültek a bu- ; dapesti Forgách utcai gyár- | egységgel, együtt alkotnak j szoros elszámolási egységet. Azóta mezőgazdasági pót- és részalkatrészek gyártásával foglalkoznak. Gyártási jog A háromszáznyolcvanmillió forintos ez évi árbevétel har­mincöt százalékát a bagiak termelik. Nyolcvanmillió fo­rintot várnak a legnagyobb mértékben gyártott henger­perselyekből. Ezeket erőgé­pekhez, IPA és Skoda teher­autókhoz, MTZ—50-es és 80- as traktorokhoz készítik, de akad még közöttük régi, Ze- tor—5611-es is. Most kezd nőni az igény a Kamaz teherautókhoz való hengerperselyek iránt, erre az évre négyezer darabra szól a megrendelésük. Kibon­takozóban van egy hármas kapcsolat a Rába Vagon- és Gépgyár, valamint a Kőbá­nyai Vas- és Acélöntődé Vál­lalattal. Ennek a tárgyalás­nak a befejeztével a Mann- gépkocsikhoz is Bagról viszik ezt az alkatrészt. Második legtöbbet gyártott termékük a hajtómű. Közöt­tük legfontosabbak az elekt­romos hajtóművek. Ezekből hatvanmillió forintos árbevé­telt terveztek 1987-re. Ve­vőik közé tartozik a nyugat­német Mengele cég is, ahová az első negyedévben kétféle, összesen kilencszáz darab szöghajtóművet szállítottak. Kisebb mennyiségben, 10—12 millió forint értékben állíta­nak elő hidraulika-munka- hengereket az MTZ trakto­rokhoz és egyéb, fogazott al­katrészeket. Az NSZK-beli Kracht cégtől vásárolták meg a nagy nyomású hidraulikus szi­vattyú gyártási jogát, ennek fejében az európai színvonal­hoz mérten is legkorszerűbb szivattyúk egy részét a né­metek visszavásárolják. Megrendelőket nem kell keresniük, hiszen termékeik olyanok, hogy azok maguktól is jönnek. Egyes cikkekből már csak a jövő évre vállal­ják a visszaigazolást. Rend­kívüli esetben sürgősségi fel­ár alkalmazásával állnak a vevők rendelkezésére. Nem panaszkodhatnak munkanél­küliségről, kapacitásuk, leter­heltségük meglehetősen ki­egyensúlyozott. A hengerper- selygyártók és az esetleges sürgős munkák kivételével egy műszakban dolgoznak. Kávé a géphez Az átlagosnál jóval kedve­zőbb a gyáregységben a pro­duktív és improduktív dolgo­zók aránya. A százharminc dolgozónak mindössze 15 szá­zaléka alkalmazott, míg a fi­zikaiak az összlétszám 60—65 százalékát teszik ki. A nők és a férfiak aránya az évek folyamán megváltozott, ezért ötvenszemélyes női öltöeő lé­tesítését tervezik. A munkaidő jobb kihasz­nálását a reggeli és az ebéd helybe hozatalával segítik elő, sőt, aki kéri, annak a kávét is odaviszik a gépéhez. A sok munka és az időhiány miatt közös rendezvényre kevesebb alkalmuk adódik, de a dolgo­zók hetven százalékát tömö­rítő hat szocialista brigád mindig teljesíti vállalásait. Május elsején közülük öt ve­hette át az aranykoszorús brigádjelvényt. B. E. Az egyetemi csarnokban Országos karateverseny Az Aszódi KSK shotokan karateiszakosztálya és az Ipari Műszergyár meghívá­sos (országos) versenyt ren­dez az Agrártudományi Egye­tem sportcsarnokában Gödöl­lőn, május 16-án, szombaton déltől. Három küzdőtéren folynak majd a selejtezők. A prog­ramban a következő verseny­számok szerepelnek: férfi és női kata (korcsoport nélkül) és férfi kumite (17 éven fe­lülieknek, súlycsoport nélkül, egy pont, illetve két fél pont kell a győzelemhez). Mind­három versenyszám két kü­lön csoportban zajlik, a ver­senyzőket a kiírás szerint technikai szintjük szerint kü­lönválasztják 9-től 5. kyu övfokozatig, és 4-től 1-ig. Ez­zel, valamint azzal, hogy ezen a versenyen dános mes­terek nem indulhatnak, vál­hat az utánpótlás igazi torná­jává. A hazai versenyeken meg­szokott díjaknál sokkal szeb­bek lesznek a helyezettek ju­talmai, ezenkívül a Pest me­gyei, gödöllői és aszódi sport-, társadalmi, állami szerveze­tek és intézmények külön tiszteletdíjakat is felajánlot­tak. Körben a lányok Azok a régi S oha ilyen szépnek, virá­gosnak, ezernyi színben gazdagnak, napsütésesnek nem láttam még május első nap­jait, mint az idén. Valószínű­leg befolyásolt, hogy elhúzó­dott az esős, sz<Aes és hűvös idő, a hivatásos mezőgazdá­szok, a háztáji kerteket műve­lők már-már riadt aggódása: mi lesz, ha ennyit késik a ter­mészet, hogyan terem meg az életet jelentő kenyér, az illa­tos húsleves ízét, színét adó zöldségféle, és hoz-e gyümölcs- csőt a gyerekek öröme, a má­jusi cseresznyefa? Április úgy búcsúzott, mint­ha minded mulasztásért egy nap alatt kárpótolni szeretett volna bennünket, és május el­ső napja megerősítette régi is­meretünket, mely szerint má­jus a kertek, a virágok hó­napja, ám egyidejűleg a ha­tárban sem takarékoskodik a szépséggel. A Galgát teljes hosszában kísérő réten annyi vadvirág termett mindig, hogy az itt élő gyermekeknek so­ha nem jelentett gondot vi­rággal köszönteni az édes­anyákat a hónap első vasár­napján megrendezett iskolai ünnepségen. Valamikor — 1946-ban vagy ’47-ben lehetett — annyi virá­got összehordtunk a május el­sejét köszöntő mulatságunkra, hogy amint szüléink mondták: nemcsak a Galgát, de a Du­nát is el lehetett volna vele rekeszteni. Mert ekkor még mulatságokat rendeztek a fal­vak fiataljai. Kár lenne ta­gadni — de hát miért is ta­gadnánk'—. hogy a mulatság­ban elsősorban táncoltak a fiatalok, de a tánc mellett volt idő a közös éneklésre, beszél­getésre, egymás jobb megis­merésére, a barátságok elmé­lyítésére. Nagyot fordult a világ, s ezzel a fordulással egyidejű­Kiányos címzés Segítséget kér a posta Ezekben a napokban szóró­lapokat terjeszt a városi postahivatal, amelyben arra kéri a tisztelt ügyfeleket, hogy segítsék feladataik ellátásá­ban. A közigazgatási rende­zetlenség, az utcanévtáblák hiánya, a megrongált levél- szekrények, amelyekről ráadá­sul gyakran hiányzik a név, nehezítik a postások munkáját. Az sem ritka, hogy épülete­ken, lépcsőházaknál nincs utcanév és háztábla, nincs levélszekrény, vagy ha van, hiányzik róla a tulajdonos ne­ve. A posta ezért tisztelettel kéri, hogy a lakók a házilago­san előállított házszámtáblá­kat jól látható helyre tegyék, ahol még nincs, szereljenek föl levélszekrényt, s azon tün­tessék fel a nevet és a lakás­címet, lehetőleg olvasható írással. A postahivatal min­den szíves közreműködőnek köszönetét mond. Vannak olyan intézmények, amelyeket mintha azért hoz­tak volna létre, hogy legyen mit szidni. Ilyen a posta is. A szidalmak gyakran jogosak. Ám azt hiszem, ilyenkor sem, s p'láne nem, amikor jog­talanul szapuljuk őket, nem gondolunk arra, hogy néha munkájuknak az elemi fel­tételei sincsenek meg. A mi­nap a gödöllői Stromfeld lakó­telepen kerestem valakit. Kis­ded telkemmel arra gondol­tam, megnézem a bejárati aj­tó mellett elhelyezett név­táblát, s máris tudom, me­lyik lakásban keressem az il­letőt. Három vagy négy ház­ban olvastam volna a neve­ket. Volna, mert vagy nem volt semmi, vagy pedig olvas­hatatlanná vált az idők so­rán. A levélszekrényeken sem mindenütt volt föltüntetve a név. Utca- és házszámtábla? Vagy van, vagy nincs. S ez nemcsak Gödöllőn tapasztal­ható. Nemrég tettük szóvá, hogy egyik községünkben mily nehezen tájékozódik az isme­retlen. S amikor szóvá tet­ték valamelyik testületi ülé­sen, az illetékesek megsértőd­tek. Itt tartunk. Sokaknak a levéltárcájában ott lapul a dí­szes, aranyozott betűkkel cir- kalmazott névkártya, a levél- szekrényén, a háza homlok­zatán semmi. Ök már haza- találnak, a postás, a tűzoltó, a mentős majd csak megleli őket. De ha netán késnek, akkor aztán megkapják a magukét. Az új tanévre Úttörő-vezetői fölkészítő Gödöllőn megtartották az úttörővezetők fölkészítőjét a következő tanévre. Harminc- három csapatvezető beszélte meg az 1987—88-as úttörőév feladatait, ajánlott program­jait. Elégedetten nyugtázták, hogy a kilencedik országos út­törő-vezetői konferencián jó néhányan javaslatot fogadtak el, amelyeket a gödöllőiek terjesztettek elő. Ilyen például a szabad közösségválasztás. Ennek lényege, hogy a koráb­biaktól eltérően, amikor egy osztály alkotott egy rajt, ez­után a gyerekek választásától függ, mely közösségbe tartoz­zanak. A második döntés sze­rint, ezt is a mieink indít­ványozták, ezentúl a 14—18 év közöttiek, ha akarják, tagjai maradhatnak az úttörőcsapat­nak, mint ifik. A tizennyolc év felettiekből kerülnek ki az úttörővezetők. Az eszmecserének volt egy fórumszerű része is. Az egy­begyűltek kérdéseire Vass Ist­ván, a városi tanács elnök- helyettese válaszolt. Ezt követően Rádi János­áé, veresegyházi csapatvezető, az iskola és az úttörőcsapat kapcsolatáról beszélt, különös tekintettel az októberben élet­be lépő működési szabályokra és együttműködési szerződé­sekre. Az úttörővezetőség gö­döllői elnökségének a X. or­szágos konferenciáig szóló programját, valamint az 1987— 88-as úttörőévre vonatkozó irányelveket Koleszáné Pet- rovszki Mariann városi út­törőelnök terjesztette elő. mulatságok leg megváltoztak a fiatalok szokásai is. A mulatságokat felváltották a bálok, mára pe­dig a diszkó lett az egyed­uralkodó, a gépzene, a csil- logó-villogó fények, a kékesen vibráló videofilmek hol sze­xuális, hol gyilkos jelenetei vonzzák magukra a szüleik gépkocsiján egyik községből a másikba száguldó ifjak tekin­tetét a füstös, sötét termek­ben. Nem tudom, lehetne-e másként, lehetne-e a régihez hasonlót visszalopni a mai szórakozási alkalmakba. Érde­kes, hogy a táncházmozgalom falvainkban nem honosodott meg, pedig voltak hősies pró­bálkozások, például Galgahé- vízen, Hévízgyörkön és más7 községekben is. Az az egy-két fiatal, aki vonzódott és von­zódik a néptánchoz — most nem a színpadi produkcióra gondolok —, a főváros tánc­házaiba jár, de számuk el­enyésző. A nagy többségnek az év minden időszakában a leg­kedvesebb szórakozását a disz­kó jelenti. Nem tartom véletlennek, hogy a májusi virágzásról, a kellemesen meleg estékről ne­kem a-régi mulatságok jutot­tak eszembe, s ezt az emlé­kemet egy plakát is megerő­sítette, amit a balatonfüredi mólón olvastam: a szülői munkaközösség májusi mu­latságot rendez. Olyan lesz ez a mai mulat­ság, amilyenre én emlékszem? — Először a termet kellett el­kérni valamelyik kocsmában, aztán a községi bírótól meg­szerezni az engedélyt, s ami­kor ez megvolt, akkor lehe­tett a zenekart megfogadni. A cigányokat hetekkel előbb le­kötöttük. legalább öt tag kel­lett a bandába: prímás, kont- rás, nagybőgős, klarinétos, cimbalmos. Nagyon sokat je­lentett a prímás személye. A vérségi R adics Pista bácsi egyedül megszabta a bál ér­tékét. Nem volt kisebb a híre a bagi Náci bandájának sem. A zenészek mindent ját­szottak, operettet, magyar nó­tát, korabeli slágereket, nép­dalokat. Nem voltak ezek a zenészek szemtelenek, de azért ingyen senkinek se húzták. Mi volt a szép a mulatsá­gokban? Nehéz lenne egyér­telműen megfogalmazni. Ta­lán az, «hogy lány soha-soha nem mehetett egyedül a tánc­ba. Ketten, hárman érkeztek, s amikor kopogtatott az esti sötétség, jöttek az édesanyák is, akik a terem mentén kö­rülrakott padokon foglaltak helyet. Üldögéltek, hallgatták a muzsikát, beszélgettek a szomszédjukkal és egyik sze­mükkel a lányukat figyelték. Volt a bálban lekérés, de lányt három lépésnél előbb nem lehetett a táncostól le­kérni, az pedig, akitől elkér­ték a lányt, vissza nem kér­hette. Ilyenkor a pajtás se­gített. — Eredj, kérd le a Ju­liskát! — és a pajtás tudta a kötelességét. Talán szép volt, hogy ami­kor szünetelt a zene, a lá­nyok hatalmas kört alkottak, énekeltek, táncoltak. A legé­nyek az ivóban beszélgettek, tervezgettek, komaságot fo­gadtak. Éjfélkor eljátszották a mar- sot és másodperceken belül kiürült a terem. Együtt indult haza a lány és a legény, aki­ket az édesanya követett. A kiskapukban még beszélgettek, s aztán jó éjszakát kívánt a legény és elindult haza. Színesek, kedvesek, máig emlékezetesek ezek a régi-ré­gi májusi mulatságok. Nem­csak azért, mert akkor vol­tunk fiatalok, sokkal inkább azért, mert sok-sok év alatt kialakult hagyományrendsze­rükkel valami tisztát, szépet, máig megőrzött melegséget ad­tak. Fercsik Mihály ISSN 0133-1957 (Gödöllői Hírlap)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom