Pest Megyei Hírlap, 1987. április (31. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-23 / 95. szám
5 19S7. Április 23., csütörtök Kiállítás nyílt Visegrádon Korcsolya a középkorból A vitrinek aljában elszórt hulladék is érdekes látványt nyújt Külföldi ösztöndíjak Kutatókat várnak Az Országos ösztöndíj Tanács meghirdette a nem szocialista országokban 1988-ra megpályázható ösztöndíjas lehetőségeket. A pályázati úton élnyerhető ösztöndíjak és tanulmányutak szakmai, tudományos vagy nyelvi továbbképzést tesznek lehetővé a jelentkezők számára. Az ösztöndíjak egy része valamely konkrét1 kulturális, tudományos kutatási területen nyújt lehetőséget tapasztalat- cserére, tájékozódásra, szakmai információszerzésre. Az Országos Ösztöndíj Tanács azoknak a pályázatát várja, akik értékes szakmai, tudományos eredményekkel rendelkeznek. j- — .....-............. H angkazetta is Orosz nyelvkönyv Elsősorban az orosz nyelvvel ismerkedő, illetve a régebben tanultak felelevenítésére vállalkozó felnőtteknek új nyelvkönyvet jelentetett meg a napokban az International House Budapest. A Zdrasztvujtye! című komplex tananyag első részét a nyelvoktató, nyelvi szolgáltató, ki adás szervező kisszövetkezet vezetői mutatták, be. A köteteit szerzői arra törekedtek, hogy minimális hallás utáni értést gyakoroltassák, így fejlesztve a beszédkészséget. A tankönyv és a munkafüzet ára 240 forint, a kötetek két hét múlva meg- í'ásárolhatók az Állami Könyvterjesztő, Vállalat boltjaiban. A tervek szerint májusban kezdik árusítani a tankönyvhöz kapcsolódó hangkazettákat, s nyomdában van már a tanári kézikönyv is. A Zdrasztvujtye!' nyelvköny további két kötete 1988-ban, illetve 1989-ben jelenik meg. A jó idő beköszöntővel megpezsdült’ az élet Visegrádon is. Május 8-án, 15-én, 22- én és 29-én pénteki napokon reggel 9 órától délután 4 óráig négy különböző régi mesterséggel ismerkedhetnek meg, akik betérnek a királyi palotába. Az udvaron felállított sátrakban fazekas-, kőfaragó, üveges- és csontműves- műhely működik majd. Értő mesterek mutatják be, hogyan használták a középkori munkaeszközöket, milyen munkafogásokat alkalmaztak. Ha valakinek kedve kerekedik, hogy alapos magyarázat után jómaga is kipróbálja ügyességét, megteheti, sőt amit készített — némi térítés ellenében — el is viheti emlékül. E pénteki napok más meglepetéssel is kecsegtetnek: délelőtt 10 órakor Zsigmond király trónra lépésének 600. és halálának 550. évfordulója alkalmából emlékműsort rendeznek. Bemutatják Gyárfás Endre Játék Zsigmond királyról című összeállítását. A művészeti vezető L. Kecskés András, aki együttesével egyetemben — résztvevője az előadásnak. A prózai részt „középkori vándorszínészek” jelenítik meg. Bár a gyerek- és felnőttbelépőt nem öt, illetve tíz dénárban, hanem forintban kérik, a történelmi hitelesség mégis biztosított: kinagyított, színes, Zsigmond-korábeli címerek díszítik majd az udvart. A középkori mesterségeket bemutató rendezvénysorozatot megelőzi egy — a napokban megnyílt — kiállítás. A csont- művesség emlékei láthatók a királyi palota fogadóépületében. Egyedi voltát jelenti, hogy az anyagnak több mint fele visegrádi ásatásokból származik: a fellegvár, a királyi palota, az alsóvár, Le- pence és természetesen a királyi város — a mai község területe — voltak a lelőhelyek. Dr. Groh Dániel és Gróf Péter régészeknek, valamint Tavas Imre restaurátornak — a kiállítás rendezőinek — az alapötletet egy háromhegyü fúró szolgáltatta. Ez a középkori visegrádi városban működő gyöngy- és dobókockakészítő műhely egyik munkaeszköze: egy íjjal működtetett csonteszterga része volt. A vitrinek őskori, római- és középkori néprajzi, valamint iparművészeti tárgyakat is őriznek. Láthatók a leletek között gyöngyök, sakkfigurák, játékzsetonok, evőeszközök, fésűk, gyermekjátékok, korcsolya a középkorból, s egy pompás ékszerládika is. (Ezek azonban nem mind magyarhoni készítmények.) Jó néhány tárgyat az Iparművészeti, a Magyar Nemzeti és a Néprajzi Múzeum kölcsönzött. Ámi szokatlan, hogy a csontfaragó műhely hulladékanyagát is láthatjuk. Eredeti gondolat vólt, hogy ezt az üvegezett szekrények aljában helyezték el — mintha éppen a mester keze alól pottyantak volna le. Legalább ugyanilyen mértékben vonzza a tekintetet az a jókora földrög, amelyet szintén kitettek, ám benne hagyták a faragás hulladékát. Jóllehet, a kiállítás augusztus 22-ig nyitva tart, mégis milyen kár, hogy az ilyen és hasonló jellegű anyagokat nem lehet itt egyben tartani; belőlük állandó tárlatot rendezni. mert a visegrádi Mátyás Király Múzeumnak csupán neve van, de igazi, komoly épülete — nincs. Vennes Aranka ■Tv-figyelów Micike. Néhai Hárs* László, a méltatlanul elfeledett író, költő és zsurnaliszta 1938-bam adta közre azt a sok családban ronggyá olvasott, ifjúsági regényét, amelynek Miénk az Erzsébet-tér a címe. Ebben a bűbájos — jellegzetesen pesti — históriában egy gyerekcsapat mindennapjait örökítette meg, főképpen pedig azt a küzdelmet ábrázolta, amelyet a címben is jelzett városdarabkáért folytattak. Az Erzsébet-tériek ellenfele egy zordonzord öregúr volt, botos, pipái, ha az emlékezet nem csal. Míg ellenben azoké az apróságoké, akik a Micike és az Angyalok című ifjúsági tévéfilmben tűntek fel a képernyőn, egy sziámi macskájával éldegélő, meglehetősen hiszteroid vénkisasszony. Aki nem látta ezt a Markos Miklós írta és rendezte mai mesét, nyilván az is sejti, hogy mi okozta a rögzítésre méltó bonyodalmat. Hát persze hogy a cica eltulajdonítása. magyarán, az, hogy az Angyalok — mármint az Angyal nevű família három csemetéje — szemet vetettek erre a jószágra, és addig ügyeskedtek. amíg az a birtokukba nem került. Ebből a kisajátítási kísérletből lett aztán a haddelhadd, s ezt a rejtegetéssel, riyomozta- tással, mindenféle vádaskodásokkal és lelki- kiborulásokkal teli eseménysort kuncogta, sep- pegte, handabandázta elénk a testre szabott szerepében szinte lubickoló Békés Itala, meg az el len tábor kén t f el s or ako z ta tott kedves és tehetséges gyermeksereg. Hárs László — akit sajnos már életében lemeseírózott egyik azonos vezetéknevű, költőként jegyzett pályatársa, amely övön aluli ütést úgy parírozta ki a sértett, hogy viszonválaszát így írta alá: ... László — nos, ez a sokoldalú betűvető bizonyára elégedetten bólogatott volna, ha a vetítés idejét megéri. Jelesen azért, mert ez az 1980-as évek végén készült mozgóképsor is ugyanazt a kalandszere- tetet, derűt, az együvé tartozás testmeleg örömét sugározta, mint amaz az 1930-as évek végén kinyomtatott kötet. Ha meglehetősen rossz időpontban is kapott helyet — húsvét vasárnapján az ebéd utáni szieszta óráira sorolták be — azért az éppen tévézgetőknek jó perceket hozott, az azonosulás, az együtt izgulás kellemes élményeire adott alkalmat. Egyúttal pedig arra is, hogy ennek a meglopott asszonyszemélynek a láttán, hallatán az egyediilmaradottság szoronga- tásaiba Is belekóstoljunk, Merthogy ez az aggleány igencsak társtalanul ragaszkodott ahhoz a négylábúhoz, ami, azazhogy, aki nyilván azért kellett neki annyira, mert a kétlábúak közül senki sem te- j remtődött számára. Ez az utóbbi tépvállás azon- ban éppen csak felsejlett a történet láttán, s ez szintén a rendezés természetességét, a szájbarágóstól való dicséretes tartózkodását bizonyltja. Mi mást mondhatnánk, mint ezt, hosv kedves kis mozi volt. Makovecz. Szintén jó emlékeket hagyott maga után Ráday Mihály városvédő sorozatának, az Unokáink sem fogják látni című, immár legendásan mozgósító vállalkozásnak a legutóbbi adása. E jó emlékek közül pedig könnyeztető őszinteségével kivillant egy pillanat, amit egyszerűen nem lehet szó nélkül hagyni. Amikor az Erzsébetváros- most folyó rekonstrukcióját mutatták és emlegették, ottani műterme elé kiinvitálták jeles építőművészünket, a mi megyénk tájain is oly jól ismert Makovecz Imrét. Tőle hallhattuk, hogy micsoda bor- | zalmas állapotban van a Rum- bach Sebestyén utcai zsinagó- | ga, s szintén tőle — ezt már I a férfizokogás csuklásaival küszködve mondta —, hogy akár ingyen is elkészíti a szükséges terveket, csak történjen már valami az egyházi épületremek megmentéséért. Hát ez a kitörés, ez a megrendezhetetlen gesztus a televíziózás egyik nagy és szép pillanata volt. Akácz László Vadász jelenetet ábrázoló faragás díszíti a lapockacsontból készített lőportartót Apró gyöngyök és virágok ékesítik még a nyílpuskát is Az ékszertartó ládika évszázadok óta őrzi a korabeli mester keze munkáját (Vimola Károly felvételei) ■ Heti eilmtegyzete Laura Básti Juli és Puskás Tamás a Laura című új magyar filmben Legalább három filmre való témát, gondolatot, sorsot zsúfolt bele új filmjébe Böszörményi Géza rendező, aki ezúttal is önmaga társszerzője, hiszen ő írta a forgató- könyvet is. Adott miint első téma a film címét is szolgáltató Laura. Fiatal nő, harminc körül, s egy nagy kórház személyzeti vezetője. Elég határozatlanul vezet. Titkárnője szinte rendőrfelügyelői módon ellenőrzi, lesi s veszi át időnként az irányítást, döntést is. Otthon egy hajdani nagy ember teljesen enervált, áltevékenységekkel foglalkozó, lusta, mama kedvence fia várja férjként, meg egy kislány, s a nagy ember özvegye anyós, aki most is befolyásos helyen dolgozik. És ez a nem megfelelő családba férjhez ment, nem a megfelelő férjet választotta-, s a nem megbocsátható kompromisszumokat vállaló Laura egyszer csak belebotlik hajdani nagy szerelmébe és rockzenekari partnerébe, Zsiráfba, aki hirtelen ötlettel újra a rockhoz akarja csábítani. Nem is sikertelenül. A fontos beosztású személyzetis, a gondos családanya, a türelmes feleség váratlanul átmegy púnkba. S még váratlanabbul belebotlik egy piócatermészetű, jobbára csövesnek tűnő, de állítólag orvostanhallgató fiúba is, aki addig erőszakoskodik (nem vele, hanem körülötte), amíg Laura lefekszik vele. Elég különös história, önmagában is elég egy film-' hez, amely a túlkorossá érett roclmemzedék beilleszkedési problémáiról és meg-megúju- ló, ám sikertelen kitörési kísérleteiről szólna. Ám a film ehhez a Laura- sztorihoz hozzákapcsolja a fiatalok eszményképéből lecsúszott rockerré lett Zsiráf történetét is, amelyben egy hajdani sztár keserves comeback kísérletének lehetünk tanúi, miközben már őt is. félresöprik az újabb hullámok újabb s még erőszakosabb képviselői (ahogy valamikor valószínűleg ő söpört félre másokat). Íme, a nagy és nem is érdektelen konfliktus: mit kezdjen magával a rocker, ha érett férfikorba ért, de ezt nem akarja tudomásul venni? És most jön az újabb külön filmtéma (mondjuk meg: a film legfontosabb vonulata): Laura kórházában dolgozik egy bizonyos Varga nevű főorvos, akit mindmáig kísért annak az árnya, hogy annak idején, az 1950-es évek elején, a túlkapások éveiben, a hírhedt recski kőbányába internálták, hamis vádak alapján, s (különös módon) hivatalosan azóta sem rehabilitálták. Varga nem tud szabadulni ezektől az emlékektől, s mivel épp fordulópont előtt áll az élete — nyugdíjaztatása várható —, minden apró jelet, célzást arra magyaráz, hogy a recski évek, a - regi koncepciós vád, a jogtalan ítélet most is kísérik. És ; amikor a film ezt a három fonalat. összeköti — Zsiráfék meg Laura éppen az elhagyott recski kőbányában forgatnak egy videoclipet valamelyik számukból, amelyben rabok és rabtartók szerepelnek, s erre a forgatásra odalátogat Varga főorvos is, hogy a helyszínen idézze fel régi, gyötrő emlékeit —, az- • is kiderül, hogy van egy közös nevező, amely a három sorsban, történetben megtalálható: ‘Laura is, Zsiráf is, Varga főorvos is ki akar törni valamiből: a múlt szorításából. Csakhogy ez a közös nevező meglehetősen erölte- tetten lép be a képletbe. A film szálait csak a forgató- könyvíró önkénye, és nem a mű belső logikája köti egybe. Így aztán a Laura, bár számos jelenetében kiválóan megcsinált, s több remek színészt sorakoztat föl (Varga főorvos szerepében a kitűnő lengyel Zbigniew Zapasie- wiczet, Lauraként Básti Julit, a férje szerepében, az egészen remek alakítást nyúj- , tó Reviczky Gábort, a féléi** metes titkárnő szerepében a szinte szöveg nélkül is egy riasztó típust megszemélyesítő Molnár Piroskát látjuk), mégis inkább csak mozaikokból összeálló műnek tűnik. Egyvalamiben viszont a legjobb, amit eddig Böszörményitől, de talán bárki más magyar filmrendezőtől is láttunk: az 50-es évek igazságtalanságainak felidézésében, s ezeknek a tragikus eseményeknek az emberi sorsokra tett hatásának a megmutatásában. Nem az az érdekes, hogy Böszörményi maga űs megjárta Recsket, és sorsa kísértetiesen hasonlított a filmbéli Varga doktoréhoz (még a doktort játszó Zapa- siewicz is kísértetiesen hasonlít a rendezőhöz). Az igazán érdekes itt az, ahogyan fokozatosan kibomlik egy emberi sorsnak az egész életre szóló megalázó, eltörölhe- tetlen élménye, s ahogyan pá az élmény nemcsak a múltat. de a jelent és a jövőt is megkeseríti. És. az ,az érdekes, hogy mindez frázisok, túlpörgetett indulatok, vag- dalkozások, utólag1 okos klapanciák nélkül jelenik meg a filmen. Csupán a tény szomorúsága vág mellbe ben* nünket: a sebek bő három, és fél évtized múltán sem hegedtek be teljesen — és arra is gondolnunk kell, hogy Recsken és máshol vajon hány Varga doktor kapott ilyen soha el nem múló sokkot? Meg arra is, hogy a személyi kultusz politikai- gazdasági rombolásai korrigálhatok —, de ki korrigálja a lelkekben végbement rombolásokat? Vigyázat, életveszély! Leonyid Gajdaj, a jeles szovjet filmrendező, kitűnő filmvígjátékok (Halló, itt Iván cár'., Menyasszony a zsákban, Tizenkét szék) alkotója újabb munkájában egy közismert filmvígjátéktípus, a rokonszenves balekről szóló történet mai , szovjet változatát készítette el. Hőse, a példásan buzgó hivatalnok, egy leszakadt magasfeszültség-veze- téket őriz az esetleg arra té- vedőktől, s miközben sok kalandon és félreértésen küszködi át magát, sőt, még egy rokonszenves sofőrnővel is szorosabb barátságba kerül, nem is sejti, hogy a vezetékben nincs is áram... Takács István
