Pest Megyei Hírlap, 1987. május (31. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-13 / 111. szám

^S&fap 1987. MÁJUS 11, SZERDA Fizetővendégek Ajk országban 75 ezren adnak ki magán vendégszobát a hazai és külföldi turistáknak. A KSH az idén első ízben reprezenta­tív felmérést végez a fizető- vendéglátásról. Ä vendéglátók közül mintegy 9 ezret keresnek fel a nyári hónapokban a Köz­ponti Statisztikai Hivatal kér- dezöbiztosai, hogy tájékozód­janak e fontos szolgáltatás je­lenlegi helyzetéről, s a vála­szok alapftán a szakembereit kidolgozhassák a feltételek jobb megteremtését. Az összeírt adatok áttekintést adnak arról, milyen színvona­lon szolgálja a bel- és külföl­di vendégek igényeit az a 328 ezer szálláshely, amelyet a 75 ezer magán vendéglátó bizto­sít. Számítógép választotta k! azt a 9 ezer vendéglátót, akiknek a KSH ebben a hónapban felké­rő levelet küld, s választ kér arra, hogy milyen időpont al­kalmas számukra a keióezobiz- tosok fogadására. A kapott adatokat a KSH bizalmasan kezeli, az információkat csak összesített formában teszi köz­zé. A tanács kezelésbe venné... Lesz új ráckevei híd Kezdjük talán a jó hírrel: Urbán Lajos közlekedési minisz­ter arról biztosította levelében dr. Vóna Ferenc országgyűlési képviselőt, hogy indokolt az új ráckevei Duna-híd megépí­tése. Az előkészítést, a tervezést már ebben az ötéves terv­ben meg kell kezdeni, a kivitelezés a következőre marad. Most a rossz hírnek kellene következnie, ilyen azonban nincs. Mert azt nem számíthatjuk annak, hogy néhány kérdésben különbözik a helyi, a megyei tanács, illetve a Közlekedési Minisztéfium álláspontja. A vélemények még formálódhatnak. Mindent egy lapra tettek A valódi cigányzenét gyűjtik Mintha senki sem félne a gyorsan közeledő sötét esőfel­hőktől, annyi a járókelő a bé­kásmegyeri bevásárlóközpont előtti zöldségesstandok között. Magyar Jánosné, a pemázi cigányklub vezetője a zivatar­ral együtt érkezik. Bőrig ázunk, mire elérjük azt a tíz­emeletest, amelyiknek legtete­jén lakik Kun Lajos és csa­ládja. A családfő — hangszer- készítő és az említett klub ze­nekarának erőssége — cigány származású. Erzsiké, a fele­sége „magyar”. Az utódok pe­dig ... mind a három gyerek szép, értelmes. A Kun család pontosan úgy és olyan körül­mények között éli mindennap­jait, ahogy a legtöbben tesz- szülc. A hiedelmek ereje — A férjem tizenkilenc, én tizenhat éves voltam, amikor összekerültünk — mondja a fiatalasszony. — Ma már tu­dom, hogy ha a szüléink nem ellenzik a házasságunkat, nem vágtunk volna bele idő előtt. — Azt mindnyájan tudjuk, hogy a „magyarok” nem re­pesnek az örömtől, ha cigány kerül a családjukba. Mi a vé­leménye a másik népcsoport­nak, ha az eset fordítottja történik? — Ugyanaz — vágja ki Kun Lajos. — Ráckevén, egy ci­gánytelepi szoba-konyhában húzódtunk meg először. Anyá- mékkal együtt laktunk, és bi­zony a rokonságom nem fo­gadta be Erzsit... A feleség mosolyogva emlé­kezik, mintha életének legde­rűsebb napjairól szólna: — A fiatal menyecskének mindig talpon kell lennie. Kí­mélet nincs, nem számít, ha történetesen állapotos. Nehéz volt hat emberre mosni, főzni, takarítani olyan házban, ahol nincs víz. Az igazi gondunk az volt, hogy én voltam a „magyar” a családban. Sze­rintem az ő ellenszenvük vé­dekezés volt csupán. — Azt látta volna, hogyan öltözött reggelenként! — me­séli nevetve Kun Lajos a régi kalandokat. Ágyban, takaró alatt vette fel a ruháit min­den reggel, hiszen cigány­asszony nem mutatkozhat hiá­nyos öltözékben mások előtt. — Arról nem is beszélve — veszi át a szót Erzsi —, hogy menet közben kellett megta­nulnom a szokásokat is. Kendő nélkül nem mutatkozhattam, mert ha így tettem volna, a férfiak kidobták volna a fűz­tőmet az udvarra. Alsóneműt nem lógathattam ki száradni. Gyakori vendégek Lassan kikerekedik a múlt. Kun Lajos nem tudja bizto­san, hogy ki is az apja. Lehet, hogy a Jungvirt-ág leszárma­zottja. Ez utóbbi családnevet tizenöt éves koráig viselte. Egészen addig, míg nem került a kezébe a saját anyakönyvi kivonata, merthogy személyi igazolványt kellett csináltat­nia. A kirekesztés veszélyeit vál­lalva lassan, hosszú évek alatt teremtették meg közösen azokat a feltételeket, amelyek eleve adottak mások számára. — A baráti társaságot sem a telepen élők között keres­tem. Nem mintha haragudtam volna a fajtámra. Még csak le sem néztem őket, de beval­lom, féltem, hogy belevisznek valamibe. Erzsivel egy műve­lődési házban ismerkedtem meg — így Lajos. — Szeren­csémre, a munkahelyemen is befogadtak: tíz éve dolgozom a bőrgyárban. Nyolc éve kap­tuk ezt a lakást, ami véget vetett a kiszolgáltatottságunk­nak ... — És mindketten szakítot­tak eredeti környezetükkel — vágok közbe önkéntelenül. — Azt hihdti az ember, hogy in­kább elfelejteni, mint meg­őrizni igyekeznek egykori csa­ládi kapcsolataikat. Úgy néznek egymásra, mint akik azt gondolják, „na ennek aztán magyarázhatunk, úgy­sem ért egy szót sem”! Végül Lajos siet a segítségemre: — Éppen ellenkezőleg! Szí­vesen látunk otthonunkban ci­gányt és magyart. Jönnek is szép számmal. Büszkék va­gyunk rá, hogy tisztelettel néznek körül a lakásunkban! Mi is sokat járunk Ráckevére és Pomázra. Állítom, hogy úgy várnak a rokonaink, mint­ha ünnepre készülődnének. Össze kell fogni — Nem emlékszem, hogy a gyerekek mikor jöttek be a szobába. Ott ülnek a szülők körül a szőnyegen: Jancsi, András és Ibolya. Magyar Já­nosné hívja fel a figyelmemet egy velük kapcsolatos dologra. — Azt becsülöm Lajosék- ban, hogy megtanítják a ci­gány nyelvet a kicsiknek is. Fontos ez, hiszen egy ízben a tanár azt mondta az iskolában Jancsiéknak, hogy nem cigá­nyok. — Igaz ez? — kérdem a fiút. — Igaz. de én mondtam, hogy igenis, cigány vagyok! — válaszol a gyerek, feltűnően szépen artikulálja a szavakat. — Mit mondott, miért nem vagy cigány? — Nem magyarázta meg, de már az osztálytársaim is mondták, hogy nem vagyok ci­gány, mert nem kukázók. — Mit nem csinálsz? Rajtam nevet az egész szo­ba. A gyerek pedig magyaráz türelmesen: — Az emberek azt hiszik, az a cigány, aki a kukában turkál! A másik fiú, András sem állja meg szó nélkül: — Rólam meg azért nem hi­szik el, hogy cigány vagyok, mert nem elég sötét a bőröm, pedig mondtam nekik, hogy nem ettől függ, de hiába mon­dom ... Megérkezik Magyar János, Ági férje, a pomázi zenekar vezetője, aki szintén cigány származású. Immár két, „ve­gyes házasságot” kötött párral beszélgetek. Természetesen a zenére, a népcsoport művé­szetére terelődik a szó. El­mondják, milyen szomorú, hogy a közvélemény szerint az a cigányzene, amit a rá­dióban és a televízióban an­nak neveznek. — Azt hiszik, hogy a hom­lokukon rézfüggőket viselő előadóművészek cigány népvi­seletben járják a táncot — mondja egyikük keserűen. Amíg érdemes Hamar kiderül, hogy Magyar János és társai mindent fel­tettek egy lapra. — Addig csináljuk, amíg érdemes. Amíg nem jövünk rá, hogy feleslegesen erőlködünk. De addig nem megyünk el sem kocsmába, sem esküvőre muzsikálni! Kizárólag a tiszta cigányzenét gyűjtjük és játsz- szuk, terjesztjük — jelenti ki János. Lajos is bizakodik: — Meg fogjuk mutatni min­denkinek, hogy mit lehet csi­nálni egy kis falu cigányklub­jában! Higgye el, sokkal több tehetséges ember van közöt­tünk. mint azt sokan gondol­ják. Csak össze kell fogni őket. Magyarné büszkén meséli, hogy hatszáz cigány jött el arra a pomázi találkozóra, amelynek teljes bevételét az SOS Gyermekfalunak ajánlot­ták fel. Beszélgetünk a cigány Ki mit tud?-ok feladatáról is. (Az idén is megrendezik a Pa- faky István Művelődési Ház­ban, május 23-án.) Nem taga­dom azt a véleményemet, hogy sokkal többet kellene foglal­kozni az amatőr művészeti csoportokkal annál, mint hogy egy-egy programot összeho­zunk számukra. Az alkalmi fellépések nem adnak módot a folklór ápolására, terjeszté­sére. A Ki mit tud?-oknak éppen az lenne a feladatuk, hogy az ott tehetségesnek bi- zonyulók érvényesülését segít­sék! A feladat tehát ott kez­dődik. ahol befejezik. — Nem értem, miért nincs sokkal több fellépési lehetősé­ge a pomázi együttesnek, amely pedig második helyezést ért el a legutóbbi ilyen verse­nyen? — kérdem, bár tudom, hogy a választ nem Kun Lajo­séitól kellene várnom. Szilas Zoltán Egy nyomsávon Többször beszámoltunk a ráckevei híd kálváriájáról. A felrobbantott híd helyén, annak alépítményén épült 1949-ben, a régi szegedi köz­úti Tisza-híd megmaradt acélszerkezetéből. Nemrégiben teljes körű, minden részletre kiterjedő vizsgálatnak vetet­ték alá, s kiderült, hogy a vas­beton pályalemezen jelentős korróziós rongálások keletkez­tek, elsősorban a szigetelés hiánya miatt. Emellett a kö­zépső hossztartó egyik ke­resztmetszetében törés jellegű rongálódás is van. Ennek az oka nem ismert. Már a fel­újítás előtt egy nyomsávra te­relték a forgalmat és tízton­nás súlykorlátozást rendeltek el, amit a munkálatok elvég­zése után 18 tonnára módo­sítottak. A hídon azóta is egy nyomsávos, jelzőlámpával sza­bályozott, váltakozó irányú forgalom zajlik. A felújított, de mégiscsak elöregedett Arpád-híd nem képes megfelelni az igények­nek. Percek alatt hosszú sor torlódik össze mindkét olda­lon, nyáron gyakorlatilag megbénul a közlekedés. Gaz­dasági károkról is egyre töb­bet hallani, hiszen nem egy tehergépkocsi kerülőre kény­szerül. A túlsúlyos járművek a 60 tonna teherbírású tak- sonyi közös vasúti és közúti hídon keresztezhetik a Düna- ágat. A két és fél méternél szélesebb járművek, például a mezőgazdasági gépek eseti át­haladási engedéllyel használ­hatják a ráckevei hidat. Ezért aztán Ráckevén igen lelkesen, bizakodva fogadták az új híd megépítésének hí­rét. Azonnal elkezdődött a terveztetés, a közös gondol­kodás. Ahogy a helyi veze­tők, Raffay Béla tanácselnök, Sthály István vb-titkár és dr. Vóna Ferenc, a körzet or­szággyűlési képviselője több­ször is megerősítették: az Ár- pád-hídnak jelenlegi helyén kellene maradnia. Ezt köve­teli meg a település szerke­zete és a városkép is. A ta­nács arra is hajlandó, hogy átvegye a kezelési jogot a Budapesti Közúti Igazgatóság­tól, s minden évben jelentős anyagiakat áldozzon a kar­bantartásra. Így a híd tovább­ra is ellátná a gyalogos-, eset­leg a személygépkocsi-forgal­mat. Véleményük szerint az új híd a Malom-öböl, még in­kább a jelenlegi hajóállomás körzetében lenne a legjobb helyen a kisajátítás és a köz­úti csatlakozás szempontjá­ból Is. Érvek sokasága E megoldás mellett nem­csak a lokálpatriotizmus, ha­nem érvek sokasága is szól, amelyeket azonban nem volt alkalmuk hivatalosan is fel­vonultatni a ráckeveieknek. A Budapesti Közúti Igazgató­ság ugyanis nem tőlük, ha­nem a megyei tanács közle­kedési osztályától kért szak- véleményt, amelyet „tájékoz­de hol? tatásul és szíves tudomásul­vétel végett’’ küldtek meg a Ráckevei Tanácsnak. Ez egy tucatnál több, kisebb-nagyobb kifogást hoz fél a tervvel szemben. A lényege pedig az: szabad-e egymástól egy kilo­méterre két hidat fenntarta­ni? Ha nem, akkor annak az egy hídnak a mai helyén kell megépülnie, mert Ráckeve te­lepülésszerkezete erre a nyomvonalra épül fel, minden más megoldás idegen a nagy­község sajátosságaitól. Ha mégis két híd szükséges, ak­kor a másikat Csepel-szigeti hídként kell kezelni. Ilyen formán nem Ráckeve térsé­gébe kell elhelyezni, hanem attól északra. A hely kijelö­lésére gondosan elkészített tanulmányterv szükséges és célszerűnek látják, ha építé­sének idejét az MO-ás autó­pálya problémáival összefüg­gésben, népgazdasági szemlé­lettel állapítják meg. Nem dőlt el A vélemények tehát elté­rők, de még semmi nem dőlt el. Erről tájékoztatott Träger Herbert, a Közlekedési Mi­nisztérium főtanácsosa. Egy­előre csak annyi bizönyos, hogy az új hidat 1989-90-ben terveztetik meg. Addig min­den variációt, valamennyi szempontot alaposan meg kell vizsgálni. Azt is, hogy az ere­deti helyén, vagy attól egy­két kilométerre épüljön a híd. Gyanítható, hogy az anyagi lehetőségek motiválják majd leginkább a döntést. A főtaná­csos is utalt rá: az Árpád-híd alépítménye meg a töltés nagy értéket képvisel... KI tudhatja azonban; milyen ér­vek, gondolatok, tervek kerül­nek még felszínre az elkövet­kezendő két esztendőben? Kövess László Visszafogott érdeklődés Nívódíjas formák az iparban Megkétszerezik a galiiumgyártást Nagy átviteli sebesség Emellett foglalkoznak a ren­delkezésre álló dokumentációs anyagok másolásával, illetve működtetnek olvasószolgála­tot, diatárat, terméknyilván­tartást, tervező-nyilvántartást; tervezőközvetítést és a mos­tanihoz hasonló kiállításokat is szerveznek. A felsorolt te­vékenységek tehát az ipari formatervezés kibontakozását, fejlődését vagyis tárgyi kör­nyezetünk szebbé, jobbá té­telét segítik elő. Sajnálatos, hogy ez a tájékoztató-, illetve propagandatevékenység nem mindig éri el a várt sikert; vagyis nem tolonganak tömött sorokban az emberek, hogy megismerkedjenek jeles ter­vezőink színvonalas munkái­val. Azt sem lehet mondani, hogy reklám híján nem sze­rezhettek tudomást a kiállí­tásról, az viszont tény, hogy a visszafogott érdeklődés rá­nyomhatja bélyegét a tervező­munka jövőjére. B. Gy. Űj galliumüzemet építenek Ajkán. Az ajkai timföldgyár és alumíniumkohó évi 3000 kilogrammos kapacitású, ere­deti technológiával termelő galliumüzeme jövőre készül el, s ezt követően megkétsze­reződik az ajkai galliumgyár­tás, amely eddig is a világ- 1 termelés mintegy 7 százalékát ' adta az egyre keresettebb fémből. A gallium felhasználása az elektronika fejlődésével ará­nyosan nő, s ez a fém a ke­reslet átmeneti megtorpanása i után most ismét a legkere- j settebbek és legdrágábbak I sorába került. A félvezető­ként alkalmazott gallium ko­rábban drágasága miatt hát­térbe szorult az ugyanerre a célra használt szilíciummal szemben. Időközben azonban megjelentek azok a termékek, amelyeknél meghatározó je­lentősége van a félvezető át­viteli sebességének. Ilyenek például a fénydlódák, a léze­res száloptikák vagy a nap­fénykollektorok. A gallium átviteli sebessége sokszorosa a szilíciuménak. Ez a magya­rázata annak, hogy egy esz­tendő alatt kilónkénti ára 100 dollárral nőtt a világpiacon. A Mezőgépfejlesztő Intézet és a Hódgép Mezőgazdasági Gép­gyártó Vállalat PB—F típusú paradicsoinbetakarító gépe is a díjazott termékek közt volt. A vízibuszok, Budapest moz- fíccceí O V zen. hidjai, naponta szállítják az ÖÖ utasok százait Pestről Bu­dára és viszont. Nemcsak utazást, puszta közlekedést jelent ha­józni a főváros kék országütján, hanem kellemes élményt, szó­rakozást is nyújt az átkelés. Napjainkban mind gyakrabban vetődik fel a kérdés: vájom a műszaki szakembereket milyen módon lehetne ösztönözni a Jobb, hatékonyabb munkára és a termelés színvonalát javító újdonságok létrehozására. Az egyik legkézenfekvőbb megol­dás természetesen az. hogy a különböző témákban pályá­zatokat írnak ki az Illetékes minisztériumok, illetve közvetle­nül a vállalatok. Sajnos azonban az eredményhirdetéskor egy­re gyakrabban tapasztalható, hogy megfelelő pályamunka hiá­nyában a beígért nívódij odaítélése elmarad. szerszámgépvezérlő egysegek az integrált elektronika alkal­mazásával beépíthetővé vál­tak, tehát kompakt szerszám­gépek gyártását is lehetővé te­szik. (A tizenöt nívódíjast be­mutató kiállítás egyébként jú­nius 5-ig tekinthető meg a központban.) S ha már szó esett a forma- tervezési központ tevékenysé­géről, feltétlenül említést kell tenni különleges szolgáltatá­saikról is. Mintegy 1000 kötet magyar és idegen nyelvű szakkönyv és 90 fajta folyó­irat várja az érdeklődőket, valamint az utóbbi 12 év for­matervezési világirodalmának rövid magyar nyelvű ismerte­tése és a fontosabb idegen nyelvű publikációk fordítása is megtalálható a központban. Ez történt az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium­nak és az Ipari Minisztérium­nak a közelmúltban kiírt for­matervezési nyilvános pályá­zatával is. A részt vevő kis­számú tervezőgárda ugyanis elsősorban ipari jellegű új­donságokkal rukkolt elő, így az ÉVM a pályázat rangjának megőrzésé érdekében az idén nem adott ki nívódíjat. Az elismert termékek kö­zül feltétlenül szólni kell a 2 RIAL 200 típusú indukciós kemencéről, amely a külföldi szakemberek véleménye sze­rint is világszínvonalú, s al­kalmazásával komoly energia- megtakarítást lehet, elérni. Ugyancsak a takarékosság je­gyében készült a Graboplast hőszigeteit terménytároló sá­tor családja. A Hunor PNC

Next

/
Oldalképek
Tartalom