Pest Megyei Hírlap, 1987. április (31. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-09 / 84. szám
1987. Április 9., csütörtök 5 Szegedi operarandevú Társulatok vetélkedője ' Április 27-től május 4-ig negyedízben rendeznek opera- fesztivált hazánkban. Ezúttal Szeged nyújt otthont és lehetőséget a rangos közreműködőknek, hogy bemutassák művészetüket, méghozzá először versenyszerűen. A legkiemelkedőbb fő- és epizódszereplőt, rendezőt, karmestert, díszlet- és jelmeztervezőt, a legszínvonalasabb zenekart és előadást egy hattagú zsűri döntése alapján díjazzák. Mint Nagy László, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója elmondta, nagy szükség van az ilyen rendezvénysorozatokra, mert alkalom kínálkozik az összevetésre, mely társulal hol tart, milyen utakat jár az opera műfajában, mely a zene egyik fontos, reprezentatív ága. Színvonalas előadásokkal minél több barátot remélnek megnyerni ügyüknek, s hisznek a muzsika jobbító erejében. A helyi bérlettulajdonosok és szakmai érdeklődők mellett sok látogatót várnak a rendezők az ország más helységeiből is. A zárónapon, május 4-én Fodor Géza tart előadást a magyarországi operajátszásban fellelhető problémákról. Ezt vita követi. Végül a díjátadással zárul az esemény. Kulturális demokrácia és egyesületi élet Akarjuk is, meg talán nem is Került-e a közelmúltban kezükbe olyan kitöltendő nyomtatvány, adatlap, amelyben arra kérdeztek rá, tagjai-e valamilyen egyesületnek Magyarországon? Nem az országos célokat szolgáló politikai és tömegszervezeti hovatartozásra gondolok, hanem kisebb, önkormányzati alapon létrejött kulturális egyesületre. Egy személyiséget meghatároz az, hogy mit olvas, mivel tölti sz badidejét, milyen a baráti köre, milyen kisközösségnek a tagja. Az utóbbi években szorgalmazták ezek alakítását, mert ahogyan Eötvös József megállapította a demokrácia eszméje annál hatékonyabban valósulhat meg, minél fejlettebb az egyesületi élet. Miként bontakozik ki társadalmunk mai viszonyai között az öntevékeny, közösségi élet országunkban és szű- kebb pátriánkban, Pest megyében? Kevés és egysíkú Az Országos Közművelődési Központban felkerestem Harangi Lászlót, aki már évek óta kutatja egyesületi életünket, és azt vizsgálja milyen szerepet tölthet be közművelődésünkben, a kulturális demokrácia megvalósításában. — Hogyan alakult a 80-as években a kulturális egyesületek sorsa? — Mintegy 6500 országos és helyi egyesület létezik — közel két és félmillió taggal —, amelynek kétharmada az elmúlt tizenöt évben alakult. Az első pillanatra soknak tűnik ez a szám, mégsem mondhatjuk, hogy ma Magyarországon fejlett és sokszínű az egyesületi élet. Feleannyi szervezet sincs, mint fél évszázada, másrészt meglehetősen egysíkúak. Mintegy 95 százalékuk kulturális, társadalmi szempontból jelentéktelen. Mindössze ötven körül mozog azoknak a szervezeteknek' a száma, amelyek elsődlegesen közművelődési, avagy városfejlesztési céllal jöttek létre. Forrásértékű, enciklopédikus mű A három város világa Vízkereszttől húshagyóked- dig vidámsággal, bálokkal, szórakozással telt az idő évszázadok óta az Alföld vidékén. A múlt században a farsangoló szűcsök Nagykőrösön állatbőrbe bújtak, és ala- koskodva vitték a céhládát az atyamester házához. A szomszédos mezővárosokban, Cegléden és Kecskeméten is sokféle néphagyományt ápoltak az emberek, ám ezek jelentős része mára jószerével feledésbe ment. Ma már a néprajz- kutatók dolga, hogy tudományos alapossággal feltárják és bemutassák eleink életének minden fontos mozzanatát. Erre vállalkozott dr. Novak László, a nagykőrösi Arany János Múzeum igazgatója, midőn két évtizedes kutatásait közzéadta A három város című nemrég megjelent könyvében. A XIV. században említik először „három város” néven a szomszédos Ceglédet, Nagykőröst és Kecskemétet gazdasági és társadalmi viszonyainak hasonlósága alapján, történelmi egymásrautaltságukból eredően. Ennek a regionális egységnek máig ható ereje van, amely a politika helyi irányítóinak felismerései folytán most ismét sok hasznos tartalommal telítődik. A fiatal néprajztudós a történelem és az etnográfia tudományos szempontjai szerint dolgozta fel a mezővárosok múltját. Elmélyült búvárkodása nyomán feltárul az olvasó előtt a gazdálkodás rendszere, a vidék lakóinak számos szokása, hiedelemvilága és művészete. A szerző a három város között párhuzamot von, ugyanakkor sajátosságaikat külön kiemeli. Részletesen megismerhetjük a városi elöljáróságok birtokszerző törekvéseit, a nemesek, cívisek, jobbágyok, zsellérek vagyoni állapotát, társadalmi rétegeződését, a földesúri jogok érvényesítését. A módos gazdák hagyatéki leltárai, a levéltárakban fennmaradt dokumentumok sok fontos adatot őriztek meg a vidék lakóinak életéről, törekvéseiről, a megélhetésért folytatott küzdelméről. Megtudhatjuk, milyen társaságok, körök, egyletek működtek azokban az időkben. Az olvasó képet alkothat a korabeli település- szerkezetről, a belsőségek, akiok, mezei kertek elhelyezkedéséről, a gazdálkodásban betöltött szerepéről, a tanyák múlt századbeli kialakulásáról. A korabeli építészet, a földművelés, a kézműipar, a kereskedelem ismertetése mellett az ünnepek, szokások, jeles alkalmak (az emberi élet fordulópontjai) mind-mind helyet kaptak ebben az olvasmányosan megírt kötetben. Dr. Novák László minden fontos kérdéskört felölelő munkája forrásértékű, enciklopédikus igényű tanulmány, amely úgy tárja elénk a múltat, hogy ha figyelmesen olvassuk, választ kaphatunk napjaink gazdasági, társadalmi viszonyainak miértjeire és meríthetünk belőle a jövőt tervezve is. Tamasi Tamás Ezek mintegy húszezer tagot tömörítenék. Az igaz, hogy az elmúlt három-négy évben megnőtt a lakosság részéről az érdeklődés, az állami vezetés is szeretné, ha élénkülne az öntevékeny közösségek révén a közélet, felszabadulnának a rejtett erkölcsi energiák, hogy ezzel is a társadalmi haladást segítsük. A törekvés biztató, de már távolról sem beszélhetünk az egyesületi élet virágkoráról. Az egyesületek jelentős része ma még a megalakulás, az indulás nehézségeivel küszködik. Mindenesetre több, ncgyobb támogatásra szorulnának. Nem elég mondani — Melyek a legfőbb akadályai, problémái az egyesületi élet kibontakozásának? — Tapasztalataim szerint sokszor a hivatalos szerveknek a kényelmessége, érdektelensége az, amely akadályozza a gördülékeny ügyintézést. Hosszadalmas folyamat és nincs határidőhöz kötve az engedély megadása. Csak a konkrét esetben lehet megállapítani, hogy milyen érdekek húzódnak meg a háttérben. Lehet, hogy funkcióféltésről, avagy érdekellentétekről van szó. Részben megérthető, hogy a meglévő szervezetek uralkodó szerepük elvesztése miatt aggódnak. Nagyon sok jól működő szakkör, öntevékeny kisközösség azért nem vállalja az autonóm egyesületi formát, továbbra is szívesen működik nagyobb intézmény védőszárnyai alatt, mert az anyagi biztonságot jelent számára. Ezeknél még komolyabb gondot jelent szerintem, hogy az ifjabb generáció nem rendelkezik egyesületi élményekkel. ök ebben a dologban nem tehettek szert állam- polgári gyakorlatra, tapasztalatokra. Amit nem ismernek, azt nem is kívánhatják. Ráadásul a második gazdaság is a fiatalokat sújtja elsősorban, tehát kevés a szabadidejük. Ezeket a feltételeket figyelembe véve kell támogatni az egyesületek létrejöttét, de ahogy Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára mondotta, nem elég hangoztatni, hogy nálunk demokrácia van, amelyben lehetséges az állampolgárok szabad társulása az alkotmány alapján, ugyanakkor kényelmetlenségnek érezni, ha ezek akarnak is valamit, nos, ez nem megy. Hol szorít a cipő? — Készült-e felmérés arról, hogy Pest megyében hány egyesület van és milyen problémákkal küzdenek? — kérdeztem Tóth Ferenc megyei főtanácsost, a művelődési osztály munkatársát, a HNF művelődéspolitikai munkabizottságának vezetőjét. — Éppen a napokban készültünk el azoknak a kérdőíveknek az értékelésével, amelyeket tavaly májusban küld tünk szét. A 181 településről 91 érkezett vissza, amelyből csak 73 hasznosítható. Az elsődleges tájékozódás szerint például Vácott mintegy húsz, Gödöllőn tizenöt, Budaörsön hét egyesület működik. A komoly tartalmi munkát végző kulturális egyesületek közül tizenhármat tartunk számon Ezzel előkelő helyet foglalunk el az országban. A mi megyénkén kívül Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén és So mogy megyében van kibon ta kozóban élén'kebb, kisközös ségeken alapuló kulturális élet. A viszonylagos jó helyzetünk azonban nem jelenti azt, hogy nem kell segítséget nyújtanunk a meglévő és az alakuló egyesületeknek. A kérdőívek válaszaiból kiderült, hogy támogatást várnának anyagi, technikai és jogi-ügyintézési nehézségeik megoldásában. Természetesen nem úgy, hogy az egyesületi élet önállóságába, önszabályozásába direkt módon beavat kozzunk. Ez a kérdőív nem adott teljes képet megyénk helyzetéről. A későbbiekben több munkatárs bevonásával pontosabb ismereteket kell gyűjtenünk. Arról is: „hol szorít a cipő”, hogy előremozdítsuk, segítsük az egyesület megalakulását, tartalmi tevékenységét és arról is, hogy melyik közösségnek kiemelkedő dicséretet, társadalmi elismerést érdemlő a munkája. Üjj írisz HdyCSiráS. Most, hogy az Egy szerelem három éjszakája című magyar musical televíziós feldolgozását követően nem került képernyőre Szabadság téri stemplivel megjelölt súlyosabb-magvasabb munka — az április 4-én sugárzott Itt élned, halnod kell elnevezésű látomás köztudomásúan filmgyári produkció —, a némiképp hoppon maradt néző merengeni kényszerül. Míg fut, rohan, illetőleg ballag az a temérdek mutatvány, amit innen vettek, amonnan halásztak elő, eltű- nődget ezen-azon, s kérdi magában, hogy miért van ez így, s miért alakult amaz amúgyan. Itt vannak például az esti Híradók úgynevezett névkiírásai. Hát ha ezek csak egyetlen estén mutatnák ugyanazt a helyesírási regulát, azonnal dísztáviratot le- hetne-kellene meneszteni a betűpötyögtetőknek. Jelenleg — de már mióta! — ugyanis az a helyzet, hogy például a dr. címet hol kicsivel írják a csupa nagy betűvel szedett nevek előtt, hol fordítva — csak éppen nem úgy, ahogyan kell. Tehát a dr., ha aláírásként szerepel, mindig nagy D- vel indul, hiszen a szignatúra ilyen esetben címnek számít, ha pedig csupa nagybetűvel íródik a név, akkor D is, meg az R is vegye fel ezt az alakot, mert csak így alakul ki az egységes kép. És ez csak egy — nem is olyan nagyon kirívó — példa! Ha valaki veszi a fáradságot, és jegyzetfüzettel a kezében híradózik, illetőleg figyel más, szintén gépelményes adásokat, bizony garmadába gyűjthet sok-sok elírást, ortográfiái vétséget. S teheti ezt annak ellenére, hogy a szállongó hírek szerint igenis oktatják, ellenőrzik a legnagyobb nyilvánosságra kerülő betűvetést. Szó, ami szó, lesz még dolguk azoknak, akik erre a feladatra vállalkoztak ... Rajzfilm ? Szinte estéről estére dühítheti a nyelvi szabatossághoz szokott, szoktatott nézőt az efféle slendriánság, és ugyanígy az égnek meredhet a haja azoknak, akik tud- ják-sejtik, milyen a jobb rajzfilmekhez illő grafikai kultúra. Tehát hol kezdődik az a mesterségbeli tudás, amely nélkül animációs munkákat elkövetni tilos, Ízlést háborítóan veszélyes. Sajnos, a mi televíziónknak a kereskedelmi ügyleteivel — jelesen a reklámfilmek futtatásával — foglalkozó illetékesei olykor olyasmit is vetíteni engednek, amit egy magára valamit is adó magánvideós sem merne mutogatni. Ott van például az Energiatanács W-s jelű — a wattok jegyében takarékosságra bíztató — micsodája! Hát ezt bizony nem Walt Disney-ék skiccelték fel, de nem is ók mondták rá, hogy mehet. Ha lehet egy fej tor- zonborz, akkor ez a tarkabarka kapkodás torzontorz, s mint ilyen, rendeltetéséhez méltatlanul megmozgatott grafika. Csakígy az ízléstelenség rekordjait döntögeti a Bács- Kiskun Megyei Tüzép Vállalat hirdetése, amelyből az derül ki, hogy éjjel is, nappal is lehet építőanyagot rendelni Kecskeméten. Hát az a vo- nalkázott szájú delnő meg az a kajla fülű férfiú még úgy sem fest, mint egy kisiskolás lopva elkövetett firkálmánya. Egyszerűen dilettáns módon rondák! S hirdetik (?) éppen azt a Kecskemétet, ahol különben világszínvonalú a rajzfilmgyártás — díjakkal ko- szorúzottan —, hogy a fővárosi társintézményt, a Pannóniát ne is emlegessük. Hej, Macskássy Gyula, akit mint a magyar rajzfilmgyártás atyját, éppen mostanában idézgettek születésének 75. évfordulóján, de jó, hogy nem élted meg a Te kiskakasod gyémánt félkrajcárjának az ilyetén való devalválódását rézkakassá, fapetákká, lyukas kétfilléressé... Akácz László ■Heti filmtegyzetm Hajnali háztetők Cserhalmi György, Blaskó Péter és Takács Katalin a Hajnali háztetők egyik jelenetében Bébé, azaz Both Benedek festőművész (Cserhalmi György) valamikor az ’50-es években (a személyi kultusz éveiben, ahogyan ezt az időszakot nevezni szoktuk) azt a feladatot kapta, hogy hajdani barátjáról, a nagy karriert befutott Halász Péter festőművészről (Andorai Péter) fessen „hivatalos” portrét, mintegy emlékezésül, mivel Halász váratlanul meghalt Párizsban, ahová képeit vitte kiállításra. Bébé a megbízatást tulajdonképpen nem vállalja. De amíg a régi barátság, s a későbbi kapcsolat történetét végiggondolja, lassan, csapongó időbeli előre- és hátraugrá- sokkal, feltárul az 1940-es évek eleje, a háborús Magyar- ország képe, aztán még hátrébb lépünk: Bébé és Páter gyerekkorába, aztán előre, a történet tényleges idősíkjába, 1956 őszére. Egy bonyolult belső szerkezetű, de mégis pontosan és világosan követhetően felépített filmben ismerhetjük meg az elmúlt fél évszázad egy nagyon fontos, roppant összetett, hatalmas ellentéteket is hordozó évtizedének — nem is a történetét, hanem azt. ami egy értelmiségi kör tudatában tükröződik belőle, s ami e kör életét alapvetően befolyásolja, meghatározza, behatárolja. Ottlik Géza (aki májusban lesz 75 éves) 1957-ben írta azt a kisregényt, mely Hajnali háztetők címmel most a film címét is adja. De az író segédletével készült forgató- könyv más Ottlik-írásokból —• (gy a mindmáig legjelentősebb regényének tartott, s a magyar prózairodalom fővonulatába tartozó (és tucatnyi nyelvre lefordított) Iskola a határonból, a Próza című no- velláskötetből, s egy most készülő regényből — is emel át motívumokat a filmbe, hogy így kerekebbé válhasson a történet. Kerekebbé, s egyúttal szélesebb ívelésűvé. A film. melyet Dömölky János rendezett (s a forgatókönyvet is írta, Ottlik társaságában), tulajdonképpen tehát abba a sorba tartozik, amelybe az ’50-es évekkel foglalkozó oly sok filmünk: korkép akar lenni. De nem a szokványos módon, mivel elsősorban az emberi magatartásformákkal, a történelem kényes helyzeteiben lehetséges viselkedés módozataival, a 4 emberi helytállás és állásfoglalás variációival foglalkozik. Semmi direkt, semmi szájbarágós nincs ebben a filmben, s mégis, aki jól odafigyel (és a film kiköveteli ezt az alapos odafigyelést) sok mindent megtudhat és megérthet a háború előtti, alatti és utáni magyar élet kérdéseiből. Két lehetséges utat látunk itt: Bébének, a tehetséges, de a sorba beállni nem hajlandó művésznek, és Péternek, a szintén tehetséges, de a különböző áramlatokkal, politikai hullámokkal szívesen hajózó, esendőbb embernek (és művésznek) az útját. S nemcsak róluk van szó; alakjuk magatartásmodelleket is jelent, a magyar értelmiség lehetséges állásfoglalásaira is utal. Úgyszintén a környezetükben felbukkanó mellékfigurák is, akik tovább árnyalják ezt a képet. A film — amely a televízió és a Budapest Filmstúdió közös munkája — e nagyon érzékenyen, nagyon finoman, s nagyon mélyen ábrázolt emberi konfliktusokon túl — még valamire figyelmeztet. Nevezetesen arra, hogy a sorsok, magatartások ezen a tájon sosem voltak teljesen vegytiszták, sosem a csak fehér s a csak fekete jellemezte errefelé a történelmünket, s abban az életünket. Nem árt, ha erről is beszélünk olykor. A Hajnali háztetők, fenti értékein és érdekességein túlmenően, ráadásul még nagyon szép film is. Koltai Lajos operatőri munkája valóban festői, s a festményeket készítő Svá- by Lajos színvilágával tökéletesen harmonizáló. Éden-akció Időről időre újra felbukkannak az úgynevezett háborús kalandfilmek. Vannak ezek között igazi nagyszabású munkák — A piszkos tizenkettő például akár klasszikusként is említhető e műfajban —, s vannak amolyan tömegtermelési produktumok, amelyekben a háborús esemény nem is olyan fontos. Lehetne akár úgynevezett általános kalandfilm is. Csak hát a harci cselekmények, a katonai vonatkozások érdekesebbé teszik a filmet. Ha ugyan valóban érdekesekké teszik. Az az új (pontosabban: 1984-ben az ogyesz- szai filmstúdióban forgatott) szovjet film, amely az Éden- akció nevet viseli, bizony nem tartozik a legizgalmasabb háborús kalandfilmek közé. Nincsenek ugyan alapvető, szervi hibái, csak hát az olyan tíNagyon érdekes, bár a mi számunkra kissé nehézkes és lassú kínai film ez, az úgynevezett kulturális forradalom idejéből. Egy burzsoá ellenforradalmárnak minősített kitűnő költőt visznek hosszas hajó- úton az internálási helyére, s az út során valóságos enciklopédiáját kapjuk e nyomaszpusú történetet, amit itt elmondanak a film készítői, elég sokadszor látjuk. Az 1944-ben, tehát a háború vége felé, valahol a Kárpátokban játszódó filmben egy különleges feladatok végrehajtására alakított szovjet akciócsoportot kísérünk végig az úgynevezett Éden-akció végrehajtása közben. A veszélyes vállalkozás a németek valamilyen titkos fegyvergyárának a megsemmisítésére irányul. (Nem egy ilyen témát filmesítettek már meg a különböző nemzetiségű filmgyártások.) Mi sem természetesebb ezúttal is, mint hogy a szovjet akciócsoport (súlyos veszteségek árán ugyan) győzedelmeskedik, a náci fegyvergyár, melyet egy barlang- rendszerbe telepítettek, felrobban, a rosszak megbűnhődnek, a jók győznek. Ahogy a (háborús) mesékben ..« eső tó időszak minden konfliktusának. A film legnagyobb értéke éppen itt rejlik: őszintén szembenéz azokkal a tragikus évekkel, s megmutatja azt is, hogy az események, ha drámaiak voltak is, mégis felvillantották az emberséget, a humánum értékeit. Takács István
