Pest Megyei Hírlap, 1987. május (31. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-12 / 110. szám
VÁCI a wnla A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXI. ÉVFOLYAM. 109. SZÁM 1987. MÁJUS 12., KEDD Nagymarosi Vas- és Műszeripari Szövetkezet Szociális és jóléti intézkedések Két szakmát is művelhetnek $ A Nagymarosi Vas- és ^ Műszeripari Szövetkezetig nek 1970 óta működik Szo- J bon a Maünovszkij utca {< 11-ben egy műszerész—sze- 5 relő üzeme. Tavaly ez az J üzem kis híján 25 millió ^ forint értékű teljesítmény- | nyel büszkélkedhetett. 69- ^ en dolgoznak itt, közöttük í 61 nő. Az átlagmunkabér í 1986-ban 62 ezer 100 főig rint volt. Kelemen István, a ktsz elnöke a minap arról adott számot a nagyközségi közös tanács végrehajtó bizottságának, hogy milyen egészség- ügyi és szociális intézkedésekkel szolgálták az ott dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítását. Elmondta az elnök, ho£y mivel a szövetkezetnek saját konyhája nincsen, ezért mind a székhelyközségben mind Szobon ét teremből biztosítják a közétkeztetést. Ehhez a szövetkezet dolgozóinak tavaly 46 ezer forint kiegészítést adott. A szövetkezet tagjai és alkalmazottai, szociális helyzetükre figyelemmel, illetve betegség és házasságkötés esetén, valamint a nagycsaládosok és a gyermeküket egyedül nevelő szülők a beiskolázáshoz a jóléti alapból segélyben részesülnek. Itt is hagyomány a nyugdíjas-találkozó, tavaly 50- en vettek rajta részt, ami a 247 aktív taghoz és alkalmazotthoz viszonyítva nem is kicsi szám, A gyermekintézményeket, amelyekbe dolgozóik gyerekei járnak, kommunista műszakokból támogatják. Üdültetésben évente 90— 100-an vehetnek részt, vagy az OKISZ üdülőiben, vagy a szövetkezet által bérelt balatoni családi üdülőben, melynek fenntartása tavaly 130 ezer forinttal terhelte a jóléti alapot. A nagymarosi szövetkezetben régóta arra törekednek, hogy munkatársaik mindig friss ismeretekkel rendelkezzenek. Ezért támogatnak mindenkit, aki második szakmát szerez. Fizikai dolgozóik közül jelenleg 27-en vannak olyanok, akik két szakmát művelhetnek. Az elmúlt oktatási évben például 23 ezer forintot fizettek ki különböző tanfolyamok költségeire. Bár kicsi ez a közösség, jóléti alapjából és költségei terhére tavaly mégis 41 ezer forintot fordítottak sportcélokra. A Pest megyei szövetkezeti bizottság sportversenyein labdarúgóik, kézilabdázóik, atlétáik, horgászaik és teniszezőik értek el jó eredményeket, így hát nem csodálható, hogy ez a friss szellem és gyakorlat eredményekben kamatozik. Tavaly az OKISZ IX. kongresszusa tiszteletére meghirdetett munkaversenyre is beneveztek s eredményeik alapján vörös vándorszázló- ra tartották őket érdemesnek. —-di Legközelebb jövő kedden Klub alakult cukorbetegeknek J A Vác Városi Tanács ^ V. B. egészségügyi osztá- | lya és a Szőnyi Tibor Kór- í ház és Intézményei egész- ? ségnevelési csoportja új ^ kezdeményezésként cukor- á betegklubot hívott életre. A klubnak a Madách Imre Művelődési Központ ad otthont. Az első, április 28- án megtartott megnyitó rendezvény előadója dr. Rigó János professzor, az Országos Dietetikai Intézet igazgatója volt. aki Általános ismeretek a cukorbetegségről címmel tartott a mintegy 100 tagú hallgatóságnak diavetítéssel kísért előadást, A megnyitó vendégei dr. Preisich Péter kandidátus, megyei dietetikus szakfőorvos, Lábai László, az MSZMP Vác Városi Bizottságának titkára, dr. Gecseg Gyula járóbetegellátást irányító igazgatóhelyettes. dr. Szőnyi Mihály belgyógyász főorvos. Molnár Gabriella intézetvezető főnővér és Remzső Zoltánná városi Vöröskereszt-titkár voltak. A cukorbetegek száma a lakosság körében sajnálatos módon növekvő tendenciát mutat. Ismereteiknek bővítése érdekében kerestek a szakemberek új egészségnevelési módszereket, fórumot problémáik megbeszélésére. Ez volt az indítéka a klub létrehozásának, mely Pest megyében elsőként Vácott alakult meg. A klub a jövőben havonként tartja rendezvényeit. A klub vezetője, dr. Barta Györgyi városi főorvos arra kérte a vendégeket, hogy aktív részvételükkel, ötleteikkel járuljanak hozzá a klub végleges programjának kialakításához. Elképzeléseik szerint az elkövetkező foglalkozásokon a kórház szakembereit kérik fel a cukorbetegséggel kapcsolatos előadások megtartására. melyek témája a cukorbetegség és az érrendszeri betegségek, a cukorbetegség sebészeti és bőrgyógyászati vonatkozásai, a cukorbeteg életmódja, mozgás, sport, a diéta alapelvei, a tablettás és inzulinkezelés, a diabetikus készítmények bemutatója és kóstolója lesz. A foglalkozásokra — a legközelebbi május 19-én lesz, fél 6 órakor — a klubtagokon kívül minden érdeklődőt, családtagot szeretettel várnak. Vácrátöton jártunk Élet a botanikus kertben Már érdemes kilátogatni a vácrátóti botanikus kertbe, ismét felöltöztek a fák, a bokrok. Többen ki is használják a jó időt,, üldögélnek a padokon. élvezik a környezetet. Az ilyen nyugalomra vágyó látogatók mellett gyakran érkezik egy-egy autóbusznyi iskolás gyerek, akár az ország legtávolabbi tájáról. Nekik kicsit a biológia órák gyakorlati ki^ egészítője is ez a kirándulás. A helyi iskolások is el-eljár- nak ide. csakhogy ők gereblyé- vel a kézben. Társadalmi munkában segítenek rendet tenni, ahol megkérik őket. Természetesen tanári felügyelet mellett. Itt ugyanis minden növény érték. A vadon nyíló mezei virágokat sem szabad letépni. Tábla is figyelmeztet rá. — Mi minden látnivaló van ezeken és az évszázados fákon kívül? Janser György főmérnököt kérdeztük a pálmaház felújításáról. — A botanikus kert fenntartása mellett nagy hangsúlyt kap a fejlesztés is. Ezek közül is a jelentősebbek közé tartozik a pálmaház felújítása. A több milliós költségű munka már befejezéséhez közeledik. A felújítás tervezésekor szem előtt tartottuk a korszerűséget. A növényházban helyet kap számos trópusi és egzota faj, valamint olyan különlegességek, amelyek a nagyközönség által kevésbé ismertek. — A növények újjászületését bizonyára késleltette a lassan érkező tavasz. Milyen nehézséget okozott az önök munkájában? — A megkésett tavasz itt is gondokkal járt. Az elmaradt munkákat más feladatokkal együtt kell elvégezni. Ilyenkor egyébként is több a tennivaló, a szűkös létszám miatt kicsit megkésve végzünk. Munkánkat nehezítik a felelőtlen, értelmetlen rongálások. Ez sajnos évről évre visszatérő gondunk. A botanikus kert természetvédelmi terület is, ezért sokkal több figyelmet és gondosságot érdemelne az idelá- togatóktóL —: Intézményük tulajdonképpen a kutatást szolgálja, hiszen az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete. Mondana valamit azokról az aktualitásokról, amik jelenleg foglalkoztatják a szakembereket? — Az elmélet és a gyakorlat számára egyaránt fontos kísérletek már 35 éve folynak. Elméletileg vizsgálják és leírják, modellezik azokat a jelenségeket, amelyek elengedt' ■ A helyi iskola tanulói dolguk végeztével hazaindulnak a kertészkedésből. (A szerző felvétele) hetetlenek a természetes élet- közösségek szerveződésének és a külső beavatkozásokkal szembeni ellenállóképesség alakulásának megértéséhez. Ezekre a vizsgálatokra építve keresik a mindennapos környezetbiológiai kérdések megoldását is, hiszen az iparosodás, a nagyüzemi mezőgazdaság, a környezet túl vagy nem megfelelő használata nap mint nap szembesít ilyen problémákkal. A kutatók vizsgálják a nagyvárosi környezet élővilágra gyakorolt hatását, leírják a természetes életközösségek leromlásának folyamatait, de javaslatot tesznek az optimális hasznosításra is. Felmérik a /védett és veszélyeztetett növények állapotát és támogatják a fejlődő országokban dolgozó kollégáik munkáját is. — Mindezeken kívül még valamiről híresek. A komolyzenei koncertrendezvényekre gondolok. Lesznek idén is? — Igen. a sokéves gyakorlathoz hűen, idén nyáron is otthont adnuk hangversenyeknek. Az Országos Filharmónia három programot szervez. Július 11-én a Concertus Hunga- ricus, augusztus 8-án a Győri Filharmonikusok, és augusztus 21-én a Magyar Állami Hangversenyzenekar ad műsort. Dudás Zoltán Vöröskeresztesek versenye Sok résztvevővel, nagy sikerrel rendezte meg a Magyar Vöröskereszt városi szervezete a város és vonzáskörzete általános és középiskolái ifjú vöröskereszteseinek elsősegélynyújtó és csecsemőápoló versenyét. Elsősegélynyújtásban 19 csapat nevezett be. I. Hámán Kató Általános Iskola, II. Árpád Üti Általános Iskola, III. Váchartyán, IV. Nagymaros, Általános Iskola, V. Juhász Gyula Általános Iskola, VI. Püspökhatvan csapata lett. A csecsemöápolók versenyét 22 csapat között a petőfisek nyerték, a verőcemarosiak, a penciek, a vácrátótiak, illetve a Gábor József Általános Iskola és a kosdi iskola csapata előtt. A középiskolások versengésében így alakult a sorrend: Elsősegélynyújtás: I. Mezőgazdasági Szakközépiskola, II. Egészségügyi Szakközépiskola, III. Sztáron Sándor Gimnázium. Csecsemőápolás: I. Mezőgazdasági Szakközépiskola, II. Sztáron Sándor Gimnázium, III. Lőwy Sándor Gépipari Szakközépiskola. Kisüzemeknek Traktorárverés Hat „kamaszkorú”, 10—15 éves traktort árvereztek el a gödi Dunamenti Tsz-ben, 5 és 20 ezer forint közötti kikiáltási áron. Csak egy MTZ nem kelt el, két társa és három Zetor rövid idő alatt új gazdára talált. Kemence! ivóvíztsrsufat Még két év van hátra A minap tartotta meg küldöttgyűlését a Kemence és Környéke Ivóvíztársulat, melyen Pálinkás József, a társulat elnöke múlt évi tevékenységükről adott számot. Elmondta, hogy a vízmüvet az érdekeltségi hozzájárulásokból, a vízügyi alaptól és a tanács fejlesztési célú pénzeszközeiből nyújtott támogatásból tartják fenn. Eddig a négy községben 831-en kötötték be a vizet, de számos újabb igénylő is van. Még mindig sokszor kell a vezetőségnek vitás ügyekben állást foglalni. Ezek a viták rendszerint az ingatlanok hovatartozásából fakadnak, megosztott telkek esetén, illetve amikor a tulajdonosok nehezen állapíthatók meg. Ennek tudható be, hogy az érdekeltségi hozzájárulások befizetésénél vannak lemaradások. A 8 éve alakult társulat még két évig működik, ugyanis már csak eddig kell fizetni a községek lakóinak a társulati hozzájárulást, amint ez megtörténik, a társulás is megszűnik. A kutak jól működnek, vízhozamuk bőséges, s már tervezik újabb kút fúrását is, ez a kemencei központ jövendő lakóinak ellátását szolgálja majd. Csömör Nándor Kivirult a Gyöngyvirág ízlésesen átalakítva, berendezve. újra megnyitották a zeneiskola szomszédságában, a Kossuth téren az eszpresszót. A szerződéses rendszerben működő vendéglátó egység vezetői azt szeretnék, ha üzletük a környéken lakók csendes, kulturált szórakozását szolgálná. A legszebb hénap Késő estig tartó mosoly Ij a megkérdeznénk száz embert, melyik hónapot szeretik a legjobban, kilencven biztosan a májust mondaná. En is ebbe a táborba tartozom. Minden hónapnak megvan a maga szépsége, de a rná- jus túltesz valamennyin. Nem tudunk rá haragudni, bármilyen meglepetéssel szolgál, hiszen már annyira vártuk. Háromnégy hét alatt szemünk előtt játszódik le a minden évben egyszer színpadra kerülő nagy mű, a természet újjászületése. Ez az a darab, amelynek legnagyobb a nézőközönsége. Mindenkinek tetszik korra és nemre való tekintet nélkül. Az emberpalánták katicabogarakat keresnek a kertben, mert nekik ez a feladatuk. Az óvodások nem szívesen alszanak ebéd után, hiszen odakint hétágra süt a nap, s minden semmittevéssel eltöltött percért kár. Na, csak legyenek egyszer felnőttek — majd ők megmutatják! Az általános és középiskolások ilyenkor rontanak legalább egy fél jegyet osztályzatukon. Hiába, ki tud olyankor tanulni, amikor a madarak rakják a fészküket, a méhecskék megrészegülten zümmögnek egyik virágról a másikra. Ámor kuncsaftra várva ücsörög a parki pádon — máskülönben is, majd tanulnak, ha esik az eső. Ilyenkor megszépülnek a kertek és a nők, s ez az az idő, amikor mi, férfiak is nagyobb kedvvel és szeretettel bíbelődünk mindkettővel. Ügy szépek, ha műveljük őket. Májusban vannak a legszebb ünnepek. Kezdődik mindjárt a munkácska ünnepével. Ez nem elírás. Valamikor az ország egy emberként dolgozott, akkor nevezhettük a munka ünnepének. Ma társadalmi szinten csak dolgozgatunk, így én az idén csak a munkácska ünnepének neveztem május 1- jét. Ettől függetlenül sokan felvonultak. A szövetkezetek és iskolák teljes létszámmal, a város vezető ipari vállalatai fél és négyed létszámmal. Az Alsó- parkban megrendezett majális csodálatos volt, az időjárás is kegyes volt a tíz-tizenkétezer emberhez. Mindenki kapott sörjegyet. Volt, aki egyet, volt aki harmincat. Legtöbben otthon ünnepelték munkával a munka ünnepét. Ök is fölvonultak. Ki saját, ki a szomszéd, ki a sógor házának falára. Le sem vonultak onnan estig, mondván, a munkások nagy seregszemléjére menjen el az, akinek nincs jobb dolga. Nekem nem volt jobb dolgom, így hát felvonultam. És jövőre és azután sem lesz jobb dolgom. Májusban van az anyák napja is. A virágárusok meggazdagodnak, s akinek van anyja, az szép summától szabadul meg. Nem — nem vagyok megátalkodott és szentségtörő, de azt tartanám normális dolognak, ha ezen a nemes ünnepen olcsóbb lenne a virág. Pedig a legtöbb virágárusnak is van anyukája. Az én anyám József At- tila-i anya volt. Minden anyák napján verset, két forró csókot és egy hatalmas csokor mezei virágot kapott tőlem. Ő nem tudott mást adni, mint egy pár könnycseppet és egy csodálatos, késő estig tartó mosolyt. Az anyák ugyanúgy fáradtak ma is. Ez az anyák egyik keresztje, s ha ezt a keresztet valaki leteszi, nem biztos, hogy fog valakitől virágot kapni május első vasárnapján. De azért arról gondoskodhatnánk sokkal jobban az eddiginél, hogy a kereszt könnyebb legyen. Vagy hogy ne legyen kereszt. E két ünnep sugallta mondandómat. Gyönyörű a május, s milyen gyönyörű lenne akkor, ha nem ilyen szomorú és visszás dolgok jutnának róla eszembe. Cs. L. f/la: bemutató Videofilm Vácról A Magyar Média Filmstúdió 30 perces videofilmét készített Vácról Múltidézés jelen időben, Vác 1987. címmel, melyet a stúdió vezetőjének és a film rendezőjének jelenlétében, ma, kedden délután 5 órakor mutatnak be a Madách Imre Művelődési Központban. Írek a DCM-bő! Újítóknak. A gyár ez évre szóló újítási feladattervében 9 témakörben várja dolgozóinak hasznosítható ötleteit, javaslatait. Például az energiatakarékosságot. a munkakörülmények javítását és a technológia korszerűsítését szolgáló újítások elfogadásuk esetén az azért járó díjon kívül jutalomban is részesülnek. Üdülőknek. Idén 50 SZOT- beutaló között válogathatnak a DCM-esek, 84 család pihenhet szakszervezeti üdülőkben. Ezenkívül a vállalati üdülőkben és külföldi csereüdülésé- ken összesen 250-en tölthetik szabadságukat. Fotőssiker. Az országos természetbarát turista-fotópályázaton Robotka János, a gyár dolgozója II. díjat nyert. Fegyelmezetlenek. Az elmúlt évben több fegyelmi eljárást indítottak a gyárban, mint korábban. Többségüket igazolatlan távolmaradás miatt. Kilencen megrovásban, hatan szigorú megrovásban, ketten pedig bércsökkentés fegyelmi büntetésben részesültek emiatt. Tizenegy dolgozót sújtottak fegyelmi büntetéssel azért, mert ittasan mentek munkába. ISSN 01S3—2759 (Váci Hírlap»